Magyarország MSN nagyhatalom
2008. július 1. 14:22, kedd
Elektromosság, vezetékes víz, telefon, kábeltévé, iWiW, MSN. Valahogy így lehetne a hazai közműveket képzeletbeli sorrendbe állítani népszerűség szerint. Egy kisebb piacon egyértelmű, hogy egy adott szolgáltatásból nem válik vezetővé párhuzamosan több szereplő, mégis megdöbbentő, hogy Magyarországon több, mint 2 millió ember rendelkezik MSN/Live Messenger azonosítóval.

Hirdetés

Az azonnali üzenetküldés története már több, mint egy évtizedes múltra tekint vissza. Nálunk még csodabogárnak néztek mindenkit, aki a '90-es évek közepén internet felhasználó volt, de már akkor is az egyik legnépszerűbb online kommunikációs felület ez volt. Az akkori korszak legnépszerűbb IM programja a Mirabilis által fejlesztett, majd az AOL által felvásárolt ICQ volt. A hárombetűs rövidítés az angol "I seek you" kiejtés szerinti frappáns rövidítése, melynek jelentése, "megkereslek".

1998-ban az ICQ-n keresztül az üzenetküldés csak egy alapfunkció volt, emellett a hang- és videohívásra is volt lehetőség, bár az akkori sávszélességek ehhez még messze kevésnek bizonyultak. Voltak külön modulok külső alkalmazások összekapcsolására, így az akkoriban népszerű PC játékokat az ICQ segítségével lehetett könnyedén összekötni anélkül, hogy tudnunk kellett az IP címeket, portokat, bármit. Lehetett SMS-t küldeni ingyenesen mobiltelefonokra, fájlokat, képeket megosztani, de a legérdekesebb tartalmi funkció mégis az ismerős keresés volt. Akkoriban nagy szó volt még, hogy akár egy ohioi vagy egy tájföldi lánykával lehetett chatelni, ismerkedni, kitekinteni kicsit a külvilágra a saját szobánkból.

Manapság ez már egyáltalán nem jelentene extra többletet, sőt a netezők számának növekedésével a legtöbb embernek el is ment a kedve attól, hogy véletlenszerűen ismerkedjen, hiszen régen megszűnt már a természetes korlát, ami távol tartotta a "kevésbé jófej embereket" a hálózattól.

A 2000-es évek után éppen ezért a trendek abba az irányba mozdultak el, hogy a felhasználók saját barátaikat, családjukat tudhassák mindig kézzelfogható közelségben és ne jelentsen szakadékot, ha valaki másik városba ment tanulni, dolgozni. A XXI. század egyik legkerekebb online kommunikációs találmánya a Skype, ami azon túl, hogy már a kezdetektől jó minőségű PC és PC közti hanghívást kínált (épp az MSN-nel összehasonlítva volt megdöbbentő a különbség), összekapcsolta a PC előtt ülő felhasználót a normál vezetékes és mobilkészülékeken lógó emberekkel. Több más szolgáltató is nyújtotta az olcsó VoIP (Voice over IP) hívások lehetőségét akár PC-re, akár normál telefonokra, de a Skype eredetisége és rugalmassága miatt gyorsan vezető szerepbe került. A normál telefonokra kimenő hívások mellett pedig hamar megjelent a kintről befelé irány is, azaz a Skype accounthoz rendelhető telefonszám.

Az online szolgáltatásokban úttörő Google GTalk szolgáltatása is népszerű sok országban, s igaz, hogy kissé fapadosan egyszerű, de a többi Google szolgáltatással, például a Gmaillel való összekapcsolása és a webes elérhetősége komoly fegyvertényként szolgált.

Eközben az MSN, illetve újabb nevén Live Messenger se funkcionalitásban, sem hang- vagy videó minőségben, sem a komplexitásban nem jeleskedett, sőt a Live márka bevezetéséig szinte a leggyengébb alkalmazásként is képes volt bizonyos országokban vezető szerepre törni. A hegemónia megtörése pedig nehéz dió lehet, csakúgy, ahogy a freemailt sem fogja lenyomni itthon a Gmail, az iWiW-et sem a Facebook. Mára az MSN azonosító a számítógéppel dolgozók körében legalább annyira alapvető dolognak számít, mint a mobiltelefonszám. A napközbeni eseti munkahelyi illetve cégek közti kommunikáció egyik alapvető formája, a távolra szakadt családtagok közti kapcsolatmegtartás eszköze, sőt a fiatalok között az udvarlás, flörtölés egyik fontos helyszínévé is a chat ablak vált.

A Microsoft még februárban készített egy belső felmérést azzal kapcsolatban, hogy a Live Messenger használók mennyire használják a programot szerelmi életük rendezésére, illetve májusban egy újabb kutatás arra volt kíváncsi, hogy a családtagokkal való kapcsolattartásnak mennyire lényeges terepe az azonnali üzenetküldés. Szelthafner Zoltán, a Microsoft termékmenedzsere szerint az azonnali üzenetküldő azért vált olyan népszerűvé az elmúlt években, mert "ez a kommunikáció legegyszerűbb, legszabadabb és legszórakoztatóbb formája.".

Ha ez nem is igaz teljes mértékben, az akkor is tény, hogy az e-mailhez képest sokkal kötetlenebb és nem utolsó sorban élő többszemélyes kommunikációról van szó, a személyes találkozóval és a telefonos beszélgetéssel kapcsolatban viszont megvan az az előnye, hogy nem köti le teljes mértékben a felhasználót. Nincs is annál szebb, mint a napi jelentések írása közben flörtölni a kolleginával vagy a heti céges prezentáció alatt a feleséggel megvitatni, hogy a gyereknek mennyi lesz az oviban az ebédpénz.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. aug. 04. 21:47 | válasz | #72
Szerintem az msn 8.5 től nem olyan bugos.nekem legalábbis jól megy. Igaz kiveszek belőle pár cuccot. Engem pl zavar a sok mozgo szar smile meg ilyen animációk, meg az idióta betűtípusok is. Ezeket alapbol kikapcsolom a programban. Így még használható.Ennyi.
szvini  
2008. júl. 02. 22:04 | válasz | #71
Én is szoktam meebo-zni :D,de akkor soroljunk még párat mellé, legyen miből válogatni:
http://webmessenger.msn.com/ - persze ez elég gány, egy éve nem használtam, nemtom mit változott azóta

http://www.ebuddy.com/ - ez is fasza, valamivel extrábbnak tünt mint a meebo, de mióta megláttam se sokat használtam még :D, szóval nem nyilatkozom.

http://www7.messengerfx.com/

Na msot hirtelen ennyi jutott eszembe, amivel eddig találkoztam
Laslow  
2008. júl. 02. 16:57 | válasz | #70
A hazai ADSL elterjedés előtt még mindenki ICQ-t használt, de az sem volt egy leányálom. Teletömködték milliónyi sosem használt funkcióval, illetve a reklámokat is úgy kellett kihekkelni belőle.

Aztán hirtelen mindenkinek lett nete, a Windowsban meg mi van alapból? MSN. MSN, ami átlagosan 5kb/s sebességgel működik fájlküldésnél. Ami 75000 szmájlit meg ugráló, csillogó-villogó izét tartalmaz. Rosszul vagyok tőle, de mindenki ezt használja, muszáj nekem is, ha nem akarok "eltűnni".

Miranda: MSN, ICQ, IRC, Skype, stb egyben. Reklámok nélkül, ingyenesen. Nem mondom, hogy tökéletes, mert az átszinezett, dőlt betűs neveket nem helyesen jeleníti meg, amíg át nem nevezem a contactot egyszerűen csak arra, ami. Amúgy bevált. Ha meg munkahelyen vagyok, ahol tiltottak az ilyen progik, www.meebo.com
Mcsiv  
2008. júl. 02. 16:36 | válasz | #69
lassan 10 éve ircelek, lassan 5 éve msn-en is elérhető vagyok. Igaz, az msn egy rémálom (a bugos és lassú kliens miatt), de amire szánták arra megfelel. Msn ablak most is nyitva, nem véletlenül, szomszéd szobában ülő kollegával beszélgetek, egyszerűbb mint átmenni hozzá:)
2008. júl. 02. 16:24 | válasz | #68
ilyen probléma nekem éppen a régebbiekkel volt, de ha mielőtt bezárod az msnt kijelentkezel belőle akkor biztos megmarad a személyes üzeneted is... hát a myvipbe meg engem sokkal jobban idegesít h bejön az elkúrtuk oldal aztán onnan se előre se hátra, de nem is azt mondtam h máris jobb csak h lényegesen motiváltabbak a fejlesztői és többre fogja vinni mint az iwiw...

ez az eldobható email mekkora jó;D kár h el fogom felejteni mire szükségem lesz rá:S:D:D
2008. júl. 02. 16:22 | válasz | #67
Azert van sok freemail, amiert te is irtad: mert nem akar senki se valtani. Lehet, hogy at lehet iranyitani, de mondjuk az atiranyitas sem orok, asszem az email cim torlodik egy ido utan. Legalabbis az en regi cimem torlodott. Masreszrol meg van egy rakas email, amit meg akarsz tartani (legalabbis nekem). Ha csinalsz egy uj mail cimet, akkor a regi mailjeiddel mi lesz? At lehet persze kuldeni a fontosabbakat, de ha sokat kell, akkor az mar sok munka. Szoval szerintem nagyon korulmenyes mail szolgaltatot valtani.

Amikor elindult a Citromail en regeltem ra es, akkor azt a cimet kezdtem hasznalni. Azota mar van Gmailem is (sztem mar 1 eve), de meg nem alltam at. At szeretnek, de folyton halasztgatom, pedig sokkal jobb ezt beismerem.

MSN-rol meg annyit, hogy azert tenyleg jo kerdes, hogy a 2 millabol mennyi inaktiv. Az en kornyezetemben minden kb. 12-18 evesnek MSN-je van, de az idosebbeknek meg Skype. Egyebkent en Skype parti vagyok, nekem az eddig tokeletesen mukodott es kicsit "komolyabb", mint az MSN. Az MSN tele van idegesito dolgokkal, bar en legutobb talan a 6-os verziot hasznaltam az is sokat szarakodott pl. fajlkuldesnel.

2008. júl. 02. 15:15 | válasz | #66
jaja...
nekem is 3 azonosítóm volt.
mind a 3 behalt.
2008. júl. 02. 14:50 | válasz | #65
Persze, mert magyarországon mindenkinek több is van. A kétmillió azonosító nem kétmillió embert takar.
szvini  
2008. júl. 02. 14:29 | válasz | #64
Na de amúgy sztem azért használják ezt, mert egy átlag juzer, értem ez alatt, aki odáig terjed hogy bekapcsolja a gépet, meg kikapcs :D, szóval bátyám még keresni sem tud a neten, attól ne várjuk el, hogy majd itt alternatívákat fog keresni, mert nem, nem ért hozzá, nem is érdekli, csak legyen a szájában és kész, sokan vannak ilyenek (sajna).

Na a freemailos oldalt még én sem értem, azt hittem fogyóban vannak a használói, de egy nem régi körlevélben amit kaptam, rengeteg freemail-os cím volt, meg is lepődtem. Pedig itt már szerintem aki emailozik, ismerik az alternatívákat, vagy mégsem :D.

De megsúgom mindenkinek, aki ódzkodik az email cím váltástól, mert az is van legalább olyan szörnyű mind egy új telefon szám, hogy a freemail-on speciel van és még elvileg működik is az átirányítás, tehát ha csinálsz egy másik szolgáltatónál emailt, és oda átirányítod a freemailt, utánna soha többet nem kell felmenned a freemailra, ha esetleg valaki eddig nem tudta volna :).

A másik, meg ha valaki gyorsan akar egy email címet csak mert valahova be akar regelni és utánna soha többé nem kell neki a cím, annak javaslom az eldobható email címet, amit lehet 1-2 órára, 1-2 napra stb.. és utánna megszűnik. Remélem mondtam valakinek újat :), be is linkelek egy példa oldalt, két kattintásra kész a cím, ez is átirányítja a levelet egy létező címre, nincs is külön kezelő felület.
http://eldobhato.mpp.hu/

szvini  
2008. júl. 02. 14:16 | válasz | #63
De aki ügyesebb, Live-ból is kidobhatja a reklámot :)
2008. júl. 02. 13:55 | válasz | #62
Kezdjük ott, hogy van olyan, hogy a nevem mellé beírt üzenetet nem bírja mindig megjegyezni a live msgr. És ez csak egy apró hiba :D. Jó, mindenben vannak hibák, az amsnben is, de ha egy ilyen alap sztringkezelési hiba miatt húznak fel akkor én nem kérek belőle. Ja meg a 8.2óta nekem állandóan döcögött valamiért.
icq-ra meg nem átszokni kellene hanem eleve azt kellett volna megismernie mindenkinek (én amúgy nem ismerem :D).
a myvip meg eléggé idegesítő az állandó reklámjaival.
2008. júl. 02. 13:22 | válasz | #61
jah hát igen az se mind1 h az msn valóban integrált időtlen idők óta:P ha vmi mást integrálnának bele azt használnák. De ha nem tennének bele semmit hidd el akkoris msnt töltene le mindenki először. Most már ezen nem lehet változtatni elkéstünk:D
2008. júl. 02. 13:18 | válasz | #60
sztem nincs mit szidni manapság már az MSNen se. Régen rettentő szar volt valóban, de nekem már jó ideje semmi bajom nem volt vele... ICQ-t nem próbáltam de kétlem h annyival jobb lenne h 2 millió ember átállna rá. Azt viszont télleg nem tudom felfogni mit esznek a freemailen talán azt h free vagy h mail?:P ez is csak annyi h nem ismernek mást az emberek lehetne reklámozni gmailt meg ilyeneket de freemailt nem törli ki a sok barom fejéből:D IWIW hegememónia áhh myvipen is simán van már annyi ember, és az iwiw nem fog olyan ütemben fejlődni mint a többi közösségi portál szal az iwiw el fog bukni végül:D
2008. júl. 02. 13:10 | válasz | #59
nagy lóf*szt. azért kell ezt a szart használni, mert rég óta ugyan úgy integrált, mint az IE. nagyon sokan nem azért használják, mert olyan jó, hanem mert az emberek nem is tudnak másról. ebből is látszik, hogy a magyaroknak jó a szar is

én benyomtam jabber szerverre getaway-n, icq-t, wlm-t, yahoo.t, gép indítással bejelentkezik, ráadásul alig használja a netet, aztán ha valaki akar valamit rám ír
[HUN]FaTaL   2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. júl. 02. 12:17 | galéria | válasz | #58
Otthoni felhasználókról beszéltem XP-s gépen. Nyílván DOS alatt nincs NTFS...
2008. júl. 02. 12:06 | válasz | #57
Váá, már megint nem figyeltek :D AMSN-t használok (és nem FAT32-n).
A freemail meg jó volt amíg nem vette meg az oringyó és nem raktak a levelekbe reklámot.
2008. júl. 02. 11:59 | válasz | #56
sima msn, szedsz hozzá A-Patch-et, azzal ki tudsz szedni MINDEN idegesítő sz*rt az msnből :)
Myron   "Rest in Peace Myron" 
2008. júl. 02. 11:55 | válasz | #55
azért az msn a legjobb mert ott lehet színezni a nevedet XD
2008. júl. 02. 11:14 | válasz | #54
Azért a freemailnál van jobb is

Én inkább úgy mondanám, hogy nincs rosszabb :) (Na jó, citromail talán...)
2008. júl. 02. 10:01 | válasz | #53
hát azért ez az "első a piacon" dolog nem annyira igaz mert én próbáltam mást is és egyáltalán nem jobbak azok. persze nyom a latba hogy az összes ismerősöm MSNezik de nem térnék át másra csak azért mert az jobb mert annyival nem jobb
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. júl. 02. 08:24 | galéria | válasz | #52
Jobbat mondok, nem egy helyen vezérlőgépeken futó program sima FAT filerendszeren futkározik 12 éve.
Könyvelőknél ezer éves gépek DOS-al, le nem cserélnék... és igazuk van.
2008. júl. 02. 00:43 | válasz | #51
AMSN-t használjátok, nincs benne reklám és openszósz:
http://www.amsn-project.net/
[HUN]FaTaL   2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. júl. 02. 00:15 | galéria | válasz | #50
Aki 2008ban FAT32t használ sikeres ember nem lehet:D
2008. júl. 02. 00:14 | galéria | válasz | #49
nagyhatalom na persze :-) egy olyan ország ahol a fiatalok egy része szellemileg koravén és alig beszélnek nyelveket semmiféle hatalom nem lesz jó ideig :-(
szvini  
2008. júl. 01. 23:41 | válasz | #48
Probáld ki az aMSN-t
2008. júl. 01. 23:38 | válasz | #47
IRC-t meg sem említi a cikk, pedig az a legjobb ;)
smv  
2008. júl. 01. 23:35 | válasz | #46
Jó, most lehet kifogásolni, hogy miért szarozzuk le az MSN-t, amikor mi is azt használjuk, de ez ilyen kényszer dolog. Hiába használok én Skype -t és Facebookot, ha senkit sem érhetek el, mert az emberek többsége még az MSNhez is hülye...

Magyarán hiába veszel videotelefont, ha kurvára nem tudsz senkivel se videotelozni...
2008. júl. 01. 22:55 | válasz | #45
Nem, dehogy van vistám, félreértettél. Úgy értettem, hogy maga a live messenger csak vistán, vagy server 2003-on, vagy xp-n de sp2-vel megy (ha jól rémlik ezeket várja el). Na mármost ebbe nem tartozik bele az xp sp1. A fat32-t pedig úgy értettem, hogy nekem fat32 volt a c: és ezért nem ment az a mappamegosztás dolog. ntfs-en menne de most meg már nem használom.
2008. júl. 01. 22:41 | galéria | válasz | #44
Azért a freemailnál van jobb is. Tárhelyben, fájlküldésben a Lajt messze veri. Igaz az ebből a szempontból a Yahoot és a Gmailt is a maga 10GB fiókjával és 100MB melléklettel ami 1 levélhez mehet. Van fecsegője, chatelője, mindene.
2008. júl. 01. 22:35 | galéria | válasz | #43
Magam részéről Pidgint használok. Azzal kb. 15 rendszert elérek. Viszont mindegyikben kell azonosító, hogy megtehessem. De csak 1 progi foglalja a memóriát.
Mipi  
2008. júl. 01. 22:02 | válasz | #42
Nekem is elég a messenger a gépre. Nem kell itt nekem, skype meg icq. Elég nekem hogy 1 program foglalja a memóriát meg bejelentkezzen. Nem tudom mi van a T-Online Klip programjával. Mennyire lehet az népszerű?
bvalek2   "Rest in Peace bvalek2" 
2008. júl. 01. 22:01 | válasz | #41
Ez pont egy olyan terület, ahol a Linuxok előnyben vannak a Windowshoz képest, pont erre találták ki őket. Az azonnali üzenetküldő programjaik általában ismerik az MSN hálózatot is, lehet bőven válogatni, én pl. aMSN-t használok. Van Linuxra kamerás Skype, Kopete-vel minden hálózatra be lehet jelentkezni, MSN, Yahoo Messenger, stb. Egyébként a Linuxon futó legtöbb játék is netes, sok közülük kizárólag az, nem is lehet offline tolni.
skati  
2008. júl. 01. 21:45 | válasz | #40
Használjátok a Steam Friends-et :P
2008. júl. 01. 21:21 | válasz | #39
Jój az msn, csak nem a gyári erőforrást zabáló progival...akkor már inkább Pidginnel ha muszály. Az a sok sweetIM-es fasság legalább nem jön át. :)
n3whous3   "Rest in Peace n3whous3" 
2008. júl. 01. 21:07 | galéria | válasz | #38
Én is azért MSN-ezek, mert mindenki ott van már fent.
2008. júl. 01. 21:01 | válasz | #37
Facebook-ot azert nem hasznaljak annyian, mert nincs magyarul, az angolt meg nem ertik. Ezert marad az iwiw, meg a freemail. Azt birom, hogy sirnak, hogy milyen szar az msn, de tuti az van fenn. En szepen kiszedtem a reklamot, meg a felesleges sallangot az msn-bol, igy csak a contactjaim vannak, meg par funkciogomb (talan ezert nem latok ilyen reprezentativ felmeresekre szolo felhivast :S). Arra hasznalom, amire kell. Uzenetkuldesre. Nem varok tole tobbet ennel.

MSN haveroknak, csaladnak, csak ugy dumalni. IRC, ha chaelni akarok a kockakkal. Skype, ha telefonalni akarok. Ha meg filekuldesre adom a fejem, akkor vagy athuzatom ftp-n, vagy feltoltom rapidra. Teljesen jol megvagyok ezekkel.
Regen volt ICQ accountom is, akkor Gaim-ot hasznaltam, hogy ne kelljen mar kulon futtatni mindent. De aztan vhogy visszatertem MSN-hez, mikor elhagytam az ICQ-t.
n3whous3   "Rest in Peace n3whous3" 
2008. júl. 01. 20:19 | galéria | válasz | #36
FAT32-n megy az XP. Ha meg Vistád van ÉS mellette még hőzöngesz ezért, meg azért, akkor gratulálok, csak a hülye rakja fel azt az oprendszert.
2008. júl. 01. 19:54 | válasz | #35
Én azon röhögtem egy jót, hogy egyre jobban beleerőltetik az Live Messengerbe, hogy csak a legújabb windozeon menjen, kell vagy vista, vagy servicepack3 vagy akármi. És ha én nem rakom fel akkor le vagyok szarva? És amikor végre ki tudtam volna próbálni ezt a mappa megosztást (mert a C meghajtóm is NTFS már, de a legmélyebb logfileban jöttem rá hogy eddig azért nem ment, mert FAT32-ő volt), addigra leesett, hogy már ezer éve AMSN-t használok és nem microsoftosat.
Facebook az milyen? Egyre többen emlegetik mostanában.
LPG  
2008. júl. 01. 19:41 | válasz | #34
Vagy ez két külön dolog lenne?
LPG  
2008. júl. 01. 19:39 | válasz | #33
A Live Messenger új verziója oprendszer hitelesítést kér.
Mellesleg azóta nincs MSN-em. Rájöttem, hogy marhára nem hiányzik.

2008. júl. 01. 19:06 | válasz | #32
jajj

ezt úgy kell elképzelni hogy látod a haverod asztalát és mindent ami rajta fut

valahogy igy akartam
2008. júl. 01. 19:03 | válasz | #31
Hát nekem is csak azért van fennn az MSN mert sok haveromat csak ezzel tudom elérni
egyébként semmire sem tartom de hát mindenki ezt használja szoval fennmarad a gépen

Amit szivesen használok az a : NetMeeting
Igaz még az IP-t kell hozzá megjegyezni de más problémám nincs vele
minden funkcio megvan benne ami fontos
És amin nagyot néztem : van benne megosztható asztal
ezt úgy kell elképzelni hogy látod a haverod az asztalát és mindent ami fut

Szoval : NetMeeting 4ever
2008. júl. 01. 18:36 | válasz | #30
Én nem használok ilyesmiket. Fent sincs a gépemen.
Régen használtam, de időpocsékolás volt..
2008. júl. 01. 18:23 | válasz | #29
Vagy igyon Mirindát.
2008. júl. 01. 18:22 | válasz | #28
Sőt kimondottan Pirosarany és erős Pista nagyhatalom vagyunk!

Oda se neki...angolok majmolása ők szoktak ilyen idióta dolgokat kitalálni.

Amúgy van bennne valami, mert gazdasági értelemben abból vagyunk nagyhatalmak amiből nekünk sok van és másnak kevés. És lehet exportálni! Mivel mindent elloptak elvittek, az oktatás a minimum alatt van, a bérek meg minden, ez az MSN dolog adhat 1 kis reményt! :DD

Usert szépen kitolják a gépe mellől és beindul az MSN user import-export (lol).
Cat 02  
2008. júl. 01. 18:22 | galéria | válasz | #27
Akit enyire zavar, használjon Mirandat ^^
hazsoo  
2008. júl. 01. 18:11 | válasz | #26
Ha valamit nem értesz az nem azt jelenti ,hogy szar minden.És kösz jól van a szemem
Lenry  
2008. júl. 01. 18:11 | válasz | #25
MSN nagyhatalom
és ezzel kordában tarthatjuk az egész világot... mindenki retteg a magyaroktól, akik annyiszor használják a Messengert, hogy ezáltal isteni teremtényekké váltak MUHAHAHA... félj világ, mert bejelentkezek, és lesz ne mulass

komolyra fordítva a szót: hogy lehet ilyen hülye címet kitalálni? attól h vmit sokszor használunk, nem leszünk nagyhatalom... ennyi erővel lehetnénk Túró Rudi vagy zacskóstej nagyhatalom is
2008. júl. 01. 17:58 | válasz | #24
Elektromosság, vezetékes víz, telefon, kábeltévé, iWiW, MSN, Chat.hu, Sportszelet.

Csak hogy teljes legyen a reklám.

3 évig javítgattam magánembereknek gépet házhoz "menve".

Amikor szóba került az MSN és Skype, futólag megemlítettem, hogy lehet velük telefonálni és videotelefonálni másik számítógépre.

Az első reakció az szokott lenni, hogy nem merem, mert hátha magasabb lesz a telefonszámlám.

Ez és az ilyen megnyílvánulások abból fakadnak, hogy sajnos fogalmuk sincs a felhasználóknak, mit nyújt teljesen ingyen az internet, illetve, mire lehet használni a saját gépüket anélkül, hogy költségbe verjék magukat.

Egyáltalán nem ismerik a technika lehetőségeit.

1: Vegyen könyvet legalább egy "hogy használjam a PC-t" stílust, ha már valaki gépet vesz.

2: Menjen el egy tanfolyamra ahol elmagyarázzák az alapvetően szükséges tudnivalókat.
ziby  
2008. júl. 01. 17:50 | válasz | #23
Ez a baj a vilagga, a M$ vilagaban az ember hozza van szokva hogy szar minden. De ha kicsit kinyitod a szemedet rajossz hogy vannak mukodo dolgok is a vilagban...
2008. júl. 01. 17:49 | válasz | #22
jaja:D mindenki fikázza de ha hazamennek egyből benyomják, ahogy én is:)
DjDano  
2008. júl. 01. 17:39 | válasz | #21
Szokásos MS fikatopik.... De legalább van kin röhögni D:
Ludi94  
2008. júl. 01. 17:32 | válasz | #20
Én 14 éves vagyok, szóval beletartozok abba a csoportba, aki (a felmérést kitöltők közül) a legtöbbet MSN-ezik, szóval jól tudom, hogy ez a korosztály nagyrészt szöveges üzenetet küld, és néha bekapcsolja a webkamerát, hogy "Nézd, ilyen gördeszkát kaptam!", és kész. Az MSN-t nagyrészt azonnali üzenetküldésre használják, és arra tökéletes.
2008. júl. 01. 17:16 | válasz | #19
Mondjuk az MSN előnye az ICQ-val szemben, hogy nem kell valami beteg x számjegyből álló valamit megjegyeznem, hanem csak egy (újabb) e-mail címet. Különben MSN-nen is beszélgethetten egyszerre többen egymással.
hazsoo  
2008. júl. 01. 17:02 | válasz | #18
Miért is olyan érdekes ez? Amire kell tökéletesen megfelel ,persze vannak más megoldások is ,de ez pont jó amire használjuk olyan sokan. „bugos” mi nem az.
Exen  
2008. júl. 01. 16:49 | válasz | #17
Hm, érdekes ez. Live Messangert használok én is, olyan mint az öszes MS szoftver, kicsit (nagyon) bugos, nem is mindig naprakész, de azért szeretjük, ha működik és kezd kiforrni. Valami sosem változik azt hiszem.

A Freemail-t és az IWIW-et tekintva meg igen, jó volt, amíg a T-Online, ami a Deutsh Telekom-é (ha jól tudom) nagyrészt, meg nem vásárolta. Én személy szerint nem bánnám használni a freemailt, ha értelmes magyar fejlesztők kerülnének mögé, hiszen csak magyar, és hungarikum, de így marad más, mint a többieknél is.

A jövőbetekintés is érdekes lehetne mondjuk még az IM programok esetében.
2008. júl. 01. 16:27 | válasz | #16
Pidgin ftw :)
2008. júl. 01. 16:27 | válasz | #15
Meg hogy "ohioi"...
2008. júl. 01. 16:24 | galéria | válasz | #14
"2 millió ember rendelkezik MSN/Live Messenger azonosítóval."

És hány hasznája? Nekem van, de két éve nem használom csak azért csináltam, mert pár ember csak azon keresztül volt hajlandó szóbaállni velem. Áááá, nem függők egyesek mi?

2008. júl. 01. 16:15 | válasz | #13
Kedves SG! Kifogásolom, hogy az Önök cikkeiben valaki leírhatja azt, hogy "tájföldi" meg "nehéz dió". És azt is, hogy ha ezt megemlítem egy ingerült kommentben, akkor kimoderálják.
2008. júl. 01. 16:09 | válasz | #12
"A kutatáson túl az egyéb hasonló szolgáltatásokkal kapcsolatos tendenciákból arra lehet következtetni, hogy Magyarországon érvényes az aranyszabály, miszerint az első belépő mindent visz. Hiába jelenik meg újabb, jobb, praktikusabb, kényelmesebb, okosabb, ügyesebb, ha valami elterjedt, akkor a tömegek átállítása nem működik."

ez bizony így van, ezért használja mindenki ezt a szart Skype helyet, wiw-et facebook helyett, freemailt gmail helyett, stb..
Z  
2008. júl. 01. 16:08 | galéria | válasz | #11
Yahoo! Messenger-t a népnek!
Yv@n  
2008. júl. 01. 16:08 | válasz | #10
MSN alatt sharing folder mondjuk addig tetszett, amíg ki nem próbáltam :)

Jellemzően MS féle pazarló megoldás, nem azt isztja meg amit én szeretnék, hanem van egy megosztott mappa, és abba bele _másolja_ azt amit megosztanál. Akárcsak pár installer, ami kényszeresen kikúrja a teljes tartalmát a temp-könyvtárb, és onnan telepít. Vagy a win-be beépített default cd/dvd író cucc, ami első körben bemásol mindent a temp-be, majd csinál egy iso-t a tempbe, és onnan ír...az ember arcára egyből kiül a WTF érzés, amint egy ilyet megtapasztal.

Végeredményt tekintve működő megoldás, csak valahogy mégis gagyi.
Yv@n  
2008. júl. 01. 16:04 | válasz | #9
Gondolj itt pl olyasmire, hogy ami a live messenger nagy újításaként jött - az offline üzenetküldés - az már az icq97b vel elérhető volt. MSN = spanyolviasz cukormáz tálalásban.
Ferrer  
2008. júl. 01. 15:58 | válasz | #8
Szerintem pont azért jó, mert néha kihagy, ledob, nem mutat.. Így legalább mindig tovább lehet vinni a beszélgetést :)
2008. júl. 01. 15:16 | galéria | válasz | #7
Teljesen jogos. Fájlküldésre, hangcsevegésre szinte bármelyik másik program ezerszer jobb (ráadásul máshol többen is lehet), ráadásul biztosabb, hogy nem írja ki, hogy "a következő üzenet elküldése sikertelen", meg máshol mindig megjelenik ha küldök valamit... ^^ Live Messengeren már természetes, ha egy link nem megy át, vagy nem látják ha küldök valamit.

Bár üzenet küldésre talán ez az átláthatóbb, meg nyilván a csilivili miatt is ez terjedt el.
Vorpal  
2008. júl. 01. 15:15 | válasz | #6
sharing folder - überkirály - ha megy.

észre lehet venni, hogy akkor nemmüxik, amikor munkát kéne küldenem vagy fontosabb dolgokat - elég égő tud lenni az ügyféllel.

ezért kellett folderSharet telepitenem - na azmeg kinek van - akinek én teszek,((
Cat 02  
2008. júl. 01. 15:00 | galéria | válasz | #5
Xfire ftw ^^
1ébként elvileg volt az msn ami egy böngésző volt és abba volt beleépítve a messenger, aztán lett msn messenger és most meg live messenger, bár nem 100 %:
2008. júl. 01. 14:52 | válasz | #4
Szöveges üzenetküldésen kívül másra nem jó. Azaz elvileg még van vagy egy tucat másik funkció, csak mind szar/bugos/lassú/nem elérhető épp.
Icegod  
2008. júl. 01. 14:50 | válasz | #3
"Hiába jelenik meg újabb, jobb, praktikusabb, kényelmesebb, okosabb, ügyesebb" khm ... nem is tudtam, hogy ilyen szar ez a live messenger
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. júl. 01. 14:38 | galéria | válasz | #2
öe
Bmx01  
2008. júl. 01. 14:32 | galéria | válasz | #1
hm