Internetadó: a minisztérium a szolgáltatókkal tárgyal
2008. június 25. 05:11, szerda
A Nemzeti Kulturális Alap járulékbővítéséről szóló törvényjavaslat jelenleg átdolgozás alatt áll: nem terhelik járulékkal a szolgáltatókat, ha azok saját maguk támogatnak egyes projekteket.

Hirdetés

2008 tavaszán az Oktatási és Kulturális Minisztérium és a vezető internet-szolgáltató vállalkozások, valamint a hírközlési civil szervezetek részvételével párbeszéd kezdődött a vállalkozások társadalmi felelősségvállalása jegyében a kultúra támogatása alternatíváinak kidolgozása, a kultúrához való hozzáférés támogatása és fejlesztése érdekében. A párbeszéd eredményeként a közreműködők közösen fogalmazták meg az aláírt szándéknyilatkozatot, amelyben kifejezik készségüket arra, hogy aktív szerepet vállaljaknak a fenti célok megvalósításában.

A további együttműködési szerződésekhez keretet adó szándéknyilatkozatot a kormányzati oldalról az oktatási és kulturális miniszter, az internet-szolgáltató vállalkozások és civil szervezetek részéről a Hírközlési Érdekegyeztető Tanács (HÉT) - az 1300-1400 milliárd forintos piacot képviselő érdekvédelmi civilszervezet - új elnöke, Bölcskei Imre írta alá.

A nyilatkozat aláírása után a nyár folyamán a tárca minden szolgáltatóval egyenként tárgyal tovább az együttműködések konkrét formájáról és tartalmáról, így jó esélye van annak, hogy a megállapodásokat már a Parlament őszi ülésszaka előtt meg lehet kötni. A miniszter kijelentése szerint ezek a támogatások az NKA-nak jelentenek majd bevételt és egyes kulturális projektek támogatására adnak lehetőséget. A tárca vezetője hangsúlyozta, hogy a támogatási szerződések megszületése egyúttal azt is jelenti, hogy nem terhelik kulturális járulékkal ezt a szférát.

A tárgyalások első eredménye már meg is született, hiszen a tárca és a Pannon közötti megállapodás értelmében idén a cég volt a Múzeumok éjszakája főtámogatója. Az együttműködésnek köszönhetően az eddigieknél lényegesen nagyobb összeget lehetett az esemény kommunikációs kampányára fordítani, ami hozzájárult a korábbi látogatói csúcs megdöntéséhez. A Múzeumok éjszakája összköltségvetése a Pannon támogatásának köszönhetően idén szintén rekordot döntött, hiszen elérte az 55 millió forintot.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. jún. 26. 07:31 | válasz | #17
Esetleg te látod kicsit vörös csillagon át a dolgokat nem?
Nincs azzal semmi gond, hogy az adófizetők pénzéből, közpénzekből finanszíroznak közügyeket, a baj ott kezdődik, hogy a közpénzek titokzatos módon eltűnnek egyes szoci meg libsi miniszter zsebében.
Ha annyira tetszik, hogy ma már tisztességes módon bérből nem lehet megélni kis hazánkban, akkor legyél büszke, mert magyarország biztos benned van, de fletó farka mindenképpen. Ülj le fiam karó!
2008. jún. 25. 21:11 | válasz | #16
csak az a vicc, hogy itt most nem a szolgáltatásért kell plussz fizetned, hanem a kultúrára... ami nem is lenne gond, de nyílvánvaló hogy ennek a tizedét nem kapná meg a kultúra.
ja és Én itt Dániában 12000 Ft-nyi koronáért kapok 25/25Mbit-es netet (igen felfelé is 25)...
2008. jún. 25. 20:18 | válasz | #15
"nem terhelik járulékkal a szolgáltatókat, ha azok saját maguk támogatnak egyes projekteket" ...

én is támogatnék egy-két projektet: pl. egy kockabajszos uriemberét, annak biztos nagyon örülnének ezek az igazított p*nészvégű parlamenti naplopó f*tymás zs*dók
T2k  
2008. jún. 25. 14:15 | válasz | #14
"fecó nem tudja fizetni a kultúrát és ezért megint rólunk húznak le egy újabb réteg húst"

Te egy nagyon egyszerű agy lehetsz. Eddig azt hitted hogy fecó - vagy bármelyik másik miniszterelnök - személyesen a saját pénzéből fizeti a költségeket?
El kell hogy keserítselek, de mindent az adófizetők pénzéből finanszíroznak. Jól van fiam, leülhetsz elégtelen.
2008. jún. 25. 13:55 | válasz | #13
Nem gond ha fizetni kell a tv-ért, meg internetért, de akkor miért van reklám? A reklámokra nehogy már még fizessek is. Tehát ha fizettetnek azért hogy nézzem, használjam, akkor takarítsák el a reklámokat. Ha ingyen van akkor lehet reklám, de az is ésszerűen.
Cat  
2008. jún. 25. 13:47 | galéria | válasz | #12
Mert valójában nem internetadó, annak csak a média nevezte el. Ez hivatalosan egy "kulturális járulék", amit csak az internetszolgáltatókra akartak (akarnak) kivetni. Mivel beépülne az internetelőfizetés árába, értelemszerűen az drágulna, ezért jogos az elnevezés.

http://www.sg.hu/cikkek/59401/jarulek_kerul_az_internetes_adatszolgaltatasra
2008. jún. 25. 13:31 | galéria | válasz | #11
Tessék, már megint kezdik az internetadót. Basszuskulcs, ... túl sokat nyaralnak a törvényhozóink! :S
2008. jún. 25. 11:38 | válasz | #10
Hozzá nem értő valakik csinálják a hülyeséget a mi pénzükért.
2008. jún. 25. 11:32 | válasz | #9
ja kifelejtettem, de gyértelmű, az internetért is kell külön fizetni
2008. jún. 25. 11:31 | válasz | #8
itt dániában is van internet adó, de ezt másképp hívják errefelé... média adó... ha van tv-d akkor azért kell ha van rádiód akkor azért és ha van hi-fi-d akkor azért is kell jattolnod, összességében ha van mindened akkor kb 1000 dán koronát (33500Ft körül van általában) kell leperkálnod FÉLévente a semmire :O ami elég masszív
csakhogy eltudom képzelni hogy itt max a 2%-át húzzák le a fejesek míg otthon kb a 80%-át ellopnák a maradkéot meg szarul használnák fel magyarúl otthon ez így ebben a formában nem működhetne...
magyar szar pénzügyre újra belinkelem az oldalt amin Drábik János írása található "Mi is a baj? S mi rá a helyes gyógymód?" címmel: http://benedekco.extra.hu/
hdo  
2008. jún. 25. 10:52 | válasz | #7
A büdös isten faszát hát, árnyaltabban nem lehetne fogalmazni? A kurva életbe hogy egyetlen sg cikket nem lehet mostanában olvasni ami nem körít. Fasz kivan hogy rákeresek az "internetadó" szóra, és a címen kívül sehol sincs. Utána elolvasom és egy kurva szót nem látok semmiféle internetadóról, csak azt hogy kéyszerítik járulékok befizetésére a szolgáltatót.
Cat  
2008. jún. 25. 10:48 | galéria | válasz | #6
"Kedves cégvezető, nem hozok törvényt, hogy be kell fizetned x forintot, inkább fizess be magadtól x-1-et, és akkor te is jól jársz, én is."

nem ezt hívják zsarolásnak?
ntex  
2008. jún. 25. 10:11 | válasz | #5
szánalmas ez az ország az miatt ami már itt megy... nem baj még lehet idén megyek külföldre és nem kell mindenhol azt olvasnom hogy mit fognak még megadóztatni
assdf  
2008. jún. 25. 09:49 | válasz | #4
Nekem inkább az adó mértékével és a hatásával van gondom. Ugyanis per pillanat azt látom hogyha mai adóterhet (ami kb 70%) a duplájára emelnék (tudom hogy nem lehetséges 140% de elvben mondjuk), akkor sem lenne itthon semmi sem jobb, maximum 5-10%-nyit változna a helyzet, de még arra sem vernék mérget hogy a pozitiv irányba. Ez itt a gond.
2008. jún. 25. 09:13 | válasz | #3
abba még hogy megadóztassák bele is egyeznék, hátha már ennyire szarban az ország alapon, csak az fáj, hogy adjuk a kisujjunk és már az egész karunkat akarják.
ezzel a gazdasági programmal, ahogy per pill van magyarország, nem lesz az az adómennyiség ami életben tudná tartani a gazdaságot. erre rájöttek már 89 előtt is, hogy szar van a palacsintában, valamit elszúrtunk. azóta csak a címer változott és ugyanúgy korruptan és eszement módon szórják a pénzt. (pl vettünk még grippent is, mikor százszámra volt égetőbb dolog.) a lényeg a hatékonyság.
2008. jún. 25. 08:28 | válasz | #2
Más hol is meg lesz adóztatva, csak ott más célból (warez és Franciaország). Igen nem jó ez a mindenre kiteszünk egy kis adót, mert rosszul osztották el anno a pénzt (faszé kell luxusberuházások).
Ravkin  
2008. jún. 25. 07:19 | válasz | #1
Internetadó, már a megnevezés is hátborzongató. Az a dolog, ami sok országban, a független szabad információáramlást jelenti, az a mi országunkban mostmár megadóztatásra kerül, magyarországon semmi és senki sem szabad, dolgozz fizess adózz és a haza fényre derül. Nekem valahogy nem jön át ez a humbug, fecó nem tudja fizetni a kultúrát és ezért megint rólunk húznak le egy újabb réteg húst, hiszen már bőrt nem is igazán lehet.