Jön az OLPC második laptopja
2008. május 21. 11:06, szerda
Minden előzetes hírverés nélkül mutatta be Nicholas Negroponte az alapítvány második készülékét, amely inkább egy e-book megoldásra emlékeztet, ám az érintőképernyővel érkező fejlesztést teljes laptopként ismertették.

Hirdetés

Negroponte a Global Country elnevezésű találkozón mutatta be a második XO-laptopot az érdeklődőknek, meglehetősen keveset árulva el annak hardveres hátteréről, ehelyett inkább az alacsonyra tervezett árról számolt be bővebben. A legfontosabb cél ugyanis ezúttal is az ár drasztikus mértékben történő leszorítása lesz, ám talán - az első készülékkel ellentétben - most sikerrel járnak.

A XOXO, illetve XO-2 néven emlegetett megoldás külsőre egy e-book készülékre hasonlít, szétnyitható belseje két, 16:9 arányú, érintőképernyős kijelzőt rejt. A készítők szerint kizárólag ezeken keresztül kommunikálhatunk majd a géppel, a billentyűzet ugyanis ezúttal hiányzik a megoldásról. Szerintük a könyvek nyújtotta élmény meghatározó jellegű a fiatalok életében, ezért is döntöttek ezen forma mellett, ezzel egy időben elvetve az egyéb javaslatokat. Negroponte elismerte, hogy a mobiltelefonok hatalmas mennyiségben találnak majd gazdára az idei évben, ám ezek a készülékek nem segítik elő a tanulást, vagyis nem alkalmasak az XO-laptopok feladatkörének betöltésére.


Az alapítvány első embere továbbra is a fejlődő országokat tartja szem előtt, amikor az új készülékről beszél. Az árat ezúttal 75 dollárban szeretnék megszabni, ami elérhetőnek látszik, tekintettel arra, hogy a hordozható DVD-lejátszóknál is használt kijelzőket alkalmazzák a laptopnál, ezek ára pedig gyorsan csökken. Negroponte szerint akár 20 dolláros áron is beszerezhetik majd a kijelzőket, ami lehetővé teszi majd az igen alacsony ár tartását. A készülék mintegy 500 e-könyvet tárolhat el, ami igen fontos lehet a diákok számára.

Példaként említette Brazíliát és Kínát, amely országokban egy tanulóra vetítve 19 dollárt költenek évente az új könyvek beszerzésére - itt lehet igazán hasznos segítség a kicsinyke laptop (amely elődje méretének alig felét éri el).
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. jún. 14. 13:13 | válasz | #17
Ha elromlik veszel még 1et! rohadt drága ám sztem vigyázz
HZsoli  
2008. máj. 22. 07:19 | válasz | #16
Ha ténylegesen csak e-book akar lenni, szvsz megfelel....hagyományos könyv olvasásánál is általában két ujjam használom a lapozáshoz... de notebook...Hmmm...
2008. máj. 21. 23:12 | válasz | #15
Nem vágom európába még közünk sincs iylen fejletséghez de amerikába se hogy könyv helyet egy laptopot olvasunk.
Az előző szériánál a bilentyüzetet végezték ki rohadt gyorsan pedig vizálló meg midne volt.
Ez medig fogja birny 1 nap egyszer rá űt máris vége.
kvp  
2008. máj. 21. 22:30 | válasz | #14
Vegre felfogtak, hogy az olcso es kesz technologiak sokkal jobbak egy tomeggyartott es olcso keszulekhez, mint a specialis hardver. A design vegre elfogadhato, ha raknak bele egy rendes hardvert (pl. intel atom vagy barmilyen risc), akkor meg a fogyasztasa es a teljesitmenye is jo lenne. Az erintokepernyos gepelesrol pedig csak annyit, hogy egy rateheto atlatszo billentyuzet, ami csak a touchscreent nyomkodja alapvetoen ugyanazt eri el, mint az oroszok oled-es valtozata, csak olcsobban. Viszont az alapveto felhasznalas az ebook olvasas es a keziras lesz, mivel az iskolakban konyvekre es palatablakra van szukseg, nem billentyuzetekre.

ps: Szemely szerint en egy fekete feher lcd vagy epapir kijelzot tennek egy A4-es touchscreen-es gepre es ala egy 10 dollaros mikroszamitogepet. Ez kijonne kb. 25-30 dollarbol es az alapfeladatokra (ebook, enotepad, email) pont jo lenne. A kommunikaciot pedig meg lehetne oldani usb-vel es infras halozattal, ami tantermen belul boven eleg es meg nagyon olcso is (a ketto egyutt is 1 dollar alatt van). Egy ilyen gepet osszehozni egy kvarcjatek legyartasahoz merheto, tehat filleres aron kijonne es meg magyarorszagon is lehetne osztogatni, mert 5000 Ft-ot biztos megerne minden iskolanak. Tananyagnak (ebook-nak) pedig elso korben jo lenne a hivatalos tankonyvek scan-elt valtozata, ami mar az elso ev alatt behozna az arat.
beef  
2008. máj. 21. 22:07 | válasz | #13
Érintőképernyőn gépelés:

az első 10 karakter leütése után zsibbadás az ujjakban,
a következő 10 leütéssel már a csuklónk is sajog,
az utána következő 10-re pedig észre vesszük, hogy Qrva sok 'szpészt' nyomtunk véletlenül miközben megpihentettük fáradt kezünket.
Majd első dolgunk lesz ezután, hogy leszaladjunk a sarki közértbe USB-s billentyűt venni :)
2008. máj. 21. 17:30 | válasz | #12
2008. máj. 21. 17:23 | válasz | #11
Jó meglátás. Szerintem is az ilyen hordozható dolgoknál jobban odafigyelhetnének az energia takarékosságra. Egy érezhetőbb billentyűzet hasznosabb is.
Mister  
2008. máj. 21. 17:22 | válasz | #10
naja de ettől még jól néz ki :)
aztán a (ki)használhatósága a fő kérdés...
2008. máj. 21. 14:41 | válasz | #9
És akkor most dupla annyit fogyaszt a két képernyő...
BandiG  
2008. máj. 21. 13:46 | válasz | #8
Ugyanezt a zsenialis korszakalkoto, telejen uj es egyedi otletet talaltak ki az umpc-re is hogy attol lesz olcso hogy a dvd lejatszok kepernyojere lesz epitve.
hpteso  
2008. máj. 21. 13:10 | válasz | #7
tetszenek ezek a reklamok az sg-n kicsit szinesebb lesz tole az egesz:D
Axon  
2008. máj. 21. 13:07 | galéria | válasz | #6
Ne álmodozz. Az elődjét sem lehetett nálunk kapni, ennek sem sok esélyt adok.
2008. máj. 21. 12:58 | válasz | #5
jól néz ki
2008. máj. 21. 12:25 | válasz | #4
Na, ez tetszik :)
Kíváncsi vagyok, mire itt is lehet majd kapni, mennyi lesz az ára.
2008. máj. 21. 12:20 | válasz | #3
Viszont használhatod könyvnek is majd :)
Ez egész jó ötlet, és első körben jobban néz ki mint az elődje :)
2008. máj. 21. 11:42 | válasz | #2
Ez szép is!
2008. máj. 21. 11:12 | galéria | válasz | #1
Végre egy cucc, ami full érintőképernyős és nincs rajta bevarrt billentyűzet. Igaz rohadt szar ezen gépelni...