Sokrétű vizes környezet volt a Marson
2008. július 19. 16:17, szombat
Újabb tanulmányt tettek közzé a Mars egykori vizes múltjáról. Az adatok még nem az éppen jeges talajmintákat vizsgáló Phoenix leszállóegységtől, hanem a bolygó körül keringő Mars Reconnaissance Orbitertől (MRO) származnak. A NASA szondájának CRISM műszerétől nyert adatok szerint hatalmas tavak, hömpölygő folyók és számos folyódelta jellemezte a bolygó korai időszakát, ami elvileg alkalmas közeg lehetett a mikrobák számára, sőt a kutatások szerint ez az állapot elég sokáig fenn is állt. A részletek a Nature és a Nature Geoscience szaklapban jelentek meg.

Az egyik tanulmány szerint a Mars ősi, hatalmas kiterjedésű, a bolygó közel felét elfoglaló felföldjei agyagásványokat tartalmaznak, ami csak víz jelenlétében jöhetett létre. A későbbi, szárazabb időszakokban vulkanikus láva borította be az agyagban gazdag területeket, a becsapódási kráterek azonban több ezer helyen újra láthatóvá tették az ősi réteget. A CRISM (Kompakt Marsi Felderítési Képalkotó Színképelemző) a visszaverődő napfény több mint 500 színének vizsgálatából észleli az adott ásványokat a felszínen.


Egy háromdimenziós kép a Mars Nili Fossae területéről, a kékes és lilás árnyalatok a víz által létrehozott filloszilikátokat jelzik

"Az új adatokban az a legmeglepőbb, hogy milyen átható és hosszan fennmaradó volt a Mars vize, és milyen változatos volt ez a nedves környezet" - mondta a CRISM vezető tudósa Scott Murchie, a műszert megépítő Johns Hopkins Egyetem Alkalmazott Fizika Laboratóriumának munkatársa.

Az agyagásványok, a filloszilikátok megőrizték a víz és a kőzetek kölcsönhatásának történetét egészen a Mars Noachian korszakáig visszamenően, ami 4,6 milliárd évvel ezelőtt kezdődött és 3,8 milliárd éve zárult le. Ez volt az az idő, amikor a bolygóra, akárcsak a Földre és a Holdra, üstökösök és aszteroidák záporoztak. A Földön az ebből az időből származó kövek nagy része már megsemmisült a lemeztektonika hatásai miatt, ezért a Mars filloszilikátokat tartalmazó kőzetei egyedi emlékeket őriznek a Naprendszer korai időszakának vizes környezeteiről, melyek közül több is elég hosszan fennmaradhatott ahhoz, hogy kialakuljon benne az élet.

A tudósok számára rendkívül fontos tény, hogy a CRISM hidrált, kristályszerkezetükben vizet tartalmazó szilikátokat is észlelt az üledékekben, ez egyértelműen a víz munkájára utal. Az agyagásványokra nagy mennyiségben a Holden, az Eberswalde és a Jezero kráterekben bukkantak rá. "A legtöbb helyen a köveket enyhén megváltoztatta a víz, néhány területen azonban annyira megmunkálta, hogy azt csak igen nagy mennyiségű víznek lehet betudni" - magyarázta Jack Mustard, a Brown Egyetem bolygógeológiai professzora. "Ez azért fontos, mert több tucat helyszínt találtunk, ahol a jövő expedíciói leszállhatnak és megállapíthatják, hogy lakható volt-e valaha a bolygó, és ha igen, akkor kutathatnak a múltbeli élet nyomai után"

Európa és az Egyesült Államok űrügynökségei is több filloszilikátban gazdag területet jelöltek meg soron következő felszíni küldetéseik számára. A kutatók ezen felül több ezer helyen észleltek filloszilikát üledékeket a becsapódási kráterek körül, ami arra utal, hogy a víz 4-5 kilométerrel az ősi Mars felszíne alatt is jelen volt. "A víz minden bizonnyal a mélyben hozta létre az ásványokat, erre utalnak a most látható jegyek" - tette hozzá Mustard professzor, a Nature-ben megjelent tanulmány szerzője.


A képen a Jezero kráterben talált delta látható, ami a kutatók szerint akár egy mikrobatemető is lehet, ezáltal az egyik legígéretesebb helyszín a múltbeli élet nyomainak kutatásához

A Nature Geoscience szaklapban megjelent másik tanulmány a Jezero kráterben található delták üledékeit elemezte ki. A delták egy folyóról árulkodnak, ami agyagásványokat szállított a medencébe egy vízgyűjtőből. "A víz nem csupán aktív volt ezen a területen, de elegendő mennyiségben jelen volt ahhoz, hogy folyóágyakat alakítson ki, agyagokat szállítson és egy tóba folyva deltát alakítson ki" - nyilatkozott Bethany Ehlmann, a másik kutatás vezetője, aki szintén a Brown munkatársa.

A tó 40 kilométer átmérőjű lehetett, a delták pedig jó eséllyel tartalmaznak a mai napig is szerves anyagokat, mivel a leülepedett agyag foglyul ejthetett bármilyen organizmust, gyakorlatilag egy "mikrobatemetőt" hozva létre, véli Ehlmann. "Az agyagok eloszlása a tómederben azt bizonyítja, hogy az álló víz évezredeken át fennmaradhatott" - tette hozzá a kutatónő.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. júl. 21. 17:48 | galéria | válasz | #39
Bokor papa már nem fog holdbázist létesíteni a Holdon, de Barack Oszama sem. Majd egy következő.
2008. júl. 21. 16:33 | válasz | #38
Persze hogyne.. Jó nagy baromság. Ha meg akartak volna támadni minket az ufo-k már rég megtehették volna. Majd pont akkora időzítik mikor Bush papa bázist létesít a holdon. Lol.
L3zl13  
2008. júl. 21. 16:33 | válasz | #37
"A Mars-szonda mintái mutatják, hogy már a szomszéd bolygón is vannak bakteriális létformák."

Mi az, hogy "már"?
A "még" sokkal valószinűbb lenne.
2008. júl. 21. 14:52 | galéria | válasz | #36
"Besz.rás?" Az.
2008. júl. 21. 14:52 | galéria | válasz | #35
Az Index récéje:
"A Mars-szonda mintái mutatják, hogy már a szomszéd bolygón is vannak bakteriális létformák."

Vannak ott cifrábbak is:
"Baccarini [a Corriere della Sera című olasz napilap kacsacsőrű emlőse] szerint az Egyesült Államok 2020-ra tervezett újabb holdra szállása összefügg azzal az igénnyel, hogy bázist kell teremteni, ahonnan meg lehet védeni a Földet az intergalaktikus támadásoktól.2
2008. júl. 21. 14:24 | galéria | válasz | #34
Lehet, hogy a múltban megvívtuk, de a Föld győzött, a Mars teljesen kihalt, és a Földön az agresszív bunkók kerültek hatalomra, akik fokozatosan elbutították az emberiséget, így most újból fel kellene találnunk sok mindent, ha az agresszív bunkók ne kísértenék még mindig a civilizációnkat. Szomorú.
2008. júl. 21. 12:13 | galéria | válasz | #33
Rosszul tudod.

Először a Phateonon laktunk, de az ottani LHC-ben keletkező mini feketelyuk által keltett árapályerők aszteroida övvé zúzták anyabolygónkat. Ezért a Vénuszra mentünk, de ott meg frankón tető alá hoztunk egy kis globális felmelegedést. A Mars volt a következő célpont. Sajna a gyenge mágneses mezeje miatt nem volt teljesen komfortos, ezért minden vizet és olajat a kopár, lakatlan Földre vittünk majd ide költöztünk. Hát így történt Haxy27.

Hm... ha a Merkur a következő akkor én inkább kihalnék.
2008. júl. 21. 10:46 | válasz | #32
Amúgy kár, hogy a Marson nem maradt meg az élet. Bár lehet most épp bolygóközi háborút vívnánk a marslakókkal:)
2008. júl. 21. 10:45 | válasz | #31
looool
2008. júl. 20. 20:41 | válasz | #30
Megitták a bort minden egyes alkalommal! :)
2008. júl. 20. 19:04 | galéria | válasz | #29
Mars, agyagásványok, élet nyomai. Szerinted mire gondolt?
Amfórák, bakker, és lepecsételt, borral teli amfórákkal megrakott hajóroncsok, amiket a NASA eddig minden egyes új bolygónál eltitkolt!
2008. júl. 20. 18:58 | galéria | válasz | #28
+r :-)
2008. júl. 20. 18:58 | galéria | válasz | #27
Kedves szuka!

Milyen "érdekességeken" jár az eszed?
2008. júl. 20. 18:50 | galéria | válasz | #26
Ki mondta, hogy az olajat LE kell hozni a Földre. Isten őrizz, mert szennyezné a levegőnket! Ott fent pedig, hadd égjen, az angyalok nem haragszanak.
szurka  
2008. júl. 20. 16:44 | válasz | #25
tutkó hogy volt a Marson élet, de ha találnak valami valóban érdekeset, azt a NASA nem fogja az orrunkra kötni
2008. júl. 20. 16:11 | válasz | #24
DE semmi anyázást nem írt, korrekten lekezelte! Ez díjazandó!
2008. júl. 20. 15:55 | válasz | #23
az olajos elmélkedésekhez: már nagyon gyenge az olajlobbi szava, az meg hogy szomszéd bolygókról hozzák a nyersanyagot vaze akkor még a bömös kopasz okosbácsi sem tudna az 50 méterre lévő boltba óttóval járni
2008. júl. 20. 15:54 | válasz | #22
ez nem az Óz, a Nagy Varázsló filmből való kép? Ott is valami hasonló van xD
2008. júl. 20. 15:54 | válasz | #21


Kis homár mégse olyan mindentudó
2008. júl. 20. 15:06 | galéria | válasz | #20
Köszönöm!
2008. júl. 20. 15:05 | válasz | #19
Az ön által keresett szó a "szénhidrogén". A szénhidrátok alatt ugyanis egy régről származó elnevezés a különböző cukrokra (melyek képlete valóban olyan, mintha szénből és vízből (hidra; hidrát) lenne "összerakva").

Csak azért közlöm veled, mert te is egy hasonlóan kötekedős kis fasz vagy, ezért kár lenne kihagyni egy ilyen csúnya elírás korrekcióját.
djw  
2008. júl. 20. 12:10 | válasz | #18
bolygóközi baráccságkőolajvezeték vazze
2008. júl. 20. 12:05 | válasz | #17
Na jó, ahogy kiderül, hogy ott is van olaj, egyből a marslakók lesznek a nemzetközi, világrendet fenyegető terroristák. Bin Laden meg a Sydonia fennsík barlangjaiban bújkál.
Omega  
2008. júl. 20. 11:50 | válasz | #16
Olaj? Nem hiszem, hogy üzletelnének vele, túl drága lenne a kitermelés.
2008. júl. 20. 11:21 | galéria | válasz | #15
Ne álszenteskedjetek.
Rengeteg szénhidrát van a Titánon, mégsem támadtuk meg a Titánt. Mindössze egy alig 1 órás protokolláris leszállás volt ott.
akyyy  
2008. júl. 20. 11:16 | galéria | válasz | #14
ha olaj lesz ott, az USA megtámogatja őket nagyon az tuti.
2008. júl. 20. 11:04 | válasz | #13
ha olaj lesz ott, az USA megtámadja őket az tuti.
2008. júl. 20. 11:02 | válasz | #12
Istenem ,ennyi sznob faszt. Haxy csak bedobott egy poént, nálam ütött megnevettem :)
2008. júl. 20. 10:35 | válasz | #11
A reakcióra leszek kiváncsi, ha olajat találnak a Marson.
JoinR  
2008. júl. 20. 09:12 | válasz | #10
2008. júl. 19. 21:44 | válasz | #9
Már áldozatokat is szedtünk a vörös bolygón...

2008. júl. 19. 20:13 | válasz | #8
Azért az mindenképpen érdekes a Marssal kapcsolatban, hogy a felszínt formáló egyik utolsó nagy erők közt ott volt a víz is. Máskülönben ilyen folyócsatornák és torkolatok nem lennének ennyire épségben.
2008. júl. 19. 19:58 | válasz | #7
NASA oldala nem hiszem, hogy búlvár . . .
2008. júl. 19. 18:06 | válasz | #6
Egyre nagyobb elméleteket építenek arra hogy volt/van élet a Marson, miközben eddig 0 konkrét bizonyíték van erre. Szerintem a tudósok nem ilyen hülyék, tuti hogy a bulvárújságíróktól vannak ezek a fajta cikkek.
KM  
2008. júl. 19. 17:57 | válasz | #5
És mit mondott az orvos?
2008. júl. 19. 16:54 | válasz | #4
sokan gyártanak sokféle elméleteket bizonyítékok nélkül, köztük te is ilyen vagy, és vannak akik inkább kutatnak egy kicsit és a kapott információk alapján mondanak valamit, nah róluk pedig a cikk szól.

uberalles   "Rest in Peace uberalles" 
2008. júl. 19. 16:50 | válasz | #3
pff. ez aztán a tudományos megközelítés ...
2008. júl. 19. 16:31 | válasz | #2
haxy27  
2008. júl. 19. 16:24 | válasz | #1
Nagy dolog edig is tudtuk hogy volt a marson élet. Azt is mi tetük tönkre aztán menekültünk a földre. Lásd mostmeg a földet nyirjuk ki, és most a marsra menénk vissza. Komolyan megérdemeljük hogy kipusztuljunk, csak a benszülöteket sajnálom, mert öket mi nyirjuk ki.