Nagyobb billentyűzetet kap az Eee PC 901
2008. június 30. 22:23, hétfő
Az Asus meghallgatta a vásárlók és érdeklődők panaszait, majd úgy döntött, hogy két új változatot dob piacra az eredeti 901-es készülékből. Az MSI eközben az USA-ban és az Egyesült Királyságban készül a Wind rajtjára.

Hirdetés

A 8,9 hüvelykes kijelzővel érkező Eee PC esetében a legtöbb panasz a billentyűzettel kapcsolatban merült fel - a vásárlók jó része túlságosan kicsinek, kevésbé felhasználóbarátnak találta a beépített klaviatúrát, amely megnehezítette a készülék használatát. Ennek orvoslására az Asus úgy döntött, hogy a nagyobb, 1000-es sorozat billentyűzeteit "lelopják" ez utóbbi változatokról és becsempészik a 900-as sorozatba, mintegy áthidaló megoldásként.

Ezzel reményeik szerint egyszer s mindenkorra megoldják a problémát, és megfelelő szinten tarthatják majd az eladásokat. Egyszerre két új példányt dobnak majd piacra, mégpedig Eee PC 904 és 905 jelzéssel - azt még nem tudni, hogy a kettő között pontosan milyen különbségeket fedezhetünk majd fel. Valószínűleg az akkumulátor és a háttértároló kapacitását variálják majd, ám a hírek szerint a cég még nem döntötte el, hogy pontosan milyen jellemzőkkel dobja majd piacra az egyes változatokat - a jól értesültek szerint nagy változtatásokra ugyanakkor nem számíthatunk.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Eközben az MSI sem tétlenkedik és igyekszik minél közelebb hozni a Wind laptopok megjelenését. A 10 hüvelykes kijelzővel érkező megoldások érdekes módon az Egyesült Királyságban bukkannak majd fel elsőként, mégpedig június elsején, azaz most kedden. A hivatalos bejelentésből a pontos jellemzőket is megismerhetjük, eszerint az immár szokásos Atom processzor, 945GMS chipkészlet, 1 GB memória, 80 GB-os merevlemez, beépített webkamera, Wi-Fi és Bluetooth technológia, valamint Windows XP érkezik a 330 fontot kóstáló készülékkel.

Ami az amerikai rajtot illeti, itt az akkumulátoroknál tapasztalt utánpótlási gondok miatt egy héttel később, július 7-én várható a debütálás.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. júl. 02. 14:11 | válasz | #21
a jó üzemidô már megvan valósulva persze ;), a mondanivalómat úgyértettem, hogy minden pozitív tulajdonságot sikerül majd egy mini gézepetbe olcsón integrálniuk a végén. =)
2008. júl. 02. 12:03 | válasz | #20
Életünk fonalát összekötnénk-e ... jónőe.
Turdus  
2008. júl. 02. 11:39 | válasz | #19
Nem konkrétan erre a cikkre gondoltam, hanem úgy általában. Ha egy kvantuum-számítógép lenne a csajszi kezében, akkor is ugyanet lenne a reakció
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. júl. 02. 08:46 | galéria | válasz | #18
+1 a lánynak
2008. júl. 02. 01:05 | válasz | #17
Heh! Vagyunk itt egy páran, akik lenyalogatnánk róla az EeePC logót. :)
2008. júl. 01. 18:10 | galéria | válasz | #16
lassan akkora lesz mint egy laptop
2008. júl. 01. 16:47 | válasz | #15
a 901 est teszteltük, és teljes fényerővel, wlannal, bírta kb 5-6 órát, anélkül és energia gazd. módban kb 7 órát. Ez nem elég üzemidő?
2008. júl. 01. 14:36 | válasz | #14
a leányzó tőlem is kap +1 pontot, mert megérdemli.
A laptoppot meg hagyom had forrjon még pár évet, a végén jó lesz ez, könnyű, kicsi és funkciókkal teli gépezek, hosszú munkaidővel.
2008. júl. 01. 13:05 | válasz | #13
"a világ legdurvább technikai újítását"

nem értékeled kicsit túl a dolgot?
Turdus  
2008. júl. 01. 10:03 | válasz | #12
Jellemző, bemutatják a világ legdurvább technikai újítását, és a tisztelt IT köszösség csak a hostesst nézi...
(no nem mintha én nem az utolsó képpel kezdtem volna a galéria megtekintését )
2008. júl. 01. 09:55 | válasz | #11
Ha a nő is jár hizzá akkor veszek egyet :P
nudly  
2008. júl. 01. 09:39 | válasz | #10
arra én is felkaptam a fejem h eltévdteme 1 hónapot :P
nudly  
2008. júl. 01. 09:37 | válasz | #9
330 British pounds = 96 522.3332 Hungarian forints

by google
Axon  
2008. júl. 01. 08:51 | galéria | válasz | #8
A kis cukorfalatra én is dobok egy szavazatot ;-)

...ja a gép sem rossz...
2008. júl. 01. 07:48 | válasz | #7
hát a cikk engem se érdekel, viszont a csaj nagyon ott van
2008. júl. 01. 07:19 | válasz | #6
USB-s vibrátor?!
CSOCSO  
2008. júl. 01. 00:51 | galéria | válasz | #5
most komolyam.. mi az a piros kontroller ami ugy nez ki mint egy nintendo joystick?
2008. júl. 01. 00:00 | válasz | #4
blokkolnám
2008. jún. 30. 23:55 | válasz | #3
"A 10 hüvelykes kijelzővel érkező megoldások érdekes módon az Egyesült Királyságban bukkannak majd fel elsőként, mégpedig június elsején, azaz most kedden" - talán július, nem?
TommyC  
2008. jún. 30. 23:27 | galéria | válasz | #2
de gáz ez a Tom & Jerry...
NEXUS6  
2008. jún. 30. 22:45 | galéria | válasz | #1
Aranyos, de a gép se rossz!