Kiderült, melyek a legnépszerűbb tévésorozatok
2008. július 15. 10:35, kedd
Itthon a nézők a Miami helyszínelőkért, a Cobra 11-ért, a Doktor House-ért és Rexért vannak megveszve, de vajon melyik a legnépszerűbb sorozat a világon?

A 2006-os felmérést - mint arról annak idején írtunk is - az idehaza is legnézettebb amerikai sorozat, a Miami helyszínelők nyerte egy felmérés szerint, de idén az Eurodata Worldwide egy sokkal nagyobb körben végzett adatgyűjtést, aminek köszönhetően jóval pontosabb eredményt kaphattunk azzal kapcsolatban, hogy melyek a világ kedvenc sorozatai. Bár a filmek esetében a nézettséget (bevételt) nem lehet feltétlenül a kedveltséggel egyenes arányba állítani, a sorozatoknál a preferenciákról jobb képet ad a nézettség, hiszen abból a racionálisnak ható feltevésből indulhatunk ki, hogy míg az ember egy moziban nem a kedvenceit nézi meg, addig a tévében igenis azokra kapcsol oda.

A 2007/08-as tévés idény adatai alapján végzett felmérés nem hozott túl nagy meglepetést, hiszen a Helyszínelők (CSI: Crime Scene Investigation) végzett a drámák között az első helyen, mégpedig 83.9 milló nézővel. Az annak idején a nézettségi listák éléről a Jóbarátokat és a Vészhelyzetet is letaszító krimisorozat igazi műfajteremtő próbálkozás volt, rengeteg sorozat próbálta másolni, de a próbálkozások sikerességét mutatja, hogy az eredeti, Las Vegas-i stábbal dolgozó Helyszínelők a 8. szezonjában is a legnépszerűbb krimisorozat Amerikában.


Idehaza említeni sem kell, hogy a CSI-széria a Viasat 3 kiemelkedően legnagyobb nézettségű műsora, melyet a csatorna olykor napi rendszerességgel ismétel a nézőszám különösebb csökkenése nélkül. Talán nem is meglepő, hogy a dráma kategóriában a második hely a testvérsorozat Miami helyszínelőknek (CSI: Miami) jutott, mely ellentétben a fősorozattal, már országos tévén is bemutatásra került idehaza. A siker természetesen nem maradt el, amit az is mutat, hogy míg múlt héten a Viasat3-on a sorozat 5. szezonjának befejező része volt a legnézettebb sorozat, addig az RTL Klubon a másnap adott harmadik évados rész vitte el a pálmát.

Ugyancsak nem okozhatja sok áll padlón való koppanását a felmérés alapján világszerte harmadik legnézettebb sorozat, hiszen a Doktor House című orvosi krimit (hiába, krimi itt, krimi ott, krimi mindenhol) idehaza is tartósan egymillió feletti néző követi figyelemmel hétről-hétre. Valljuk be, hogy nem sok sorozat lett volna képes arra a bravúrra, hogy az RTL Klub Szökését (Prison Break) úgy elpáholja, hogy azt a csatorna egy hétfői napra menekítse ki.


A komédia kategóriában a nálunk a TV2-n csúnyán megbukó, de világszerte 61,5 milliós átlagnézőszámmal dicsekedő Született feleségek (Desperate Housewives) lett a legnépszerűbb/legnézettebb. A második helyen a Monk, a flúgos nyomozó (Monk) végzett, mely idehaza csak pár alkalommal került a TV2 programjának főműsoridejébe, általában hétköznap vagy hétvége délután találkozhattak a sorozattal a krimisorozatok rajongói. A világszinten a könnyedebb műfajból a harmadik helyen végzett Ugly Betty című sorozatot, mely az eredeti kolumbiai telenovellára ad szatirikus amerikai választ az RTL Klub nem tudta sikerre vinni, pedig nem egyszer változtattak vetítési időpontot és címet is.


Hasonló felmérést végzett az Eurodata a szappanoperák és telenovellák territóriumában is. Ezt 26,2 millió nézővel az amerikai Gazdagok és szépek (The Bold and The Beautiful) című szappan nyerte két mexikói vetélytárs telenovella, a Destilando Amor és a Marina előtt. Ki tudja, lehet, hogy tanulságos lenne összehasonlítani a hazai top szappanoperákat a legnépszerűbb külföldiekkel, hogy vajon mennyire állnák meg a helyüket a Barátok közt vagy a Jóban rosszban készítői.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. júl. 31. 14:30 | válasz | #42
1 DEXTER
2 szökés
3 SOUTH PARK
4 hősök
5 rém rendes család
KB.
votak más kedvenc sorozataim is régen
weine  
2008. júl. 24. 22:56 | válasz | #41
1.24
2.the wire (drot)
3.shield(kemeny zsaruk)
4.Prison break
5.jericho
6.lost
2008. júl. 21. 22:30 | válasz | #40
1.Lost
1.5 housemd
2.Futurama
3.(H)ősök
4.Sp
2008. júl. 21. 10:57 | galéria | válasz | #39
1. Simpsons
2. Jóbarátok
3. Lost
4. Southpark
Nem tudom azt elképzelni hogy a rex és a cobra 11 a legjobbak közt van kis hazánkban.

2008. júl. 20. 20:59 | válasz | #38
1. Jóbarátok
2. Doktor House
3. Szökés
nekem... :)

trogi  
2008. júl. 18. 17:29 | válasz | #37
1., Szívek szállodája
2., Columbo
3., Agáta Kriszti és Herkül Poáró sorozat (asszem Bíbíszís)

Hát kábé nálam ez a sorrend. Az elsőn magam is meglepődök, de régen láttam már ennyire szerethető sorozatot, internáci, birodalmista amerikai beütés nélkül.
2008. júl. 17. 15:32 | válasz | #36
Persze, nem lehet egy helyre összetömöríteni a reklámokat, mert úgy semmi értelme nem lenne az egésznek. Egyrészről jó dolog, hogy vannak, mert információhoz jut belőlük az ember, másrészt viszont marha idegesítőek kezdtek lenni a számomra az ismétlődés (van hogy egy reklámblokkban többször is lemegy ugyanaz a reklám), másrészt talán a hiteltelenségük miatt. Egyszerűen képtelen voltam/vagyok előttük ülni. :)
Nem is beszélve arról, hogy a TV-ben futó filmek egy részét meg is vágják, hogy beilleszkedjenek a műsoridőbe. Lehet, hogy ez szőrszálhasogatásnak hangzik, mert viszonylag kevés időről van szó, de akkor is.
Én nem a reklámok miatt néztem a TV-t.

"96-97 óta, amióta végre leszámoltunk az egycsatornás kommunista maradvánnyal és végre jöttek a kereskedelmi tévék?"

Nem, nem olyan régen, kb. három éve hagytam fel a TV-nézéssel :)
winnie  
2008. júl. 16. 23:26 | válasz | #35
"Én ezért nem a TV-ben nézem a filmeket már egy jó ideje :)"

96-97 óta, amióta végre leszámoltunk az egycsatornás kommunista maradvánnyal és végre jöttek a kereskedelmi tévék? ugyan már. röhej, hogy van, aki még elvárja a reklámmentes tévét. valahogy pénzt kell szerezni - és naná, hogy film közben a leghatékonyabb a reklám. addig kell nem sírni, míg így marad a médiatörvény és nem lesz még több reklámszünet és több reklám az óránkénti 12 percnél.
winnie  
2008. júl. 16. 23:24 | válasz | #34
a legjobb megoldás, hiszen nem zökkent ki a sztoriból. sokkal jobb, mint a rész közbeni reklám, még akkor is, ha az eredeti reklámszünet helyen van.
2008. júl. 16. 23:03 | válasz | #33
2008. júl. 16. 22:22 | válasz | #32
Én ezért nem a TV-ben nézem a filmeket már egy jó ideje :)
2008. júl. 16. 21:31 | válasz | #31
Muszáj ide írnom: Elkezdődött az Agy-kontroll sorozat, bejött a főcím, főcím végére..REKLÁM! Ez..ez...már pofátlanság, de tényleg..
2008. júl. 16. 15:32 | válasz | #30
The IT Crowd nagy kedvencem nekem is. Monty Python's Flying Circus, Californication, House MD szinten nagy kedvenc. Ha anime, akkor egyertelmu, hogy Ghost In The Shell: Stand Alone Complex.

Cobra 11, Baratok kozt meg Rex felugyelo? pfff ilyen sz@rra meg egy resz erejeig is sajnalnam az idomet, nemhogy folyamatosan nezzem.
2008. júl. 16. 13:45 | válasz | #29
jah, a South Park kimaradt...
2008. júl. 16. 13:41 | válasz | #28
Stargate
The IT Crowd
My Name is Earl

Régi kedvenceim: Sliders, Monty Python's Flying Circus
Reg5  
2008. júl. 16. 12:50 | válasz | #27
Sejtettem, hogy elírtam vhol, kösz hogy szóltál.
2008. júl. 16. 11:02 | válasz | #26
Stargate
Friends
Heroes
NCIS
Criminal Minds

És a régi kedvencek : X Files, Knight Rider, MacGyver (és nem McGuyver kedves Reg5)
ziipp  
2008. júl. 16. 11:00 | válasz | #25
Mert az senkinek sem a kedvence. Csak nézik.
Talley  
2008. júl. 16. 10:20 | válasz | #24
Babylon 5 :D Ugyan nem a kedvenc sorozatom - az a Star Trek, elejétől a végéig - de szerintem a legjobb sorozat amit eddig csináltak.
Shodan  
2008. júl. 16. 09:43 | galéria | válasz | #23
dexter, jó barátok, maffiózók...ez így mind első ,nem tudok dönteni...
2008. júl. 16. 09:19 | válasz | #22
1.Jó barátok
2.Prison break
3.Joey
4.CSI:Miami Helyszínelők
5.X-akták

azon csodálkozom hogy Barátok Közt-öt még senki sem írta kedvencnek :)
2008. júl. 16. 08:39 | válasz | #21
1. Doctor Who
2. Torchwood
3. Skins
4. Lost
5. Primeval


2008. júl. 16. 07:38 | válasz | #20
Jameg Walker a Texas-i **opó
2008. júl. 16. 07:35 | válasz | #19
2008. júl. 16. 01:11 | válasz | #18
Dexter egész jó, Heroes szintén. Stargate még esetleg.
Örök kedvenc: Twin Peaks
Reg5  
2008. júl. 16. 00:36 | válasz | #17
+McGuyver, Petrocelli, A team. A maiak nagy része sehol nincs ezekhez képest.
2008. júl. 15. 22:39 | válasz | #16
1. Dexter
2. Ed
stb...
ziipp  
2008. júl. 15. 22:32 | válasz | #15
Sorozat, sorozat. :) Jó, oké, anime. De attól még simán ringbe száll bárkivel, és győz. Főleg a vége durva. Többek között ezért szeretek néha ezen a területen is kalandozni, mert valahogy mélyebb érzelmeket tud kiváltani belőlem ez stílus. Bár néhol már terhesen perverz. :) Nem, nem terhes szexre gondolok. :|

Igazad van, tényleg sokat számít, hogy mi van "közel". Kíváncsi leszek, hogy fogok majd a Lostra visszatekinteni 5 évvel a vége után. Mert bizony van rá esély, hogy megkopik. Abban is egyetértek, hogy ez az egész sorrend hülyeség úgy ahogy van, de nincs mit tenni, az ember szeret rendszerezni... :)

Egy valamit viszont kihagytam a listámról: Rome! Nagyon jó kis cucc, pár nap alatt ledaráltam. Ha ezt korábban megismerem, azt hiszem vakító csillagos ötössel megyek át töri érettségin. :] Na, nem mintha érdekelne. Höhö. :b
Cat 02  
2008. júl. 15. 21:49 | galéria | válasz | #14
Van benne magyar szál ? o.O
winnie  
2008. júl. 15. 21:05 | válasz | #13
a shark sajnos már nem mostani:(
2008. júl. 15. 19:39 | galéria | válasz | #12
1.My Name is Earl
2.Lost
3.Psych
4.House
5.Monk
+1 Kyle XY a magyar szál miatt:)
2008. júl. 15. 17:18 | galéria | válasz | #11
na meg monk, csi, numb3rs, 30 rock, lost, psych....

inkább nem állítok fel listát:D
2008. júl. 15. 16:50 | galéria | válasz | #10
tényleg skins, kifelejtettem, az is simán top5:)
2008. júl. 15. 15:34 | válasz | #9
Ha csak a nyugati sorozatokat nézzük, akkor:
-Skins
-Gilmore Girls
-Heroes
-Office
-South Park:D

A cikkben felsorolt sorozatok közül egyiket sem nézem.
csuszi  
2008. júl. 15. 15:31 | galéria | válasz | #8
a mostaniak közül 2 sorozat méltánytalanul nincs megbecsülve: sharkban woods egy állat míg a dirty sex money-ban a fél banda zseniális. sutherlaNd-del az élen.
Phate  
2008. júl. 15. 15:23 | válasz | #7
jogos, de nekem ezek a jelenlegi kedvencek
amúgy meg Magnum XD
2008. júl. 15. 14:11 | válasz | #6
a Berserk az más kategória :)
saját sorrendet pedig azért nehéz felállítani, mert a nagyon régiekről megkopnak az emlékek és a legtöbbet ma már gagyinak találjuk, pedig régen imádtuk pl: Knight Rider, Walker, stb.
az örök klasszikusok, mint az X-akták, Jóbarátok, Star Trek... és még napokig sorolhatnám már nem futnak főműsoridőben, ezért már nem veszik fel a versenyt az újakkal.
az új és jelenleg is futó sorozatokkal meg az a helyzet, hogy a kedveltségük inkább az elérhetőségtől függ vagy hogy van-e kedve az embernek letöltögetni. sokukról átlagember nem is hall, 2 héttel ezelőttig nem is tudtam mi az a Californication, utána lett AXN-em és hopp elkezdtem nézni.
2008. júl. 15. 13:30 | válasz | #5
winspector!!!!
Cat 02  
2008. júl. 15. 13:12 | galéria | válasz | #4
Veronica Mars
How I met your mother
Eureka
War at Home

bár igazából, nehéz sorrendet felállítani.
2008. júl. 15. 12:47 | galéria | válasz | #3
1. The Wire
2. Californication
3. Weeds
4. House
5. Criminal Minds
ziipp  
2008. júl. 15. 11:46 | válasz | #2
1. House
2. Berserk
3. Lost
4.\__kedvtől
5./ függ
Phate  
2008. júl. 15. 11:20 | válasz | #1
Az én topp(5)listám:

1. Weeds (Legjobb!)
2. Heroes (Én is hősakaroklenni XD)
3. Two and a Half Men (ritka hülyék a srácok XD)
4. Prison Break (azért csak 4. mert az utolsó évad elég nagy katyvasz)
5. Studio 60 on the Sunset Strip (csak Matthew Perry miatt)