Francia internetszolgáltatók a fájlcserélők letiltása ellen
2008. július 1. 15:12, kedd
A felhasználók és a civil szervezetek újabb támogatókra leltek, még hozzá az ötletet eddig üdvözlő, sőt a tervezet kidolgozásában részt vevő internetszolgáltatók személyében.

Hirdetés

Egyre nagyobb az ellenállás Franciaországban a fájlcserélők internethozzáférésének blokkolásáról szóló törvény ellen. Vagyis úgy tűnik, a La Haute Autorite pour la diffusion des oevres et la protection des droits sur Internet (HADOPI) megalakítása komoly problémákba ütközik. Eddig az elképzelést szinte kizárólag az internetezők bírálták a különböző fórumokban és chatszobákban, azonban most nem várt helyről kaptak segítséget. A francia internetszolgáltatókat tömörítő Association des Fournisseurs d'Acces (AFA) et de Services Internet (AFA) ugyanis jelenlegi formájában elhatárolódott a tervezettől.

Egy még június 24-én kelt, de csak most nyilvánosságra hozott nyilatkozatban a szolgáltatók meg is indokolták döntésüket. Kiderült, hogy az eredeti terv az volt, hogy az illegális letöltések visszaszorítása mellett jelentős mértékben növelik a legális ajánlatok számát. Így megmaradt volna az egyensúly és a internetezők sem érezték volna jogtalannak a tiltásokat. A cégek szerint a jogszabályt a jelenlegi formájában elfogadva csak arra lenne jó, hogy túlzott mértékben büntesse mind őket, mind a felhasználókat. Ezenkívül az ISP-k kifogásolták azt is, hogy kötelesek lennének együttműködni, és amennyiben erre nem hajlandók, pénzbírságra számíthatnak. Vagyis az internetszolgáltatóknak választaniuk kell az ügyfeleik és a törvény végrehajtása között.

Nicolas Sarkozy francia elnök és Christine Albanel kulturális miniszter ennek ellenére kitartanak a törvénytervezet mellett és eltökélt céljuk, hogy a jogszabály jövő január elsejétől hatályba lépjen. Ehhez azonban minden bizonnyal még a francia parlamentnek és a szenátusnak is lesz egy-két szava.

A Francia Internetes Közösség (ISOC France) mellett az ISOC lengyel, bolgár és angol tagszervezetei, valamint az UFC/Que choisir fogyasztóvédelmi szervezet is támadták az elképzelést. A HADOPI nevű kormányzati hivatal létrehozásának ötlete először tavaly merült fel, a törvénytervezet viszont csak idén júniusban készült el. Jelzés értékű lehet ugyanakkor, hogy az Európai Parlament korábban elutasított egy előterjesztést, amely szerint a kontinensen engedélyezték volna a szerzői jogsértők internethozzáférésének blokkolását.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. júl. 03. 13:23 | galéria | válasz | #27
De szépen leírtad amit gondolok :)
2008. júl. 03. 09:15 | válasz | #26
amen arrakistor! ok meg majd megprobaljak megallitani valahogy.

@M0RN1NGST4R sajnalo, de nem ertem azt a madar dolgot. ha emlekezetem nem budapesten van ilyen valami hidon vagy hegyen... bar en soha nem jartam ott nem is vagyok magyar. talan ezert nem ertem a dolgot. ha eddig okes volt ott akkor most miert nem az? vegul is igazad van. ami a tanitast illeti. ez nalunk is hasonlo cipoben jar.

@who am I 7 hat ha a tanitas igy fog menni tovabbra is akkor nem lesz uj intelligensebb generacio. szerintem nem kell par ember miatt egy egesz nepcsoportot elitelni.
2008. júl. 02. 21:08 | válasz | #25
végszó: a fájlmegosztás marad, akkor is ha zsidógyerekek potyognak az égből, akkor is ha ezek megfőnek mérgükben a saját levükben
2008. júl. 02. 19:06 | galéria | válasz | #24
"na most ez meg kinek a hibaja?"

:) Ez a buta önző emberek és az ő hibájuk... :) Ilyen az emberi gén.. :) Jó fegyver nem azt mondom...Egy bizonyos pontig..Mert, ha már sok embert károsítanak, akkor azért gondolkodjonak el egy picit.Kimennék este peste, bármikor le lehetne paktálni egy gengszterrel az éjszakában, utána jön a politikus úr, majd a rendőrök és már indul is a korrupció..Nem kell ehhez ős tehetség, csak egy jó nagy POFA, és ahogy írtam, erkölcsi fertő.Na, a szomszéd tehenét leszarom, nem érdekel a zsidóknak mennyi pénzük van, engem a MÓDSZER izgat, nem pedig a mennyiség.Tőlem annyi is lehet, hogy pénz ebédelnek otthon, attól még ugynaz a FERTŐ marad, és ez szomorú.Ezt megváltoztatni nem lehet..Talán egy újabb, intelligensebb generáció tudna ez ellen tenni valamit..De a mostani multik és a háttérben lévő tőke, tényleg a sötétség UTJÁT alapozza meg a jövőben, a mostani cselekedeteikkel..Siralmas, nem büszke emberhez méltő cselekedetek ezek.Na mind1, húzok a d3 fórumba köpködni a szín miatt...Most nincs kedvem magasröptű gondolatokhoz
2008. júl. 02. 15:54 | válasz | #23
most nézem, hogy mire a végére értem, mégis kitértem a madárra.... sorry, de engem ez nagyon felháboritott biztos akaratlanul is ez jött.
2008. júl. 02. 15:53 | válasz | #22
néhány példa? most nem akarok olyan dolgokkal előjönni, ami már lerágott csont (turul madár, magyarság rettegésben tartatása a romákon keresztűl, valamint az ő segélyezésük). A minap beszélgettem egy ismerős bácsikával, aki idős kora ellenére szellemileg máig friss és hű képviselője maradt annak a fajta értelmiségnek, aki a XX. századi diktatúrákon "edződött". Világosan látja át, hogy a mai világ sem különbözik a régi autokrata rendszerektől abban a tekintetben, hogy nincs szükség a gondolkodó emberre. Lehetne akár a jelenkort a nagytőke diktatúrájának nevezni. Azért mondtam, hogy nézz szét a világban, mert minden itt van körülöttünk. Módszeresen folyik az emberek butitása és egy olyan társadalom kialakitása melyben az emberek nagytöbbségét birka módjára meg lehet vezetni, rettegésben lehet tartani mindezt azért, hogy az emberek irányithatóak legyenek. Gondoljunk csak a felsőoktatási "reformokra", létszámcsökkentésekre. Vagy arra, ahogyan külföldről beáramló multik tönkretették a hazai gazdaságot, kiskereskedőket és gyárakat. A kisvállalkozások kiirtása a mai napig folyik, tudom, mert közvetlen környezetemben látom az eredményét ennek a fajta politikának. A nemzeti jelképek és nemzeti önérzet sárba tiprásáról is lehetne beszélni; a minap olvastam egy levelet, amit egy diák irt. Sérelmezte, hogy iskolájában a holokausztról volt megemlékezés, de Trianonról nem. Azért nem volt, mert felsőbb utasitás alapján megtiltották. Ezt a diák történelemtanára mondta. A másik "akció", ami alapján a turul madarat antiszemita jelképnek titulálták és a lebontását kezdeményezték szintén undoritó. Lehetne még nagyon hosszan irni ezekről a dolgokról de azt hiszem ennyi elég lesz. Én azt mondom, járj nyitott szemmel és lássad meg, hogy milyen gazdasági érdekeket húzódnak a háttérben, mert odáig jutottunk, hogy bizony egyrészt az mozgat mindent, másrészt mára ezen érdekek egy bizonyos réteg kezében összpontosulnak.
2008. júl. 02. 15:04 | válasz | #21
végszó: a fájlmegosztás marad, akkor is ha zsidógyerekek potyognak az égből, akkor is ha ezek megfőnek mérgükben a saját levükben
2008. júl. 02. 15:01 | válasz | #20
az egyetlen fegyver a kezükben az a zsIndex és egyéb olyan népszerű cikkekben és oldalakon való paráztatása a jónépnek , akik nem értenek hozzá, ahol nem tudunk mi hozzáértőek ésszerűen hozzászólni és elmagyarázni hogy semmi esélyük nincsen ezen a fronton és a lentebb leírt okok miatt tulajdonképpen nincs is miről beszélni.
2008. júl. 02. 14:41 | válasz | #19
megtetézve és kiegészítve az előző hozzászólásomat azzal, hogy nem kell minden esetben kizárólag titkosítva kommuniklálni , hiszen:

a kalózos film, játék stb.. addig nem kalóz, amíg nincs meg nálad 100%-ig teljes terjedelmében az utolsó byte-ig... (hiszen: tkp. addig te magad sem tudod futtatni, vagy éppen maradék nélkül végignézni , hallgatni stb..) viszont ha a kalózos filmnek néhány részlete, vagy a zöme titkosítva érkezik hozzád, a maradék részéről még ha el is lehetne dönteni, hogy egyáltalán mi az, akkor sem lenne perdöntő bizonyíték arra vonatkozóan a szolgáltatódnál, hogy hozzád a szóban forgó állomány maradék nélkül megérkezett
2008. júl. 02. 14:34 | válasz | #18
a titkosított adatról SEMMIT nem lehet tudni, nemhogy pontosan nem eldönteni hogy mi az ... azért titkosított... minden ma létező P2P program : így az összes -népszerűbb- torrent kliens program (mint pl.: azureus, uTorrent stb..) el van látva azzal a lehetőséggel, hogy titkosított csatornán keresztül (is) kommunikáljon (kifele-befele egyaránt) , vagy éppen csak titkosítottan kommunikáljon... (TOR)

ezenkívül azureusban pl. van még lehetőség kézzel is saját certifikate-et létrehozni, de ha nem értünk ehhez, vagy nem akarunk ezzel foglalkozni elég betenni a TOR-ba a pipát és a többi helyről pedig kivenni (I2P) és ekkor ugyan egy fokkal lassabban de 100%-ra biztosan úgy jön le hozzánk a kalózos film , játék stb.. hogy az atyaúristen se fog róla tudni. (és tőlünk is értelem-szerűen így fog kimenni)

ezellen nem tudnak semmit se tenni ezek a -ök és ezért sülnek meg majdnem a saját zsírjukban idegességükben
2008. júl. 02. 14:16 | válasz | #17
na most ez meg kinek a hibaja? az ovek hogy ilyen a tarsadalom es az embereket lehet korumpalni? :) bar lehet hogy bennem van a hiba. szerintem nem kell/ene minden felelosseget az o nyakukba varni. ne mar mindig a szomszed legyen a hibas azert mert nekem nem megy jol. bocs a helyesirasert, angol a billentyuzet igaz. van egy olyan kozmondas hogy: Mindenki a maga szerencséjének a kovácsa.
@M0RN1NGST4R: jo lenne par pelda.
nos orulok annak hogy vannak meg emberek akikkel lehet meg ertelmesen elbeszelgetni es nem azonnal kezdenek el anyazni.
2008. júl. 02. 12:31 | galéria | válasz | #16
A többet dolgoznakkal, azért vitatkoznék...A zsidók nem arról híresek PONT, h halálra dolgoznák magukat, inkább arról, hogy kihasználják az emberi kapzsiságot, és korruptálást...Persze, ehhez POFA kell és talpra esettség..Meg némi erkölcsi FERTŐ.Dehát ez van, ezt már megszokhattuk :) Kicsit lazíthatnának már...
2008. júl. 02. 11:23 | galéria | válasz | #15
kicsit a helyesírást gyakorold mielőtt leugatod, mert így elég súlytalan lesz mit írsz ;)

melozve - mellőzve
rolla - róla
komentar - kommentár

ékezet nem érdekes, vagy az írásjelek, biztos angol a billentyűzeted
2008. júl. 02. 11:02 | válasz | #14
kicsit nézz körül a világban és nem fogod igy védeni az érintetteket.
2008. júl. 02. 10:23 | galéria | válasz | #13
nembaj, ő értette az a lényeg :)
tar86  
2008. júl. 02. 10:13 | válasz | #12
Fájlcserélés nélkül az internet szart se ér.
2008. júl. 02. 09:46 | válasz | #11
Komolyan mondom, lehet én vagyok a hülye, de nem értem, mire céloztál. Legalább ezerszer elolvastam arrakistor hsz-ét, de nem tudom, mivel célzott demerzel-re. :(
2008. júl. 02. 08:20 | válasz | #10
hmm vag az eszed... lool, igazandibol nem szeretem ha valaki ugy ir hogy goze sincs rolla de mivel kisebbsegi komplexusban szenved vagy feltunesi viszketegsegben hat ir o is egy par sort. a komentar tobbi reszevel 1et ertek, ha nem feszt zsidozna akkor is mikor nem kellene (lasd buhutan) szerintem tok normalis lenne. sokszor volt ugy tetszet amit irt, melozve a zsidozast.
2008. júl. 02. 08:01 | galéria | válasz | #9
csak nem eltalált a commentjével? LOL
2008. júl. 02. 06:53 | válasz | #8
akkor meg azert lesz letiltva a net mert titkositot az adat es igy biztosan csak terorista lehetel. vagy mert 5 gb nagyobb volt a forgalom. erre nincs megoldas. mindig talanak valami megszoritast ha akarnak. ha meg nem tetszik arrakistor vagjal le a p..csodbol talan jobb lesz neked. amugy latom tanulsz ha lassan is. ujabb szot latok: kipa. ja es meg valami mar csak a kultura miatt is: a vagot f..zuak tobbet meloznak mint te kis . hogy konyebben keresik meg a betevot? ki mondta neked hogy ne tanuljal es legyel bunko.
2008. júl. 02. 05:23 | galéria | válasz | #7
Gondolom egyszerű fejszámolást végeztek a szolgáltatók, és rájöttek hogyha nincs warez, nem kell a drága net előfizetés se, és majd tömegesen mondják le azokat. Remélem jól megszopja a cigány riaa által lefizetett Sárközi brigád. ^^
2008. júl. 01. 23:11 | válasz | #6
Én is úgy tudom, hogy titkosított adatról nem lehet eldönteni, hogy pontosan mit is tartalmaz (ezért kell mindkét irányba titkosító klienst használni, nem pedig olyat, ami csak kifelé titkosít), de a technikai részét ennek a p2p-nek nem ismerem. Biztos kitalálnak valamit rá az illetékesek, de azt elfelejtik, hogy a felhasználókat sem most engedték a gépük elé, úgyis lesz valami hatásos ellenlépésük rá. Persze, azt elhiszem, hogy "Valamit csinálni kell", de a szélmalomharc közbeni börtönbüntetések azért elég elkeserítőek. :(

emile: nem hiszem, hogy az a költőpénz több lenne, mint amit a havi díjakból kapnának. Egy átlagembertől nem tudnak több milliót (milliárdot???) legombolni - bár sok embertől igen, de az a több ember havonta úgyis többet fizetne, mint egyszeri alkalommal, sz'al lehet én vagyok a hülye és a hozzá nem értő, de nem értem őket. :(
2008. júl. 01. 20:41 | válasz | #5
Figyu,szted mi másért csinálnák ezt, ha nem egy kis "költőpénz" miatt???
2008. júl. 01. 20:04 | válasz | #4
én csak a technikai részletekre volnék kíváncsi... ugyanis bármilyen titkosított adatot, bármilyen porton letiltani le lehet, de ezzel magát a komplett internetet is le tiltják. Ha pedig akár csak egy szabad portot is hagynak azon, a megfelelő program titkosított adatot FOG küldeni arról pedig nem fognak tudni hogy mi az és kinek megy (végül) akármennyire is rövidre van vágva a p*niszük.

két lehetőséget látok: az egyik, hogy kitépkedik a netkábeleket és a hajukat dühükben ezek a gyökér -ök és ezzel valamelyest szabotálják a Globál internet működését, de csak addig amíg sokan rá nem állnak wimax és wifi ad-hoc szerver központokat kreálni sz*rrá titkosítva minden adattal több szinten, a másik lehetőségük pedig hogy elmennek végre dógozni nem csak a kipát emelgetni egymásnak és az angyalbögyörőjét szopikázni. (ez utóbbit az enyémmel is megtehetik , feltéve ha megengedem)
2008. júl. 01. 19:03 | válasz | #3
Az biztos, hogy az internetes adatforgalom jelentősen (érezhetően is) csökkenne.
2008. júl. 01. 17:59 | válasz | #2
Letiltanák a fájlcserélőket, azt csődbemennének a szolgáltatók...
2008. júl. 01. 17:05 | válasz | #1
Ha letiltják a szolgáltatók őket, kevesebb bevételük lesz. A szolgáltatók bevételeiből pedig maga az állam is kap valamennyit (már ha nem tévedek), azaz saját maguk ellen dolgoznak ezek a nagyokosok. Ebben mi az üzlet? Már csak az hiányzik, hogy nálunk is bevezessék ezt a szart.