4 millió dollár torrenthivatkozásokért
2008. május 27. 11:52, kedd
Az amerikai stúdiókat tömörítő MPAA megnyerte azon bírósági pereket, amelyeket két, torrentlinkek gyűjtésére szakosodott portál ellen indítottak. A két oldal összesen 4 millió dolláros büntetést kénytelen kifizetni.

Hirdetés

A Cinematube.net és a ShowStash.net, amelyek nem sorolhatók a legnépszerűbb portálok közé, még tavaly kényszerültek megvédeni magukat azon perekben, amelyekben fő tevékenységük miatt igyekeztek őket felelősségre vonni. Az MPAA képviselői úgy vélték, hogy a torrentfájlok hivatkozásainak megjelentetése, az így letölthetővé vált tartalmak elérésének megkönnyítése már önmagában is elegendő a szerzői jog megsértéséhez és a bíróság a jelek szerint ugyanezen a véleményen volt.

A Cinematube az ítélet szerint 1,3 millió dolláros kártérítést köteles megfizetni, a ShowStash pedig - a 10 nappal később megszületett, hasonló tartalmú döntés értelmében - 2,3 millió dolláros kárt okozott a szórakoztatóiparnak. Mindkét oldal bezárta kapuit, és míg előbbi egy rövid magyarázattal szolgál látogatóinak, utóbbi egyszerűen átirányítja a felhasználókat. "Elsődleges célunk, hogy visszaszorítsuk az ilyen és hasonló illegális tevékenységeket. A most meghozott ítéletek jól jelzik, hogy a stúdiók nem rettennek vissza az ilyen oldalak felelősségre vonásától" - jelentette ki John G. Malcolm, az MPAA illetékese.

A két oldal bűne egészen pontosan "az egyéb oldalakon elérhetővé tett mozifilmek és televíziós műsorok illegális másolataira mutató hivatkozások aktív keresése, összegyűjtése, rendezése és indexelése" volt. A meghozott ítélet igen szigorú, annak ellenére, hogy a bűnösök egyike sem tárolta saját szerverein az említett, szerzői joggal védett tartalmakat. Mindazonáltal a portálok lehetővé tették a felhasználóknak a filmek és sorozatok felkutatását és beazonosítását, amivel nagyban segítették azok illegális terjesztését. A jelek szerint immár ez is elegendő a komoly büntetés kiszabásához, legalábbis a tengerentúlon.

Továbbra is kérdés, hogy mindez sikerülhet-e a Pirate Bay esetében, amely eddig nagyon is jól tartja magát. Ez nagy valószínűséggel még az idén eldőlhet.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Simaji  
2008. máj. 28. 22:35 | válasz | #26
Cewa mindenki!

Most feszítenek, hogy ők ilyet is tudnak és, hogy milyen okosak! :D
Na de jó. Nem szép dolog lopkodni de pl a tv sorozatokat nem lehet legálisan másolni? Nem tudom. Mind1.

De kezdek félni a zenei és egyéb kiadóktól. Ha így haladunk olyan világ lesz mint régen volt. Ott lesz az uralkodó (kormány) és a nemesség (a kiadók) meg az emberek és a nemesség fog irányítani.

Bye!
ziipp  
2008. máj. 28. 13:00 | válasz | #25
Igen, mindenképp kell valamilyen megegyezés, mert az jól látható, hogy a jelenleg csak adok-kapok megy. Remélem PirateBay megnyeri pereit, és felmentik. Mert akkor kb. az van, hogy mindenki megy Svédországba hostolni - ami nem lenne utolsó biznisz az ottaniaknak. Meg az a vicc, hogy nem kimutatható a bevétel kiesés a mozik esetében, csak a DVD, meg egyéb kiadványok terén, ami szerintem teljesen normális. Ez egy korszak volt, ami lezárulóban van. Fel kell végre fogniuk, hogy az 1 terrás winchesterek korában lehet, hogy nem mindenki akarja polcon tárolni a DVD-it.

Skynet85 #8-as, #9-es kommentjei hűen tükrözik a veleményem, és még viccesek is. :)

Amondó vagyok, hogy a warezt nem fogják tudni megszüntetni. Vagy csak sokára, mert ez már mentalitásként beleégett az embrekbe. Főleg a fiatalokéba. Nekik az a természetes, hogy ingyen szednek mindent.
kay3  
2008. máj. 28. 11:03 | válasz | #24
Viszont emberek: fejlődik az MPAA. A "letöltők olyanok mint a drogosok" és "börtönbe jutsz, beperelünk bazzeg" hozzáállás helyett most láttam először olyat hogy kiraktak egy linket a bezárt oldalra hogy "Nézd: ezek az oldalak meg legálisak".
Jó tudom hogy sz@rt se ér meg rohadt pénzéhes stúdiók meg minden... de mintha az értelem szikráját látnám végre megcsillanni bennük :)

A végén még kialakul valami értelmes kompromisszum a két oldal között, bár ez még elég utopisztikus.
(pl.: filmek ingyen streamelése torrenten 320x240-ben, és letöltheted/streamelheted néhány $-os összegért 1024p-ben)
2008. máj. 28. 09:40 | válasz | #23
Akkor valaki perelje már be a Google-t is (meg az összes keresőt), hogy torrent tartalmakat indexel és elősegíti a megtalálásukat.

Ezek hülyék, ilyet nem szabadna megengednünk.
2008. máj. 28. 06:17 | válasz | #22
4 millió dollár torrenthivatkozásokért

Nem ez a hosszú élet titka... az ilyen nagyorrúak jobban tennék ha vennének egy jó gőzkamrát... és jól beSZAPPANoznák magukat...
2008. máj. 28. 01:41 | válasz | #21
jav. terrorelharitas
2008. máj. 28. 01:36 | válasz | #20
Biztosra veszem, hogy USA ill. EU tagallamaiban belathato idon belul (szolgaltatokat rakenyszeritve) komoly tartalomszures lesz, amennyiben meg nincs. Maximum nem tudjuk. 1. Jogvedok eloretoreset a megnyert perek, illetve egyre gyakrabban inditott perek szamaban. 2. Netes terrelharitas cikkek szerte a neten.
Kivancsi leszek, hogyan fognak mukodni a torrent, warez, YouTube, stb. rendszerek-oldalak. Hacsak nem lesz muholdas elofizud Nigeriabol.
Lehet szidni
selyem  
2008. máj. 27. 21:24 | válasz | #19
*...meg szülte...
selyem  
2008. máj. 27. 21:23 | válasz | #18
Fegyvergyártókat mert elősegítik, megkönnyítik a bűnözést. (fegyveres emberöléseket)
Gyilkosok anyát mert ha nem szülte a gyerekét. folytassam?
2008. máj. 27. 20:39 | válasz | #17
Ennyi erőből a teszkó-t is meg lehetne büntetni, mert a reklámanyagában késekre való hivatkozás van (hol és mennyiért lehet megvenni), amit ugye emberölésre is lehet használni. Ergo, ha a teszkóban vett késsel kinyírok valakit, akkor a teszkó a bűnsegédem. Legalábbis a fenti cikk alapján.
2008. máj. 27. 18:27 | válasz | #16
Azért szerintem vegyetek vissza a felháborodásból. No offence, szépen korrektül leírtam a véleményemet egy másik topikban, amiben a torrentoldalak tilalmáról vagy miről volt szó. Ezért is: bocs, de nem megyek bele most részletesebben.
2008. máj. 27. 16:44 | válasz | #15
Sőt azon se lepődnék meg, ha ezek bazi nagy fájlmegosztok mint rapid stb stb nem-e valamelyik jogvédő szervezet leány vállalati lennének, tudojátok bünözi csak ,,redörrel" karöltve éri meg igazán...
2008. máj. 27. 16:28 | válasz | #14
Nem mert nekik tejelnek a talpas juserek(prémim akk) ők meg tejelnek az mpaa-nak meg mit tom én hány mozik szavas nyomroék gárdának... money talk
2008. máj. 27. 16:13 | válasz | #13
Akkor ez alapján az öszes torrent oldalt bezárhatnák az USA-ban, hiszen minden torrent-oldal ezt csinálja. Nem?

Na és mi van a Rapidshare-rel? Ők a saját tulajdon szervereiken tárolják a sok terrabyte illegális anyagot, ez nem gáz?
2008. máj. 27. 15:51 | válasz | #12
"Ja, ha összegyűjtöm a dealerek elérhetőségét, akiktől drogot lehet venni és full nyilvánossá teszem"

Ezzel szerintem még jót is tennél, egy csomó időt megsporosz a drog ellenes szerveknek, hogy lenyomozzák őket.
Amcir  
2008. máj. 27. 15:37 | válasz | #11
Ne keveredjünk ez max bűnsegédlet lehet. Ja majd megjelennek majd ujabb protokolok akkor újabb szűrőnódzserek és így tövább. Ja és már az azért abszurd hogy(igaz az asszem másik cég volt) egy embert olyanért pereltek be amit egy tőle 200 km-re élő csinált.
ilf667  
2008. máj. 27. 15:29 | válasz | #10
a megaupload, rapidshare stb meg ezek keresőjét mikor tiltják be? lol
meg elég beírni a googlebe hogy: rapidshare "pirates of the caribbean" és ömlik a sok link a drága szép jó halivudi filmre
2008. máj. 27. 15:00 | válasz | #9
Kieg: azért megdöbbentő, hogy arányában véve, van egy maréknyi tehetséges ember hívjuk őket művészeknek (bár utobbi időben sok a selejt ott is), és erre rátelepül egy bazi nagy otromba pénz csinálnó réteg akik ezekből az embrekből élnek.

Kis hányaduk csinál némi effektív munkát is, modjuk biztosít helyet és felszerelést egy felvétel elkészítéséhez a nagyobbik meg ingyen él és családokat és gyerekeket fenyeget, kiált ki bűnözőnek.

Erről az a vicc jut eszembe mikor kanibál dolgozok bekerülnek egy céghez megeszik a pr, hr és egyébb kétbetüs részleg dolgozit, ami senkinek sem tünik fel, még egy nap az egyik megeszeik egy takrítot és egyből szemet szur mindekinek... hiányoznak ezek a ,kanibálok" akik végre lefejeznék ezt a hatlamas vízfejet, és csak azok maradnának akik valóban letesznek vmit az asztalra...de szép álom....
2008. máj. 27. 14:41 | válasz | #8
Érdeks állat fajta ez az mpaa,nem riadnak vissza több gyerekes család anya milliodoláros perétől sem, és attól sem ha, lassan elmész a bolt előtt ránézel a borítora és már is 10 ügyvéd esik neked, hogy kecseg fizess jogdíjat.

Sajnos hamarosan letöltők nagyobb büntire számíthatnak mint csoró sorozat gyilkoskám mert hát egy sorozat gyilkos eltesz, 1-2 embert lábalol oh hát kitérdekel, nah de ha vérpisitke letölti az ujabb hálivúdi ,,szuper produkciót",
ami miatt nem megy el moziba, teszem hozzá akkor se menne ha nem tudná letölteni, és ezért szegény csoró hájfej jancsiknak nem készül el időre a beigért x. tengeparti villa ezt meg ugye nem engdehetik...
2008. máj. 27. 13:34 | válasz | #7
Majd akkor elmennek más országokba torrent oldalt nyitni. Nem téma.
Ők viszont így jártak. Gázos hely ez az USA..

A Pirate Bay-re nagyon kíváncsi leszek. Mondjuk, ha elbuknak az sem nagy probléma.
2008. máj. 27. 13:11 | válasz | #6
Nemcsak flexibilis, hanem sok benne a fekete lyuk, meg a kiskapu.
2008. máj. 27. 12:36 | galéria | válasz | #5
Ja, ha összegyűjtöm a dealerek elérhetőségét, akiktől drogot lehet venni és full nyilvánossá teszem, attól én még tiszta vagyok szvsz. A jog szerint tuti. Ugyanis nem én követem el a bűncselekményt és részt sem veszek benne, nem fizetek érte, stb.-stb.

Ennyi erővel a "konzumhölgyeket" közvetítő oldalakat és fórumok üzemeltetőit is le kéne csukatni, hiszen üzletszerű kéjelgést ajánlgatnak, elérhetőséggel, illegálisan is (aka odahaza stb.). Naja, csak abban nincs biznisz az államnak, vagy egy multinak, ha ezért megy pereskedni... :DDD Ergó a törvény naaagyon felxibilis.
Narxis  
2008. máj. 27. 12:35 | válasz | #4
Ha én gyerekpornóra mutató linket teszek ki az oldalamra akkor engem már hivatalból köteles a rendőrség megbüntetni, ha valaki a szerzői jogokat megsértő oldalaknak ad "támogatást" ugyanúgy megbüntethetik. Inkább szabályozni kellene már ezeknek a törvénysértéseknek a büntethetőségét mert én most úgy látom, hogy hol elvesztik a pert a jogvédők, hol meg óriási kártérítéseket kapnak.
tmisi  
2008. máj. 27. 12:31 | galéria | válasz | #3
Ez még semmi. Maga a torrentoldal sem tárol KÖZVETLENÜL illegális tartalmat, mivel az a külső feltöltőknél, letöltőknél van. És ott is szerte-széjjel.. :D
Max. KÖZVETETT bizonyítékként használható fel.
Maco13  
2008. máj. 27. 12:20 | galéria | válasz | #2
szvsz megkenték a bíróságot egy példaértékű ítéletért
2008. máj. 27. 12:15 | válasz | #1
A rohadt q anyjukat az MPAA-soknak. De a biróságnak is ! mi az hoyg már akkoris büntetnek, ha semmiféle illegális tartalmat nem tároltak közvetítettek közvetlenül ?