Új reklámmegoldásokon dolgozik a TV2
2008. június 25. 18:27, szerda - Forrás: Napi Online
A hirdetőknek, a nézőknek és a TV2-nek is bejött a csatorna nemrég bevezetett új reklámterméke. Sikert aratott a single spot rendszer, vagyis egy műsor közben a reklámidőt egyetlen spottal kitöltő reklámblokk - mondta Kovács Krisztián, a TV2 kereskedelmi igazgatója.

Hirdetés

Véleményét osztotta az egyik hirdető, a Vodafone marketingkommunikációs igazgatója, Szabolcsi Vera és a reklámhatékonyság vizsgálatát végző TNS tanácsadója, Atkári Csaba is. Utóbbi szerint már-már gyanúsan pozitívak az eredmények a single spottal kapcsolatban, a reklám visszaidézése nagyon magas volt, arra a kérdésre pedig, hogy egy-egy ilyen rövid ideig tartó reklám miatt elkapcsolna-e a televízióról, a megkérdezettek 55 százaléka nemmel válaszolt.

A hirdetők vélhetően azért kedvelik az új formát, mert ezzel "kitűnhetnek" az egyébként igen erős reklámzajból. A single spot iránti érdeklődést az is jelzi, hogy az indulást követő hónapokban minden ilyen célra rendelkezésre álló időt értékesítettek, természetesen felárral - tette hozzá érdeklődésünkre Kovács Krisztián, de a felár mértékéről nem számolt be. Azt azonban elmondta, hogy bár a single spot "árképzése egyedi", ez nem jelenti azt, hogy a hirdetőnek egyetlen rövid spotért ki kell fizetnie egy egész reklámblokk árát.

Péntek Zoltán ügyvéd kiemelte, hogy az új reklámmegoldást természetesen a médiatörvénynek megfelelően sugározzák, a jogszabály egyebek között ugyanis meghatározza, hogy az országos kereskedelmi csatornák egy órán belül legfeljebb 12 percig sugározhatnak reklámokat, s azt is előírja, hogy két reklámblokk között legalább 20 percnek el kell telnie. Az új hirdetési megoldással a csatorna valójában egyetlen spot vetítésére "elpazarolja" a rendelkezésére álló reklámidőt, de összességében még így is megéri bedobni a TV2-nek a single-t, ami mellett egyébként több új megoldást is alkalmaz vagy éppen tesztel a kereskedelmi televízió.

A műsor és a támogató cég brandjének szorosabbá fűzését szolgálja az úgynevezett promokeret-megoldás, vagyis amikor az osztott képernyő egyik részén a műsor beharangozója fut, miközben a keretben a támogató logója látható, ami a beharangozó után - már teljes értékű reklámként - az egész képernyőt betölti. Ezeket például olyan élő adásokban alkalmazzák, ahol ilyen módon tölthetik ki a technikai szünetet - tette hozzá Kovács, aki a Kiválasztott című műsort hozta fel példaként. Szintén új megoldásként "megelevenítik" a nyereménytárgyakat, amelyeket általában statikus képeken mutatnak be. Tesztelés alatt van az ID Spotnak nevezett megoldás, ahol a "reklám" felirat egy egyedi vizuális megoldással átvezet az első spotba.

Szabolcsi Vera szerint az, hogy melyik megoldást választja a cég, attól is függ, hogy milyen kommunikációs célt akarnak szolgálni. Nem biztos például, hogy minden esetben a single spotot választanák, aminek "hatásával" egyébként nagyon elégedettek voltak. Palincsár László, az Initiative médiaügynökség médiaigazgatója szerint alulárazott és túlkereset jellemzi a magyar televíziós reklámpiacot, ezért is kell új megoldásokban gondolkodni. A kreatív anyagoknak egyébként három kritériumnak kell megfelelniük: relevánsnak (vagyis épp a képernyő előtt ülőkhöz szólónak), emellett költséghatékonynak és mérhetőnek kell lenniük.
Kapcsolódó linkek
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. jún. 28. 00:12 | válasz | #12
Miért is jönne ki "érdekesen"? A 45 percben a 20 hányszor van meg? Semmi sem írja elő, hogy a műsor kezdete után 20 perccel lehet csak az első reklám, csak hogy 20 percenként lehet. Egyszerűen úgy oldják meg, hogy a műsorok között nincs reklám, hanem a 45 perces műsorban van kettő.
Reg5  
2008. jún. 27. 23:15 | válasz | #11
Az azért közel se olyan zavaró, mintha megszakítanák a filmet tamponreklámmal.. 2-3 műsoron kívül(Discovery-n 2 műsor, meg az Al Bundy a Coolon) nem nézek mást a tv-ben. Múltkor leültem egy film elé, de 10 perc után abbahagytam.
2008. jún. 27. 18:12 | válasz | #10
Az a baj, hogy a DVD-ken is ugyanúgy vannak reklámok néha az elején. Ráadásul soknál nem is lehet tovább tekerni. Az meg külön agyf3lb4szó, hogy fizetsz érte és utána még te nézd meg a reklámokat.
2008. jún. 27. 12:43 | válasz | #9
Erdekes, a TV-s hireknel mindig beir par ember aki nem nez TV-t :)
2008. jún. 26. 15:25 | válasz | #8
én maradok a dvd-nél vagy a házimozinál. nekem ne legyen reklám, logo meg 600 karika meg mindenféle bizbasz a képernyőn amikor egy jó filmet megakarok nézni. egy sima képernyő egy kedvenc filmemmel és a tökéletes játékidővel reklámok nélül, felbecsülhetlen! Másrészt akkor mehetek ki fontos dolgokat intézni a film alatt amikor akarok,ne egy tv csatora szabja már meg, hogy mikor mehetek ki teszemazt WC-re...
akyyy  
2008. jún. 26. 11:34 | galéria | válasz | #7
hát jah, tekintettel lehetnének arra, hogy amikor egy sorozat "introja" le sem játszódott de már lement egy reklám. akkor inkább legyen a sorozat elején, de ne a főcim közbe vágják már be a reklámot.

Egyébként szvsz legjobban a cool oldotta meg a 24-el a reklámozást. akkor tezsik be amikor benne is kell legyen a reklámnak, de nem minden egyes blogba mint az usába. hátha még anni ideig tartana a reklámszünet amit a számláló nem mutatná az eseményeket..:)
Adamul  
2008. jún. 26. 10:42 | válasz | #6
"azt is előírja, hogy két reklámblokk között legalább 20 percnek el kell telnie. "...
Lol én arra lettem figyelmes, hogy újabban az elveszett ereklyékben az egy helyett már 2 reklám van, na most tekintve a sorozat 45perces epizódtartalmát ez igen érdekesen jönne csak ki a szabályos 20perccel... Remélem jól megbünteti őket az ORTT hiszen már több a reklám, mint a film lassan... Én először azt hittem a reklám láttán, hogy még el se kezdődött a film hisz máskor is volt már példa csúszásra, aztán derült ki, hogy tulajdonképp a 45perc első része már le is ment a 3ből... Felháborító!
Amúgy úgy tudom azért is vannak ezek a változások mer az egyik rtl-es emberke, aki azt sikerre vitte átjött a tv2höz, ha télleg a cikkben leírtak történnének (tehát pl rövidebb reklámblokkok) akkor nem lenne semmi gond. De mint a fenti példám is mutatja sajnos a helyzet pont hogy romlott!!
2008. jún. 26. 09:51 | válasz | #5
Én sem nézek TV-t! :) Egyrészt a reklámok miatt (teljesen mindegy, milyen időbeosztással sugározzák) másrészt a hazai műsorkínálat miatt.
Daffit  
2008. jún. 26. 08:49 | válasz | #4
Személy szerint szeretem a reklámokat. A kreatívakat, amiből nincs, vagy csak nagyon ritkán látni MO-n. Ezért én sem nézek tévét...
daxan  
2008. jún. 26. 07:18 | galéria | válasz | #3
Én pont a reklámok miatt nem nézek tv-t. Ha már elkezdek nézni egy műsort, akkor ne zavarjon már be egy 10 perces reklám...
2008. jún. 26. 00:02 | válasz | #2
Amíg ezeknek a vágottfa*qaknak én csak, megkérdezett, fogyasztó, lakosság stb.. vagyok... addig ne is csodálkozzanak, ha kockabajszot növesztve látogatok el a zsinagógába.
2008. jún. 25. 23:53 | válasz | #1
De most is, a Hősökben 5 perc után, egy rohadt reklámot adtak. Rá aztán 10 perccel, majd megint. ROHADTUL IDEGELŐ