Egyesült Királyság: legálisak a modchipek
2008. június 15. 11:01, vasárnap
A játékipar által szívből gyűlölt modchipek használatát ítélte legálisnak egy brit fellebbviteli bíróság, helyt adva az alperes azon állításának, hogy a jogsértést a felhasználó, nem pedig a modchip készítője követi el.

Hirdetés

A konzoltulajdonosok jól ismerik a modchipek felhasználásának előnyeit: segítségükkel lehetővé válik az egyes játékok eltárolása (erre hivatkoznak a legtöbbször a vásárlói oldalon), illetőleg az illegális másolatok terjesztése és alkalmazása (ez pedig többnyire a gyártók és fejlesztők részéről hangzik el panaszként, sűrű prüszkölés és fújtatás keretében). A témában ezúttal szigetországban született érdekes ítélet, amelynek eredményeként megsemmisítették az első döntést.



A brit konzolkörökben meglehetősen jól ismert Neil Stanley Higgs, becenevén Mr. Mod Chips, az azonos nevű internetes oldal tulajdonosa és üzemeltetője a döntés révén elkerülte a felelősségre vonást. Hat hónappal korábban a bíróság még egyhangúlag mondta ki bűnösségét, amiért Hong Kongból rendelt chipekkel lehetővé tette az Xbox 360 konzolon megjelent játékok eltárolását, illetve a kalózpéldányok felhasználását. Ezt az ítéletet a fellebbviteli bíróság most megsemmisítette, kimondva, hogy Higgs jogosan hivatkozott ártatlanságára.

Ő ugyanis mindvégig azt állította, hogy a jogsértést egyetlen esetben sem a modchip készítője követi el, hanem az a felhasználó, konzoltulajdonos, aki annak használata mellett dönt és ezzel illegális úton beszerzett játékokat használ saját vagy más készülékén. Ezzel tehát ő maga körülbelül annyira tekinthető bűnösnek, mint például a Sony, ha valamelyik számítógépét illegális másolásra használják fel. Az érvelés ismerős lehet, hiszen fájlcserélő körökben is sokszor elhangzik, ám ezúttal ez bevált és a bíróság egyetértett a modchip készítővel.

Az oldalon azóta hatalmas kép hirdeti a győzelmet - meglátjuk, a játékipar meddig tűri a jelenlegi állapotot. Példaként említik, hogy Ausztráliában hasonló döntés született még 2005-ben, ez azonban nem akadályozta meg a kormányt abban, hogy egy évre rá betiltsa a modchipeket.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
dez  
2008. jún. 16. 16:49 | válasz | #9
Jaja, más funkciói is vannak ezeknek, amit akár gyári játékkal is ki lehet használni.
2008. jún. 16. 13:17 | válasz | #8
nincs ellentmondás.. egy ilyen chip nem kényszerít rá hogy illegálkodj, pusztán "megengedi" hogy élj a biztonsági másolat jogoddal.. az más kérdés hogy akkor is elindul a játék ha nincs meg az eredetid :)
JTBM  
2008. jún. 16. 11:32 | válasz | #7
Érdekes ítélet. Ugyanezen az alapon engedélyezni kell a fegyver és a kábítószer árusítást is, hiszen ott sem a boltos követi el a bűncselekményt, hanem a felhasználó...
2008. jún. 16. 07:56 | válasz | #6
ha tovább olvasol akkor sem derül ki hogy ennek a mondatnak mi az értelme mert nincs, ellentmondás tényleg
Timbu  
2008. jún. 15. 12:52 | válasz | #5
Bocs, tovább kellett volna olvasni...
Timbu  
2008. jún. 15. 12:50 | válasz | #4
"A játékipar által szívből gyűlölt modchipek használatát ítélte legálisnak egy brit fellebbviteli bíróság, helyt adva az alperes azon állításának, hogy a jogsértést a felhasználó, nem pedig a modchip készítője követi el."

A mondat két része nem mond ellent egymásnak? Mert ha legális, akkor nem a felhasználó követ el jogsértést.
2008. jún. 15. 12:34 | válasz | #3
A hitachi meghajtós 79 es boxokhoz modchip kell. És pont a mr modchip volt az egyik cég ahol lehetett ilyet beszerezni ! ;)
2008. jún. 15. 11:45 | válasz | #2
loál
Ha én megveszem a boltban a ps4-et meg az xboxot900-at, és egymásra rakom őket, és egy 10 kilós kalapáccsal széttöröm őket, az akkor rongálásnak számít ?
Egyébként meg gondolom senkit sem érdekel, mert ha lecsuknák a mukit, akkor majd interneten rendelik meg a chipeket Hong Kongból.. Aztán majd Kínát is betiltják ?
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. jún. 15. 11:38 | galéria | válasz | #1
Minek modchip x360-ba? Hát nem flesseléssel oldották meg a warezt?