A Samsung bezárná laptoprészlegét
2008. május 16. 02:20, péntek
A dél-koreai gyártó egyik vezetője elárulta, hogy a cég 2011-ben végleg elhagyná a laptopok szegmensét, amennyiben nem sikerül nagymértékben javítani az eredményeket és a bevételi mutatókat.

Hirdetés

A hír a Crave oldalán jelent meg, amely a cég egyik vezetőjére hivatkozik. A dél-koreai Suwon városában tett látogatás alkalmával ugyanis Sukyong Hong, a tengerentúli eladásokért és marketingért felelős igazgató olyan kijelentést tett, hogy a vállalaton belül az eddiginél jóval kedvezőbb eredményeket várnak a laptoprészlegtől. Amennyiben ez elmarad, búcsút intenek a csoportnak.

A Samsung laptopjainak - az igazgató elmondása szerint - legkésőbb 2011-re el kell érniük az 5,7 százalékos részesedést a világpiacon. Ez meglehetősen ambíciózus terv, hiszen tavaly év végén mindössze 1,7 százalékot mondhattak magukénak, eddig sikerült feltornászni az eredményt a 2005-ös 1,2 százalékról. Ez messze elmarad a vezetés várakozásától, amely az elkövetkező 3 év során további 11 millió készüléken szeretne túladni, hogy elérje a kívánt mutatókat. A feladat nagyságát jól jelzi, hogy ezzel többek között a Sonyt is maguk mögé kellene utasítaniuk, amely jelenleg a laptoppiac 6 százalékát birtokolja.

A helyzet érdekessége, hogy a Samsung számos fontos komponenst ad el riválisainak és meglehetősen erős pozíciókat birtokol beszállítóként. Mégis, saját termékeikkel nem sok eséllyel szállnak szembe a konkurenciával. Még a jelenleg 10 százalékos részesedést birtokló Toshiba is kívül esik az elérhető tartományon, nem beszélve a többiekről: a Dell 14, az Acer 16, valamint a HP 23 százaléka valóságos birodalomnak tűnik a cég picinyke szelete mellett.

Az álom beteljesítésére szakértők két fő útvonalat jelölnek ki a cég számára. Az egyik szerint be kellene szállniuk a mini-PC szegmensbe, vagyis olcsó megoldásokkal kellene nagyobb népszerűségre szert tenniük, követve az Asus, az MSI és a HP példáját. A probléma az, hogy a jelenlegi vezetés nem igazán hajlik erre, attól tartanak ugyanis, hogy ezzel saját meglévő termékeik eladásait ásnák alá. A másik út az amerikai piacra történő belépés lenne, itt ugyanis egyelőre egyetlen egy készüléket, egy UMPC-megoldást árulnak, amely a többség igényeinek nem felel meg.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. máj. 16. 14:51 | galéria | válasz | #8
IDe is jöhet pár samsung laptop! Jó márka a Samsung!
grobs  
2008. máj. 16. 12:07 | válasz | #7
"A másik út az amerikai piacra történő belépés lenne ..."

- De jo lenne ha otosom lenne a lotton.
- Legalabb vennel egy szelvenyt!

Nehez ugy komoly piaci reszesedest elerni ha azsian kivul nem forgalmaznak.
2008. máj. 16. 10:35 | válasz | #6
"amúgy nagyon jók ezek a lapropok csak úgy mint a HP/Compaq"

Ezt azért nem kéne hangoztatni.Nekem volt HP-m.1 darab sz*r. Talán a designja ér valamit. Az anyagminőségem és az élettartamon nagyon gyorsan kellene javítaniunk!!

2008. máj. 16. 09:52 | galéria | válasz | #5
énsem.. :D amugy szimpatikusak a samsung termékek szépek is jók is
2008. máj. 16. 08:46 | válasz | #4
Én nem is tudtam hogy gyártanak notikat.
MaSzKa  
2008. máj. 16. 07:33 | galéria | válasz | #3
csak meg kellett volna kérdezned tőlem :D


amúgy nagyon jók ezek a lapropok csak úgy mint a HP/Compaq
cickany2   "Rest in Peace cickany2" 
2008. máj. 16. 07:15 | válasz | #2
Jók a Samsung cuccok... Nekem tecik ...

Bár így konkrétan én se láttam még Samsung notit, de bisztos jó lehet...

kár lenne értük... :(

Anettkát én is meghágnám
2008. máj. 16. 04:53 | galéria | válasz | #1
Nem is tudtam, hogy van egyáltalán laptop részlegük. :D