Felgyorsulhat a SETI kutatása
2008. június 5. 18:43, csütörtök
Egy új javaslat szerint a földönkívüli intelligencia után kutató SETI programnak elegendő lenne az égbolt egy egészen kis területét, az ekliptikát kutatnia.

Hirdetés

A földi csillagászok távoli csillagok előtti áthaladásaikból észlelik a Naprendszeren kívüli bolygókat, ebből kiindulva az idegenek csillagászai is alkalmazhatják ezt a módszert a Föld és a Nap vonatkozásában, véli Richard Conn Henry, a Johns Hopkins csillagásza, valamint Seth Shostak, a SETI Intézet vezetője és Steven Kilston, a Henry Alapítvány részéről. A felvetés eredetileg Ray Villardtól, az Űrteleszkóp Tudományi Intézet csillagászától származik, aki 2001 novemberében a Hubble egy csillag előtti áthaladásból származó bolygó észlelésekor nyilatkozott úgy, hogy az ekliptika mentén elhelyezkedő idegen civilizációk hasonló megfigyeléseket végezhetnek a Föld esetében. A fenti logikát követve az új Allen teleszkóp-tömbbel a teljes égbolt helyett csak ezt a keskeny sávot kellene átfésülniük, ami rendkívüli mértékben lerövidíti a kutatási időt.

A javaslat szerint - amit Henry az Amerikai Csillagászati Társaság (AAS ülésén terjesztett elő - az ekliptika, a Föld pályájának síkját megtestesítő hatalmas kör a legalkalmasabb hely a kutatásra. Ez a Földről nézve a Nap látszólagos égi pályája, amit minden évben megtesz úgy, hogy közben elmozdulni látszik a háttércsillagokhoz képest, melyek a 12 állatövi csillagképet alkotják. Ezekben a Nap egy-egy hónapig tartózkodik. Bármely civilizáció, ami a nappálya egy fokának töredékén belül helyezkedik el, képes lehet évente észlelni a Nap előtt elhaladó Földet. A koncepció előnye, hogy az ekliptika csupán az égbolt 3 százalékát foglalja magába, ami hatalmas mértékben lecsökkentené a rádió távcsövek kutatási idejét.

"Ha létezik más civilizáció - amit nem tudunk - a Föld Nap körüli pályájának síkjához közel elhelyezkedők lehetnek a legmotiváltabbak kommunikációs jelek küldésére, mivel ezek a civilizációk észlelhetik áthaladásainkat a Nap korongja előtt, amiből megállapíthatják, hogy a Föld egy lakható zónába esik" - magyarázta Henry, hozzátéve, ha az idegenek képesek spektroszkópos elemzésekre, akkor légkörünk vizsgálatából kideríthetik, hogy a Földön van élet.

Galaxisunk 100 milliárd csillagának többsége a galaktikus síkon helyezkedik el, egy másik hatalmas kört formálva az égen. A két nagy kör a Bika és a Nyilas csillagkép közelében metszi egymást, erre a két területre fókuszál majd elsődlegesen a keresés. "A célzott keresés sokkal jobb kilátásokkal kecsegtet a földönkívüliek észlelésére, mint bármely korábbi kísérlet" - mondta Kilston, aki az eddigi keresést a tű a szénakazalban módszerhez hasonlította, a mostaninál azonban már behatárolható, hogy a szénakazal mely területén keressük azt a bizonyos tűt.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Myron   "Rest in Peace Myron" 
2008. jún. 09. 23:15 | válasz | #136
egyetértek, belegondoltam h mi lenne ha találnának egy jelet és biztos lenne h valahonnan nagyon messziről nagyon rég egy értelmes civilizációtól származik. és rájöttem h kb fél perc után ugyanúgy folytatnám a napi dolgaimat mint eddig. jó, lehet az lenne aznap az msn-téma :D
2008. jún. 09. 18:09 | válasz | #135
Köszi a védelmet :)
Viszont "valamit" is mond okosat, talán tényleg inkább kapálniuk kellene azoknak a drága kutatóknak, mint ilyen költséges és - valljuk be - értelmetlen dolgokra fecsérelni az időt :P
2008. jún. 09. 16:43 | válasz | #134
"a kapát se lehet megenni mégse kézzel túrják a földet "

Rossz példa.
A kapa gyakorlati hasznát meg lehet enni, márpedig erre irányult a kérdés.
2008. jún. 09. 15:56 | válasz | #133
a kapát se lehet megenni mégse kézzel túrják a földet
2008. jún. 09. 15:25 | válasz | #132
Ez nagyon szép és jó, de vajon milyen gyakorlati haszna lehet egy ilyen kutatásnak? Meg lehet enni? :)
2008. jún. 08. 19:34 | galéria | válasz | #131
Szkeptikus vagyok, de csak itt csak most, csak nektek az
aranyosgyéresi UFO. (románul értők előnyben :-)
2008. jún. 08. 02:09 | válasz | #130
Stephen King: Sorvadj el! (konyv) szerintem pont idevag :)
Myron   "Rest in Peace Myron" 
2008. jún. 07. 22:20 | válasz | #129
kösz a kimerítő választ, tehát elalszik, vagy mondjuk leáll a szive. tulképp az is lehet h alvás közben leáll a szive.
2008. jún. 07. 22:05 | galéria | válasz | #128
Nos, te már megérdemelsz pár sort.

Az éhezés elég jól "dokumentált", így lehet tudni, hogy mi történik.
A szervezet, ha nem kap táplálékot, akkor elkezdi felélni a tartalékait: zsírszövetet és izomszövetet vegyesen. Extrém éhezés esetén havonta kb. 8 kg-ot is fogy az ember, a pocak szépen eltűnik, a mell beesik, a váll megroggyan, hadd ne soroljam.
A legaggasztóbb azonban a szívizmok fogyása.
Különben a szervezet próbál takarékoskodni, lelassul az anyagcsere, ergo a mozgás, a gondolkodás is.
Az agy amúgy kitüntetett szerepet élvez, hozzá legutoljára nyúl a szervezet.

Amikor már csontsovány vagy, akkor alig tudsz mozogni, szemeid beestek, már az életösztön sem működik, ugyanis azt fentebb nem említettem, hogy a soványodás kezdeti szakaszában felerősödik az életösztön, ilyenkor az ember akár kannibalizmusra is vetemedhet, persze ez nagyon személyiségfüggő.

A végén, amikor már az agy sem kap elég naftát, beáll a letargia, már mozdulni sem tudsz, lassan a külvilág ingereid sem érzékeled. Amikor az agy és/vagy szív az alapvető közüzemi szolgáltatásokat sem tudja biztosítani, akkor az ember végelgyengülésben meghal, örök álomra szenderül. Ha előtte megbékélt magával és a világgal, akkor ezt nirvánának is nevezhetjük, hindu módra.
Myron   "Rest in Peace Myron" 
2008. jún. 07. 20:00 | válasz | #127
de azt már a léteznek e szellemek c. topicba kéne írnom :D
2008. jún. 07. 19:34 | galéria | válasz | #126
Szerintem próbáld ki, oszt gyere vissza és meséld el. :-))
2008. jún. 07. 19:33 | galéria | válasz | #125
Csókolom, Mr/s. Pofátlanság!
ilf667  
2008. jún. 07. 18:20 | válasz | #124
olvasni tanítottak valaha? szöveget érteni?
nem sok ragadt rád vénember
2008. jún. 07. 17:48 | galéria | válasz | #123
Persze a Fox Newson is
megjelent.
Mennyit fizethetnek egy ilyen interjúért Stan Romanek from Denver, Kolorádónak?
2008. jún. 07. 17:46 | galéria | válasz | #122
Apropó, az előbb rossz topikba raktam be a "perdöntő" bizonyítékot.
Felgyorsulhat? Felgyorsult!
és ehhez Larry King Live a nevét adta. Istenem...
2008. jún. 07. 17:44 | galéria | válasz | #121
Először is kezd úgy, hogy: Kedves Öregapám!
Myron   "Rest in Peace Myron" 
2008. jún. 07. 17:13 | válasz | #120
te miről beszélsz ember?
én azt kérdem milyen a halál folyamata. mer azt tudom h akik megfagynak azok elalszanak, de akik éhen vagy szomjan halnak azok hogy? egyszer csak elájulnak és meghalnak vagy mi?
2008. jún. 07. 17:08 | galéria | válasz | #119
Igaz is, ha nincs kenyere, egyen kalácsot.
2008. jún. 07. 15:08 | válasz | #118
Persze, hogy távoli amit írtam. De gondolj egy tengeralatjáróra, az már ma is létező dolog. Ha nagyon akarnánk egy kissebbet az Európára is el tudnánk juttatni és mikorra lesz egyáltalán akkora méretben fúziós energiánk, addigra meg még inkább. Ez még a jövő, de a hozzávaló technológia már látótávolságban van. Amúgy meg, idővel el fogunk kezdeni kifele nézeldőni a bolygóról. A Holdra lépésben is iszonyú pénz volt, mégis megtettük, pedig nem bányásztunk, meg nem telepedtünk le. És akkor ott, ahol még le is tudnánk telepedni, ott még sokkal inkább el fogunk kezdeni nézelődni.

Ha valóban folyékony víz óceán van az Európán viszonylag közel a felszín alatt, akkor ott egyszerre nagyon sok minden adott a letelepedéshez. Víz, oxigén és fúziós energiához majd hidrogén is. És képzeld el milyen kutatóbázis lehetne kint a Naprendszer külső felén egy félig a vízbe ágyazott, félig a jég alól kinyúló telep az Európán? Esetleg épp több ilyen telep. Vagy épp a vízben lebegők, a telepek közt tengeralatjárókkal közlekedők. Az tengert genetikailag módosított élőlényekkel benépesítve? Ez persze nem most lesz, még akár nem is az én életemben. De ma már egy ilyenhez (feltéve, hogy valóban tiszta folyékony víz van az Európán) a technológia jórészt adott.
Myron   "Rest in Peace Myron" 
2008. jún. 07. 14:19 | válasz | #117
hogy hal éhen valaki? elalszik és nem kel fel többet vagy hogy??
2008. jún. 07. 13:16 | galéria | válasz | #116
Lesz-e élet a Földön?
(Hétfő este 22:15-kor a Duna Tv-n)
2008. jún. 07. 13:16 | válasz | #115
Bocsi, nem is neked irtam most latom, tul poros a 14" monochrom kepernyom.
2008. jún. 07. 13:14 | válasz | #114
Elnezest kerek. Nem szemelyesen neked akartam irni a hozzaszolast, ugy altalanossagban szerettem volna feltenni a kerdest, mondjuk mindenkihez. Latom felre ertetted. Megegyszer elnezest.

Azert lenne erdemes mert jobban megismerjuk a vilagunkat a vilagegyetemet a kapcsolatokat a dolgok kozott.
De elsodlegesen is meg kell valahol erje, hogy penzt kerjenek/kapjanak ra. Igy is kapnak ra penzt, de mint irta valaki az hogy telepeket letesitsenek ra vagyis a tenger ala, az meg kicsit tavoli.

De erdekes kerdest vetettel fel, ha mondjuk Kina "hoditana" meg az Europat elobb akkor az oket illetne?
Vagy az egesz emberisegnek joga lenne kiaknazni.

A baj csak az hogy most is az orszagok a nepek egymassal versengenek olyan ugy kapcsan, ami mindenkit elobbre vinne ha osszefognanak es kozos erovel jutnanak el a celig. Persze ez csak alom. Bar egyre jobban latom a kozos osszefogast egy nagyobb hordereju ugy megoldasara. Remelem ez lesz a tendencia tovabbra is.

Talan mindig is a harc, kivancsisag, a tudasvagy es sajnos az hogy "igenis en voltam az elso" lesz ami elobbre viszi az emberiseget.
2008. jún. 07. 12:48 | galéria | válasz | #113
Ezt a kérdést tették fel a kínai bölcsek ezelőtt 1000 éve ausztráliával kapcsolatban. Aztán most nem az övék. Amúgy nem bánom...
Miért lenne jó nekünk, pl. az óriási tintahalat felboncolni?
Minek lenne jó nekünk a holdra marsra európára menni?
Szerintem kedves jamborl, te még a faludból se menj ki, minek lenne az jó neked?
2008. jún. 07. 12:46 | válasz | #112
Egy video nem bizonyit semmit sem, es nem is igazol szerintem, foleg ha a NASA csinalta. Egyszeruen csak egy szorakoztato musor, de nem szabad kezpenznek venni.
2008. jún. 07. 12:43 | galéria | válasz | #111
Egyszer megkérdeztem egy Bpesti rabbit, mit gondol, van-e élet más bolygókon?
Azt mondta, ha hisszük, hogy teremtés történt, akkor ne gondoljuk, hogy a teremtő megteremt egy üres világot, aminek csupán egy eldugott zúgába teremt életet....
Amúgy meg: ha nem hisszük a teremtést, miből gondoljuk, hogy másutt nincs? Akkora számokat hallok, mennyi galakszis van, azokban mennyi naprendszer....
ilyen irdatlan számú lottóval ekkora évmilliárdos intervallumban elég rendszeresen lehetne lottó ötös.....
Na persze a gőg....
Nem ismerjük fel még a saját bolygónkon sem a másik értelmes mivoltát, és így el sem tudjuk képzelni, mert nem bírunk vele szembe nézni: lehet, sőt van élet másutt, mit élet, értelmes élet is van másutt.....
2008. jún. 07. 12:29 | válasz | #110
Miert lenne egyaltalan nekunk jo ha lelnenek barmit is az Europan? Egyszeruen egy tudomanyos felfedezes lenne. Miert koltozzunk oda? Meg lehetne ismerni a vilagunkat jobban, de mig (ezt tobben is irtak) nincs benne haszon nem sok ertelme lenne. Egyszeruen koltenek erre is, szornak egy ksi morzsat ide is, de mint tudjuk nem ebbol elnek meg bizonyos emberek (akik neha olykor haboruznak is):)
2008. jún. 07. 12:29 | galéria | válasz | #109
Tördelni, tördelni
tördelni...
2008. jún. 07. 12:21 | válasz | #108
Kell nekem hozzaszolni, megint jo hosszura sikerult:( (es unalmasra)
2008. jún. 07. 12:21 | válasz | #107
Szerintem meg mas problema is adodhat a dologgal kapcsolatban mint csak annyi, hogy van-e mas ertelmes leny rajtunk kivul vagy nincs.
Megpedig hogy akarnak e egyaltalan velunk kapcsolatba kerulni vagy nem?
Mert egy ertelmes civilizacio "aki mar a csillagok kozott utazik" valoszinuleg tarsadalmi etikai szinten is joval magasabb nalunk.
Mi haborgatjuk a benszulotteket? Igen, mert a sajat akaratunkat, hitunket, civilacionkat akartuk rajuk eroltetni, egy olyan eszme szerint hogy az nekik jobb lesz.(de lehet tevedek). Jobb lett nekik?
Ezert talan mar jartak nalunk es egyszeruen erdektelenek vagyunk szamukra, es nem erdemes energiat forditani rank, mivel lehet hogy szamukra tobb ezer, szazezer ilyen bolygo letezik es mi csak egyek vagyuk a sok kozul.
Ha jartak mar itt, ami nagyon ketseges, mivel tudjuk hogy rengeteg:) "csillag" letezik amit talan az emberi elme fel se fog, nem beszelve az irdatlan nagy tavolsagokat ezek kozott.
Par szaz evvel ezelott nem tudtuk elkepzelni mondjuk, hogy latjuk magunkat a falon mozogva (TV), most se tudjuk, hogy milyen, mikor mar nem kell beszelni tavolsagokrol, hanem egyszeruen csak mondjuk energia leadasrol es felvetelrol beszelunk es a tavolsagot lekuzdhetjuk ezaltal (oke tudom scifi terugras meg ilyenek) az is ugy mint a TV volt osapainknak.
Visszaterve, az egy dolog hogy mi keressuk oket, a kerdes hogy akarjak-e hogy megtalaljuk oket. Az ember megfigyeli a korulotte levo allatokat, novenyeket de megsem akarjuk megismertetni veluk a tudasunkat, hitunket, mert alacsonnyabb rendunek tartjuk oket. Az mas dolog hogy az allat, noveny erzekeli jelenletunket, jo vajon neki?(ez persze megint mas tema).
Szerintem mi is nekik olyan szinten vagyunk mint nekunk talan egy parazita vagy virus(oke tudom hulye pelda). Ezert talan el vagyunk konyvelve egy adatkristaly bal felso sarkaba ez egesz tudasunkkal es tortenelmunkkel es mindenunkkel, egyetemben a tobbi X civilazioval kiket felterkeztek, de tbbet nem akartak veluk kezdeni.
Sokan nagyon jol megirtak szerintem, hogy nincs mit varjunk egy fejletteb civilizaciotol, ha meg a szomszeddal se tudunk kijonni jol.
Milyen jol megvan teremtve azert a termeszet, hogy ket fejletlenebb civilizacio, hogy kialakuljon egymas mellett es tudjanak is egymasrol az eselye nagyon kicsi, mert talan elpusztitanak egymast elobb utobb, az okokat mindenki tudja.
Ezert kell fejlodnie az emberisegnek es levetkoznie bizonyos negativumait. Igaz ami igaz fejlodunk, de szerintem kozel sem vagyunk meg erkolcsileg, etikailag, szocialisan amit talan "elvarnanak" tolunk azok akik mar teljesen mas ideologiat vallanak es nem tekintenek minket egyenrangunak. Mi nem ezt tennenk?
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. jún. 07. 12:16 | galéria | válasz | #106
A vénusz fénye visszaverődött a galaktikus zsebről
2008. jún. 07. 11:35 | galéria | válasz | #105
Való igaz. Lehet direkt csinálta. :-)
2008. jún. 07. 09:59 | válasz | #104
Amennyiben egy idegen, ráadásul nálunknál technikailag előrébb járó civilizációval úgy vennénnk fel a kapcsolatot, hogy mi magunk megosztottak vagyunk, akkor az kihatna az itteni hatalmi helyzetre is.

Tetsuo  
2008. jún. 07. 01:52 | válasz | #103
a cikkben 100 milliardot emlitenek.. azert mondtam.
dez  
2008. jún. 07. 01:47 | válasz | #102
Ne vicceljünk már! Természetesen a Vénusz bolygó volt!
2008. jún. 07. 01:33 | galéria | válasz | #101
Érdemes elolvasni azt a pár "tördeletlen" sort.. :)
2008. jún. 06. 22:52 | galéria | válasz | #100
Válaszok:
a) Jól van, mondjad csak az okosságot, hogy legyen minek utánaolvasnom!
b) Ez van, ha filozofálni kezdesz!

:)
2008. jún. 06. 21:59 | válasz | #99
Én inkább úgy gondolom, hogy akkor már kimondott olyant is, amit korábban nem mert épp a tudományos elutasítottság miatt.
2008. jún. 06. 21:10 | galéria | válasz | #97
"Carl Sagan ... ott volt a szakmában"

Ez tény és való, de élete utolsó időszakában, halálos betegen, már nem ragaszkodott annyira a szigorúan tudományos elméletekhez. Mondhatnám azt is, hogy megtért.
2008. jún. 06. 18:16 | galéria | válasz | #96
eddig nemigazán számoltam utána, de biztos így van
mindegy végülis, más cigarettára költ, én meg BOINC-olok :)
2008. jún. 06. 18:15 | galéria | válasz | #95
thx a tippet, felcsigáztál, nem láttam a filmet
Myron   "Rest in Peace Myron" 
2008. jún. 06. 18:03 | válasz | #94
nem, de tudom h 40-50 wattal többet fogyaszt ha 100%-on megy a CPU. és mivel 7/24 megy a gép ott azért már meglátszódik ez a +40-50 watt az áramszámlán. de ezt bárki megmondhatja neked h többet fogyaszt a gép ha 100%-on megy a CPU. egész pontosan a CPU fogyaszt többet ugyebár. namost a BOINC végig 100%-on hajtja. Persze be lehet állítani h mondjuk 50%-on menjen de mi értelme? Akkor is többet fogyaszt csak több idő mire elkészül. Szóval keményen megfizeted az árát annak h futtatod. Még ha csak havi pár száz forint is (mert ha mondjuk nem megy midnig a géped).
2008. jún. 06. 17:49 | galéria | válasz | #93
Meg a baloldalit. :)
2008. jún. 06. 17:47 | galéria | válasz | #92
Swindoni nagy körforgalom. Előtte nem árt gyakorolni a jobboldali közlekedést :)
http://home.san.rr.com/roundabout/rndabout.jpg
2008. jún. 06. 17:39 | galéria | válasz | #91
Láttad a Kapcsolat c. filmet?
Na, abban elég érthetően bemutatták, milyen is lenne egy üzenet.
Az egyetlen/ univerzális nyelven fogalmaznák meg, vagyis matekul.
Például valamilyen sor szerint ismétlődő adások. Prímszámok, Fibonacci-sor, akármi, ami garantáltan nem véletlen és nem tűnhet természetes eredetűnek.
Amit a filmen még belekódoltak, az bónusz, ennyi elég egy "Itt vagyunk" üzenethez.

A film Carl Sagan novellája alapján készült, akiről mondhatjuk, h ott volt a szakmában. Több űrprogram tervezésében vett részt, a SETI-nek is egyik alapítója volt.
assdf  
2008. jún. 06. 17:36 | válasz | #90
Azt hiszem van ilyen, csak az cascó biztositásra és egy bizonyos nagy, franciaországban lévő körforgalomra vonatkozik :)
2008. jún. 06. 17:00 | galéria | válasz | #89
Ha a Bermuda-háromszögben bármi is lenne, az összes hajózási biztosításban lenne egy külön bekezdés, mely szerint:
"Fizetés kizárva bermuda-háromszögbeli eltűnés esetén"
:)
2008. jún. 06. 16:48 | válasz | #88
És a Bermuda-háromszöggel mi van? Ott "sokszor" tűnnek el emberek, hajók, repülők... és ugyanez lejátszódhat fordítva is, tehát, hogy az idegenek kerülnek rossz helyre a saját bolygójukon és hirtelen itt találják magukat...
2008. jún. 06. 16:33 | galéria | válasz | #87
méred külön a géped fogyasztását?
2008. jún. 06. 15:49 | válasz | #86
Itt most nem a szondáról van szó. Gondolom sokan látták azt a filmet amit az IMAX-ban vetítenek 3Dben..ilyen Nasa nem tommi...ott is al elején lehet látni egy fehér izét ami elhúz az űrhajós mögött, pedig a kamera az űrhajósra fókuszált.

metacafe.com írd be hogy Nasa UFO van sok érdekes nasa videó amit a Nasa készített(ki gondolta volna) és nem műhold meg plaza meg űrszemét van rajta.
2008. jún. 06. 15:28 | galéria | válasz | #85
1. Amikor a Holdon láttak valamit ("Houston, itt vannak, figyelnek minket!") az egy ruszki szonda volt.
2. Nincs kettő. Beh' jó lenne, vagy legalábbis érdekes lenne, ha esetleg lenne.
2008. jún. 06. 15:26 | galéria | válasz | #84
Ha esetleg megfelelően tördeled a hsz-edet, esetleg elolvasom, de nem ígérem meg, még úgysem.

Más:
Eltitkolni ufót nem lehet, mert nagyobb annak a füstje. Pont.
2008. jún. 06. 15:03 | válasz | #83
Vanesélye vasedénye annak hogy több millió idegen civilizáció tud naprendszerünkről, hogy több ezer látta a földet keletkezése óta s hogy több száz tud rólunk. Akinek mindez nem melengeti a szívét olvasson egy kis matematikai filozófiát és vagy értekezzen a végtelenről. Viszont arról hogy mi ez a titkolózás két elmélet is szólhat. Egyik miszerint tényleg a mi fellebbvezetésünk látja úgy jobb eltakarni a dolgokat esetleg hatalmi nyomás alatt állnak. Másik hogy az ufókák nem akarnak látszani nagyon. Gondoljunk arra ha mi is észlelnénk egy nálunk kicsivel fejletlenebb civilizációt meg van az esélye hogy mi is bujkálódnánk, sőt felelőtlenség volna nem fölmérni a terepet. De az is lehet amiről a Galaxis Utikalaúz Stopposoknak integet, vagyis egyegy vállalkozókedvű turista jut csak el távolabbi vidékekre. A lelkesedés és óvatosság lakmusz papírján lehetne mérni egy-egy civilizáció fejlettségét. Elsőkörben lelkes és kevésbé óvatos majd óvatos és kevésbé lelkes a végén pedig elfogyott a papír mindezt feljegyezni, egyszerűen se nem óvatos se nem lelkes csak épp túlélte gyermekkorát és csúcsragadozóként áll a többi civilizáció fölött persze szerencsésebb esetben ezt nem pejoratíve értjük csak mint pl a keresztényeknek Jézus adta s falta a szeretetet. Ennek a szerencsésebb esetnek kell a gyakoribbnak lennie mivel szerintem igaz az a filozófia mely arról szól hogy a szeretet növekmény a gonosz pedig elhiteti hogy nem létezik, vagyis a semmi felé tart a végén magát pusztítja és átalakul ismét teremtve. Mindenesetre ebben a folyamatban olyan kicsik és nagyok vagyunk, hogy érdemes jónak lenni... :)denehogy offoljak megfejtendő vajon mennyivel jobbak az esélyek evvel a sík elgondolással... ami azt jelenti hogy a hozzánk fejlettségi szintben közelebb álló civilizációkat célozzuk meg. Tudva levő nem a fény a leggyorsabb egysége világegyetemünknek csupán annak a részének amit megfejtettünk belőle. A quantumvilág qrvasok vagyis végtelen feltárni valót rejteget, csak hát elefánt ujjakkal operálunk... mikor vizsgálnál meg egy elefántot avval a módszerrel hogy felrobbantod? bocs a sok szövegért :)
Myron   "Rest in Peace Myron" 
2008. jún. 06. 14:26 | válasz | #82
a villanyszámlán XD 1 hónap boinccel és boinc nélkül, utána már csak egy kivonás művelet :D
2008. jún. 06. 13:52 | válasz | #81
Jaés utána jött a Nasa vakítás, hogyhát csókolom ez nem más, mint a Nap körül lévő víz a hő hatására plazmává alakul, és nagyon jön a Föld felé, és itten meg világít meg rémisztgeti a népet.
2008. jún. 06. 13:49 | válasz | #80
Nocsak Dezünk! :D Te is portálsz qwantum tele? Meg fónódsz össze meg vissza? Régen mintha ellene lettél volna. (Vagy nem te hanem Epi?)

Hát igen. Ez a telekommunikáció jövője, 2 éve ebből iram a szakdolit meg a teleportációtól, elnökök lestek, de tettszett nekik. :) Feltűnően nagy a csend ezen a téren.

De szerintem értelmesebb dolog lenne először csak a Föld körül körbe nézni, hogy mik ezek a fényes repkedő számos Nasa felvételen is szereplő bigyók.

Az tettszett mikor már nem emlékszem melyik űrhajó legénysége kérdezte a földi irányítástól, hoy látják ezeket a cuccokat, demost mik ezek? Földi irányítás válaszolt...hát a ahát a 2 fényes objektum tőletek balra pulzáló objektum jobbra egy a horizont irányába...a fiúk kicsit értetlenül lestek gondolom de megköszönték a földi irányítás segítségét. :D
2008. jún. 06. 13:44 | galéria | válasz | #79
nem hiszem hogy annyit fogyaszt, hol olvastad?
Myron   "Rest in Peace Myron" 
2008. jún. 06. 13:27 | válasz | #78
Egyébként ha kifizetnék azt a plusz 1500-2000 ft-ot havonta amivel több a számla ha fut a boinc akkor azt mondom bánja a fene, legalább ki van használva a szerver. de így nem buli.
2008. jún. 06. 13:23 | válasz | #77
2008. jún. 06. 13:19 | galéria | válasz | #76
Én már hallottam konkrét elrablásról!
A baráti körömben történt, hogy egy idegen lény elcsábította a barátomat. Majdnem válás lett a dologból.
Turdus  
2008. jún. 06. 12:55 | válasz | #75
Szerintem nem. Hiába ismerjük a Mars és az Európa összetételét (csakhogy a két legismertebbet említsem), mégsem tudjuk megmondani, van-e rajtuk élet. Egyébként meg ki mondta, hogy csak víz+szén alapú élet lehetséges? A periódusos táblázatot pont azért hívják így, mert a benne lévő elemek tulajdonságai periódikusan ismétlődnek, azaz simán lehet, hogy egy másik elem is alkalmas (mondjuk olyan bolygón, ahol nagyobb a gravitáció vagy a hőmérséklet, és emiatt a szénreakcióknak nincs esélyük).
dez  
2008. jún. 06. 12:55 | válasz | #74
Párszor elhangzott itt is, meg állandóan ezzel jönnek egyesek, hogy az iszonyú távolságok miatt hiába is van élet máshol, sosem jut ide, sőt még kommunikálni sem nagyon lehet. Nos, így 2008 táján jobban is benne lehetne a köztudatban, hogy a távolság relatív dolog. Ami az ismert részecskéknek x méter, az más, eddig nem ismert részecskéknek lehet y, ami adott esetben lehet x apró töredéke. Sőt, már most ismerünk olyan kvantummechanikai effektusokat, amiknek nem is számít a távolság! Ezt persze nehéz felfogni olyan aggyal, amit az általános iskolai klasszikus fizika "edzett keményre".
Turdus  
2008. jún. 06. 12:47 | válasz | #73
Tévedés. Speciel a delfinek füttyeit egész jól értjük. Tudjuk például azt, hogy bizonyos tárgyakat ugyanazzal a füttyel jelölnek, míg magukat mindig egyedi füttysorozattal. Ergo ismerik a főneveket és a tulajdonneveket (ebből következik, hogy van Én-tudatuk), és valószínűsíthető, hogy ismerik az igéket is, különben nem tudnák elmagyarázni egymásnak, hogy mit kell tenni a halért. Innentől kezdve már csak szakadatlan megfigyelés és statisztika kérdése, hogy az egyes tárgyakhoz ill. delfinekhez tartozó jeleket pontosan beazonosítsuk, azaz rutinmunka, nempedig tudományos feladvány.
Myron   "Rest in Peace Myron" 
2008. jún. 06. 12:46 | válasz | #72
"BOINC lehet sose ér célt, de akkor is jobb mint üresjáratban hagyni azt a sok millió PC-t"

de azt már elérte h több megawatt energia pocsékbament...
Myron   "Rest in Peace Myron" 
2008. jún. 06. 12:46 | válasz | #71
hát azért az más ha a pilóta hallja ha bohóckodik lentről valaki meg az is más ha egy másik idegen civilizáció hangját hallod meg. habár lehet h ez a Földönkívülieknek annyira mindennapos h válaszra se méltatják a "hülyegyerekek bohóckodását" :D
2008. jún. 06. 12:29 | válasz | #70
El tudjuk dönteni csak még nem volt olyan hogy találjunk valamit.
2008. jún. 06. 12:28 | válasz | #69
Rádió jel, meg mégse, meg nézünk fényéves távolságra meg titkosítás, csészealjak amiben hinni kell, pedig nem hit kérdés...bla bla..video.google.hu oldalra csak annyit írjatok be, hogy UFO Nasa. Meg fogtok lepődni. Amúgy a kormányokat nem érdekli, hogy vannak-e, mert tudják, hogy vannak, csak az érdekli őket, hogy veszélyt jelentenek-e ránk nézve, és eddíg úgy tűnik, hogy nem.

Lehet itt rádiójelekkel szórakozni még 10-20 évet, vagy többet, de lehet csak az ablakon kéne kinézni.

Amúgy, ha van 1 erős rádió adóm, és a fejem fölött repkedő emberi kéz alkotta repülővel...pl a Wizzair gépével szeretnék csevegni kicsit, vissza fog ő nekem szólni? Hát kétlem.

Most akkor mit várunk el egy idegen fajtól akiről azt sem tudjuk, mivel kommunikál, a nyelvét sem ismerjük, meg alapvetően semmit?
brueni  
2008. jún. 06. 12:23 | válasz | #68
biblia 2.
a kontroll-csoport
2008. jún. 06. 12:02 | válasz | #67
Nem hiszem, hogy szennyvíztisztóéknál fizetnék a dolgozók utiköltségét az Európára. Amúgy meg, attól még, hogy ott víz van és esetleg élet sincs benne, attól még nem biztos, hogy tiszta az a víz. (ha mégis az lenne, akkor viszont az Európa óceánjába tengeralatjáróként lebegő "buborék" formájában elképzelhető lenne városok létrehozása: a víz adott lenne, az oxigént pedig abból kéne kinyerni, a fenmaradó hidrogént meg fúziós energiatermelésre használni)
2008. jún. 06. 11:30 | galéria | válasz | #66
Különben nem is lenne olyan rossz, ha nem lenne élet az Európa óceánjában. Gondolj bele, az lenne a Naprendszer legnagyobb tiszta víztározója.
Ez minden szennyvíztisztító álma.
2008. jún. 06. 11:27 | válasz | #65
Ezzel kapcsolatban nekem mindíg az ókori térképábrázolások jutnak eszembe. Azok is szentűl meg voltak győződve, hogy ismerik a világot (Földközi-Tenger és térsége) amit meg nem ott biztos nincs semmi. A marsra sem jutott még el ember. Jelenleg azt képtelenek vagyunk megoldani hogy az Europára szondát küldjünk, hogy lefúrjon a jég alá és megbizonyosodjon vajon tényleg óceán van ott és van e benne élet. Akkor egyáltalán hülye feltételezés azt hinni, hogy egyedűl vagyunk. Az meg szerintem végképp nagyképű feltételezés, hogy mi lennénk az egyetlen "értelmes" civilizáció a világegyetemben.
2008. jún. 06. 11:22 | válasz | #64
Mert mitől? Mit mondott jézus? Én vagyok az élet. Ez max csak mégjobban magyaráznás isten létezését. Amúgy meg tuti, hogy van rajtunk kívűl idegen, értelmes civilizáció. Márcsak azért is mert a világegyetemben is ismétlések sorozata található, akárcsak a természetben (Nap amely körül bolygók keringenek).
Vamp17  
2008. jún. 06. 11:04 | galéria | válasz | #63
sztm nem. oket is "teremtette" valaki vegulis :) egyszeruen modositjak a bibliat, hogy nem a fold volt az egyetlen bolygo amit Isten teremtett. Ha az idegenek meg mondjuk maskepp gondolkodnak az sem nagy gond, a kereszteny emberek is minden tovabbi nelkul elhiszik hogy az arabokat is isten teremtette :)
2008. jún. 06. 11:03 | galéria | válasz | #62
Ó, ha csak a tudományos ismeretterjesztő műsorukat kapod el, akkor nem kell félni, hogy olyan sok hadititkot megtudsz.
2008. jún. 06. 10:53 | galéria | válasz | #61
az üzenet megfejtése (ha sikerülne is) akár több száz vagy ezer évbe is tartana

a delfinek füttynyelvét dekódoltuk már?
nem
sőt, az se bizonyos hogy valami nyelvet használnak amikor sípolnak egymásnak
ez nagyon összetett dolog, és szinte még sehol se vagyunk
Kryon  
2008. jún. 06. 10:49 | válasz | #60
persze, ha van nekik olyan egyáltalán :)
2008. jún. 06. 10:48 | galéria | válasz | #59
ezeket az istenes hozzászólásokat úgy írjátok mintha minden nap a templomban térdepelnétek naphosszat
nem dől össze egy világvallás sem, az tuti
Kryon  
2008. jún. 06. 10:46 | válasz | #58
ez igaz, a dekódolással gondok lennének, de nem tudom nyilvánosságra hoznának e valamit, mielőtt megfejtik a tartalmát

vallások esetében pedig a fanatikusokkal lenne a gond, nem az egyházakkal
2008. jún. 06. 10:45 | galéria | válasz | #57
és ezt mire alapozod? nem tudjuk hogy az élet egyedi dolog vagy máshol is kialakult
feltételezni lehet hogy biztos máshol is van ha a Földön is létrejött, de nincs bizonyítva ez a feltevés