Multi-touch a Windows 7-ben
2008. május 29. 14:33, csütörtök
A Microsoft egy konferencián a soron következő Windows érintőképernyős jellemzőit ismertette, kiemelve, hogy a Multi-touch technológia immár az operációs rendszer szerves részeként mutatkozik be.

Hirdetés

A Wall Street Journal által idén is megrendezett D: All Things Digital konferencián ezúttal Bill Gates és Steve Ballmer beszéltek a következő Windows fontosabb újításairól. Pontosabban egyetlen újításról, amelynek azonban szerintük kiemelkedő jelentősége lesz, mégpedig a felhasználó és a szoftver közötti interakció területén. Az érintőképernyős megoldás kiterjesztésével leegyszerűsítenék a vezérlést.

Azt már a Surface bemutatkozása óta tudjuk, hogy a szoftvercég nagy hangsúlyt helyez az alternatív megoldások, az úgynevezett "natural input" módszerek népszerűsítésére, elterjesztésére. A leginkább biliárdasztalra hasonlító megoldás kaszinókban és egyéb szórakozói helyeken találhat otthonra, ám a jelek szerint a vállalat a Windows vonalon is meghonosítaná a rendszert. A technológia a Windows 7 szerves részeként érkezik majd, amiről ezúttal nemcsak szóban számoltak be, hanem egy videón keresztül is, amely többek között a Vista Team Blog oldalán jelent meg.


Ahogy az a videón is jól látszik, a Multi-touch technológia az egyszerre több funkció használatát lehetővé tévő, többujjas vezérlés támogatásával emelkedik ki a hasonló megoldások közül. Két ujjunkkal kijelölhetjük, megragadhatjuk, vagy akár átméretezhetjük a kiszemelt elemeket. Az már most egyértelmű, hogy a Microsoft nagyon óvatos az operációs rendszerrel kapcsolatos újdonságok megszellőztetésével, amit elsősorban a Vista körüli kritikákkal és negatív véleményekkel magyaráznak az elemzők. A hivatalos csatornákon keresztül ezt úgy adják elő, hogy igyekeznek jobban megtervezni az információk megosztását és továbbítását.

Azt Ballmer is igyekezett rögtön leszögezni, hogy a konferencián megjelent anyag csak egy apró részlet, semmiképpen sem fogható fel egyfajta Windows 7 demóként. Erre még jó ideig várni kell.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
mflex  
2008. júl. 26. 07:49 | galéria | válasz | #51
Te sosem használtál Mac-et, vagy idióta vagy hozzá!
2008. máj. 30. 23:04 | válasz | #50
Hm, MacOSX-ben a rendszer része a JVM? Ez azt is jelenti, hogy egy Java alkalmazás külleme nem üt el a "normál" alkalmazásoktól?
2008. máj. 30. 19:38 | válasz | #49
akkor valamit elbasztál
2008. máj. 30. 16:20 | galéria | válasz | #48
Az má 1960-ba is Multitáccson tólták az igazi VÉRBÓYLINUKSZFANOK 3D-s interfésszel
2008. máj. 30. 15:21 | válasz | #47
A youtube-on illetve forumokon látni elégedett Maceseket akik a Mac-jükön Windows Vista-t és/vagy ritkábban XP-ét használnak.
hpteso  
2008. máj. 30. 14:59 | válasz | #46
Ki mondta hogy gyorsabb a mac mint a windows? Ez nagy tevedes. Dolgoztam mar 2.4 es imacen, iszonyat lassu szegeny. Otthon az 1.6 os amd procival szerelt laptopom millioszor gyorsabb. Es ez nem vicc. Nagyon szeretnem hogy legalabb fele annyira lenne gyors a mac mint amilyen szep. De lehet hogy csak en nem vagyok meg hozzaszokva a machez. Ha veszek egy macbook pro-t biztos lesz rajta windows is
2008. máj. 30. 14:45 | válasz | #45
Egyszer lehetne definiálni a gyorsabb jelentését, konkértan miben nyílvánul meg, hogyan lett lemérve, stb. Így csak dobálózás a levegőbe.
2008. máj. 30. 14:44 | válasz | #44
Windows NT felépítése

MacOS X felépítése

Ne felejtsük el, hogy a MacOS X architeturájának a vázlata kicsit részletesebb, de nem sokkal. Nyílván valóan mindkettőé sokkal szofisztikáltabb és bonyolultabb, mint amit ábrázolnak. Állítólag a Vista az egyik legbonyolultabb rendszer.
2008. máj. 30. 13:24 | válasz | #43
Kiv. vagyok mikor lesz olyan a Win felépítése mint az OS X -nek
Szépen lopkodják az ötleteket. Mondjuk először inkább gyorsaságban kéne megközelítenie.
Azért az elég vicces, hogy PC -n az OS X gyorsabb a Win -nél, mikor az OS X -et nem PC -re szánták. :)
2008. máj. 30. 12:24 | válasz | #42
2008. máj. 30. 12:23 | válasz | #41
Igen, itt nagyon rámentek az eyecandy-re, nem mondom, egyet-kettőt el tudnék viselni, de meg tudok lenni nélkülük. Mindenesetre van egy sejtésem, ha tényleg így nézne ki a Vista (és minden más maradna úgy, ahogy van) többen használnák, lásd pl #40:)
"a vista sok részint inkább csak egy új skin az xp-re" Azért rengeteg változás történt mélyebb szinteken (egyik legáldásosabb pl a prioritásos IO megjelenése), a hírek szerint Windows7-ben ezekhez már nem nagyon fognak hozzányúlni, így a két OS kompatibilis lesz driver szinten is, ebből következően akik revolúciót várnak az evolúcióval szemben, csalódni fognak...
god25  
2008. máj. 30. 11:13 | válasz | #40
2005ös youtube videók vannak 3D-s, érintőképernyős, linux OS-el.
Pff.. Ennyi
god25  
2008. máj. 30. 11:12 | válasz | #39
Várom már, h mikor lesz egyéni MS 5let itt az SG-n.
Csak a másolás, a botrány, a kékhalál és a milliárdos tenderek....
pjke  
2008. máj. 30. 10:53 | válasz | #38
Nem tudom, mintha emlékeznék egy ennél sokkal jobb megoldásra, ahol nem csak két ujjaddal, hanem akár az összessel, vagy lábbal is irányíthattad a képernyőt, ami akár a földre is ki lehetett vetítve. Nem magyar találmány volt ez?
Vagy kavaromösszemindenfélét?
2008. máj. 30. 08:34 | válasz | #37
pont az lenne a dolga, hogy a lehető legjobban kihasználja az erőforrásokat a felhasználói programok érdekében! De nem arra h a saját csisáit futtassa.
Most ez a multitouch-os dolog is azt mutatja, hogy megint a külcsinyen lesz a hangsúly és nem a tartalmon.
Ez is marketing fogás v.milyen szinten. Az iPhone hype után nagyon menővé vállt a MultiTouch screen. Így ez jó fogás lehet egy windowsnak is.
Bár nem hinném, hogy hétköznapi munkára, vagy akár otthoni használatra kényelmes és hasznos lenne.
Vannak bizonyos programok, területek ahol biztos, hogy jól jönne a tapicskolás, de összeségében nem hinném...
2008. máj. 30. 08:04 | válasz | #36
Az a gond, hogy ezek csak a látványra és a "csili-villire" mennek.
#6-os hsz-ben frankónk le lett írva az igazság.
Kezdi mindenki elfelejteni mi is az oprendszer elsődleges feladata.
Főként, hogy felhasználói programokat futtasson, tartsa a kapcsolatot a hardver és a juzer között. pl ha épp egy játékprogrammal küdöm, akkor az op rendszer biztosítsa a lehetőséget, hogy a játék a lehető legjobban kihasználja a vga-t és a többi hardvert. Persze ez már driver és játék kérdése is, de semmiképpen sem hagyható ki belőle az oprendszer. És, hogy a legtöbbet tudjon kihozni a hardverekből. A legjobb kihasználhatóságot nyújtsa a program-hardver között.
DE semmiképpen sem az a feladata hogy kihasználja a hardvererőforrásokat!
Az a programok dolga.
Azért elég gányul hangzik, hogy "vazzeg nálam elfut a Vista full grafikán!"
Elég szégyenletes de erre felé haladunk...
2008. máj. 30. 06:58 | válasz | #35
mi van ocsem savanyu a szollo?? hehehe
2008. máj. 30. 00:30 | válasz | #34
hátja :D amúgy fn.hu-n volt egy cikk, ugyanebben a témában egy, ballmer idézéssel
“Ballmer úgy jellemezte a bemutatott demót, mindez egyelőre csak egy kis ízelítő mindabból, amit a rendszer a Vistánál sokkalta jobban kezel, majd megjegyezte, tulajdonképpen versenyt futnak az Apple-el egy érintőképernyős rendszer bevezetésében.
Mint mondta, a Microsoft 290 millió PC-t ad el, míg az Apple 10 milliót, ám Steve Jobs az Apple főnöke bármikor képes piacra dobni egy-egy olyan új modellt, ami előtt fejet kell hajtani.”
szóval szerintem ez sok mindent elmond.

amúgy valahogy ez a videó, összhatásra üt. ahogy néztem az ablakokat, rajta az ikonokat, valahogy ahogy használja a gépet, "hurrá" kategória volt. a vista sok részint inkább csak egy új skin az xp-re. persze sok beállítást megkönnyítő részt tettek bele, valamivel használhatóbb, de oka van annak, hogy ekkora az ellenszenv :) az elején örül az ember, meg tetszik neki, aztán elviseli, és lassan megörül. legalábbis velem ez volt. meg az aero is. ki lehet kapcsolni, lelehet venni az átlátszóságot, de ezek után meg csúnya lesz az egész. szóval sehogy se, éljen a win 7 :D
2008. máj. 30. 00:12 | válasz | #33
Nem, én csak példát hoztam arra, hogy az Apple-féle "MS minket másol, egy saját ötletük sincs" agymosás szimplán hülyeség. Természetesen másolnak, de az az összes cégről elmondható:)
"a vista, csak fele annyira jó lenne, mint ezen a fan-fic videón" Azt, hogy ez a videó fan-fic vagy valami MS-konferencián vetített anyag, nem tudom, de egyes elemei biztosan feltűntek a 2003-as PDC előadásokon. Egyébként, mitől jobb szerinted a videón látható koncepció-windows a Vistánál? Komolyan érdekel:)
2008. máj. 29. 23:22 | válasz | #32
ugye most nem azt akarod nekem elmagyarázni, hogy az ms az aztán az elkövetkező 1000 év leginnovatívabb cége, és hogy a zune koncepció, már az iPod előtt is volt, és amúgyis, hogy jön az Apple mindehhez. ha most a vista, csak fele annyira jó lenne, mint ezen a fan-fic videón, akkor nemhogy mindenki kva anyázna a vista hallatán, hanem magas összeget utalgatnának redmondba, és a fél világ ms hívő lenne.
aglaca  
2008. máj. 29. 23:13 | válasz | #31
Csak hogy tisztán lássunk, a multitouch screen-t nem az MS találta fel, de még nem is az Apple.
Mindketten nyúlták az ötletet.
Ez már jóval hamarabb létezett.

A fetaláló pedik Jeff Han

és hogy mire jó? Pl.: erre, vagy erre
Jó pihenést mindenkinek!
2008. máj. 29. 21:17 | válasz | #30
Igen, én is inkább úgy próbálgattam, de körülményesebb, mint a tálcán 1 klikk...
A kérdést ugyan nem nekem szántad, de hagy válaszoljak:
-Spotlight/Widget: Első Longhorn pletykákban volt szó a gyorsabb keresőről (igaz, akkor még WinFS alapokon-de a Desktop Search hamarabb kijött XP-re, mint az OSX Tiger) valamint a Sidebarról(videó).
Gondolom főmappaként arra gondolsz, hogy ezentúl a felhasználó könyvtárából nyílik a dokumentumok, képek, letöltések, stb... Szerintem ilyesmi az Unix rendszerek Home szerkezete is:)
Ravkin  
2008. máj. 29. 20:51 | válasz | #29
Az apple kezdetektől fogva szar volt, ha koppintottak ha nem.
WinG  
2008. máj. 29. 20:48 | válasz | #28
Az irónia szó mond valamit? :D
2008. máj. 29. 20:12 | válasz | #27
Jó pár hónapja, vagy már éve is hogy itt az SG-n írták a Surface-ről. Én már akkor megmondtam, hogy szerintem nem rossz megoldás, de biztos hogy az MS neve alatt fog elterjedni -> így is lesz!
Na nem mintha ez olyan nagy baj lenne, de jóval MS előtt voltak ilyen találmányok...
2008. máj. 29. 19:48 | válasz | #26
Mindenki lop mindenkitől...
2008. máj. 29. 19:40 | válasz | #25
asysoft: tudom, tálca helyett :D

hpteso/A1274815: ha már ilyen nagy MS fanboyok vagytok, miértnem szóltok néhány szót, a spotligtról, az ablak jobb felső részén lévő keresőről, widgetről, a háttérkép választóról, a főmappáról, és a többiről amit meg az Apple használt először
hpteso  
2008. máj. 29. 19:38 | válasz | #24
Az apple szép de itt a történetnek vége is van.
2008. máj. 29. 19:29 | válasz | #23
És akkor még hol van a Time mashine (Leopard) megfelelője Volume Shadow Copy (Windows Server 2003/Vista).
hpteso  
2008. máj. 29. 19:24 | válasz | #22
A Microsoft Surface program már nagyon régen elindult (még macbook se volt nem hogy iphone). Aki itt lenyúlt valamit az az apple az iPhone al. Direkt figyeltem mikor okoskodják el a microsoftól a technológiát, és lám meg is érkezett az iphone. Sebaj az első aki ilyen számítógépet épített az a Microsoft, és ezt ne felejtsétek el. Ja, és persze nemsokára jön az apple is a forradalmian új multitouch számítógépével. Hahaha. vicces Majd meglátjátok, és akkor ne az legyen hogy a microsoft nyúlta le az appletől.
2008. máj. 29. 19:22 | válasz | #21
Mi van vele?:) Sajnos olyan nincs a Vistában.
2008. máj. 29. 19:21 | válasz | #20
exposé?
CyrSyS  
2008. máj. 29. 19:12 | válasz | #19
"Multi-touch" funkciónak nem sok értelme van, mert külön monitor kell hozzá.
2008. máj. 29. 18:49 | válasz | #18
Mire gondolsz? Szerinted az Apple iPhone miatt lett a Surface? A Dock-os dolgot meg nem tudom, honnan vették, de -amennyiben valóban van mögötte valami- remélem nem fogják lemásolni az OSX-ét, számomra használhatatlanabb, mint a tálca.
DjDano  
2008. máj. 29. 18:37 | válasz | #17
Nyugszik a linuxos kutya, nem ugat, ül!
2008. máj. 29. 17:11 | galéria | válasz | #16
Én nem tartom annyira komikusnak a dolgot..

'And there it is … well, damn if it doesn’t look pretty slick. Clearly the Windows dev team’s been busy with more than just Vista service packs. Quick side note: Windows 7, like other Microsoft OS’s before it, seems to have borrowed a thing or two from Mac OS X. This time it’s Apple’s Dock, which Microsoft appears to have borrowed. Multi-touch and a Dock. In Windows. Steve Jobs must be so proud.'

forrás
ilf667  
2008. máj. 29. 15:54 | válasz | #15
hihetetlen..képek forgatása huzogatása és felnagyítása
esetleg olyan alkalmazást mutassanak be amiben egérrel nehezebb,lassabb,fárasztóbb boldogulni mint ujjal, mert ez semmit sem ért
2008. máj. 29. 15:45 | válasz | #14
Ui.: Ha meg zongorázni akar valaki a számítógépén akkor vegyen egy nyomorult midi billentyűt :D
2008. máj. 29. 15:44 | válasz | #13
Én sem értem, hogy ez miért annyira fontos dolog. Nem hiszem, hogy az emberek lakásában csak úgy állnának az érintőképernyők. A másik, hogy tényleg kényelmetlen a használata egy idő után. Koszos is lesz akárhogy vigyázol rá meg azért nem annyira olcsók. A videón meg elég lassú volt úgy minden és ez aztán tényleg idegesítő, hogy elhúzod az ujjad és 1mp-s késéssel csinálja utánad a dolgokat. Szerintem semmi haszna nincs ennek. Inkább csináljanak osx-es mappakezelést ha már úgyis szeretnek kacsingatni. Ja meg egy jobb zeneszerkesztőt mind a Logic és akkor ablak jelet tetoválok a szívem fölé. :)
2008. máj. 29. 15:41 | válasz | #12
Bocs arrakistor, Sir Quno Jedi-nek ment az előző.
2008. máj. 29. 15:38 | válasz | #11
erről nem is beszélve, megint valamit le akarnak koppintani , mint a UNIX multijúzer jogosultságvédelmét és egy felemás sz*r fog belőle kisülni, találjanak ki valami egyedi dolgot és akkor lehet hogy nem fognak ilyen csúfondáros kudarcot vallani mint ezzel a visztaf*ssal... ha már mindenáron az ilyen extrém-sznob b*ziságokra hajtanak akkor miért nem mondjuk a távirányítóval vezérelhető egérmutatón dolgoznak például?
2008. máj. 29. 15:36 | válasz | #10
Nincs mese, fürdeni kell ezután!
2008. máj. 29. 15:33 | válasz | #9
attól mert neked nincs pénzed új gépre nem kell rühellni a többit, akinek van.

és nem ezen hsz-ed alapján írom ezt a véleményem, sok hszedet voltam szerencsétlen olvasni ilyen témában ilyen mondanivalóval. hass alkoss gyarapíts
2008. máj. 29. 15:32 | válasz | #8
ne éges magad még jobban , nem az APPLE találmánya, ők 'csak' egy nagyon használható formába öntötték ezt az elég hasznos találmányt.

az viszont tényleg érdekes, hogy ha pl az APPLE MAC OS-ben van valami újdonság, akkr az a következő, 1-2 év múlva megjelenő windowsban is szinte biztos benne lesz (nyilván szedegetnek máshonnan is, de az APPLE számomra észrevehetőbb, mint a kaki linux pl). érdekes volt a Vista újdonságait soroló videó is, amit YouTube-ra is feltettek: évekkel azelőtti Mac OS feature-öket sorolgatott BG atyánk ;)

szóval óvatosan divatapplefikázz és ésszel, ne égesd magad.



2008. máj. 29. 15:31 | válasz | #7
ráadásul a hardveres igényeket meg főleg ne próbálják már ilyen szinten és pofátlanul befolyásolni.. agyam eldobom !
2008. máj. 29. 15:29 | válasz | #6
hát ne is haragudjatok de nagyon el vagyok keseredve.. jó dolog amikről beszélnek, de ezek csupán egy oprendszer interfészei, és kb. az utolsők abban a rangsorban amikről beszélni kéne, amiket tudnia kéne. először is fejlesszenek egy jó operációs rendszert aztán a többi nyalánkságot és szoftverfejlesztést pedig bízzák a mezei programozókra, akik esetleg majd örömmel fognak fejleszteni egy elterjedt és jó operációs rendszerre... nem tudom pl.: mi akadálya lenne pl: win2000-re , XP-re , de akár Win98 ra is fejleszteni ilyen multitáccsos b*ziságokat akár még a kernel forráskódját NEM ismerő mezei programozóknak is????!!!! szal ne tereljenek, meg próbálják a Visztás sz*rjukat fényesítgetni, hanem dolgozzanak csendben , hang nélkül, aztán majd ha lesz valami eredmény közöljék.
2008. máj. 29. 15:25 | galéria | válasz | #5
A tácsszkrín szörnyű. Rühellem. Mindig zsíros, maszatos, foltos, karcos lesz, merthogy az ember ujjvégei mindig zsírosak, márha él még és a por sem kímél semmit. A baktériumok melegágya mindemellett. Otthonra tutira semmi értelme (mán az MDA-mon is útálom).

Inkább valami olyan dolgot találnának ki (működőt!), amihez nem kell a képernyőt taperolni!
Turdus  
2008. máj. 29. 15:13 | válasz | #4
Úgy mutatják be, mintha valami forradalmi dolog lenne. Pedig egy ideje már létezik, épp most olvastam, hogy heteken belül bekerül az xorg (és így a Linux) mainstreambe is. Szóval a következő Ubuntuban már alapszéria lesz a multi-touch (csak legyen hozzá olyan érintőképernyőd, ami támogatja is, különben több egeret kell venni )
szurop  
2008. máj. 29. 14:57 | válasz | #3
Biztos vagy te abban hogy a multitáccs az apple találmánya? Én nem tudom, még nem néztem utána.
szurop  
2008. máj. 29. 14:55 | válasz | #2
Nemnagy kunszt. Előre várom, hogy otthon úgy jáccanak az emberek fps, hogy aki hamarabb megnyomja a képenyőt, az lövi előbb le az ellent. Bumm heccsát. Kipróbáltuk a suliban a cs-t az egyik aktívtáblán, elég érdekes jáccani.
2008. máj. 29. 14:54 | válasz | #1
Jujjj a csúnyagonosz M$$$ megint lenyúlta a szent apple forradalmi újdonságát fúúúúújj