Megjelent a világ legkisebb alaplapja
2008. május 15. 15:07, Csütörtök
A VIA folytatja a miniatűrizálást: beágyazott rendszerekbe szánt aprócska alaplapjuk alig nagyobb egy kártyalapnál, mégis egy komplett multimédiás számítógép építhető belőle.

Hirdetés

Időnként úgy tűnik, hogy a VIA már semmi újjal nem tudja meglepni a szakembereket és a felhasználókat, azonban a tajvani cég rendszeresen rácáfol erre. A VIA EPIA PX5000EG-nek köszönhetően ismét a vállalaté a világ legkisebb integrált alaplapja. A Pico-ITX szabványú alaplap mérete mindössze 10 x 7,2 cm, a rendszer lelke egy Eden ULV típusú, 500 Mhz órajelű processzor. A tajvani cég azt szeretné, hogy ha az új modell is legalább annyira sikeres lenne, mint az 1 Ghz-es C7-es CPU-val szerelt elődje. Nos, ehhez minden feltétel adott, ugyanis az 500 Mhz-es Eden-ULV-nek nincs szüksége ventilátorra, köszönhetően mindössze egyetlen wattos fogyasztásának.


Az alaplapra a VIA saját fejlesztésű VX700 chipsetje került. Az integrált grafikus mag az UniChrome Pro-II lett, amely egyaránt támogatja az MPEG-2/-4, illetve a WMV9 formátumú videók hardveres dekódolását és lejátszását. A memóriafoglalatban legfeljebb 1 gigabájt DDR2-es RAM helyezhető el. Természetesen nem hiányozhat az integrált 5.1-es audiochip, a VGA- és TV-kimenet, az analóg videobemenet, az integrált hálózati csatlakozó, az IDE- és a SATA-vezérlő sem. Az összképet a hat USB- és az egyetlen soros-port teszik teljessé. A gyártó az alaplap csomagjában külön mellékelt egy-egy PS/2-es billentyű és egérkivezetést.

A VIA EPIA PX5000EG a fejlesztők számára már elérhető, a felhasználóknak azonban még kicsit várniuk kell a legújabb miniatűr alaplap boltokba kerülésére. A tajvani cég egyelőre nem közölt árakat. A vállalat azt reméli, hogy az új modellt elsősorban azokon a helyeken alkalmazzák majd, ahol a kis mérete és a rendkívül alacsony fogyasztása előnyös lehet. Daniel Wu, a VIA Embedded Platform Division alelnöke szerint az iparban egyre nagyobb az igény a hasonló, nagy hatékonyságú, de miniatűr megoldások iránt.
Kapcsolódó linkek
Megosztás |
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés





Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. máj. 17. 22:54 | válasz erre | #38
hmm...jó kis kulcstartó
god25  
2008. máj. 17. 09:24 | válasz erre | #37
Wáó. Le a kalappal. Akkor hamarosan a kutyámba is építhetek egy ilyet...
duke  
2008. máj. 16. 19:31 | válasz erre | #36
nem rossz de azert kivancsi volnek mit tud az 500 Mhz-es proci,es persze hogy mennyire lehet tudnningolni :)
kvp  
2008. máj. 16. 13:30 | válasz erre | #35
"Én az IDE helyett SATA csatit raknék."

Sata is van. Az ide port mellett van a forrasztasi helye, csak a prototipusra nem raktak fel. A fenti kep egy kb. 1 eves prototipusrol keszult. Azota elkeszult. A csatlakozok kepen balrol jobbra, majd fentrol lefele: tap, dvi, tuner, usb-k, audio, led-ek, sata, (kovetkezo sor:) soros, vga, ethernet, ide
Chipek: cpu, eszaki hid (+gpu), deli hid, bios (hatlapon: ram slot)
xuldar  
2008. máj. 16. 12:33 | válasz erre | #34
A másik oldalon vannak azok a csatlakozók, amiket felsoroltak, de nem látszanak.
Doink  
2008. máj. 16. 11:18 | válasz erre | #33
Ezen hol a ddr2 helye? :D [SO-DIMM -re gondoltam de az kb másfél gyufaszál hosszú és ezen nincs akkora slot sehol :)]
2008. máj. 16. 10:00 | válasz erre | #32
Már látom is az új C= x86 gépet :D

AE
2008. máj. 16. 09:55 | válasz erre | #31
Nem rossz... Csak elképzelni tudom, milyen faja kis mini-laptopot letne csinálni, mondjuk egy 15x20 cm-eset, valami kicsi de ütős kijelzővel, mégis teljes értékű lenne a cucc...
2008. máj. 16. 08:52 | válasz erre | #30
Én az IDE helyett SATA csatit raknék.
2008. máj. 16. 00:41 | galéria | válasz erre | #29
és a firewire, meg az spdif ?

Szerintem jópofa, sokminden építhető belőle
2008. máj. 15. 23:19 | válasz erre | #28
Amúgy szerintem kellene még rá egy soros és egy paralell port is , mert az nagyon fontos
2008. máj. 15. 23:17 | válasz erre | #27
Mi a faszért kell neked pci és isa csatlakozó rá ? .. mi a XXXXt akarsz még rákötni ?

Szerintem ütős cucc .. jöhet egy zsákkal :D
Mynet  
2008. máj. 15. 22:20 | válasz erre | #26
Olvasgasd carstyling.hu idevágó carpc topicját! ;)
cickany2   "Rest in Peace cickany2" 
2008. máj. 15. 20:08 | válasz erre | #25
elég sok régebbi procinak sem volt szüksége hűtésre 300-400 Mhz környékig, különösen a Celeronoknak vagy a "bordás prociknak" ;-)
cickany2   "Rest in Peace cickany2" 
2008. máj. 15. 20:01 | válasz erre | #24
naggyon komoi !
2008. máj. 15. 18:56 | válasz erre | #23
nekem is ezvolt az első gondolatom, de igazábol az ülés alá elég sok alaplap befér egy inverterrel meglehet oldani az áramot is. vinybol meg valami flash vinyot nem?:D ami birja a rázkodást
2008. máj. 15. 18:51 | válasz erre | #22
miért nem építteted be közvetlen a billentyűzetbe??? picit más formátumú alaplapot gyártanának(valami nyújtottat) és mingyá megvan a monitor nélküli desktop laptop :D
2008. máj. 15. 18:45 | válasz erre | #21
ez méretét tekintve akkora, mint egy laptop vinyó.
ha egy nagyobb teljesítményű, hasonló méretű lapot minden kivezetéssel egy OLED monitorba integrálnák, elég lenne csak a billentyűt, az egeret, egy USB vinyót és egy tápkábelt bedobni a táskába és lehetne menni lanozni monitorral a hónod alatt. ha okosba csinálják jobb lenne, mint egy laptop. én legalábbis az asztali PC híve vagyok, de 25kg cuccal nem lehet ugrálni.

Kefete  
2008. máj. 15. 18:39 | válasz erre | #20
Ez pont kocsiba való méret. Szép CarPC-t lehet építeni belőle. :)
torjoz  
2008. máj. 15. 18:11 | válasz erre | #19
És az 5 megás MFM vinyómat hova kötöm, ha nincs rajta ISA?!
duke  
2008. máj. 15. 17:35 | válasz erre | #18
hat eleg bena,meg egy nyavajas pci vagy ISA slot sincs rajta nem is beszelve a vesalokalbuszrol,vagy floppy csatlakozorol,micsoda szar
2008. máj. 15. 17:08 | galéria | válasz erre | #17
az a baj hogy az eredeti cikkből elég sok kimaradt a fordítás során ami megtévesztő egy kicsit:

The world's smallest full-featured x86 embedded board..
így igazabb már ez...

"Powered by the 1GHz VIA C7® or a fanless 500MHz VIA Eden™ ULV processor and supporting up to 1GB of DDR2 533 SO-DIMM system memory, the 10-layer VIA EPIA PX mainboard is based on the single-chip VIA VX700 system media processor..."

vagyis belemászik azért az 1ghz-es c7 is (az 1.2 vajon miért nem)

vajon az Isaiah alá mekkorát fognak tenni?




Akuma  
2008. máj. 15. 17:07 | galéria | válasz erre | #16
Az oprendszeres telefonokban mi van, ha nem alaplap??? Igaz, hogy nem lehet rákötni egy CRT monitort, illetve LAN-t. Na és a PDA? Némelyiknek az egész dobozos befoglaló mérete nincs akkora, mint ez az alaplap...
2008. máj. 15. 16:54 | válasz erre | #15
> Megjelent a világ legkisebb alaplapja

Legkisebb a fenet. Van vagy egy tucat ekkora, vagy ennel kisebb es olcsobb. Legyetek szivesek mar utana jarni emberek ha mar egyszer cikket irtok valamirol. 1, 2, stb
shabba  
2008. máj. 15. 16:27 | válasz erre | #14
Az Atom proci X86 alapú. Pont ez az egyik jelentős eltérés az Intel korábbi XScale processzoraihoz képest, ezért váltottak. Tavaly épp emiatt eladta Intel az XScale processzor üzletágát, mert helyette megcsinálta az Atom procikat, így most már ezek kerülnek az XScale termékek helyére.
2008. máj. 15. 16:06 | válasz erre | #13
ez nem x86 kompatibilis ha jól látom
2008. máj. 15. 16:05 | válasz erre | #12
Az Intel megoldása szimpatikusabb, főleg a sok wireless technika miatt :)
Nem úgy kell ezeket nézni mint egy átlagos használatra való lap, beágyazott rendszereknél, BKV automatáknál jó szolgálatot tehetnek :)
shabba  
2008. máj. 15. 15:48 | válasz erre | #11
Jővőre meg az Intel még tovább miniatürizál az Atom procik második generációjával.

A világ legkisebb PC alaplapja
shabba  
2008. máj. 15. 15:46 | válasz erre | #10
Sok. Egy másik modellszámú, hasonló méretű 250 dollár körül van.
http://www.computergate.com/products/item.cfm?prodcd=B7VPX1G
2008. máj. 15. 15:38 | válasz erre | #9
Gondolom az aljan van egy sodimm memoriahely...
2008. máj. 15. 15:38 | válasz erre | #8
valószinű hogy a hátlapján van a csatlakozása
2008. máj. 15. 15:32 | válasz erre | #7
Memória?
2008. máj. 15. 15:31 | válasz erre | #6
Jah, ezen filozok en is. OK, hogy egy kartyalap nagysagu, de 50 meter drot meg minden log majd rola, mire mindezt ratuzdeled.
2008. máj. 15. 15:30 | válasz erre | #5
mennyi lehet egy ilyen lap ?
nenad  
2008. máj. 15. 15:29 | galéria | válasz erre | #4
valószínű azért mert az egyik szemeddel a smilien látható pontokat követed, és emiatt nem látod azt a sok tüskék csatólókat az alaplapon.
:D
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. máj. 15. 15:27 | galéria | válasz erre | #3
1 watt geco!!
2008. máj. 15. 15:26 | válasz erre | #2
én csak egy lan meg egy vga csatit látok a képen
2008. máj. 15. 15:15 | galéria | válasz erre | #1
hehe