Az ókori görög színházak tökéletes akusztikájának titkát vélte megtalálni tavaly két amerikai tudós. Arra a következtetésre jutottak, hogy a titok nyitja a nézőtér lépcsőzetes elrendezése.

Annak ellenére, hogy az ókori időkből több színházépület is fennmaradt Görögországban, a publikációk a leghíresebbeknek az athéni Dionüszosz és az epidauroszi színházat említik. A részletes leírások általában ez utóbbit veszik alapul, mivel egyes források szerint ez volt a minta több színház építésénél is. A források egy része az építését az időszámításunk előtti negyedik századra teszi, építészének pedig az argoszi születésű ifjabb Polükleitoszt nevezik meg. Mások egy évszázaddal fiatalabbnak vélik, és ismeretlen építész alkotásának tartják. Az viszont tény, hogy régészek ásták ki bő száz évvel ezelőtt, és maguk is elcsodálkoztak azon, hogy milyen jó állapotban találták.

A görögök a színházak nézőtereit mindig domb oldalába vésték. Az epidauroszi színház a Khünortion-hegy oldalába épült, nézőterének anyaga mészkő, az üléseket úgy alakították ki, hogy az emberek lábainak is kényelmes hely jusson, és még az esővíz elvezetéséről is gondoskodtak. Az üléssorok száma eredetileg 34 volt, ezt a rómaiak további 21 sorral bővítették. A félkör alakú nézőtér tizenkét cikkelyből áll, az ezek közti lépcsőkön lehet eljutni az ülőhelyekig, amelyek 14 ezer néző számára adnak helyet.



A legfelső sor színpadtól mért magassága mintegy 20 méter, a színpadtól mért távolsága pedig 50 méterre tehető. Ennek ellenére az itt ülő nézők is tisztán hallhatták (hallhatják) a színészek hangját. E kiváló akusztika titkát vélték megtalálni Nico Declercq és Cindy Dekeyser, az atlantai Georgia Technikai Intézet professzorai. (Cikkük összefoglalója több honlapon - például az ittott.com, vagy az an-no.hu oldalain - is olvasható.) A kutatók azt állítják, hogy a színház akusztikájának titka a nézőtéri üléssorok lépcsőzetes elrendezésében rejlik.

Számításaik szerint ez a szerkezet tökéletes akusztikai szűrőként működik, mivel elnyomja az alacsony frekvenciájú hangokat, amelyek a háttérzajok fő összetevői, közben pedig továbbítja a színészek magas frekvenciájú hangját. A kutatók azt gyanították, hogy a valódi válasz valamiképpen kapcsolatban lehet azzal, ahogyan a hullámos felszínek visszaverik a hanghullámokat. Az régóta ismert tény, hogy az ilyen felszínek képesek a hanghullámok szűrésére, így bizonyos frekvenciákat felerősítenek. Éppen ezért megmérték, hogy a színház kőszékeinek sorai miképpen befolyásolhatják a róluk visszaverődő hangokat. Kiderült, hogy az 500 Hz-nél alacsonyabb frekvenciájú hangok sokkal tompábbak, mint az ennél magasabb frekvenciatartományból érkezők. A színház körüli zajok nagy része - mint például a fák suhogása, vagy a közönség halk beszélgetése - pedig általában alacsony frekvenciájú, így ezek kiszűrése nagyban javítja az előadás hallhatóságát, ami viszont gazdag a magas frekvenciájú hangokban. Declercq emellett felhívja a figyelmet arra, hogy a közönség elhelyezkedése módosíthatta ezt a hatást, azt azonban nehéz kiszámolni, hogy pontosan hogyan, mert az emberi test nem homogén és bonyolult az alakja.



A kutatók egyelőre nem tudják, hogy a színház felépítése tudatos tervezés műve-e, vagy pedig csak szerencsés véletlen. Declercq viszont biztos abban, hogy az ókori görögök és rómaiak nagyra becsülték az epidauroszi színház akusztikájának különlegességét, ezért igyekeztek azt más színházakban is lemásolni. Vitruvius, az időszámítás előtti első században élt római építészmester utalt arra, elődei jól tudták, hogyan kell egy színházat úgy megtervezni, hogy kiemeljék a színészek hangját.

A későbbi szakírók is sokat spekuláltak a kérdésen, ők úgy gondolták, hogy a kiváló akusztika egyik oka az uralkodó szélirány lehetett, mert a szél általában a színpadtól a közönség felé fújt. Egy másik feltételezés alapján ez az olyan speciális görög jellemzőknek köszönhető, mint például a beszéd ritmusa vagy a színészek által viselt maszkok, amelyek kihangosítókként funkcionálhattak. Ezek az elméletek azonban nem adnak magyarázatot arra, hogy miképpen működhet remekül az akusztika manapság, akár még szélmentes napokon is. (Az epidauroszi színházban nyaranta fesztiválokat rendeznek.)

Az ókori görög színház felépítése az időszámításunk előtti ötödik századra alakult ki. Alkotóelemei a következők voltak: a félköríves és lépcsős nézőtér (cavea), a kör alaprajzú játéktér (orkesztra), amelyet a rómaiak "félkörösítettek", illetve az alacsony raktár (szkéne). A szkéne homlokzatára rögzítették az előadások díszleteit.