Hancock - A nyár első bombasikere
2008. július 5. 16:45, szombat
Will Smith családi filmje igen érzelmes és szívhez szóló módját választja ahhoz, hogy bemutasson egy botcsinálta és mogorva szuperhőst. A nézők özönlenek.

Hirdetés

Legalábbis Amerikában, de minden bizonnyal idehaza sem lesz másképp, bár a mozikban az ugyancsak csütörtökön bemutatott Kung fu panda majdnem két és félszer annyi vetítési időponttal rendelkezik, amire ráfaraghat a Hancock. Az USA-ban viszont a film a marketing sikersztorija, hiszen napjaink legnagyobb filmsztárjával (már, ha filmjeinek bevételeit nézzük) és egy koncepcióval könnyedén fel tudták kelteni a nézők érdeklődését, s látatlanban meg lehet jósolni, hogy még hétvégén el fogja érni a 100 milliós bevételt a film.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz

A nagy kérdés, hogy utána mire lesz képes, vajon a közönségreakciók is egybe fognak-e csengeni a kritikusok szájhúzásával (egyelőre úgy tűnik, hogy igen, hiszen az IMDb-n máris 7 pont alatt van a Hancock). Az ember ugyanis óhatatlanul valami remek nyári mókát vár a filmtől, jó speciális effektekkel, kevés lelkizéssel, amire már az alig másfél órás játékidő és az előzetesek is utalhatnak - a készítők minden bizonnyal kigyomlálták a resztlit a Hancockból.

Azonban mindez csak talmi vágyálom marad. Mindenki látott már werkfilmeket, ahol színészek mesélik 32 fogas mosollyal, hogy mi fogta meg őket a forgatókönyvben, hogy mi az üzenete a filmnek (az mindig van, anélkül nincs hollywoodi film). Valamiért ilyenkor mindenki holmi értékeket emleget és szinte sohasem azt nyilatkozzák, hogy "az a legjobb a filmben, hogy baromi látványos/vicces és a nézőnek elég hátradőlni és szórakozni." Nyilvánvaló, hogy egy Will Smith sem vállalhat szerepet egy vicces filmben, csak akkor, ha annak tanulsága és mélynek hitt mondanivalója van.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz

Azonban, ha már a családi és a szájbarágós vonalat kivánták képviselni a Hancockkal, akkor minden bizonnyal sokkal jobban is meg lehetett volna oldani az iszákos és mogorva szuperhős meséjét. Ugyanis Hancock (Will Smith) egy szuperhős, aki segít a bajbajutottakon (ha épp józan és a kedve úgy tartja), azonban ezzel párhuzamosan meglehetősen nagy károkat is okoz a városnak és magára haragítja az embereket. Éppen ezért egy PR-szakember úgy dönt, hogy gatyába rázza Hancockot és egy valóban szerethető figurát farag belőle.

A több mint egy évtizedben Hollywoodban cirkuláló forgatókönyv eredetileg egy sötét drámát akart festeni egy szuperhősről, azonban a producerek rádöbbentek arra, hogy az nem lenne eladható. Így családi mozinak álmodták újra a Hancockot, melyben ugyan megmaradt a pokróc antihős, azonban - hogy az érzékenyebb lelkületűek ne fortyanjanak mérhetetlen haragra - rekordgyorsasággal megjavítják őt és ezzel lejtmenetbe is teszik a filmet. Valahogy érthetetlennek tűnik a koncepció, hiszen aki megnézi a filmet, annak nyilván a nem éppen megszokott sztori ígérete is tetszett, és nem biztos, hogy odalesz a "normális, jelmezes szuperhős segít a néninek átkelni az úttesten" közhelyes koncepcióért, amit ugyan szeretünk, de erre ott van a Pókember és a sok Marveles társa.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz

De rá se rántsunk, még a családi-érzelmes-romantikus vonalból is kisülhetne valami jó és a Hancock karakter érdekességének köszönhetően megbocsátjuk az előzetesben ellőtt akciórészeket követő méla, énkereséssel dúsított szenvelgést, melyre a drámát alapozzák. Azonban úgy tűnik, hogy az írók nem voltak a helyzet magaslatán, ugyanis ezt a szálat is csak 20-30 percen át tudták/merték görgetni, hogy a 60. percben egy újabb csavarral megbolondítsák a történetet és azt elvigyék egy teljesen másmilyen, még közhelyesebb irányba.

A Hancock baromi jó és élvezetes film... is lehetett volna, azonban látva a végeredményt, muszáj jeleznünk, hogy nem lett az. Mindössze egy erősen közepes, puszta marketinggel sikerre vitt produkció, mely ha "eksön" van, akkor igen látványos, de egyébként csak tipikusan amerikai szájbarágás, valamint egy szedett-vetett forgatókönyv elegye. Félreértés ne essék, nem rossz (de nem is jó), mindössze hatalmas csalódás, mert a potenciál megvolt benne egy emlékezetes filmhez - így azonban minden negatív kritikák legnegatívabbika illeti: abszolút felejthető.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz

Marad az, hogy aki megnézi minden elvárást töröljön ki magából és bízzon benne, hogy talán a második részre majd kiköszörülik a készítők a csorbát. Mert második részt - már csak a rajongók miatt is - muszáj lesz készíteni.

Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése

Klikk
ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Hancock (Hancock)
színes magyarul beszélő amerikai akció-vígjáték, 92 perc

Rendező: Peter Berg
Forgatókönyvíró: John August, Peter Berg
Zene: John Powell
Operatőr: Janusz Kaminski
Producer: Tobias A. Schliessler

Will Smith
Charlize Theron
Jason Bateman
Mark Simich
Daeg Faerch
Jameson Dixon Jr.
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
bcrics  
2009. jún. 27. 17:11 | galéria | válasz | #54
"így azonban minden negatív kritikák legnegatívabbika illeti: abszolút felejthető."

Wtf??..felejthető a film?..a film zseniális;)

2008. aug. 07. 01:38 | válasz | #53
pedig ez egy teljesen valos kritika. jo volt!
ReTeK  
2008. júl. 28. 15:35 | galéria | válasz | #52
egész jó film
2008. júl. 13. 23:43 | válasz | #51
Kellemes csalódás volt a film, pedig az ilyen amerikai szuperemberes filmeket kifejezetten rühellem.
ETom  
2008. júl. 11. 19:22 | válasz | #50
Háténmeg pontazhogy kevesebbet vártam tőle, aszittem sokkal laposabb lesz. Kellemesen csalódtam benne, minden szinten tökjól eltalálták ezt a filmet szerintem. Aki teheti feltétlenül nézze meg! :)
Kritikákat meg mindig csak filmnézés után olvasok, és tényleg sokszor eléggé szánalmasra sikerednek, dehát ahogy érzik :D
winnie  
2008. júl. 11. 13:24 | válasz | #49
sommás összegzés - ez a hancock. ez alapján szerintem midenki eldöntheti, hogy érdekli-e.
brueni  
2008. júl. 11. 08:34 | válasz | #48
láttam. sima kis lájtos, tipikus amerikás-szivecskés vígjátékszerűség. többet vártam. bár jópofa, aranyos, újszerűen indul hogy legyen egy kis életszaga, de elég gyengék a poénok. WS jól játsza a karaktert, de nem ő tehet róla, hogy a sztori gyenge. a kidolgozás és az effektek jók, látványosak. egyszer meg lehet nézni.
van benne egy kis, hogy is mondjam, olyan kis "melegecske"-érzésecske. az a gumiruci, meg a pr-os csóka, a börtönben az étkezős jelenetecske...
2008. júl. 10. 19:24 | válasz | #47
megnéztem tetszett,de lehetett volna egy kicsit tovább antihős sztem:D
2008. júl. 10. 17:28 | válasz | #46
aha, értem, szóval szar film. akor nem nézem meg.
hboi  
2008. júl. 09. 20:34 | válasz | #45
Beépítettembernek akart menni :S
hboi  
2008. júl. 09. 20:29 | válasz | #44
Egyetértek veled. Én is azon gondolkoztam, hogy ha olvasok valamilyen kritikát, akkor annak nagy többségben miért kell mindig negatív hangvételűnek lennie.(nem azt mondom, hogy az összes, csak "nagy többségben." Ennyire silány filmeket dobnának ki mostanában? Szerintem nem lehet tökételes filmet csinálni. Mindig lehet találni valamit, amibe be lehet kötni. De azért mégis lehetne úgy megírni azt a kritikát, hogy ne legyen annyira negatív.. Persze konkrétan nem erről a kritikáról beszélek, csak úgy nagy vonalakban általánosítok. Lehet így próbálnak jobb kritikusnak látszani. Nem tudom :))
2008. júl. 09. 18:42 | galéria | válasz | #43
most Szekeres Viktortól mit vársz? mint Uwe Boll (ezt már a panda cikkében is megemlítettem)

Túl s*gg ahhoz hogy rájöjjön, hogy hülye cikket írni, ez van!
2008. júl. 09. 18:40 | galéria | válasz | #42
rég láttam már ennél jobb filmet, nem tudom, nekem nagyon tetszett! :)

Végre nem az akcióra mentek, hanem a poénokra, meg a storyra!

Hihetetlen jó lett nah! :)
WiLDoR  
2008. júl. 09. 15:15 | válasz | #41
én megnéztem a filmet, baromira tetszett, sőt!
szerintem állat jó poénok vannak benne, nagyon látványos, a sztorija is jó, van benne meglepő fordulat, és még sorolhatnám, hogy mik tetszettek benne.

most, hogy olvastam ezt a kritikát, újra csak megerősödött bennem, hogy minden (film)kritikus egy életunt unalmas f*sz lehet, mert tőlük még nem láttam olyan irást, amiben bármire is azt mondták volna, hogy "öcsém, baze', ez tényleg baromi jó lett" (illetve amire ők ezt mondják, azokon a filmeken én általában jó nagyokat tudok aludni :D).
csak a lehúzás, fikázás, ez nem tetszik, az nem tetszik, ezért rossz, azért rossz, stbstbstb....uncsiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii...aki ennyire nem birja élvezni a filmeket, az minek kinozza magát ezzel?
munkaváltás, azt hello...

ez a film qrvajó.
csak igy szimplán.

2008. júl. 08. 17:35 | válasz | #40
"nem emlékezni kell, hanem archívumot böngészni. múltkor valaki összeszámolta, hogy jóval több a pozitív kritika, mint a negatív. ami eleve abszurd dolog, hiszen mindenki hollywoodot szidja, hogy milyen pocsék filmeket csinál.

amúgy meg nyilván nem mindegy, hogy xy olvasó vagy író mit gondol egy filmről, ha te láttad?"


Nos azok közül a filmek közül amelyeknek olvastam (böngésztem - ahogy a kedves kötözködő írja- ) a kritikáját nememlékszem, hogy mikor láttam utoljára pozitív kritikát.

Amúgy meg teljesen mindegy, számomra, hogy egy kritikus mit ír egy filmröl mert nem ez alapján döntöm el, hogy megnézem e vagy sem.

Ezt az egészet csak mint észrevételt írtam. Nem konkrétan ezzel a filmmel kapcsolatban. Főleg, hogy ezt nem is láttam még.
winnie  
2008. júl. 08. 16:32 | válasz | #39
"Nem is emlékszem, hogy mikor olvastam utoljára pozitív hangvételű kritikát."

nem emlékezni kell, hanem archívumot böngészni. múltkor valaki összeszámolta, hogy jóval több a pozitív kritika, mint a negatív. ami eleve abszurd dolog, hiszen mindenki hollywoodot szidja, hogy milyen pocsék filmeket csinál.

amúgy meg nyilván nem mindegy, hogy xy olvasó vagy író mit gondol egy filmről, ha te láttad?
2008. júl. 08. 11:43 | válasz | #38
Beepitettember igazad lehet. Sokan azt tartják aki kritizálni tud és talál hibát más munkájában az már ért hozzá, ők a kritikusok "állitolag". Én és szerintem a kritikusokon kívül mindenki más moziba szórakozni megy, és bár még nem láttam a filmet szerintem ezt a célt tőkéletesen beteljesiti ez és minden will smith film. Az hogy 2 nap mulva már nem emlékszik rá az ember az huszadrangú. Nagyon emlékezetes film kevés van, nekem a remény rabjai volt ilyen (Shawshank redemption), de ez ritkaság.

A cím is ellenmondásos mert "A nyár első bombasikere" de közben meg lehuzzák:((( jó kis ellentmondás, vagy nem a nézőknek írták a kritikát?????
2008. júl. 08. 08:00 | válasz | #37
"sokadszorra: a kritika szubjektív publicisztikai műfaj.
Ha fáj a lelkednek, olvass ingyenes heti programfüzetekben leírásokat, ott az a lényeg h minden filmet pozitívra kozmetikázzanak, cél pedig a kedvcsinálás. Az filmajánló, ez filmkritika. A kettő nem keverendő össze"

Nincs is ezzel semmi gond.
De mért majdnem az összes kritika negatív hangvételű?
Mért kell lehúzni megközelítőleg az összes filmet?
Nem is emlékszem, hogy mikor olvastam utoljára pozitív hangvételű kritikát.
Vagy csak az lehet "jó" kritikus aki legagyizza a filmek 98% át?
2008. júl. 08. 00:17 | válasz | #36
Heti 6-8? Inkább napi 3-4 ;) De nyugi, én is le vagyok maradva. Mission impossible... :)
2008. júl. 08. 00:14 | válasz | #35
sokadszorra: a kritika szubjektív publicisztikai műfaj.
Ha fáj a lelkednek, olvass ingyenes heti programfüzetekben leírásokat, ott az a lényeg h minden filmet pozitívra kozmetikázzanak, cél pedig a kedvcsinálás. Az filmajánló, ez filmkritika. A kettő nem keverendő össze.
2008. júl. 07. 20:45 | válasz | #34
"objektívabban kéne írni" "Amúgy kritizálj művészfilmeket" "Tanuljál meg fogalmazni", Te is..
2008. júl. 07. 20:35 | válasz | #33
Minden egyes filmkritikushoz hozzá kellene kötözni egy ügyvédet, és folyóba velük.
2008. júl. 07. 18:34 | válasz | #32
Na el kezdtem olvasgatni a hozzászólásokat és felmerült a szuperhősös dolog.
Szóval én kifejezetten utálom ezeket a baromságokat mert egyszerüen nem jön be hogy a szuperhős vagy annak barátja a kicsajjal ill. csajért megtesz mindent és aztán egymás karjaiban végzik....
Szóval ezek a sablonos szuperhősős filmek nem jönnek be. DE!
Amikor láttam hogy kis is a főszereplő azt mondtam, hogy vagy nagyon nagy szívás lesz számomra és kidobok az ablakon 1350Ft vagy nem de ezt azért megnézem.
És nem csalódtam mert szerintem és a többiek szerint is jó volt!

Azt nem tudjuk meg hogy honnan is származnak ezek a szuperhősök, de szerintem nem is lényeges és így jó!
2008. júl. 07. 18:25 | válasz | #31
Nem olvastam a hozzászólásokat és a cikket se, de tegnap megnéztem a barátnőmmel és szerintem egy nagyon jó film! Igazán szórakoztató volt és nem(túlzottan) nyálas. :)
Jó volt! A Lurdy Mozi 10-es terme ugyan, csak félig volt de azok velünk együtt szénné röhögték magukat!:)
Szóval jó volt! Jó film!
2008. júl. 07. 13:33 | galéria | válasz | #30
Köszönjük Emese...
ioinme  
2008. júl. 07. 10:24 | válasz | #29
Juteszembe, azért a megvezetéseket rohadtul utálom, és a második trailerben meg is vezetnek rendesen. Van az a kis jelenet, mikor Hancockra ráesik a nagy kamion. A trailerben nincs ott senki, a kész filmben meg ugye aki látta, tudja ki van ott.
ioinme  
2008. júl. 07. 10:19 | válasz | #28
Jó film ez, csak meg kell emészteni. Én elsőre fel se fogtam, aludnom kellett rá egyet, mire észbe kaptam, hogy igenis egy jó filmet láttam.
endrev  
2008. júl. 07. 09:44 | válasz | #27
Megszoktam, hogy akik fikázzák a filmeket, azok általában nem értik. Úgyhogy változatlan várakozással tekintek a premier elébe. :-P
2008. júl. 07. 08:34 | válasz | #26
Úgy látom mostanában divat fikázni a hollywoodi filmeket.
A kritika csapnivaló, egyetértek hdo-val. Kedves Szekeres Vektor! Tanuljál meg fogalmazni, kerüld a frázisok ismételgetését, és kicsit objektívabban kéne írni, vagy írd oda a véleményed végére, hogy "magánvélemény". Amúgy kritizálj művészfilmeket, azokhoz elmegy ez a retardált stílus.
A Hancock szerintem egy igazán jó film, nem mondom láttam már jobbat is WS-től, de egyértelműen nézhető, és szórakoztató.
winnie  
2008. júl. 07. 07:54 | válasz | #25
"Ha erre költi a pénzét, ám tegye. Mindenki azt csinál az általa megkeresett lóvéval, amit akar."

szerintem félreértettél. én csak rácsodáálkoztam. hiába lennék milliomos, heti 6-8 filmnél többet nem tudnék megnézni (ha választani kell egy új és egy rgi klasszikus között, akkor az újra voksolok, a régi nem szalad el).

és akkor még mindig kimarad bőven. az újranézés esélytelen sajnos.
2008. júl. 07. 00:11 | galéria | válasz | #24
Ennek a filmnek a kritikai is bizonyitjak, hogy a kritikus az a letforma, ami a vilagon semmihez nem ert, de annyira korlatolt, hogy ezt mosolyogva vallalja...

Lassan johetnek az olyan viccek, hogy "Megkerdezik a kritikust: - Mi leszel, ha tovabb tanulsz? Rendor...)
2008. júl. 06. 23:39 | válasz | #23
még a főszereplő is feka
2008. júl. 06. 23:20 | válasz | #22
Akárki akármit mondd nekem baromira tetszett és megérte a mozijegy árát.
2008. júl. 06. 19:43 | válasz | #21
Miért lenne luxus? Ha erre költi a pénzét, ám tegye. Mindenki azt csinál az általa megkeresett lóvéval, amit akar. Én pl általában a ruházkodáson meg egyéb kevésbé fontos dolgokon spórolok, hogy más dolgokra költhessek.
Mister  
2008. júl. 06. 19:24 | válasz | #20
nem nagyon lesz már mellékszereplő szerintem :D
2008. júl. 06. 19:11 | válasz | #19
Will Smith szerintem idén aratott. Megint egy főszerep
winnie  
2008. júl. 06. 17:37 | válasz | #18
"közepes: amit az e,ber azért meg tud nézni 2-3 szor is de kb ennyi."

mondjuk ez mindig is érdekelt, hogy van ember, akinek belefér az a luxus, hogy egy filmet többször is megnézzen?:) én még a kötelező nézendőkkel és ajánlott filmekkel is nagy lemaradásban vagyok.
winnie  
2008. júl. 06. 16:12 | válasz | #17
miért ne legyen 2. rész? olyan nehéz lenne megállnod, hogy megnézd?
2008. júl. 06. 15:58 | válasz | #16
Csak az a baj hogy egy old school szuperhosokkel teli mai vilagban ez a multtal nem rendelkezo figura nehezen fogja megallni a helyet...

Nehogy legyen 2. resz..

2008. júl. 06. 12:37 | válasz | #15
Nem tudom miért lenne ez a film szar?! Felfogásom szerint: szar= egyszer lehet megnézni vagy a filmközbe kimész a moziból illetve kikapcsolod a lejátszót! közepes: amit az e,ber azért meg tud nézni 2-3 szor is de kb ennyi. Jó film: az olyan filmek amiket ha nem moziba láttál alp h elmész rá, vagy ha barátitársaságban filmnézés van akkor bármikor azt mondod arra a filmre h huú ez jó film volt megnézném szivesen mégegyszer! Az szuperex ló****om szar film volt, hancock közepes. Amugy vil szmisztől még rossz filmet még nem láttam amit ne tudtam volna mégegyszer megnézni. De ez sajátvélemény!
2008. júl. 06. 11:01 | válasz | #14
mostanában minden kritika arról szól hogy mekkora szar az összes hollywoodi film meg minde de amikor én bemegyek a moziba akkor nem nagyon veszem észre ezeket persze volt pl az invázió amin majdnem öngyilkos lettem akkora szar volt de ez a film szerintem egyáltalán nem ilyen (ahhoz túl nagy a költségvetés)
Shodan  
2008. júl. 06. 09:51 | galéria | válasz | #13
Ez aztán az érvelés, szerintem meny vissza az oviba, gondold át újra azt gyere vissza.
ioinme  
2008. júl. 06. 00:48 | válasz | #12
Ez a sok hülye pontozás szerintem hülyeség, hogy 7/10 meg 4/10 és társaik. A Titanic tagadhatatlanul az egyik legsikeresebb film, az IMDB-n mégis csak 7-esre van értékelve, erről ennyit.
hdo  
2008. júl. 05. 22:26 | válasz | #11
http://hdom.8tt.org/Clipboard01.jpg

Jól volt az írva elsőre is ... nyomtam egy vissza gombot és toltam egy screenshotot mikor észrevettem a betűduplázódást. Javítást modnak köszönöm!

chronos75:
Ott vagyok, pontosabban egyetemen germanisztika szakon, aminek akárhogy is nézzük erős az irodalmi része. De mindegy, biztos igazad van, retardált vagyok, mert a cikk mondanivalója elveszik az agyonkomplikált fogalmazásmódban, ami a publicisztikai stílusnak nem éppen szerencsés ismérve. Ahogy a hivatali stílusnak sem, mégis csak az arra kiválasztottak számára érthető az egész, de ez már csak ilyen!

Amúgy harmadszorra elolvasva már jól emészthető, és bizonyos pontokban egyet kell hogy értsek a cikkíróval, tényleg nem azt hozza a film amit az ember elvár tőle, viszont ezt el lehet mondani az összes filmről az utóbbi fél-egy évben. Már nagyon vártam egy olyan filmet ami a rengeteg Marvel, DC Comics, és egyéb hős mellett felveti egy anti-hős témáját is, azonban ez nem az a film amit vártam. Ennek ellenére az "I am legend" után azt kell hogy mondjam hogy ez lehetett volna rosszabb is. Se jó, se rossz, megint egy átlagos, "közhelyes" film.
ioinme  
2008. júl. 05. 20:39 | válasz | #10
Annyiban egyetértek a kritikával, hogy nem pontosan azt hozza amit vártunk tőle, és nagy potenciál volt benne, amit félgőzzel se használtak ki de emellett szerintem így is jobb az átlag felhozatalnál.
2008. júl. 05. 20:21 | válasz | #9
ÉS ne merjétek össze hasonlítani azzal az irdatlan fa..ággal a Szuper Exnőmmel mert az egy iszonyú rossz film Uma Thurman aki átlagban jó szinésznő nem értem hogy vállalhatta el azt a szar filmet.
2008. júl. 05. 20:19 | válasz | #8
A Hancock a szüperhősös filmek közül a legjobb és aki lemeri fikázni az egy hülye mert szerintem kurvajó volt a film és Will Smith igazán jó szinész egy filmje sem bukott meg mindig jó filmeket csinál és még fog is . ENNNYI.
Vucli  
2008. júl. 05. 19:32 | válasz | #7
Ezt a filmet nem láttam, de említve lett a cikkben a Kung fu panda, na az baromira tetszett, nem tudom lesz arról is kritika
2008. júl. 05. 19:12 | válasz | #6
teljesen érthető, amit írt, ülj vissza az iskolapadba retard!
Rage47  
2008. júl. 05. 19:08 | galéria | válasz | #5
vagy nézd át mit írsz:D

én láttam a filmet, nekem tetszett :)
hdo  
2008. júl. 05. 17:36 | válasz | #3
Hűha ... vagy én nem tudok magyarul, vagy a cikkíró egy tapír! Az arany virágcserép kutyának a f..a ehhez a fogalmazásmódhoz képest! Komolyan annyira szar a stílusa, hogy nem tudnám tartalmilag se összefoglalni hogy mit olvastam, annyira érthetetlen, információszegény, agyonjelzősített szar volt. Valaki összefoglalná?
2008. júl. 05. 17:04 | válasz | #2
Gyengécske film, amit jól beszopnak majd sokan. Olyan, mint a Szuper exbarátnőn, vagy mi volt az az Uma Thurmanes. Csak férfival.

A nagyobb filmes blogok kritikái, amelyekből el lehet dönteni, hogy érdemes-e megtekintésre.

Aeon Flux - 4/10

Filmbuzi - 5/10

Geekz - 3/5
dawinD  
2008. júl. 05. 16:51 | válasz | #1
ha valaki már látta... én máig nem értem a holdas szívecskét... HOGYAN ???