Szerverekben is helyet kap az Intel Atom
2008. július 22. 05:33, kedd
Egyes cégek igen érdekes összeállítások mellett teszik le voksukat - az alacsony fogyasztású mobil megoldásokba szánt Atom szerverekben teljesít szolgálatot. Az Intel eközben csökkentette processzorai árát.

Hirdetés

Az internetes tárhelyszolgáltatásra szakosodott brit Bytemark cég pontosan erre szánta el magát és kínálatában a legolcsóbb választási lehetőség az Atom chippel szerelt miniszerver. Az eredetileg mobil alkalmazásra szánt, nem éppen a teljesítményre kihegyezett (ám ezen a téren is meglehetősen jól teljesítő) processzor 2 GB memóriával, illetve két 100 GB-os SATA-merevlemmezzel egészül ki.



Egészen pontosan az egymagos Atom 230 típusú chipről van szó, amely 1,6 GHz-es órajelen visszafogott étvággyal bír és ezáltal különösen jól jön azoknak, akik a laptopok üzemidejét szeretnék megnövelni. Itt most azonban egy olcsó szerver megjelenését teszi lehetővé, amely a cég kínálatában havonta 45 fontért a legkisebb alternatíva. Ehhez képest még a szintén egymagos Athlon LE-1620 processzor is drágább, pedig esetében a memória mérete mindössze 1 GB, és egyetlen 100 GB-os merevlemez található meg a rendszerben. Ennek ára már 60 font, ami jól mutatja a két processzor közötti különbséget.

Némi fantáziával tehát meglepő helyeken alkalmazhatják a chipet, amely azonban a gyártó Intel szerint nem fogja felváltani a Celeronokat a mobil szegmensben. A cég eközben ismét árat csökkentett, a legfrissebb listán elsősorban az ikermagos Core 2 Duo processzorok kaptak kedvezőbb címkét. A 3,16 GHz-en futó E8500 266 helyett már csak 183 dollárba kerül, míg a 2,53 GHz-es E7200 133 helyett 113 dollárt kóstál. A négymagos Q6600 ára 224 dollárról 193 dollárra csökkent, míg az E8400 183-ról 163 dollárra mérséklődött.

A Xeon szerverchipek ára átlagosan 11-12 százalékkal esett, míg az Extreme családba tartozó QX9775 ára egyelőre változatlan, maradt 1500 dollár.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
dez  
2008. júl. 23. 17:53 | válasz | #33
Ha a 945Gx-kről beszélünk, az egy GMA950-es graphics core-t tartalmaz, aminek része a HD-s videogyorsítás is.
2008. júl. 23. 15:56 | válasz | #32
Intel 945-ös chipkészlete nemtudom mennyit gyorsít a videólejátszáson gyanítom nemsokat, vagy legalábbis bármelyik másik videókártya többet segít mint ez :)

Nem muszáj elhinni hogy lejátsza, szabad ország, szabad hit.
dez  
2008. júl. 23. 13:14 | válasz | #31
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. júl. 23. 11:09 | galéria | válasz | #30
""1.6GHz-en 720p-s akciófilmet, tele robbanással is zökkenőmentesen viszi."

Ez az, amit nehezen hiszek..."

Simán. Nekem is 1 ghz-n 6% prociterhelést ad egy 720p-s x264... persze mert dolgozik helyette a gpu :D
Abu85  
2008. júl. 23. 07:29 | válasz | #29
Az úgy már közel 20W... A má nem hangzik olyan jól.
Majd a VIA Nano...
dez  
2008. júl. 22. 23:15 | válasz | #28
Na hát erre én azt mondom, hogy és? Nem a rendsztert használod? Csak a procit külön? Az Atom esetén, hasonlóan a jelenlegi többi Intel procihoz, a memóriavezérlő (ami ugyancsak nem keveset fogyaszt) a chipsetben van. Ezért legalábbis a kettő együttes fogyasztását kellene nézni.
dez  
2008. júl. 22. 23:13 | válasz | #27
Ez nekem nagyon gyanús. Ma már minden GPU-ban van videodekódolás-gyorsítás, szóval ellenőrízni kellett volna, hogy a GPU mennyit is vett át ezekből a feladatokból... Amúgy is fura lenne, ha egy majd minden teszben jóval erősebb P-M-et ennyivel jobban megfektetné a videolejátszás.
dez  
2008. júl. 22. 23:08 | válasz | #26
Láttam, hogy a cikk a biztonságról szólt, de ha általában egy fele órajelű P-M-mel van egy súlycsoportban, akkor egyébként sem egy "jó" proci.
dez  
2008. júl. 22. 23:06 | válasz | #25
"Az atom proci max terhelésen eszik 2W-ot."

1. Eleve már amelyik, mert van belőle pl. 4W-os is.
2. Az Intel-féle TDP nem a max. fogyasztás, hanem a mindenféle alkalmazással mért fogyasztások súlyozott átlagának felső értéke.
3. Ez még nem mond semmit arról, visszavette-e az órajelet.
4. Nem furcsa a számodra, hogy bizonyos Atom procik pontosan 4W-ot esznek "max.", mások meg ugyanolyan (alapesetű?) órajelen pontosan 2.5-öt? Ezek szerinted nem ilyen belőtt értékek, amiket valami módon tart?

"Ha a speedsteppel visszaveszi a szorzót meg feszültséget, akkor már 1W alatt van a fogyasztása"

Link?

"1.6GHz-en 720p-s akciófilmet, tele robbanással is zökkenőmentesen viszi."

Ez az, amit nehezen hiszek...
2008. júl. 22. 22:47 | válasz | #24
Hm, a cikkben bennevan hogy a 230-as procival lesz, az 4W-os.
Franc gondolja hogy ennyi féle van :)
2008. júl. 22. 22:32 | válasz | #23
Basszus, elfelejtettem hozzáírni az előzőhöz: a 7-es hozzászólásban azt írják hogy full terhelésen több wattal eszik többet a noti mint 2-3, a 31-es hsz. szerint max terhelésen nő a fogyasztása a többi komponensnek is, ezért is nőhet 4-5-6W-al a teljes fogyasztás.
2008. júl. 22. 22:29 | válasz | #22
"http://prohardver.hu/tema/re_atom_ellencsapas/hsz_7-7.html" erre pedig itt a válasz:

http://prohardver.hu/tema/re_atom_ellencsapas/hsz_31-31.html
2008. júl. 22. 22:17 | válasz | #21
Úgylátszik én is szétszórt vagyok:
Az előző az az N270-es volt, de van tényleg 2W fogyasztású: Z530

http://processorfinder.intel.com/details.aspx?sSpec=SLB6P
2008. júl. 22. 22:15 | válasz | #20
A cikkben nem esik szó arról hogy melyik változat lesz benne, az én notimban ez van:

http://processorfinder.intel.com/details.aspx?sSpec=SLB73

márpedig ez 2.5W :)
avman  
2008. júl. 22. 19:37 | válasz | #19
bocsa floodér, de nagyon szétszórt vagyok.
itt 4 w tdp van megadva. oszt ez a hivatalosss.
http://processorfinder.intel.com/details.aspx?sSpec=SLB6Z
avman  
2008. júl. 22. 19:32 | válasz | #18
mármint idle 25 w. minden fullon (fényerő, proci) meg 32.
avman  
2008. júl. 22. 19:32 | válasz | #17
14.1-es hp500-as noti minimális fényerőn 25 watt. fullon 32. (de az ac/dc konverzió miatt a valós fogyasztás kevesebb.
avman  
2008. júl. 22. 19:25 | válasz | #16
http://prohardver.hu/tema/re_atom_ellencsapas/hsz_7-7.html
Abu85  
2008. júl. 22. 16:59 | válasz | #15
Még szerencse, hogy a Usert csak a CPU fogyasztása érdekli.
2008. júl. 22. 16:40 | válasz | #14
Ja és a 10"-os kijelzőn szép a képe a 720p-s videónak, nagymonitorra még nem próbáltam kitenni az igaz, a postprocessing meg sztem default be van kapcsolva, ahhoz nem nyúltam még.
2008. júl. 22. 16:31 | válasz | #13
Tény hogy ffdshow-val erős jelenetnél leesik az fps 20alá, de coreavcpro codec-el teljesen jól fut.

Fogyasztás: Bocsánat tévedtem fél wattot:

prohardver msi wind noti tesztje:

"Sokkal érdekesebb adat, hogy a CPU-mag mérete csupán 25 mm², és tokozással együttes alapterülete is csak 13 x 14 mm. Maximális fogyasztását valahová 2,5 watt környékére taksálják, fejlett energiagazdálkodási rendszerének köszönhetően abszolút üresjáratban beéri 0,1 wattal is."

Ez is onnan:

"A szűkös tesztidő miatt csak ötféle videóval vizsgáltuk meg az atomos Wind képességeit. Az első szokásos 720p felbontású, DivX kódolású anyagunk volt. Ennél maximális órajelen legfeljebb 70%-os terhelést tapasztaltunk. Következőnek a Microsoft egyik VC-1 kódolású WMV HD bemutatóanyagát néztük meg 720p és 1080p felbontásban. Az előbbinél 50–60%-os, az utóbbinál 65–80%-os CPU-terhelést és folyamatos képet láttunk. Végül két x264 kódolású mozielőzetes került sorra. A 720p-s anyag zökkenőmentes lejátszásához 80–90%-os processzormunkára volt szükség, az 1080p-s viszont már komolyan akadozott. Az 1,4 GHz-es Pentium M a WMV HD-ket 80, illetve 100 százalék körüli terheléssel játszotta le, de mindkét esetben folyamatosan, az x264-es kódolású részleteknél viszont már a 720p-s megjelenítése sem volt zökkenőmentes."

Ugyanez a notebook (ez nem asztali gép) kikapcsolt wifi-vel 19W-ot eszik az egész noti, minimum fényerőnél, egy 80gb-os 2.5"-os winyóval ami alapból ehet 5-10W-ot.

Azt mondjuk nemtudom a mobil 945-ös chipkészlet, meg az asztali között fogyasztásban mennyi különbség van, de akkor már kézenfekvő ehez a procihoz mobil chipkészletet párosítani az alaplapra. Ha nem így csinálták a lapot akkor tényleg nem a legjobb megoldás.
avman  
2008. júl. 22. 15:48 | válasz | #12
arról nem is beszélve, h a kohó csipszete meg zabálja a delejt. 20 w körüli tdp? ne vicceskedjnük már...
avman  
2008. júl. 22. 15:47 | válasz | #11
ezt a 2w-os maximális fogyasztást melyik mesekönyvben olvastad? 800 mhz-en kb egy p3 celeroncs teljesítményét se adja...
720p? x264 Level 4.1? jaham, az azért már a celeron 220-at megkérdezi . persze lehet postprocessing nélkül, full makroblokkosan is nézegetni... (bár a HT miatt lehet, h jobban muzsikál egy kétszálas kodekkel)
T0nk  
2008. júl. 22. 15:41 | válasz | #10
Nem a teljesítményével van baj ebben az esetben, hanem a biztonságával. A linkelt cikk arról szól, hogy operációs rendszertől függetlenül lehet megszerezni a gép feletti irányítást megfelelően manipulált TCP csomagokkal. Szóval egy ilyen procira internetes szervert építeni több mint bátor húzás. A teljesítménye biztos elég Kovács Béla személyes honlapjának kiszolgálására, de semmi nem garantálja, hogy a Kovács Béla honlapját kiszolgáló gép nem lesz holnaptól zombi egy botnetben.
2008. júl. 22. 15:15 | válasz | #9
Szerintem ez így nem igaz dez: (mármint a p2 meg fogyasztás hasonlat)

Az atom proci max terhelésen eszik 2W-ot. Ha a speedsteppel visszaveszi a szorzót meg feszültséget, akkor már 1W alatt van a fogyasztása, és még 800MHz-en se rossz a teljesítménye, divx videókat, régi játékokat, böngészőt bőven elviszi. 1.6GHz-en 720p-s akciófilmet, tele robbanással is zökkenőmentesen viszi.
dez  
2008. júl. 22. 13:35 | válasz | #8
Atom tesztek
A legtöbb tesztben egy FELE órajelen járó Pentium M szintjén van, ahol meg nem, ott egy fele és ua. órajelen járó között van félúton. (Kivéve a 20 éves SuperPI-ben, LOL.)

dez  
2008. júl. 22. 13:26 | válasz | #7
Nem rosszabb? Olyan gyenge, hogy még egy régi, azonos frekin járó Celeron is nagyobb teljesítményű.

Az alacsony wattokat meg úgy érik el, hogy azon a ponton visszaveszik az órajelet, hogy annál sose fogyasszon többet. Így olyan lesz, mint egy P2.
T0nk  
2008. júl. 22. 10:48 | válasz | #6
Csak az, hogy a biztonsági problémákra pont az ATOM van felhozva példának.
zoli47   "Rest in Peace zoli47" 
2008. júl. 22. 10:23 | galéria | válasz | #5
Mi ebben a vicces? Sehol nem írják hogy rosszabb lenne mint bármelyik másik proci. Az hogy ugyanúgy nem tökéletes mint bármelyik másik se, nem jelent semmit.
2008. júl. 22. 10:05 | válasz | #4
Szerintem egy kicsit több a ventilátor ebben a gépben mint amennyi indokolt lenne.
2008. júl. 22. 09:13 | válasz | #3
ahol a fogyasztás a fontos, ott jó lehet
2008. júl. 22. 08:23 | válasz | #2
45 fontért még így is húzós, hiszen a németeknél 50€-ért már bérelhető kétmagos AMD kétszerekkora hdd-vel és órajellel.
T0nk  
2008. júl. 22. 06:45 | válasz | #1
Ez vicces lesz, ismerve ezt a hírt.