Valós netsebességet adnak meg a brit szolgáltatók
2008. június 6. 21:56, péntek
Csatlakozva a brit szabályozó hivatal, az Ofcom felhívásához, egyre több helyi internetszolgáltató tesz ígéretet arra, hogy az előírt határidőn belül elkészíti az otthoni kapcsolatokat jellemző valós internetsebességek összesítését.

Hirdetés

Az Ofcom ezúttal egy folyton visszatérő problémában szeretne segíteni a felhasználóknak, ez pedig az otthoni internetelérések valós és reklámozott sebessége. Nemcsak itthon, de a szigetországban is gyakori panasz ugyanis, hogy a szolgáltatók szándékosan magasabb korlátokat adnak meg a hirdetésekben, illetve a csomagok ismertetőanyagaiban, amelyek a mindennapi használat során rendkívül ritkán vagy soha nem lehet elérni. Éppen ezért a hivatal most elindított kezdeményezése a valós adatok felmérésére és összegzésére kéri a szolgáltatókat.

Az önkéntes alapokon meghirdetett Code of Practice máris 33 szolgáltatót tudhat soraiban, amellyel a teljes brit piac mintegy 90 százalékát lefedik. Ez elsősorban a pontosabb és részletesebb adatok közlésére buzdítja a szolgáltató cégeket: pontosabb becslések a maximális sebességet illetően, olcsóbb csomagok elérhetővé tétele ott, ahol a korábban hirdetett sávszélesség valamilyen oknál fogva nem elérhető, az ilyen és hasonló technikai bibik minél előbb történő kiszűrése és orvoslása, valamint egyértelmű információ a hálózati és használati korlátokról, és figyelmeztetések közlése a felhasználók felé, amennyiben kezdik megközelíteni ezen határokat.

A kezdeményezést alapvetően pozitív visszhang fogadta az ágazat kisebb-nagyobb szereplői részéről, ezért is fordulhatott elő, hogy rövid idő alatt sokan csatlakoztak. Ez - ahogy azt már említettük - teljesen önkéntes alapon történik, ám a szolgáltatók ezzel vállalják, hogy hat hónapon belül minden tekintetben megfelelnek majd az itt előírtaknak. Az illetékesek most azon vitáznak, hogy vajon a mobil (3G) eléréseket is be kellene-e venni a listába, avagy maradjanak meg a hagyományos otthoni megoldásoknál.

Néhány kritika is elhangzott a projekttel kapcsolatban, amelyek többnyire azt emelik ki, hogy a valós sebesség kérdése csak egy az égető problémák közül. Legalább ugyanilyen fontos ugyanis a vonal megbízhatósága, amivel szintén sok gondot okozhatnak a felhasználóknak.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. jún. 10. 12:20 | válasz | #27
Azért tegyük hozzá, hogy a digi másfajta hálózatot használ, mint a többiek. Sebességben az egy teljesen más szintet képvisel, ezért nem nagyon érdemes összehasonlítani a többivel. Persze a többi szolgáltatónak is ebbe az irányba kéne haladni és akkor tudnának versenyezni a digivel (is). :)
Szerintem azért nem kapkodnak, mert a digi csak kevés helyen elérhető, így nem érzik magukat annyira veszélyben.
2008. jún. 10. 09:57 | válasz | #26
Budapest XV. ker. DIGI kábel. 4.500ft 20Mega fel/20Mega le. de inkább 25 fel, és NINCS KORLÁT. (amúgy a garantált a 4Mega, demég nem volt olyan hogy leesett volna a 20Mega). előtte T-kábel volt. még tavalyelőtt télen 13.700ft volt az 1Megás net a T-kábelnél. tavaly már 6.000ft az 1Mega. ez a T-kábel egy vicc!!!!!!!!! most evvel a DIGIvel megvagyok elégedve, ingyé van a telefon havidíjja, adnak készüléket is, és a perc díjjak is nagyon olcsók, hálózaton belűl pedig 2000perc ingyenes. a kábel tv-nél viszont nem áltam át a DIGI-re mert nekik csak analód van. annál maradtam a T-kábelnél, és + beköttettem a HD csatornákat, viszont ha lessz a DIGInél is, akkor rögtön átfokok menni avval is.
shabba  
2008. jún. 09. 23:02 | válasz | #24
Ha már brit szolgáltatókról van szó. A British Telecom, az angol "T-com és T-online" július 1-től módosítja ADSL csomagjainak adatforgalmi korlátait. A sebesség továbbra is marad akár 8 Mbps mindhárom csomag esetén, ahogy eddig is. A legkisebb csomagnál 16 fontos ár mellet, a korábbi 5 GB-os limit 10GB-ra nő. A középső csomagnál 21 fontos ár mellett 8GB-ról 15GB-ra nő a limit. A harmadik legnagyobb csomag esetén 25 fontért marad a korlátlan csomag jelleg ahogy korábban, de továbbra is fair use policyval. Kérdés a korábbi rejtett 40GB-os korlátlan limiten változtatnak-e. P2P lassítás csúcsidei órákban továbbra is megmarad.
shabba  
2008. jún. 09. 19:55 | válasz | #23
Azért mert a garantált sebességnek egészen más piaci ára van, mint amit te fizedtsz. Egy garantált 10 Mbps-es elérés ára valahol 200e körül van, te pedig nem véletlenül fizetsz csak 7.5e-öt ugyanekkora sebességért. Természetesen ennek megfelelően a két szolgáltatás sem ugyanaz, mivel a te lakossági csomagod nem garantált elérés, hanem best effort.

Ezért az árért a szolgáltató nem egy maximális sebességet garantált, hanem csak egy jóval alacsonyabb értéket(a te esetedben 512/128 kbps-et) és ha a tényleges sebességednek valahol e minimum és maximum között van akkor az rendeltetészerű szolgáltatás. Egyébként minden szolgáltató csak a saját hálózatán belül garantál bármilyen sebességet, azon túl már semmire nincs garancia. Maximum akkor ha újabb súlyos pénzekért, szabott irányokba további garantált elérést vásárol az előfizető.
Akuma  
2008. jún. 09. 17:40 | galéria | válasz | #22
10M/2M havi 7500 forintért a upc-től, csakhogy hiába magas a "korlát", ha a többi szolgáltató túl van terhelve, így a legtöbb oldal lassan töltődik be, illetve a fájlok lassan töltődnek le... Ritka kivételek persze vannak, akkor lehet élvezni a tempót... Amúgy meg bosszantó a dolog, hogy ha előfizetek valamire, ráadásul Hűségnyilatkozattal, akkor azt miért nem garantálják nekem, amire meg van kötve a szerződés.
2008. jún. 09. 10:37 | válasz | #21
Budapest 2500 Ft (digikábel 10/10)
http://www.speedtest.net/result/281714485.png
Na jó ez csak poén, nem azért linkeltem.. Sajnos elég kevés helyen elérhető. :(
Egyébként a speedtest elég szarul mér, szóval senki se vegye pontos eredménynek.
2008. jún. 09. 09:57 | válasz | #20
Budapest, IX. ker, 5k HUF.
Vogel  
2008. jún. 09. 09:07 | válasz | #19
GTS datanet 4mega/256 7200ft. És tartják a beígértet :O
moon08  
2008. jún. 08. 23:59 | galéria | válasz | #18
Azért vannak kivételek itthon. 6Mb/1Mb ezt rendeltem, és ez van.


cooliq  
2008. jún. 08. 14:28 | válasz | #17
Koszi, mar at is kuldtem az infot a lakotarsamnak.
shabba  
2008. jún. 08. 13:38 | válasz | #16
A Virginnél mindig is volt sávszél menedzsment, ami adott adatmennyiség után lassította a sebességet. De elég gyakran változtatják a sávszél menedzselési szabályaikat, szinte fél-negyedévente korrigálnak rajta. Most a legutóbbi így néz ki:

cooliq  
2008. jún. 08. 02:36 | válasz | #15
Jah amikor irtam hogy dobja a virgin a savszelt akkor meg is szakad vagy kb 4 mb-t fut. Ami furcsa hiszen a felet minimum garantalni kellene(20/1 csomag). Ez van. Amcsiban meg kb. 3 eve volt 1000kB/s le meg 1xxkB/s fel(kilobajt) Most ugyan az 3xxxKB/s le meg 3xxkB/s fel ugyan annyiert, van meg fejlodnuk a cable szolgaltatoknak itt.
cooliq  
2008. jún. 08. 02:32 | válasz | #14
Nekem meg a jo oreg bulldoggal volt a szerzodesem. Kozben megvette a pipex. Minden maradt a regiben. Az az annyit hasznalom a netet amennyit akarom igaz sokat is fizetek aranylag de cserebe nem szol senki semmit(a mostani elofizetesi dij megfelel az uzleti csomagnak). Igaz 8mb hirdettek de nincs csak 5-6 mb. Nem zavar mert van egy kabeles szolgaltato is nalunk a virign(tehat ket internet van) de a virgin elegge dobja a savszelt es nincs is mindig, amig a adsl mindig van. Elotte kabel fun voltam mert amcsiban nagyon jo a kabel. Angliaban valahogy pont forditva.
duvy  
2008. jún. 07. 21:19 | válasz | #13
Ilyen mérést csinálhatnának itthon is.
Mostani T-online 8Mbites csomagban napközben átlagban van úgy kemény 512Kbit/s es netem... dehát mit tehetek ha még a minimumba benne van? :S
Még a Hírközlésisek is voltak kint, akkor ~65kb/s volt a le sebesség, szóval minimumba benne, é így ők se nagyon tudtak mit csinálni, mert Hiába "AKÁR" 8Mbit, még hajnalba is csak 4 max...A szerződésben leírt minimumot meg épphogy de eléri.
shabba  
2008. jún. 07. 17:14 | válasz | #12
"De egyebken akinek kabeles nete van az uvegszalas teljesen a hazig."

Már bocs de ez nem így van. A Virgin ugyanolyan kábelnet hálózattal rendelkezik, mint bármely másik kábelszolgáltató világszerte. Ez tipikus HFC(hybrid fiber coax) hálózat, ahol az optikai szál a nodeokig ér el, onnantól pedig coax megy tovább a fogyasztókhoz. Az hogy milyen sűrűn vannak a nodeok az körülményektől fóggően változhat, a jellemző érték olyan 500-1000 háztartás körül van.

A Virgin hálózata hasonló kialakítású mint itthon a UPC hálózata, a csomagkialakításuk is igen hasonló. Sávszélesség menedzselést is használ mindkét cég, de eltérő módszerrel.
Lu  
2008. jún. 07. 16:01 | válasz | #11
A problema itt nem a penz szerintem. Egy idoben igen jo volt itt az irtenet eleres, csak tul elkenyelmesedtek az Angolok. Azt most kapnak eszbe,hogy lemaradtak europatol.

A BT megcsak most kezdte el fel evve eppiteni az ADSL2+ halozatot egesz angliaban.

A VIRGIN (kabeles internet) Meg most kezdi ajanlgatni az 50M/2.5M csomagokat.
Lu  
2008. jún. 07. 15:56 | válasz | #10
Felre ertetel roliika. Sajnos en nem rendelkezem uvegszalas nettel. Nekem SKY netem van amihez a BT telefon szolgatatotoltol berelem a vonalat.
De egyebken akinek kabeles nete van az uvegszalas teljesen a hazig.
De a fizuval visszont igazadvan.
2008. jún. 07. 15:42 | válasz | #9
Mármint otthon bent nálad van üvegszál és úgy 20 megabit? Az nagyon szar. 8000az nem vészes 5 Megabitért annyira ám. Itthon most mobilneten jön 0.5-6 megabit. 4-5000ért. Iszonyatosan ingadozik a sávszél és erősen szűrik..de legalább mobil.

TV kábelen(koax) UPC-nél 20 megabit a max és annyit tudnak is adni. 20 fölött csak bérelt vonal nagyon drágán van.

Amúgy azért nézd azt is, hogy itt úgy 4-5-8000Ft a net, hogy a minimálbér 60 000Ft nálatok meg 300 000-400 000, van 1 kis reálbér eltérés.

de ahogy mondod attól függetlenül felétek ritka szarul van kiépítve a net. (de ha jól tudom sok helyen van ingyen wifi)
Cobra.  
2008. jún. 07. 15:42 | válasz | #8
Azért 8e-ért telefonvonal+5M net elég jó ár, nekem most a minimál díjcsomag telefonra 3200Ft+4Mbit Adsl net (amiből itt csak 2 elérhető) 7900Ft.
Lu  
2008. jún. 07. 15:02 | válasz | #7
A kabelszolgatatorol meg ne is beszeljunk, hogy vetitik meg az embereket. 20M/1M csomagot ajalank azt meg megsem kozeliti sok helyen, pedi uvegszalat hasznalnak, a legujab docsis szabvanyal. Ja es az unlimited csomagert jar napi 9GB letoltes meg a korlatozot letoltesisebbeseg. P2P halozatot alapbol tiltja. Figyeli a halozati forgalmat. Szerintem otthon jobb a helyzet.
Lu  
2008. jún. 07. 14:55 | válasz | #6
Hat igen mindenki mondja, hogy igy a magyar szolagltato meg ugy a magyar szolgaltatok, azt kozbe itt sokal rosszab a helyzet. Itt meg csak nem is tudjak az elosztok az ADSL2+-ot csak ADSLMAX-ot tudnak ami kb 3 es 8 mega koze sorolhato, ami inkabb 4-5 mega. A telefonvonal es az internetert kb 8 ezer ft-ot fizetek amiert 16 megat igernek, nekem ebbol erheto el 5M.
2008. jún. 07. 13:41 | válasz | #5
Én Szlovákiában lakok itt ha átszámolom kb 3500-4000 Ft az 1 megás net.Nekem 512kbps-os van és 1024kbps-al megy.Itt azért betartják a sebességet ja és korlátlan töltési mennyiség.
2008. jún. 07. 13:12 | válasz | #4
Ilyen mutyi netek vannak arrafelé? Akkor mi egész jól állunk.

IP TV gondolom akkor nincs kilátásban.
2008. jún. 07. 12:52 | válasz | #3
mi könnyebben megoldottuk, 2 szomszéddal közösen fizetünk elő és jó esetben 320k-val is töltök. bár a környékünkön mindenki kettesével-hármasával fizet elő, mert a helyi központ már nem tud több címet kiosztani, asszem csak 128 hely van rajta.
Tetsuo  
2008. jún. 07. 12:26 | válasz | #2
Pl a Virgin Medianak a 4Megas csucsidoen nincs felmega sem..
A BT meg figyeli a netezoket mint a nagytestver.
2008. jún. 07. 10:45 | válasz | #1
Ez bizony tud kellemetlenségeket okozni, úgyhogy jó, hogy törekednek a pontosabb sebességek megadására. Itthon sem ártana ilyesmi. :/