![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Gyorsan akarta megszerezni a Yahoot a Microsoft
2008. június 15. 11:03, vasárnap
A szoftvercég a kútba esett ajánlat után most magyarázza bizonyítványát. Szerintük a Yahoo jobban járt volna velük, amennyiben időben megállapodnak. Utóbbi azonban inkább a Google-t választotta.
Persze azt Kevin Johnson, a Windows és Windows Live részleg első emberének levele esetében sem mondhatjuk, hogy mindezt a nagyközönségnek szánták volna, a levél tartalma mégis kiszivárgott, így mi is megismerhetjük az eddig bizalmasan kezelt részleteket. Többek között azt, hogy már március 10-én közölték a Yahoo vezetésével, hogy legkésőbb április végéig szeretnének megállapodni, mivel az egyesülést csak ebben az esetben tudnák lezárni még a naptári év vége előtt. Ez azonban a felvásárlási ár körüli viták miatt elmaradt, mint ahogy az ezt követően megtett újabb ajánlat sem vezetett sikerre. A Microsoft ugyanis a tétovázást látva egy újabb ajánlattal fordult a keresőcéghez. Ebben egészen pontosan 8 milliárd dollárt fizettek volna ki a cég 16 százalékáért, további 1 milliárdot pedig a keresőplatformét. A bevételek megosztásáról szóló rész évenként újabb 1 milliárd dollárt eredményezett volna a Yahoo számára, mivel a jelenleginél jobb eredményeket ígértek számukra az első három évben. Ez sem volt elég azonban a vezetés meggyőzéséhez, így Johnson most már hiába állítja, hogy az ő ajánlatuk révén a keresőcég sokkal jobban járt volna. Az együttműködés elmaradása ellenére a szoftvercég továbbra is javítani igyekszik helyzetét az online keresők és egyéb szolgáltatások területén. Ebben játszhat fontos szerepet a HP-vel kötött szerződés, amelynek részeként az első számú PC-gyártó a Live Search Toolbar szoftvert minden, a tengerentúlon értékesítendő személyi számítógépben felhasználja 2009 januárjától. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() | Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|