Új grafikus chip és online tartalom a PS3-ban
2008. június 29. 15:53, vasárnap
A Sony az eredeti grafikus vezérlő 65 nanométeres változatával és online funkciókkal szeretné szinten tartani a konzolt - utóbbiak között a YouTube is megjelenik, a Google jóvoltából.

Hirdetés

Az elmúlt napokban egyszerre több hír is érkezett a PlayStation család harmadik tagjának várható újdonságaival kapcsolatban. Kazuo Hirai, a Sony Computer Entertainment vezérigazgatója ugyanis beszédes kedvében volt, és egy sajtótájékoztatón több fontos részletet is elárult a cég terveiről. Megtudhattuk, hogy készül a grafikus chip új változata, emellett pedig gőzerővel dolgoznak az online opciókon, a felhasználók érdeklődésének fenntartása érdekében.



Az nVidia által kifejlesztett RSX chip eredeti változata még 90 nanométeren készült (hasonlóan az első Cell processzorhoz), ára pedig 129 dollár volt. Ezzel a vezérlő a PlayStation 3 egyértelműen legdrágább komponensévé vált, nem csoda, hogy a Sony mindenképpen szerette volna lejjebb szorítani a költségeket. A Cell már megkapta a maga 65 nanométeren készülő frissített változatát, most pedig az RSX kerül sorra, mégpedig az őszi hónapok alatt, amikor is nagyobb példányszámban válnak majd elérhetővé az új chipek. A cég törekvése ezzel nem áll meg, így idővel kisebb konzolt kaphatunk, kedvezőbb áron.

Hirai elmondta továbbá, hogy Life with PlayStation néven egy komplett online platformot készítenek a konzolhoz. Ennek részeként érkezik majd egy virtuális földgolyó, amelyet megpörgetve kiválaszthatjuk a helyi híreket, információkat kapunk az aktuális időjárásról, sőt saját feltöltött tartalmainkat, videóinkat is ily módon érhetjük majd el. Ennek időpontját nem ismerjük, a nyár végétől azonban a tengerentúlon már elérhető lesz a filmletöltő szolgáltatás, amely az év vége előtt Európában és Japánban is felbukkan majd. A megoldás az Xbox Video Marketplace ellenfeleként érkezik, és elérhető lesz a Bravia LCD TV-ken, mobiltelefonokon és számos egyéb készüléken is.

A Google időközben szintén kiegészítette kínálatát, ezúttal a Google Desktop részeként megjelenő Media Server szolgáltatással. Ennek feladata, hogy a televízión is elérhetővé váljanak a PS3 és egyéb Universal Plug-and-Play eszközökön eltárolt film-, zene- és képfájlok. A YouTube szintén hozzáférhetővé vált a konzolon, így erről sem kell lemondania többé a tulajdonosoknak.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. márc. 30. 23:11 | válasz | #49
Nekem van PS3 és Xbox is. PS3 3 éve, xbox 4 éve kb. Eleinte tobbet használtam az xboxot (nem az első évre gondolok amikor még nem volt ps3-am), manapság már csak a várható filmek trailereit nézem az Zune lapján, meg sem piszkálom. Amit szeretek a PS3-ban: nagyon jól kezeli a filmeket hálózaton keresztül. HD, xvid, feliratos divx, mindent eszik hálózatról, született feleségek, house, 1080p filmek HD kamerának az m2ts streamjei satöbbi. PS3-on a játékokkal simán tudok online játszani, döbbenet volt amikor régebbi xboxos játékaimmal akartam egyet játszani a napokban online és kiderült, hogy az ingyenes Silver membershippel, nem lehet online játszani, csak golddal, az meg 2000 forint havonta. Ennyit az XBoxról. Nagyon hangos is lett időközben. A PS3-ban lévő playstation store és egyéb finomságok viszont "Not available in Your Country" :) úgyhogy erről nincs véleményem.
Viszont még egy PS3 érdekesség ami miatt bedobta magát a szívembe: valós adatokkal regisztráltam anno évekkel ezelőtt a gépet és pár hét múlva kaptam postán svájcból feladva egy Casino Royal BLU-RAY-t magyar szinkronnal. Az volt az első HD film életemben. Örültem neki, Klassz volt, hajrá sony :)
dez  
2008. júl. 02. 16:52 | válasz | #48
Milyen laptopommal? Egyébként nem játszom.
jin  
2008. júl. 02. 11:37 | válasz | #47
És azzal a sz ar laptopoddal tolo a PS3-as játékokat, mi? :D
NEXUS6  
2008. júl. 02. 10:54 | galéria | válasz | #46
Ahogy írtam kijött a 2.40-es rendszerfrissítés és ezzel a PS3 is végre valahára megkapott egy csomó olyan funkciót, aminek hiányát eddig teljes joggal dörgölték az X tulajok a PS fanok oraa alá. Ezek főleg a játék futása alatt elérhető rendszerfunkciókat érintik: cset indítás, üzenet küldés/fogadás, saját háttérzene indítás, letöltések menedzselése, stb.
További újdonság a Trophy rendszer, ami az X-en eddig is meglevő Achivement rendszer bevezetésének tekínthető, de szerencsére némi fejlesztést is beleraktak, így ez fejlettebnek tekínthető, bár a régebbi játékoknál majd patch letöltésére lesz szükség a használatához.
Az eddig is meglevő fejlettebb médiacenter funkciók és a most megjelenő új funkciók miatt a PS3 most az X elé vágott, de a közlejövőben az X-re is jön rendszerfrissítés, bár sok forradalmi dologról nem igazán hallani azzal kapcsolatban.

A multiplatform játékok minősége mint írtam, PS-en javuló tendenciát mutat, bár az X360 felépítése mindíg is jobban meg fog felelni pl eredetileg PC-s játékok átportolásához. Az exkluzívok grafikailag átlagban a nagyon jó szint körül mozognak. Ilyen tekíntetben sajna a szaksajtó esetenként hihetetlenül elfogult tudott lenni a PS játékokkal szemben, jobbára alaptalanul. A multiplatformoknál is egyre kevesebb a PS3 hátrányát jelentő különbség van. Ha piaci szempontból elsődleges platformmá tud válni (a Wii-t most ne nézzük) a PS, akkor a PS felé billenhet a mérleg nyelve ilyen szempontból is.

A cikk témáját jelentő hardver szempontjából megint csak jelentős különbségek vannak a PS javára. A Sony-nál az új csipek használata mellett teljesen új alaplap esetleg doboz is várható, ráadásul a hardver megújítását a Sony folyamatosan végzi. Esetenként minimálisan gyengébb átlagszínvonalú szériák is vannak (pl a 40GB-osokkal volt némileg több lézerfej meghibásodosás) a Ps átlag minősége azonban nagyon jó. Szal már hallani pletykákat az év végére megjelenő "slim" ps3-ról.
2008. júl. 01. 15:33 | válasz | #45
Nexus: irtad, hogy jelenleg xbox szebb-jobb atlagusernek, mint PS3. oks, sejtem, ha tudnad a jovot, nem itt ulnel, de en szeretek egy picit hosszabb tavon gondolkozni. mekkora esely van arra, hogy PS3 fel tud noni a feladatahoz annyira, hogy valoban annyira hasznalhato valik, mint jelenleg az Xbox?

warez es tarsai nem mozgatnak, ami tetszik jatek, azt megrendelem magamnak igyis-ugyis (foleg, hogy kiadas utan fel evvel mar szinte "ingyen" van)

amugy Te is felhoztal egy csomo pro/kontra ervet (respect!), eppen ezert megvarom, amig lesznek velemenyek a cikkben is szerepelt ujjitasokrol :)
koszi:)
NEXUS6  
2008. júl. 01. 15:26 | galéria | válasz | #44
A konzolos fejlesztés az állandó hardver miatt viszont pont az optimalzálásról szól. Igazából egyszer kell kiismerni a hw-t és akkor 4-5 évig folyamatosan lehet kiadni rá a játékokat.

Ps-en azért letudod játszani a HD-s videofájlokat is. Esetenként persze macerásabb, mint egy PC-n, de van rá lehetőség. Ráadásul a vincsit is korlátlanul bővítheted. Szal ha erre állsz rá akkor akár egy médiacenter is lehet. Aztán ugye a Sony is mozdul elfele a fizikai adathordozótól, letöltős filmekkel vagy a beígért PlayTv analog/digitális tunerrel gyak videomagnóként/set-top boxként tudod használni.

Hát a benti gépem az biztos hogy nincs jól beállítva, de nem is akarok belenyúlni, ez legyen a rendszergazdálkodók nyűge. De nem is az én gépem a legtrágyább ott bent, szal általában amivel az embereket irodai munkára kényszerítik, ahhoz képest a PS3 Linux még jobb is.

Amúgy én sem standard kontrollerrel játszom az FPS-eket. Vettem egy olyat, aminek a jobb oldala gyak egy sokgombos egér, a baloldala meg a hagyományos analog karos kontroller. 1000X jobb mint az egér billentyű megoldás!!!
A PS3 UT3 azonban támogatja az egér bill-t is ha még is arra vágynál.

A Diablo3-at egyelőre tagadják, hogy jönne belőle konzol verzió, de majd meglátjuk. Oblivion viszont van rá, meg azért vannak/jönnek szép igényes RPG-k, én a Chronicles of Valkyriat várom nagyon. Elvileg emberi nyelvű verzió valamikor összel jön.
2008. júl. 01. 15:24 | válasz | #43
oszinten? gta4-l
elmondom mi is az en problemam: hiaba az x700, hiaba 1 giga memoria, hiaba ketyeg benne 1.8ghz (egymagos amd), mobility gpu miatt 1024x768 fole mar nem nagyon van ertelme tolni a felbontast, mert ugy fog szaggatni, ahogy az nagykonyvben van leirva (nemjatszom FPS-t)

beleuntam a fejlesztgetesekbe, beleuntam a hangos (oks, vizhutessel halk) hazakba, meg zavar, hogy a fel iroasztalt lezabalja a PC. ezert valtottam anno notebookra. csak ugye notebook tuning draga, photoshopra a mostani tokeletes, nehany jatek miatt ujjat venni nemfogok megint 200e feletti aron

nekem egy 100e koruli konzol idealis lenne: jatszani lehet vele, 3-4 evig nem kell hozzanyulni. azutan meg veszek egy uj kiadast. a PC/notebook meg megmarad arra, amire kitalaltak: PS, mail irogatas, neten szorfolgetes, office alkalmazasok
szoval ilyen felallas mellett kerdeztem azt, amit :)
azert koszonom
NEXUS6  
2008. júl. 01. 15:06 | galéria | válasz | #42
A válasz egyszerű szerintem. Ha csak és kizárólag játszani kell (és warezolsz is) akkor X-box, ha kicsit is szóba kerül más alkalmazás (BD/DVD zene lejátsazás, internet) is és eredeti játékokkal játszol, akkor PS3.
Persze ha a PS exkluzívjai jobban tetszenek, akkor is inkább a PS a megoldás.

A PS multiplatform címeknél is egyre jobb teljesítményt nyújt grafikában, ráadásul jellemzően az igényesebbeknél. Átlagban azonban az Xbox verziók még mindíg szebbek, jobbak.

A holnap várható 2.40-es rendszerprogrammal gyakorlatilag egálba kerül az X és a PS3 felhasználói szempontból is, sőt lasan lassan itt is a PS3 felé billen a mérleg. A Home nevű 3D online "felülettel" mindenképpen.

A PS3 hardvere is megbízhatóbb, bár az M$ szervízhálózata meg jobb. Engem mondjuk ez utóbbi nem igazán tud lázba hozni.
kvp  
2008. júl. 01. 13:43 | válasz | #41
"a dolgokkal nagyjabol tisztaban vagyok, de mivel mindenki csak fikazni tudja azt amilye nincs, megkoszonnem ha segitenetek donteni"

Igazabol az a kerdes, hogy mivel akarsz jatszani. Ha a laptopodon van valamilyen kep kimenet (vga/dvi/hdmi/rgb), akkor a legolcsobb megoldas azon jatszani. Az a beepitett ati kartya csak hozza egy gf7900-as teljesitmenyet...
Egyebkent meg ha csaladnak kell vagy bulihoz activity helyett, akkor wii.

"Egyrészt valóban a GPU PCs szemmel nézve egy őskövület. Másrészt nem az a lényeg, hogy mi van benne, hanem hogy mit hoznak ki belőle. Optimalizálással viszont kb dupla teljesítményt fog azért ez a GPU nyújtani, ahhoz képest mint amit PC-n egy ilyen kategóriájú kütyöből kihoznak."

Ket gf7900-as sem sokkal jobb. Foleg egy gf8800-ashoz kepest. Ezt meg lehet optimalizalni, mint ahogy vegul a c64-re is sikerult 3d-s doom klont irni. Csak a minosege nem lett olyan mint a pc-s valtozate (se felbontasban, se texturakban, se sebessegben). Sok munka, keves eredmeny. De lehetseges.

"BD filmeket ugyan úgy tudsz külföldről rendelmi mint játékokat, szal a szoftver kérdést én nem látom problémának. Persze ha nem akarsz még BD-zni akkor írd azt, hogy még nem kattantál rá, nem szégyen."

Nekem hd-s filmem csak hordozofuggetlen formatumban van. Ennek a fo oka, hogy jo reszuk hd-s tv capture meg a blueray elotti idokbol. A digitalis technikanak koszonhetoen ezek minosegre ugyanolyanok mint a bluray, csak nem lemezen kerultek hozzam, nincs rajtuk masolasvedelem es egy reszuk olyan film, amit soha nem fognak europai vagy amerikai regiokoddal kiadni. (pl. azokat amiket meg most adnak hd-ben sorozatkent, tehat jopar ev mulva jelennek csak meg korongon) Szerintem a gyari offline adathordozokon torteno adatatvitel nem igazan a jovot kepviseli. Archivalasra jo, viszont ahhoz meg tul draga, meg a merevlemezekhez kepest is.

"Linuxszal nálam használhatóbb a PS3, mint a benti gépem, pedig azon windózs van meg asszem 2GB memcsi és nem 200MB van benne, mint amennyit a PS3 ad neki. Az itthoni agyon tweakelt windózos gépemmel persze nem veszi fel a versenyt."

Oszinte reszvetem, de ezek szerint a benti geped van rosszul beallitva. Egy jol osszerakott PIII-as is hozza a ps3 linuxos teljesitmenyet, akar meg winxp alatt is. (csak valamivel tobb ram kell hozza)

"Az új Xboxra, meg péjesre viszont még várnod kell egy darabig. Ajánlanám ezért, hogy próbaképp mégis csak barátkozz meg ezzel a generációval és nézz meg 1-2 exkluzívot, csak hogy azt a hátralevő 4-5 évet elüsd valahogy.;)"

Nekem a konzolos jatekok kozzul a metroid prime sorozat tetszett, de az egy masik gep. Esetleg meg a halo, mivel anno nagyon szerettem az ut-t, es a harc hasonlo, tovabba a jarmuvek hasznalata is tetszik, viszont az analog kar az idegeimre megy. A mostaniak meg a regi thinkpad-ek trackpoint-jaihoz kepest is benak, pedig azzal regen eleg sokat jatszottam. (igen, kepes voltam laptoppal menni lanparty-ra)

Viszont a diablo 3-at es az uj starcraft-ot nagyon varom. Addig meg elvagyok azzal a par mmo-val amikkel mostanaban jatszom. Ha meg offline jatek kell, akkor az oblivionhoz van meg par unofficial expansion pack-em, amiket meg nem jatszottam vegig. Ezek persze a konzolos valtozatra nem igazan pakolhatoak fel.

"Nem kell félteni, jól elszórakoztatja magát azzal, hogy lesi az összes fórumot, és ha konzolokról van szó, főleg PS3-ról, akkor megpróbálja jól lehúzni őket."

Jobban szeretem a tudomanyos temakat, csak azokat (szerencsere) kevesebben olvassak, tehat kevesebb a durva es tamado hozzaszolas. Egyebkent meg munkaidoben mit lehet meg csinalni, foleg ha eppen ul az ember kedvenc mmo szevere?
2008. júl. 01. 12:51 | válasz | #40
es akkor most a nap kerdese... xbox360elite vagy PS3?

kicsit az elotortenetrol: asztali gepem 4 eve nincs, azota csak notebook (2 nvidias gpu, mostani ati). mobility radeonnak koszonhetoen jatszani is enged, de tulzasba nem viszem. viszont ha mar ott a 106centis lcd, miert ne azon jatszak, mint a beepitett 17"-n, kerdeztem magamtol jo multkor...

szoval
a dolgokkal nagyjabol tisztaban vagyok, de mivel mindenki csak fikazni tudja azt amilye nincs, megkoszonnem ha segitenetek donteni
dez  
2008. júl. 01. 00:59 | válasz | #39
Nem kell félteni, jól elszórakoztatja magát azzal, hogy lesi az összes fórumot, és ha konzolokról van szó, főleg PS3-ról, akkor megpróbálja jól lehúzni őket. Szerintem még 4-5 évig nem únja meg. :P
dez  
2008. júl. 01. 00:58 | válasz | #38
Az a cikk arról szól, hogy majd megjelenik. De még nem jelent meg, legalábbis a PS3-ba nem ez kerül.
NEXUS6  
2008. jún. 30. 22:05 | galéria | válasz | #37
Hát ez jól összefoglaltad.;)
Egyrészt valóban a GPU PCs szemmel nézve egy őskövület. Másrészt nem az a lényeg, hogy mi van benne, hanem hogy mit hoznak ki belőle. Optimalizálással viszont kb dupla teljesítményt fog azért ez a GPU nyújtani, ahhoz képest mint amit PC-n egy ilyen kategóriájú kütyöből kihoznak.

Ez a nem fut rajta a windóz, meg kb olyan volt, hogy azért nem veszek dízel kocsit mert nem megy benzinnel.;D
Linuxszal nálam használhatóbb a PS3, mint a benti gépem, pedig azon windózs van meg asszem 2GB memcsi és nem 200MB van benne, mint amennyit a PS3 ad neki. Az itthoni agyon tweakelt windózos gépemmel persze nem veszi fel a versenyt.
Egy játékgépnél az exkluzívok döntenek, ha nálad egy MGS, egy GT, Uncharted egy Valkyria nem jelent semmit, akkor tényleg tök fölösleges PS-ben gondolkodnod.
BD filmeket ugyan úgy tudsz külföldről rendelmi mint játékokat, szal a szoftver kérdést én nem látom problémának. Persze ha nem akarsz még BD-zni akkor írd azt, hogy még nem kattantál rá, nem szégyen. De nem kell ez a savanyú a szőlő duma.

Ez a sima DVD lejátszónak meg drága, az viszont tök igaz, mint ahogy az is igaz, hogy városi terepjárót sem azért vesz az ember, mert a hétvégi házánál a földjét műveli vele.

Az új Xboxra, meg péjesre viszont még várnod kell egy darabig. Ajánlanám ezért, hogy próbaképp mégis csak barátkozz meg ezzel a generációval és nézz meg 1-2 exkluzívot, csak hogy azt a hátralevő 4-5 évet elüsd valahogy.;)
NEXUS6  
2008. jún. 30. 21:44 | galéria | válasz | #36
Hgrrrrrr!!!!
[irigy]
2008. jún. 30. 21:22 | válasz | #35
http://www.sg.hu/cikkek/58061/ibm_gyorsabb_es_karcsubb_a_45_nm_es_cell
mondom hogy 45ösek a cell proccesszorok
2008. jún. 30. 19:20 | galéria | válasz | #34
Pedig a PÉESHÁROM "MINDENRE" JÓ öreg, még fel is szánt, ha szépen kéred
dez  
2008. jún. 30. 17:40 | válasz | #33
Az RSX a GF7900-ason alapul, de nem egyenlő vele, pl. az AGP/PCIe busz interface le lett cserélve, és bizonyos kiegészítő funkciók is a chipre kerültek.

Ez teljesen relatív, hogy kinek mi éri meg.

Ja, és Windows nélkül élni sem lehet, mi? :P
dez  
2008. jún. 30. 17:37 | válasz | #32
Valószínűleg már most sem veszteséges a PS3 árusítása, sőt Európában biztos nem.
dez  
2008. jún. 30. 17:36 | válasz | #31
Egyelőre nagyobb sorozatgyártásban még nem.
Omega  
2008. jún. 30. 16:50 | válasz | #30
Ezek az új funkciók nekem erőteljesen parasztvakítás szagúak.
JTBM  
2008. jún. 30. 14:32 | válasz | #29
Reklám ellen iepro a fegyver.
iepro
kvp  
2008. jún. 30. 14:01 | válasz | #28
Csak annyi tortent, hogy meg az elso sorozathoz legyartott chipek most fogynak el, tehat rendeltek egy ujabb adagot a gyartotol, aki mar csak az uj technologiaval tudja szallitani. Legalabb a legdragabb alkatreszbol az egyik legolcsobb lesz, mivel manapsag a gf7900-asok mar szinte eladhatatlanok a pc szegmensben. Ha jol emlekszem, ezt a kezdo mennyiseget az elso fel ev alatt akartak eladni, es most mar mennyi ideje is van a piacon?

Viszont a kerdes tovabbra is megmarad, marmint az, hogy tenyleg megeri-e venni ps3-ast? A jelenlegi ps3 exkluziv jatekok tukreben tobbnyire nem. A magyarorszagi verzio soha nem volt kompatibilis a ps2-vel, igy ezert sem. Pc-nek draga, lassu, kicsi a memoriaja es meg a windows sem fut el rajta csak csigalassan egy emulatorban. Bluray lejatszonak sem igazan eri meg, mivel itthon nem nagyon vannak elerheto aru bluray filmek. Sima dvd lejatszonak meg picit draga.

A kerdes igazabol az, hogy mikor jon a dx10.2-es xbox361 es a ps4?
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. jún. 30. 13:30 | galéria | válasz | #27
lol sikerült egy gf7900-at végre 65nm-re szorítani? :DD kár hogy azóta 2 generáció lement 65nm-el, fő a gyorsaság.
Dzson  
2008. jún. 30. 13:30 | galéria | válasz | #26
Nekem ma reggel itt volt az asztalomon mikor bejöttem melóba. :-)
NEXUS6  
2008. jún. 30. 11:09 | galéria | válasz | #25
Pedig a BF/BC nagyon jó kis gáménak ígérkezik! Kár hogy ilyen szemét módon megy a hirdetés, mert ezáltal nem igazán lopja be az emberek szívébe magát a cucc.

Én monnyuk alig várom, hogy megkapjam.
Tényleg sztrájkolnak a postások?!
2008. jún. 30. 10:24 | válasz | #24

Nálam csak azokat a képeket/frame-eket tünteti el amikre rányomtam hogy nem akarom többé látni. Bár nálam van flashblock is ami válogatás nélkül minden flasht letilt amíg rájuk nem kattintok.
2008. jún. 30. 09:20 | galéria | válasz | #23
Off: Az a baj az adblock-kal, hogy valóban igaz, hogy nuku reklám, ám több olyan hirdetés is lehet vagy nyereményjáték, ami érdekelne, de így lemaradnék róla, ha nem is látom őket.
Ilyen internetes reklámok által nyertünk már szerencsénkre egy jópár dolgot, legutóbb pl. egy kétszemélyes Tunéziai utat.
Illetve sok akciós dolgot is írnak, ami javarészt nem érdekel, de néha (100-ból 1-szer) érdekes dolgokra lehet lelni, .

Szóval ha már netezek, akkor én akarom eldönteni, hogy mit akarok látni és mit nem.

Ja és ez a 3. Firefox elég gyengén mutatkozik meg sok oldal esetén, nem nyit meg dolgokat, nem mutat menüket, vagy mint itt, nem zár be valamit.

On: Teljesítménynövekedésre nem lehet számítani, viszont kisebb méretre és kisebb fogyasztásra igen.
2008. jún. 30. 08:46 | galéria | válasz | #22
Be lehet. Egyszer refresh-elj és máris bezárható lesz.
2008. jún. 30. 08:43 | válasz | #21
Azt azért mondjuk el hogy ez egy nagyon jó firefox add-on.
Szal ne a lekvár recepteknél keressék
tom..  
2008. jún. 30. 07:51 | galéria | válasz | #20
*Adblock-ot
tom..  
2008. jún. 30. 07:51 | galéria | válasz | #19
Adblock kell feltenni, és nincs semmiféle reklám :)
2008. jún. 30. 07:38 | válasz | #18
off

Mi ez az ordenáré EA reklám itt az sg főoldalán ? O.O Még be sem lehet zárni.
Mindenesetre amíg ez itt van, addig nem fogom olvasni az sg-t. Vannak más lapok is az interneten..
2008. jún. 30. 02:15 | válasz | #17
ez látod igaz....
2008. jún. 30. 01:21 | válasz | #16
A főoldalon ezt a qwa reklámot nem lehet bezárni!
n3whous3   "Rest in Peace n3whous3" 
2008. jún. 30. 01:07 | galéria | válasz | #15
2008. jún. 30. 00:42 | válasz | #14
Mióta is van Xbox Video Marketplace?

Egyébként innen várhatóan már nem lesz veszteséges a PS3 árusítása. Márha X pl nem kezd bele egy árharcba arra kényszerítve Sonyt, hogy ő is árat csökkentsen.
2008. jún. 29. 23:43 | válasz | #13
nem a GPU méretét csökkentik hanem a csíkszélességet ebböl következik hogy csökken a méret, a gyártási költségek, a fogyasztás, és a hőtermelés.
én egyébként úgy tudom hogy 45nm-res csíkszélességgel készül a cell proccesszor
2008. jún. 29. 21:54 | válasz | #12
Azét csökkentik a gpu méretét mert így olcsóbb lesz a gép meg kicsi nagyobb lesz a teljesítménye meg kisebb dobozba is kidobhatják a piacra.
Én alig várom egy kisebb verziót akkor elgondolkozom a vásárlásán.
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. jún. 29. 21:38 | galéria | válasz | #11
szerintem eredményesebb lenne az egészet a kukába hajítani, aztán pedig ujra kitalálni, szabály- és rendeltetésszerű technológiában közzétenni.
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. jún. 29. 20:28 | galéria | válasz | #10
szerintem még ő maga sem tudja.

se eleje, se vége nincs a postjának.
2008. jún. 29. 19:38 | válasz | #9
ott mondjuk van is mit javítani
2008. jún. 29. 19:35 | válasz | #8
Az a lényeg hogy játékok mellett ezeket is tudja... Esténként inkább bekapcsolom a ps3-at, és ott olvasom el a leveleim, minthogy megvárjam míg a pc-m beindul, betölt mindent és elkezdi a hőt magából árasztani (jobban mint a ps3). Ezek marha jó és hasznos ficsőrök.
2008. jún. 29. 19:24 | galéria | válasz | #7
Csak érteném, hogy mit mondassz?
2008. jún. 29. 18:59 | válasz | #6
Jesszumpepi...ezzel akarja a PS3-at a Sony vonzobbá tenni? Hú bazz,most éppen a haverom őskövület via c3-as prociju laptopját használom, de a BD-n és a játékokon kivül minden hűha PS3 opciót (youtube...lol?:S illetve tvre kötve elérhetőek a cd-n,dvd-n,egyéb plug and play eszközökön,ne adj isten hdd-n eltárolt zene,kép és videófileok.....ja és az időjárás és egyéb hírekhez nem kell Sony bravia tv,se mobil telefon....)
Egyre kevésbé szimpi ez a PS3:( Pedig de vártam....(megjegyzés: a szememben az Xbox360 sem bestbuy,sem a Wii...de ez se az is tuti:()
dez  
2008. jún. 29. 18:41 | válasz | #5
Ja bocs, Xbox360-nál a meghibásodási arányt is javítani fogja a dolog.
dez  
2008. jún. 29. 18:41 | válasz | #4
Természetesen az előző hsz-ben írtak mellett nem változik semmi - hasonlóan, mint ahogy majd a 65nm-es GPU-s Xbox360-nál is lesz.
2008. jún. 29. 17:55 | galéria | válasz | #3
hát elméletileg, csökken a leadott hő és teljesítményfelvétel.

kow83  
2008. jún. 29. 17:40 | válasz | #2
Mi vaaan? Ha bemegyek egy boltba majd, akkor hogy kell kérni? Egy PS3-at kérek, nem azt PS3-at, hanem a másik PS3-at, tudja, a 65nm-eset.

Nem írja, hogy lesz-e BÁRMI minőségbeli különbség, vagy javulás. Akkor ez most PS3.1 vagy PS3?
2008. jún. 29. 17:25 | válasz | #1
Kiváncsian várom azt az időt, amikor minden konzol egy és ugyanazon hardverrel fog rendelkezni. Lesz Nintendo, PlayStation, X-box más kinézettel, de ugyanazzal a hardverrel, 2019-re ez már nem csak álom lesz.