Német kormány: igen az online házkutatásokra
2008. június 5. 23:41, csütörtök
A német kabinet megszavazta a Német Szövetségi Bűnügyi Hivatalról (BKA) és annak jogköreiről szóló törvény kibővítését. Szabad az út a lakások kamerákkal való megfigyelése és a számítógépek feltörése előtt.

Hirdetés

Wolfgang Schäuble a módosított jogszabályt a német köztársaság biztonsági rendszerének fontos elemének nevezte, mivel lehetővé teszi nem csak a lakások kamerákkal való megfigyelését, a telefonok lehallgatását és az online házkutatásokat egyaránt. Utóbbi akciókat minden esetben a BKA igazgatójának vagy a helyettesének kell jóváhagynia és az engedélyt mindig megvizsgálja egy bíróság is. Csak ezután kerülhet sor a bevetésekre. Amennyiben bármely törvénysértő dolgot tapasztalnak a kirendelt bíró elrendeli és felügyeli a megszerzett adatok és információk megsemmisítését.

A törvénymódosítását a Zöldek nemes egyszerűséggel "Stasi 2.0 multimédiás verziónak" nevezték, míg az FDP a BKA-ra máris ráragasztotta a "szuperspiclihivatal" jelzőt. Volker Beck, a Zöldek parlamenti ügyvezetője elmondta, hogy erről a napról "az emberi jogok fekete napjaként" kell majd megemlékezni Németországban.

"A terrorizmus elleni harc verseny az idő és a technika ellen. Amennyiben a rendőrség elveszíti ezt a harcot, akkor az állampolgárok az életükkel és az egészségükkel fizetnek" - reagált a hírre Konrad Freiberg, a Német Rendőrségi Szakszervezet (GdP) elnöke. Jörg Ziercke, a BKA igazgatója korábban úgy nyilatkozott, hogy nem érti az aggodalmakat, mivel szerinte minden előírást be fognak tartani. A szakember hozzátette: azért van szükség a változtatásra, mert a terroristák jóval a bűnüldözők előtt járnak és a hatóságoknak ezért új, korszerű eszközökre van szükségük a terrorcselekmények sikeres felderítésére és megakadályozására.

A törvénytervezetet korábban alkotmányellenesnek nyilvánította a német alkotmánybíróság, ennek ellenére a jogszabály nem tartalmazza a testület által kifogásolt pontok módosításait.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. jún. 06. 20:54 | válasz | #18
Tipikus terrrrrorista megnyilvánulás !!!FUJ!!!
Főleg az a fekete hajú! Ő a vezér!
2008. jún. 06. 20:52 | válasz | #17
Ne féljetek, beveszik majd a németországi bárány-droidok.
Terrrrrrrorissssták ááááááá
Csak úgy nyüzsögnek éjjel-nappal, alig látni tőlük az aszfaltot..
Javaslom a nem droidoknak a Brasile és az 1984 c. filmek megtekintését...
szombi  
2008. jún. 06. 20:50 | válasz | #16
hehe. remélem hozzám is beköszönnek:

Csi9aa  
2008. jún. 06. 20:15 | válasz | #15
Igen, és Honecker volt a főnöke, mi? Barom.
2008. jún. 06. 19:17 | válasz | #14
jobban hiszek a nagyfateromnak aki Birkenauban volt anno gázcsapszerelő
2008. jún. 06. 19:16 | válasz | #13
Xerobank ,Operator
2008. jún. 06. 15:37 | válasz | #12
Hehe, nem vagyok benne biztos, de nem lepődnék meg, ha Cory Doctorow Little Brother című könyvének első fordítása németül jelenne meg.

Töltsétek le a fenti linkről (legális, Creative Commons) az e-bookot, olvassátok el, érdemes.
Csi9aa  
2008. jún. 06. 15:20 | válasz | #11
Olvass már el egy hetedikes történelemkönyvet légyszíves.
2008. jún. 06. 14:59 | válasz | #10
csak nincs valami bajod az ....apó-val ?
2008. jún. 06. 13:18 | válasz | #9
"Siman lezert iranyitanak az ablakuvegre, es kesz" - na persze. Ez kb. olyan, mint több száz méter távolságból valakinek megfigyelni a crt monitorát pusztán a kisugárzásból. Voltak olyan vadászkalandok is, hogy azt is meg tudják figyelni, hogy mit nyomtatsz, milyen billentyűket ütsz le, stb. Azért nem kell ám mindent elhinni!
Visszatérve a lézeres lehallgatásra: simán védhető. Kell egy függöny, vagy egy redőny. Mellesleg dupla ablaküveg esetén már nem mennek semmire...
Az, amiket filmekben látsz, néha olyan messze áll a valóságtól, mint Makó Makao-tól.
2008. jún. 06. 12:57 | válasz | #8
Hmmmm.

1. A KABINET fogadta el. parlament elott meg nem volt a torveny. Ez igy semmit sem jelent.

2. Ha tenyleg alkotmanyserto, a budos eletben nem lephet ervenybe.

3. Lehallgatashoz nem kell mikrofon. Siman lezert iranyitanak az ablakuvegre, es kesz. De mar ez is 20 eves technika. Anno a 60-as evekben mar csinaltak olyat az oroszok, hogy adtak az amerikai nagykovetnek egy ajandekot, amiben volt egy femlap (!!!). Ez a femlap ugye atveszi a levego rezgeset. Erre az epuleten kivulrol rairanyitanak egy radiosugarat, es a visszaverodest rogzitik - kesz a lehallgatas, meg ablak se kell hozza. Es ez a 60-as evekben volt! Hogy azota hova jutottak, nem tudom, de gyanitom, hogy a szamitasi kapacitas fejlodese sokat javitott a zajszuresi technikakon is.

Osszegezve: akit le akarnak hallgatni, az lehallgatjak. Kesz.

2008. jún. 06. 11:59 | válasz | #7
A telefonok lehallgatása, meg a azámítógépek hálózati forgalma simán megvalósítható a szolgáltató segítségével (is). De a lakások kamerával való megfigyelése már nem. Ahhoz oda kell menni, és telepíteni kell kamerá(ka)t. De ilyen alapon mikrofonokat is telepíthetnek, és akkor még a hangokat is meg tudják figyelni. A mikrofonok elrejtése egyszerűbb, mint a kameráké, mert nem kell szem előtt legyen. De a kamera csak akkor lát engem, ha én is látom a kamerát, tehát az könnyebben kiszúrható. Ha ilyet észrevennék, akkor elkoboznám :) Nem büntethetnek meg érte, hiszen én elvileg nem is tudhatok róla, hogy ott van. A mikrofonokkal szintén ezt tenném, de előtte folyamatosan szidnám a lehallgatók felmenőit :)

A hálózati (internetes) forgalmat könnyű figyelni (ezt nálunk évek óta megteszik, nem véletlenül telepítették a szolgáltatókhoz a fekete dobozt). Ha a zavarosban halászik valaki, netán terrorista az illető, az használjon netcafet, vagy keressen egy nem védett wlan-os hálózatot.
A telefonbeszélgetéseket is simán lehet ellenőrizni, legyen az vezetékes, vagy mobil. Ezt csak úgy lehet kivédeni, ha a kritikus beszélgetést nem a saját készülékéről teszi meg az illető.

Ha valakit operatív módon megfigyelnek, az készüljön fel a legrosszabbra. Mindenét bepoloskázzák, lekövetik. Szerencsére nincs akkora apparátusuk, hogy mindenkit megfigyeljenek :)

Pár régi amerikai filmben lehet is látni ilyesmit, pedig akkor még nem is volt olyan törvényük, amilyen most van. És az sokkal rosszabb, mint a németországi. A cikkíró nagyon gyűlölheti a németeket, vajon miért? Miért nem ír a sokkal rosszabb amerikai rendszerről?
Csi9aa  
2008. jún. 06. 10:52 | válasz | #6
Te megint hülye vagy, az NDK kicsit később volt. Tudom hogy még nem tartotok itt történelemben áltsuliban, de akkor legalább csöndben maradnál.
Csi9aa  
2008. jún. 06. 10:50 | válasz | #5
Benne van a cikkben is amire gondolsz... Nem csak te vetted észre.
" A törvénymódosítását a Zöldek nemes egyszerűséggel "Stasi 2.0 multimédiás verziónak" nevezték, "

Felháborító, mit meg nem tehetnek.
2008. jún. 06. 10:20 | válasz | #4
ha jól emlékszem valamilyen ....apó -nak hívták, de nem télapó az biztos.
Turdus  
2008. jún. 06. 09:48 | válasz | #3
"Senkinek magánéletébe, családi ügyeibe, lakóhelye megválasztásába vagy levelezésébe nem szabad önkényesen beavatkozni, sem pedig becsületében vagy jó hírnevében megsérteni. Minden személynek joga van az ilyen beavatkozásokkal vagy sértésekkel szemben a törvény védelméhez."

"A jelen Nyilatkozat egyetlen rendelkezése sem értelmezhető úgy, hogy az valamely állam, valamely csoport, vagy valamely egyén részére bármilyen jogot adna arra, hogy az itt kinyilvánított jogok és szabadságok megsemmisítésére irányuló tevékenységet fejtsen ki, vagy ilyen cselekményt elkövessen."
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. jún. 06. 09:47 | galéria | válasz | #2
Hogy is hívták az ndk-s "államvédelmi terrorszövetkezetet"? Az ndk-s ávo-t? Mert nyugodtan újra is alakíthatják. Szépen bekamerázzák az embert, feltörik a gépét, majd jön a fekete autó sötét emberek, betuszkolják, és többé nem megy haza.
kvp  
2008. jún. 06. 09:29 | válasz | #1
"A törvénytervezetet korábban alkotmányellenesnek nyilvánította a német alkotmánybíróság, ennek ellenére a jogszabály nem tartalmazza a testület által kifogásolt pontok módosításait."

Ezek alapjan nem kellene ezt a torvenyt alapbol megsemmisiteni? Vagy nemetorszagban mar ez sem mukodik? Mondjuk nallunk meg senki nem tartja be a torvenyeket, de legalabb nem lehet mindent torvenybe iktatni.