A Yahoo a Google irányába tapogatózik
2008. május 18. 13:20, vasárnap
A két vállalathoz közel álló források szerint a Yahoo a hirdetési platformok szegmensében a további együttműködés híve, amit a Google illetékesei igyekeznek egy új megállapodással megalapozni, lehetőleg kikerülve a trösztellenes kifogásokat.

Hirdetés

Ezek a források arról számoltak be, hogy a rövid, ám annál sikeresebb tesztperiódust követően a Yahoo vezetése az újabb lehetőséget keresi a riválissal való szorosabb együttműködésre. Ez már csak azért is érdekes, mert az ismételt redmondi rohamokat elhárították, hogy megőrizzék a vállalat függetlenségét, igaz azt nem mulasztották el megjegyezni, hogy a megfelelő ár esetén hajlandók lennének ismét tárgyalni. Ez azonban nem jelent meg a színen, így egyedül a Google maradt állva a gáton.

A friss értesülés szerint a Yahoo már a jövő héten nyélbe ütné és bejelentené az új szerződést, amelynek értelmében egy olyan nyílt hirdetési platformot hoznának létre, amelyet akár a Microsoft, vagy az AOL is felhasználhatna saját oldalain. Ezzel a megoldással szeretnék elkerülni a trösztellenes kifogásokat, amelyek nagy akadályt jelentenek egy szoros együttműködés kialakításában. Bár ez utóbbi a résztvevők szerint nem haladja meg a Microsoft ajánlata jelentette veszélyeket, az nyilvánvaló, hogy - különösen a hirdetési szegmensben - a két keresőcég szövetsége korábban nem látott egyeduralmat jelentene, márpedig a Google előnye már most is jelentős ezen a területen.

Kent Walker, a Google jogi szakértője jelenleg is gőzerővel dolgozik az aláírandó szerződés szövegezésén és utolsó változtatásain, hogy a lehető legkevesebb ellenvetés érkezzen a szabályozó hatóságok részéről. Ez azonban néhány kívülálló szerint csak papíron teszi majd lehetővé az egyenlő feltételeket, ugyanis a közös használat esetén minden bizonnyal a Google rendszerében megjelenő hirdetések bukkannának fel a többi oldalon is. Ezzel bebetonoznák saját sikerüket, bár ehhez nyilván nem fognak asszisztálni a többiek.

A keresőcég azzal hárítja el a kifogásokat, hogy egy jól működő rendszer nem lehet hátrányos megoldás. Meglátjuk, miként vélekednek majd erről a riválisok.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. máj. 19. 17:20 | válasz | #1
Egy újabb töltelékhír. Már kb. 1 hónapja hallom ezeket a "Yahoo Microsoft" meg "Yahoo google" híreket. Nem csoda hogy senki nem szól hozzá. Az elején még elolvastam de most már rosszul vagyok tőle. Ilyenek mint:

"Ez már csak azért is érdekes, mert az ismételt redmondi rohamokat elhárították, hogy megőrizzék a vállalat függetlenségét, igaz azt nem mulasztották el megjegyezni, hogy a megfelelő ár esetén hajlandók lennének ismét tárgyalni."

Szóval "nesze semmi fogd meg jól." Ez egy hír? Szerintem ez egyáltalán nem érdekes. Bár lehet hogy másnak igen, de erősen kétlem.

Ha valakit még érdekel ez akkor írja már meg hogy miért? Kíváncsi lennék rá.