Az internetszolgáltatók letilthatnák a fertőzött gépeket
2008. július 3. 09:07, csütörtök
Egy új ajánlás készült az Európa Tanács részére, amely már hónapok óta tárgyalja az internetes kártevők visszaszorításának és a biztonság fokozásának lehetséges variánsait. A szolgáltatókat köteleznék a fertőzött gépek blokkolására.

Hirdetés

Az egyelőre még csak javaslatokat tartalmazó anyag Security Economics and European Policy néven készült el és letölthető PDF-formátumban. Ennek egyik legfontosabb pontja az a kitétel, amely egyenesen kötelezővé tenné az internetszolgáltatók számára a vírussal vagy egyéb kártevővel fertőzött számítógépek letiltását, hogy azok még véletlenül se maradjanak a hálózaton. Ezzel szeretnék akadályozni többek között a vírusírók és spamküldők munkáját.

A dokumentum - amelyet több egyetemi kutató közösen készített el - jelenleg 15 különböző javaslatot tartalmaz, köztük egy olyan szervezet megalapítását is indítványozza, amely a NATO-nak felelne meg a kiberbűnözés szegmensében. Részletekbe ugyan nem bocsátkoznak, ám fontos megjegyezni, hogy egyáltalán lehetőségként merül fel bizonyos számítógépek központi blokkolása, letiltása az internetről. Ez iránt ugyan a legtöbb internetszolgáltató nem mutat nagy hajlandóságot, ám az együttműködésüket szigorú büntetéssel szeretnék garantálni.

"Azok, akik fertőzött számítógépeket hagynak a hálózatra csatlakozva, hogy azok kéretlen üzeneteket továbbítsanak, adathalász weboldalakat üzemeltessenek, illetve illegális tartalmakat osszanak meg, szennyezik a digitális környezetet" - magyarázták az iromány készítői. Szerintük az ez ellen felvonultatható ellenintézkedéseknek a valódi környezetszennyezést megakadályozandó lépésekhez kell hasonlónak lennie. Ezzel a véleménnyel nagy általánosságban egyetért a kilenc szolgáltatói tömörülést képviselő EuroISPA is, ám abban már korántsem biztosak, hogy a csoport által javasolt lépések lennének a megfelelők.

A dokumentum egyik javaslatot illetően sem bocsátkozott részletekbe azzal kapcsolatban, hogy milyen gyakorlati lépéseket követelne az eljárások bevezetése.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. júl. 04. 16:04 | válasz | #33
Sok okos ember ahelyett hogy levélküldési kvótát határoznának meg a netcsomagokhoz, rögtön nem lenne gond a spammerekkel. Akiknek meg fertőzött a gépe, rögtön kénytelenek lennének rendberakni amennyiben már nem tudnak levelet küldeni nem hinném hogy sokáig húznák halasztanák a tisztítást....
god25  
2008. júl. 04. 11:43 | válasz | #32
Az anyádat hogy blokkolnád, amikor meghúzom a hátadon? B@rom E.T.
2008. júl. 04. 06:35 | válasz | #31
kerdes az is hogy van egy router es azon keresztul negyen kapcsolodnak fel a net-re de kozulouk egy a pali akkor a taabbit is buntetik? ilyen esetben inkabb szolni kellene elotte hogy gaz van. nem lenne ildomos a tobbieket is megbuntetni.
n3whous3   "Rest in Peace n3whous3" 
2008. júl. 03. 23:11 | galéria | válasz | #30
Kurva anyjukat azoknak, akik semmi képzettség és belelátás nélkül ilyeneket kitalálnak. Mert itt erről is van szó.
2008. júl. 03. 23:00 | galéria | válasz | #29
1 giga ramom van és nekem egyik ajánlott program sem segített, a CCleaner tényleg nagyon jó és magyar. de inkább váltottam már 1 hete linuxozom szerencsére nekem ez jött be, és eddig nem volt vele semmi problémám amire ne találtam volna megoldást.
2008. júl. 03. 21:43 | galéria | válasz | #28
És tudom ajánlani a "CCleaner" programot. Megtisztítja a géped a szeméttől. És nem csak az ideiglenes Internet file-okra kell gondolni, mert nálam a böngésző bezárása után törlődik automatikusan, és amikor először futtattam ezt a programot több mint 200 mb szeméttől szabadította meg a gépem, és nem is sejtettem hogy ennyi van. A sok szemét elég erőteljesen visszafogja a gépet.
2008. júl. 03. 21:37 | galéria | válasz | #27
Nem értem ... nekem is hatalmas a program gyűjteményem van és változatos, konvertáló programoktol elkezdve mindenem van, de egyállt nem lassul be a gép.
Nem tudom hogy mennyi Ramod van ... de lehet hogy kéne rakjál rá még valamennyit.
Vagy ne futtass egyszerre sok programot.
2008. júl. 03. 20:44 | galéria | válasz | #26
szerintem azért két hét alatt nekem mert elég nagy a program gyűjteményem és azt telepítés utánni időkben szoktam felrakni. szerintem nem használja az ismerőseid közül mindenki ilyen sokrétűen a gépet.
2008. júl. 03. 19:25 | válasz | #25
arra viszont jó a Registry Cleaner
assdf  
2008. júl. 03. 18:52 | válasz | #24
Oké, de akkor meg ne telepits rengeteg programot és nem lesz virusos a géped. Ráaádsul nekem is nodom van, és eddig még mindig megfogta a virusokat.
Mindenesetre az nem normális ha kéthetente kell újraraknod a géped...
akkor te valami nagyon nagy virustanyáról szeded a progikat...


Palinko:
"igaz én többet telepítettem, és 2 hét után simán belassult, meg minden ismerősnél."

Itt is valami nagy gebasz van, én elég sok windowst telepitek, én magam is azt használok, ismerősök is és ilyet ennyi idő alatt nem tapasztaltak.
Azt aláirom hogy fél-1 év alatt mérhető lassulása lesz/het a rendszernek, de hogy két hét alatt az biztosan nem.
eax  
2008. júl. 03. 17:56 | válasz | #23
"Mi alapján lehet majd eldönteni egy adott gépről, hogy fertőzött-e vagy teljesen szabályszerűen müködtet valamit, anélkül, hogy belenéznének a forgalmába."

Pl. honeypot.
2008. júl. 03. 17:27 | galéria | válasz | #22
Az előző gépemen 3 évig volt fent az Xp, ujratelepítés nélkül, és egy pillanatot se lett lassabb. Hozzátenném ! Nem volt Internet.
2008. júl. 03. 17:25 | galéria | válasz | #21
Én tudom hogy mit jelent a Service Pack, és hogy elengedhetetlen az Op. rendszerhez. Ahogy megjelent az Xp hez az Sp3, pár nappal rá le is szedtem, de a kiírásomban ki is van írva. 2 böngészőm van Mozilla Firefox 3-as verzió, és IE 7, ya és Nod32 virusírtóm (napi frissítésekkel) ami viszont egy rakás szart nem ér, szerintem Avastal többre megyek, és msn en semmilyen linkre nem kattintok rá, ami köszönés nélkül csak betolja a képét (ha esetleg köszönne, rákérdezek az ismerősre hogy valóban ő küldte). És van kb. 10 éves számítógépes tapasztalatom, amibe benne van az hogy széttudok szedni egy gépet elemeire, és össze tudom rakni, meg nagyjából vágom a kezelést, kevés dolog van amit nem tudok megoldani. Persze nem vagyok programozó, és még nekem is van mit még tanulnom. És megírtad a megoldást ... naponta rengeteg programot szedek le, telepítek, és valószínü hogy egy biztos vírusos közöttük, és legalábbis az én gépemet semmivelse lassítja, mert észrevenném ... nem kell egyszerre futtatni 100 programot. És vissza a programokhoz ... a Daemon Tools összes ingyenes változatában van Trojain Downloader. Asszem hogy a 3.47 es az vírusmentes.
Kb ennyi.
2008. júl. 03. 17:06 | galéria | válasz | #20
anyám ahol dolgozik az állami hely és ugye xp van, nos ők 1 programot telepítettek amit használnak és kész. azok is ugyan úgy belassultak...

igaz én többet telepítettem, és 2 hét után simán belassult, meg minden ismerősnél. linuxot meg igen csak gyilkoltam az utóbbi napokban mert állok lassan át és szerencsére semmilyen lassulást nem tapasztaltam.

sztem csak az újabb gépeken nem lassul az xp, vagy nem tudom mivel magyarázni...
mielőtt azzal jönnél minden helyen ahol lassult simán megvan az ajánlott rendszer követelmény.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. júl. 03. 16:17 | galéria | válasz | #19
Vagy amikor a vista azzal fogad, hogy aktiváljam, amit reinstallal tehetek meg (ez komoly). Nézhetsz helpet, vagy ha bezárod az ablakot visszatosz bejelentkező képernyőre. És úgy minden előjel nélkül.
assdf  
2008. júl. 03. 16:00 | válasz | #18
Hát ez is csak akkor igaz ha napi 5-6 programot telepit fel, egyébként nem.
2008. júl. 03. 15:56 | galéria | válasz | #17
ja ha windowst használ akkor fél évente nagyon is kell újrarakni mert belassul.
assdf  
2008. júl. 03. 15:43 | válasz | #16
Én az utóbbi két évben nem raktam újra és nem volt se virusom se trojaim se semmim azóta.
Ha 1 hónap alatt neked 5x kell újrarakni ott valami nagy gáz van a hozzáértésed körül.

Volt egy haverom, az is kb. ugy mesélte hogy kéthetente újrarakja a windowst mintha az normális lenne.
Aztán egyszer meguntam elmentem hozzá, erre a következők derültek ki:
-egy ősrégi sp-k nélküli xp-t telepit fel mindig
-ie 6ot használ nulla db patchel
-nem tudja hogy mi az a frissités és hogy mire is jó az sp1-2 stb az xp-hez (szerinte csak lassitják a gépét)
-nem használ virusirtót
-msn-en mindig rákattint az összes linkre amit küldenek neki, akkor is ha tök idióta a link neve, és aki küldte se nem köszönt előte se nincs bejelentkezve...

Kb. fél óra alatt ezek derültek ki, felraktam neki egy sp-2es xp-t, bekapcsoltam az automatikus update-t, kapott egy avg-t bekapcsoltam a frissitéseket, felraktam a legujabb firefoxot bekapcsoltam az automatikus updatelesét, elmeséltem neki hogy semmilyen linkre nem kattint semmikor amig nem beszélt az illetővel és nem győződött meg róla hogy az illető is tud róla hogy ilyet küldött neki és el is tudja mondani hogy mi az amit küldött.
Tartottam egy 15 perces gyorstalpalót neki a virusok,trójaik stb-k terjedéséről és a fenntiek beállitását szépen megmutogattam neki ő meg leirta.

Azóta már csak félévente 1x kell neki újratenni, nyilván amig ott voltam nem sikerült neki minden "érdekes" tevékenységét bemutatni ami még bajt okozhat, de azért azóta is áldja a nevem hogy két hét helyett elég neki fél évente újrarakni :)

2008. júl. 03. 15:31 | válasz | #15
Használj ghostot vagy acronist akkor nem kell újra feltelepíteni. Ja, meg nem kéne rendszergazdai jogokkal böngészni...
2008. júl. 03. 15:16 | galéria | válasz | #14
Szerintem meg ponthogy jó lenne ez a dolog ! Az utóbbi 1 hónapban 5x raktam újra a windowst a gépemen, mindegyik esetben a trójai valamelyik agresszív verziója miatt, annak ellenére hogy olyan oldalakra nem megyek mellyek szerintem károsak.
És egyik vírusírtó se volt igazán hatékony, ha a vírusok képesek voltak blokkolni a tűzfalat és a vírusírtót. Szerintem ez már vicc
2008. júl. 03. 14:45 | válasz | #13
Persze az más kérdés, hogy mit mondanak, és hogy közben mit tesznek, de semmiképpen sem jó reklám nekik. Erre kezdenek már jobban ráébredni
2008. júl. 03. 14:38 | válasz | #12
Agresszív korlátozások bevezetése a szolgáltatóknak sem lenne jó. Kezdenek rájönni.

Virgin Media: ‘Absolutely No Possibility’ of Disconnecting File-Sharers
http://torrentfreak.com/virgin-media-absolutely-no-possibility-of-disconnecting-file-sharers-080703/
kvp  
2008. júl. 03. 14:29 | válasz | #11
"Minden windosos gépet kinyit a helyszínelők új kütyüje"

Ilyen mar regota letezik es publikus, csak linux-os alapokon. Most a microsoft is keszitett egyet, de semmi ujat nem csinaltak.

A virusos gepek letiltasa pedig viszonylag egyszeruen megoldhato, akar forgalomellenorzes nelkul is, csak protokoll szuressel. Aki smtp kapcsolatot indit es nem vett vallalati szerzodest az valoszinuleg spam-el. Aki portscan-t indit a logalis halozat tobbi gepe fele, az valoszinuleg exploit-okat keres. Aki csatlakozni probal egy bothalozathoz, az zombi. Aki p2p-s rendszer uzemeltet az file-okat oszt meg. Ezutan el lehet donteni, hogy csak blokkoljak az adott protokollt vagy az egesz gepet. Elvileg mindkettohoz joguk van, ha a gepen szerver indul, mivel a sima elofizetoi szerzodesekben altalaban benne van, hogy tilos szervert uzemeltetni. (pl. egy skype node is annek minosul) Az, hogy a szolgaltatok ezt miert nem akarjak, egyertelmu. Ha letiltjak a p2p filemegosztast, a skype-ot, az ftp-t es a multiplayer jatekokat, akkor csak azok az elofizetoik maradnak, akik a webet hasznaljak es max a youtube-ig mennek videot nezni, tovabba csak a szolgaltato levelezorendszeret esetleg webmail-t hasznalnak. Ez olyan 20%-ara zsugoritana a beveteluket, mindezt a rendszer uzemeltetese miatt megnovekedett hardverkiadasok mellett.
2008. júl. 03. 14:24 | válasz | #10
A régi dózerokban még volt volt NSA kulcs :). Ez mostanra nagyjából 150 alkalmazást integráló programcsomagból álló komplex megoldás lett.
2008. júl. 03. 14:20 | válasz | #9
Lol, hátha amíg offline van magától meggyógyul :). Sikeresebb országban az előfizetés mellé ingyen víruskergetőt osztogatnak, igaz azt valakinek telepítenie is kell...
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. júl. 03. 13:11 | galéria | válasz | #7
LOl, mégegy ok hogy ne használjunk kíndózt
Narxis  
2008. júl. 03. 11:57 | válasz | #6
Minden windosos gépet kinyit a helyszínelők új kütyüje
2008. júl. 03. 10:50 | galéria | válasz | #5
évekkel ezelőtt egy ismerősöm elment reklamálni a szolgáltatóhoz hogy nincs net, a válasz az volt hogy vírusos a gépe és nem engedik vissza egy ideig :-) (axelero)
dnes82  
2008. júl. 03. 10:49 | válasz | #4
Majd lesz egy nagy, bölcs, és persze abszolúte nem korrupt csoport, akik eldöntik mi számít kártevőnek és mi nem, egyértelműen a saját jólfelfogott érdekünkben. Ha szóvátesszük, akkor pedig jön a boszorkány... - pardon - terroristaüldözés. Mindenki jól jár, elég lesz megkenni ezt a csoportot monopóliumok kialakításához.
Mcsiv  
2008. júl. 03. 10:45 | válasz | #3
anélkül hogy betekintést nyernének a forgalmamba, nem lehet megvalósítani sem az illegális tartalmat, sem azt hogy mit üzemeltetek.
L3zl13  
2008. júl. 03. 10:33 | válasz | #2
Nekem ez a rész nem tetszik: " illetve illegális tartalmakat osszanak meg".

Mi köze van a spammelésnek a fájlmegosztáshoz? Nem teszik, hogy egy kalap alá akarják venni a kettőt.


Mcsiv  
2008. júl. 03. 09:57 | válasz | #1
Ez érdekes lesz, főként hogy vannak olyanok akik saját hostjukrol saját maguknak üzemeltetnek webszervert (bizonyos okok miatt, pl.: távfelügyelet), vagy éppen legális címlisára küldenek hírlevelet. Mi alapján lehet majd eldönteni egy adott gépről, hogy fertőzött-e vagy teljesen szabályszerűen müködtet valamit, anélkül, hogy belenéznének a forgalmába. Onnantol hogy átböngészik a forgalmadat, az szerintem több szempontbol is kifogásolható.