 Hozzászólások A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Még mindig OFF
A baj az, hogy obskurus célok által vezérelve a jelenleg regnáló elit kialakított magának egy destruktív szellemi háttérbázist (ELTe, KEE-OSI stb.). Ez a szellemi holdudvar kenyéradó gazdái érdekeinek megfelelően kialakított magának egy hamis érvrendszert, amit a média széleskörűen népszerűsít. Ezeket az érveket, csak a józan paraszti észre támaszkodva lehet visszaverni.
- Alapvető népi bölcsesség, hogy "Aki nem dolgozik, az ne is egyék.". Másrészt, amit nem termelünk meg, azt nem lehet szétosztani. Láttam amúgy riportot a tévében, amelyben lopkodó cigányokat interjúvoltak meg. Az egyik hetykén kijelentette, adjanak munkát, akkor nem fognak lopni. A monoki és más polgármesterek most közmunkát akarnak adni, erre jön a kifogás, hogy a közmunka megalázó, meg kényszermunka. Hát, persze, mindjárt egy cégvezetői bőrfotel kellene, vagy min. romaügyi szakállamtitkári poszt. - Azt mondják, hogy a gyereket nem lehet büntetni a szülei hátrányos helyzetéért. Hát, az a kib*ott élet nem büntet akkor, amikor nem adott nekem 200 cm-es magasságot, schwarzeneggeri izmokat, és csábos arcot? Na, kérek kártérítést, de nem a Jóistentől, hanem a magyar adófizetőktől, az "Isten fizesse!" nem elég. - Hallgatgatom Varga Ilona Cigányfélóráját a Kossuthon. Mindenről van ott szó: cigány önazonosságról; büszkeségről ("Minél üresebb a kalász, annál magasabban hordja a fejét."); hogyan lehet pályázni; hogyan lehet perelni, ha diszkrimináltak, milyen nagy érték a cigánymuzsika, de nem kap elég támogatást stb. stb. Egy árva szó sincs arról, hogy miként lehetne a magyar társadalom hasznos tagjává válni, mit lehetne tenni a bűnözés visszaszorítása érdekében, milyen módjai vannak a nem kívánt terhesség megelőzésének stb. stb. - Ott van az a Cigány Kisebbségi Önkormányzat, az is hatalmas pénzeket kap az adófizetők zsebéből. Ha már annyira kell a különállás, akkor vegye át a CKÖ a romákkal kapcsolatos szociális problémákat is. Másszóval: a romák fizessenek adót, nyugdíj- és egészségbiztosítási járulékot saját, külön pénztárba, és abból történjen nekik mindenféle kifizetés, segély kiutalás stb. Nem lenne itt semmi gond.
Kara kánként folytatom tanításom.

|
Ostorral!
"Holló, Hologram, Honolulu, Holokauszt, Hazugság"
|
Picit OFF Nézem a tegnap a tévében a monoki polgármester és Krémer Balázs "szociológus" beszélgetését a közmunkáról. Azt mondja ez az utóbbi "szakértő", hogy a közmunka kényszermunka, ezért nem jó. Mert az, hogy valakitől erőszakkal is behajtják az adót, és odaadják annak, aki nem dolgozik, az nem kényszermunka, te barom? Amúgy, ő egyike ama "szakértőknek", akik állandóan felzárkóztatásról, programokról, projektekről, pályázatokról beszélnek, és ilyen állami pénzekből élnek, pontosabban élősködnek, a MI pénzünkön. 20 év telt el a rendszerváltás óta, de azóta nem sikerült nekik a segélyezetteket átnevelniük értelmes életre, munkavégzésre. Ezután mitől sikerülne? Hogyan lehet munkára nevelni olyanokat, akik teljesen berendezkedtek arra, hogy szociális és a gyerekek után járó segélyekből éljenek, az adófizetők nyakán?
Kara kánként folytatom tanításom.
|
Aham. Akkor engem nagyon utálhat, pláne amikor bedobok egy keserű epeteát. :-)
Kara kánként folytatom tanításom.
|
A candida nevű, emberben is élősködő gopmbaféle egyik fő tápanyaga a cukor. Candidával fertőzöttek hatalmas édességvágyról számolnak be. A candida a mérhetetlenül fejlettebb emberi agyat képes így befolyásolni, hogy saját tápanyagigényét kielégítse. Annyira át tudja venni az irányítást, hogy ha a candidával erősen fertőzött ember ráadásul cukorbeteg is, ez a számára kontrollálhatatlan édesség iránti vágy életveszélyt jelent számára.
|
Mit kellene?
Kara kánként folytatom tanításom.
|
A candida nevű gombához mit szóltok?
|
helyesen: De jo, hogy ilyenek nem leteznek!?
Kara kánként folytatom tanításom.
|
BBC Planet Earth esoerdos/tropusi, vagy nem is emlekszem mar melyik reszeben van a gombaval fertozot hangya, akinek a fejebol no ki a gomba, majd onnan szorja szet a sporait. Ha nincsenek esznel a hangyak es nem tuntetik el gyorsan a beteg egyedet, az egesz boly ramehet, mert az osszeset megfertozne a gomba. Tiszta horror vazzeg. Ez vhogy arra a regi X-aktas gombas reszre emlekeztet, mikor a vulkanban megtalaljak a gombat, ami az emberben novekszik es a nyakan jon ki, hogy szetszorja a sporait. De jo, hogy ilyenek nem leteznek!
A jogvedoknel szanalmasabb nincs ezen a vilagon. RIAA, MPAA, pfff
|
tessék jobban figyelni a külvilágra és a Magyarországon zajló eseményekre!
"Holló, Hologram, Honolulu, Holokauszt, Hazugság"
|
mekkrora egy b.rom vagy Te, hallod! '(2,5 millio csak a regisztralt!!)' honnan veszel ekkora állatságokat?
|
Az a helyzet, hogy a ciganysag mar oriasi valasztasi potenciallal(2,5 millio csak a regisztralt!!) rendelkezik, es ezert minden part kinyalja a fekete segguket. Ugyanis ok nem gondolkoznak, 2-3 ezer forintert meg Hitlert is megszavaznak fokancellarnak. Borzaszto pofatlansagnak erzem ezt is es az eloskodesuket is. Meg mielott valaki ramsutne, hogy eloiteleteim vannak az bebukta, mert vannak cigany barataim, bar az o szemukben nem 20-as IQ latszodik. De ok sajnos csak a fajtajuk 1%, es amugy ok is megvetik a tobbi rablo-gyilkost. Ez itt a problema! Es nem csak nalunk, pl Becsben sokat jartam/jarok es ott is fel vannak haborodva az emberek a sok "nem osztrak es eleg barna" ingyenelon akik szinten jobban elnek a segelybol mint mas a berebol. Csak azt tudnam, hogy kinek jo ez ????
"Holló, Hologram, Honolulu, Holokauszt, Hazugság"
|
Ja, főleg a tudodkik...
Pls entertain me... loooong full-time job.
|
Több kellene belőled
Pls entertain me... loooong full-time job.
|
Végsősoron az ember a legnagyobb parazita...
Mottó: olyan nincs hogy a gyermek nem érti, csak másképp érti... C:
|
És gondolkozzunk el azon, mi a nagyobb teljesítmény egy önnáló akarat nélküli "hormonvezérelt" lényt irányítani, vagy az embert... Ilyen mértékű "vezérlése" az embernek nagyságrenddel nehezebbnek kellene lenni, mint egy hernyót akármire rávenni!
Mottó: olyan nincs hogy a gyermek nem érti, csak másképp érti... C:
|
A paraziták nem tudatosan irányítanak, (nincs tudatuk) hanem hormonokkal, vegyianyagokkal, stb. váltják ki a gazda szervezet reakcióit, illetve gátolhatják azokat. Gátlásra példa a pióca érzéstelenítő és alvadásgátló használata. Ebben a tekintetben nincs eltérés a dohány nikotinja és az élősködök "irányítása" között, és még az is igaz, hogy ez által a dohány növény a szaporodásban előnyre tesz szert. Az erős dohányos nem tudja a normális életvitelét folytatni nikotin nélkül! A dohányzás káros voltát is tagadja, minden ész érv ellenére, tehát a gondolkozása is károsodik...
Mottó: olyan nincs hogy a gyermek nem érti, csak másképp érti... C:
|
A tegnap hallgattam a rádiót, amelyben arról volt szó, hogy a segélyekért ezután közmunkázni kelljen.
Ami megdöbbentő, és a paraziták manipulálási képességeit jól bizonyítja, volt olyan "szakértő", aki szerint a közmunka megalázó. Mert a segély felvétele, mindefajta ellenszolgáltatás nélkül, és elivása a kocsmában nem megalázó b+. Meg olyan is elhangzott, hogy azok, akik erőszakos cselekményeket követnek el maguk is áldozatok. Ezzel nem is lenne gond, de akkor a bűnnek megvan a magyarázata, az oka, és a tetteknek ne legyenek következményei? Fel kell ismernünk, hogy a társadalmunkban megjelentek olyan eltorzult gondolkodású emberek, akik nézeteiket nyilvánosan is hanoztatva rombolnak és pusztítatanak maguk körül.
Kara kánként folytatom tanításom.
|
Vajon bennünk milyen paraziták élhetnek, amik ugyanezt teszik velünk?
SecondOrb: A legjobb internetes városépítő stratégiai játék. www.secondorb.hu
|
jó cikk 
Vajon hogyan képes a parazita ilyen szinten megváltoztatni a gazdáját?
Mármint az, hogy ráveszi arra hogy a szokása ellenére a fűszálak tetején mászkáljon még okés mert "csak" a viselkedésén változtat egy kicsit de nem veszi át az irányítást (bár már önmagában ez is döbbenetes) de hogy a gazdatest konkréten ne egyen hanem a haláláig testőrködjön? Ez azért sokkal durvább mert két alapvető ösztönt is felülír, a táplálkozást és a túlélést. 
(nekem is mindig goa'uldok jutnak erről az eszembe :)
"Tolerance and apathy are the last virtues of a dying society"
Aristotle
|
Igen ám, de nem csak arról van szó, hogy szeret dohányozni, hanem ez a gondolkozását is megváltoztatja az embernek...
Mottó: olyan nincs hogy a gyermek nem érti, csak másképp érti... C:
|
Azért az más, hogy valaki szeret dohányozni vagy alkoholt fogyasztani, - annak ellenére, hogy mások ezeket gusztustalan dolognak tartják -, mint az, hogy valakiből kifúrja magát egy csomó állat, és aztán azoknak a szolgálatába áll haláláig.
A veszettség már hasonlóbb ehhez, de azért számomra jóval egyszerűbb dolognak tűnik egy állatot idegessé vagy nyugodtá tenni, mint egy konkrét - általa sohasem végzendő - védelmi feladatra bírni.
Úgyhogy én továbbra is: HŰHA
|
'Szerintem csak azt hiszi a buta, hogy azok a saját kölykei. ' NINCS 'saját kölyke'!!!
|
A füveseket biztos igen. Nem beszélve az ópiumháborúkról, vagy még régebben a bors utáni hajszáról. Az aranygyapjút most hagyjuk.
Kara kánként folytatom tanításom.
|
"Ja és az embert növények is zombivá teszik, a legegyszerűbb a dohány, mennyi embernek van kényszere rágyújtani, ezzel segítve elő a dohánytermesztést. Így terjedt el más kontinensekre is ez a növény... Ez azért is jó példa mert tényleg az emberek akaraterejét győzi le, sőt a dohányzásról alkotott véleményét is teljesen befolyásolja maga a dohányzás..."
Hát érdekes nézőpont, nekem még nem jutott eszembe. :) Növények így kihasználják az embert. :) Biztos a növenyek irányítanak mindent. Amúgy mondasz valamit.
|
Hát én meg azon vagyok meglepődve, hogy erről ennyien nem tudtak még itt sg-n!? :-o 1 - vagy talán 2 éve is volt már műsor erről a National Geographicon.. De tényleg karaj dolog!
|
Az emlősök is "zombivá" válhatnak. Pl.: a veszettség megváltoztatja az állat viselkedését, a cseppet sem szelid róka ha megvész akkor megszelídül, így sokkal könnyebben át tudja adni a vírust akár az embernek is. A macska ezzel szemben megvadul és mindent támad szinte eszelősen igyekszik megfertőzni minden állatot... Ja és az embert növények is zombivá teszik, a legegyszerűbb a dohány, mennyi embernek van kényszere rágyújtani, ezzel segítve elő a dohánytermesztést. Így terjedt el más kontinensekre is ez a növény... Ez azért is jó példa mert tényleg az emberek akaraterejét győzi le, sőt a dohányzásról alkotott véleményét is teljesen befolyásolja maga a dohányzás...
Mottó: olyan nincs hogy a gyermek nem érti, csak másképp érti... C:
|
Érdekes a cikk, gratula, de egyáltalán nem forradalmi felfedezés. Mint mrgenya is írta számtalan példa van már erre, régóta ismert a biológusok között. Dawkins ki is vesézi a Hódító gén (1982-es!) című könyvében.
|
ja most nézem nm is epikurosz hanem assdf -re válaszoltam Lnézést dehamár dehamár vagyis a mocskolódás jogáról beszéltem mint olyan ajánlom mindenkinek az alábbi linket: drflash.hu jópofi
|
Nem értem miért kell annyit moderálni... sajnos lemaradtam a moderált vagyis a búsba kivágott hozzászólásokról de ismerve valamelyest a kedves fórumos társaság hozzászólási stílusát annyira nem lehettek azok elrugaszkodtak az etika porcelán bilijének széléről bele az aranylevesbe avagy a jóillatú melegségbe. Epikurosz megjegyzése alapján arra tudok gondolni esetleg fölfejtették ama érzéki kódolást amit a politikusok parazitaságáról titkolhatunk. Szerintem bátran mocskolódjon bárki hisz ovodától fölfelé ez elkezd működni minden emberben aki értelmét látja s ha esetleg valami igaz is belőle tán a köz egészségének érdekében érdemes meghagyni hadd virágozzék mint romlás virágai fekáliaföld fölött. Visszatérve a témához eszembe jutott az a vicces amcsi film amiben elkezdenek arról beszélni, hogy bizonyos híres emberek tulajdonképp ufók voltak :) de említhetjük a man in black jópofi jelenetét is amikor kinyitják a muksó agyát és benne ül a kis ufó végelgyengülésben :) szóval lehet tippelni :) az amit asztrológiának hívunk például lehet egy kellemes program része, isteni színjáték s mi csupán bábok vagyunk a végtelen hullámzásban... 
|
Fúha, ez nem semmi! Kíváncsi lennék hogy hogyan tudják befolyásolni a hernyókat, vagy amit BCS pixel is mondott, hogy megnézni, nem csak azt hiszi a hernyó, hogy azok az övéi.
|
UFF Igen, mert nem voltak pontosak. Az általatok megadott közteher százalékok a valóságban magasabbak. Megmondjam mér? Megmondom: A középkori jobbágynak a koromsötét középkorban csak a nemeseket meg a papokat, meg a katonáékat kellett eltartania. Most a jobbágynak el kell tartani a fentiek mellett a segélyen élő alsóparazita osztályt is, és a saját nyugdíjas jobbágyait is. Ehhez képest egy hangyakolóniában dolgozó méhként ügyeskedni olyan, mint egy mediterrán üdülés. UFF
Kara kánként folytatom tanításom.
|
Ups mennyi komment ki lett innen moderálva... Bezzeg a a fél oldalas politikai hirdetések azok nem politikai tartalmú dolgok gondolom én...
Kétféle világ létezik. Az egyik amit látsz és a másik ami mögötte van. Ami mögötte van azt a pénz irányitja. Találd ki melyik világ irányitja melyiket.
|
én kb két éve olvastam olyan parazitáról, ami asszem sáskában, vagy szöcskében telepszik meg. amikor elér egy bizonyos fejlettségi szintet, akkor a gazdaállat viselkedését egészen radikálisan változtatja meg: amit sose tenne: beleugrik a vízbe, mert a parazita további fejlődése a vízben folytatódik. ez is elég félelmetes...
|
Itt az egyik fajta leírása
Előfordulása:
Zimbabwe, Ghána édesvizű tavai, Nílus völgye, Kelet-Afrika, Nyugat-Afrika, ,Viktória-tó, Tigris és az Eufrátesz vidéke, Távol-Kelet, Brazília.
Galand-féreg
Előfordulása:
A simafejű galandféreg által okozott fertőzések gyakoriságuk szerint három csoportba oszthatók.
1. csoport: erősen fertőzött területek, a lakosságnak több mint 10 százaléka fertőzött. Ilyen területek Közép-és Kelet-Afrika, a Kaukázus vidéke, a Közép-Kelet néhány országa, valamint a Balkán-félszigeten Bosznia és Montenegro területe.
2. csoport: közepesen fertőzött területek, a lakosságnak 0,1-10 százaléka fertőzött. E területekhez tartozik Európa, Délkelet-Ázsia és Dél-Amerika.
3. csoport: mérsékelten fertőzött területek, a lakosságnak kevesebb mint 0,1 százaléka hordozza a fertőzést. Ezt csak Észak-Amerika és Ausztrália lakosságáról mondhatjuk el.
A horgasfejű galandféreg többnyire a szegényebb közösségeket fertőzi meg. A legelterjedtebb Közép- és Dél-Amerikában, Afrika középső és déli országaiban, valamint Ázsia déli részén. Ezeken a fertőzöttség eléri a 2,6-6 százalékot. 
|
ez naggyon durva wazee
Ki nem szarja le a Visztát?
|
"manipulativ parazita" - ilyen van a Rémrendes családban is!
|
Ez tiszta csillagkapu :) Még a végén kiderül hogy a goauldok léteznek... :D
Kétféle világ létezik. Az egyik amit látsz és a másik ami mögötte van. Ami mögötte van azt a pénz irányitja. Találd ki melyik világ irányitja melyiket.
|
Zsír
TheAnonPress : youtu.be/yX_ox-e4vTE youtu.be/RxwvWDz9bcc
|
Elmeletileg galandfereg akart lenni. Bar most hogy mondod jobban megneztem. Ahogy elnezem ez nem ugyanaz a galandferges kep amit en anno lattam, elegge gerinces allatnak tunik, ugyhogy inkabb egy hamisitvany kigyoval.
Korabban lattam egy hasonlo kepet nagyjabol meteres galandfereggel azt volt szandekomban belinkelni. Szepen latszott az elhelyezkedese is a belekben.
|
A kép, amit belinkeltél azon milyen állat van??? az x-ray-snake-re gondolok.
Dead sure she'll be there!
|
Csak nehogy te is úgy járj, mint a Gyilkos hangyák című filmben a főhősök, akik azt hitték, hogy narancslével ki tudják irtani a rovarokat. :D
Dead sure she'll be there!
|
Gyite paciiiii. :D:D:D El tudom képzelni, ahogy a paraziták mechwarriorosat játszanak a hernyókkal. :D
Dead sure she'll be there!
|
> Gondoljatok bele: Mi lenne,ha egy ilyen darás az emberrel is megtudná ezt csinálni.
Szamtalan olyan allat van ami az embert hasznalja gazdatestnek a kifejlodesehez es az emberben el. Ezek kozt vannak elengedhetetlenek (bakteriumok kivul-belul mindenutt) es vannak parazitak is, pl: huskopo legy larvai ami nyilt sebbe rakja le a peteit, galandfereg ami a belekbe, majd nemelyik fajtaja ki is ragja magat az emberbol (ezek kozt vannak szep meteres peldanyok is). Lehetne sorolni.
Ezeket csak azoknak akiknek van gyomra hozza: http://www.youtube.com/watch?v=2af8E-iYsM8 http://hacked.free-bsd.org/funstuff/pics/x-ray-snake.jpg
|
ezek a rovarok nagyon udnorító élőlények (pókok, darazsak, hernyók), de a cikk az nekem tetszett, érdekes téma, rég volt ehhez hasonló jó cikk az sg-n.
Szent tűz lobog bennem, Olthatatlan lángal, Űz az árral szemben, Harcba a Világgal!
|
Asszem bespájzolok pár tonna rovarírtót, napalmot meg egy két lángszórót :D Jó ha kéznél vannak, manapság elkelhet bármikor :D
|
Szó szerint ezt akartam írni én is.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el.
(Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhívők...)
|
A goa'uld faj evolúciójának elsö lépcsöfoka :D
|
Szerintem csak azt hiszi a buta, hogy azok a saját kölykei.
|
Ebből film lesz egy fél éven belül. "Based on true story"
this is madness. rly?
http://madbence.freeblog.hu
|
Azért az ember idegrendszere egy "kicsit" bonyolultabb. :) Már ha ez idegi úton zajlik egyáltalán. De szerintem elképzelhető, bár nagyon érdekes.
"We choose to go to the moon in this decade and do the other things, not because they are easy, but because they are hard" - John F. Kennedy
|
vegre egy jo es erdekes cikk itt ezsgén
|
Hátborzongató. Gondoljatok bele: Mi lenne,ha egy ilyen darás az emberrel is megtudná ezt csinálni. Végignézed,ahogy kimásznak belőled,és szinte felfalnak,majd akaratod ellenére meg is véded őket,hogy aztán meghalhass. Félelmetes.
Egyébként nem értem én ezt,attól,hogy néhány parazita ott maradt a hernyóban,hogy tudják azt irányítani?
|
Akkor talán egy ilyen védelmező hernyóból ki kéne szedni a bent maradt lárvát/lárvákat és megnézni, továbbra is a bábok érdekében cselekszik-e. azért ez tényleg durva. stargate feeling :)
Elösször lőjünk rájuk atomot, aztán valami DURVÁT!
| |