Az azbeszthez hasonló hatása lehet a szén nanocsöveknek
2008. május 21. 18:37, szerda
Egy tanulmány szerint a nanotechnológia zászlóshajójának számító szén nanocsövek bizonyos mérettartományban az azbeszt által kiváltott betegségekhez hasonlókat idézhetnek elő.

Hirdetés

A tanulmány egereken végzett kísérleteken alapul. Az apró rágcsálókba injektált nanoméretű csövek, melyek elvileg egyszer akár az emberi testben is szolgálatot teljesíthetnek, hasonló toxikus reakciókat váltottak ki, mint az azbeszt rostok. Erős immunreakciót idéztek elő, ami a hasüreg elrákosodását vetíti előre - állítják brit kutatók. Ugyanakkor egy amerikai tanulmány szerint a kereskedelmi és ipari termékekben egyre sűrűbben alkalmazott szén nanocsövek belélegzése nem jelent veszélyt, mivel a nanocsövek az azbeszt rostokkal ellentétben nem maradnak meg a testben. A kérdés hogy milyen módon juthat az emberi szervezetbe a nanocső, és eljut-e egyáltalán a britek által vizsgált területre.

A szén nanocsövek az 1990-es évek elején kerültek a figyelem középpontjába. Méretükhöz képest elképesztően erősek, és képesek vezetőként és félvezetőként is funkcionálni, ezért számtalan területen tartják ideálisnak ezeket a parányi szerkezeteket a gyógyszer beviteltől az űrfelvonókig. Mikroszkóp alatt egyes szén nanocsövek ugyanúgy néznek ki, mint az azbeszt rostok, melyből többen azt a következtetést vonták le, hogy az egészségre gyakorolt hatásai is megegyezhetnek a 20. században tüdő megbetegedéseket és rosszindulatú daganatokat okozó anyaggal. Az azbeszt sajnos sok áldozatot követelt a vele dolgozók közül, az anyaghoz köthető mesothelioma, magyarul rosszindulatú mellhártya daganat egy rendkívül gyors ütemben terjedő daganatos megbetegedés, jellemzően munkahelyi ártalom, agresszív terjedéséhez pedig hosszú lappangási idő társul.

A skóciai Edinburgh Egyetem kutatása meghatározta azokat a jegyeket, melyek veszélyessé teszik a szálakat. Ahogy a bevezetőben is írtuk, az elsődleges kritérium a méret. Egy viszonylag régi tétel, hogy bármely 20 mikrométer hosszú, tűszerű szál képes megtelepedni a testben és veszélyeztetni az egészséget. A britek kimutatták, hogy ez a szén nanocsövekre is igaz. Amikor több falú szén nanocsöveket (cső a csőben) fecskendeztek a kísérleti egerek hasfalába, hét napon belül erős immunreakciót figyeltek meg a 20 mikrométeresnél nagyobb csöveket befogadó rágcsálók esetében. A hasüregi szerveket körülvevő szövetekben granulómák, sarjdaganatok jöttek létre.

Ezek akkor alakulnak ki, amikor a nagyméretű, makrofág immunsejtek, melyek rendszerint elnyelik és semlegesítik az idegen részecskéket, túl nagy csövekkel szállnak szembe. A sejtek szétszakadnak és elpusztulnak, ha 20 mikrométernél nagyobb szálakkal kell megküzdeniük, magyarázta a kutatást vezető Ken Donaldson, hozzátéve hogy kísérlete nem hasonlítható össze a belégzéses tanulmányokkal. Arra jelenleg nincs bizonyíték, hogy a nanocsövek képesek-e elég hosszan fennmaradni a testben ahhoz, hogy eljussanak azokra a területekre, ahová ő munkatársaival közvetlenül befecskendezték azokat, ehhez belégzéses teszteket is el kell végezniük.

James Bonner az Észak-Karolina Állami Egyetem részéről egy rövid publikációban azt állítja, első tanulmányai szerint a nanocsövek nem maradnak meg a testben annyi ideig, hogy kárt okozzanak. Szintén egereken végzett kísérleteiben az egerek 40 mikrométer hosszú többfalú nanocsöveket lélegeztek be. Az eredmény "nagyon alacsony gyulladásos vagy fibrogenetikus hatást" mutatott, írja Bonner. Donaldson szerint a valós kockázat felméréséhez meg kell határozni azokat az eshetőségeket, melyekkel a nanocsövek a szervezetbe kerülhetnek, ugyanakkor a kitettségre igen kevés a bizonyíték, teszi hozzá Donaldson, mivel a szén nanocsövek nem kerülnek egykönnyen a levegőbe.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
JaniUW  
2008. máj. 29. 13:27 | válasz | #67
Kíváncsi vagyok, mennyire terjednek el a nanocsövek. A www.mernokbazis.hu -n azt olvastam -valami ultraerős papiros cikkben- hogy inkább a grafénlapkák elterjedése lesz várhtaó. Az olcsóbb...
2008. máj. 23. 22:33 | válasz | #66
Én még köztetek vagyok ezért tessék is megbecsülni! :DD

Ehez a szeneshez meg csak annyit fűznék, hogy

"azbeszt meg b*szta a k*va Istenit neki, megmondtam, hogy ne gyere be, meg ne gyere el behe, büdös isten f*xát jó ahogy jóanyád"

Szerintem meg minden kicsi cucc ami megfelelő tömegű azbeszt szerű betegséget idéz elő.

Pl üvegszál porítva..stb.
dez  
2008. máj. 23. 01:30 | válasz | #65
Apropó, ha valaki nem hallott volna róla még:
BODIES - A kiállítás, 2008. május 24-től december 31-ig

2008. máj. 23. 00:36 | válasz | #64
Nekem étkezés szempontjából a nagyanyám a példaképem. Mindig olyat evett, amit megkívánt, ügyelve arra, hogy olyat ne egyen, amire a szervezete nem jól reagál. 96 évig élt.
2008. máj. 22. 23:04 | válasz | #63
Szerintem, mindenki kiserletezzen a kajakkal, kedve, majd belatasa szerint, es ha majd nem tompitja vagy zuzza magat valamivel, akkor sajat maga kepes lesz eldonteni az erzekszervei illetve az agya segitsegevel, mibol mennyi az annyi. Segitseg keppen, olvasson utana a szakmai alapossaggal kidolgozott irodalomban, de ne masok elmeleteit kovesse; halgassa meg, de jarjon is utana; ha ezt eleg surun megteszi, ki fog alakulni a rutinja, es akar gondolatokat tud majd cserelni masokkal.
dez  
2008. máj. 22. 19:15 | válasz | #62
A tengeri sóban alapból is benne van jó adag káliumklorid.
(Olyan nem nagyon van, hogy "megengedett" adag (max. mérgekből), hanem ajánlott mennyiségek vannak, amik jellemzően inkább csak a hiánytünetek elkerülésére elegendőek.)
2008. máj. 22. 15:28 | válasz | #61
A KÁLIuMOT agadolják bele mesterségesen!! Épp ez a baj! És van egy határ, amit már a szervezet nem bír ki! És jelen esetben 1000X-es napi kálium túladagolásokról van szó! A professzor beszél még a COCA COLÁRÓL! Fél liter cola-ban 0,5g (!) kálium van, ami a napi megengedett emberi adag 1000X-se. Ennyit a colaról többek között.
2008. máj. 22. 14:39 | galéria | válasz | #60
No, ezt csak nem fogom elrontani:
Ráadásul a majmok még döghúst is esznek, és kutya- ill. majombajuk sem lesz tőle (tisztelet a kivételnek).
2008. máj. 22. 14:37 | galéria | válasz | #59
anélkül, no.
(hogy milyen figyelmetlen vagyok máma...)
2008. máj. 22. 14:36 | galéria | válasz | #58
Na, ja, és ráadásul óvszerrel szeretkeznek.
2008. máj. 22. 14:35 | galéria | válasz | #57
Ez lenne a szenzációs visszatérésed? :-)

Nos, elnéztem: 2,5 dl (két és fél deci, de inkább 2)
Ez fedezi a napi sószükségleted 100%-át, és a vízszükségleted kb. 1/8-át.
Ja, nem a Holt-tengerről beszélek, hanem rendes tengervízről.
dez  
2008. máj. 22. 14:28 | válasz | #56
Ugye nem gondolod komolyan, hogy minden rákkeltő? Persze mindenbe bekerülhet valami, ami rákkeltő, de azért ne tegyünk már egyenlőségjelet a fokozottan rákkeltő és az alapesetben egészséges dolgok közé. Illetve ne habzsoljuk már a rákkeltő dolgokat ilyen alapon.
dez  
2008. máj. 22. 14:25 | válasz | #55
Egyébként ez az írása kicsit épeszűbb ennek az úriembernek, mint amiket néhány éve olvastam tőle. Akkor egy kicsit túlzásba vitte az összeesküvés-elméletet. Bár itt is van belőle.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. máj. 22. 14:23 | galéria | válasz | #54
Miről beszélsz? Mond már valami kaját ami nem rákkeltő!
Még a kertben termett csípőspaprika is rákkeltő, mert csípős. Minden aminek íze van rákkeltő, csak az ízetlen fos vízzel kevert izék nem.
2008. máj. 22. 14:18 | válasz | #53
Ha tengervizet iszol, attól nagyon lázas leszel. Próbáld ki.
2008. máj. 22. 14:17 | válasz | #52
"Ha tengervízből, akkor akár abból is (kb. 250 dl/nap, oszt annyi!" - 25 liter nem lesz sok? Pláne naponta! Még vízből sem tudsz annyit egy nap meginni!
dez  
2008. máj. 22. 14:14 | válasz | #51
(Mondjuk nem almát.)
dez  
2008. máj. 22. 14:08 | válasz | #50
Ezt mondd el a majmoknak is, köztük az emberszabásúaknak, mert azok képesek egész nap nyers gyümölcsöt enni! :)
2008. máj. 22. 13:56 | galéria | válasz | #49
Stop!
Sok magát természetgyógyásznak hirdető ürge tényleg bolond.

Só:
van egy minimum, mint a vitamin, ezt be kell vinni, nincs mese. Ha tengervízből, akkor akár abból is (kb. 250 dl/nap, oszt annyi!, a továbiakban igyál esővizet, ha a tengeren hánykolódsz egy lélekvesztőben).

A term.gyógy.-ok másik baromsága:

rostban gazdag táplálkozás.

Van a Vitál TV-n az a fiatal srác (Mesterkurzus), az is ezt nyomatja, és bár szóltam, írtam neki, de nem fogja vissza magát.

Rostokból is megvan az ideál: például, napi 2 alma, vagy ezzel egyenértékű (már ami a nyerset illeti). Amúgy persze, főzve, pirítva, megsütve már lehet jó sokat, amennyit elbírsz.

Miért nem jó a sok NYERS ZÖLDSÉG ÉS GYÜMÖLCS?

Azért, aranyom, mert rengeteg bennük a sav.
A sav pedig tudod mire jó. Szépen szétrágja a hámsejteket, ezért használják bőrradírként a gyümisavakat (almasav, meg a legveszélyesebb, ami a barackban van!).

Ha ki akarod lyukasztani a gyomrod, és tönkretenni, ami aztán kurvára érzékeny, a vastagbeled, akkor tömjed csak magadba marékszámra a nyers gyümit és zöldséget, ahogy a naaagy természetgyógyászok szédítenek.
Aztán majd megszagolhatod magadnak az ibolyáid, alulról.
bár, úgy néz ki, hogy egyesek szándékosan rombolnak és irtanak.
dez  
2008. máj. 22. 13:41 | válasz | #48
Fejet a homokba, akkor elkerülnek a bajok... :P
dez  
2008. máj. 22. 13:40 | válasz | #47
Nem vett magához sót, vagy mi?
dez  
2008. máj. 22. 13:40 | válasz | #46
Szükségünk van cukrokra, csak nem éppen vegytisztított tömény glükózra...
A gyümölcscukor sokkal jobb.
dez  
2008. máj. 22. 13:37 | válasz | #45
A margarin tényleg rossz, mert az eredetileg telítettlen zsírt hidrogénezéssel telítok, ettől lesz szilárd. A vaj zsírtípus-összetétele az olivaolajéhoz hasonló. :)
dez  
2008. máj. 22. 13:36 | válasz | #44
Egyébként, azt írod, a tengeri só a legegészségesebb. Nos, ez a Tejfalussy azt írja, az ideális sóban nincs más, csak nátrium-klorid. És 0 kálium-klorid. Namost a tengeri sóban éppenhogy szépen ott van a kálium-klorid is. Akkor most jó vagy nem jó? Nos szerintem is jó, mert káliumot is veszít a szervezet, így azt is pótolni kell...

Sőt, orvosi tény, hogy nem is a túl sok nátrium okoz sokaknál magasvérnyomást, hanem a felborult kálium-nátrium arány (túl kevés kálium - túl sok nátrium). És a tengeri sóban van ideális arányban.

Régen valószínű nem is tudták különválasztani a kálium-kloridot és a nátrium-kloridot a sótermelők. Vagy hogy csinálhatták azok a bizonyos "igazi" zsidók?
dez  
2008. máj. 22. 13:29 | válasz | #43
Te most ugyebár arról beszélsz, hogy nem jó a túl kevés só (ami igaz is). Namost akinek a könyvét elemzi, az azt írja, hogy kvázi 0g só kell. Ez nem hülyeség szerinted?
dez  
2008. máj. 22. 13:28 | válasz | #42
Mond keled az a szócska valamit, hogy "is"? Most tényleg magyarázzam meg azt az egyszerű mondatot? Esetenként sok + esetenként kevés = pont jó. Érted már? Ezt írtam előtte is, az ideális arány megtartását.

A túl sok se jó!
2008. máj. 22. 13:10 | válasz | #41
Nem kell túlozni! Nem okoz minden rákot. Csak van sok dolog, amire nyugodtan oda lehet(ne) figyelnünk, hogy sok reklám által eladott mérget kikerüljük. Ennyi az egész, nem kell általánosítani, és felmenteni magunkat, hogy "úgyis minden mérgező".
2008. máj. 22. 12:57 | válasz | #40
Einstein is egy ilyen orult volt.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. máj. 22. 12:56 | galéria | válasz | #39
pfff ez de gáz. Nem kell ilyesmikkel foglalkozni. Minden rákot okoz ma már. Rákot okoz a levegő, minden kaja, a víz, és minden ami nem semmi, tehát az anyag rákot okoz, és az antianyag is, meg a sötét anyag.

Amúgy arrakistor nem tűnt el, ittvan ő csak néha az új "uberalles" nickjével beszél a nagyorrúak kalandjairól, amiken én jókat szoktam nevetni :)
2008. máj. 22. 12:41 | válasz | #38
GYEREKEK NEM TILTAKOZNI KELL, HANEM HA ÚJ INFORMÁCIÓT TALÁLTOK, HASZNÁLNI, UTÁNANÉZNI, ÉLNI VELE, HASZNOSSÁ / EGÉSZSÉGESEBBÉ VÁLNI ÁLTALA, NEM LEHURROGNI EGY PROFESSZORT CSIPŐBŐL!
2008. máj. 22. 12:36 | válasz | #37
Mitől is bolond az illető? Sorold fel az okokat, ami miatt szerinted bolond. Cáfold a mondandóját, tényszerűen.
2008. máj. 22. 12:33 | válasz | #36
Legegyszerűbb információk nélkül lehülyézni a másikat. Ez ma a divat úgy látom. Sajnállak , őszintén. Aki a kelleténél több információval, tudással rendelkezik, értelmes vita helyett lehülyézed. Gratulálok.
2008. máj. 22. 12:32 | válasz | #35
"Így nem árt beiktatni sószegényebb kajákat is, ill. egyszerűen kevesebb sót használni a szokásosnál."

Ezt írtad, maradjunk ennyiben. Aztán meg azt írod a túl kevés sem jó. Én meg megmutattam, hogy manapság az emberek ugyebár a sóról akarnak lebeszélni mindenkit, meg a vajról pl. és rábeszélnek minket idióta reklámokban a margarinra. Mert a margarin is olyan szívbarát.... Ja, csak a zsír, ami a margarinban van, szépen lerakódik az erekben, és pár évtized múlva elzárja azokat. Orvos mondta, nem én találtam ki. Tejfalussy is egy professzor, és érdekes módon a kóser só valahogy tele van jóddal, vajon nálunk miért akarnak lebeszélni a sózásról? Mondjuk a tengersó kifejezetten egészséges. Tehát a kevesebb só nem jó, ahogy írod, mert a szervezetnek szüksége van rá. Ez olyan, mint mikor cukor helyett a hülye ember édesítőszert tesz bele a teába, meg mindenhova. Miközben az aszpartám édesítőszer rákkeltő, ami az usa-ban még huszonévvel ezelőtt tiltva volt, aztán a lobbi engedélyezte.

TEHÁT ÖSSZEFOGLALvA:

- Ne hallgass az ostoba, hazug reklámokra, és ne vásárolj margarint! FOGYASSZ helyette VAJAT!

- Az ételeidet továbbra is sózzad nyugodtan, kellő mértékben, ajánlott a jódtartalmú só, valamint a tengeri só!

- Édesítőszer helyett normális mértékben használj cukrot, hiszen a szervezetnek ahogy cukorra, ugyanúgy sóra is szüksége van! Ne feledd sok gyümölcsben nagyon sok cukor van. Fogd csak meg a kezed, ha megeszel egy finom édes almát! Abban sem aszpartám van!
dez  
2008. máj. 22. 12:27 | válasz | #34
Monjduk akinek a könyvét elemezgeti, az meg a másik őrült.
dez  
2008. máj. 22. 12:20 | válasz | #33
Az ember azt írja, hogy olyan arányban ideális magunkhoz venni a vizet és a sót, mint amilyen arányban a fiziológiás sóoldatban van, illetve pl. a vérben is van. Nos akkor ilyen erővel igyunk tengervizet. Nem is tudom, hogy a tengeri hajósok miért is nem csinálták ezt... Talán mert belehaltak volna?
dez  
2008. máj. 22. 12:07 | válasz | #32
Hihi, amúgy most látom, kinek az írását is linkelted. Az illető teljesen bolond. (Ettől persze mondhat értelmeset is, de össze-vissza keveri üldözési mániás baromságokkal.)
dez  
2008. máj. 22. 12:03 | válasz | #31
De ha ez túl nagy kérés, vagy pár összetett mondat meghaladja a képességeidet: se a túl kevés, se a túl sok nem jó. Ma jellemző az ételek túlsózása.
dez  
2008. máj. 22. 12:01 | válasz | #30
Elolvasnád a #24-est, ha szépen megkérlek?
bvalek2   "Rest in Peace bvalek2" 
2008. máj. 22. 09:56 | válasz | #29
Húha, belesüllyedtünk az öregek nosztalgiázásába, bocsi az én hibám ^_^
2008. máj. 22. 09:44 | válasz | #28
A sózás tiltása egy hatalmas BAROMSÁG! Olvassátok el Tejsfalussy professzor írását e témában.

http://www.l88.hu/post-1258.html&highlight=tejfalussy

részlet.
Vadnai és társai só- és vízhiányos táplálkozást előíró hamis tanai személyes áldozata lett pl. az azóta már elhunyt Ferencsik István természetgyógyász is. Ferencsik tisztességes ember volt, és amint ellenőriztettem vele a fiziológiás infúziós oldat víz:só arányát, Ő azonnal közzétette, hogy tévedés volt a sózás tiltása. (Lásd a Kúrák 2. című könyve legutóbbi kiadásának a hátlapján, „Mi is az infúziós sóoldat” címmel, amit erről írtam, és amit Ő ott azonnal közzétett).
2008. máj. 22. 08:24 | galéria | válasz | #27
a szalámiban persze hogy sok só van, mivel nélküle megromlana
HZsoli  
2008. máj. 22. 07:39 | válasz | #26
Az egyik barátom egy tizenöt centis kést is túlélt...igaz nem az immunrendszere szedte ki belőle. Akkor ezek a mikroszkopikus dolgok ártalmasabbak az egészségre?
2008. máj. 22. 00:13 | galéria | válasz | #25
Bőven elég az a só, amely kenyérben, szalámiban, sajtokban, más kajákban gyárilag benne van.
dez  
2008. máj. 21. 23:49 | válasz | #24
Egy mértékadó cikk éppen erről: link
Lényeg: emberre válogatja, ki mennyire érzékeny a kelleténél némileg több v. kevesebb sóra, de a túlzott eltérés az optimálistól senkinek sem jó. Az emberek általában túl sok sót vesznek magukhoz, azaz túl vannak sózva az ételek. Valaki ezt jobban viseli, más meg kevésbé. Így nem árt beiktatni sószegényebb kajákat is, ill. egyszerűen kevesebb sót használni a szokásosnál. Persze ésszrűen, mert a túl kevés sem jó.

Szóval ami leginkább megdőlt, azok a merev szabályok, mert nem vagyunk egyformák. De ez nem újdonság.
dez  
2008. máj. 21. 23:30 | válasz | #23
Pontosítsunk: az derült ki, hogy csak az emberek 30-50%-ánál hoz eredményt a sóbevitel visszafogása. Azt, hogy a túl sok só nem jó, biológiai tény. A szervezet sókoncentrációjának megvan optimális szintje, ettől semelyik irányban nem jó túlzottan eltérni. Én pl. azon közé tarozom, akiknek a kelleténél több sótól felmegy a vérnyomása.

Mindent figyelmen kívül hagyni butaság lenne, csak nem kell mindent egyforma prioritáson figyelembe venni. Amíg egészséges vagy, könnyelmű is vagy, de amint probléma támad, rögtön nem mindegy minden... (Hacsak nem vagy nagyon ostoba, de csak nem.)

Csak úgy mellékesen: az emberek többsége egészégesen kezdi, mégsem végelgyengülésben halnak meg a legtöbben, hanem valamilyen betegségben, ami sokszor több évtizedig is megkeserítheti az életüket. Úgyhogy azért nem mindegy.
dez  
2008. máj. 21. 23:04 | válasz | #22
Mellesleg az IBM már több qubites "gépet" működő is épített.
Apropó, akkor ide is beírom neked, mert nyilván a másik topikba sem néztél vissza a tévedésed beírása után:
optikai interferencia != kvantuminterferencia
dez  
2008. máj. 21. 23:01 | válasz | #21
Ha kicsit gyakrabban néznél vissza az 1 szem beírásod után, láthatnád, hogy nem éppen én vagyok az egyedüli, aki szóvá teszi, illetve próbálja megmagyarázni neked, valami miért nem úgy van - csak sajnos falra hányt borsó effektus bejátszik.
dez  
2008. máj. 21. 22:57 | válasz | #20
Akit érdemes itt ignorálni, az te vagy, fafej, az állandó csúsztatásod, tudatos megtévesztésed, vagy éppen csak erősen hiányos tudáson alapuló téves következtetések tényként tálalása miatt. A hsz-eid 1%-a értelmes.
NEXUS6  
2008. máj. 21. 22:53 | galéria | válasz | #19
Most hallottam, hogy amivel vagy 30 éven kersztül izélgették az embereket, meg a Sódernorbi félék is karriert csináltak belőle, szal hogy az alacsony só tartalmú kajáknak nincs statisztikailag kimutatható pozitív hatásuk!!!

Szal nekem kb ennyi a véleményem erről is.
Persze igen, kockázati tényező az édszesek meg az egyéb immunhiányos emberkék, a nanocsövekbe is belehalnak, akik meg úgy átlagban jól vannak, azok meg elélnek addig kb mint akár 10-20 évvel ezelett is az emberkék, oszt jóvan!;)

Szal nem ettől halunk szomjan.
kvp  
2008. máj. 21. 22:37 | válasz | #18
"nagyon alacsony gyulladásos vagy fibrogenetikus hatást""

Ez szo szerint azt jelenti, hogy csak kis mertekben okoz rakot. Bevallani meg nem akarjak... Egyebkent minden apro szemcses/szalas dolog ilyen hatassal van az emberekre, ez nem ujdonsag.

"csé dez! Hogy áll a kvantumszámítógép-projekt? Remélem előbb rakod össze mint a kínaiak!"

Dez-t alapbol erdemes ignoralni, egyebkent is a kinaiak mar csinaltak kvantumszamitogepet, igaz, hogy csak 1 darab logikai kaput, de az tokeletesen mukodott, felelmetes 9-10 Khz-es sebesseggel es 25% alatti hibaarannyal.

"Most nem azért, de a hirtv honlapján előbb jelennek meg a tudományos írások mint az sg-n."

Szerinted az sg honnan veszi a hireket? :-)
dez  
2008. máj. 21. 22:37 | válasz | #17
Milyen kvantumszámítógép projekt?
2008. máj. 21. 22:31 | válasz | #16
csé dez!
Hogy áll a kvantumszámítógép-projekt? Remélem előbb rakod össze mint a kínaiak!
Csi9aa  
2008. máj. 21. 22:23 | válasz | #15
Megint visszaengedték? Miért? Nem először kapott bant. A másodnickje (cickany2) se bírta sokáig...
dez  
2008. máj. 21. 22:19 | válasz | #14
és
dez  
2008. máj. 21. 22:19 | válasz | #13
A elektronikus cuccokból azért nem fog csak úgy "kipárologni".
De azért chipgyárba nem mennék dolgozni. Mondjuk amúgy sem: azt tudtátok, hogy ahol darabolják a tokozzák őket (Taiwan, Singapur, stb.), a vezető munkaegészségügyi probléma a szilikózis...? :P

2008. máj. 21. 22:15 | válasz | #12
Most nem azért, de a hirtv honlapján előbb jelennek meg a tudományos írások mint az sg-n.
http://www.hirtv.hu/tud-tech/?article_hid=215218
A technikai fejlődéssel együtt újabb betegségek jönnek, ez nem nagy hír, az orvostudomány is egyre jobb lesz.
2008. máj. 21. 22:11 | válasz | #11
Csak vizsgálódjanak,
első a biztonság, mielőtt felhasználnak valamit (jó, hogy ez a 21. századra olyan jellemző... ).
2008. máj. 21. 22:02 | galéria | válasz | #10
El kell szomorítsalak, de tudtommal nincs kitiltva, mert a neve mellett (http://www.sg.hu/forumuserinfo.php?uuserid=1198424615) nincs semmilyen jel.
2008. máj. 21. 21:43 | válasz | #9
arakistor, nem? de részemről se tuti
2008. máj. 21. 21:02 | válasz | #8
ja, vannak ilyenek. Mostanában arkaristor is eltűnt, vagy hogy hívják a srácot (bocs fejből nem megy). Meg volt az a tömörítős muki is. Őt sem látni mostanában. Remélem a programjával matat, mert HD videót szeretnék nézni floppy lemezről.
Úgy látszik tisztogatnak (?)
DompR  
2008. máj. 21. 19:54 | válasz | #7
Szerintem rolikaa "a száztizennyolcium kétéves felezési idejű, és lehet vele antigravitálni, csak eltussolják" kommentjei überelik azért ;)

Az ijedelemmel meg várnék, amíg kiderül, hogy mennyire káros... Ha azt vesszük injekcióban a Chemotox is megkavarja a levest rendesen, szal max kell pár biztonsági intézkedés. Túl nagy kapacitás van bennük, hogy azért a kukába dobják őket, mert rákot okozHAT.
neoG  
2008. máj. 21. 19:54 | válasz | #6
NEMNEMNEM ÉS NEM!!!
dez  
2008. máj. 21. 19:46 | válasz | #5
Szerintem nem a létezésüket vonta kétségbe, hanem szerinte semmire sem jók, mert a különleges tulajdonságaikról szóló állítások kamuk.
Havok  
2008. máj. 21. 19:33 | válasz | #4
Rossz hírem van bannolták pedig tényleg nem semmi volt a figura.
Ki tudja... talán még most is köztünk jár.
neoG  
2008. máj. 21. 19:12 | válasz | #3
Tényleg: Wanek létezik még?Olyan rég olvastam már jó kis fightot Tőle.Pedig azért szoktam rá az EZSGÉRE
2008. máj. 21. 18:48 | galéria | válasz | #2
Hajaj.
A birodalom visszavág.
(Mondanám a poént - "Jól ki van ez találva, kérem." - de mindjárt felkapják a labdát a kreacionisták.:-)
bvalek2   "Rest in Peace bvalek2" 
2008. máj. 21. 18:39 | válasz | #1
wanek szerint nem is léteznek, erre tessék, már betegséget is okoznak