Komolyan érthetetlen, hogy ki képes egy nagy benga zöld emberről készült filmet megnézni. Egyszerűen semmi valóságalapja nincs. Ki találta ezt ki?
Hirdetés
A fenti idézet érdekes módon egy Hihetetlen Hulk-vetítésről kivonuló fiatalember szájából hangzott el, ami újabb érdekes kérdéseket vet fel, de előbb némi felvezetés. Nem pazarolnánk rá sok szót, de a Hihetetlen Hulk keletkezésének története érdekesebb, mint maga a film. Eleve az ritka jelenség, hogy az első részt alig pár évvel követő másodikban minden főbb szereplőt lecserélnek, és ezzel - ha nem is történetileg, de filozófiailag és kinézetben is - újraindítják a franchise-t, de az még furább, hogy így is ugyanabba a csapdába esett bele a film, amibe az első.
Ugyanis a Hulk eredettörténeteként funkcionáló első filmet annak idején hatalmas érdeklődés kísérte Amerikában (főleg, hogy Ang Lee rendezte), de a remek hétvégi nyitány után szinte egyik napról a másikra elpárologtak a nézők a mozikból nemtetszésüknek jelet adva. Ez valahol nem is volt csoda, hiszen a Hulk nem egy zúzós akciófilm lett, hanem hangvételében inkább a görög drámákra hajazott, és ezt sajnos sokak gyomra nem vette be. Várható volt tehát, hogy hiába volt jó film az első rész, a másodikra irányváltást fogalmaznak meg a készítők. Nnem is csoda, hogy az akcióvonalra ráfeküdve a Szállító-filmek rendezőjét, Louis Leterriert bízták meg a dirigálással és nem kisebb nevet sikerült megnyerni Bruce Bannernek, mint Edward Nortont.
Persze Norton csakis azzal a feltétellel vállalta el a Hulk 2-t, ha az karaktercentrikus film lesz, melyben ő is a görög drámai elemeket szerette volna kiemelni: a vívódásokat, illetve a sorscsapásokat. Éppen ezért Zak Penn egy régi Hulk-szkriptjét alapul véve, abból kvázi két jelenetet meghagyva Norton újra is írta az egész forgatókönyvet - azért, hogy utána ne az övé legyen a végső vágás joga, hanem a Marvelé. A képregényóriás viszont rút módon megvezette a színészt és a Norton által írt anyagból több mint 50 percet a vágóolló martalékává tett, hogy pörgősebb legyen a film. Persze minden tisztelet Nortonnak, aki a viták ellenére is teljes erőbedobással végigcsinálta a film kampányát, más kérdés, hogy a premier előtt nem voltak túl kedvezőek az előjelek.
De szerencsére nem kell félnünk, nem fog fájni a Hihetetlen Hulk, mely pár hónappal az első rész után folytatódik: Bruce Banner távol Betty-től Brazíliában bujkál, és az első rész vége óta nem változott át Hulkká. Megtanulta kontrollálni magát és közben az interneten csetelve-kísérletezgetve megpróbál úrrá lenni Mr. Hyde-szerű alteregóján. Azonban egy fatális véletlen révén Ross tábornok ismét nyomára bukkan és megindul a fogócska.
Az első film kissé sötét tónusa egyébként annak köszönhető, hogy Hulk a Marvel univerzum egyik legtragikusabb szuperhőse, s ennek megfelelően neki nem csak más, gonosz szuperhősökkel kell megküzdenie, mint barátainak (Vasembernek, Pókembernek és jövőbeni társainak), hanem az emberekkel és a hadsereggel is, mely utóbbi Ross tábornok vezetésével saját tulajdonának tartja az eredetileg fegyvernek kifejlesztett lényt. Persze egy Marvel-film nem lehet meg igazi főgonosz nélkül sem, így a Hulk-füzeteket ismerők már a film elején bólogathatnak, mikor kiderül, hogy a Tim Roth alakította Emil Blonsky (vagyis Abomination) lesz Hulk ellenfele a filmben. Kettejük összecsapásánál nem is marad sok minden állva, szinte a Terminator 3-at idézve amortizálják le környezetüket. (Hála a készítőknek, Hulk két további nemezise is megjelenik a filmben: Samuel Sterns, vagyis The Leader, valamint Doc Samson is.)
Ahogy az várható volt, akciók (és különleges effektusok) terén teljesen korrektül teljesít a Hihetetlen Hulk, ráadásul meglepően sokat legeltetik a kamera optikáját a zöld szörnyetegen. Szerencsére a lassabb részeket sem butították le annyira, mint egyes félresikerült Marvel-próbálkozásokban. Viszont Edward Nortonon kívül a színészek nem nagyon erőltetik meg magukat, főleg Liv Tylert látva sírjuk vissza az elődjét, Jennifer Connelly-t. Azonban szerencsére a Hulk 2 kellemes nyári popcornmozi státuszát még ő sem képes veszélyeztetni.
A legnagyobb hibája a Hihetetlen Hulknak, hogy úgy tűnik, mintha a készítők patikamérlegen számolták volna ki a játékidőbe préselt akciókat, melyek jól néznek ki, kellően nagyszabásúak, azonban olyan pedánsan helyezték el a három nagyjelenetet a film elejére, közepére és végére, hogy még az is előfordulhat, hogy az "átvezető részek" is ugyanolyan hosszúságúak.
Bár nyilván nem mindenki ért egyet, de ezen átvezetők miatt lesz leginkább jó a Hihetetlen Hulk, hiszen a kivágott 50 perc vívódás ellenére is viszonylag jól megoldott a karakterizáció. Ezt a Fantasztikus Négyes rajongói talán unalmasnak fognak találni (ők kerüljék a Hulk 2-t), ellenben akinek tetszett az első Hulk-film is, annak nem szabad kihagynia az akciósabb, kissé felületesebb folytatást sem. A Hihetetlen Hulk nyilván nem egy Vasember, de attól még tisztességes, korrekt film, aminek a megtekintését jó eséllyel nem bánja meg az ember - főleg, ha tudja, hogy mire számíthat.
A hihetetlen Hulk (The Incredible Hulk)
magyarul beszélő amerikai fantasztikus akciófilm, 2008
Rendező: Louis Leterrier
Forgatókönyvíró: Zack Penn
Zeneszerző: Craig Armstrong
Operatőr: Peter Menzies Jr.
Producer: Avi Arad
Executive producer: Stan Lee
szereplők:
Edward Norton (Bruce Banner)
Liv Tyler (Betty Ross)
Tim Roth (Emil Blonsky)
William Hurt (Thaddeus 'Thunderbolt' Ross)
Ty Burrell (Dr. Samson)
zberta,hogy,hogy jóbbnak találod az 1 részt az egy NAGY kalap sz@r a 2 részben több a humor az akció és nem is nyáladzós annyira mint a első része. Nekem a film naon teccet KIRÁLY VOT Jeee:)
No megnéztem és ez banális! :D Egyáltalán nem jobb mint az elöző rész de szerintem még el sem éri azt a szintet... Az első részt sokan fikázzák mert túl csöpögős volt...hát ebben a részben is megy a nyáladzás rendesen ráadásul ez Liv néni tényleg atom gyengén alakít... Hulk-ról meg annyit hogy igaz komolyabban néz ki mint elötte de az elöző részben jobban hasonlított a képregénybeli figurára szerintem... A taxis jelenetnél borult ki a bili nálam...hogy az miért kelett bele?! mintha 1 percig teljesen más filmet néztem volna...(taxi...) Hát én csalódtam a filmben igaz nekem az első tetszett és gondoltam még azt is überelik de sztem nem így történt... Lagymatag az egész nem nagyon tudott lekötni...
Én még nem láttam a filmet, de kétlem, hogy túlszárnyalják az első részt, az szerintem a legjobb szuperhős adaptáció volt. De azért reménykedem.
Mindenesetre szoktam röhögni azokon, akik azt mondják az elősre hogy unalmas és nem pörgös, és emellett meg a "hülye primitív amcsikak" kritizálják ezerrel. :D
Saját fejlesztésű fps nézetű scifi kalandjátékom: http://deadcyborg.com/
"Komolyan érthetetlen, hogy ki képes egy nagy benga zöld emberről készült filmet megnézni. Egyszerűen semmi valóságalapja nincs". Ez nagyon egyszerű. Amerikába szinte minden film megbukik ami nem "Amerika a világ"-ról szól. Szerintettek ha vasember mondjuk orosz lenni ki a f*** nézte volna meg? és így tovább és tovább... nem azt mondomm ha egy filmben nincs amerika akkor nem lehet sikeres de anno akkor nagyon jónak kell h legyen.
A cikkben a fiatalember szó van használva, az kizárja a gyereket. Plusz a gyerekek még el tudnak képzelni dolgokat, így nem mondaná hogy "ki találta ezt ki". nvm
őszintén ez a film elég trágya lett :( Az előző sokkal jobb volt pedig az is egy trágya. Valahogy a Hulk filmeket nem találják el. Úgy éreztem az egész film alatt hogy ennél ismeretlenebb színészek is ugyanezt el tudták volna játszani mert nem sok színészi játék kellett ehhez. Ráadásul Liv Tyler még mindig Arwenes. Túl kiszámítható és klisés az egész film. Igazából még Hulk se tetszett az előző filmben lévő zöld izé valahogy képregényszerübb volt.
na jól van, nem kell mindent elhinni amit az újságírók nyomatnak. Brutál fantáziájuk van, föleg ha idere meg kell írniuk egy cikket, Na akkor aztán csak úgy sorakoznak a megtörtént esetek valós szereplőkkel amiből persze semmi sem igaz.
Szvsz az előző jobb volt és látványosabb. A CGI se volt valami profi, ahogy láttam, meg azért egy kicsit keményebb is lehetett volna hulk, mert ez elég nudli volt, főleg a végén a csata.
Valószínűleg valami 13 éves nagyszájó gyerek, aki életében akkor látott először zöld embert, és mozi után mesélték el neki, hogy mikor még meg sem születet, már akkor millióan vették a képregényeket...
"Komolyan érthetetlen, hogy ki képes egy nagy benga zöld emberről készült filmet megnézni. Egyszerűen semmi valóságalapja nincs. Ki találta ezt ki? " Ha ennyire nem érdekelte, MINEK MENT BE az idiótája? ><
"Komolyan érthetetlen, hogy ki képes egy nagy benga zöld emberről készült filmet megnézni. Egyszerűen semmi valóságalapja nincs. Ki találta ezt ki?"
ez egy idézet volt, az amerikai premierről és nem képviseli a cikkíró véleményét csak hülyén szerkesztette meg a cikket amivel a butább embereket összezavarhatja...
Láttad a filmet - konkrétan az elejét? Mennyire ismered a készítés előtörténetét? Nem kötekedni akarok (én pl. egy héttel ezelőttig nem tudtam a Norton és Marvel közti konfliktusról), de szerintem, Te nem tudod, hogy ez a film bizony nem folytatásnak, hanem restartnak készült. A film elején viszont világosan kiderül, hogy mi történt korábban, ki-kicsoda és hányadán állnak a szereplők egymással. A tábornok később szintén feleleveníti a múltat Blonskynak is, és bizony a történetnek teljességgel semmi köze a 2003-as filmhez. Amúgy nekem az előd az egyik kedvencem, de persze a mostanin is nagyon jól szórakoztam. Remélem várható folytatás is, és örülnék ha Nortonnal is megtudnának állapodni.
"Komolyan érthetetlen, hogy ki képes egy nagy benga zöld emberről készült filmet megnézni. Egyszerűen semmi valóságalapja nincs. Ki találta ezt ki?"
Mi a f*sz? Valóságalap!? naneeee, ennél szánalmasabb dolgot.
Bezzeg, 1 újságíró akit megharapott/megmart(?) egy pók, felhőkarcólokon ugrál a kezéből kilőtt anyaggal, sokkal realisztikusabb. És még sorolhatnánk. Tényleg ilyen hülyék az emberek? Egy ilyen filmnél valósághűségről beszélni?
jaja igazad van!épp ezért nem értem miért szólnak hozzá olyanok akiknek fogalmuk sincs, a képregényről...sztem az első rész tökéletesen hozta a képregény-t..lehet kicsit túl csöpögős lett...de a szerelmi szálat is muszály volt benne felvezetni hiszen mint a Vasember első része a Hulk első rész is egy felvezető, bevezető film. (és én még elsem aludtam rajta...) Szerintem eredeti hanggal feliratosan érdemes azért az elsőt mégegyszer megnézni(vkinek végigszenvedni..)aki meg nem látta és érdekli annak meg főleg van azért abban egy-két meglepő alakítás is...
Hulk ezen formája (savage hulk,ha jól emlékszem)a dühéből nyeri az erejét és a képességeit, igy a regenerációt is. Minél dühösebb,annál gyorsabban gyógyul és annál erősebb (a képregényekben 1x megtart 1 komplett hegyláncot, illetve szinte a semmiből visszaregenerálja magát 1 percen belül) Valaki említette, hogy baromság hogy sivatagokat ugrott át...hát nem az (már amennyiben alapból nem baromság 1 átalakuló emberke) Hulk képes orbitális pályára ugrani (vagy akár szökési sebesség? passz) illetve több kilométerest ugrani....ez van,szuperhős,1 képzeletbeli világban...az eszét meg ne használja, úgyanis Banner személyisége még hírmondóként sincs jelen a hulk formában (volt/lesz 1 idő amikor egybeolvad a 2 és hulk Banner eszével gondolkodik,de az a képregény,sőt olyan is amikor fizikailag különválnak) A film maga a sok utalás miatt (stark,illetve a sorozatbeli hulk- Lou Ferrigno felbukkanása,hogy csak 2-öt említsek)szimpatikusabb volt, mint az 1. rész,amin bealudtam:D
Marvel:Ismered HULK történtét? Liv Tyler:Az meg mi csoda? Marvel:Ember átalakul nagy zöld óriássá és te fogod szeretni. Liv: Fujj ez nem tetszik nekem. Marvel: TAKARODJ!!
Ez nekem se tetszik: "Komolyan érthetetlen, hogy ki képes egy nagy benga zöld emberről készült filmet megnézni. Egyszerűen semmi valóságalapja nincs. Ki találta ezt ki? "
Hahó, a többi képregény adaptációnak van valóságalapja? Sőt a filmek nagy többségének?! ... Talán ez a lényege, hogy a kitalált személyek bármilyenek lehetnek és bármit megtehetnek.
Szerintem jó ez a cikk, csak az a mondat a legelejére nem kellett volna. Ki nézne meg egy ilyen filmet? Nagyon egyszerű. Akit érdekel, mint ahogyan engemet is. Szerintem sokkal jobb volt ez a rész mint az első. Ezt a Hulk-ot mind vizuálisan, mind belső tulajdonságilag sokkal jobban kidolgozták, és örültem hogy nem ugrált át sivatagokat, mert az nagyon nagy baromság volt. És nekem tetszett hogy nem csak össze-vissza tőr-zúz, mint egy agyatlan, hanem használja az eszét is (mert az is van). Norton tényleg a legjobb színészek közé tartozik, és jobban megállta a helyét mint az Eric Bana. Liv Tyler-t pedig menthették volna ebből a filmből, mert ezt a szerepet nem neki írták. Szerintem jót tett neki az 50 perc vágás. Az elsővel főleg az volt a baj, hogy túl hosszú volt.
Egyébként én azt vettem észre,hogy a 2.részben Hulk nem regenerálódik,míg ha jól tudom a képregényben is ez volt sőt az 1. részben is azonnal regenerálódott.Itt viszont ott van a vágás a mellkasán tök sokáig...
Mekkora seggfej vagy, hogy ilyen simán szpoilerezel! Öregem, legalább figyeltél volna oda, hogy mit írsz, vagy írtad volna ki a hsz elejére, hogy SPOILER. De nem, mert akkora tuskó vagy. Szerinted mindenki látta a filmet, aki ezt a kritikát és a hozzászólásokat elolvassa!?
nekem az előző hulk is tetszett. sőt nekem bejön ez a képregényadaptációs marhaságis :] norton meg egyenesen fantasztikus színész, kíváncsi vagyok hogy megy neki a zöldfülűsködés, szal mindenképpen megnézem legalább 1× :)
hát legalább nem volt benne annyi nyáladzás mint az elözöben, viszont a végén az amikor a csaj elsikitja magát ,hogy elég és emiatt nem öli meg Hulk a másik monsztert az kicsit felvitte a pumpát, alapvetően az a gond, hogy aki szereti a képregényadaptációkat be fog ülni a legtöbre (énis:)), de itt most örülök, hogy ingyen kapott ticket culture-al tudtam megnézni :D
Szerintem a 2-t kéne összegyúrni. A 2 ben a tábornok meg a lánya silány volt, mondhatni szar. Viszont szerintem hulk jobban meglett csinálva a 2 ben. Nem eg yneonzöld világitó viaszbabának nézett ki hanem egy izmos zőld szörny. Hulk harcmodorán meglepődtem de tetszett. Az akció lenetek is hitelesebbek voltak mint egyben. Ott eldobja több km re a tankkot és szálnak ki emberek? ha-ha. Itt azért volt törés zúzás.
Szerintem az 1 minden tekintetben jobb volt! Nem tudom,miért kell a Hulk-ból valami szerencsétlen flótást csinálni. A 2. részben az izomzata sem tetszett,az 1 ben jóval hitelesebb,plasztikusabb volt a kialakítása! Liv T. sasjno nem mutatott semmi maradandót. A tábornok is gagyibb volt,meg aki látta az 1et a hihetetlenül látványos Hulk ugrásokhoz képest,amivel kiló métert ugrott,itt meg aprókat szökkelt,és háztetőn ugrált????!!! Az 1 ben,tank ok lőtték mellbe,és fájlalta de semmi extra baja nem lett,itt meg kap egy kis gépágyút,és máris védőpajzs után szalad?? ;) Nekem így hitelesességét vesztette a film. Pedig nagyon csipem ezeket a szórakoztató marvel storykat.