Mi történt a Jóbarátokkal?
2008. július 18. 11:20, péntek
Bár messze nem a Jóbarátok volt a legjobb kortárs szituációs komédia, de tény, hogy Amerika kedvence volt. A stílus nálunk sajnos megbukott.

Magyarország nem vevő a szituációs komédiákra, ezt hajtogatja folyton folyvást a hazai kereskedelmi televíziók programigazgatósága, s ennek köszönhető, hogy idehaza nem nagyon látni 21-22 perces vicces sorozatokat főműsoridőben. Amikor ilyesmivel próbálkoztak a magyar adók, akkor ugyanis csúfosan besült mind a Jóbarátok, mind az Egy rém rendes család, mind legutóbb a Joey - így marad ezen sorozatoknak a délutáni idősáv, mint például jelenleg a TV2-n a Dokiknak. (Bár halkan megjegyezzük, hogy a jelenlegi legnézettebb amerikai vicces sorozatot, a Két pasi - meg egy kicsit a Viasat 3 nemrég fejezte be adni, de természetesen Charlie Sheen vígjáték-sorozata sem járt nézettségi rekord magasságokban.)

Ha már minket nem érdekel a műfaj (ezt mondják), akkor csodálkozzunk el azon, hogy azokból a színészekből, akik hetente 20-22 millió amerikai nézőt (és 8-900 ezer magyart) bűvöltek el, miért nem lettek mozisztárok? Mint a példa is mutatja, a moziból a tévébe, akárcsak a tévéből a moziba közel sem olyan egyszerű az átjárás. Meglehetősen kevesen képesek kitörni a kis dobozból, hogy aztán a nagy vásznon vitézkedjenek. De a kevesek nevét azért megjegyzi az ember, elég csak George Clooney-ra vagy Jessica Albára gondolni.


Viszont hiába a milliók szeretete, úgy tűnik, a Jóbarátok sztárjai meglehetősen csereszabatosak voltak, hiszen egy kivétellel egyikük sem tudott a 2004-ben véget ért sorozat óta számottevő mozis karriert befutni. Matt Leblanc (Joey) egy ideig nem is nagyon próbálkozott, hiszen a Jóbarátok után a nagyon csúnya véget ért Joey című sorozatban próbálta továbbra is elbűvölni a nézőket. Azóta, hogy az NBC lekapta műsoráról a gyenge szitkomot, nem is láthattuk őt sem a képernyőn, sem a mozikban, ahol is a legutolsó emlékünk a Charlie angyaliban letudott nyúlfarknyi haknija volt.

David Schwimmer bevallottan nem is nagyon erőltette a színészkedést, hanem inkább a rendezésre koncentrált. Pár független filmben láthattuk őt ennek ellenére - mind a Rosszbarátok (khm..., az eredeti címe Big Nothing), mind a Duane Hopwood a jobban sikerült filmek közé tartozott, de sajnos szinte senkit sem érdekeltek. Annál inkább a 30 Rock című komédiában való röpke vendégszereplése és főleg a Madagaszkár című filmben elkövetett Melman-szinkronja. A direktori karrierje azonban sínre került Schwimmernek, hiszen két bemelegítő Joey-epizód rendezése után első mozifilmje a Run Fatboy Run megbukott Amerikában (6 millió dollár), de a nemzetközi siker (29 millió dollár) segítségével térképre kerülhetett Hollywoodban.


A Jóbarátok időszakában Courteney Coxnak (Sikoly), Lisa Kudrow-nak (Csak egy kis pánik 1-2) és Matthew Perry-nek (Bérgyilkos a szomszédom 1-2) is akadtak kisebb-nagyobb mozis sikerei, de azokban általában vagy mellékszereplők voltak vagy nem csak ők adták el a filmet. Érdekes módon amikor hirtelen rájuk szakadt a sok szabadidő - vagyis a sorozat kifutását követően - egyikükért sem kapkodtak a mozifilmek készítői (mindössze Kudrow két filmje, a Hepiendek és P.S. I Love You került vászonra). Csak kisebb, DVD forgalmazásra szánt filmekben jutottak szóhoz, visszakerültek a tévésorozatok világába és ott próbáltak kitörni a skatulyából.

Cox a Dirt - A hetilap című sorozatnak nem csak főszereplője volt két évadon át, hanem egyik készítője is, ráadásul most állítólag új szérián dolgozik. Perry tévés visszatérése is kérészéletű volt, hiszen a Színfalak mögött című dramedy mindössze egy évadot érhetett meg - most állítólag ő is új szérián dolgozik End of Steve címmel. Kudrow Visszatérés című sorozata ugyancsak alig egy évadot ért meg az HBO-n, viszont ő a többiekkel ellentétben - főleg a P.S. I Love You sikere után - addig kívánja ütni a vasat, amíg az meleg. Többek között Jessica Biellel és Don Cheadle-lel is forgat abban a reményben, hogy valamelyik próbálkozása mozis forgalmazásra kerül.


Az egyetlen kivétel, kell-e mondanunk, Jennifer Aniston. Ő "megcsinálta magát" (vagy őt "csinálták meg"), de ő elmondhatja magáról, hogy a Jóbarátok óta készített öt filmjének mindegyike megjárta a mozikat, sőt, a Derült égből Polly és a Szakíts, ha bírsz Amerikában a 100 millió dolláros bevételi határ környékén végzett (A Kisiklottak, az Azt beszélik... és a Jóbarátnők, khm, már nem aratott közönségsikert). Azonban két éve már Anistont sem láttuk moziban, de nemsokára vissza fog térni - előbb októberben a He's Just Not That Into You-val (társai: Ben Affleck, Drew Barrymore, Scarlett Johansson), majd decemberben a Marley and Me-vel (társa Owen Wilson.)

Azaz hiába a kedveltség, hiába ismerik meg őket az emberek mindenhol, úgy tűnik, hogy mozifilmet még így sem lehet velük (az arcukkal, a nevükkel) eladni. Mindennek csakis a Jóbarátok-skatulya lenne az oka? Vagy csak nem mernek kockáztatni a producerek? Vagy, ha a Jóbarátok sugárzása alatt készült mozifilmjeiket nézzük, talán éppen attól félnek, hogy már nem is érdekli a szextett a nézőket?
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. aug. 03. 14:05 | válasz | #49
Én arra reagálnék, hogy Szekeres Viktor szerint a sorozatszínészek nemtudnak érvényesülni mozifilmekben. Ez ostobaság! Szinte mindegyik mai nagy színész aki a mozifilmjeivel hódít sorozatokkal kezdte. Ott gyakorolt, fejlődött, megismerték a nevét és csak ezután kapott nagy szerepeket. A nézők is az általuk ismert és megkedvelt színészeket akarják látni a mozikban és erre a legjobb lehetőség a sorozatokban való részvétel. És hogy necsak üres locsogásnak tünjön amit mondok itt van néhány példa.:
Jack Nicholson, Adam Sandler, Bruce Willis, Johnny Depp, Will Smith, Ben Stiller, Leonardo DiCaprio, Ryan Reynolds, Jessica Biel, Jessica Alba, Ryan Gosling, John Travolta, Michael Douglas....
Sorolhatnám sokáig, mert szinte mindenki így kezdte. Nyugodtan nézz utánna imdb-n, meglátod hogy igazam van. Általában először beugranak egy-egy epizódszerepre, majd felfedezik a tehetségüket és nagyobb szerepeket kapnak, utánna belekóstolnak a filmezésbe is. Így megy ez Hollywoodban.
Te abból indultál ki, hogy nem sikerült a jóbarátok szereplőinek befutnia, és ez alapján általánosítottál. De legközelebb kérlek légy alaposabb.
Egyébbként gratulálok, te vagy a legtermékenyebb iró az oldalon, mindennap írsz egy-két cikket, amik elég jól sikerülnek, bár olykor nem tetszenek, mint ez a mostani.
De semmi baj csak csináld tovább és ne szegje kedved egyik hozzászólás se. Csak arra figyelj, hogy ne legyenek túl érdektelenek a hírek, mert látom hogy milyen címeket adsz a néhány cikkednek(nagyon figyelemfelkeltőek) de teljesen másról írsz, ez pedig nagyon megtévesztő és ez nem tetszik nekem.
2008. júl. 31. 14:23 | válasz | #48
nekem tökre teccet a jóbarátok sorozat
ELŐRE LE IJOM,HOGY NEM EZ A KEDVENC SOROZATOM HANEM A DEXTER
sdg  
2008. júl. 29. 15:07 | válasz | #47
Oké, hogy ezt kérdezted, csak nem erről volt szó mert én nem azt írtam a 43-as hozzászólásban, hogy szerintem a legjobb sorozat a jóbarátok. Hanem azt, hogy miért írta a cikk szerzője, hogy messze nem a jóbarátok volt a legjobb szitkom. Mert ez az ő személyes véleménye, amit úgy ír mintha általános igazság lenne.
De, hogy a kérdésedre is válaszoljak nekem a two and a half man a kedvencem, meg persze a rémrendes… 

2008. júl. 29. 14:20 | válasz | #46
Én nem mondtam a véleményemet, ezért kérdeztem tőled, hogy szerinted a Jóbarátok-e a legjobb szitkom? Azért soroltam fel párat, hogy hátha ezek közül az egyik jobban tetszett neked, mert nyilván nem csak a Jóbarátokat ismered a szitkomok közül.
sdg  
2008. júl. 29. 14:01 | válasz | #45
Azt hogy melyik sorozat „minőségi” az nyílván minden ember eldönti magában, ahogy azt is, hogy melyik a kedvence. De ezt nem lehet megkérdezni minden embertől, ezért nem tudjuk.
Azt viszont (ha nem is tökéletesen) de lehet mérni, hogy mennyien néznek egy műsort, és ha baromi sokan nézik az nyílván azért van mert jó, különben megbukik.
„Komolyan mondod, hogy szerinted a Jóbarátok a legjobb?” Amikor még ment akkor nyílván. Mert azt nézték a legtöbben. Itt nem az én vagy a te személyes véleményed számít, hanem az, hogy mennyien nézték.

2008. júl. 28. 14:26 | válasz | #44
Nocsak, és hol számít a minőségben a nézettség? Akkor a legjobb sorozatok a Grace klinika és a Helyszínelők?

Komolyan mondod, hogy szerinted a Jóbarátok a legjobb? Úgy érted, hogy veri a Scrubsot, a Cavement, az Officet, az Arrested developmentet, a MissGuidedot, az It's always sunny in Philadelphiát, a How i met your mothert, a My name is Earlt, a My boyst, a Couplingot vagy a Carpoolerst? Te sem mondod komolyan.
sdg  
2008. júl. 28. 13:34 | válasz | #43
A cikk szerzője szépen elszállt a valóságtól ;) Vagy csak túl sok jóbarátokat nézett és megutálta..

"Bár messze nem a Jóbarátok volt a legjobb kortárs szituációs komédia" WTF? A nézettségi és a dvd eladásból nagyon nem ez derül ki.

2008. júl. 22. 15:42 | válasz | #42
"nézz rá a nézettségi mutatóira ezeknek a műsoroknak. ilyeneket értelmes ember nem néz. itt mégis nézik. én sem hiszek a közvéleménykutatásban, biztos, hogy messze nem pontos adatokat közöl."
Messze nem pontos adatokat? Kezdjük ott hogy a nagy számok törvénye, meg az egész statisztika csak _homogén_ halmazok esetén működik. Heterogén halmazokra max random-gráf meg hasonló elméleteket lehet alkalmazni, de az teljesen más káposzta, és nem fogja neked kihozni a végén hogy győzikét 2 millióan nézik. A népesség enyhén szólva heterogén. Már eleve munkakörből több van mint 1000, és ez még csak 1 tulajdonság (pl TV paprikát nagyobb eséllyel néz szakács mint atomfizikus). Kb ugyanígy csillió fajta hobby, érdeklődési kör, stb. Ezt akarják egy 1/10000 méretű mintán mérni egy halál pontatlan méréssel - még az 1000 ember TV nézési szokásait se lehet úgy kimutatni, hogy nem azt vizsgálják, hogy az illető a TV előtt ül-e, hanem erre külön távrángatót kell nyomogatni nekik. Szóval a nézettségi statisztika egy nagy büdös kamu, semmi más. Így én is tudok mérni, mint az AGB, még olcsóbban és pontosabban is, tessék jelentkezni. Lemegyek a fodrászhoz, megkérdezek 5 embert mit nézett előző este, aztán felszorzom 2 millióval az egyes értékeket :-)

"VISZONT valahogy fogynak az olyan újságok, mint blikk és bors, és még arra is van pénzük, hogy félperces reklámokat adjanak le a tv-ben arról, hogy épp hánytízmilliót lehet velük nyerni."
Persze, fogynak, vagyis nyomtatják őket bőszen (elég sokat visszavisznek bezúzni mindenből). De ha megnézed a példányszámot, azért messze nem olyan hatalmas, hogy milliós győzike nézőszámra lehessen belőle következtetni. Csak a politikai lapok mellett tűnik soknak, amit ugye nagyjából nem olvas már senki se. Ha az ember odamegy az újságoshoz napi lapot venni (sokan vesznek pl utazáshoz újságot), akkor mit vehet? Politikai lap (fúj) vagy pletykalap. Más nincs.

"ugyanez a réteg, pedig abszolút elképzelhető, hogy nézi ezeket a műsorokat is, már amennyire műsornak lehet ezeket nevezni."
Persze, elképzelhető, ahogy az is elképzelhető hogy mindjárt felhív Claudia Schiffer, hogy szüksége volna egy finom masszázsra, nem-e vállalnám. Csak ugye más dolog az hogy valami elképzelhető, meg az hogy tény, ahogy a "műszeres nézettség mérést" manapság kezelik. Tudod mi a tény? Amit egy regisztrált adatbázisban mérsz, hogy XY ekkor loginolt be, és ekkor szűnt meg vele a kapcsolat. A többi az csak feltételezés. Jó pénzeket lehet(ett) keresni pl webaudit logok manipulálásáért régebben. Nem mondom hogy külön szakma, de azért költöttek rá a népek szépen.

"és igen, a fő gond valóban ott van, hogy 89-ben csak látszólagos dolgok történtek, a bűnösök nem nyerték el büntetésüket, RÁADÁSUL minden további nélkül a mai napig létezhetnek úgy, hogy nincs is közfelháborodás"
Jó, azért jegyezzük meg, hogy 89-ben volt egy mittomén 250ezer fős hadsereg Magyarországon, ami külső és belső ellenség ellen volt felesküdve, ha érted mire gondolok. Azért nem lehetett felhúzni az első fára a komcsikat - ahogy azt kellett volna -, mert ez a megállapodás részét képezte, hogy átadják a hatalmat, de nem lehet őket bántani. Ma meg van egy 100 fős fegyveres félkatonai zsoldos szervezet (valami I betűs security, biztos tudod mire gondolok), akik miatt megintcsak nem lehet őket felhúzni az első fára. Szóval nem birkaság forog itt fenn, hanem van aki szeretne élni holnap is, mert az asszony nehezen tudná megmagyarázni a gyereknek, hogy apa nem jön többet haza.
2008. júl. 22. 13:47 | válasz | #41
Nekem tetszett...főleg az első két évad.
winnie  
2008. júl. 21. 13:10 | válasz | #40
nem vette le, csak elfogytak a részek.
2008. júl. 21. 12:57 | válasz | #39
Úgyértem, LEVETTE. Én néztem volna...
2008. júl. 21. 12:56 | válasz | #38
A Jóbarátok máig az egyik kedvenc sorozatom. Ki ne lenne vevő az ilyesmire?
A Joey szintén jó, bár én csak az első évadot láttam. Persze a Jóbarátokat nem múlja felül, de nem rossz. A Rém rendes családot nem ismerem nagyon, de elég népszerűnek gondolom.
A Két Pasi meg egy kicsi (Two and a half men) viszont szerintem állati jó, csak pár hónapja kezdtem el nézni, de nagyon nagyokat lehet röhögni rajta. Tök jók a karakterek. Igaz, hogy egy kicsit sokat szexelnek benne, de ez kinek probléma?

Én speciel nem örülök neki, hogy a Viasat fevette a műsoráról...
2008. júl. 20. 22:42 | válasz | #37
ezzel akkor egyetertunk:)
ziipp  
2008. júl. 20. 20:09 | válasz | #36
Nem volt elég vér. Ez a helyzet.
2008. júl. 20. 18:51 | válasz | #35
nem én mondtam
Coco  
2008. júl. 20. 17:38 | válasz | #34
fú, akkor én biztos ostoba proletár vagyok, mert jókat röhögök a balázs són. ez a győzike show fikázása meg unalmas lett már eléggé.
Tetsuo  
2008. júl. 20. 14:06 | válasz | #33
made by photoshop.
2008. júl. 20. 12:16 | válasz | #32
gondolhatod, hogy nem a magam nevében beszélek, mert én NEM nézek győzikét, balázs sót, de még csak fókuszt sem. nézz rá a nézettségi mutatóira ezeknek a műsoroknak. ilyeneket értelmes ember nem néz. itt mégis nézik. én sem hiszek a közvéleménykutatásban, biztos, hogy messze nem pontos adatokat közöl. VISZONT valahogy fogynak az olyan újságok, mint blikk és bors, és még arra is van pénzük, hogy félperces reklámokat adjanak le a tv-ben arról, hogy épp hánytízmilliót lehet velük nyerni. valaki akkor mégiscsak veszi ezeket. ugyanez a réteg, pedig abszolút elképzelhető, hogy nézi ezeket a műsorokat is, már amennyire műsornak lehet ezeket nevezni.
és igen, a fő gond valóban ott van, hogy 89-ben csak látszólagos dolgok történtek, a bűnösök nem nyerték el büntetésüket, RÁADÁSUL minden további nélkül a mai napig létezhetnek úgy, hogy nincs is közfelháborodás, és az számít szélsőségesnek, aki elítéli őket ÉS és a mai napig megszavazzák őket, mert kolbászból épült kerítést ígérnek a szarkupac közepén. EZ jellemzi, hogy az ország morálisan mekkora nulla. valószínűleg ebbe a rétegbe se te, sem én nem tartozok bele, de látnunk kell, hogy mennyi itt az agymosott birka.
2008. júl. 19. 21:42 | válasz | #31
"szánalmasak vagyunk. ezért tart ott ez az ország, ahol."
Magad nevében beszélj. Lehet hogy te egy szánalmas genetikai hiba vagy, de ezt azért nem kell általánosítani a teljes országra. Az ország meg azért tart ott ahol, mert 89-ben a politikai (katonai, karhatalmi) hatalmat átmentették egyesek gazdasági hatalomba a másik oldal beleegyezésével (elég csak ránézni a csótányra, rá fogsz jönni miről beszélek), és a magántulajdon ma már a szent és sérthetetlen, kivéve ha boxosok mennek uborkát lopni.
Na, ebben spec semmi se volt a TVről, de mondjuk az nem is igazán érdekel engem. Megjegyzem az se teljesen normális aki kb 1000 tv készülék adataiból, ahol minden családtagnak külön meg kell nyomnia a leülök a tv elé, felállok a tv elől gombot következtetéseket von le a nézettségre. Majd ha ip tv lesz mindenhol, és szépen logolják pontosan ki mit néz mettől-meddig, akkor lehet mérni nézettséget, meg reklámblokk átkapcsolást, meg hasonló nyalánkságokat.
2008. júl. 19. 20:26 | válasz | #30
szituációs komédiának én a dexter című sorozatot vetíteném.. úgyis szeretik idehaza a mindenféle helyszínelőket..
ziipp  
2008. júl. 19. 18:32 | válasz | #29
Megjegyzés.

Szép ez a cox.jpg. =)

ziipp  
2008. júl. 19. 18:31 | válasz | #28
Bár hogy a Győzikét értelmes ember hogy képes nézni...

Az nekem sem világos.

Kéne már valami közvélemény kutatás - "Mit szerettek ebben a tahó cigányban?"
ziipp  
2008. júl. 19. 18:29 | válasz | #27
Gyá, gyá, gyá. Szegény ország, romba döntik a sorozatok...

Érdekes számomra, hogy megbukott a Jóbarátok itthon. Mindig valahogy olyan érzésem volt, hogy ezt sokan nézik. Ráadásul gyakran ismételték is. Emlékszem egyszer nyáron nagyon sokat ment, minden hétköznap. Akkor szinte állándóan néztem, még azt is tudom, hogy 7-kor kezdődött. xD

Jó dolog a nosztalgia, meg minden... De a vége fele már lefelé szállt ez a sorozat is, egyre gyengébb poénok, stb. - ami végül a Joeyban csúcsosodott ki, hehe.

Úgy látszik, hogy idehaza kevés az erő a sitcomokban. Ezt személyesen is alá tudom támasztani, mert elég rapszódikusan nézem ezeket - ha belefutok, nézem, ha nem, nem. Lehet hogy pont emiatt buknak el, mivel nincs elég állandó néző, mindig csak "átutazók".
2008. júl. 19. 18:02 | válasz | #26
szerény véleményem szerint a jóbarátok a legjobb sorozat eddig a világon. kiemelkedő. de mindenképpen az abszolút top kategória. és fogalmam sincs, hogy az itteni emberek miért nem nézték. bár valami fogalmam azért van. ugyanazért, amiért olyan sikeres a győzike, a fókusz és a hasonló szintű sorozatok. a segghülye proletárok miatt. a Jóbarátok intelligens humort sugárzott, igényes találásban, tökéletesen kivitelezve. és akkor nézzünk meg egy győzikét, hogy ott milyen a humor. itthon ez a szint. szánalmasak vagyunk. ezért tart ott ez az ország, ahol.
2008. júl. 19. 12:06 | válasz | #25
En a King of Queens-t (Ferjek Gyongye) szeretem nagyon, meg a Rules of Engagement-et, bar az kevesbe ismert. :) De a King of Queens szinkronja szerintem rettenetes, nem jonnek at a poenok, na meg tegnap pont be volt kapcsolva a TV, amikor ment a Viasaton, hat az volt a melypont, amikor azt hallottam, hogy az SUV-t nem forditottak le, hanem egyszeruen azt mondtak eS-U-Ve... magyarul betuzve. Most komolyan, hany ember tudja, hogy mi az? Magyarba nem is hasznaljuk ezt a szot.
Cat 02  
2008. júl. 19. 10:09 | galéria | válasz | #24
How i met your Mother :P
Legalábbis sztem, vagy War at Home :D
2008. júl. 19. 01:32 | válasz | #23
A fura,hogy az en ismeroseimnek is tetszett,kivetel nelkul...nekem is megvan a teljes sorozat,dvd-n eredetiben ofc....de ha 1x gipsz jakabeknak inkabb gyozike kell....
2008. júl. 18. 23:53 | válasz | #22
Én imádtam, imádom és imádni is fogom a jóbarátokat.
Itthon meg is van a teljes Jóbarátok (eredetiben) és ha nem adnak semmi jót a tévében amit megnéznék(szinte manapság ez van semmi normális sorozat vagy műsor nincs csak nagyritkán), akkor előveszem azt röhögök a minőségi poénokon(Chandler viccei, beszólásai a legjobbak, amiket nagyrész Matthew Perry írt bele a forgatókönyvbe ;))
"Magyarország nem vevő a szituációs komédiákra, ezt hajtogatja folyton folyvást a hazai kereskedelmi televíziók programigazgatósága, s ennek köszönhető, hogy idehaza nem nagyon látni 21-22 perces vicces sorozatokat főműsoridőben."
Ja ehelyett egy csaj mutatnak aki a halottakkal beszél -_-.
winnie  
2008. júl. 18. 22:35 | válasz | #21
nekem is tetszett - idehaza azzal nyírták ki, hogy naponta adta a tv2, mintha valami szappanopera lenne.
winnie  
2008. júl. 18. 22:30 | válasz | #20
épp ez az, hogy afféle töltelék volt, amivel műsoridőt lehet kitölteni. anno, amikor először ment a tv2-n, az rtl csúnyán megverte. viszont a kisebb nézettségű sávokban mindig hozta a korrekt eredményt, vagyis ismételni nagyon jó lehet, mint a dadust vagy a rém rendes családot - de azok sem voltak sikeresek, hiába szeretik sokan. (viszont például a sorozat a legkelendőbb itthon megjelent sorozatdvd, ami azt is mutatja, hogy a rajongók, ha nincsenek is sokan, de fanatikusak.)
2008. júl. 18. 21:49 | válasz | #19
Ez érdekes, mert az öszes ismerősömnek tetszett és nekem is.
Azt már inkább elhiszem, hogy nem hozott annyit amennyit szerettek volna a "tisztelt" programigazgatók. Csak akkor ne azt mondják, hogy megbukott.

Narxis  
2008. júl. 18. 21:24 | válasz | #18
Csak 600-szor ismételték késő délután és este főműsoridőben több csatornán is...
2008. júl. 18. 21:17 | válasz | #17
Csak annyit mondok, hogy Scrubs. :)
Phate  
2008. júl. 18. 19:14 | válasz | #16
Nem a jóbarátok bukott meg, hanem a stilus, mint más filmek ~ volt az a Tea meg Limonádé c. sorozatok a tv2 és rtlen; na azok.. amúgy én azokat is szerettem, asszem a teát, mert abban jómuffok voltak

Ha én tévednék, akkor télleg gyöxi cikkíró
winnie  
2008. júl. 18. 19:14 | válasz | #15
a jóbarétok itthon csúnyán megbukott a tévében, ez tény.
gere1  
2008. júl. 18. 18:53 | válasz | #14
szerencsere egyaltalan nem igaz, h a jobaratok itthon megbukott, de ez a cikkirot ne zavara...
2008. júl. 18. 18:30 | galéria | válasz | #13
Mivel a szex és new york elsősorban nőknek készült.. :-) De a jóbarátok tényleg ez egyik legjobb ilyen sorozat 7 évad meg is van eredeti kazin^^.
kozik  
2008. júl. 18. 17:56 | válasz | #12
csereszabatos, b+. meghaltam.

scrubs. ha kivesszuk a sok eneklest, mert attol hanyok.
Mister  
2008. júl. 18. 16:30 | válasz | #11
a két pasi szerintem nagyon király, de ilyen szex és newyork az borzalom. :)
2008. júl. 18. 15:17 | válasz | #10
A férjek gyöngye(The king of queens) szerintem is nagyon jó volt, láttam mind a 8 v. 9 évadját. Kár, hogy befejezték.
MiZo81  
2008. júl. 18. 14:45 | válasz | #9
Schwimmer még a Hat nap, hét éjszakában, a Farkasban, öszesen több, mint 20 filmben is szerepelt. :)
2008. júl. 18. 13:47 | válasz | #8
Ja, meg sok másban is, de nem a Jóbarátok után.

Amúgy tényleg kár, hogy aki magyar tévét néz, az csak az itthon is adott béna vígjátékokat ismeri (two and a half men és tsai), az igazán jók talán a Comedy Centrallel bejönnek majd. Arrested develeopment vagy it's always sunny in philly.
Reg5  
2008. júl. 18. 13:27 | válasz | #7
És azok csak a jéghegy csúcsa, bár nálam a Szeretünk Raymond okozott agyhalált.
2008. júl. 18. 13:06 | galéria | válasz | #6
Schwimmer még az Elit alakulatban is játszott.
Vucli  
2008. júl. 18. 12:28 | válasz | #5
"A Joey pedig nem volt rosszabb mint a Two and a Half Men"...ja, persze
Cikkre reagálva:"Magyarország nem vevő a szituációs komédiákra, ezt hajtogatja folyton folyvást a hazai kereskedelmi televíziók programigazgatósága, s ennek köszönhető, hogy idehaza nem nagyon látni 21-22 perces vicces sorozatokat főműsoridőben." A VIASAT 3-on mióta is ezek mennek 20.00-21.00-ig? Vagy ez biztos nem főműsoridő
"Bár messze nem a Jóbarátok volt a legjobb kortárs szituációs komédia?" A cikkíró úgy adja elő a véleményét mintha az vmi tény lenne..ja tudjuk az amerikaiak hüjék

A férjek gyöngye szerintem pedig egyáltalán nem rossz

2008. júl. 18. 12:19 | válasz | #4
a jóbarátok a best ofakkor is. a mostani szitkomok annyból állnak, hogy egy 0 poén tartalmú párbeszéd alatt röhögcsélnek. igy tovább.
2008. júl. 18. 12:07 | válasz | #3
Szerintem viszont igenis rosszabb, legalábbis a Joey második évada valami kritikán aluli. Az eslő évad jó volt, azon szórakoztam, de ez a második... már néztem mikor lesz vége. A fő baj az vele, hogy hülyeség. Sajnos más szót nem találok, de szerintem irtó komolytalan. A két pasi és egy kicsi ellenben most spec nagy kedvencem.
z99999  
2008. júl. 18. 11:57 | galéria | válasz | #2
sztem a jóbbarátok az egyik legjobb szitkom sorozat, a rém rendes családot persze nem múlja felül, még a two and half men is nézhető volt egy ideig, de az a trágya sorozat ami most megy a viasaton, az a férjek gyöngye, meg a szexés nyújork hát gratulálok...
2008. júl. 18. 11:45 | válasz | #1
Kiváncsi lennék a cikk szerzője szerint mi volt a legjobb kortárs szituációs komédia? A Joey pedig nem volt rosszabb mint a Two and a Half Men.