 Hozzászólások A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
A cikkben foglaltakkal nem mindenben értek egyet. Arra emlékszem, hogy amikor az első kristálykoponyát megtalálták, még nem állt rendelkezésére a jelenkori emberiségnek olyan technologia, mely alkalmas lett volna hasonló precizitású tárgy megmunkálására. Bár elképzelhető, elvileg, hogy hamisítják az ilyen jellegű relikviákat, de azok a cégek, melyek erre képesek lennének, nem valószínű, hogy ezt teszik, mivel más fontos megrendeléseik vannak. Otthon, egy esztergapaddal, hasoló precizitású tárgyak előállítása elképzelhetetlen. A tudósok ismét a szőnyeg alá söpörnek egy problémát, mert nem tudják a kérdést megválaszolni. Nem tiszteségesebb lenne azt mondani, "ma még nem ismerjük a választ".
|
Na elolvastam én is haverom hozzászólását. Bocs hogy az én nevem alatt írta, csak bagyon hamar válaszolni szeretett volna. Sztem vicces:D jót röhögtem rajta::D:D
Mint láthatod nem egy doktorit szereztek. Kis doktori nagydoktorit nem egy hanem jó pár plussz ott van még, a professzori cím, meg habil meg c. meg a mult.:D akármik is legyen ezek :D (jó van na lusta vok utánna nézni). Ezek a csávók nem csak elméletben tolják, te szerencsétlen. Iparban dolgoznak, mérnökök, tervezők. Csak épen unatkoznak oszt szereztek pár titulust is. A vikipédiás cuccod meg szerintem az ő könyvükből van. ( ez a szösszenet csak felszint karcolgatja, nekünk 5 db ismétlem 5 db egyenként 5-600 oldalas könyv szól ezekről a témákról, ....óóóó i love vizsgaidőszak....hogy szídtam én ezeket a könyveket anno...) Szal.... Istenem.... neked mi a fene bajod van? Hogy tehetsz ilyen kijelentéseket mint:"Ne doktori címet szerezzen valaki hanem érdemi tudást. " Nem bölcsészek vagyunk,nem Pedagógusok hanem Mérnökök az Isten szerelmére. Te is lehülyézed az embereket csak nem mondod ki nyíltan. "kezd az ovodában" haha. Te egyszerüen idióta vagy kötözködő kis dög aki csak élősködik az interneten és be akar szólni másoknak, fitogtatni hogy milyen okos. Hova jársz te szerencsétlen? Tanultátok már legalább az összadást? Mikor azt mondom differenciál egyenlet mond az neked valamit? vagy szaladsz a guglidhoz és beírod mindjárt azt is? (hú én pedig nem szoktam beszólogatni senkinek:( ) 
|
"Már a nickneved is mosolyra méltó"
Ez aztán egy komoly és logikus meghatározás.
|
"fikázd le azokat az embereket akik két doktori címet is megszereztek,mert olyat találtak ki, amit te a büdös életben nem fogsz.Bizonyára nem értenek ahhoz amit kb 40 éve csinálnak.És hozzáteszem bevált amit csinálnak."
Aki folyadékáramlásnak nevezi a forgácsolást annak fogalma sincs arról. Lehet haszontalam és használhatatlan elméleteket gyártani csak minek. Ne doktori címet szerezzen valaki hanem érdemi tudást. Azzal pedig nagy baj van mert tízezrével kerülnek ki emberkék használható tudás nélkül.Lehülyézni valakit az bizony komoly érv pláne mert nincs más.
|
Frissen regisztrált haverom szavait tolmácsolom(24órás korlát)
Szisztok!
Rendkívül szép nap volt ez a mai.Addig a pillanatig amig szobatársam vissza nem ért a koliba.Felolvasta, hogy milyen értekezések folytak előbb a halmazállapotokról,majd acélokról,tán még a kenyérről is szó volt. Hát a szép nap eddig tartott.Nem vagyok túl ideges ember de a rendkívül értelmes nagytudású "kolléga" BABAJAGA hozzászólásai kizökkentettek a napi harmóniámból. Szóval kedves BABAJAGA kisbarátom.Már a nickneved is mosolyra méltó,de most nem azért írok hogy ovodások módjára (akik veled ellentétben lehet többet értenek a fizikához) ócsároljam a valószínüleg rossz gyerekkorodból visszamaradt emlékeid által generált bugyuta neved.Neeem. Egyszerűen szeretnék benned helyre tenni pár dolgot. 1.szösszenet:TE HÜLYE VAGY 2.szösszenet:Kérlek ne fikázd le azokat az embereket akik két doktori címet is megszereztek,mert olyat találtak ki, amit te a büdös életben nem fogsz.Bizonyára nem értenek ahhoz amit kb 40 éve csinálnak.És hozzáteszem bevált amit csinálnak. 3.szösszenet:Lehet írok az RTL Klub-nak hogy Erős Antónia a legközelebbi hírekben-melyben valami csatornafedél okozta baleset történt-hogy a csatornafedél szó mellé szúrja oda annak szén tartalmát is, mert ugye az köztudott és ha nem mondja, akkor az a nézők megtévesztése lenne. 4.szösszenet:Gondoltam azért irsz vissza mindenkinek baromságokat,mert valami kisebbségi komplexussal szenvedsz és hajtol a népszerűségre.Hát rendeben.Ha ez kell én megadom.Még ma este felrakom a kolihálóra azokat az értelmes hozzászólásokat amik a csöppnyi agyadból kibuggyantak.Valószínű reggelre a fél egyetem rajtad fog röhögni,még a bölcsészek is. Bocsánatot kérek azoktól akik nem ilyen személyes üzengetésre használják a fórumot. További szép napot! 
|
"az öntöttvasakat egyre nagyobb területen használják és sok esetben eredményesen veszik fel a versenyt egyes acéltermékekkel is."
Tessék ezt egy dolgozatban találtam a neten és az világos belőle hogy az írójának gyakorlati fogalma nincs az acél és az öntöttvas használhatóságáról annál is inkább mikor a kettőt versenyeztetni akarja holott használati különbségük az észszerűségben, használhatóságban, gyártási logikában rejlik csupán.
|
A nyersvas az amit a kohóból lecsapolnak! Így nem használják semilyen vasárú készítésére! Adalékolják, széntartalmat változtatnak az öntöttvas készítéshez is, vagy pedíg acélt gyártanak belőle.
|
"kérdezd meg a mechanika technológia tanszékről bárkit"
Na még csak az kellene hogy megkérdezzem olyantól aki nem tudja.Ezeket bion fejből tudom.
|
Ajaj. :-)
Kara kánként folytatom tanításom.
|
na én is keresgélek má: A nyersvas 3-4,5% széntartalmú vas-szén ötvözet. hehe
|
úristen. de nem találkoznék veled élőben:D Köss má bele a nyelvtanba is csak legyen miről vitatkozni:D Gyere el a miskolci egyetemre és kérdezd meg a mechanika technológia tanszékről bárkit:D A tv-ben meg sztem nemsok ember tudja hogy egyáltalán hány % szén van bármiben is:D:D Röhögő görcsöt kapunk egykét "hogyan készült" műsornál is:D A fordítást biztos nem hegesztősök csinálták.:D (félreértés ne essék én éppen a gépgyártás tanszéken vagyok de haverom hegesztős megkérdezem ha valaki azt mondja VAS mire kell gondolni:D:D a magyarban természetesen:D:D) De most nem azt mondtad hogy az akkor már acél?:D Ne izgulj én értem az egészet. nehogy elkezd magyarázni:D:D A metallográfia vizsgám már megvan:D Sőt a hőkezelés is:D és miről is kezdtünk vitatkozni? Azt állítottad nemtudom mikor folyékony a vas. Mint látható teljesen tisztában vagyok vele, sőt utánna azt is mondtam szén% tól függöen mondhatom azt is hogy 1200 fokon. Aztán mondod hogy nem mert azt kovácsolják aztán meg hogy a 4% vas az öntött vas és azt nem kovácsolják.(hát naná mert már elcsordogál)Jé.Tényleg.Nahát. Nem rohadtul ezt mondtam én is? Aztán meg hogy a magyarban értelemszerüen 1.72 % alattira kell érteni:D lol Amúgy az információidat honnan szeded? Most néztél utánna a százalékoknak vagy legalább fejből nyomod?:D Szegény öntöttvas már nemvas. A péknél meg nem merek 1 kiló kenyeret kérni. 
|
Azt tudhatnád hogy a magyarban ha valaki vasat mond az értelemszerűen az 1,72C% alattira érti. Az ennél magasabb C tartalomnál öntöttvasat, vagy öntvényt kell mondani. A TV-ben is hallhattad, ÖNTÖTTVAS CSATORNAFEDÉL így.
|
Dehát a 4% os vas (öntöttvas) 1200 fokon folyik:D nem lehet kovácsolni:D Aki kovácsolni akarja tényleg gyagya mint írtad:D:D:D lol most szépen beszélgetünk egymás mellett:D vagy inkább te mellettem el :D :D:D:D:D:D
|
Leírtam világosan az 1200 fokos vasat kovácsolni kell!
|
köszönjük.:) akkor most 1200-on folyik vagy nem?
|
4% széntartalma az öntöttvasnak van, aki azt kovácsolni akarja az tényleg gyagya Az acél 1,72%-ig terjedő széntartalmú, 0,3 % alatt van a kovácsvas ami már nem edzhető.
|
"amúgy keménységéből kifolyólag leginkább kalapáccsal törhető szurkot" "Hát ennél abnormálisabb példát nem hozhattál volna. Tudod egyáltalán miről beszélsz. A bitument +10 fokon lehet törni a kezedben viszont megolvad mert alacsony az olvadáspontja. Ez hadova." De ez meg hogy jön a szurokhoz ami meg van szilárdulva és mégis lassan folyik? tehát oké hogy megolvad 20 fokon de ha 10en is folyik? Itt pedig arról volt szó hogy szilárd a szurok. kalapáccsal kell törni. A szerencsétlen tudós gondolom csak nem követet el akkora hibát hogy nem tartotta állandó hőmérsékleten (vagy pedig nagyon nagy az olvadáspontja és nem kellett. Most spec fogalmam sincs) ha már nobel díjat kapott érte.
|
Ahhoz zárt fórumot kell létrehoznod.
|
és ha +10 fokon is folyik csak szép lassan akkor mi lesz?Pedig törni lehet?
|
nem kell neki.:) 4 % os széntartalomnál ha beleüt akkor bizony a kalapács elmerül mint a nyeletlen fejsze. (mint említettem nem színvas.-->vas-SZÉN áll.ábra. A szín vas még mindig 1538.de olyat meg ki használ máá...) báár éppen előfordul.
|
"amúgy keménységéből kifolyólag leginkább kalapáccsal törhető szurkot"
Hát ennél abnormálisabb példát nem hozhattál volna. Tudod egyáltalán miről beszélsz. A bitument +10 fokon lehet törni a kezedben viszont megolvad mert alacsony az olvadáspontja. Ez hadova.
|
"hogy 1200 fok felett folyékony"
Ha a vas ekkor folyékony akkor áruld el hogy ezen a hőmérsékleten miért kell a kovácsnak kalapálni, miért nem lehet önteni?
|
Idióták! Mert én komolyan gondoltam azt, hogy a homok folyadék? Hát nektek mindent a szájatokba kell rágni, le kell írni, hogy folyadékként viselkedik adott körülmények között a homok pláne ha sok víz éri?
Na, szóval, én egyszer s mindenkorra szeretném leszögezni, hogy sem babajagával, sem ilf667, vagy mi a pi*a neve van, nem kívánok vitázni, párbeszédet folytatni, mert rühellem a stílusukat. Sőt, magukat az embereket rühellem. Tessék fellebbezni ahol akarnak.
Kara kánként folytatom tanításom.
|
Szóljon helyettem a következő cikk:
"Minden folyik
Többek között a kísérlet is – méghozzá közel nyolcvan éve. 2005-ben ig Nobel díj lett belőle, de még mindig csak a nyolcadik cseppnél tart. Egy Thomas Parnell nevű ausztrál professzor, aki valószínűleg maga sem gondolta volna, hogy ez a kísérlet teszi bizonyos értelemben hallatlanná a nevét, 1927-ben azt találta ki, hogy fog egy darab, szobahőmérsékleten amúgy keménységéből kifolyólag leginkább kalapáccsal törhető szurkot, beleteszi egy tölcsérbe, és szépen megvárja, amíg lefolyik rajta. A szurok ugyanis valójában folyadék, csak ezt nehéz észrevenni, mivel mintegy száz milliárdszor (!) sűrűbb a víznél. Ebben az egészben engem alapvetően két dolog nyűgöz le. Az egyik az, hogy az időbeli lépték megváltozásával olykor mennyire másként kezdenek el viselkedni a tárgyak/dolgok/bármi. A másik pedig az, hogy valójában milyen egyszerűen lehet akár otthon is érdekes, meghökkentő, eredeti, stb. kísérleteket végezni – hiszen ehhez sem kellett lényegében semmi egy jó ötleten meg rengeteg várakozáson kívül. Úgyhogy mindenkit, akinek ilyesmi jut az eszébe, arra bíztatok, hogy ne habozzon azonnal közzé tenni. Ugyanis érdemes."
Végeredmény: nem állítom hogy folyadék az üveg.de érdekes megnézni pár francia gótikus templom üvegtábláját.az aljuk szép lassan vastagodik míg a tetejük vékonyodik.Aztán: biztos közrejátszanak más vegyi folyamatok is meg az üveg összetétele.A templomokban azt hiszem ólomüveg van.Ergo: ne féljünk nem fog elfolyni az ablakunk legalábbis pár száz év alatt biztos nem.(egyébként ismernek régebbi üvegeket is amik viszont nem kezdtek el folyni (vagy micsinálni) de mint írtam az egyik előző hozzászólásban nem egyértelmű milyen.Rohadt üveg. Na. Zárjuk le ezt a szart. Már én is unom. 
|
Te nem vagy normális.Totál fel vagy pörögve.
"Annyit illő volna tudniuk hogy a forgácsolás SZILÁRD ANYAGOT VÁLASZT SZÉT!! Elmebeteg dolog ezt folyadékáramlásnak nevezni!!"
Azért kezelik úgy, mert (folyadékként a vasat) így is le lehet írni egyenletekkel a forgácsolást. Ez is közelítés. Csak jóval bonyolultabb differenciálegyenleteket kapunk mint amiket most használunk. Jelenleg fajlagos forgácsolóerőt meg forgácskeresztmetszetet használunk(meg jó pár mást is had ne írjam), ezek mind empírikus képletek,(hiába empirikus)de csak közelítések. ha folyadékként kezeljük az is közelítés. és ami még meglepőbb: a valósághoz sokkal közelebbi mint amit ma gyakorlatban mindenhol használnak. Egy valamiben egyetértünk. TÉNYLEG ELMEBETEG DOLOG!!! (de csak a feladat bonyolultsága miatt, ha ilyeneket kéne tanulnom hozzájuk vágnék egy üvegtáblát akár folyik akár nem)
Most meg ha az üveg nem folyik akkor te milyen jelzőt használsz rá?Most azon vagy kiakadva hogy szerintem folyik szerinted meg nem.Oks. De akkor mit csinál?Most komolyan?
(Gravitáció hatására ez is biztos azonnal "folyik", csak nagyon lassan.Mert hát annak semmi értelme hogy csak bizonyos idő után kezdi meg vitatott tevékenységét.Mire várna addig?) (ja és mi az hogy azonnal folyik?nehogy azt mond nekem hogy ez is definició.)
"Aki nem képes azt az egyszerű tényt megérteni hogy a vas pld szilárd anyag és csak 1600 fok felett lesz folyadék az kezdje az óvodában."
1538 felett a színvas, de éppen (mivel álltalában így használjuk) vizsgálhatjuk szénszázalék függvényében a jó öreg vas-szén állapotábrában is.azt is állíthatom hogy 1200 fok felett folyékony.Vezethetek neked le családfákat is. Megmondhatom hol van a eutektikus pont stb stb, mérleg elv alapján az olvadék szilárd fázis mennyiségét, stb stb. Szal nem az ovodában kezdem. Mondj ilyeneket olyanoknak akik nem tanultak metallográfiát.Az a baj hogy nagyon szereted fikázni az embereket. Szóltam én neked be egy árva szót is? 
|
Aki nem képes azt az egyszerű tényt megérteni hogy a vas pld szilárd anyag és csak 1600 fok felett lesz folyadék az kezdje az óvodában.
|
"Dr. Varga Gyula egyetemi docens és Prof.Dr.Dr.h.c.Prof.h.c.mult. Dudás Illés. (bocs de tényleg ilyen hosszú "
Annyit illő volna tudniuk hogy a forgácsolás SZILÁRD ANYAGOT VÁLASZT SZÉT!! Elmebeteg dolog ezt folyadékáramlásnak nevezni!!
|
Az a baj hogy halvány fogalmad nincs a folyadék lényegéről, képtelen vagy megérteni hogy a folyadék a gravitáció hatására és azonnal, folyik. Egyszerűen nem érted a halmazállapotokat sem.
|
"hogy gördülnek a részecskék egymáson"
Azért mert az a folyadékok definiciója. Meg kell egyértelműen határozni valamit mert különben hadova hablaty zűrzavar lesz csak.
|
Nos. Az üveg folyik csak nagyon lassan. A több száz éves üvegek életkorát úgy határozzák meg hogy megmérik alul is meg felül is és a vastagság különbségből. 2. a forgácsleválasztást soha nem neveztem folyatásnak.Nagy viszkozitású folyadékáramlásnak neveztem. És tökre ért hozzá aki ezt mondta. Várjá meg is mondom a nevüket: Dr. Varga Gyula egyetemi docens és Prof.Dr.Dr.h.c.Prof.h.c.mult. Dudás Illés. (bocs de tényleg ilyen hosszú neve van és biztos azért kapta őket mert nem ért hozzá.Nem szokta egyébként reklámozni a titulusait, csak véletlenül találtam meg a könyvében.Ott is a tizenakárhányadik oldalon.h=habil de mi az a c?meg a mult.? :D) És hallottam már hidegen hengerlésről. hihetetlen hogy egy technikusira mit meg nem kell tanulni. Hát még Gépészmérnökként milyen sok okosságot beletömnek a kis emberek buksijába. Na szal sokmindent megértek én, de akkor mond meg miért halad (jó akkor nem folyik, nem tudom miért ragaszkodsz a folyás definiciójához hogy gördülnek a részecskék egymáson és stb stb de nevezzük így: halad az üveg majdnem mint a folyadék:D megfelel? bár egyszerübb azt mondani hogy: folyik!!) Ha bemegyek a pékségbe és kérek egy kiló kenyeret nem kezdenek egyből 6 kamionnal pakolni a házamhoz (ugye kilo=10^3 ) mert értik hogy egy kilogramm kenyeret kértem) Epikurosznak meg tényleg nagyon sok hülye hozzászólása van ezt aláírom , de mikor azért kezditek baszlatni mert azt mondta hogy a homok folyik háát.... minden viszonyítás kérdése, abból a szempontból ahogy ő mondta tényleg lehet folyadéknak tekinteni a homok mozgását csakúgy mint a forgácsolást. Ezért is írtam hogy "pff ennyi erővel bármit lehet annak tekinteni", ne kössünk má bele mindenbe emberek. 
|
Azért az innen is látható, hogy nagy különbség van egy kristálykopnya, illetve a fafej, betonfej között.
Kara kánként folytatom tanításom.
|
"az üveg azért átlátszó mert nem keményedik be csak átlátszó folyadék marad"
Ilyen marhaságot hol tanultál?
|
Dehogynem folyik csak ojan lassan hogy épp csak megvastagodottaz alja az üveg azért átlátszó mert nem keményedik be csak átlátszó folyadék marad
|
És a többszáz éves üvegek miért nem folytak el. Miért kell feltételezéseket tényként tálalni?
|
Egy fenét veszi fel az üveg bárminek az alakját.
|
Aki a forgácsleválasztásos megmunkálást folyatásnak tekinti az tök nem ért hozzá. Hallottál hidegen hengerelt lemezről? A lemez hidegen hengerlése az folyatása az acélnak. Csak éppen a folyás és a folyatás nem ugyanaz.
Azt meg fel nem foghatom hogy nem lehet megérteni hogy a szilárd anyag nem folyadék. A megfagyott folyadék is szilárd anyag mert halmazállapotot válthat az anyag.
|
Vesztegeted az időd.
Kara kánként folytatom tanításom.
|
Na utánnanéztem. Az a helyzet hogy nem tudják meghatározni pontosan: Kcsit ez kicsit az: "Az üveggel foglalkozó szakemberek tudják, hogy az üveg fogalma még koránt sincs kifogástalanul meghatározva. Már pedig ez nemcsak tudományos, hanem gyakorlati (ipari és kereskedelmi, általában gazdasági) szempontból is föltétlenül szükséges.Számos üveg-definíció van, melyek egyik vagy másik tulajdonságát emelik ki az üvegnek. Így Tammann [1933] azt mondja, hogy a szilárd, nem kristályos anyagok üvegállapotúak. Ekkor azonban minden amorf anyag üveg volna. Amorf arzént vagy kriatályosodás nélkül megszilárdult káliumhidrogénszulfátot (KHSO4) azonban általában nem tekintünk üvegnek. Nem kielégítô az a definíció sem, mely szerint az üveg aláhûtött és befagyott folyadék, fõleg akkor nem, ha a gyakorlati követelményeket figyelembe véve az üvegként használható anyagokat definiáljuk üvegként."
Néha tekintenek úgy rá mint nagyon nagy viszkozitású folyadékra. A vasas témát megint visszahozva: esztergálásnál a forgácsleválasztást is tekintik néha nagyviszkozitású folyadékáramlásnak is ...szal...pfff...nagyjából nézhetünk bármit annak...:S 
|
Hé te srác!Mondtam én hogy az üveg folyadék? De bizony folyik, lassan és felveszi a tároló alakját.A vas... meghát hosszú idő alatt se folyik semerre. Tehát ...ööö akkor most mi is van? (Te is pont most tudsz itt jönni a folyatással, há meg akarsz negem ölni?:D múlt pénteki szóbeli kérdés: rajzolja le a vegyes hátrafolyatás szerszámait, anyag haladási irányát stb stb... lol nem lehet ettől szabadulni má...:D)
|
Na és a folyás folyadék dolognak az is lényege hogy a gravitáció hatására azonnal elmozdul. A vasat is lehet FOLYATNI nagy nyomáson de az mégse folyadék.
|
Nem igaz. Ugyanis a folyadék definiciója az hogy a molekulái szabadon gördülnek egymáson folyamatosan.és nem az hogy kismértékben elmozdulnak, és igen hosszú idő alatt!
|
Az üveg amúgy folyik! Tudtátok? Nagyon lassan de folyik. Régi templomok üvegeinek az alja már több centivel vastagabb mint a teteje ami teljesen elvékonyodott.
|
OFF Mér nem babajagával (aka bandypapa, samebady etc. etc.) cserélsz te eszmét (először azt írtam: szemét - de van helyesírásellenőrző, szerencsére)? (persze, inkább priviben)
Ő a te kategóriád ("egyívás").
Kara kánként folytatom tanításom.
|
rettentő meggyőző és alapos érveid vannak ám
|
Na, ebből elég, te idióta.
Kara kánként folytatom tanításom.
|
épp arra válaszoltál... meg elolvastad a saját linkedet is. atyagatya melyik szót nem teszik érteni? borzasztó hogy minden így áthullik az agyadon, 1 új szót sem tudsz elsajátítani.
|
Majd te elmagyarázod.
Kara kánként folytatom tanításom.
|
ezzel aztán nem sikerült alátámasztani a hülyeségedet, a homok nem folyadék, hanem szemcsés anyag. viselkedése bonyolultabb a folyadéknál, de pont erről van szó abban a cikkben csak fel kéne fognod
|
Nem.
Kara kánként folytatom tanításom.
|
Aha. És szerinted a homok általános megjelenési formája ez. Minden homokozó életveszély, VIGYÉTEK ONNAN A GYEREKEKET!!!
Azon kívül hogy hülyeségeket állítasz és okoskodással próbálod leplezni, tudsz bármilyen módon reagálni?
|
Szinoníma: Beee!
Apropó: vennék jutányos áron pénzcsináló kristálykoponyát! Ajánlatokat ide a hirdetőbe várok "Olcsó csontnak drága leve" jeligére. :-)
Kara kánként folytatom tanításom.
|
Múúú!
Kara kánként folytatom tanításom.
|
hé, te nem tanultad az epikurosz féle fizikát?! tudod, amit az akasha könyvtárban tanítanak..
vasgáz azért nem lehetetlen
|
" A homok az egy folyadék, csak szólok"
Persze a vas meg gáz.
|
nem csak sci-fibe van ilyen story. nézd meg filmen vagy olvasd el a Nem félünk a farkastól-t. aztán lesd meg végén, hogy milyenek egymással fiktív gyerekük halálakor
http://twitter.com/valamit76
http://conspiracy101.t35.com/
http://www.youtube.com/user/Darwin76valamit#p/f
|
Azt sem tudják pontosan, hogy 65-70 éve milyen technikákat alkalmaztak a Német birodalomban (most direkt nem írok konkrétumokat), csak mindenféle feltevések meg mendemondák vannak... És az nem volt olyan régen. Akkor hogy várhatja el az ember, hogy a négyezer éves dolgok rejtélyeit feltárják?
"Lehetetlen, hogy igazságtalanság, szószegés és hazugság tartósan hatalomra jussanak.
Ilyen hazugságépületek csak egy ideig ámíthatnak. De idővel összeomolnak"
Démosztenész megmondta! :)
|
Azért az kicsit irónia kategória, hogy a Marson úgy futkároznak a roverek, mint a molnárpoloska a víu felszínén, és azt sem tudjuk, hogy mi van a sufniban, Kheopsz piramisában. Mindenféle radar, meg ultrahang, meg mágneses detektor, meg szeizmikus kütyü, meg távirányítható mini robotkamerák ellenére.
Kara kánként folytatom tanításom.
|
Úgy gondolja, hogy nem lehet tudni, hogy mi van a külső fal és belső kamra+járatok fala közt :D Lehet, hogy ott van tele földönkívüli technologiával és a vhol lejjebb említett jeladókkal, lol :D
"Lehetetlen, hogy igazságtalanság, szószegés és hazugság tartósan hatalomra jussanak.
Ilyen hazugságépületek csak egy ideig ámíthatnak. De idővel összeomolnak"
Démosztenész megmondta! :)
|
"Nem hiszem, hogy valaha is megpróbálták megnézni a belsejét,..." De.
És találtak benne pár kamrát kőből. Meg kisebb járatokat ami érdekes módon belülről van zárva. Süt iszap lerakódást is ami valamiféle víz jelenlétére utal.
1 magyar kutató(ki más :D) azt állítja, hogy feltöltötték vízzel a cuccot és a piramisban hajókkal emelték be a tömböket és úsztatták.
Nade..akkoriban a Nílus elért a piramisig, sőt voltak áradások is, tehát ne vonjunk le messzemenő következtetéseket..szerintem.
Szar játék az élet de qwa jó a grafikja!
|
"Miért kell megbélyegezni azt aki nem hisz a természet felettiben? Mert lerombolja a romantikus állomvilágotokat? "
Olvastam régen, nagyooon régen egy érdekes sci-fit. Arról van szó benne, hogy egy ürge kényszerűségből leszáll egy elhagyott bolygón, és végül bolygó hollandivá válik maga is. Telik, telik az idő, és egyszer csak megérkezik erre a távoli, magányos bolygóra egy expedíciós űrhajó, benne egy jószándékú, segítőkész emberrel. Ő megmenti kvázi a magányos hajótöröttet, bár emlékeim szerint maga is eléggé magánzó, bár agyi képességeit jócskán megőrizte. Közben kiderül, hogy a hajótörött nem is annyira magányos, ugyanis kialakított magának egy virtuális társat, akivel beszélget, jól megvan vele.
Szó szót, nap napot követ, és mit ad az úristen, a megmentő tudatára ébreszti a megmentettet, hogy az a bizonyos "valaki" nem létezik, csak egy hiú ábránd volt. A megmentett manus roppant kiábrándul, annyira, hogy ott helyben meg is öli a másikat, mondván, hogy ő is megölte az illúzióját. Hát, mit ne mondjak, pocsék egy helyzet, és ez csak egy fránya sci-fi.
Kara kánként folytatom tanításom.

|
Mint írtam csak egy ötlett. Nem hiszem, hogy valaha is megpróbálták megnézni a belsejét, azzal, hogy szét szednek egyet, így igazából, hogy a belselyében mi van az teljesen ismeretlen. Bár van esélyem tévedni. Tudom, jól, hogy milyen a homok, sőt a por ami a levegőben van még jobb példa erre a "kvantum fizika" szerűségre.
|
100 ezer forintért már interjút is kaphatsz. :-)) (á propos: olcsóbb vagyok, mint Gorbacsov)
Kara kánként folytatom tanításom.
|
10 ezer forintért megnézhetsz. :-))
Kara kánként folytatom tanításom.
|
Illetve a homok kvantumanyag: kettős természete van.
ha messziről szemléled, akkor hullámzik, folyik.
Ha a körme hegyére nézel, akkor kis szemcsékből, kvantumokból áll, sőt, képes még futni is, térben, és időben. Ez a kvantumfizika lényege.
Kara kánként folytatom tanításom.
|
Epikurosz: Te egy furcsa élőlény lehetsz a valóságban.
|
Az egyiptomiak nem homokvárakat építettek, hanem piramisokat. Micsoda különbség! Amúgy 4500 év alatt a földrengések szétfolyatták volna őket. A homok az egy folyadék, csak szólok.
Kara kánként folytatom tanításom.
|
Nekd capito, vagy caputto, nekem kapiskó! ha nem tetszik, akkor is.
Kara kánként folytatom tanításom.
|
elolvastam, te kis buta, és persze, hogy tévedtem a hegyikristályt illetően, de ne az 1% tévedésem nézd, hanem a 99% igazam.
Kara kánként folytatom tanításom.
|
"Eredményeik szerint a kristálykoponyák olyan eszközökkel készült, melyek nem állhattak az ősi maják vagy aztékok rendelkezésére." Miért, eddig mit mondtak? Úgylátom már megint feleslegesen dobtak ki pénzt kutatásra:D
|
Homok...ja. Kátránnyal meg szigetelték, hogy ki fe jöjjön, bent meg acél vagy szénszálas ötvözet van, hogy a homok szét ne nyomja, nem? 147 méter magas a Kheposz piramis, ha jól tudom. Egy ekkora homok kupacot összehozni sem egyszerű ám . Ja és ugye cirka 4500 éves. :)
Szar játék az élet de qwa jó a grafikja!
|
És ezeket te szépen el is olvastad? Mert akkor rájössz, hogy a saját hülyeségeidnek mond ellent.
"Lehetetlen, hogy igazságtalanság, szószegés és hazugság tartósan hatalomra jussanak.
Ilyen hazugságépületek csak egy ideig ámíthatnak. De idővel összeomolnak"
Démosztenész megmondta! :)
|
hívűkre=hívőkre. (Szőrnyű a céges billentyűzetem sokkal nagyobb és sokkal tágasabb, mint az otthoni és nem bírom megszokni.)
|
Nem mindenkire vonatkoznak, mint írtam csak hívűkre. És van itt több olyan ember is aki már több témában bizonyította hitét.
|
Szerintem olyan, hogy hívő nem igen van... Én mindkét oldalnak tudok hinni, ha elég meggyőzőek. Ez a cikk a két koponyáról érdekes, de az alant vázold dolgok homályosak és üresek. Ugyanolyan spekulációk, mint hogy az ufók csináltak minket. Se több, se kevesebb nincs bennük.
|
Általános kérdések a hívőknek: Miért kell hinni a hihetelenben és foggal-körömmel ragaszkodni hozzá? Miért kell megbélyegezni azt aki nem hisz a természet felettiben? Mert lerombolja a romantikus állomvilágotokat? Vagy mert megakadályozza, hogy újabb híveket toborozzatok?
Várom a választ.
|
Az üveg úgy tudom kb. 10000 év alatt kikristályosodik.
Ötlet a piramisokhoz: -mi van akkor, ha nem az egész épült kővekből, hanem a csak bizonyos részei, a többit pedig feltöltötték homokkal?
|
Jól van Epikurosz, inkább menj és nézz brazil szappanoperákat. Azok valók Neked, nem a tudományos halandzsázás. ;)
Ja, amúgy az capito... No comment.
|
"Az üveg egy túlhűtött folyadékoldat"
Felteszed az üveg definicióját aztán egész mást állítasz róla.
|
A kvarc úgy kristályosodott ki. Nem gyanús neked az alakja? És az se gyanús hogy a hegyikristály nem a vulkáni területen található. Ami a vulkáni területen található természetes üveg azt úgy hívják hogy OBSZIDIÁN.
|
|