Egri csillagok remake készülőben?
2008. július 20. 22:08, vasárnap
Sas Tamás a pécsi filmgyár építése kapcsán elejtette a hírt, miszerint évek óta készül egy Egri csillagok feldolgozásra, melyet egy komoly látvánnyal megáldott kalandfilmnek képzel el.

Hirdetés

A látvány kapcsán még felmerült a Harry Potter-filmek képi világa is, ám azt azért kétlem, hogy akkora büdzsével dolgozhatnak majd. A rendező szerint a közel 300 millió forintba kerülő Presszó folytatása után el is kezdik a klasszikus Gárdonyi Géza regény újabb filmváltozatának forgatását.

Jelenleg a forgatókönyvet készítik, ám a szereplők személyéről még nem nyilatkozott a direktor. De eddigi filmjeiből kiindulva (S.O.S. Szerelem, 9 és 1/2 randi) Fenyő Iván és Csányi Sándor tuti főszerepet kapnak.



És ha már magyar filmekről van szó, akkor meg kell említeni az egyre jobban elharapózó színészbotrányokat. Már korábban is több színészünk jelezte, hogy a hazai producerek nem hajlandók kifizetni a gázsijuk bizonyos részét és most Koltai Róbert újból kiborította a bilit.

A színész-rendező szerint a ZooKids - Mentsük meg az állatkertet! című film készítői több százezer forinttal tartoznak neki, míg a többi színésznek már milliós tételekkel. De ugyanígy jártak a Gyöngyössy Bence-féle Papírkutyák szereplői is.
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
CptSAB  
2009. máj. 05. 20:35 | válasz | #27
Makkai Sándor Táltóskirály és Sárga vihar című regénye megérne egy szép filmet.. az Egri Csillagokat úgy szeretem, amilyen.. nem kell remake. Persze, mai szemmel bénák a harci jelenetek stb. de aki látta a Spartacust (Kirk Douglas), El Cid etc.. az tudja, akkoriban ennyire futotta a látványtechnikából.
2008. júl. 26. 22:26 | válasz | #26
megint az lesz, hogy megcsinálják valami iszonyat szar grafikával és majd azt mondják, hogy ezt az elejétől fogva így is képzelték el megvalósítani...mint Gát György mentegetőzött a KisVuk esetében
2008. júl. 26. 17:49 | válasz | #25
Sajna en is Kis Vuk fele CGI-vel megspekelt,Kiraly Neveben szintu akciojelenetekkel es szineszi teljesitmennyel teletuzdelt action-thriller-fantasyt kepzelek el magamnak a hir hallatan:S
Amugy meg volt par kardos-varas esemeny a tortenelem folyaman kis hazankban,lenne mit megcsinalni es nem feldolgozni (lasd a lentebb emlitett nandorvehervari csatat (az csak annyiban hires,hogy utana egesz europaban miattunk kongattak delben a harangokat..maig....semmi komoly...)
2008. júl. 22. 18:50 | válasz | #24
Lenen értelme a feldolgozásnak ha komoly költségvetés állna mögötte, sajnos az ilyen történetekhez sok pénz kel, elvégre minimum 2000 statiszta kell hogy egy csata valahogy kinézzen.
H3nG  
2008. júl. 22. 13:08 | válasz | #23
hát sztem belegondolva h magyar kézbe lesz... ennyi keretből nem hogy csatajelenet de még fegyverek se lesznek ... vagy ien király nevében fílinges csillogó aluminium kardok amivel mikor vívnak látszik h meghajlik, meg persze 5 statiszta akik 100* megfordulnak a filmben... várok még egy rettenetes Dobo alakítást... sztem kár belekezdeni is ... lesz még egy filmnünk amit csak azok néznek meg akik nem hiszik el hogy annyira rossz lett.... jah és az orkok törökök párhuzom ottvan :D
2008. júl. 22. 12:51 | válasz | #22
szerintem meg pont, hogy ráférne egy remake, mert az eredeti borzatszó igénytelen volt. Csokis papír, karóra, és még sorolhatnám, meg azok a vívások.....
2008. júl. 22. 10:41 | válasz | #21
Én adok egy esélyt a filmnek. Komolyan páran már azzal jönnek, hogy szentségtörés pedig még a forgatást se kezdték el. Hogy lehet anélkül nyilatkozni egy filmről, hogy már legalább az előzetesét(de inkább az egész filmet) látta az ember.
Senki ne értsen félre én is agódok a filmért. Szeretem a régebbi feldolgozást(Sinkovits Imre nagyot alakított, nyugodjék békében) és magát a regényt is szeretem. Viszont az igaz, hogy már nem mai film és a mai technológiával, talán sikerül még jobbá tenni a csatajeleneteket is(gondoljunk csak arra amikor a török fél perces késéssel ugrott le a létláról). Szóval nagyon remélem, hogy jól megcsinálják a filmet, mert ha nem akkor tényleg felesleges lenne rákölteni.

Egyébként kiváncsi vagyok, hogy inkább a filmhez vagy a regényhez ragaszkodnak-e, mert pár dolog bizony eltért a kettő között.
xido  
2008. júl. 22. 09:34 | válasz | #20
Lars-Don-Ariel..hogyne mondana:))..Palláciusz volt a magyarok kis Wall-e-ja abban az időben...kis sunyi dög,aki tojt a robotika törvényére
Igaz csak a képregényt ismertem,de az is nagy volt:)
2008. júl. 21. 23:47 | válasz | #19
az eredeti egri csillagok se egerben lett forgatva, hanem pilisborosjenőnél.szépen felépítettek egy művárat, aztán ma meg ott enyészik.de legalább jókat lehet ott kirándulni.
ha nekem sok pénzem lenne, inkább nemere istván lars-don-ariel kalandjait filmesíteném meg(remélem van akinek mond ez valamit), esetleg szíriusz kapitányt, ha másképp nem, legalább egy fasza animációs filemt lehetne belőlük csinálni.
bmw  
2008. júl. 21. 17:33 | válasz | #18
Szerintem sem kene feldolgozni!!
oli314  
2008. júl. 21. 17:21 | válasz | #17
Nem tartom jó ötletnek a feldolgozást. Főleg az olyan karakterek miatt, mint pl. Dobó...nemtom ki tudna Sinkovits nyomába lépni.:P Vagy persze lehet felbérlik megint Franco Nero-t mint a honfoglalásban és elmegy rá a büdzsé negyede, aztán még marad pénz kb. 20darab statisztára mint az történt a honfoglalásban is...szánalmas...azért ezekben a régi filmekben volt emberanyag, most max cgi-vel fognak szerintem annyi törököt "előállítani".:D
Arról nem is beszélve hogy az egri vár környéke mára teljesen beépült így gondolom vagy építenek egy teljes külső helyszínt, vagy tényleg ilyen 300 szerűen felveszik stúdióban az egészet.:)

2008. júl. 21. 14:39 | válasz | #16
Miért van az az érzésem, hogy egy korábbi filmremek emlékét sikerül ismét porig alázni, ahogy azt már korábban sokszor megtették? Hippolyt, Vuk, Macskafogó????
2008. júl. 21. 12:38 | válasz | #15
Hát ja amióta Fenyő feltűnt a bőrnyakuakban (amit rendesen meg is vágtak) azóta itthon is elég felkapott lett.......bár nem tudom mire fel, mert szerintem nem a legjobb színész akik közül választani lehetne. Csányi dettó ez kivéve a bőrnyakúak xD
peeeet  
2008. júl. 21. 12:25 | válasz | #14
Csányi,Fenyő - ne vicceljünk!... teljes lejáratása az igényes magyar filmeknek
Jrex  
2008. júl. 21. 12:11 | válasz | #13
"A látvány kapcsán még felmerült a Harry Potter-filmek képi világa is"-én olyan 300-stílusban képzelném el XD
Vogel  
2008. júl. 21. 11:25 | válasz | #12
ájájájjáj
edios   2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. júl. 21. 11:01 | galéria | válasz | #11
A Hídember szerintem elfogadható színvonalú film volt. Ott áldoztak a látványra, és még a kamera se állt egyhelyben állandóan.
blitzy  
2008. júl. 21. 10:55 | válasz | #10
Hát pont ez az... minden a tiniknek készül (kezdve a Hangyás-gatyás szerű vígjátékoktól az agyament képregényekig). A magyar filmkészítés is elhalivúdosodott (tisztelet a kivételnek). Na és mi lesz majd az új változatban? Háromszor levegőben pörgő akrbatikus elemek, körbeszaladó-mátrixos kamera? Netán a végén néhány tünde segít be legyőzni a törököket???
winnie  
2008. júl. 21. 10:32 | válasz | #9
szentségtörés, lol. miért lenne az? végre a korszellemnek megfelelően csinálhatnak (az esély megvan rá) egy történelmi filmet. a régiek is jók, de itt az ideje az újaknak.

"Vagy ott van az a töménytelen Jókai, Mikszáth, Móricz regény, amik adaptációkra várnak!!!! "

láttad a rokonokat? láttad a régimódi történetet, hogy csak a legfrissebbeket említsem. a tiniket nem érdeklik móriczók, mikszáthok, szabómagdák. az ECS-ben legalább kardoznak meg lőnek.
blitzy  
2008. júl. 21. 10:05 | válasz | #8
Szentségtörés ilyen alkotásokat újra feldolgozni!!! És amúgy is hol vannak a forgatókönyvírók? Nincsenek új sztorik?? Vagy ott van az a töménytelen Jókai, Mikszáth, Móricz regény, amik adaptációkra várnak!!!! (Az új Vukot se fogom megnézni soha az életben.) Egy-két feldolgozás még döcögősen elment (Hippolyt, Meseautó - az Egy szoknya, egy nadrág már nem igazán), de már ezekre sem lett volna szükség. Visszatérve az Egri csillagokhoz: kellenek történelmi filmek, de nem újrafeldolgozások, hanem újak!!!! Mi lesz a következő, talán A kőszívű ember fiai??? Pfff!!!!!!
Mcsiv  
2008. júl. 21. 09:56 | válasz | #7
Rozsaszin telefonrol fogjak hivni a felmentosereget, mikozben norbi update turorudit tolnak az arcukba. Teny, hogy a kis vukkot nem mertem megnezni, de ezt meg el sem kezdtek, igy meg lehet neki adni egy eselyt. Mellesleg a rendezonek eddig egesz jo filmjei voltak, hatha folytatja a sort.
WinT  
2008. júl. 21. 09:43 | válasz | #6
És ebbe hogyan fogják beletenni a mobiltársaságok, kereskedelmi Tv-k - rádiók, üdítő,- sörgyártó cégek, stb. bújtatott reklámjait? :)
2008. júl. 21. 09:09 | válasz | #5
Kérdezhetnénk hogy minek kell ennek rímék, de szerintem a film már nagyon idejétmúlt. Persze attól függetlenül még jó, de ráférne egy kis frissítés. Viszont azt nem értem hogy miért kell minden magyar filmbe Csányi-t főszerepeltetni? Annyira nem tartom jó színésznek.
2008. júl. 21. 08:42 | galéria | válasz | #4
előre ég a pofám
2008. júl. 21. 00:11 | válasz | #3
ez nem gát györgy film lesz úh nem lehet egy kalap alá venni a kis smukkal.
2008. júl. 20. 23:21 | válasz | #2
Lehetne, de amikor egy Vuk új kiadása úgy néz ki, ahogy, akkor egy korábban viszonylag jól megcsinált Egri Csillagok felújításával kár próbálkozni szvsz. Főleg ha eszembe jutnak az elmúlt tíz év magyar kosztümös filmjei, a Honfoglalás meg a Sacra Corona...
assdf  
2008. júl. 20. 22:15 | válasz | #1
Hát igen. Mondjuk ebből meg a nándorfehérvári diadalból szerintem simán lehetne forgatni egy holywoodi-s filmet is akár, mint pl a trója.