Bár a portál látogatóinak száma az anyacég várakozásának megfelelően folyamatosan emelkedik, a bevételek valahogy mégsem követik ezt a trendet. Ezen szeretnének most változtatni a dizájn átalakításával.
Hirdetés
A News Corp. elsődleges célja - amint az a friss híradásokból is kiderül - a közönség további kiszélesítése, ezzel egy időben pedig a reklámbevételek érzékelhető arányú növelése. Különösen ez utóbbi terén hagy még kívánnivalót maga után a MySpace, amely tulajdonosai szerint nem jelent ideális otthont a hirdetők számára. Éppen ezért az új dizájn a reklámoknak biztosít majd nagyobb szerepet.
Ezek közül is kiemelkedik az új Batman-mozi bemutatója körüli kampány, amely rövid időre a portál jó részét bitorolja majd. A hat hónapon keresztül húzódó átalakítás végén a felhasználók egy új navigációs panelt, módosított keresőt és videólejátszót vehetnek majd a kezükbe, amely szintén a kényelmet, az egyszerűbb használatot hivatott biztosítani. Amennyiben sikeres lesz az elképzelés, a cég reményei szerint végre igazolhatják a korábbi várakozásokat, miszerint a közösségi oldalakkal igenis komoly piacra és ezzel együtt profitra lehet szert tenni. Eddig ugyanis ez nem igazán mutatkozott meg, márpedig a MySpace és riválisai nagyon is komoly terveket fogalmaztak meg.
A végső szót ezen a téren az elemzők sem tudják kimondani - továbbra is kérdés, hogy a közösségi portálok mennyiben válthatják be üzemeltetőik anyagiakkal kapcsolatos reményeit. Ami a felhasználói tábort illeti, itt nem lehet okuk a panaszra, hiszen egyedül a MySpace tagjainak száma 20 millióról 115 millióra ugrott világszerte, ez pedig nyilván már önmagában is kellő vonzerőt jelent a hirdetők számára. A problémát sokan abban látják, hogy a legtöbb oldal finoman szólva is kívánnivalót hagy maga után a kinézet terén, ez pedig lelombozhatja a kedélyeket.
Hosszabb távon még kevésbé tűnnek optimistának a kívülállók: sokak szerint egyáltalán nem megalapozott a fényes jövő, ezzel együtt pedig a bevételek további dagadására sincs garancia.
This is NOT MySpace! :XD Inkabb egy hirportalnak nez ki mint kozossegi oldalnak. Telipakolva reklamokkal, ennyi erovel bekapcsolom a TV-t azt reklamokat nezek. Szanalmas. :(
Ami myspace lapokra eddig rátévedtem, elég hányadékul néztek ki úgy általában. (Engem a HotDog oldalaira emlékeztet - borzalmas.) Ráadásul az angolra állítással én is többször szenvedtem már.
Melyik lány csinosabb? http://laslow.hu/lanyok/battle
Nekem a myspace portálokról mindig a gportálos oldalak jutnak eszembe. De lehet hogy csak én futok bele mindig szánalmas felépítésű myspace oldalakba...
Konfig: dual core hálószoba midi torony családi házban, városra néző monitorral, 1 HB (hektárbájt) külső HGG (hard grass garden), front side busz nincs, csak két utcával arrébb.
Én azért nem regisztrálok, mert nincs magyarul. A Hazai "közösségi portálok" küzül az iWiW egy nagy kupac trágya, a MyVip-et meg telepakolták reklámokkal. Ha valaki tud egy használható magyar nyelvű portált, az szóljon!
magyarázzátok már el mit kell állitani hogy ne spanyolul jelenjen meg , vagy mit tudom én milyen nyelv ez : Acerca de | Preguntas frecuentes | Condiciones | política de privacidad | Sugerencias de seguridad | Contactar con MySpace | Anunciar | Trabajos | MySpace International
AMD Athlon64 X2 5000+ | Gigabyte GA-MA69G-S3H | 2x1GB Geil Ultra DDRII-800MHz |
Ati Radeon HD 3650 256 GDDR3 | WD 320 GB | Asus DRW-1608P2S |