Megtévesztette a fogyasztókat a Dell
2008. május 28. 23:59, szerda - Forrás: Napi Online
Bűnösnek találta a New York-i bíróság a Dell Computer Corp.-ot, a világ második legnagyobb PC-gyártóját a fogyasztók megtévesztésének vétkében.

Hirdetés

A vád szerint a vállalat ismétlődően hamis, félrevezető információkat közölt a vásárlást segítő pénzügyi kedvezményekről, illetve a garanciális feltételekről. A bíróság egyetértett New York állam főügyészének álláspontjával, amely szerint a Dell hirdetéseiben megjelent olyan szlogenek, mint például hogy "kamatmentes", illetve hogy "kezelésiköltség-mentes" konstrukciókat ajánl, nem feleltek meg a valóságnak. A cég finanszírozási ágazata ugyanis hosszabb távon magasabb kamatokkal kompenzálta a kezdeti kedvezményeket.

Az államügyész 2007 májusában nyújtotta be keresetét a Dell-lel szemben 700 panasz alapján és azóta több mint 100 további kifogás érkezett a komputergyártó tevékenységével kapcsolatban. Az ügyészség azt akarja, hogy a bíróság tiltsa el a megtévesztő gyakorlat folytatásától a társaságot és állapítson meg kártérítést, amit a vállalatnak a lépre csalt ügyfeleknek kell kifizetnie. A bíróság egy újabb eljárás keretében dönt ez utóbbi mértékéről. A Dell hangsúlyozta, nem ért egyet a határozattal, ám egyelőre még nem döntötte el, hogy fellebbez-e vagy sem. A társaság közleménye harcias stílusban leszögezi, hogy a cég minden erejével bizonyítani fogja igazát. Meg vagyunk győződve arról - folytatódik a dokumentum -, hogy a bírósági eljárás végére világossá válik, hogy viszonylag kevés fogyasztót érintett az ügy.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. máj. 29. 08:14 | válasz | #1
Nincs olyan ,hogy kevés fogyasztó! Már 1 ember jogos panasza is sok,ezt nem látják a gyártók.