Pioneer: 400 GB-os Blu-ray a menő
2008. július 9. 11:32, szerda
A cég japán részlege 16 rétegre épülő optikai koronggal állt elő, amely állításuk szerint a Blu-ray lemezek kapacitását is 400 GB-ra növelheti. A Sharp bevonásával saját Blu-ray íróikat tervezik.

Hirdetés

A Pioneer a hagyományos DVD-k esetében kidolgozott technológiára támaszkodva tudta előállítani az érdekes változatot, amelynek 16 rétege összesen 400 GB adatot tárolhat el - 25 GB-ot rétegenként. A mérnököknek különböző megoldásokkal sikerült csökkenteniük az egyes rétegek közötti "zajt", az adatszivárgást, így a rétegek nagy száma immár nem jelent megoldhatatlan problémát. A fejlesztés ráadásul egyéb meglepetéseket is kínál.

A legfontosabb ezek közül, hogy - legalábbis a fejlesztők állítása szerint - egy ehhez nagyon hasonló megoldást a Blu-ray korongok esetében is alkalmazhatnak majd, vagyis a mostani 25 és 50 GB-os kapacitásokat sikerülhet hasonló magasságokba emelni. Most először megfelelő olvasók is rendelkezésre állnak, amelyek kiváló minőségben tudják visszaolvasni a rögzített adatokat - eddig ezt nem sikerült biztosítani, mivel az egymás felett elhelyezkedő rétegek ezt igencsak megnehezítették. A kapacitás növelésével egyben csökkenthető a korongok száma, ezzel együtt pedig - elméletileg - a nyersanyagfelhasználás és -pazarlás.


A cég a július 13-án kezdődő International Symposium on Optical Memory and Optical Data Storage 2008 (ISOM/ODS2008) elnevezésű rendezvényen mutatja majd be megoldását a fontosabb ágazati szereplők előtt. Addigra valószínűleg kiderül, hogy mennyire gondolják komolyan a dolgot és hogy milyen esélyei vannak egy ilyen megoldásnak a most még első korszakét élő HD-szegmensen belül.

A Pioneer ezzel egy időben azt is jelezte, hogy a Sharp segítségével - amely már most is kínálja saját felvevőit - még az év vége előtt piacra dobják Japánban a cég Blu-ray íróit. Ezen a területen nagy növekedésre számítanak a szigetországban, hiszen 2012-re már évente 3,6 millió példány kelhet el, ami 18-szoros ugrást jelentene a mostani adatokhoz képest. A pontos megjelenési időpont és az ár egyelőre még nem ismert.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
dez  
2008. júl. 11. 13:52 | válasz | #33
A köv. lépcső éppenséggel az 1TB kürüli holografikus lemez lesz. :)
(Most csak néhányszáz GB-osak, de mire kommersz cucc lesz, felmegy a kapacitása. Főleg ha ilyen 400GB-os BD-k jönnek.)
dez  
2008. júl. 11. 13:50 | válasz | #32
60fps-est az Xbox360 szerintem sem viszi, jó lesz az 24-nek is (kb. minden mozifilm 24fps-es). A HDTV-s cuccok max. 50i/60i-sek, nem 50p/60p-sek.
dez  
2008. júl. 11. 13:48 | válasz | #31
Ideje elmenned a szemészhez... :)
dez  
2008. júl. 11. 13:45 | válasz | #30
A korábban linkelt Pioneer író netto 50k. Nem olyan rossz, de csak 25 GB-os lemezeket ír (single layer), 4x-esen. 70 körül már kapsz dual-layerest is.
vax  
2008. júl. 11. 01:45 | válasz | #29
hát a nagyobb tárolóhely kapacítás, elérési idő, és talán a biztonság is, egy idő után a 3d-ben való elhelyezésre helyezi a hangúlyt az adatoknál, bár valószínűleg nem ezzel porgó, forgó, korong megoldással.
Adamul  
2008. júl. 11. 00:18 | válasz | #28
Uhh, egy ilyen lemez nagyobb mint a jelenlegi winyóm 2*... Bár annak ellenére, hogy nem fenyeget ez a veszély h mostanában ilyet használnék, az tuti, hogy fontos adataimat se írnám egy ilyenre... 16 réteg, ha ez megsérül, elveszik, tönkremegy... és mégiscsak egy optikai korong! Ráadásul az is tény, h ez a legjobb másolásvédelem... Ha ez ki is lesz használva, nem tudom ki másolgatná 1:1ben, ráadásul mennyi ideig tarta 1 ilyet kiírni... nevetséges, szerintem nem ebbe az irányba kell haladni, a memóriakártyákat fejlesszék tovább!
2008. júl. 10. 20:31 | galéria | válasz | #27
Nemhinném, hogy magamról beszéltem.... :D Valszeg nem lesz gond a BD írót megvenni, igaz most 50e-ért nem vennék, az elég pocsék lehet... :)
2008. júl. 10. 15:04 | válasz | #26
Az én pcm egy athlon 1200as, de pl a www.gametrailers.com hd videóit azért el szokta vinni. Ha meg 60 fpses 1080p-s hd filmet szeretnék nézni, ahhoz ott az xbox360om.
2008. júl. 10. 13:52 | galéria | válasz | #25
Volt már akkor író itthon?? Én '95 táján láttam először itthon aranyában. '93-94-ben még CD OLVASÓT sem nagyon lehetett itthon látni.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. júl. 10. 11:42 | galéria | válasz | #24
Akkor vegyél most egyet, írd meg, és csodálkozz, hogy 2-3 év után már erőlködik a meghajtó vele.

Mellesleg a hülye 41234234p-k helyett inkább 50-60 fps-es filmek kellenének(olyan gáz, hogy a filmek feléről lemaradok), az legalább látszik is, nem úgy mint az 1080p a nem 6méteres kijelzőkön nem 2 centi nézve.
2008. júl. 10. 11:05 | válasz | #23
Akkor vegyél BD irót. 50e forint. nem az a kimondottan nagy halál szerintem.
2008. júl. 10. 11:01 | válasz | #22
"3. nemhogy ez, de a DVD vagy a CD adatbiztonsága is pocsék - le tudsz játszani egy évtizeddel ezelőtt megírt lemezt? Mindet? Mekkora a hibaarány?"

1993-1994-ben irt cd lemezeim még hiba nélkül és gyorsan visszaolvashatóak (Kodak lemezek) az már ~15 év.
2008. júl. 10. 09:36 | galéria | válasz | #21
1280x720. Ez még önmagában nem gond, csak a 60FPS nem tűnt fel eddig...
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. júl. 10. 09:19 | galéria | válasz | #20
Semmi értelme sokmagos procinak ilyennél, mivel nem használ a dekóder, csak egyet. Coreavc-ről, vagy ffdfshow-ról beszélek. A 4400+ x2-m simán vitte volna, ha két magot használt volna, mert már 22 fps körül volt, de ugye befigyelt a vindóz szerint 50%-os procihasználat, ami azt jelenti, hogy az egyik számítást az egyik mag végzni, másikat a másik DE nem párhuzamosan (egyébként ez arra jó, hogy ne melegedjen fel az egyik mag, miközben a másik áll, és hideg, mert az okozhat bajokat). Ha egy nagy processzorigényű program beáll 50%-os procihasználatnál, 50% egyik mag, 50% másik, az akkor is csak 1 magot használna, csak az említett ok miatt pingpongozik az oprendszer, vagy talán maga a proci.

Egyébként radeon hd3850-em van, az meg viszi az 1080p-t... 4-5% gpu terheléssel, és 10%-os prociterheléssel (ezt 1 ghz-n kell érteni, mert ugye kis kihasználtságnál annyin megy).
2008. júl. 10. 08:50 | válasz | #19
Nemtom nV-nél melyik szériától, de atinál a HD-xxxx szériától van a kártyákon hardveres HD támogatás - anélkül tényleg csak sokmagos/sokgigás procival megy rendesen az 1080p
arty  
2008. júl. 10. 07:49 | galéria | válasz | #18
Rossz kodek/player kombot használsz. Vagy tul nagyok az elvárásaid és 1080p-t akartál nézni :)
2008. júl. 09. 21:47 | galéria | válasz | #17
Naja. Nézz az enyémre. :D

Pont ez a z érdekes, akinek van, vagy lesz BD lejátszója, annak megérné már a BD író, hosz a házi HD felvételeit szépen kiírhatná és nézhetné kényelmesen.

2008. júl. 09. 19:56 | galéria | válasz | #16
A HD filmek meg érdekesek. Letöltöttem pl. az új MMRPG a Conan néhány videóját és a gépem nem viszi ahogy kéne. Nézz a konfigomra. Azért ez durva...
2008. júl. 09. 18:21 | galéria | válasz | #15
Azt vegyétek észre, hogy ezeket a lemezeket nem kifejezetten adattárolásra csinálják, hanem a HD videófelvételeket kell hamarosan felvenni rájuk. Speciel én is azt várom, hogy mikor lesz elfogadható áron BD író és lemez, mivel a HD-be felvett filmjeimet jelenleg kazettákon tárolom és mivel 25mbps-el rögzítek, kellene legalább 50Gb/ lemez a minőségromlás nélküli lemezre íráshoz.

Mindemellett a 400GB jól hangzik, de az sztem felesleges. Inkább a minél előbbi árcsökkentésen dolgoznának!!! :D

2008. júl. 09. 16:49 | galéria | válasz | #14
Való igaz, hogy nem csak egy idő után senki nem fog ilyet árulni és írót sem hozzá vagy csak simán akkora méretű programok lesznek amiket nem lehet egy DVD-ről futtatni, ergo rákényszerítenek arra, hogy használd.
2008. júl. 09. 16:23 | galéria | válasz | #13
A CD-k közül is nálam 7-8 év volt a csúcs, az AOE I volt az. A zéneje mind a mai napig a vinyomón pihen. :)
2008. júl. 09. 15:41 | válasz | #12
Van néhány ps1 játékom "biztonsági másolatok", 1996ból, mind játszható :)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. júl. 09. 15:40 | galéria | válasz | #11
nekem is azok olvashatók vissza.
2008. júl. 09. 15:38 | válasz | #10
Aham, és ez minimum elvárható is a lemeztől (s annak gyártójától).
2008. júl. 09. 15:36 | válasz | #9
"le tudsz játszani egy évtizeddel ezelőtt megírt lemezt?"
Én csak egy 8 évvel ezelőtti CD-t tudtam így hirtelen előkaparni valamelyik fiók mélyéről, de 100%-ig visszaolvasható rajta minden. Régi 650 MB-os TDK. :)
dez  
2008. júl. 09. 14:48 | válasz | #7
"A Pioneer ezzel egy időben azt is jelezte, hogy a Sharp segítségével - amely már most is kínálja saját felvevőit - még az év vége előtt piacra dobják Japánban a cég Blu-ray íróit."

Ezt nem egészen értem, hiszen 2 éve kaphatók (saját gyártású) Pioneer Blu-ray írók, akkár itthon is.

dez  
2008. júl. 09. 14:38 | válasz | #6
Le vagy maradva, a HD-s filmeknél legelterjedtebben használt (gyárilag és ripekben is) a H.264, ami 1.5-2x jobb, mint a DivX.
dez  
2008. júl. 09. 14:34 | válasz | #5
Azt, hogy szinte jelminőség romlás nélkül olvasható akár a 15-ös layer is.
uberalles   "Rest in Peace uberalles" 
2008. júl. 09. 14:24 | válasz | #4
lassan eljutunk odájig ebben a szabványerdőben , hogy minden filmhez külön meghajtót kell majd vásárolnunk , mivel egyik olvasófej sem kompatibilis a másikkal, még véletlenül sem.

ha valaki annyira sznob, hogy X gigabájtos optikai korongra van szüksége a sz*ros adatjainak a tárolásához, az -azonkívül hogy meg is érdemli-

a, tanuljon meg tömöríteni (pl.: filmeket DivX-szel) ,

b, ássa el magát,

c, vegyen minden íráshoz külön meghajtót és sz*pjon velük jó sokat
Cat  
2008. júl. 09. 14:13 | galéria | válasz | #3
1. senki nem tiltja meg, hogy ehelyett 50 darab DVD lemezt használj
2. nyugodtan kiirhatsz mindent 2-3 ilyen lemezre
3. nemhogy ez, de a DVD vagy a CD adatbiztonsága is pocsék - le tudsz játszani egy évtizeddel ezelőtt megírt lemezt? Mindet? Mekkora a hibaarány?
4. a tárolt adatok mennyiségénél sokkal fontosabb az adatok minősége, azaz hogy mi van a lemezen. Már néhány száz megabyte (irtózatosan sok!) elűnése is roppant károkat okozhat egy cégnek, szóval ilyen szempontból ez a növekedés irreleváns.
2008. júl. 09. 14:05 | galéria | válasz | #2
És ki mer ilyet használni?

Szép, hogy látnuk sok sok ilyen mega-giga méretű adathordozó fejlesztést, csak a BIZTONÁSGI és MEGBÍHATÓSÁGRÓL szó sem esik. Enélkül meg lehet bármilyen szép, nagy és gyors az én szembemben csak vicc marad és ez a mérettel együtt nő, tehát ha ez nem időtállób és stabilabb LEGALÁBB 20x-szor a DVD-nél (ami szerintem egy messze nem éri el a régi CD-k szintjét) akkor nem ér semmit, fontosat ne írj rá, mert úgyis csak elveszik az adat.
2008. júl. 09. 13:45 | válasz | #1
Mit kéne látni a kis képeken?