Navigator - informatikai megbízás az Antenna Hungáriától
2008. június 15. 11:25, vasárnap - Forrás: MTI
Navigator Informatika Zrt. egymilliárd forint értékű üzemeltetési megbízást nyert az Antenna Hungária Zrt. (AH) pályázatán: a megállapodás 3 évre szól, amit az AH egy évvel meghosszabbíthat.

Hirdetés

Az informatikai rendszer üzemeltetése mintegy ezer felhasználó kiszolgálását, s 40 szerver működtetését jelenti. A tender győztesét 3 pályázó közül választották ki az ár, a műszaki felkészültség és szakértelem, illetve a referenciák, a vállalt határidők és a rendelkezésre állás alapján.

Juhász Lajos, a Navigator Informatika Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: a társaság képes bármilyen méretű vállalat informatikai rendszerének üzemeltetésére. A Navigator Informatika Zrt. a magyar IT piac egyik vezető informatikai szolgáltató vállalata: mintegy 280 ügyféllel rendelkezik és közel 4.000 felhasználót támogat. A 100 dolgozót foglalkoztató cégnek az AH-val kötött szerződése most a legnagyobb volumenű, de más vállalatokkal tárgyal két másikról is, amelyek egyenként is nagyobb értékűek.

A vezérigazgató elmondta: tavaly az IT-outsourcing piac gyakorlatilag nem nőtt, s várhatóan az idén sem bővül jelentősen. Az már biztosan látszik, hogy a korábbi feltételezésekkel ellentétben a kis- és közepes cégek megrendelései nem rántják ki a gödörből az iparágat. Ennek hátterében az áll, hogy ezeknek a cégeknek előbb informatikai beruházást kellene végrehajtaniuk ahhoz, hogy az IT-rendszereik működtetését más vállalatra bízhassák.

Nem teljesedett be az várakozás sem, hogy az állami megrendelések bővítik a piacot, sőt ellenkezőleg, a kormányzati szervezetek összevonásával még csökkent is az outsourcing szegmens megrendelése. Ezen túlmenően a nagy verseny miatt csökkennek a szolgáltatási árak is.

A Navigator 2007-ben 1,68 milliárd forint bevételt ért el, ami 10 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit, s jóval fölötte van a piaci átlagnak. A cég kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) szintén 10 százalékkal nőtt, s tavaly elérte a 225 millió forintot.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
jalos  
2008. jún. 16. 11:24 | válasz | #2
A számolás mellé tanulj meg olvasni is, mert 3 évre szoló 1 milliárdos üzlet, azaz 333 millió /évvel számolj. Mindjárt stimmelnek a számok.
2008. jún. 16. 10:35 | válasz | #1
"Navigator Informatika Zrt. egymilliárd forint értékű üzemeltetési megbízást nyert az Antenna Hungária Zrt. (AH) pályázatán"
"Az informatikai rendszer üzemeltetése mintegy ezer felhasználó kiszolgálását, s 40 szerver működtetését jelenti"
"A Navigator Informatika Zrt. a magyar IT piac egyik vezető informatikai szolgáltató vállalata: mintegy 280 ügyféllel rendelkezik és közel 4.000 felhasználót támogat."
"A Navigator 2007-ben 1,68 milliárd forint bevételt ért el"
Na osszunk csak és szorozzunk. 4000 felhasználó, ami 280 különböző ügyfél (gyakorlatilag kicsik, és kicsiben minden drágább) az 1.68 Mrd Ft. 1 ügyfél (állami cég), ami 1000 felhasználó, az meg 1Mrd Ft. Vagyis magánszektorban 0.42MFt/felhasználó áron is megéri csinálni a dolgot, 280 apró-cseprő ügyfélnél, de ha állami megrendelés jön 1 cégtől, gondolom homogénebb rendszerből mint a 280 ügyfélé, akkor rögtön csak 1Mft/felhasználó áron éri meg a buli.
Marhák, ha loptok az állami pénzből, legalább sajtó hírt ne csináljatok belőle!