Hiányoznak a német vidéki internetfejlesztések
2008. május 16. 11:07, péntek
A Német Városok és Települések Szövetsége szerint a német kormány továbbra is túl keveset költ a régiók informatikai felzárkóztatására.

Hirdetés

"Sokkal többet kell tennünk és beruháznunk ahhoz, hogy elkerülhessük Németország lemaradását a piaci versenyben. Jelenleg 800 olyan település van, ahol nincsen szélessávú internethozzáférés. A 3 millió háztartásban élő összesen 5 millió embert nem szabadna elzárni a fejlődés lehetőségétől. A probléma ráadásul egyre súlyosabb lesz, mivel az emberek információéhsége évente a duplájára nő. Éppen ezért lenne szükség a mielőbbi fejlesztésekre az olyan tartományok esetében mint például Alsó-Szászország" - jelentette ki Gerd Landsberg, a szervezet ügyvezető igazgatója.

A szakember hozzátette, hogy már most vannak arra utaló jelek, hogy számos közepes vállalat - a piaci versenypozícióit rontó hiányzó infrastruktúra miatt - inkább elköltözik ezekből a tartományokból. Az indoklásuk szerint ugyanis így nem tudnak megfelelően dolgozni. A teljes Németországot lefedő internethálózat kiépítése becslések szerint 2,4 milliárd euróba kerülne.

Dr. Bernd Pfaffenbach, a német gazdasági és technológiai minisztérium államtitkára az idei CeBIT-en ígéretet tett arra, hogy a közeljövőben minden német városban, faluban és tanyaközpontban lesz nagy sávszélességű internet. A politikus pozitívnak nevezte a jelenlegi folyamatokat, mondván a szélessávú hálózat egyre jobban kiépül, a folyamat nagyon előremutató.

Ennek ellenére úgy tűnik, hogy a helyiek túl lassúnak találják a fejlesztések ütemét. A probléma nem csak Németországot, hanem például hazánkat is érinti. A BellResearch piackutató cég nemrég kiadott felmérése szerint ugyanis Magyarországon sem sikerült javítani a kisebb települések digitális leszakadásán, a községekben mindössze a háztartások egyhatodában érhető el a világháló.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. máj. 17. 11:16 | válasz | #15
Mi is hasonló helyzetben voltunk/vagyunk. A közelben lévő "városban" lenne 16 Mbit-es net. Cickány írogatja a wifi hálózatot. Kössz. Először is, kellene vki, akit ismerek a városban, bekötik hozzá a netet, azt fizetem, plusz az extra villanyszámlát. Feltételezzük, hogy ez megvan, de ennek igen kicsi a valószínűsége, mint újonnan érkezett külföldinek, hogy rögtön spanjaid lesznek, akik engedik, hogy a nevükre vesznek netet, és ha tőtögetsz és lekaszálnak, akkor hozzájuk megy a policáj. Netelőfizetés megoldva. A gond ott van, hogy a másik település, pont a hegy túloldalán, szintén völgyben van. A távolság 4 km. Kevésbé hiszem, hogy a hegyen átlövöd a jelet, és lesz 54 Mbit-es hálózatom :-). Szóval én szeretem azt, hogy mi magyarok nagyon okosak vagyunk, de ennyire :-).

Amúgy nekünk is van kint Bajorországban vidéken szélessávunk. 768/128 kbit/sec sebességgel. Mondjuk még mindig jobb, mint a semmi. Mert hosszú ideig ez sem volt. Sávszélesség bővítés? majd egyszer, talán, sohanapján kiskedden. Nekem a bp-i lakásomban 512 kbit/sec a feltöltési sebességem. Nem hajt a tatár. Aminek kell, az lejön ott is, meg fel is megy, csak kicsit lassabban.

Barpi, szerintem meg kellett volna nézned az Arcor-t is, mert nekik saját hálózatuk van, szinte mindenhol ajánlanak netet, és a hazai hurokhordozás intézményéhez hasonlóan tudnak DSl-t szolgáltatni. A T-Com az összes szolgáltatásával együtt egy nagy rakat ****. Persze a DSL sebessége attól, hogy más adja, nem lesz jobb, mivel ennek fizikai háttere van, de esetleg a szolgáltatásban jobb minőséget kapnál.
cickany2   "Rest in Peace cickany2" 
2008. máj. 17. 06:27 | válasz | #14
neked is csak ugyanazt tudom mondani, főleg hogy mindössze 4 kmre (!) lax egy nagyobb várostól... vegyél egy wifi kártyát, hozzá egy erős antennát és csókacsalád... ingyen van neted aztán kész. szélessávú is , ingyen is van és ennyi. van még kérdés?
Barpi  
2008. máj. 16. 19:03 | válasz | #13
Az a szattyánbőrgatyás kackiásbajszú bajor paraszt bácsi kiszáll a BMW-ből, majd beül egy olyan traktorba, aminek az ára vetekszik odahaza egy nagyobb családi ház árával. Majd amikor „fáradtan” hazaér, vagy olvas, vagy TV-t néz, vagy ha van Net-e, akkor szörfölget. Attól, hogy falun lakik, még nem hülye. Mellesleg van 2-3 gyereke, akiknek ott a PC, és ők igénylik a széles sávot.
Barpi  
2008. máj. 16. 18:57 | válasz | #12
Látszik, hogy nem vagy tisztába a Németországi dolgokkal. Hidd el, itt sz@rabb a helyzet, mint Magyarországon. Amíg odahaza éltem 1-2 nap alatt bekötötték a chello-t. (korábban a DSL-t 1 hét alatt) Kijöttek, bekötötték, korrektek voltak minden tekintetben. Azt a sebességet kaptam, amiért fizettem.
Itt kint Németországban 3 hetet kellett várnom mire kijött a t-com-tol egy pasi és bekötötte a net-et. Előtte felhívtuk őket, hogy 16Mbit kellene, (49,95 € a havidíj) ez elérhető-e itt a faluban? Erre a válasz, kijön egy technikus és rámér a vonalra. 2 nap elteltével ismét csörögtünk, jön-e az ember vagy nem? Más ügyfélszolgálatos volt éppen, azt mondta nem kell kijönni, mert ránéz rögtön. 1 perc és jött a válasz, a sebesség oké. (hogy a másik ezt miért nem tudta megtenni rejtély) Na akkor megrendeltük, jöhetnek beszerelni. 1 hét után kijött egy szerelő bekötötte a DSL vonalat, majd adott egy másik időpontot, amikor jönnek a net-et bekötni. Eltelt 2 hét csörgött a telefon, másnap 12 órától használhatom a net-et. (Nem jönnek ki a központból kapcsoljak be.) 14 órakor csörögtünk, hogy használnánk, de nem aktív még. Ja valóban, rögtön aktiváljuk, jött a válasz, akkor 24 órán belül működni fog. Persze ez pénteken volt és itt szombaton leteszik a műszakot, vasárnap pedig még füvet sem lehet nyírni, nem egy technikust kihívni. A lényeg, hogy 3 nap múlva lett csak net-em. És ekkor jött az ámulat. 448 Kbps a letöltés, 96 Kbps a feltöltési sebességem!!! B@sszus havi 50€-ért itt ezt kapod, mert csak ezt bírja a vonal! Persze ez is csak akkor derült ki amikor már vagy 10 ügyfélszolgálatossal beszéltünk. Hiába mondtuk, hogy ők állították van széles sáv, lesz@rták. Az, hogy panaszirodához fordulsz meg egyáltalán nem hatotta meg őket. 60€ a bekötés fizesd ki, oszt jó napot. Márciusba kicsit délebbre költöztünk, itt megismétlődött szinte minden kivétel, hogy hamarabb lett net. Persze szerződést kellett bontani, majd újat kötni ismét 2 éves hűségnyilatkozattal (ez újabb 60€ volt) :( Két nagyobb város között lakunk 4-4km-re. Mindkét helyen 16Mbit-tel rohangálnak az adatok a vonalakban, itt nem. :( Kijöttek, DSL beköt, 1 hét múlva telefon, holnaptól van net. Na ja, volt is, de a felhasználó nevet és a pass-t nem kaptuk meg hozzá. Telefonok ezerrel (ismét péntek, nem akartam már hétvégén megint net nélkül maradni) másnap végre kijön egy technikus, és amikor már beengedtük akkor közölte ha a mi hibánkból nincs net, (vagyis ha én vagyok a béna) 150€ a kiszállás, és javítás!!!! Hirtelen elfogyott a levegő a szobában, aztán közöltem nem írok alá semmit, és nem is fizetek, mert ők a trehányak. A csóka rendes volt, sőt még egy 48 órás ideiglenes kódot is kaptam, persze ehhez neki is kellett vagy 20 percet telefonálgatnia. Sajnos ez is lejárt már, mire megjött a postával a rendes adat. Itt a T-com az úr. Nincs konkurencia. Van ugyan az EVE de állítólag ezek még szemetebbek, és 6 hét csak a DSL bekötés!!! A Voda meg havi 5Gb letöltést engedélyez nekem meg az karcsú. Odahaza hidd el, mindent könnyebb elintézni.
Szerintem ez a szánalmas, ami it van. :(
chm  
2008. máj. 16. 12:45 | válasz | #11
kár hogy 100mW a legális ....
cickany2   "Rest in Peace cickany2" 
2008. máj. 16. 12:31 | válasz | #10
http://pcforum.hu/tudastar/20571/Yagi+antenna-csinald+magad.html

két yagi antennát összelőve (szögmásodpercre pontosan egyirányba nézve) pedig 7 km-en belül 54 megabites hálózat is létrehozható (!) még a sima, legális 400mW teljesítménnyel is !
cickany2   "Rest in Peace cickany2" 
2008. máj. 16. 12:28 | válasz | #9
Roland, egyet se búsulj, amíg forumozni tudsz, és amíg minket látsz..

én a helyedben próbálnék valami WiFi vagy WiMax eszközt szerezni és hozzá különböző antennákat és erősítőket barkácsolni ... nem rosszindulatból, vagy viccből mondom ezt, hanem baráti jótanácsból, mert itt ( sg.hu/cikkek/38459/megdolt_a_vezetek_nelkuli_internet_adatatviteli_rekordja ) egy viszonylag régi cikk szerint is már 200 km-re tudtak WiFi kapcsolatot stabilan (3 órán keresztül) 11 megaBIT/ sec-kel létrehozni, ami azért nem kevés, és ha figyelembevesszük MO átlagos települések közti távolságát (10-20 km max.) akkor maximum néhány átlövéssel még a szomszéd falvakból megbeszélve az ottaniakkal, össze tudnátok hozni egy viszonylag gyors NAT-olt subnetet és elég ha egyikőtök fizet elő viszonylag szélesebb sávra (akinek meg is adatik a lehetőség rá) majd ezt költségre is lebontva el lehet osztani testvériesen.
cickany2   "Rest in Peace cickany2" 
2008. máj. 16. 12:17 | válasz | #8
sokasodjunk hát ! itt a tavasz , duzzad a ... ravasz..
cickany2   "Rest in Peace cickany2" 
2008. máj. 16. 12:13 | válasz | #7
"ó já, dász iszt májna mussi... ject komt... "
shabba  
2008. máj. 16. 12:09 | válasz | #6
Ez érdekes 800 település, 3 millió háztartás. Az azt jelenti átlagosan 3750 háztartás/település, vagyis átlagosan tízezres városok. Azért ezek már nem kicsike települések. Ezek szerint németországban nincsenek is olyan apró települések mint nálunk, ahol valóban gazdaságtalan szélessávot csinálni a túl kevés ember miatt?

Idehaza közel hasonló 800 körüli település van szélessáv nélkül, de azokban tized annyi háztartás sincs, mint a németeknél.
cickany2   "Rest in Peace cickany2" 
2008. máj. 16. 12:07 | válasz | #5
szerintem ő max. egy jódli-oldalig jutna el vagy "ó já"
cickany2   "Rest in Peace cickany2" 
2008. máj. 16. 12:04 | válasz | #4
azért elképzelem amint a szattyánbőrgatyás kackiásbajszú bajor parasztbácsi információéhsége a duplájára nő két korső sör között az alpok vonulataiban
2008. máj. 16. 12:02 | válasz | #3
Őszintén megvallva engem nagyon (sőt B*romira) nem érdekel hogy hány helyen nincs fejlesztés azoknál az áldott jó németeknél.
Mikor Magyarország ez ügyben a béka feneke alatt van.
Az egy megabites netem olyan hogy nem tudom elérni a 90% sem (legjobb esetben) mert a rendszer állandóan túl van terhelve... Igaz már annak is örülök hogy bekötötték de azért is le kellet járnom a lábamat...
A múlt hónapban 32-38 kb/s al tudtam tölteni… amire az mondták a Nagy T betűsök, hogy az újonnan meghatározott keretekbe belefér így nem tudnak tenni semmit … Kb nevetséges .
főképp ha azt is belevesszük hogy én a szerződésemet nem ezen keretek között írtam alá…
szánalmas ami itt van ...

bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. máj. 16. 11:38 | galéria | válasz | #2
erről már volt cikk korábban...
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. máj. 16. 11:18 | galéria | válasz | #1
pff lol nálunk nem csak a vidéki, még a fővárosi fejlesztések is hiányoznak :D