Franciaország - egyelőre nem lesz internetblokád
2008. május 13. 18:47, kedd
Nicolas Sarközy ambíciózus terveiből egyre kevesebb valósul meg. Jó példa erre a tavaly beharangozott letöltők elleni internetblokád, amelyből úgy tűnik, egy darabig semmi sem lesz.

Hirdetés

A Three Strikes Out nevű eljáráscsomagot a Denis Olivennes, az FNAC francia kereskedelmi áruházlánc ügyvezető igazgatója vezette munkacsoport dolgozta ki. Azóta már fél év telt el, de az új rendszer kiépítése azóta is egy helyben topog. A legnagyobb problémát az jelenti, hogy még el sem készült az internetblokád bevezetéséhez szükséges törvényjavaslat, így a francia parlament nem is tudott miről szavazni. Nem véletlen, hogy Herve Rony, a SNEP francia zenei szövetség elnöke nemrég már nyíltan bírálta tehetetlensége miatt a francia kormányt és sürgette, hogy a jogszabály kidolgozását gyorsítsák fel és a törvényt fogadják el még a nyári parlamenti szünet előtt. A lobbista közölte: minden más elfogadhatatlan.

A terv megvalósulását azonban az Electronic Frontier Foundation (EFF) civil szervezet munkatársai szerint számos probléma hátráltatja. A legnagyobb akadályt az jelenti, hogy a korábban kidolgozott törvénytervezetet alkotmányjogászok vizsgálják, akik egyáltalán nem kapkodnak. Szintén komoly gondot jelent, hogy Sarkozy és a francia kormány népszerűsége mélyponton van és így kétséges, hogy bevállalnák egy újabb, további népszerűségvesztést okozó jogszabály elfogadtatását.

Vagyis mindez azt jelenti, hogy a HADOPI (La Haute Autorite pour la diffusion des oevres et la protection des droits sur Internet) létrehozására egyelőre várni kell. E szervezet és a jogi háttér nélkül pedig komoly nehézségekbe ütközne a sokat letöltők internethozzáférésének blokkolása. Ráadásul a törvénytervezet legújabb változata nemrég a Squaring the Netnek köszönhetően nyilvánossá vált és az ASIC internetes gazdasági szervezet - melynek tagja többek között a Google, a Yahoo és az AOL - a múlt héten tiltakozott az elképzelések ellen, mivel véleményük szerint az intézkedések igazságtalanok, jogtalanok és aránytalanok lennének.

Mint ismeretes, Franciaországban tavaly született döntés a kalózellenes testület létrehozásáról. A szervezetnek lehetősége lenne az első figyelmeztetéseket követően az internetről is kitiltani a renitens felhasználókat. Nagy-Britanniában, Ausztráliában és nemrég Németországban szintén felmerült ennek a lehetősége. Az Európai Parlament ugyanakkor elutasította azt az előterjesztését, amely szerint a kontinensen engedélyezték volna a szerzői jogsértők internethozzáférésének blokkolását.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Gutmann   "Rest in Peace Gutmann" 
2011. máj. 04. 15:16 | válasz | #18
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. máj. 16. 12:41 | galéria | válasz | #17
Én levágás nélkül gondoltam a szünetet magamnak :\
Csi9aa  
2008. máj. 14. 16:28 | válasz | #16
UI: amennyit itt írogatsz zsidókkal kapcsolatos kifejezéseket, nem győzöm guglizni, szerintem inkább te vagy az... Megkockáztatom egy rabbi is kevesebbet tud a zsidókról mint te. Ehhez mit szólsz?
Csi9aa  
2008. máj. 14. 16:21 | válasz | #15
Aki nem ért egyet veled az zsidó? (titkos info, csak neked, csak most: nem vagyok az) Vagy mivan? Normális vagy te?
2008. máj. 14. 16:00 | válasz | #14
én inkább nem tartanék szünetet de legalább a fü*yimből se kéne levágni
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. máj. 14. 13:43 | galéria | válasz | #13
Ja nekem melóhelyen miért nincs ilyen? Én csinálok is valamit, és a fizetésem (vagyis a juttatásaim) se akkorák mint a képviselőknek. Csöppet igazságtalan? És itt nemigazországban is befigyel egy kis szünet a nagyon aktív és hasznos munkát végző képviselőinknek...
ziipp  
2008. máj. 14. 13:02 | válasz | #12
> "...törvényt fogadják el még a nyári parlamenti szünet előtt..."
Azért ez is elég gáz. Nyári parlamenti szünet.

2008. máj. 14. 12:55 | válasz | #11
drága barátom.. alig várom már hogy megmutassam neked, de inkább te hozzál magaddal bilit mer bele is fox k*lázni és utána összetéped a sábeszdekliért kapott IT diplomádat...
2008. máj. 14. 11:44 | válasz | #10
Szerintem a dolog jövője úgy néz ki hogy a kiadók kénytelenek lesznek beérni avval a kevés haszonnal amit a borító, tok és cd-ből kisajtolnak. Ennyi. A "művészek" peniglen donate ikonokkal fognak "teccelegni". :)
Csi9aa  
2008. máj. 14. 09:44 | válasz | #9
A 300 MHz-es PII csodagépeden használsz on-the-fly filerendszer titkosítót? Miközben H.264 videokat játszol le akadás nélkül? (ami mellesleg nem a flash video(VP6), mint hiszed)

A bilibe még nem lóg bele a kezed? :D
2008. máj. 14. 09:18 | válasz | #8
Az ellenzéked köszöni tisztelt Nicolas Sarközy ... téged a következő választáskor biztos hogy nem választanak meg :D
2008. máj. 14. 08:01 | válasz | #7
Egyébként:

Értelmetlen az egész, ezzel semmire sem fognak menni.
De nem baj, költsék csak a pénzt a kedvenc jogvédőcskéikre..
2008. máj. 13. 22:32 | válasz | #6
Látom már te is terjeszted, helyes :D
www.truecrypt.org

A utorrentbe is be lehet kapcsolni a titkosítást és semmit sem lassít, mert csak akkor használja, ha a másik fél is támogatja. Ilyenkor a teljes kommunikáció titkosítva zajlik, amit a nagy E jelez a flag oszlopban. (persze máshogy is be lehet állítani)
Úgyhogy mindenki nyugodtan kapcsolja be. Néhány torrenten már a peerek fele használja is.
2008. máj. 13. 20:54 | válasz | #5
vagy tilcson le ! (kérem kapcsojja ki ! :)))
2008. máj. 13. 20:53 | válasz | #4
rohadtul nem izgat, hogy másfél, vagy 2 nap alatt jönnek le a kalóz filmek (tudjátok karib tenger kalózai :DDD) a bekapcsolt kódolás miatt... ezenfelül pedig, aki akar az találjon meg ! MUHHAHHAAHHAHAHAHAHAHAA
2008. máj. 13. 20:50 | válasz | #3
egyes TORRENT kliensek ma is kódolva küldenek mindent véletlenszerűen változó portokon (illetve csak beállítás kérdése, hogy kódolja-e a csomagokat, amely nem sokat lassít rajta) ezen kívül pedig engem, mint kalóz letöltőt ku*ára nem érdekel, hogy ki figyel és mit figyel, mert az egész winyóm fájlrendszerestük f*ssá van kódolva és az ide bejövő és innen kimenő adat úgyszintén.
Az előbbi TRUECRYPTtel míg az utóbbi a már említett TORRENT klienssel , az AZUREUSsal IS megoldható. (illetve ezek a legjobb alternatívák ma a fentebb említett feladatokra.
2008. máj. 13. 20:45 | válasz | #2
a legutóbbi "az internet letiltásáról, korlátozásáról szóló cikkben" már elmondtam, de mostmár igérem minden számolni fogom az ilyen és ehhez hasolló cikkeket, illetve fenyegetéseket
2008. máj. 13. 20:29 | válasz | #1
"A szervezetnek lehetősége lenne az első figyelmeztetéseket követően az internetről is kitiltani a renitens felhasználókat."

ez hogyan lehetséges? emberi jogok? tehát ő fizetett a netért mint szolgáltatásért, miért kéne eltiltani, ha lebukik? fizessen kártérítést, vagy kötelezzék közösségi munkára vagy mittudomén, de akik molotov koktéllal dobálóztak a parlament környékén, azoknak sem kell lemondania az autójukról, mondván úgysem adnának sehol nekik benzint, mert megtiltották nekik, hogy vegyenek.. aki netre akar menni az netre fog menni. a szomszád wifijét használva, vagy használt telefon 3G-jével,vagy akárhogy. már megint ott tartunk, hogy nem gondolnak bele, hogy mit csinálnak. ez az egész jogvédősdi is tök hülyeség. ha kitiltják a netről a filecserélést(valahogy), akkor még brutálisabb programokat fognak írni és még kevésbé fogják tudni ellenőrizni. kiváncsi lennék, hogy egy szerverek nélkül teljesen decentralizáltan, valami populáris porton működő titkosított (és kamu) adatcsomagokkal dobálózó, ip címeket is elrejtő program ellen mit tudnának csinálni? nem sokat. ha ők keménykednek, akkor akiknek ez az élete azok is keménykedni fognak.
ahelyett, hogy fenyegetnek legyen ott is kultúrális hozzájárulás az internet médián, ne 2-400 pénz legyen egy darab zene letöltése, mert akkor már jobban járunk a maxi lemezzel, és így tovább. ha nem a szimpla felhasználók teljes kizsákmányolására törekednének, lehet kevesebben filecserélnének.
utópia, de biztos használnának a júzerek egy havonta pár ezer forintért működő torrentszervert, csak azért mert úgy jogtiszta lenne.. a pénz 1/6-a az üzemeltetőnek, a többi meg a jogdíjnak..