1908. június 30.: Amikor felrobbant az ég
2008. július 1. 06:30, kedd
Tunguzka az idő előrehaladtával egyre titokzatosabbá válik, egyre több az elmélet, melyek egyike sem bizonyítható perdöntően. Mindezek mellett újra előtérbe került egy kis tó, aminek üledékeiben egy földönkívüli objektum maradványai rejtőznek, ami végre választ adhat az évszázados rejtélyre.

Tunguzka a szibériai tajga szívében található, azaz a semmi kellős közepén. A legközelebbi nagyváros, Krasznojarszk 600 kilométerre található. Európából a modern repülőgép közlekedés igénybevételével is legalább két nap, mire egyáltalán megközelítheti az ember. Ameddig a szem ellát fenyőerdők minden irányban, az egyhangú látképet csak egy kanyargó csík, a Kimcsu folyó töri meg.

A legközelebb eső településről, a 3000 lelket számláló Vanavarából három módon lehet eljutni a Cseko-tóhoz. Az egyik megoldás egy kétnapos út a folyón, a másik a szárazföldi közlekedés - már amennyire a mocsaras, erdőkkel tűzdelt terepet ennek lehet mondani. Eerre még több napot emészt fel a Tunguzka régió megközelítése. A harmadik megoldás a helikopter, ez a leggyorsabb verzió, egyben a legdrágább is. Arrafelé a helikopterbérlés egy órára 4000 amerikai dollárba kerül, hacsak nem sikerül meggyőzni az elszórtan elhelyezkedő településeket összekötő járatok pilótáit, hogy tegyenek egy kis kitérőt. Ha biztonságban le is akarunk szállni, akkor érdemes jól megválasztani az évszakot, az idő enyhülésével az altalaj olvadása mindent mocsárrá változtat.


Mire ez a nagy felhajtás egy apró tavacska miatt? A Cseko azonban nem akármilyen tó; amennyiben egy olasz kutatócsoportnak igaza van, üledékeiben egy földönkívüli objektum maradványai rejtőznek, ami választ adhat egy évszázados rejtélyre. Június 30-án lesz száz éve, hogy egy hatalmas robbanás világította be az északi félteke hajnali égboltját. A nyugat-szibériai Tunguzka folyó közelében bekövetkezett esemény több mint 2000 négyzetkilométeren tarolta le a fákat. A korabeli szemtanuk erős hőhatásról és az égen átsüvítő tűzoszlopokról számoltak be. A területen élő evenkik, egy sátorlakó nomád nép tagjainak elbeszélése szerint hirtelen hatalmas, forró széllökés csapott le rájuk, ami sátrakat, állatokat és embereket emelt a levegőbe. Többen megégtek az eseményben, aminek a fényét még Londonban is napokon át látták.

A kutatók azóta sem tudtak egyértelmű magyarázatot adni a hatalmas robbanás okára, ami a későbbi számítások szerint ezerszer több energiát szabadított fel, mint a Hirosimára ledobott atombomba, nem is beszélve a különös fényekről és a talajon végzett pusztítás szokatlan módjáról. Elmélet számtalan akad a gigantikus gázkitöréstől egy miniatűr fekete lyuk felbukkanásán át egészen az idegenek látogatásáig. Az általános nézet szerint a Tunguzka eseményt egy bolid okozta, egy jókora űrkőzet, ami heves reakciók közepette még a légkörben megsemmisül.

Ennek, akárcsak a többi teóriának az alátámasztására azonban mind a mai napig nincs perdöntő bizonyíték. A héten több száz tudós találkozik Moszkvában, hogy az esemény századik évfordulóján megosszák egymással elméleteiket, bizonyítékaikat, kétségeiket. A kívülálló joggal teheti fel a kérdést, miért nem sikerült ennyi idő alatt közelebb jutni a megoldáshoz?

Egy biztos, akaratban nincs hiány. Az eseményt követően azonnal megkezdődtek a kutatások. A szeizmológusok a lökéshullám-adatokból gyorsan behatárolták a robbanás helyszínét, mégis 1921-ig kellett várni az első átfogó vizsgálatra. Ez feltehetőleg az időszak sűrű történéseinek, mint az októberi forradalomnak és az I. Világháborúnak tudható be. Elsőként egy, a területen dolgozó orosz ásványtudós, Leonyid Kulik vezette le a történéseket a szemtanuk beszámolója alapján.

Elmélete szerint a robbanás egy vas meteorit eredménye lehetett, ami becsapódott a talajba. Kulik 1927-ben visszatért az első tudományos expedíció élén és több ezer megégett, elterült fát talált, melyek sugáralakú mintát felvéve feküdtek a földön. Ebből arra következtetett, hogy a robbanás Vanavarától 65 kilométerre északi irányba következett be, de mivel ott nyoma sem volt becsapódási kráternek, újabb elméletet gyártott: a meteoritot elnyelte a mocsaras talaj. Az elkövetkező évtizedek alatt Kulik és más kutatók többször meglátogatták a területet a bolid pora és törmelékei után kutatva, de semmit nem találtak.

A II. Világháború után új elméletek kezdtek kibontakozni. 1961-ben egy orosz geológus, Kiril Florenszkij azt bizonygatta, hogy a bolid inkább egy sziklás aszteroida, vagy egy porból és jégből álló üstökös lehetett. Egy ilyen test elvileg nem élheti túl a légkörön való áthaladást, feltehetőleg 5 és 10 kilométerre a felszíntől felrobbanhatott hatalmas lökéshullámot hozva létre, ami tüzeket indított el és letarolta a területen álló farengeteget. Mivel nem maradt szilárd mag, ami elérhette volna a felszínt, nem kellett tovább keresgélni a becsapódási krátert. Az elmélet tesztelésére több kutatócsoport fésülte át a területet a földönkívüli anyag apró maradványai után. Minden nyáron végigböngészik a mocsarakat szokatlan kőzetdarabok és egyéb jelek után kutatva, ami alátámaszthatná a nagy magasságú robbanás elméletét. Az eredmény zéró.

Giuseppe Longo, az olasz Bolognai Egyetem kutatója is részt vett ezekben a keresésekben, az igazi felfedezést azonban nem a terepen érte el. A '90-es évek végén rátalált egy 1960-ban készült orosz tanulmányra, ami a Cseko-tavat feltételezi becsapódási kráterként. Ezt a feltevést korábban több kutató is elvetette, mivel szerintük a tó üledéke túl mélyen van, ami 100 évnél régebbi eredtre utal. Mindezek ellenére a teória nem hagyta nyugodni Longót és 1999-ben két társával az egyetem tengergeológiai tanszékéről nekivágtak, hogy maguk vegyék szemügyre a tavat. 1999 júliusában érkezett a helyszínre Luca Gaspereni és Enrico Bonatti társaságában, ahol mintákat vettek a meder felső 2 méterén található üledékéről, a tavat pedig egy szonár segítségével feltérképezték.

Mire a kutatás végére értek az egész eset még rejtélyesebbé vált. A területen található tavak többsége lapos mederrel rendelkezik, a Cseko azonban kúp alakú, ami középpontjánál eléri az 50 méteres mélységet. Ez már önmagában is gyanús, véli Gasperini, mivel egy becsapódáson kívül nem sok lehetséges módja van egy ilyen mederszerkezet kialakulásának. A szonár kimutatott még valamit, ami ennél is jobban meglepte a kutatókat. A tómeder középpontja alatt 10 méterrel egy terület erőteljes visszaverődéseket keltett. Lehetséges hogy ez a bolid maradványa lenne, vagy egy olyan sűrű üledékes terület amit a landolás tömörített össze?


A környező tavakkal ellentétben a Cseko medre kúp alakú, a legmélyebb résznél pedig valami egészen sűrű anyag rejtőzik

Kulik számításai szerint a légrobbanás a Cseko tótól körülbelül 8 kilométerre következett be. Ezek fényében Gasperiniék meggyőződése, hogy a tavat az eredeti bolid egy darabja hozta létre, ami a robbanáskor leszakadva tovább folytatta útját nagyjából ugyanazon az észak-nyugati pályán amin a teljes test megközelíthette a felszínt. Ha 45 fokos szögben haladt, akkor nagy valószínűséggel a Kimcsu folyóba csapódott be,a létrejövő kráter pedig igen hamar megtelhetett vízzel.

Az olaszok számításai szerint egy megközelítőleg 10 méter átmérőjű, 1-10 km/s sebességgel haladó test a mai tó felének megfelelő méretű krátert ütött volna. A víz beömlésével a kráter körül elhelyezkedő fagyott altalaj megolvadhatott, különböző gázokat, például metánt szabadítva fel, kiszélesítve a tavat jelenlegi méretére. A folyamatban létrejöhetett az a vastagságú üledékréteg, amit egy ilyen fiatal tótól nem feltételeznek. Gasperini és kollégái eredményeiket a Terra Nova szaklap tavaly évvégi számában tették közzé, az ügy azonban ezzel még koránt sem zárult le.

Néhány hónappal később Gareth Collins, a londoni Imperial College geofizikusának expedíciója is elérte a szibériai helyszínt és a Terra Nova következő számában határozottan cáfolta az olaszok elméletét. "Nem hiszem, hogy ez bármilyen tekintetben is egy becsapódási kráter lehetne" - összegez Collins, aki leginkább a kráterperemet hiányolja. "Legrosszabb esetben is a területet a becsapódás következtében kilökődött földnek kellene körülvennie" - magyarázta Collins, erre azonban semmi nem utal, teszi hozzá. Emellett azt is kiemeli, hogy a tavat 100 évnél idősebb fák veszik körül, amiknek szintén ki kellett volna dőlniük vagy legalább égésnyomok lehetnének rajtuk a becsapódás következményeként.

A helyi szóbeszéd szintén Collinst igazolja. A helyiek szerint a Cseko-tó már 1908 előtt is létezett, ami romba dönti az egész elméletet. Ludmilla Luganova, a területet is magába foglaló nemzeti park igazgatónője evenki beszámolók alapján állítja, hogy a tó már az esemény előtt is a helyén volt. Luganova, aki Vanavarában látja el tisztségét és adja ki az engedélyeket a területre látogatóknak, maga is többnyire elkíséri a kutatókat, így gyakorlatilag mindenkit ismer, aki az elmúlt évtizedben a tónál járt, a becsapódási kráter teória hallatán azonban ő is tiltakozni kezd.

A tó helikopterről nézve valóban nem hasonlít kráterre, gyakorlatilag ugyanolyan mint a területet pettyező többi holtág tavacska - ismeri el David Cohen, a New Scientist londoni munkatársa - alakja pedig elliptikus, szemben a krátereket jellemző kör alakkal. Sokak számára a fenti vita a bolid hipotézis elvetését jelenti. "Nincs bizonyíték semmilyen földönkívüli anyagra, ami azt jelenti hogy földi magyarázatot kell keresnünk" - állítja Wolfgang Kundt, a Bonni Egyetem fizikusa.

Kundt a robbanást a Föld kérgéből kiszökő nagy nyomású gáz eredményének tartja. Számításai szerint 10 millió tonna metánban gazdag természetes gáz hirtelen felszabadulása előidézhet egy Tunguzkánál bekövetkezett pusztítást. Tengerfenék esetében bizonyítékok is vannak hasonló metán felszabadulásokra, egy kráter a metánban gazdag Blake Ridge térségben 700 négyzetkilométert borít. A Tunguzka térségben szintén hatalmas gázlelőhelyek húzódnak a felszín alatt.

Amennyiben nagy nyomású metán távozna hatalmas sebességgel a kéreg gyenge pontjain, az létrehozhatott egy olyan lökéshullámot, ami ekkora területen letarolhatja a fákat, egyben megmagyarázná a különös fényeket is, amik az egész északi félgömböt bevilágították több nappal az esemény után is. A gáz kiszökésekor töltötté válhatott, ami begyújthatta a metánt, napokon át tartó égést gerjesztve a légkör felső régióiban, magyarázta Kundt.

Jason Phipps Morgan, a Cornell Egyetem geofizikusa is hasonlóan gondolkodik. Az ő érdeklődését egy orosz kutatás keltette fel Tunguzka iránt, ami sokkolt kvarckristályok felfedezéséről számolt be azon a területen, ahol a robbanás bekövetkezett. Sokkolt kvarc akkor képződik, amikor egy kristályt nagy nyomású lökéshullám ér, árulkodó deformációt hagyva kristályszerkezetében. A korábbi elméletek szerint csak a bolid robbanások, meteorit becsapódások és nukleáris robbanások képesek a megfelelő nyomás előidézésére, Morgan azonban úgy véli, egy szuperszonikus gázkitörés lökéshulláma is alkalmas a feladatra.

Morgan "Verneshot-ként", a széndioxid vulkanikus kitöréseként írja le a folyamatot, bár még soha nem sikerült bizonyítani, hogy ilyen esemény valaha is végbement. A magma felemelkedésével a Föld kérgén keresztül elkezd lehűlni, széndioxidot bocsátva ki, ami felgyülemlik a felszín alatti zsebekben, körülbelül 80 kilométeres mélységekben. Amikor a kéreg már nem képes tovább visszatartani a nyomást, a gáz kitör, kőzeteket és gázt lövellve a levegőbe. Morgan szerint egy Verneshot a felelős a perm-triász tömeges kihalásért körülbelül 250 millió évvel ezelőtt.


A fenti elméleteket földtani bizonyítékok is alátámasztani látszanak. A Tunguzka robbanás területén található egy megközelítőleg 10 kilométer átmérőjű ősi vulkán, a Tunguzka-árok. Viszont ha Morgannek igaza van, akkor a gáz kiszökésére is lennie kell bizonyítéknak. Valójában az egész területet keresztül-kasul szelik a kimberlit kürtőkhöz hasonló függőleges szerkezetek, melyeken keresztül vulkanikus magma és gáz feláramlások zajlanak. Morgan következtetése szerint a Cseko-tó az egyik ilyen szerkezet szája lehet. Hamarosan alá is támaszthatja elméletét, a héten ugyanis a területre utazik, hogy saját szempontjai szerint keressen mintákat. "Ha valóban létezik sokkolt kvarc a Tunguzka-árok homokkövében, akkor egy üveg jófajta bort tennék rá, hogy az 1908-as Tunguzka esemény a föld alól indult" - mondta.

Sokakat nem győznek meg Morgan és a hozzá hasonló elméleteket vallók. Mark Boslough, az Új-Mexikói Sandia Nemzeti Laboratórium aszteroida és üstökös becsapódások szakértője szerint mindez csak spekuláció és kétséget kizáróan az eseményt egy levegőben felrobban test okozta, amit egy számítógépes modellel is alátámasztott. A modell eredményei jól illeszkednek a rendelkezésre álló bizonyítékok sorába, és gyakorlatilag nem is hagynak más alternatívát, állítja a tudós. Számításai szerint az eseményt előidéző objektum 30 méter átmérőjű volt.

Gasperini szintén elutasítja Kundt és Morgan magyarázatát, azokat teljesen megalapozatlannak titulálva. Collins kritikájára válaszolva Gasperiniék elismerik, hogy nincs perdöntő bizonyíték a kezükben, azonban a kritikák többsége sem megalapozott. A kráterperem hiányát a mocsaras talaj puhaságával magyarázzák: a képlékeny felszín könnyedén elnyelhette a becsapódás erejét, ezért nem lökődött ki anyag.

Gasperini maga is ellátogat a helyszínre a héten egy nagy expedíció előkészítése érdekében, ami jövő évben indul nem kisebb célkitűzéssel, mint hogy mintát vegyenek az erőteljes visszaverődéseket produkáló, reflektor anyagból. "Ha lefúrnak és földönkívüli anyagot találnak, akkor készséggel elhiszem, hogy a reflektor valódi és ez egy becsapódási kráter" - mondta Morgan. "Azonban nem vagyok meggyőződve róla, hogy bármit is találnának" - tette hozzá, amivel Kundt is egyetért.

Jelen állás szerint a bolid teória támogatóinak nincs bizonyítékuk földönkívüli anyagra, a mélyből érkező gázkitörés táborának pedig nincsenek kimberlit kürtői. A patthelyzetet remélhetőleg a most induló expedíciók, illetve az olaszok jövő évi mintavétele elmozdíthatja. És végül essen még szó Luganova asszonyról, aki kifejezetten örül annak, hogy nem akar megoldódni a rejtély. "Itt nincs túl sok lehetőség, a látogatók mindenképpen jót tesznek a gazdaságunknak" - mondta. Vanavara javában készül a Tunguzka-megszállottak rohamára, akik hétről hétre érkeznek a terület felderítésére és minden bizonnyal eldiskurálnak majd elméleteikről és felfedezéseikről néhány vodka mellett a városka Meteorit bárjában.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
NeoMaN  
2008. júl. 03. 10:22 | válasz | #77
gondolom nem az utcán sétáló emberekről van szó, hanem az akkori időjárás megfigyelőkről és csillagászokról...
Tetsuo  
2008. júl. 03. 00:23 | válasz | #76
Hat ez az. Ha Londonban lattak, akkor egesz Magyarorszagon is..
2008. júl. 02. 23:27 | galéria | válasz | #75
Félek tőle, hogy hamarosan a Közel-Keleten lesz sok ufó-észlelés.
2008. júl. 02. 23:25 | galéria | válasz | #74
A nap fényét is látod, miután lenyugodott. A fenébe!
Chocho  
2008. júl. 02. 21:31 | válasz | #73
Az benne a nagy dolog, hogy ezek folyamatosan világítanak is... a cikkben le is írta, hogy mitől, idézem:

"A gáz kiszökésekor töltötté válhatott, ami begyújthatta a metánt, napokon át tartó égést gerjesztve a légkör felső régióiban, magyarázta Kundt."

Bár való igaz, itt felhőről szó sincs... ezt csak az alanti fórumozó önkényesen nevezte felhőnek.
2008. júl. 02. 15:31 | válasz | #72
Itt nyugszik Döme
Ráesett a malomköve,
Mire leszedték róla
Holtan mászott ki alóla ...
Frayer   "Rest in Peace Frayer" 
2008. júl. 02. 14:03 | galéria | válasz | #71
Itt van egy kis leírás a bibliából, úgy néz ki hogy ezékiel látott valami ufót.
ezékiel 1.

"Láttam, hogy forgószél jött észak felől, nagy felhővel és egymást érő villámlással, körülötte fényözönnel. A közepéből, a villámok közül mintha ezüstös csillogás tündöklött volna. 5Négy élőlény alakja volt ott. Ilyennek látszottak: emberhez hasonló alakjuk volt"

Amikor jártak, olyannak hallottam szárnyaik zúgását, amilyen a nagy vizek zúgása, mint a Mindenható hangja. Hangjuk zúgása olyan volt, mint egy tábor morajlása. Amikor megálltak, leeresztették szárnyaikat. 25És egy hang hallatszott a fejük fölött levő boltozatról amikor megálltak, és leeresztették szárnyaikat. 26A fejük fölött levő boltozaton fölül egy zafírfényű trónus alakja látszott, a trónus alakja fölött pedig emberhez hasonló alak látszott.

2008. júl. 02. 02:13 | válasz | #70
Majdnem végigolvastam. Szerintem nem ember okozta, mert csak az atom/hidrogénbomba lenne képes ekkorát robbani, de akkor már mindenki, még a kutatók is meghaltak volna rákban a sugárzástól - ráadásul még ma is kimutatható lenne. Inkább valami furcsa meteor lehetett, vagy van még az "idegenek-sztori", de abban én nem hiszek.
2008. júl. 01. 23:41 | válasz | #69
Idegenek rakétája pl. - használjuk a fantáziánkat.
A Bibliában is van egy "atomrobbanás":
Szodoma elpusztítása
dstern  
2008. júl. 01. 21:30 | válasz | #68
Hát én a múltkor a kurucinfón olvastam, hogy a Gyurcsány volt. Túl sok babot evett...
***
Mindenesetre a rakéta-verziót én sem értem... Az atombomba előtt több mint 30 évvel 1000-szeres hirosimai pusztítással? Eléggé valószínűtlen...
bvalek2   "Rest in Peace bvalek2" 
2008. júl. 01. 21:11 | válasz | #67
A meteorit természeti jelenség. Nem értem a problémádat.
r4pid  
2008. júl. 01. 20:57 | válasz | #66
Érdekes cikk! Szeretem az ilyesféléket néha elolvasgatni. Várom a jövő heti folytatást (feltéve h addigra találnak vmit)
2008. júl. 01. 18:32 | válasz | #65
baráti társosággal gondolkoztunk, hogy kimegyünk , a nyelv nem gond, már az anyagi sem, persze nem helivel mennénk xD .
De egyelőre mindig vki miatt húzodik a dolog =/ .

Ha majd ott leszek jól megkérdem a helybélieket, hogy volt-e ott, tó vagy nem x)
Sepu  
2008. júl. 01. 18:14 | válasz | #64
én láttam azokat a világító felhőket
2008. júl. 01. 17:47 | válasz | #63
Ha egyszer 1908-ban történt a változás esetleg, arra hogy találsz olyat aki emlékezik?
2008. júl. 01. 17:34 | válasz | #62
a helybéliek folyamatosan járták/járják a környéket , ilyen nagy változásra csak emlékeznek, nem ?
2008. júl. 01. 17:30 | válasz | #61
Talán mert 100 feletti túlélőt keresel, akik emlékszik a pontosan 100 év távlatából arra, hogy azon a helyen, volt-e ott tó vagy sem.
2008. júl. 01. 17:15 | válasz | #60
mint egyszerű ember, felötlik bennem a kérdés, hogy a helyieket miért nem kérdezték/kérdezik meg ,hogy az a tó ott volt-e vagy keletkezett "nem rég" ?
2008. júl. 01. 17:00 | galéria | válasz | #59
Miért? A meteorit neked mi?
bvalek2   "Rest in Peace bvalek2" 
2008. júl. 01. 14:07 | válasz | #58
Nem volt, viszont van bőven természeti jelenség amivel magyarázni lehet az esetet.
Che  
2008. júl. 01. 14:01 | válasz | #57
Engem az érdekelni, miszerint "lehet, hogy rakéta" műve az egész(lejebb olvastam a teoriát)namost ez szép csak,hogy 1908-ban milyen rakétáról beszélhetünk ami 10-15megtonnás robbanásra képes.Nem vagyok egy rakéta tudós, de az sztem minimum atombomba vagy hidrogén bomba ereje(mondom nem vagyok jártas a rakétákban).Tehát minden kötekedés és cikizés nélkül, tényleg érdekelne volt egyáltalán valami hasonló amikor még a repülőgépek is gyerekcipőben(sem) jártak?
bvalek2   "Rest in Peace bvalek2" 
2008. júl. 01. 14:01 | válasz | #56
Nem a robbanás fényét látták Londonban. A felsőlégkörbe került porfelhőt látták, ami visszaverte a napfényt. Normális körülmények között ott nincs ilyesmi.
Ren  
2008. júl. 01. 13:13 | galéria | válasz | #55
Látom nem mindenki van képben: 1908-ban nem sok embert érdekelt ez a becsapódás, amiről igazából kevesen hallottak. A kormányzat leginkább a belső feszültségekkel volt elfoglalva (1905-ben már volt egy felkelés amit levertek) és nem azzal, hogy mi csapódott be valahol szibériában. Aztán 1914-ben jött a háború, majd az immár sikeres forradalom és utána a polgárháború. Arról nem is beszélve, hogy az odajutás sem volt egyszerű, a tél nagy részében irtózatos hidegek vannak ott, nyáron meg mocsár és kismillió szúnyog. Útak nincsenek, a század elején pedig semmilyen repülőeszközzel nem tudtak volna ide eljutni.
2008. júl. 01. 13:00 | válasz | #54
hát, ezt a londoni fényességet én is kétlem, azért nem olyan magas a felhőréteg, hogy a föld domborulata el ne takarná. vegyetek a kezetekbe egy földgömböt, és láss csodát! 100 kb meg nem olyan magas.
2008. júl. 01. 12:44 | válasz | #53
Az, hogy viszonylag kevés tábortűz fénylik annyira, hogy éjjel Londonba a felhőkön azt lássák 6300 kilóméterrel odább. Tunguzkába viszont sikerült elég fát tenni a tűzre.
2008. júl. 01. 12:40 | válasz | #52
#27: "az utolsó interjú vele miután meggyilkolták a házában" - miután meggyilkolták, hogyan nyilatkozott?

2008. júl. 01. 12:36 | válasz | #51
Én egyszer egy dokumentum filmben azt láttam, hogy a földi robbanás előtt pár nappal hasonló robbanást láttak fel a Mars felszínén is. Meg hogy azért csak sok évvel később érkeztek oda "tudósok", mert addig az orosz hadsereg tudósai és katonái tisztították a terepet, mert egy csomó nem földi eredetű anyagot találtak. Szerintem itt lehet találgatni, de a megoldás az orosz kormány egyik aktájában van.
2008. júl. 01. 12:19 | válasz | #50
Én azt nem értem, ha nem sikerült ilyen jelenségeket okozni a Cárral, akkor egy annál kisebb robbanás, miért képes rá?
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. júl. 01. 11:06 | galéria | válasz | #49
A nap a sima felhőket is világítja, hajnalban meg alkonyatkor, úgy hogy a föld már árnyékban van. Akkor mi ebben a különleges?
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. júl. 01. 11:05 | galéria | válasz | #48
Vízpárából?
bvalek2   "Rest in Peace bvalek2" 
2008. júl. 01. 10:37 | válasz | #47
Finom porból voltak a felhők a sztratoszférában, ilyenek nagy vulkánkitörésekkor is keletkeznek. A Nap világítja meg őket, ezért fénylenek éjszaka, ott fönt még éri őket a fény.
wednes  
2008. júl. 01. 10:36 | válasz | #46
Szerinted milyen anyagból van a felhő?
2008. júl. 01. 10:28 | válasz | #45
2001-ben mar irt rola az SG. Akkor mar "megoldottak" a rejtelyt: http://www.sg.hu/cikkek/18546/a_tunguzka_rejtely_megoldodott Van ott is szo Londonrol... En azt hiszem 7 ev mulva megint visszajovok es elolvasom a tudomany uj allaspontjat. (Hacsak ram nem esik addig valami megmagyarazhatatlan.)
fv  
2008. júl. 01. 10:28 | válasz | #44
6 nap múlva beindítják az LHC-t. A keletkező mikró-feketelyukak ahelyett, hogy megsemmisülnének (mint ahogy jósolták), energiát nyelnek el a világunkból - ezáltal megszakítják a téridő-kontinuum folytonosságát. Visszarepülnek az időben száz évvel ezelőttre. Aholis 3 nagy pukkanással lealázzák a tajgát.

megfejtve
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. júl. 01. 10:20 | galéria | válasz | #43
Mi a ráktól világít egy felhő?
bvalek2   "Rest in Peace bvalek2" 
2008. júl. 01. 10:17 | válasz | #42
Tudtommal a világító felhőket látták.
2008. júl. 01. 09:18 | galéria | válasz | #41
Szerintem akkor is Tesla csinálta az egészet.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. júl. 01. 09:17 | galéria | válasz | #40
Azt nemtudom hogy láthatták napokig, de robbanáskor simán. Föld légköre is szép naranccsárgás gyűrű mondjuk geoszinkron pálya távolságból, akkor amikor pont mögötte van a nap, és az egészet eltakarja, mert a légkör töri a fényt, úgy viselkedik mint mondjuk egy optikai kábel.
Daffit  
2008. júl. 01. 09:08 | válasz | #39
"1908. június 30-án reggel 7:17-kor a szibériai Köves Tunguzka erdői felett kb. 5 km magasságban rakéta robbant"
1908-ban rakéta?!? Igaz, hogy kb. 1200-as évektől ismeretes volt a rakéta katonai felhasználása, de csak az 1920-as évektől kezdtek "nagyban" gondolkozni és a V2-es rakéták voltak az első komoly fegyverek. Ráadásul mennyi robbanóanyag kellett ahhoz, hogy ekkora detonációt okozzon? Véleményem szerint az akkori technológia nem volt arra alkalmas. De ha létezett is volna, miért nem vetették be az első vagy a második világháborúban?
2008. júl. 01. 07:56 | válasz | #38
Egyszer a csillagász szabadegyetemen beszélt erről az előadó (aki csillagász). Természetesen ő is azt vallja, hogy egy légkörben szétrobbant meteorit okozta az egészet. És egy érdekesség, ő is említette Londont, csak más vonatkozásban. Ő ugyanis azt mondta, hogy Londonban kétszer is észlelték a föld remegését, amit a tunguzkai robbanás okozott. Egyszer amikor odaért a hullám, másodszor pedig amikor körbeérte a Földet. Persze csak műszerekkel érzékelték. Szóval nem arra kell gondolni, hogy remegtek a tányérok a konyhán. :)
Narxis  
2008. júl. 01. 07:49 | válasz | #37
Szerintem egy földönkívüli tárgy, I WANT TO BELIEVE!!!
Yv@n  
2008. júl. 01. 04:31 | válasz | #36
"1908. június 30-án reggel 7:17-kor a szibériai Köves Tunguzka erdői felett kb. 5 km magasságban rakéta robbant"

Félresikerült mars expedició?
2008. júl. 01. 00:00 | válasz | #35
Tesla volt az egyik legnagyobb tudós akkoriban(sőt,ő volt a legnagyobb) nem hinném,hogy ilyet tett volna.
Sőt,ha jól emlékszem Edison cseszett ki vele folyton,volt ott propaganda,meg minden.
2008. jún. 30. 23:55 | válasz | #34
Kapcsolja ki az érzelemcsipjét,Déta.
2008. jún. 30. 23:53 | válasz | #33
Bocsi a #32 gotchaaanak ment! Mindig félre nyomok.
2008. jún. 30. 23:49 | válasz | #32
Hát ennyi erővel a Borgok is lehetek volna! Tesla a század elején honnan szerzet ekkora energiát egy ilyen méretű energia kisüléshez? Zseni volt, de nem varázsló!
2008. jún. 30. 23:46 | válasz | #31
Nem gondolod, hogy egy kicsit túl részletesen és tudományosa fogalmazta meg ez az ember egy hatalmas katasztrófa minden részletének a történését? Az átlag ember fejét behúzva menekült volna fedezékbe!
2008. jún. 30. 23:37 | válasz | #30
az én teóriám meg az, hogy a néger kissrác sétált az aknamezőn és BUMM, így lett a chocapic.
2008. jún. 30. 23:01 | galéria | válasz | #29
Nikola Tesla - "Amikor a jövő háborújáról beszélek, ezen azt értem, hogy az elektromos hullámok közvetlen felhasználásán kell alapulnia, repülő szerkezetek vagy más pusztító eszközök alkalmazása nélkül... Ez nem álom. Már most fel lehet építeni egy olyan vezeték nélküli erőművet, amelynek a segítségével a világ bármely pontját lakhatatlanná lehetne tenni anélkül, hogy a környező részekben bármilyen kárt okoznánk." -

A század első évtizedében Tesla erőfeszítései a vezeték nélküli energiaátvitel megvalósítására összpontosultak. De az évtized közepe táján mély depresszió vett rajta erőt, amiben sok különböző tényező játszott közre: a rivális Marconi sikerei a rádiózásban, financiális problémák, a tudományos világ elutasító magatartása. És ekkor, 1908 június 30-n Közép-Szibériában, a Tunguzka folyó körzetében iszonyatos robbanás következett be, amelynek ereje 10-15 megatonna TNT-vel lehetett egyenértékű.
Minden valószínűség szerint meteor volt, noha meteorkrátert máig se találtak. A történetünkbe pedig azért kerül be ez az esemény, mert olyan híresztelések keltek szárnyra, hogy talán az elkeseredett Tesla hozta működésbe pusztító energia-fegyverét.
De miért ekkor és miért pont ott? A világ azokban a napokban a híres sarkkutatóra, Pearyre figyelt. A csalódott Tesla a legenda szerint, azzal akarta felhívni magára a figyelmet, hogy óriási detonációt idéz elő Peary téli szállása, az Ellesmere szigeti Alert és az Északi Pólus közötti lakatlan területen. A célzás azonban nem sikerült pontosan. Az irányzék jó volt, mert a Long-Island-i laboratóriumot és a Tunguzka vidéket összekötő hosszúsági kör pont áthalad Peary akkori szálláshelyén, de a távolság túl nagyra sikerült.
Érdekes :)
2008. jún. 30. 22:59 | galéria | válasz | #28
Meg, hogy napokig. Itt valami nagyon nem kerek...
2008. jún. 30. 22:57 | válasz | #27
Nagyon is sokat tudtak erről a robbanásról csak jött egy újabb tudósgeneráció aki megint a 0-ról indult ahelyett, hogy átolvasott volna pár orosz szaklapot: Meteoritika, Geohimija, meg jópár tanulmányt és a szemtanúk beszámolóit!
1908. június 30-án reggel 7:17-kor a szibériai Köves Tunguzka erdői felett kb. 5 km magasságban rakéta robbant ... ez adták le a magyar sajtónak is.
Hogy kik a szemtanúk? Merthogy nem egy emberről van szó: a transz-szibériai vasúton utazók, a környék lakói. A vonaton utazók azt vették észre, hogy egy piros felhő halad nagy sebességgel át a nyugat-keleti irányban húzódó vasútvonal fölött fehér csóvát húzva maga után s tart észak felé. Lényeges, hogy 3 robbanás hallatszott, és minden robbanáskor különböző színű üvegszemcsék és magnetit golyók ágyazódtak a növényekbe, tőzegbe amit később a kutatók meg is találtak és a tomszki egyetem szakemberei elemeztek. Végül olvassunk el egy szemtanú állítását.
Naumenko politikai száműzött a vasúttól északra, az Angara folyó túlsó-partján Kezsma falucskában állt amikor furcsa égzengést hallott közeledni ...
"Az idő szokatlanul tiszta volt, szél nem fújt és abszolút csend volt. Hirtelen a távolból még alig hallhatóan mennydörgés közeledett. Akaratlanul is minden irányban körülnéztem. A hang az Angarán túlról gyorsan erősödött. Volt valami rendkívüli benne, mivel egy felhőt sem lehetett látni az égbolton. Amikor az első csattanás irányába fordultam, azt láttam, hogy a Nap sugarait jobbról egy tűzfehér sáv keresztezte. Egy szabálytalan alakú, fénylően fehér, kissé elnyújtott testű test repült a tajga felett. Olyan volt, mint valami felhőlabdacs, de jóval nagyobb, mint a Hold. Néhány másodperc múlva olyan erős csattanás hallatszott, mint villámcsapáskor, vihar idején. Utána a labdacs már nem volt látható, de a farka, most már a Nap bal oldalán, szélesebbre terült. A harmadik csattanás olyan volt, hogy az egész föld beleremegett. Folytonos, süketítő morajlás visszhangzott az egész tajga fölött."
- Krinov: Giant Meteorites. Pergamon Press. 1966.
Ezek alapján 100%, hogy az égből jött az áldás, a kérdés már csak az, hogy rakéta volt-e vagy meteorit.
Alekszej Zolotov több expedíciót is indított a területre, itt az utolsó interjú vele miután meggyilkolták a házában.
katt ide
NEXUS6  
2008. jún. 30. 22:56 | galéria | válasz | #26
Én meg reflektálnék a korábbi LHC-s cikkre. Hát csak ekkora pusztítást tud csinálni egy minifeketelyuk, vagy egy nagy energiájú részecskékből álló sugár hatására kialakuló vákuum instabilitás. Ha ezek okozták volna a Tunguzka esetet akkor ugyan úgy nem találnánk semmit, ahogy egy jégaszteroida esetén sem. Szal ez akár lehet bizonyíték arra is, hogy ezt nagy energiájú kozmikus sugarak hatására a légkör felső részében kialakuló jelenség okozta.;)))
dlb  
2008. jún. 30. 22:40 | válasz | #25
Csak nekem tünt fel hogy ez az esemény Oroszországba történt, ott ahol minden egyes katoni és űrrepülési kudarcot szönyegalá sepertek. Itt miért tetek volna másképp. Akármi is történt ott, természeti katasztrofa vagy idegen égitest becsapodása. A jó öreg Komcsik tettek rola hogy ne derüljonki...
'Elsőként egy, a területen dolgozó orosz ásványtudós, Leonyid Kulik vezette le a történéseket a szemtanuk beszámolója alapján.' - Mármint amit megengedtek neki, hogy nyilvánoságra hozzon.
DompR  
2008. jún. 30. 22:33 | válasz | #24
A borg volt. Azt hitték erre fogunk figyelni a fegyvergyártás helyett, és könnyű célpontok leszünk
2008. jún. 30. 22:31 | válasz | #23
Londonban a robbanás utáni szétterjedő világító felhőket láttak nem magát a robbanást! Azért elég érdekes, hogy a XXI. századi "modern" technológiáinkkal se tudjuk megfejteni mi történt Tunguzba. Szerintem tudják csak nem publikus!
2008. jún. 30. 21:40 | válasz | #22
Hát szerintem az UFO-ók voltak :D
wednes  
2008. jún. 30. 21:39 | válasz | #21
Látszik, hogy most hallottál először erről az esetről. Már rögtön belekevered a NASA-t meg földönkívülieket. Ebbe az esetbe annyi összeesküvés elmélet van, mint abban, hogy Pomei-t elpusztította a Vezúv vagy a Délkelet-Ázsiára lecsapott a szökőár.

Katasztrófaturizmus??
Oda?? Tudod kimegy oda....pár tudóson kívül a kutya se, nagy pénzt lehet ám belőle csinálni.
Cat  
2008. jún. 30. 21:35 | galéria | válasz | #20
nézzétek meg a kapcsolódó linkeket - már 2001-ben megoldották :)
2008. jún. 30. 21:31 | válasz | #19
Hehe, ajánlott irodalom: X-Akták 4x09 és 4x10:P
2008. jún. 30. 20:55 | válasz | #18
A cikk eleje hatásvadász. Több dolog vált nyilvánvalóvá:

1. Senki se olyan okos, mint szeretne lenni, ez jó, mert tudatja hogy még van mit felfedezni.

2. Az oroszok a semmiből is üzletet csinálnak. A katasztrófaturizmusra nagy kereslet van, ha sikeres akkor robbantanak atommal egy második tunguszkát!

3 Talán másnak is FELTÜNT, hogy mostanság egyre több ufo-idegen-földönkívüli-paranormális bejelentések érkeznek hivatalos szervektől. PL: NASA-tól, hogy az ürhajósok valami azonosítatlant láttak. A Román légierőtől, hogy a vadészgépek szintén valami azonosítatlant láttak, bár ez utóbbi kétséges, mármint hogy hihetünk-e a románoknak. Mindenki abba hisz amibe akar, de ha 2 év mulva találkozna a nyilvánosság az 1. idegennel, akkor nem lepödnék meg, persze nagy rá az esély hogy nem. Az összeesküvés-elméletekkel az a gond, hogy aki azt hiszi, hogy értelmes az osztja az észt, hogy ebbe nem lehet hinni de mi van ha csak 1 igaz ezek közül? Na ez különbözteti meg a hiszékeny embert az értelmestől.

4. Ennek a cikknek a hossza fordított arányosságban van az értékével.
Akuma  
2008. jún. 30. 20:51 | galéria | válasz | #17
Ja ez olyan, mint amikor a 10 emeletes panelházban az egyik lakó érezte a 40 km-re történő földrengést, a másik meg nem, pedig mind2 ébren volt és nem csinált semmit... Szóval bemesélik maguknak, hogy azt látták amiről egyfolytában szól a híradó, közben meg csak valami katonai gyakorlatot láttak :P
Déta  
2008. jún. 30. 20:50 | válasz | #16
Csak az egyik Quantum torpedónkkal céloztunk rosszul a Borg ellen.
Ezer bocsika...
Akuma  
2008. jún. 30. 20:49 | galéria | válasz | #15
Bár vodka nincs itt, de az én teoirám is valami ilyesmi... egy olyan aszteroida zuhant be a légtérbe, ami vizet zárt magába, a légtérbe érkezéskor felhevült, de nem tudott eltávozni, felbomlott a H2O hidrogénre és oxigénre, elérte a kritikus hőmérsékletet, majd BUUUUUUUUMMMMM (hidrogén bomba)
2008. jún. 30. 20:46 | válasz | #14
"földönkívüli objektum maradványai" végülis egy meteor is az, nem kell hozzá juefó :)
2008. jún. 30. 20:40 | válasz | #13
Direkt csak a londoniaknak világított. Másnak nem.
smv  
2008. jún. 30. 20:28 | válasz | #12
Ez a cikk tetszik. És tényleg érdekes, hogy mi is történhetett.
2008. jún. 30. 20:22 | válasz | #11
Még nem olvastam végig a cikket, de nemértem hogy a fenébe láthatták Londonban a fényét ?
A kép alapján Tunguzka nagyjából a Mongólia fölötti területen van.
Ez légvonalban durván 6300km-re van Londontól.
Hogy a fenébe láthatták ennek a fényét a Föld görbülete miatt? De még ha látták is akkor annak több száz km magasan kellett lennie, hogy a Föld ne árnyékolja le. Elvégre a fény nem görbül ilyen körülmények között.
Meg ha látták is Londonban, akkor ezek szerint legalább 6300km-es körzetben mindenhol látni kellett volna... Nem értem én ezt... :)
2008. jún. 30. 20:11 | galéria | válasz | #10
Mert gondolom az annyiba kerülne, amiböl még vagy kétszáz évig mehetnek helikopterekkel a helyszinre. Mocsarat lecsapolni, erdöt kivágni, stb.
"A legközelebbi nagyváros, Krasznojarszk 600 kilométerre található."
Akkor indíts innen egy ekkora projektet egy mocsárba...
neoG  
2008. jún. 30. 20:08 | válasz | #9
háháááááá!végigolvastam!nem kell válasz:Dköszi!
2008. jún. 30. 20:06 | galéria | válasz | #8
Magyarországon biztos köd volt közben. >.<
neoG  
2008. jún. 30. 20:03 | válasz | #7
"Többen megégtek az eseményben, aminek a fényét még Londonban is napokon át látták."

Heeee?Napokon át?Akkora erdőtűz volt?Vagy egy b*szott nagy reflektor esett le?
2008. jún. 30. 20:03 | válasz | #6
Hú wazze végigolvastam.

Magyarul fogalmuk sincs semmiről még mindíg.
2008. jún. 30. 19:45 | galéria | válasz | #5
elgondolkodtató... o.o
zyppy  
2008. jún. 30. 19:44 | galéria | válasz | #4
akkor nem ufók voltak?
2008. jún. 30. 19:43 | válasz | #3
Azok az olaszok nem siették el a dolog publikálását... xD

Amúgy meg ha még mindíg ilyen időigényes és fáradtságos eljutni a helyszínig, nem értem, hogy 100 év alatt miért nem sikerült egy normális utat és bázisállomást megcsinálni...
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. jún. 30. 19:33 | galéria | válasz | #2
ucccso kép durva
Ravkin  
2008. jún. 30. 19:29 | válasz | #1
azért nem tudják mi volt ott, mert mindenki magasról leszarja