Egész Európában fellépne a kalózok ellen Franciaország
2008. július 19. 16:21, szombat
Valósággá válhatnak az Anti Counterfeiting Trade Agreement (ACTA) egyezmény ellenzőinek rémálmai, ugyanis a francia kormány egyik tagja bejelentette: az egész kontinensre, sőt az egész világra kiterjesztenék a megállapodást.

Hirdetés

Alig vette át az Európai Unió elnökségét Franciaország, máris kampányba kezdett az internetes szoftverkalózok és a fájlcserélők ellen. Luc Chatel, a francia kormány gazdasági és fogyasztóvédelmi kérdésekért felelős államtitkára beszédében most jelezte: konkrét lépéseket terveznek a fájlcserélés európai szintű visszaszorításáért és ebben a harcban globális szintű eredményeket akarnak elérni. A politikus szerint a jövőben többek között az eddiginél jobban figyelnének a hamis szoftverekre, játékokra, filmekre és zeneszámokra és eltökélt céljuk a HADOPI nevű hivatal létrehozása.

Franciaország azonban nem elégszik meg ennyivel. Az európai uniós országokban a fájlcserélők elleni harcot az OLAF nevű európai korrupció-ellenes hivatal koordinálná. Nemzetközi szinten pedig kétoldalú megállapodásokkal gyakorlatilag a Föld minden országára kiterjesztenék az ACTA-egyezményt. Az együttműködésre nem hajlandó államokra pedig nyomást gyakorolnának. A konkrét javaslatokat a francia kormány képviselői az Európai Unió versenyügyi tanácsának szeptember 25-i és 26-i ülésén ismertetik majd.

A tervezett intézkedéseket és büntetőjogi szigorításokat Daniel Caspary, az Európai Parlament konzervatív frakciójának, valamint a nemzetközi kereskedelmi bizottságának tagja is megerősítette az Intellectual Property Watch-nak, azonban elmondta azt is, hogy van még néhány tisztázandó kérdés, elsősorban a polgári jogok területén. A bizottság egyik tagja, Gianluca Susta által kidolgozott és június végén bemutatott javaslatcsomag szerint az Európai Bizottságnak kötelessége fellépni a kalózok ellen, illetve a TRIPS nevű WTO-egyezmény szellemi tulajdon védelmére vonatkozó részének kibővítése mellett.

A HADOPI létrehozása tavaly novemberben merült fel, az erről szóló tervezetet idén fogadta el a francia kormány. Civil szervezetek néhány hete arra figyelmeztettek, hogy a médiavállalatok érdekeit védő európai parlamenti képviselők még a nyáron el akarják fogadtatni a tartalomszűrők bevezetését és ezzel egész Európára kiterjesztenék a HADOPI-rendszert. Az ACTA első részletes anyaga május végén szivárgott ki. Az elképzelésekre jó példa, hogy az ACTA-tárgyalásokon résztvevő Német Ipari Szövetség (BDI) azt javasolta, hogy a fájlcserélést minősítsék lopássorozatnak.

A szellemi tulajdon védelme szóba került a Hokkaidóban megrendezett legutóbbi G8-as csúcstalálkozón is, a világ legfejlettebb országainak vezetői résztvevő politikusok megállapodtak arról, hogy az ACTA-egyezményt még az idei év végéig elfogadják.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. júl. 21. 15:49 | válasz | #36
Heil Sarkozy!
Piratokat lelőni! Hinrichten!!!

Száánalmas...
2008. júl. 21. 15:04 | válasz | #35
nem a bicskája fog beletörni...
2008. júl. 21. 11:29 | válasz | #34
Nyomorult, csíra békazabálók. Ez a kis gonosz törte és demagóg kormánya is foglalkozhatna mással. Mondjuk a bevándorlóikkal, a globális felmelegedéssel, a kábítószerekkel, a gyermekbűnözéssel, az éhezéssel. De hiába próbálkozik a sültparaszt sarkozy: beletörik a bicskaja. Remelem hamarosan eltakarodik a közéletből ez a képmutató, álszent, sunyi kis törpe.
Még senkinek sem sikerült az Internetet bezáratni, sem megregulázni. Ugyan, hogy képzelik? Az internatszolgáltatóknak NEM érdekük a letöltők szankcionálása (ellenkezőleg: érdekük az innováció!) és nem feladatuk a kémkedés. Nem lehet bizonyatni, hogy ki mit tölt le, ehhez olyan apparátus kéne, ami egyszerűen nem áll rendelkezésre. Ezen kívül a rablók mindig egy - két lépéssel a pandúrok előtt jártak - nem lesz ez máshogy a jövőben sem. Az a cél, hogy mindig egy hangzatos szlogen mögé bújva fokozatosabn csorbítsák az állampolgárok jogait, a végén gomnyomásra állítható, beszéltethető, szavazó, vásárló robottá degradálva őket. Köszönöm, nem kérek az Európádból, tahó sárközy és társai! Éljen a Szabad Internet, Éljen a File -cserélés, Éljen a Bittorrent!
Vogel  
2008. júl. 21. 08:33 | válasz | #33
Hidd el 3D-re gondolt :)
2008. júl. 21. 00:01 | galéria | válasz | #32
Ha a 3D játékokra gondolsz, azt aláírom.
Minden másban egy mai ingyenes linux-disztribúció bőségesebb alkalmazáskínálattal jön, mint egy bolti Windows-doboz.
2008. júl. 20. 23:53 | galéria | válasz | #31
"Vassal és kenyérrel Kínáig is elhatolok"
Lehet, h szükség is lesz rá, múúúhahahaha!!!!
2008. júl. 20. 23:41 | galéria | válasz | #30
Ami az átlagember 90%-nak nem jó, mert nem fut rendesen alatta ami kellene.
Razgon  
2008. júl. 20. 21:49 | válasz | #29
A franciáknak először el kellene érni a napi egy fürdést! Aztán majd lehet folytatni az eszmecserét...
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. júl. 20. 16:16 | galéria | válasz | #28
Az a baj hogy aki játszik annak a buzi direktiksz miatt nincs választása.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. júl. 20. 16:15 | galéria | válasz | #27
Az a baj, hogy a gyáva tetű franciák túl könnyen megadták magukat a kockabajszosnak, így ő nem kapott okot rá hogy jobban szétbarmolja a franciákat. Pedig kellett volna, büntetésül trianon miatt, meg gondolva a jövőre ^^...
bvalek2   "Rest in Peace bvalek2" 
2008. júl. 20. 10:15 | válasz | #26
Senki sincs rákényszerítve, hogy lopott szoftvert használjon, van alternatíva:
2008. júl. 20. 09:05 | válasz | #25
"Az együttműködésre nem hajlandó államokra pedig nyomást gyakorolnának."

Hehehe. A kis bugris farnciaország máris USA-nak képzeli magát? :D Nincsenek egy fajsúlyban.

"a fájlcserélést minősítsék lopássorozatnak."

A (kiadó)maffiától felvett fizetést meg hazaárulásnak. Így korrekt.
2008. júl. 20. 08:58 | válasz | #24
Inkább azzal foglalkozzanak ezek a megélhetési "politikusok" hogy feladják magukat a rendőrségen korrupció és hivatali visszaélés miatt! A kiadómaffiától kapott fizetésüket meg ajánlják fel az ártatlanul megvádoltak védelmére.
2008. júl. 20. 05:06 | válasz | #23
Mibajod, te se tudsz aludni? :)
uberalles   "Rest in Peace uberalles" 
2008. júl. 20. 03:05 | válasz | #22
Die Grosse Zeit ist jetzt angebrochen. /A régi-szép idők most vannak/
uberalles   "Rest in Peace uberalles" 
2008. júl. 20. 02:57 | válasz | #21
uberalles   "Rest in Peace uberalles" 
2008. júl. 20. 02:52 | válasz | #20
uberalles   "Rest in Peace uberalles" 
2008. júl. 20. 02:46 | válasz | #19
majd' megpukkadnak dühükben hogy az égvilágon semmit se tudnak tenni a szoftver/zene/film kalózkodás ellen és ez nekem olyan jóleső érzést tud okozni, mintha hájjal kenegetnének
rémisztgetnek , csicskáskodnak évek óta de gyakorlatilag az égvilágon semmit nem tudnak ellene tenni, de minden évben már vagy 5 éve eleresztik hogy namostasztán-hátasztán, hűdenagydádáleszmost stb... stb...

UNCSI !!

2008. júl. 19. 22:29 | válasz | #18
pontosan,
csak próbáltam ironikus lenni..
pex  
2008. júl. 19. 20:28 | válasz | #17
Nem hiszem, hogy a G8-ak beszelnenek egy halalraitelt iparag feltamasztasaert, ha nem lenne erdekukben. Ugyanezen a talalkozon ugyanis arrol is szo volt, hogy az illegalis filecsere megakadalyozasara a reptereken belenezhetnek majd a laptopokba es az mp3 lejatszokba (persze, "ez csak tervezet"). Az USAban mar most is lemasoljak a vinyok tartalmat, ha gyanusnak tunsz. Ezekbol a "remhirekbol" szerintem latszik, hogy a G8 csak kihasznalja a zenekiadok panikjat es penzet, es megvalositja regi almat: a privat szferaba valo meg melyebb beavatkozast.
gere1  
2008. júl. 19. 20:28 | válasz | #16
erdkes, van cenzura is itt , lol. pl azt a szot, hogy fasizmus, nem lehet leirni. ettol eltekntve sztem a modszer olyan.
2008. júl. 19. 19:41 | válasz | #15
Yep. Vannak sokkal nagyobb problémák is.
Ezeket a terveket is csak azért tudják megvalósítani, mert az emberek többsége nem ezzel a témával van elfoglalva (van nagyobb baja is ennél)

Mindenesetre vicc az egész. Főleg ha azt hiszik, hogy ezzel lényegi változásokat tudnak elérni..

Imre84  
2008. júl. 19. 18:54 | válasz | #14
Azért az érdekes lesz, hogyan gyakorolnak majd nyomást a kíniakra, meg az indiaiakra.
2008. júl. 19. 18:43 | válasz | #13
..............milliók haltak éhen a fájlcserélők által okozott hatalmas kár miatt....................
2008. júl. 19. 18:36 | válasz | #12
Kivancsi lennek, hogy a Nine Inch Nails-nek mennyivel megy szarabbul a szeker, miota kiado nelkul ingyenesen elerhetove teszik az uj albumokat.
dez  
2008. júl. 19. 18:16 | válasz | #11
Ne feledkezzünk meg a (szerzői) jogvédőkről sem, azoknak is "csurran-cseppen"... Lényegében egy ügyvédmaffia, akik védelmi pénzt szednek a kiadóktól, hogy jogi ismereteik (kiskapuk ugye, mert gondolom pl. adót ők sem szeretnek túl sokat fizetni, meg persze a zenészeket is minnél jobban magukhoz kell láncolni, stb. stb.), meg persze a (olitikai) kapcsolataikon keresztül megvédik őket, azaz az aranytoját tojó tyúkokat. Most ezek azt hiszik, hogy a fél világgal is fel tudják venni a harcot.
2008. júl. 19. 17:49 | válasz | #10
Persze, hogy ehhez ragaszkodnak, hiszen a most a legtobb penzt a kiadok szerzik. Ok azok, akik azt amit te emlitettel (hogy eloadoktol vedd online) nagyon megszivnak, hiszen gyakorlatilag eltunnenek. De ezt nem akarjak, es minthogy kibaszott sok penzuk van, nem felnek hasznalni... Szepen penzelik a politikusokat, hogy kesleltessek vagy akar megallitsak az eziranyu fejlodest.
P3h3ly  
2008. júl. 19. 17:39 | válasz | #9
#2 Ez az állandó "burkolt zsidózás" minden ilyen cikknél... Amúgy minek írkálsz több accountról?

#5 Lassan terroristák lesznek a fájlcserélők ne aggódj!

Rossz fele halad a világ egyelőre véleményem szerint, mert ahelyett hogy az új lehetőségeket kihasználnák a könnyebb legális terjesztés elősegítésére (közvetlenül, majdnem közvetlenül az előadóktól letölteni zenéket vagy filmek letöltése a különböző eladók megkerülésével sokkal kevesebb plusz költséget jelent a termékek árán így olcsóbban adhatók és akkor talán többen is veszik meg online mint így sokkal magasabb áron). Ehelyett démonizálják a letöltőket és foggal körömmel ragaszkodnak a régi rendszerekhez...
L3zl13  
2008. júl. 19. 17:39 | válasz | #8
Genya nyolcak ahelyett, hogy a környezetszennyezéssel foglalkoznának inkább egymás faszát verik, hogy megdolgozzanak a mindennyiukat fizető kiadói kartellek pénzéért... Gratulálok.
Gondolom utánna gratuláltak maguknak, hogy micsoda eredményeket sikerült elérni ezen a találkozón is...
dez  
2008. júl. 19. 17:20 | válasz | #7
Te nem tudom, mit dumálsz itt, hiszen éppen hogy fasisztoid az a nézet, hogy "ha csóró vagy (= nem elég jók a képességeid, hogy jól fizetett munkád legyen), nincs kultúra a számodra"...
2008. júl. 19. 17:19 | válasz | #6
Arrakistor
dez  
2008. júl. 19. 17:17 | válasz | #5
Sőt, az egész világ.

Az is őrület, hogy teljesen egy kalap alá veszik a "fájlcserélőket" és a hamisítókat (akik kisebb-nagyobb sorozatban gyártják a hamisítmányokat, amiket persze pénzért árulnak). Pedig ezzel az egészzel csak az utóbbiak malmára hajtják a vizet!
Narxis  
2008. júl. 19. 17:15 | válasz | #4
A fájlcserélés kora véget ért, rendet teszünk ha bele haltok is!
dez  
2008. júl. 19. 17:13 | válasz | #3
Lényegében az európai átlag netezők ellen harcolnak. Nooormááális?
uberalles   "Rest in Peace uberalles" 
2008. júl. 19. 16:34 | válasz | #2
"konkrét lépéseket terveznek a fájlcserélés európai szintű visszaszorításáért és ebben a harcban globális szintű eredményeket akarnak elérni."

sok sikert kívánok nekik, , csak az a nagy büdös helyzet, hogy semmi esélyük sincsen a titkosított adatforgalom ellen, akármekkora orruk és fejük is van... előbb érteni kéne a dologhoz amibe beleugatnak... ezek a cickányorrú cionista patkányok...
2008. júl. 19. 16:27 | válasz | #1
minősítsék lopássorozatnak. az emberölés pedig jogos lesz, mert akár filecserélhetett is az illető. sőt francia zászlót minden országra. aki nem engedelmeskedik azt megdobjuk atommal. szép jövő.