Honlapon magyarázkodik a tojásdobáló
2008. május 29. 18:51, csütörtök
A Steve Ballmert magyarországi látogatásakor tojásokkal megdobáló Nagy György egy angol nyelvű honlapot készített, ahol tettének okait magyarázza a külföldieknek.

Hirdetés

A nagyorgy.uw.hu-n található írásban röviden bemutatja a hazai helyzetet, mely szerint a keresetek alacsonyak, ezzel szemben a megélhetési költségek a nyugat-európaival megegyező szinten vannak. A rendszergazdaként dolgozó, MCP vizsgát végzett fiatalember leírja, hogy 200 ezer forintot keres, ami átlag felettinek számít. Kárhoztatja a Microsoftot, mivel a magas munkanélküliség, és az összeomlás előtt lévő tömegközlekedési rendszer ellenére a kormány forintmilliárdokat költ a szoftverlicencekre. Véleménye szerint az oktatási intézményeknek szabad szoftverekre kellene áttérnie, de nem világítja meg, hogy mindezekhez mi köze Steve Ballmernek.


Tettét elkeseredettségével indokolja, mivel véleménye szerint nincs értelme petícióval tiltakozni a kormány által megkötött szerződés ellen. Nem hisz a bíróságok függetlenségében sem, és mivel állítása szerint nincs vesztenivaló, drasztikus lépésre volt szükség. Végül közli, hogy a tojásdobálással csak a magyar adófizetőket kivánta megvédeni.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
aaaaa  
2008. jún. 03. 22:55 | válasz | #68
A tandíj alapvetően hibás elgondolás. Mert miért pont a felsőoktatás ? Ha azt fizetőssé tesszük, már csak egy lépés, a közép, majd az alapszíntű oktatás fizetőssé tétele. És azt is jól el lehet magyarázni, mekkora az megtakarításokat hoz. A "4 elemi" elég lesz a népnek, aztán irány a meló... Az pedig, hogy a nép nagy részé olyan sötét marad mint az alagút nem számít, majd a reklámok jól elmondják neki mit kell csinálnia, nem is jó, ha sokat gondolkodik.
Ja és a külföldről... Ha az emberek szívatását, megszorítást, szigorítást, extrém környezetvédelmi szabályokat kell bevezetni, mindig az EU-ra mutogatunk. Akkor miért is probléma, ha az itt képzett munkaerő az EU egy másik államában próbál szerencsét ? Az EU támogatás persze jól jön, de rögtön essünk neki az munkaerő szabad áramlását kimondó alapelvnek...
uniu  
2008. jún. 03. 21:09 | válasz | #67
kissé szűklátókörű vagy. Külföldön tanulnak és sokuk visszajön(legalábbis régebben), sok-sok tapasztalattal felvértezve. De ez más szakmákra is igaz: néhány év külföldi munka vagy pl ösztöndij nagyon sokat jelent. Az hogy valaki többre képes és máshol jobban boldogul... ezért nem hibáztathatod.
Cat  
2008. jún. 03. 18:36 | galéria | válasz | #66
"egy jól képzett diplomás pár év alatt visszakeresi a belefektetett pénzt."

Naigen, csak ha külföldre megy, akkor nem itt adózik, nem itt termel. És egyre többen mennek külföldre, főként a legdrágábban képezhető orvosok közül. Igenis fizessenek tandíjat - vagy pedig vállalják, hogy végzés után 5 éven át nem mennek külföldre dolgozni. Nem kötelező orvosnak menni, de ez igenis egy befektetés, az állam részéről is, aminek a társadalom szeretné látni a hasznát.
aaaaa  
2008. jún. 03. 04:20 | válasz | #65
Elgondolkodtam és elítélem a tandíjat, pont. Ha Neked tetszik és igazságosnak érzed, hát fizesd. Gratulálok, hogy van erőd hozzá, de szerintem egy másodállásban dolgozó diák eredményei és teljesítőképessége sokkal rosszabbak, mint annak, aki csak a tanulásra koncentrál. A nyár meg pihenésre való, nem gürizésre. Rohadtul nincs szükség a tandíjra, egy jól képzett diplomás pár év alatt visszakeresi a belefektetett pénzt. Ez egy befektetés. Egy vadászpilóta kiképzése is 100 milliókba kerül, mégis van akinek megéri és tandíjat sem kérnek tőle... Ugyanígy, ha jól képzett szakemberek vannak az országban az előbbre viszi a társadalmat. Bár én úgy látom mostanában inkább az a cél, hogy minél több elbutult középszerű, jól rabszolgasorba fogható birkából álljon az ország, nincs szükség a "túl okosokra".
Az pedig, hogy nyaranta éhbérért dolgozol, az tényleg a Te hibád. Keress jól fizető állást, akár külföldön, ne hagyd, hogy kizsákmányoljanak.
Első munkád x %-a bla bla.... Szoroztál osztottál egyáltalán ??? Akár negyven évesen is törlesztheted.. kamatokkal... És nem tudom hogy pl. az SOTE-n "tervezett" évi 3 milliós tandíjat, hogy törlesztetted volna a maximum havi 40 ezres diákhitelből ??? Még jó, hogy leszavazták. Milyen pénzéhes szemét orvos lesz abból, aki 6 év alatt 12x 1,4 millióért tanult ? Mert ha már ennyit belerakott, nem fog jótékonykodni, mert a 17 milla a bankba téve is hoz neki havi 100-150 ezret, és még dolgoznia sem kell...
Azért fizetjük az adót, hogy abból teljen oktatásra és egyebekre...
http://www.edupress.hu/index.php?at=egycikk&HirID=18310
Csak hogy ne mondd, hogy kitaláltam ....

r4pid  
2008. jún. 02. 21:28 | válasz | #64
Hát nem tudom.... ismerőseim 90%-a csinálja ugyanígy... Igaz hogy ők el is isszák általában amit nyáron összeszednek pénzt... ez sztem csak elhatározás kérdése. Én is lemegyek havonta legalább 1-szer de inkánn többször szórakozni, de nem iszom le magam seggrészegre és nem költöm el az összes pénzem...
uniu  
2008. jún. 02. 20:51 | válasz | #63
Jól csinálod! De meg kell h mondjam, nagyon kevesen bírnák ezt csinálni!
r4pid  
2008. jún. 02. 19:45 | válasz | #62
Az előző aaaaa-nak szólt.
r4pid  
2008. jún. 02. 19:44 | válasz | #61
"A diákhitelnek mi köze a szociális hálóhoz." Miről beszélsz?
Én is főiskolás vagyok... szüleim csak a kolidíjat fizetik nekem, minden mást én állok, és képzeld szaros éhbérért képes vagyok nyáron dolgozni és elég egy évre. A tandíjat meg évente kell felvenni és nem leszel bank rabszolgája. Ha nem sikerül befejezni egyetemet akkor vége a világnak?? Diákhitelben csak az van megszabva hogy az első munkád jövedelmének az x %-ával kell törlesztened...
Ki hasonlította össze az én rokonaimat a magyar nyugdíjasokkal? Gondolkozzál már ember...
aaaaa  
2008. jún. 02. 11:43 | válasz | #60
A diákhitelnek mi köze a szociális hálóhoz. Ha nem sikerül befejezni az egyetemet, mert nem elég okos hozzá, miből fogja visszafizetni ??? De legalább már húsz évesen a bank adósrabszolgája lett egy életre... Persze mondhatod , hogy aki nem biztos magában, hogy képes lesz rá, az meg se próbálja...
Nyári munka szintén éhbérért, ne már..., Az agyonhajszolt másodállásban güriző diák biztos ugyan olyan jól tud tanulni , mint a milliomos palánta, akinek pihenni is van ideje, mert a szülők fizetgetik a tandíját. Csak nem érdekelt vagy egy "diákhitelintézményben", hogy ennyire támogatod... ?

Szegény német rokonok azért még nem fognak megfagyni telente, vagy felfordulni, mert nem tudták kiváltani a gyógyszerüket, mint itt néhány szerencsétlen nyugdíjas egy ledolgozott élet után.
r4pid  
2008. jún. 02. 11:12 | válasz | #59
Nekem meg sok ismerősöm veszi/vette fel már...
uniu  
2008. jún. 02. 10:37 | válasz | #58
Ill vannak a legalis potyautasok, ugyanis sok cigany kap TB kartyat a segely reszekent, hogy meg ne haljon es sokasodjon ez a "szep" es "szorgalmas", "ertelmes" nepseg.

#54: "Ez persze ugye "rasszizmus".." Ezert nem kell, hogy almatlanul forgolodj ejszakankent, mert nem az. A media probalja ezt az emberekbe pumpalni, de ha te ugyerzed, hogy rosszarcu bunozok vannak a buszon akkor ez minden csak nem rasszizmus. pl.: rendorseg gyanus alakoknak nevezne ezt.

#57: Igen. A legjobb befektetes ha eladositjuk az embereket mar diak koruktol, sot ezutan meg kezelhetobbek is lesznek mert nem "ugralnak" es feltik a mhelyuket. Abszolut nem tamogatom es sok baratom szivta meg a diakhitellel.
r4pid  
2008. jún. 02. 10:03 | válasz | #57
Kissé helytelen néhány információd... Tandíjat lehetne ám fizetni diákhitelből... Nyáron lehet menni dolgozni összeszedni egy kis pénzt amiből elvagy amíg suliba jársz. A németektől egyébként én is irigylem ezt a közbiztonságot, de ez sajnos most már a kisebb városokra/falvakra igaz. Pont tegnap beszéltem német rokonaimmal, 2-en nyugdíjasok és elég nagy családjuk van. Mondták hogy egyre nehezebb most már nekik is, eddig éltek mint hal a vízben, viszont a középosztály nagyon elkezdett leszakadni a felsőrétegtől.
Érdekességképp: Ugyanebben a családban van egy 19 éves fiú rokonom, aki még az érettségit sem tette le, ment a saját feje után, elvégzett egy banki szakügyintéző (ha jól emlékszem) tanfolyamot és már többet keres mint a legtöbb ember itt Magyarországon. Azért ez szép. Kérdés meddig tudják ezt a németek tartani
2008. máj. 31. 10:18 | válasz | #56
aaaaa  
2008. máj. 31. 03:36 | válasz | #55
Szerinted miféle létbiztonság van itt ? Lassan ott tartunk, hogy akkor is fizethetsz az egészségügyi ellátásodért, ha éppen munkanélküli vagy, és nincs miből... Szemétláda potyautasnak neveznek, behajtják rajtad, ha nem teszed. Most akartak tandíjat bevezetni, hogy ha nem keresel jól, a gyerekednek esélye se legyen egyetemre járni.
A legtöbb helyen minimálbért, vagy kicsivel többet fizetnek , amiből SOHA nem tudsz egy ócska lakást sem venni, csak mondjuk, ha egy életen át törleszted. Vidéken naponta élnek rettegésben az emberek, a "kisebbség" által rendszeresen terrorizálva. Fizetésként jó ha a többi fejlett európai országban adott pénzek 20%-át kapod, miközben a megélhetés szinte semmivel sem olcsóbb.
És miféle biztonságról beszélsz ??? Németországban, ha be sem zárod az autót akkor sem nyúlnak hozzá, itt bármit teszel előbb utóbb feltöri valami becsületes "honfitársunk".
Persze biztos ott még inkább szocializmus van , ezért nagyobb a közbiztonság. De milyen érdekes ott emellett fizetést is kapsz , nem csak éhbért...
Egyébként valóban ezt tanították kb. 20 éve a "párttanfolyamon" (ugye mit kell mondani a rendszert kritizálóknak), akkor talán valamilyen szinten igaz is volt, bár már akkor is csak kis részben,de mára az a pici jó is megszűnt, csak a mocsok és a nyomor maradt az egészből...
Ne hogy azt ne mondd, hogy ami most itt van az bármiféle "szocializmus"...

A másik amit nem értek, ha valaki gazdag, az mitől lesz egyből tiszteletre méltó is ? Akkor biztos komoly tisztelet illeti a maffiafőnököket és drogbárókat is , mert ők is gazdagok, és milyen ügyesek és sikeresek...
aaaaa  
2008. máj. 31. 02:59 | válasz | #54

Mi közé egy tojásdobáló, ámde diplomás, intelligens ember vélemény nyilvánításának az utcákon rabolgató, mindent ellopó analfabéta bicskás cigányokhoz.
A bűnözési hullámot inkább ők okozzák, bármenyire is ki akarják mosdatni őket...
A "békés többséget" az jobban izgatja, hogy lassan félsz felülni egy buszra, ha látod hogy egyáltalán nem veszélyes, szeretni való, soha senkit sem bántó "tesók" utaznak rajta. Ez persze ugye "rasszizmus", de kívánom azoknak akik ilyen hevesen védik ezeket az bűnöző életmódot élő embereket, egyszer ők is váljanak áldozatukká, aztán gondolom továbbra is ennyire toleránsak lesznek, és "nem fognak általánosítani"...
uniu  
2008. máj. 30. 20:35 | válasz | #53
Nem csak azért vannak a segélyek és a hallgatólagos bűnpártolás a cigányság felé, mert jó a belviszály egy olyan országban ahol nem szabad, hogy összefogjon a nép -nagyon jó példa erre a legutóbbi népszavazás, ami ha nemlett volna egy bugyorral lentebb csúszunk a gazdasági pokol felé, és ki tudja meddig parádézna még a mostani kormány- hanem mert a cigányság egy óriasi szavazó potenciál(2,5 millió csak a regisztrált!). Tképpen őket és a nyugdijjasokat(2,8 millió) meggyőzve el is dölt a népszavazás kimenetele!
Ha emlékeztek meg Gyurcsány nem sokkal az MSZP újraválasztása után, személyesen mondott köszönetet a cigányoknak, úgy hogy meg is látogatott egy erre "kipreparált" családot.
Érdekes még, hogy csak a cigányoknak és a zsidóknak vannak problémaik, hogy így meg úgy sérti meg teljes mivoltukban a magyar nép és főleg a Magyar gárda (amit máig nem értek, hogy hogy..)
A svábságot hallottátok már panaszkodni ? Én még nem. Érdekes ugye ? Sőtt a magyaroknak sincs velük semmi bajuk, sőtt a többi kisebbséggel sem...
Gyulán pl a saját szememmel láttam, hogy németül is ki vannak téve a fontosabb épületek nevei (pl.: Rathaus) és senkinek sincs baja ezzel.
Ha megnézzük mely megyékben(városokban) milyen a kisebbségnek(pl cigányság) az aránya és milyen a gazdasági fejlettség érdekes párhuzamokat lelünk. A párhuzamok egyenes áranyban vannak a bűnözéssel, és érdekes módon az MSZP-re voksolók döntő arányával is!
Egy másik érdekes dolog, hogy milyen nagy a baj: Ma a 10 éven aluli gyermekek 50% cigány származású... Ha a mostani hozzáállás marad, az államcsőd biztos lesz!
uniu  
2008. máj. 30. 20:10 | válasz | #52
Én meg örülök, hgy legalább az sg-n az emberek nem szopjak be ezt a sok szart amit a média pumpál, mint pl ez a cikk is.
Más:
Egy metrót építő vállalkozótol tudom, hogy:
1, minden pártnak ott vannak a cégei
2, a pofátlanság hatarán jócskán túlmenően számláznak az államnak és a munkát szándékosan húzzák el.

Ami kiderült Orbán legutobbi beszédéből az egy kampány része volt:
-Magyar gárdás rész -> Üzenet a zsidóságnak de főleg a cigányságnak: Ide szavazzatok! (nálam végérvényesen itt dölt el, hogy Viktor már nem az az ember aki 15 éve volt. Ő most szó szerint megcsinálta azt amiért a magyarságot gúnyolják is: Pofán vágta a magyart magyar létére. Hiba lenne megválasztani!)
- Metrós beruházás felülvizsgálata -> Mézesmadzad a lakosság többi részének, aki fel van háborodva a sok korrupción. De mint ahogy írtam, nekik sem érdekük a 4es metrót tojó tyúkot levágni, max a vállalkozók sora rendeződne át.

Teljesen új emberekre van szükség és főleg fiatalokra akik még nem lettek megdolgozva a gazdasági elit által. Egy határozott jobb oldali párt kell ide!
2008. máj. 30. 16:41 | válasz | #51
> Hát, ezért ég a pofám, hogy ilyen honfitársaim vannak.

Teljesen feleslegesen.
r4pid  
2008. máj. 30. 15:10 | válasz | #50
Mióta ilyeneket csinál:D mint tudjuk hülyéknek áll a világ... S. Ballmer

A turulmadarat nem úgy értettem. Igazság szerint nem olvastam végig amit írt
GulaSoft. My bad sorry.
JTBM  
2008. máj. 30. 15:03 | válasz | #49
"Bírósági állásfoglalás van arról, hogy közéleti személyiségek tojással való megdobálása véleménynyilvánításnak minősül, így teljesen jogszerű. A szemetelésről, utca közepére szarásról nincs ilyen állásfoglalás szerintem, szóval nem kéne őket egy kalap alá venni."
Hát, ezért ég a pofám, hogy ilyen honfitársaim vannak. A bírók között is nagy a vörös sötétség...

S. Ballmer hogyan is közéleti személyiség???

Ha ilyenek törvények és a "polgárok"-nak csúfolt söpredék a többség az országban, akkor nem is kell csodálkozni a bűnözési hullámon...
2008. máj. 30. 15:01 | válasz | #48
Próbálj már keresni egy archív felvételt, ahol turul mint náci jelkép jelenik meg. A turul (kerecsensólyom) egy totemállat, olyan mint az osztrákoknak a kétfejű, vagy az amcsiknak az egyfejű sas, és mint így az egyik, ha nem a legrégebbi európaszerte. Az más kérdés, hogy van akinek ez fáj, de a történelem makacs dolog, ha meghamisítják, úgyis ki fog lógni valahol a lóláb.
2008. máj. 30. 14:57 | válasz | #47
"Csak azért, mert valaki Magyar, nem jelenti azt, hogy szemetelhet, tojást dobálhat és odaszarhat az utca közepére."
Bírósági állásfoglalás van arról, hogy közéleti személyiségek tojással való megdobálása véleménynyilvánításnak minősül, így teljesen jogszerű. A szemetelésről, utca közepére szarásról nincs ilyen állásfoglalás szerintem, szóval nem kéne őket egy kalap alá venni.
2008. máj. 30. 14:49 | válasz | #46
Nahát, látom te is az indexről tájékozódsz. Ha a titkosszolgálati anyagot hallgattad volna tudhatnád, hogy arról volt szó, hogy felül kell vizsgálni a gigaberuházásokat, mert gyanús hogy metrót pl spanyolok 1/6 áron tudnak építeni rövidebb idő alatt, határidőt és költséget betartva. Szóval lehet nem kéne cirka 550 milliárdot a 4-es metróra költeni, ha annak a reális költsége 90 milliárd lenne. És ha a pénz 1 részét már el is b.szták, akkor is ha csak 100 milliárdot meg tud fogni Orbán azzal, hogy kirúgja a teljes metro építő stábot, akkor szerintem tegye (és hívja ide a spanyolokat befejezni a projectet, ha Magyarországon mindenki ilyen drága).
2008. máj. 30. 14:43 | válasz | #45
> és milliárdokat tapsolnak el egy olyan metróra, ami gazdaságtalan lesz

Ha lesz. Nem lesz... Legalabbis Orban szerint. Pont a napokban szivargott ki egy Orban beszelgetes amiben kijelentette, hogy tamogatni fogja a kormanyt (mikor nem?) a 4. Metro munkalatainak leallitasaban amit rovidesen be fognak jelenteni.
2008. máj. 30. 12:46 | válasz | #44
Már bocs, de az egyértelműen volt köthető emberiség ellen elkövetett bűncselekményekhez. (persze én most nem a szvasztikáról beszélek) A turul madár is ilyen?
r4pid  
2008. máj. 30. 12:23 | válasz | #43
ŐŐŐ már bocs de én úgy emlékszem hogy a náciknak is pár száz (ezer?) éves jelképük volt, vagy legalábbis kísértetiesen hasonlított rá...
JL666  
2008. máj. 30. 12:07 | válasz | #42
nem nagyon vágod a dolognak a lényegét. Leírta világosn, hogy peticiózni, perelni semmi értelme nem lenne, pláne egy olyan országban, ahol le akarnak minden megszorítást dugni az emberek torkán és demokratikus egyetlen megoldásként kimennek tüntetni és az ország miniszterelnöke azt mondja, mindegy az majd megunják és hazamennek.
Olaszországban, nápolyban nem emelték a gázt, az áramot,nem emelték az adót vagy nem tették (volna) fizetőssé az egészségügyet, csak nem vitték el a szemetet és máris többezer ember ment az utcára molotov koktélokat dobálni, ahol a hadsereget kellett mozgosítani, mert szétvertek mindent. Te szerinted meg egy kis tojásdobálós rontja az országimázst, aki szemmel láthatóan NEM erőből és dühből dobta a tojást, sőt el még sem találta!
2008. máj. 30. 12:01 | válasz | #41
> Nem kell szabadkoznia semmiért!

Eredetileg nem a "magyarazkodik" volt a cikk cime, hanem "honlapot nyitott". Lasd lentebb, #16-os HSZ.

> Amerikában van egy informátor hálózata a rendőröknek, senkit nem az érdekel, hogy honnan tudnak egy bűntettről, hanem csak az, hogy kiderüljön, és igazságot szolgáltassanak, itt meg azt hurcoják meg, aki közzéteszi a disznóságot!!

Ez nagyjabol igaz, de nem kell idealizalni sem. Az utobbi evekben az USA is csuszik lefele ilyen teren.
2008. máj. 30. 11:53 | válasz | #40
Az még hagyján, hogy kaptak egy országot, de ne lennének ott mindenhol és avatkoznának bele mindenbe ilyen szinten. Nekik is el lehet menni. ODA!!!!
JTBM  
2008. máj. 30. 11:52 | válasz | #39
Csak azért, mert valaki Magyar, nem jelenti azt, hogy szemetelhet, tojást dobálhat és odaszarhat az utca közepére.

Az ilyen Magyar emberek miatt nekem ég a bőr a képemen...

Abban teljesen igazad van viszont, hogy a Turul szobor helyett én is a zsidó cipőket dobálnám a Dunába...
2008. máj. 30. 11:44 | válasz | #37
Melyik az a réteg, ami jelenlegi a vezetést alkotja, vagy legalábbis a felsőbb köröket mozgatja? Ők rendlekeznek az adófizetők pénzével, dönthetik el, hogy mire menjen el. Az egyik kisebbség megkölönböztetett bánásmódban részesül ha valamilyen bűncselekményt elkövet, ugyanakkor jelentős mennyiségű pénz megy el a segélyezésükre. A média meg el van hallgattatva, hogy milyen bűnöket követnek el, hogy a nagy többségnek még csak tudomása se legyen róla, nehogy a másik kisebbség ellen is fellépjén, ami az egész mögött van.
2008. máj. 30. 11:37 | válasz | #36
Én megtapsoltam a srácot!
Nem kell szabadkoznia semmiért!
Akkor amikor ebben az országban magyarnak lenni szégyen mit lehet még tenni??
Mit látsz a hírekben? Aki segélyt akar kapni, végezzen közmunkát felszólításra, olyan felháborodás jött a médiából hogy csak na? És miért is, én is dolgozom a pénzért, talán büdös a munka?
Egyébiránt ezt az alanyi jogon jár a segély pont ez a f@sz msp vezette be.
Kidobunk milliárdokat az ablakon ms termékekre? Mi az amit egy linuxon egy openoffice-el nem tuid megcsinálni egy ügyintéző??? A linuxos rendszernek egy baja van, nem futnak raja a játékok!!! Hát istenem, nem fog játszani az a közigazgatásban ülő emberke, hanem dolgozik!!
Egyszerűen nem értem azokat akik azon vannak felháborodva, hogy végre valaki kiállt értük!!!
Nézzétek meg a BKV botrányt. Nem az a fő kérdés, hogy hogyan próbálta az mszp a bkv sztrájkot a fidesz nyakába varrni, hanem hogy hogy derült ez ki!!! Ez egy vicc!! Amerikában van egy informátor hálózata a rendőröknek, senkit nem az érdekel, hogy honnan tudnak egy bűntettről, hanem csak az, hogy kiderüljön, és igazságot szolgáltassanak, itt meg azt hurcoják meg, aki közzéteszi a disznóságot!!
Akkor mikor egy tök jól kinéző turul szobrot képesek lennének szétszedni a szdsz-es bunkók, csak azért mert szerintük az antiszemita jelkép (vikipediában utánajárni, ősi MAGYAR jelkép!!!!!!!), és milliárdokat tapsolnak el egy olyan metróra, ami gazdaságtalan lesz, akkor az legyen a fő hír, hogy megdobáltak egy faszt aki megint megpróbálta marketinggel eladni a szart, az a szomorú!!
Ráadásul el sem találta!
Én elég öreg vagyok ahhoz, hogy emlékezzek rá, mikor a bill geci pofájába tortát nyomtak amerikában mégsem arról szólt a hír, hogy ez mekkora presztizs veszteség amerikának, hanem az, hogy miért is kapta a pofájába a tortát!!
Szóval sajnos ebben az országban magyarnak lenni bűn, és persze azok akik azt hangoztatják, hogy el is lehet menni, azok nem a magyar emberek! Ez egy új honfoglalás vagy mi a fene?
Mondjatok nyugodtan antiszemitának, de mondjatok még egy olyan vallási közösséget ami az 1900-as évek után országot kapott csak azért mert ők zsidók??
Alapítok egy vallást, mondjuk az ukmukfukk vallást, gyűjtök 20 millió hívőt kapok egy országot??? Hát nem hiszem!!
A médiában, is ott vannak, és a politikában is erősen, és ők alakítják a közvéleményt. Nem mondom, hogy mind ilyen mert van ott is csak egy réteg ilyen, de sajnos ha azt mondom magyar vagyok, lassan itthon is megköveznek.
Szóval én csak megtapsolni tudom az olyan embereket akik kiállnak és jól beszólnak a multiknak, meg a politikusoknak. Nem bombát hajigált hanem tojást!
Bezárni 1000 évre, ló mögé kötni, végighorcolni az országon felnégyelni, a testrészeket kitűzni a megyeszékhelyeken a városházára. Az országot lesápolók meg éljék világukat. Ez kell!



2008. máj. 30. 11:31 | válasz | #35
1. Lehetne szigoritani.
2. A hulyek azok nem csak ugy szimplan szuletnek hulyenek, hanem "nevelodnek" is. Olyanok lesznek mint a rothado tarsadalom amiben felnonek.
3. Minel tobb ember nol fel rothado tarsadalomban/kornyezetben, egeszsegtelen erkolcsi moralban annal tobb lesz a - te definiciod szerint - hulye.

Egy tarsadalom manipulalasat ketfelekeppen lehet elerni: demoralizalas vagy megfelemlitest. Nezz korbe a vilagban. Kivetel nelkul barmerre jarsz, az emberek manipulalva vannak. Vagy igy, vagy ugy.

Magyarorszagon viszont mindket mod aktualis. Na ez az aminel rosszabbat nem lehetne elkepzelni se, mert ez egy olyan allapot amit ha surgosen nem kezelnek (nem szunik meg es nem kezdodik uj rendszervaltas) akkor elobb-utobb veres polgarhaboruba fog torkollani.
r4pid  
2008. máj. 30. 11:29 | válasz | #34
Na csak közös nevezőre jutunk... ezekkel már én is egyetértek
2008. máj. 30. 11:19 | válasz | #33
> Az országban azért van korrupció és szocialízmus, mert az emberek korruptak és szocialisták.

A szocializmus a kisebbik baj - bar nekem a megallapitassal is fenntartasaim vannak. A tobbivel nagyjabol egyetertek.
JTBM  
2008. máj. 30. 10:41 | válasz | #32
Anyagi biztonságban, pl. segélyen.
JL666  
2008. máj. 30. 10:37 | válasz | #31
no most nem én veszek fel havi 1 millát politikusként - és a nem létező cégeim sem kapnak állami támogatást -, hogy a problémákra megoldást találjak.
Nyílván valami véletlen folytán én is felnőttem valahogy úgy, hogy nem loptam nem csaltam, tehát elvileg nem lehetetlen dolog így élni.
Hülyék mindig lesznek persze, ha a törvényen szigorítanak is, csak ne mmindegy, hogy az utcán vagy a börtönben lesznek.
r4pid  
2008. máj. 30. 10:24 | válasz | #30
Egy jó megoldást mondj hogyan lehet védekezni az ilyen barmok ellen (abból éppen itt is akad egy...) Állítsanak minden utcasarokra rendőrt? Tiltsák be az akciófilmeket/játékokat? Persze persze a törvényen lehetne szigorítani, de szted akkor nem lennének hülyék?
JL666  
2008. máj. 30. 10:13 | válasz | #29
"A magyarok 80%-a inkább szarul ér, de biztonságban."
hahhha. Nem nézel híreket?! Minden nap tanárverés, gyerekverés, most temettek el egy gyereket, akik társai öltek meg, itt se szó se beszéd rálőnek vagyonőrökre, móri bankrablás 7 millió forintért 8 halott ember. Rémlik valami?! Honnan netezel?! egy svájci pánclészekrényből?!
JTBM  
2008. máj. 30. 10:09 | válasz | #28
Szerintem übergáz, ha egy paraszt megdobál egy tiszteletre méltó embert másik parasztok helyett, akik esetleg tényleg megérdemlik...

Az országban azért van korrupció és szocialízmus, mert az emberek korruptak és szocialisták. Ez az ember is szocialista és ezzel párhuzamosan meg azért pampog, mert kevés a fizetése. A szocialista rendszerben alacsonyak a fizetések és nagy a létbiztonság. A kapitalista rendszerben pedig nagyok a fizetések, de sokkal kisebb a létbiztonság. A magyarok 80%-a inkább szarul ér, de biztonságban. A maradék 20% meg szintén szarul él a 80% miatt, a demokrácia szabályai szerint.

Viszont marhára idegesíti a 20%-ot, amikor a 80% azért pampog, mert nem él jobban, ráadásul még tojásokkal is dobálózik és leégeti a teljesen országot...
JL666  
2008. máj. 30. 10:05 | válasz | #27
Jajj megint rossz hírünket keltették hahha. 240 milliárdos államadósság persze biztos pozitív kritika. 0,0003%-os gazdasági fejlődés is biztos pozitív kritika, meg maga gyurcsány neve is úgy hangzik, mint egy 600 karátos gyémánt.
Persze nem Ballmer tehet róla, mi? Ha ellopnak a kocsidból is valamit, akkor is te vagy a hülye miért nem vigyáztál rá igaz?! Nem az a bűnös aki ellopja, hanem Te. hahha. VEGYÉTEK ÉSZRE ITT MÁR CSAK RADIKÁLIS MEGOLDÁSOK MARADTAK. EZ A TOJÁSDOBÁLÁS TÁVOLRÓL SEM VOLT AZ.
Frayer   "Rest in Peace Frayer" 
2008. máj. 30. 08:12 | galéria | válasz | #26
Gecci, hajjak meg.
Annyi gyűlölet összegyült bennem az évek során, hogy szívesen megpróbálnám.
Mondtam, hogy egy dologtól félek, hogy a törvény itélkezik felettem. Ebben az országban nem érné meg.
DE.
Ha írunk egy megállapodási szerződést, amit közjegyző és ügyvéd is hitelesit, mi szerint egy sportszerű full-kontakt kick-box mérkőzésben veszünk részt egymással, és bármi nemű sérülésért sem tehető felelőssé a másik, sem gyógyuló, sem maradandó sérülésért sem, halált okozó sérülés esetén sem, ha azt szabályosan kézi tusában szenvedi el a fél. A mérkőzésben mindkét fél, tudatában a következményeknek, kockázatoknak, saját felelőségére önszántából egyezik bele.
Szóval minden jogszerű legyen. Így ha valaki halálos sérülst kap nem ítélhetik el a másikat. Mint a box mérkőzéseken.
Én sem vagyok jobb oldali, szimplán gyűlölöm az embereket. Főleg a politikusokat.
r4pid  
2008. máj. 30. 03:17 | válasz | #25
Lehet próbálkozni... Ajánlanám figyelmedbe "Stop shop" című filmet...

rigidus: Igen világviszonylatban gyengül a valuta... nem tudom melyik országban nem gyengül most (usa-ban tuti ott az olajárakkal kompenzálnak)
2008. máj. 30. 03:01 | válasz | #24
> Ehh... ahogy elnézem van itt pár szélsőjobb

Ha ram gondoltal akkor maris lehuzhatsz a listarol. Semmilyen mai politikai oldal mellett nem allok, csupan ertelmezem azt ami zajlik es realizalok.
2008. máj. 30. 02:59 | válasz | #23
> Valamiért erősödött a Forint, ez jó dolog.

1. Mihez kepest. Nyugat-Europaban gazdasagi valsag van kezdodoben, zuhan minden valuta. Ehhez kepest "javult"? Ez jo dolog?

2. Ha pedig ezen tul erosodott az pedig eppen, hogy bajt jelent - sokak hiedelmevel ellentetben. Ebben az esetben pedig az az oka, hogy lelassult a hitelek torlesztese (lakossagi penzhiany) igy erositik a forint erteket. Inflacio pedig akkor van amikor beindul a valodi termeles es ezzel a hitelek torlesztese is fellendul. Ekkor csokkentik a valuta erteket - igy ujabb extra adot kivetve - es lelassitjak a visszafizetest.
r4pid  
2008. máj. 30. 02:57 | válasz | #22
Ehh... ahogy elnézem van itt pár szélsőjobb.... félre ne értsetek én semmelyik párt tagja/"hívője" nem vagyok... sokban egyetértek veletek, de azért van pár erős túlzásotok amin nem ártana gondolkozni kissé objektívebben... és mindenképpen hosszútávon
2008. máj. 30. 02:50 | válasz | #21
BTW: en ezt a sracot valszeg ismerem. Ha az akire gondolok akkor egy idoben egy helyen dolgoztunk, meg voltam is egyszer nala szamitogepet buherni, akkoriban kezdett valami tanfolyamot. Ez kb. 12-13 eve volt. Es ha jol emlekszem akkor egyben Europa bajnok sportolo is.
2008. máj. 30. 02:50 | válasz | #20
Valamiért erősödött a Forint, ez jó dolog. Az viszont megmosolyogtat, mikor:

- szétverik az oktatást (persze, kell modernizálni, nem tagadom, de vessük össze a mai tizenévesek átlagának helyesírását, fogalmazókészségét - mennyire tudja magát kifejezni, illetve az olvasott szöveget mennyire érti -, logikáját, stb. egy 10 évvel ezelőtti diákéval: minőségi különbség van)
- az egészségügyet (kórházi széfekre szükség van, mert a miniszterasszony apósa azt gyárt - ha inkubátort gyártana, akkor arra lenne szükség, de ilyen szerencsénk nincs, azt a kertévék magazinműsoraiban kell összekoldulni)
- a közlekedést (sztrájk, járatritkítás, silány szolgáltatás egyre drágábban, egyre silányabb utazóközönségnek)
- amikor a nagyobb városok forgalmas helyein gyakorlatilag bármikor fel kell készülni egy rablásra, amit a tettesek legfeljebb felfüggesztettel megúsznak (ha nem hiszed el, szívesen sétálok veled egyet mondjuk este 7 és 10 között egy szimpatikus budapesti aluljáróban)
- amikor szobrokat, síneket, kábeleket lopnak el következmény nélkül tonnaszám (mert a színesfém-kereskedelmet nem sikerült idáig kőkeményen beszabályozni)
- egyáltalán, amikor az ország alkotmánya immár 19-20 éve úgy kezdődik, hogy

"A többpártrendszert, a parlamenti demokráciát és a szociális piacgazdaságot megvalósító jogállamba való békés politikai átmenet elősegítése érdekében az Országgyűlés - hazánk új Alkotmányának elfogadásáig - Magyarország Alkotmányának szövegét a következők szerint állapítja meg..."


azaz az ország alaptörvénye ideiglenes
- amikor a miniszterelnök minden rá nézve negatív következmény nélkül beismerheti, hogy megvezette az egész országot, amiért gyakorlatilag kivégezték volna egy olyan korban, amikor a politikusok helyett még ún. államférfiak vezették az országot
- amikor a korrupcióban szinte minden országot megelőzünk, szinte csak a nagyon durva diktatúrákban, világvégi országokban rosszabb a helyzet
- amikor tizenpár év alatt sikerült az összes, nálunk elmaradottabbnak számító ország mögött lemaradni
- amikor évtizedek alatt nem sikerül sokszoros áron megépíteni egy metrót, amit más nyugati országokban egy-két év alatt tizedakkora költségből befejeznek
- amikor súlyos társadalmi problémák megoldásában hosszú éve nem sikerült túljutni azon a kérdésen, hogy elég polkorrekt-e a probléma megfogalmazása
- amikor százan százegyfelé húzunk szét, mert mindenki más politikai erő hazugságait eszi meg egyéni izlése szerint, miközben nyílt titok, hogy a politikai pártok legfontosabb törekvése a saját és egymás hatalmának konzerválása (mindannyian 200 forintért esznek komplett ebédeket az Országház büféjében, bemondásra vesznek fel költségtérítéseket, miközben papíron mind olyan szegények, mint a templom egere)

de az ország a kukáit és a tyúktojásait nem adja olyan könnyen a csőcseléknek!

Arról pedig ne is beszéljünk, hogy a kukák pontosan miért, kik által és milyen célból borulnak fel, de egy biztos: kiválóan alkalmasak arra, hogy a médiában (amit meglepő módon elég masszívan befolyásol a mindenkori politikai hatalom, sokszor elég nyilvánvaló módon) lejárassák azokat, akik esetleg veszélyt jelenthetnek a nem kicsit belterjed politikai "elit" hatalmára nézve.


Egyébként szerintem is óriási problémák vannak egy olyan országban, ahol kukák borulnak fel, vagy gyulladnak meg, nem vitatom. De a probléma NEM a kukák állagromlása, hanem mindazok a jelenségek, amik felelősek a radikalizmus erősödéséért.

Egyetértek - ahogy írtam - a 35 milliárdért nem feltétlenül Ballmert illetik meg a tojások. Mindazonáltal a tojások remek eszköznek bizonyultak arra, hogy a nyilvánosság elé kerüljön az ominózus 25 milliárdos, ún. közbeszerzési eljárás, amelyet MS termékekre írt ki az állam (az, amelyik internetadót is be akart vezetni, illetve számos új sarcot, arra hivatkozva, hogy nincs pénz - ugye senki nem felejtette el, mit csinált március 9-én), és ami miatt a hazai IT-cégek egy csoportja, illetve az illetékes hatóságok hivatalból eljárást kezdeményeztek, amely eljárás végül - a törvényi határidőt bőven túllépve - elhalasztásra került, épp Steve bátyó látogatása napján, amikor mindezek tetejébe egy újabb, ezúttal 10 mrd-os programot is meghirdettek. Csak hát ezt így nem nagyon foglalta össze a sajtó, fontosabbnak tartották a tojásdobálást és az angol kiejtést kiemelni. De Steve tényleg nem tehet róla. De sajnálni majd akkor fogom, ha kárpótol az IE CSS és JS bugjaiért. Még mindig azt mondom, hogy nem bánom, hogy a tojások miatt újra felszínre került ez a közbeszerzés, Steve-et meg azért elég nehezemre esik sajnálni, tudván, hogy ő is éri a pénzét. Persze, logikus, hogy az ő feladata profitot termelni, nincs ezzel semmi gond, nem ő a hibás. Eszköznek a figyelemfelhívásra viszont 10-ből 10 pontos, és egyébként is van annyi a MS rovásán, hogy a tojásokért cserébe mondjuk levonhatunk pár strigulát mondjuk a Nescape-ért, aztán ha ezt letudtuk, foglalkozhatunk akár a valódi problémákkal is végre.

Hogy miért fórumozunk itt ahelyett, hogy megoldást mutatna fel bárki is? Olvastad a választási törvényt? Matek megy? Akkor számolj utána, mennyi az esélye, hogy egy új politikai erő belátható időn belül be tud kerülni az országgyűlésbe. (A rendszert ők találták ki, és nem az volt céljuk, hogy színes legyen a paletta, vagy bármilyen kontroll lehessen felettük.)

Bocsánat a floodért.
Frayer   "Rest in Peace Frayer" 
2008. máj. 30. 02:49 | galéria | válasz | #19
A magyar átlagnál még a kutyánk is okosabb. Nem fogadja el idegentől az ételt. Inkább megtámadja.
2008. máj. 30. 01:11 | válasz | #18
hasznaljatom --> hasznaljatok
2008. máj. 30. 01:07 | válasz | #17
> Frayer: ezt most küldték nekem poénból... http://www.mszp.hu/titkosfideszprogram/index.html

Az egy jolfizetett muellenzek. Tokmindegy, hogy minek hivod M-nek vagy F-nek. Az, hogy hogyan hajigaljak a szinpadon a sz*t nem tokmindegy?

> nem így kell szart kavarni hogy kikezdünk egy multi főnökével vagy felgyújtjuk fél BP-et...

1. Nem a multi fonoke volt itt a lenyeg hanem az, hogy a Microsoft (es a magyar kormany) korrupcios ugyei rovid idore sajtonyilvanossagot kaptak.

2. A tojasdobalas az meg hagyjan, de a puszta teny, hogy az agyonbutitott tarsadalom nem arra kapja fel a fejet ha valaki megrant egy veszharangot (a sok kozul) es azt kialltja: "XY korrupt" es elkezdene tevekenyen fellepni ellene, talan ra se kattint a cikkre. Attol kattint a sok boszme, ha Steve Ballmert meghajigaljak tojassal. Na ez am az elkeserito. Ehhez kepest a srac csupan jot tett azzal a par tojassal, a baj az, hogy o es a mondanivaloja egy kis ismeretlen pont maradt volna enelkul. Legalabb annyit elert, hogy par ezer/tizezer/szazezer emberhez eljutott a lenyeg: "A Microsoft korrupt".

3. A gyujtogatassal meg egyeb szarokkal meg nem kell foglalkozni. Ezek politikai kellekek es az oszodi beszed kiszivargasa utan mar elo voltak keszitve. Pontosabban: nem ezzel kell foglalkozni, meg azzal, hogy ciganyokat, zsidokat, magyarokat, hogyan ugrasztanak ossze. Ez regi ezereves hatalomgyakorlasi strategia. Provokatorokat visznek be, vagy fizetnek meg ezekben a kozossegekben es modszeresen szembeforditjak oket, a belso harcok pedig elvonjak minden kozosseg figyelmet es komoly eroforrasokat vesznek el a lenyegi kerdesektol, igy ujra es ujra idot nyer a mindenkori hatalom. (Anno tori oran is biztosan elhangzott ez, tobbek kozott ezert tanultuk.)

Kis visszatekintes: A nep "felebredt" es elkezdett szervezkedni a kormany ellen 2006 Szeptembereben.

Mi lett ra a valasz:
- rendorterror
- gyorsan felraztak a Mo-on elo zsidosagot, hamar kiosztottak nekik a sarga davidcsillagokat, szepen elmagyaraztak nekik, hogy ok nem ehhez a "csunya gyujtogato barbar nephez" tartoznak es a kormany elbujt a zsidosag kiosztott davidcsillagjai moge es mar eleve ugy tajekoztatjak a kozvelemenyt mintha a szarmazasukat erte volna tamadas nem pedig a gaztetteiket
- reakcio: zsidosag, ciganysag felboszult es a magyarsag csunya fajgyulolo csocselek lett, most kolcsonosen utaljak egymast

Kell ennel tobb? Nem kell ezeket mar uszitani se, a labda mar be lett dobva kozejuk. Csupan kordaban kell oket tartani, hogy nehogy polgarhaboruig fajuljon, de addig is mehet minden a regibe. Lehet folytatni az orszag kiarusitasat, mutyizast, meg a buntettek buntettekre valo halmozasat az eltusolasokkal egyetemben.

Es ahogy mindig, most is elmondom: hasznaljatom mar az eszeteket mielott megeszitek amit eletek dobnak.
2008. máj. 30. 00:35 | válasz | #16
> Honlapon magyarázkodik a tojásdobáló

Tegnap delutan meg "honlapot nyitott" nem pedig "magyarazkodott". Ennyire szamit (megeri?), hogy hogyan van beadagolva a napkoziseknek?
2008. máj. 30. 00:18 | válasz | #15
az a 200 ezer fizu a BRUTTÓ ám,
kedves Alex!!
Frayer   "Rest in Peace Frayer" 
2008. máj. 29. 23:28 | galéria | válasz | #14
Téged is lelőnélek, gecc. Aztán jóízűen megreggeliznék a tetemed fölött.
Te nem vagy magadnál ha ezek után is hiszel annak amiket össze írogatnak az mszp fizetett kutyái. Forint, sokhavi rekord?
Meséld ezt annak aki manapság a nyugdíjjából él, vagy azoknak a kisvállalkozóknak akik régen jól éltek, ma meg majd éhen halnak.
A reálbérek a béka segge alatt vannak. Nagyon kicsi a forint vásárló értéke.
r4pid  
2008. máj. 29. 22:32 | válasz | #13
Frayer: ezt most küldték nekem poénból... http://www.mszp.hu/titkosfideszprogram/index.html


mogyi925: én nem azt mondtam h egyetértek a politikusokkal meg hűdejól csinálják a dolgukat. de nem így kell szart kavarni hogy kikezdünk egy multi főnökével vagy felgyújtjuk fél BP-et... (és ezt most politikai indentitás nélkül)
Amúgy meg a politikai helyzet: http://www.hirszerzo.hu/cikk.sokhavi_rekord_izmosodik_a_forint.66820.html

Ha ti jobban tudjátok irányítani az országot miért irogattok sg-n
Frayer   "Rest in Peace Frayer" 
2008. máj. 29. 21:51 | galéria | válasz | #12

Valószínűleg.
Én nem látook bele ezekbe a tárgyalásokba, de biztos vagyok benne hogy jogszerűen meg tudják legalizálni a korropciót. Hogy abban hiba ne legyen.
Meg nem véletlenül szokták 80-100 évekre titkosítani egyes bírosági tárgyalások tartalmát, meg nem véletlenül szokták zárt tárgyalással intézni a politikusok, gazdasági ellit tárgyalásait.
Kulcsár ügyet, miután valahogy kirobbant, nagyon ment, de gyorsan volt egy kis intézkedés, felsőbb utásítás, utánna milyen gyorsan eltünt a média szeme elől a kulcsár bácsi.
Meg milyen véletlen folytán kapott ez házi őrizetet, és engedélyt munka végzés indokából szabad mozgásra az országon belül. Más meg ha ellop egy milliót, évekig basszák a picsáját a fegyházakban.
Aztán meg jön a hír, hogy nem kell már félnünk, kulcsár megkapta a magáét, elitélték. Gyakorlatilag nem hagyhatja el az országot, de erről már sehól nem írnak, mivel nem akar a politkia ellit zúgolódást.
Azért milyen átlátszó dolog ez is. Hát hülyék vagyunk mi? Mert ezek annak néznek minket.
2008. máj. 29. 21:33 | válasz | #11
Ez ennél egyszerűbb, semmi szabálytalanság nincs benne:

...

- Igen értem, ez mind szép és jó, de mégis miért kéne nekem magukkal szerződnöm? Ez miért érné meg nekem?

- Alapít egy céget, vesz tőlünk licencet, jól továbbadja és elteszi a hasznot.

- Na ez így már más, Miért nem ezzel kezdte?
2008. máj. 29. 21:27 | válasz | #10
Úgy érted, a közpénzeket szétszóró politikusok miatt (akik nélkül ez a hír nem jöhetett volna létre) szánalmas magyarnak venni?

Alapjáraton tényleg a politikusok érdemelték volna a tojást, de az felvert volna ekkora port? Magyarországon óriási a korrupció, a lakossági morál pedig a béka feneke alatt van. Mit gondolsz, meddig lehet ezeket a problémákat (bűnözés, szegénység, összeomló gazdaság-egészségügy-oktatás) takargatni a sajtóban? Ha elég sokáig nyelünk, akkor majd előbb-utóbb elfogynak ezek a gondok, vagy mi?
Frayer   "Rest in Peace Frayer" 
2008. máj. 29. 21:25 | galéria | válasz | #9
hptesó írására reagáltam csak.
Végre egy ember fel mert állni és ellenálni.
Ami a microsoft előadásokon megy az megtévesztés, önsztárolás, pszihológiai ráhatás az emberekre, " mi vagyunk a faszák, mi vagyunk a tuti, minket válassz" Csupán reklám önös érdekekből, sosem rólatok szólt.
Én szívem szerint fejbe lőttem volna ballmert, és ugyan így tennék nagyon sok politikussal. Nagyon szeretném a halálukat. Az egyetlen visszatartó erő a bűntetés azért ha elkövetném, valószínűleg életfogytos lennék.

Még egy bizarr megoldásnak tartom azt hogy, mivel magyarországon elég magas az öngyilkossági ráta, ezért felhívni az emberek figyelmét arra, hogy ha nagyon elkeserednek és komolyan arra az elhatározásra jutnak, hogy nem akarnak többet az élők sorában maradni, és ha végleg döntöttek. Akkor HA úgy érzik hogy életükben csak vesztettek a kormányzással, politkusokkal, akkor legyenek olya kedvesek és még mielőtt végleg távoznának, gondoljanak az itt maradottakra.
Egy távcsöves vadászpuskával, vagy bombamerénylettel legyenek olya kedvesek és szabadítsanak meg minket ezektől az élősködőktől. Én szívesen megosztanám ezekkel az emberekkel minden ötletemet, hogy valósítsák meg a dolgot.
Bomba gyártás, fegyver vásárlás feketén, műszaki oldala a bomba távirányításához, stb.
Csak legyen már egy ember, miután felrobbantotta gyurcsányt, nyugodtan és szerintem boldogan távozhat ő is, ha még tényleg úgy gondolja.
Az is biztos hogy utánna mindenki hősként ünnepelné azt az embert, lenne egy csoport, közösség akiknél az a nap piros betűs ünnep lenne, több száz év múlva is benne lenne a történelemben, mint pozitív szereplő.
Mert akik szipolyozzák a közösség pénzét, az minden csak nem sztár, a halálukkal minden ember csak nyerne.
Csupán azt kell elérni,hogy elkezdődjön a dolog. Hogy megtörjön a jég, 3-4 kulcsember, politikus megölésével elkezdődne egy hullám, utánna már spontán hasonló akciók is lennének, maguktól szép számban.
Radikális megoldás, de csak így tanulná meg a politikai ellit,hogy NEM MEGENGEDETT AZ EMBEREK PÉNZÉT ELLOPNI. Nem használhatod fel saját célodra azt a pénzt amiért több ezren, verejtékes munkával, megdolgoztak.
r4pid  
2008. máj. 29. 21:18 | válasz | #8
én meg magyar nem lennék most.... szánalmas h így kerülünk be megint a hírekbe...
sly007  
2008. máj. 29. 21:16 | válasz | #7
Én inkább nem lennék az MS helyében. :-D
sly007  
2008. máj. 29. 21:15 | válasz | #6
Ha magyar politikusokat dobálta volna meg annak nem lett volna híre. Így viszont körbejárta a hír a földet.
r4pid  
2008. máj. 29. 21:09 | válasz | #5
Ha a microsoft helyében lennék biztos kézzel lábbal hadakoznák nehogy véletlenül a saját termékemet vegyék meg....
r4pid  
2008. máj. 29. 21:08 | válasz | #4
hát bocs de ha így kezded h faxfejek akkor te inkább az vagy... nekem erről annyi a VÉLEMÉNYem, hogy nem a microsoftosokat kéne dobálni tojással, a magyar politikusok döntése volt ez.... nc... szűklátókörű...
Frayer   "Rest in Peace Frayer" 
2008. máj. 29. 20:48 | galéria | válasz | #3
Igaza van fa*fejek. Itthon magyarországon tényleg annyiba kerül a megélhetés mint a németeknél, olaszoknál, osztrákoknál. Mikor kint voltam ezekben az országokban, kb ugyan annyiba kerültek az ételek, esetleg a gyümölcsök voltak egy kicsit drágábbak. De olcsóbb volt a benzin, olcsóbbak a ruhák, olcsóbban vettem műszaki cikkeket, akár 60 % al is olcsóbban. De persze ehez hozzájön hogy németben havi 300 ezer Ft körül van a minimálbér, és az ottani átlag 3000 eurót hoz haza. Nálunk a minimálbér 2007. január elsejei hatállyal érvényes 65 500 forint. Igaz ott kicsit többe vannak az ingatlanok, de ilyen fejlett területeken ez nem csoda.

Microsofték tényleg lobbiznak hogy mindenhól az ő programjaikat tanítság, kizárólagosan, exkluzív szerződéseket kötnek. SEMMI MÁSt nem taníthatnak csakis MICROSOFT programokat. ÉS PONT.
Ez így van, ezt megmondhatják az oktatási minisztériumban is.
Az ingyenes programok sajnos nem tudnak lobbizni, és nem tudják megvédeni magukat, mivel ingyen van a program, nincs belőlle haszon, és ezért nincs pénz mag arra hogy megvesztegesség belőlle a vezetőket.

Megmondom hogy hogy megy microsoftéknál és magyar államéknál. Leegyszerűsítve:
- Jó napot kívánok, Thomas Arkinson vagyok a Microsof magyarországtól.
- Mit óhajt?
- Szeretnénk önökkel egy exkluzív szerződést kötni, mint IT beszállítmányozó cég mind a kormányzási, mind oktatási, fejlesztési, és adminisztrációs szektorban.
- Mit tud konkrétan ajánlani?

- szakmai bla bla .... bla bla..

- Igen értem, ez mind szép és jó, de mégis miért kéne nekem magukkal szerződnöm? Ez miért érné meg nekem?

- Hát például azért mert ha velünk köt kizárólagos szerződést, jótékonyságból felajánlunk önnek pár száz millió forintot, ingatlanokat, persze nem a magyar köztársaságon belül, és a tranzakció is egy zárt off-shore cégen belül folyna le.

- Na ez így már más, Miért nem ezzel kezdte?
Vorpal  
2008. máj. 29. 20:32 | válasz | #2
Utoljára amikor valaki ezt mondta - el is ment mindenki - aztán a maradók b*nak rá - mert azok a legszebb mákvirágok mindig.
Akkor inkább a párbeszéd.
hpteso  
2008. máj. 29. 19:37 | válasz | #1
Szabad az ország, el lehet menni, tessék .