|
||
![]() |
![]() | |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Nyílt szabványok mellett az EU versenyügyi biztosa
2008. június 11. 12:02, szerda
Neelie Kroes az OpenForum Europe
című rendezvényen szólalt fel és egyértelműen kiállt a nyílt dokumentum formátumok alkalmazásáért, de a szerzői jog által védett technológiákat sem vetette el.
A politikus felszólalásában kifejtette: ez nem azt jelenti, hogy ellenezni kellene a szerzői jog által védett technológiákat és azok használatát, hiszen számos szolgáltatás, például a második és harmadik generációs mobil hálózatok ezekre épülnek. Azonban az sem igaz, hogy ezek a technológiák a lehető legjobb megoldások egy adott területen. Ráadásul jól megfigyelhető, hogy a legfontosabb technikai fejlesztések jelentős része a nyílt szabványokhoz köthető. Kroes példaként említette a HTTP, a HTML és az XML internetes protokollokat. A nyílt formátumok előnye pedig, hogy a használatuk kevesebb licencproblémával jár, ráadásul a szerzői jog által védett megoldások esetében nem elhanyagolható szempont a költségtényező sem. "Nem látom be, hogy miért lenne jó a felhasználók számára, ha a a szerzői jog által védett technológiák szabványokká válnak anélkül, hogy kiderülne, mik az előnyeik az alternatív megoldásokkal szemben. Amennyiben a szabványokkal kapcsolatos döntéseket nem a technikai kérdések, hanem a háttérmegállapodások és a nyomásgyakorlások határozzák meg, akkor ez sértheti az EU szabad piaci versenyről szóló előírásait" - utalt az európai uniós biztos a Microsoftra és az OOMXML-re. Neelie Kroes ugyanakkor közölte: az Európai Bizottság nem feltétlenül akar beavatkozni a piaci folyamatokba, hiszen az iTunes példája is jól mutatta, hogy a felhasználói nyomásgyakorlás is sokat segíthet egy ügyben. Látható, hogy a zeneipar fokozatosan felhagy a digitális másolásvédelmek használatával és egyre inkább az MP3 formátumot részesíti előnyben. Kapcsolódó cikkek
![]() Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Más torrent-oldalak is követhetik a BTJunkie példájátA Megaupload első emberének letartóztatása, majd a The Pirate Bay vezetői elleni jogerős ítélet nem csak a BTJunkie üzemeltetőjét félemlítette meg, hanem más portálok működtetőit is.Eladói kedvezménnyel motivál a Microsoft Miközben a Nokia végre régebbi készülékein is elérhetővé tette a Belle verziót, az utódot fejlesztő Microsoft immár Európában is több ajánlattal kedvez a legtöbb készüléket eladó boltoknak, hogy fellendítsék a forgalmat.
| Hirdetés
|
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|