Helyére kerül az űrállomás legnagyobb modulja
2008. május 28. 13:51, szerda
Reménnyel telik meg a Discovery űrsikló, amit egyenesen a Nemzetközi Űrállomásra szállít. A Kibo (magyarul "remény") az ISS legújabb és legnagyobb laboratóriuma lesz.

Hirdetés

A japán modul az STS-124 küldetés fedélzetén indul útnak a Kennedy Űrközpontból, a tervek szerint vasárnap délután. "Nagy mérföldkő ez a japán közösség számára" - nyilatkozott Akihido Hoshide, japán űrhajós, aki szakértőként utazik a Discovery-n, hogy segítse az új modul összeszerelését és becsatolását. "Sok ember dolgozott a projekten, több mint 20 év munkáját visszük a világűrbe, így a mostani küldetés valóban egy álom beteljesülését jelenti."

A henger 11,2 méter hosszú és 4,4 méter széles. Végleges installációjában 15,9 tonnát fog nyomni, 23 rekeszt biztosít az állomáson dolgozók számára tudományos kísérleteik elvégzéséhez. A laborban élettudományi, anyagtudományi és folyadékmechanikai kísérleteket terveznek. Az első ilyen a hő és az atomok mozgását fogja vizsgálni különböző anyagokban a súlytalanság állapotában.


Ilyen lesz teljes valójában a Kibo Japán Kísérleti Modul

Az 1 milliárd dolláros japán laboratóriumot mérete és felszereléseinek széles köre ideálissá teszi a tudományos vizsgálatokra. A Kibo egyik különlegessége, hogy egy külső létesítménnyel is rendelkezni fog, ami lehetőséget nyújt az űr vákuumában való kísérletezgetésre is. Itt kipróbálhatják a zord közeg minden hatását, beleértve a sugárzást, a nulla gravitációt és a nyomás hiányát. Az új labor üzemeltetésére, azaz a különböző kísérletek elvégzésére Gregory Chamitoff űrhajóst, egy specialistát jelölték ki, aki rögtön hat hónapra birtokba is veszi a modult.

A mostani űrsikló repülés a Kibo összeszerelésére szánt küldetéssorozat második állomása. A Kibo mérete, és nem utolsó sorban súlya miatt összesen három űrsikló küldetésre van szükség, hogy minden a helyére kerüljön. A jövő heti munkálatok a laboratórium legnagyobb alkotó elemét, a PM (Pressurized Module) zárt, légnyomás alatti modult, valamint a labor robotkarját rakják a helyükre. Utóbbit a Kibo külső részlegén elvégezhető kísérletekhez használják majd.


A Discovery-n utazó Pressurized Module a Kennedy Űrközpontban

A laboratóriumot nem azzal a szándékkal tervezték, hogy mellette az űrállomás összes modulja eltörpüljön, Japán egyszerűen csak megmaradt eredeti koncepciójánál, miközben a legtöbb űrügynökség úgy döntött, visszább fogja közreműködését az állomásban és lekicsinyíti moduljait, elemeit. A zárt modul mellett a nyitott részleg mérete is tekintélyes lesz, amin csillagászati és különböző mérőműszerek kapnak helyet. "Az űrállomás áttervezése után mindenki úgy döntött, hogy csökkenti komponenseinek méretét" - magyarázta a SPACE.com-nak Hoshide. "Japán úgy értékelte, hogy egy áttervezés nagyobb költséggel járna, csak kisebb változtatásokat eszközölt. Így lett a miénk a legnagyobb modul, pedig általában a japán termékek kisebbek a többiekénél."
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. jún. 07. 19:50 | galéria | válasz | #46
A kérdés csak az, hogy utána még marad-e valami, itt lent.
2008. jún. 07. 11:04 | válasz | #45
Ajanlom figyelmetekbe, persze aki meg nem latta a Dr. Strangelove or: How I Learned to Stop Worrying and Love the Bomb (1964) cimu Kubrick filmet.
Kapcolodik a temahoz es jol kigunyolja az emberi hulyeseget.
Nekem bejott...
http://us.imdb.com/title/tt0057012/
2008. jún. 04. 21:42 | válasz | #44
(és különben meg hogy a retekbe keveredtetek idáig el? :) )
2008. jún. 04. 21:42 | válasz | #43
darkhill: ezek igazából már nem is az "atom" hatókörbe tartoznak. a "bomba" megnevezést már tisztázták előttem, szal én rámennék a másik felére. Nem azért, h kijavítsalak, de hátha érdekel.
Manapság termonukleáris töltetek vannak. Ráadásul ezek (mármint az ilyen igazi tömegpusztításra szánt cuccok) ún gravitációs töltetek vagy vmi hasonló). Már igazából nem is kell földet érniük a robbanáshoz, hanem ez a levegőben történik meg, a cél fölött, még nagyobb pusztítást végezve.
Legalábbis, amennyire én tudom, de lehet, hogy hibázok.
Azt hiszem a Terminátor3 utolsó képsorai viszonylag reálisan mutatnak egy ilyen csapást.
2008. jún. 03. 09:00 | galéria | válasz | #42
Csak korrigálnám a hozzászólásod: az energiaimport függőség Magyarországon kb 60%. Jelentős részét Oroszországból hozzuk. Az atomenergia részaránya 31%. Ezek 2004-es adatok, de sokat nem változnak, legf. nő az import. De ebbe már nem mennék bele.
2008. máj. 31. 12:41 | válasz | #41
Egyre jobban haladnak a Nemzetközi Űrállomás építésével. Már csak 2.658.971 darab modult kell felvinni és kész is lesz. Az tervek alapján így fog kinézni a végleges változat:

2008. máj. 29. 15:25 | válasz | #40
Ahh robbanófej Tényleg:) értem értem :) thx
2008. máj. 29. 15:13 | galéria | válasz | #39
A kérdés kicsit fura? Olyan bomba ami rakéta? A bomba az nem rakéta, az egyiknek vagy hajóműve a másknak nincs...

Robbanófejnek hívják azt a megnevezést amire gondolosz vagy rakéta harci részének is hívják magyarul(angolul warhead). Ahogy a heci rész lehet sokféle különféle rakéták esetén. Repesz-romboló, páncéltörő, vegyi, nukleáris, (és még lehet sorolni..)

Ma már az ICBM-ekben 8-12 robbanófej is elfér és a max.hatóerő 1 megatonna körül van, de erre sincs már igazán szükség, ez is ritkaság tudtommal. A körkörös szórás ma 12 ez kilométeres táv esetén is 80 méter körüli. Ekkora pontossággal és hatóerővel szinte bármi elpusztítható kivéve a földalatti beton bunkerek. A 80-as években is már egy 125 kT-ás hatóerejű robbanófej kb. 125 kb tömegű volt...

Itt nézegesd a linkeket.
Doktor Kotász     A felhasználó átmenetileg ki van tiltva. 
2008. máj. 29. 14:55 | válasz | #38
A lényeg, hogy még most szereljenek bele egy wécét, mert a másik mindig elromlik. :-) De legalább egy fosspumpát tegyenek a rakományba.
Biztos ami biztos.
Nehogy szorult helyzetbe kerüljenek.
2008. máj. 29. 14:27 | válasz | #37
Nincsen olyan atombomba ami raktéta? amit nem dobni kell? eddig ugy tudtam h vannak! lehet h a nagyobb bombák mint amit Hiroshimára and Nagasakira dobtak azt gép vitte de kissebbeket nem lehet ballasztikus rakétákba rakni? ha azt mondod nem lehet akkor adj okot is plz mert erre kiváncsi vagyok
2008. máj. 29. 13:36 | galéria | válasz | #36
Elindítani az atombombát? Az max. ledobni lehet, de ma már ez sem jellemző. A nagyhatalmak már rég kivonták a rendszeből a szabadon eső bombákat érthető okokból. Elavultak.

A lényeg a lényeg, hogy a parancsnoki lánc igen szigorú, nem jut boldog boldogtalan olyan jogostulsághoz amivel megteheti és ahogy írtam elég sokan kellenek hozzá. Az ember nem öngyilkos típus az esetek 99,9999%-ban és ilyen helyen nem is szolgálhat akárki.
2008. máj. 29. 13:35 | válasz | #35
"Ugye 2 millió dolcsit költöttek az amcsik, hogy kifejlesszenek 1 tollat ami tud írni -200 fokban is + 200 fokban is, víz alatt, fémre, fára, műanyagra...de megcsinálták...bár az oroszok sima grafit cerkát használtak."

Nem 2 millió dollárért csinálták és legfőképp nem a NASA pénzéből, vagy az állam pénzéből. A 60-as években viszonylag olcsón egy magánvállalkozó ötlete volt, aki tollakat gyártott és úgy gondolta, ha meg alkotná az űr tollat az jó reklám lenne neki tekintetbe véve a program akkori népszerűségét. Be is jött, milliószám adta el a földön is az űrtollakat, az emberek bolondultak érte.
Ez például egy tökéletes illusztrációja a volt szuperhatalmak társadalmai közti különbségnek, na meg bőven jelzi, hogy a mi gondolkodásunk melyikhez áll még mindig közelebb. Szerintem.
2008. máj. 29. 13:32 | galéria | válasz | #34
Esély van a balesetre csak a lefolyása nem lenne olyan, mint ott. Csernobilban RBMK típusú rektorokat használtak ("1,5 körös" részben forralóvizes reaktor, elég hibrid és meglehetősen sajátos tulajdonságai voltak) a Paksi meg kétkörös nyomottvizes reaktor. A Paksi típusú erőművekben a biztonságot elég nagy részben a természeti törvények adják a reakotork hűtővíz szökés esetén negtív visszacsatolással rendelkeznek, míg az RBMK reaktorok pozitívval...
2008. máj. 29. 12:54 | válasz | #33
Elössör is Ne gyökerezz! kettő azért raktam mert totál lényegtelen mivel inditják el az atombombát! nem ezen van a lényeg... harmadrészt pedig a lehetőségekről beszéltem nem azt mondtam h ez meg fog történni! és végül én egy szóval sem emlitettem h mennyi személy hagyta jova azt h mehessen az atom azt Molnibalage rakta hozzá.

Jah és Paks más teknikát használ mint amit Csernobilba használtak.. esély balesetre szinte nincs.
L3zl13  
2008. máj. 29. 11:41 | válasz | #32
Már nem azért, de a fúziót kb 5 évvel a maghasadás után sikerült produkálni. Ettől lesz az egyik elavult, a másik meg a jövő?

Fissziós reaktor "viszonylag veszélyes, és sok gonddal jár"?
A fúziós reaktor épp csak annyi gonddal jár, hogy még nem is sikerült ilyet építeni. Azt meg hogy pontosan mennyi gonddal jár az üzemeltetése addig nem is lehet eldönteni amíg nincs ilyenünk.

Persze remélem én is, hogy sikerül ilyet alkotni. De leginkább azért mert ez szinte korlátlan energiát jelentene, tekintve a rendelkezésre álló hidrogén mennyiségeket. Persze ha He fúziós reaktor tudunk csak csinálni, akkor megint szarban vagyunk...

"Ugye 2 millió dolcsit költöttek az amcsik, hogy kifejlesszenek 1 tollat ami tud írni -200 fokban is + 200 fokban is, víz alatt, fémre, fára, műanyagra...de megcsinálták...bár az oroszok sima grafit cerkát használtak. :D"
Ez a példa érdekes módon illik a jelenleg hatalmas pénzeket felemésztő és kétséges kimenetelű fúziós kutatások és a hozzá képest olcsóbb és már jól bevált fissziós energia viszonyára. Most akkor melyik mellett is érvelsz?

"De ugye van még sok sok alternatív megoldás."
Például?
A megújuló források vagy megbízhatatlanok, vagy helyfüggőek. És rossz hatásfokuk erősen korlátozza a felhasználásukat.
2008. máj. 29. 11:40 | válasz | #31
Szerinted miért tette idézőjelek közé az entert..? Te szerencsétlen arrogáns gyökér.
2008. máj. 29. 11:38 | galéria | válasz | #30
Akkora lesz készen, ez már le lett tisztázva.
2008. máj. 29. 11:38 | galéria | válasz | #29
Egy postban ennyi tévedést és hülyeséget nehéz összehozni, de neked siekrült. hurrá.

"Ugye 2 millió dolcsit költöttek az amcsik, hogy kifejlesszenek 1 tollat ami tud írni -200 fokban is + 200 fokban is, víz alatt, fémre, fára, műanyagra...de megcsinálták...bár az oroszok sima grafit cerkát használtak."

Ez urban legend, szó se róla. Mellesleg odafent tollal írnak tudtommal (egyszerűen csak túlnyomás kell legyen a tollban és csak akkor jönnön a tinta, ha hozzá van nyomva valamihez). Nem nehéz megoldani. Persze ez neked eszedbe se jutna. Ehhez nem kell kétmilla. Mellesleg az miért jó, ha egy olyan toll amit űrbéli körülményekre terveznek jó víz alatt is és lehet vele minden szarra írni. Miért nem jó a papír? A hagyományos golyóstollal is lehet írni fára és egyes műanyagokra is. A tinta a lényeg, hogy az hozzá is tapad vagy beivódik -e abba amire írsz. Persze ezt sem gondoltad végig... (A grafit elektromosan vezető, úgyhogy ez rejt magámaban valamiféle kockázatot, mert írás közben kis mennyiségű grafitpor szállhat, de ott nem ülepszik le és bemehet egyes elektromos kütyükbe.)

"Olyan primitív technológia."

Te hülye vagy? Primitív? Mondjál már egy fejlettebb és TISZTÁBB és OLCSÓBB LÉTEZŐT ami NAGY mennyiségben termel villamos áramot. Ha megvan akkor feltétlenül szólj te zseni.

"viszonylag veszélyes"

Ha Csernobillal jösz esküszöm felrobbanok! HÁNYSZOR kell még leírni, hogy EBBE az energiatermelési formába haltak bele eddig a legkevesebben és ami nem megújuló?! A megújulókat meg felejtsd el, mert világszinten csak a vízienergia a számottevő a többi egy rossz vicc jelenleg. Évente hányan halnak bele CSAK kínában a szénbányászatba? És az olajfúráskor bekövetkező balesetekbe és mindazok károsanyag kibocsátása közben? Egy Paks méretű atomerőmű évente kb. 100 tonna radioaktív hulladékot, ha termel. Ez elfér egy családi házban vígan, akkora a térfogata. Akkor most meilyik a jobb. Kipumpálsz évente a légkörbbe több MILLIÁRD TONNA CO2-őt és egyéb szart, vagy kezelsz ennyi FÉLIG hulladékot, mert a tenyésztőreaktoroknak a most kiéget fűtőelemek is jók lesznek!

"Az atomreaktor a szememben visszataszító egy izé."
Az én szememben meg te aki tudatlan és terjeszti a hülyeséget. Ez teszi lehetővé hogy postolhass ide, mert 38% jön Paksból és a 10% import áram nagy része is ukrán atomerőműből jön. Ezért lehet olcsóbb az áram itthon, mint más országokban. Persze gondolom ezt sem tudtad.

"Az elmúlt korok tudását képezi, amiben már nem szeretnék élni."
Akkor mondj valami alternatívát ami MOST és az elköv 20 évben megvalósítható és TÉNYLEG működik NAGY mennyiségben 0 CO2 emisszióval. Hallgatlak. Mellesleg a téged körülvevő dolgok is az elmúlt korok tudását képezik, hiszen azért létezenk. Akkor ne használj számítógépet, mert az alapjai a mostani architectúrának kb. 30 évre nyúlnak vissza. Elmúlt korok tudása ugyabár...

"Nagyon remélem, hogy ez a lézeres vagy plazmás fúziós dolog bejön."
Egyetértünk, de ez még nagyon odébb van. És addig mi legyen?

"De ugye van még sok sok alternatív megoldás"
Regéld, de ne a vicckategóriást megoldásokat.

Nem tudom mirevélni az ilyenm (már elnézést), de gyökér hozzászólásokat. GONDOLKOZZATOK már egy kicsit...
emp  
2008. máj. 29. 11:23 | válasz | #28
Szerintem senki nem gondolja komolyan, hogy 2016-ig lesz fennt az állomás... hehe. csúszások, pár elnapolás, késés és majd 2015-re késszen is lesz, aztán 2016-ban meg a napba hajítják és nekiállnak egy mégnagyobbnak??? :D
2008. máj. 29. 10:46 | válasz | #27
Atomreaktor. :) Ja...hogy ne fázzunk rakjunk tüzet. Olyan primitív technológia...jó, persze sok energiát ad, nem vitás, de viszonylag veszélyes, és sok gonddal jár. Az atomreaktor a szememben visszataszító egy izé. Az elmúlt korok tudását képezi, amiben már nem szeretnék élni.

Nagyon remélem, hogy ez a lézeres vagy plazmás fúziós dolog bejön. De ugye van még sok sok alternatív megoldás.

Ugye 2 millió dolcsit költöttek az amcsik, hogy kifejlesszenek 1 tollat ami tud írni -200 fokban is + 200 fokban is, víz alatt, fémre, fára, műanyagra...de megcsinálták...bár az oroszok sima grafit cerkát használtak. :D

Azért vagyunk emberek, hogy gondolkodjunk, és törekedjünk a jobbra.
Ha a mostba beletörődnénk, az lenne a halál.
L3zl13  
2008. máj. 29. 10:18 | válasz | #26
Úgy nagyjából igazad van.
De ami a zéro G-s problémákat illeti egy centrifugális elven mesterséges gravitációt fenntartó állomás azért nem olyan elképzelhetetlen.

Másrészt meg ha mindenáron ki akarunk települni, akkor a Hold valószinűleg "olcsóbb" mint az űrbázisok...
2008. máj. 29. 09:05 | galéria | válasz | #25
Mondhatán azt is, hogy az általad javasolt út a probléma elkenése. "Rossz" a Föld akkor dobjuk el. Talán nem megjavítani kéne???
2008. máj. 29. 09:03 | galéria | válasz | #24
Totálisan téves elképzelés, gondolkozz már egy kicsit és nem a fellegekben kéne járni. Egyesek túl sok sci-fi könyvet olvasnak és komolyan veszik őket. Abból a pénzből amiből el lehetne érni, hogy fenntarts max. 1000 embert abból a világ energetikai gondjainak nagy része megoldható lenne atomerőművekkel. Amíg 10000 dollár / kg feljutattni valamit addig ez hiú ábránd. Nem értemi mit erőltetik sokan ezt a költözzünk az űrbe meg el dumát. Az ember amúgy sem bír ki huzamosabb időt odafent egészségesen. Bele se merek gondolni, hogy egy állapotos nőre és utódjára milyen hatással van a tartós súlytalanság. És akkor ez még csak egy gond...

Mellesleg jelenleg oda is csak lentről lehet kaját és vizet vinni. Tehát, ha itt lent nem lesz rend, akkor ott fent sem lesz túlélés. Kísérletek voltak, hogy termesszenek növényeket fent, de siker az nem nagyon van, szóval még technikailag sem lehetséges ez ma.
2008. máj. 29. 07:53 | válasz | #23
ha az emberiség valóban túl akarja élni a föld klímaváltozásait akkor más most el kell gondolkodni az ilyen űrbázisok sorozatgyártásán.
2008. máj. 29. 07:36 | galéria | válasz | #22
"amcsiknak arra van pénze, hogy fenntartsanak egy a 60as évek óta változatlan hadi gépezetet"

OFF, de ez nem igaz szó se róla.

"vagy jól megszórják egymást az atomhatalmak, hogy nehogymár itt robbanjon több kilotonna, és lakhatatlanná teszik ezzel a fél bolygót.."

Ez nem valószínű, hogy megtörténik. A Hidegháborúban voltak forróbb helyzetek is és akkor még nem volt korai előrejelző rendszer. Ma nem tudsz atomtámadást indítani úgy, hogy ez ne derüljön ki 1 perc után. Az indítás után 3-5 perccel már a célpont is meghatározható a röppályából. Bőven van idő felkészülni az ellencsapásra. Nem véletlenül nem pukkant egy sem el háborúban 45 óta. Nem kell mindig ilyen téren vészmadárnak lenni...

A bolygó szétcseszése miatti agoddalom viszont jogos, a fenti nem.
2008. máj. 29. 07:32 | galéria | válasz | #21
Ez úgy baromság ahogy van. Egyetlen ember nem képes elindítani egy atomtámadást, a rendszer szándékosan úgy van megcsinálva.
Chocho  
2008. máj. 29. 01:00 | válasz | #20
LOL :D

Amúgy nem lepődnék meg, ha tovább maradna az űrben az állomás a tervezettnél.
2008. máj. 29. 00:29 | válasz | #19
Jah és felfejeltettem a hiearhia tetején lévők azért mindig megusszák
2008. máj. 29. 00:27 | válasz | #18
Pár "Enter" és az egész bolygot elpusztithatják van elég atom hidd el
2008. máj. 28. 23:59 | válasz | #17
a mir 15 évet volt fenn ezt 18ra tervezték. azáltal hogy vagy 5ször akkora, mint a mir, kicsit többe is kerül. plusz mikor elkezdték fellődözni a mir-t akkor még volt egy szóvjetúnió és pénz nem számított, csak a preztízs, hogy azt mi csináltuk oda.
a hozzászólásomat nem az anyagi vonzatára akartam kihegyezni, hanem az elvre, hogy igenis kutatni kell és rengeteget áldozni rá. amcsiknak arra van pénze, hogy fenntartsanak egy a 60as évek óta változatlan hadi gépezetet és háborúzzanak olajért, mikor ha így folytatjuk akkor 15 év múlva ránk rohad a légkör. én az ő helyükben azért pironkodva a földet bámulnám, amikor az unokám asztmás rohamban tör ki, mert jó levegőn nevelkedett. ha csak egy kicsit is levetkőznék emberi mivoltukat, akkor nem csak a közvetlen haszonnal kecsegtető projectekbe fognának bele.
lehet hogy még fiatal vagyok és nem törte a lelkesedésemet derékba az emberi gyarlóság, de nem akarom elhinni, hogy a történelemnek szükségszerűen ismételnie kell önmagát. már csak azért sem, mert nem mindegy, hogy pár ezren egymásnak rontanak a középkorban aztán ássák 3 napig a hullákat, meg utána pár város kihal valami járványban, vagy jól megszórják egymást az atomhatalmak, hogy nehogymár itt robbanjon több kilotonna, és lakhatatlanná teszik ezzel a fél bolygót..
2008. máj. 28. 23:03 | válasz | #16
Különben is, a béke mellett kell szólni, nem a háború ellen... :-P
2008. máj. 28. 22:48 | válasz | #15
hát épp ezért írtam még oda, hogy abban nincsen profit. és addig tényleg nem fognak rá költeni többet.

de igazad, van, minek írjuk le, hogy ne háborúra költsenek, az olyan közhelyes igaz? a háború ellen ne szóljunk, mert volt, van és lesz:P
2008. máj. 28. 21:47 | válasz | #14
Nana, nem kell azért a kínaiakat se lefikázni, nem olyan szerencsétlen népség az mint ahogy az emberek kívülről látják... attól még hogy árulnak Nikkkkkét meg Abibast, még nem jelenti hogy ilyen téren is gagyik :) Én spec örülnék ha fel menne néhány ferde is... csak aztán pár év múlva azt vesszük észre h a belső kisbolyóövig építkeztek. Am sztem is jobb ötlet lenne ha az űrutazásra/építkezésre költenének stb mitn a seregre, de vhol a kettő összefügg
2008. máj. 28. 21:45 | galéria | válasz | #13
A wiki tele van hülyeségekkel. A Mir fent volt asszem 15 évet és arra ehhez képest vicc összeget költöttek. Szerintem jó esély van rá, hogy talán ez kibíer kétszer annyit.

"hajaj, hol tarthatnánk, ha minden fegyverkezési pénz az űrkutatásba menne"
Ez egy olyan sirám amit sokszor hallok, de azért nem teljesen helytálló. Az ember abba feccöl ami akármilyen úton, de viszonylag hamar megtérül vagy folyamatosan érezteti hatását. Az, hogy USA katonai világhatalom az ez, az hogy fent kísérleteznek az majd valamikor hoz valamit. Az elért GYAKORLATBAN használható eredményekhez képest méregdrága.

Az ilyen beszóláson persze csak röhögni lehet részben. Tessék már megnézni a történelmet. Háborúk sorozata. Mellesleg az, hogy most ott fent vannak az is katonai alkalmazások úgymond mellékterméke szó se róla...
Scamp  
2008. máj. 28. 19:27 | galéria | válasz | #12
Hát meg mijen kicsi lenne...le kellene csökkenteni a maximális testméretet olyan 160 centire...
Kornan  
2008. máj. 28. 19:25 | válasz | #11
Szerintem ha az amcsik magára is hagyják az ISS-t, nem költenek rá többet ,akkor a többi ország talán még használni fogja egy darabig.Lehet átveszi az ESA vagy az oroszok vagy talán Kína,Japán....
Chocho  
2008. máj. 28. 19:07 | válasz | #10
Ha a kínaiak is beszállnának, akkor az nem lenne jó, mert tuti kínai emberek csontjaiból építenék a modult...
2008. máj. 28. 18:55 | válasz | #9
"The projected completion date is 2010, with the station remaining in operation until around 2016."

a wiki szerint 2016 körülig maradna odafönn, de szerintem ha nem fegyverkezésre költenék azt a rengeteg pénzt az amcsik, hanem a nasa-nak adnák, akkor maradhatna tovább is. vagy mondjuk a kínaiak is jöhetnének, nem kell külön űrállomást csinálni.
biztos rengeteg pénzt emészt fel a fenntartása, de szerintem státusszimbólum értékű, hogy vannak odakinn emberek. pár új kacat, pár javító misszió, ledobálhatnák a nem kellő darabokat, aztán a nagyja még maradhatna, hogy kísérletezzenek.
szombi  
2008. máj. 28. 17:40 | válasz | #8
2016 az a befejezés időpontja!
Az ISS-t nem fogják ledobni úgy, mint a SkyLab-et vagy a MIR-t...
DompR  
2008. máj. 28. 17:20 | válasz | #7
Mert az ember nem önzetlen?
2008. máj. 28. 17:06 | válasz | #6
A francba a fegyvekekkel. inkább jobb lenne ha az ürkutatásba menne a pénz! egyszer én is fel akkarok jutni
Nem is értem egyébként h miért nem növelik növelik fokozatosan és mondjuk 2100 fele már lenne egy egész nagy baziska még élni is lehetne talán aztán az meg elindul a mars fele és át is települtünk
2008. máj. 28. 16:46 | válasz | #5
hajaj, hol tarthatnánk, ha minden fegyverkezési pénz az űrkutatásba menne:) csak abban nincs profit...
2008. máj. 28. 15:59 | válasz | #4
nem hiszem, hogy 2016ban hagynák leesni ennyi vacakolás után. a 2016 nem az eredeti tervek szerinti végét jelentette? amibe nem volt beleszámolva, hogy pl.: másfél évig nem jártak az űrsiklók?
Tripax  
2008. máj. 28. 15:54 | válasz | #3
Akülsőmodul a legjobb.Olyan mint a total anhilation játék mini egységei.
Kornan  
2008. máj. 28. 14:10 | válasz | #2
Vagy az is lehet ,hogy tudtok róla? :)
Kornan  
2008. máj. 28. 14:07 | válasz | #1
Hát nemsokat használják majd ezeket az új modulokat.Meddig lesz ISS? 2016?Bár még úgyis változni fog.

Ja és gondoltam szólok, de biztos észreveszitek ,hogy nincs kint a főoldalon a cikk,pedig már 30 perce kész.