Már az újszülött Földön is volt élet?
2008. július 3. 21:01, csütörtök
Egy új kutatás szerint elképzelhető, hogy földi élet az eddig feltételezettnél nem kevesebb, mint 750 millió évvel korábban is létezett.

Hirdetés

Német kutatók az élet egyik legjellemzőbb indikátorára, szokatlanul könnyű szén-izotópokra bukkantak a bolygó legősibb ásvány üledékében, a nyugat-ausztráliai Jack Hills-ben. A szén több mint 4,25 milliárd évvel ezelőttre datálható vissza, az úgynevezett hadaikumra, a földtörténet első eonjára.

Az általános nézet szerint az élet 3,5 milliárd évvel ezelőtt vetette meg lábát a Földön, a Késői Nagy Bombázásnak elnevezett, igen viharos időszak után, amikor rengeteg űrtörmelék záporozott a bolygónkra, gyakorlatilag sterilizálva a Földet. A Jack Hills-i lelet azonban arra utal, hogy az élet már jóval azelőtt is létezhetett, bár a kutatók hangsúlyozzák, még túl korai végleges következtetéseket levonni.

"Van életre utaló jelünk" - mondta a németországi Münster Egyetem ásványtani tanszékének ásványtudósa, Thorsten Geisler, aki munkatársaival az ausztrál lelőhelyről származó minták kormeghatározását végezte a radioaktív elemek mennyiségének mérésével a cirkon üledékekben. Ezt követően kielemezték a cirkonban megragadt gyémánt és grafit darabkák szén-13 és szén-12 koncentrációját, ami azt mutatta, hogy a könnyebb szén-12 izotóp koncentrációja szokatlanul magas a nehezebb szén-13 izotóppal szemben. A könnyű szén a szerves anyagok jelenlétének egyik ismérve, azt azonban még túl korai kijelenteni, hogy mindez az élet jelenlétére utal.

"Még nem jelenthetjük ki, hogy egyértelmű bizonyítékokkal rendelkezünk a Késői Nagy Bombázás előtti életre" - nyilatkozott Geisler a New Scientist-nek, mivel a könnyű szenet egyes nem biológiai reakciók is képesek létrehozni, bár esetünkben az arány annyira elbillen a könnyebb izotóp felé, hogy ezt nehéz ilyen jellegű kölcsönhatásokkal megmagyarázni. A könnyű szén azt is jelezheti, hogy egyszerű szerves összetevők létezhettek a Földön, melyek csak előkészítették a környezetet az élet későbbi beindulására.

Többen már vártak valami hasonló felfedezést. Jeffrey Bada, a kaliforniai Scripps Oceanográfiai Intézet kémikusa üdvözölte a kutatást, szerinte ugyanis az élet eredetéhez vezető útról még hiányzik egy redukált szén összetevő készlet, ami előkészítette a terepet az élet kialakulására.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. júl. 17. 21:18 | galéria | válasz | #45
mond meg te!
2008. júl. 17. 20:49 | galéria | válasz | #44
"később alakultak ki a kvarkokból, azok meg vmi egyébből"

Ühüm. Valami egyébből.
2008. júl. 17. 20:46 | galéria | válasz | #43
A hangrobbanásban az egymáshoz csapódó levegő molekulák a levegőt alkotó molekulák egymáshoz csapódása adja a hangot, nem a semmi.
2008. júl. 17. 16:14 | válasz | #42
Nah igen Biblia, méghogy 3000 évvel ezelőtt született minden. Akkor miujság a dinoszaurusz csontokkal, amik 65 meg 70 millió évesek? Mi van a szénizotópos vizsgálat által meghatározott milliárd évekkel. Ugyan már a Biblia csak egy könyv, amit emberek találtak ki. Itt teljes mértékben a tudományra kell hallgatnunk nem holmi könyvre. Szerintem lehetséges, hogy már a bombázások előtt volt vmiféle élet, de sztem maguk a meteorok hozták az életet, vagy legalábbis néhány nélkülözhetetlen kelléket a kialakulásához.
2008. júl. 14. 23:44 | galéria | válasz | #41
...és a Chocapic.
2008. júl. 14. 23:09 | galéria | válasz | #39
"És ugye az ősrobbanás pillanatában nem voltak atomok sem"

A válasz helyes, az atomok később alakultak ki a kvarkokból, azok meg vmi egyébből. Igazából, az ősrobbanásban született meg az anyag, a tér és az idő.
2008. júl. 14. 23:05 | válasz | #38
A hangrobbanásban a hang robban ? :)
Jó akkor az ősrobbanás utáni miliomod másodpercben. Így ok ?
2008. júl. 13. 21:14 | galéria | válasz | #37
"És ugye az ősrobbanás pillanatában nem voltak atomok sem "

Semmi nem tud robbanni.
2008. júl. 13. 08:39 | válasz | #36
Bár ezek a hozzászólások egyáltalán nem a cikkhez kapcsolódnak de legalább könyebb hozzászólni :)
Lord Kelvin (talán valaki ismeri :P )azt mondta a kezdetleges élet a meteoritokkal is juthatott a földre és így bőven volt itt idő az evolúcióra.
A biblia szerint nagyjából 3000 éve teremtődött a világ így az ettől korábbi dolgok nem más mint eretnekség :)
Az anyaggal kapcsolatban pedig azt mondja az anyag azóta van, márpedig az anyag folyamatosan termelődik.
Mindenki testéhez kellenek olyan anyagok amikhez csillagok halála volt szükséges.
És ugye az ősrobbanás pillanatában nem voltak atomok sem :)

2008. júl. 09. 11:18 | galéria | válasz | #35
Köszike. A kereszténység elterjedésének folyamatáról olyan keveset tudunk.
Azért érezni a különbséget, ugye?

Mózes úgy terjesztette hitét, hogy saját nemzetéből 3000 embert lemészároltatott.
Mohamed kezdetben kereskedőket rabolt ki, aztán erőszakkal terjesztette a hitet. (Jól mondta IV. Mánuel bizánci császár!)
2008. júl. 09. 02:39 | válasz | #34
Pli­nius 111–113 között jelentést tett Traianusnak a ke­resztények hitéről és életmódjáról. Ezt írja a császárnak: „Mindenüvé elterjedt ez a babona: a városokba, a falvakba, a vidékre. Isteneink templomai üresen áll­nak, s már jó ideje nem mutatnak be áldozatot az em­berek. Egypár keresztény nőt elfogattam, akiket ők diakonisszáknak neveznek; megkínoztattam őket, de vallomásukban nem találtam egyebet, csak romboló babonát. Meghatározott napokon napfölkelte előtt összegyülekeznek, és Krisztusnak, az ő istenüknek dicsőítő éneket énekelnek, s szent ígérettel arra köte­lezik magukat, hogy semmi bűntényt nem követnek el, hogy elkerülik a lopást, a rablást, a házasságtörést, nem szegik meg a hűséget, nem árulják el a rájuk bízott titkot.”
A szöveget http://w3.externet.hu/~tavlatok/JezusKrisztus_megkozelitese.htm-ről másoltam be
bvalek2   "Rest in Peace bvalek2" 
2008. júl. 07. 10:01 | válasz | #33
Ha ilyen hamar, ilyen mostoha körülmények között kialakultak élőlények a Földön, ez a marsi élet lehetőségét is megnöveli. Persze ez nem kis zöld emberkéket jelent, inkább mikroszkóppal kell keresni őket :)
2008. júl. 06. 21:13 | galéria | válasz | #32
Aha.
2008. júl. 06. 20:28 | válasz | #31
De legalább a hozzád hasonló embereket fel lehet vidítani valamivel :)
2008. júl. 06. 19:43 | galéria | válasz | #30
Nincs semmi, nem is volt soha, nem is lesz. SOHA!
2008. júl. 05. 10:30 | válasz | #29
Télleg nem a hitről szól a cikk, viszont talán már észre vetted ha nagy dolgokról
van szó, az istenhit is bele keveredik. Én nem tartom ezt olyan borzasztónak
mindaddig míg tényleg nem únos-untalan ugyan arról vitáznak nem hoznván fel
új érveket, gondolatokat. A középkortól kezdve követi el az egyház a tudománnyal
szemben azokat a hibákat amiknek köszönhetően te agybetegnek titulálod a hívőket.
Ez van. Dolgozza csak le az Egyház ezeket a bűnöket, kérjen Tőled bocsánatot! :)
El tudod képzelni hogy nem szeretnéd hogy bocsánatot kérjenek tőled?
Ez esetben valószínűleg örülnél is neki, mivel az azt jelentené, hogy talán hívő
lettél. :) Mielőtt azonban egy újabb nagy mea culpára térdeltetnénk akármelyik
vallási intézményt gondoljuk át az emberek akkori ismereteit a világról mikor
ezen bűneiket elkövették. (egyébként pont nem régiben követték meg Galileit:)
Viszont abban, hogy a hit ne lenne segítségére a tudománynak, nem hiszek.
Minden civilizáció előbb utóbb elér oda, hogy tudatából mesterséges
intelligenciát alkosson. Ez pedig veszélyesebb lehet bármilyen bombánál.
A krisztusi hit segíthet ennek elkerülésében (ti. hogy roszra forduljon a dolog)
(a többi hitbe nem látok bele ilyen mélyen, de valószínű a nagyobbakban szintén
létezik ez a fajta pozitív bölcselet) gondoljunk csak bele ha ez a mesterséges
intelligencia magában hordozná azokat a gyilkos jegyeket amiket az emberiség
elkövetett... és ennek elkerülése koránt sem olyan egyértelmű mint azt gondolnánk

2008. júl. 05. 03:00 | válasz | #28
Nem tudom a rohadt hitnek meg a kitalált agybeteg Bibliának miköze van az élethez,de már kezdek hozzászokni ,hogy a világ primitiv emberi része összeköt minden faxságot Istennel. Kreáltak maguknak egy szuperhőst aztán azóta lovagolnak rajta a primitivek. A tudomány ezerszer rácáfolt már erre a hülyeségre,ha tényeket se látják át az emberek akkor elvakultak. Mibe vakultak el? A beképzelt illuziójukba. Ébresztő a hír nem a rohadt hitről szól.
2008. júl. 05. 00:55 | válasz | #27
Visszaolvastam és még mielőtt valaki nem értené a hasonló szerkezetű
sűrűségeket kvantum szinten értettem de ez nem zárja ki hogy pl. két
billiárd golyó ütközéséről beszéljünk mivel a mi szemszögünkből ezek
hasonló anyagszerkezetek (más kérdés hogy a bennük lévő univerzumok
inteligens lakosainak két külön világ:) viszont így pontosabb a meg-
fogalmazás hisz a neutrínók is ütköznek de emellett vígan átlebegnek
akár egy fényévnyi ólomfalon is....
2008. júl. 05. 00:42 | válasz | #26
Szerintem jól értelmezted, ha jól értelmezem :)
A Hiszek Egy is felveti a paradoxont:
"Teremtett, de nem teremtmény"
Ha valamit megnevezünk az benne van valamiben.
Isten matematikus szemmel, maga a végtelen.
A végtelen pedig a semmiből végtelen.
Világunk végtelen, végtelenül egyszerű és végtelenül bonyolult.
Itt van például a fizika. Nem értem mért nem lehet kimondani
azt a csodálatos tényt, hogy a világ végtelenül sűrű és az egyetlen
erő ami mozgatja, az nyomáskülönbségek szummája. Ha egymáshoz hasonló
szerkezetű sűrűségek kölcsönhatásáról beszélünk gyakran ütközésnek
hívjuk. Itt van pl. a gravitáció, mindenki azt hiszi hogy az valamiféle
vonzó erő, holott ez igencsak egy relatív gondolat. Már felvetettem itt egy
másik cikk kapcsán a dolgot, de lehurrogtak hogy az éterelmélet eléggé elavult
stb. Aztán miután röviden válaszoltam nem szállt senki vitába.
Gade  
2008. júl. 04. 17:37 | válasz | #25
Ha jól értelmezem, amit írtál akkor nézeteid szerint Isten maga az univerzum.
Ha figyelembe vesszük, hogy csak az egész univerzumban lehet benne "minden", és csak a "minden" lehet "tökéletes", akkor talán neked van igazad.

Ha mégse ezt akartad volna írni, akkor félre értetem, és előre is elnézést kérek.
Gade  
2008. júl. 04. 17:29 | válasz | #24
Elismerem az a kijelentés egy fogalmazási pontatlanság volt a részemről, de nem csak a tudományról írt tagmondatom, hanem az Istenes is.
Valahogy úgy volna pontosabb, hogy a vallás és Isten által (nem feltétlen a keresztény vallásokra és a keresztény Istenre gondolok) a lelkünket, a tudomány által pedig az anyagot vizsgálhatjuk.
Gade  
2008. júl. 04. 17:23 | válasz | #23
Igazad van. Ahhoz, hogy az ember el tudja fogadni Isten létét felül kell emelkedni a Biblia szó szerinti értelmezésén. Az nem egy mesekönyv, és a benne leírtakat nem szó szerint kell elképzelni, sokkal inkább elgondolkozni rajta. Egyébként nem hiszem, valamelyiknők is láthatott volna olyan Bibliát, amiben tényleg az van leírva, mint ami az eredetiben volt. Sok esetben véthettek fordítási hibát, arról pedig ne is beszéljünk, hogy biztos volt példa a szándékos megmásítására is.
Chocho  
2008. júl. 04. 17:19 | válasz | #22
Az is csak elmélet, hogy kell hozzá a víz. Lévén fogalmunk sincs, mi kell hozzá... Ergo nem mondtál semmi értelmeset.
2008. júl. 04. 16:40 | válasz | #21
És aki képes a kohézióra, az láthatja magát az isteni tudást fényleni.
Elég sekélyes valami lenne a vallás ha csak szószerint kéne érteni.
Isten maga a Mindenség, így a tudás is amit nekünk adott. A Bibliában
azért is szerepel bűnként (ti. a tudás) mivel alkalmas arra,
hogy külön értékeljük magunkat a világban amivel -akárcsak Istennel-
egyek vagyunk. Így már valóban szentségtörés ha ajándékul kapott öntudatunk
felismeri a gonoszt s azt mint elkülönítve a jótól mégis a Mindenséggel
együtt Istennek címezhetné áfás számlával, holott épp emberi végességünk
terméke (ti. a bűn). De mit is akartam mondani? :)
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2008. júl. 04. 15:39 | válasz | #20
Nincs olyan, hogy "Kersztény Egyház"... Illetve lehet, hogy van ilyen nevű szekta, de te valószínúleg a Római Katolikus Egyházra gondoltál...
Viszont ők meg nem veszik szó szerint a Bibliát.
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2008. júl. 04. 15:36 | válasz | #19
"a tudomány az anyagért felel. "

A tudomány nem felel semmiért, az csak egy módszer+kritériumrendszer a valóság megismerésére.
L3zl13  
2008. júl. 04. 15:11 | válasz | #18
A kettő együttes elfogadásához azért az is kell, hogy megkérdőjelezd a Bibliában leírtak szó szerinti igazságát és ezzel a Kersztény Egyház tanításait.
L3zl13  
2008. júl. 04. 15:08 | válasz | #17
Erre nincs bizonyíték csak elméletek vannak alternatív biokémiákról.

Szóval nem "derült ki" hogy nem kell víz az élethez...
Gade  
2008. júl. 04. 14:44 | válasz | #16
Egyébként valamikor volt egy játékfilm szerűség valamelyik Discovery-n, ami arról szólt, hogy egy kutató talál egy majdnem teljes épségben megmaradt sárkány teltemet (jégben). A film további részében azt fejtegették, hogy illenek a sárkányok bele az evolúcióba. Azóta nem nézek már Discovery-t se.
Gade  
2008. júl. 04. 14:39 | válasz | #15
Nemkem azt tanították, hogy a tudás és a hit nem ellentétei egymásnak. Mivel a tudás ellentéte a tudatlanság, a hit ellentéte pedig a hitetlenség...
Szerintem az, hogy valaki hisz pl: az evolúcióban nem jelenti kapásból azt is, hogy megtagadja Istent. Csak némi intelligencia kell a kettő együttes elfogadásához: Isten a lélekért, a tudomány az anyagért felel.

Chocho  
2008. júl. 04. 14:12 | válasz | #14
Miért kéne Isten létezését kitörölni akárhonnét is? Ez csak vallási marhaság a tudomány ellen... "Eretnekség, ááhhh!!"
Chocho  
2008. júl. 04. 14:09 | válasz | #13
Így igaz. Ami azt illeti, itt az sg-n olvastam. :D
2008. júl. 04. 13:58 | válasz | #12
élet nem feltétlenul csak vízben alakulhat ki, akár metánban is (CH4)
Deloi  
2008. júl. 04. 11:49 | válasz | #11
Mielőtt nekiállsz fikázni használhatnád te is a fejedet, ha 700 millát hozzáadunk, akkor oda jutunk, amikor a föld még nem is létezett... De a sok okos mindig megmondja...
god25  
2008. júl. 04. 11:40 | válasz | #10
Mind vírusok vagyunk. És mindent elpusztítunk.
MrImy  
2008. júl. 04. 11:18 | válasz | #9
Várhatóan 50 év múlva hozzáadnak még 700 millió évet, de hát valamit mondani kell az embereknek amiben hihetnek, ha már Isten létezését kell kitörölni a fejükből. Különben a vákuumtól összeroppanna. :)
2008. júl. 04. 11:10 | galéria | válasz | #8
azt az "élethez nem kell víz" hol olvastad?:O
Chocho  
2008. júl. 04. 08:37 | válasz | #7
Ami a témát illeti, nagyon érdekes. Ha ez igaz, akkor a legfőbb kérdés a "hogyan", hiszen a tudománynak megint ki kell tágítania nézeteit az élettel kapcsolatban. Korábban is mondtak már rá hülyeségeket... Volt ugye, hogy az élethez víz kell... aztán kiderült, hogy nem mindig. Volt, hogy az élethez napfény kell, az is kiderült, hogy nem mindig (Bob Ballard és az óceáni hátság kürtői, ugye)... Lassan oda jutunk, hogy az élethez szar sem kell. De akkor mitől van? Már várom a sok okost a hülye intelligens tervezés elméletükkel. :D
Chocho  
2008. júl. 04. 08:34 | válasz | #6
Mítosz, félelem, túlzás, nagyotmondás... részei a folklórépítésnek.
Chocho  
2008. júl. 04. 08:33 | válasz | #5
Ez nagy marhaság, de már látom magam előtt az új amcsi fantasy filmet: The Godsend Bird Chronicles....lol?
2008. júl. 04. 00:53 | válasz | #4
Mármint az hogy jött oda:P
2008. júl. 04. 00:53 | válasz | #3
Honnan okádták a tüzet?:O
n3whous3   "Rest in Peace n3whous3" 
2008. júl. 03. 23:14 | galéria | válasz | #2
Sárkányok mítosza? Találtak pár dínó csontvázat a középkori-ókori balfaszok és történeteket gyártottak.
2008. júl. 03. 22:51 | válasz | #1
Szerintem az ember a madárból fejlődött ki :P

Amugy tényleg egyesek azt állítják, hogy régen voltak nagyon intelligens madarak, akiknek rendkívüli fogalomképeik voltak a világ dolgairól, és ezek a madarak gyerekeket mentettek meg a szikláról való lezuhanástól stb és ezekből alakult ki az angyalok mítosza ...