A Windows 2000 is biztonságosabb a Vistánál
2008. május 11. 15:18, Vasárnap
Legalábbis erre a megállapításra jutott egy biztonsági cég, amely saját felmérésében rosszabb mutatókat jelez a Windows Vista esetében. Az XP-nél ugyan jobbra sikerült az operációs rendszer, ám a 2000 és a 2003 előnye jelentős.

Hirdetés

A PC Tools a ThreatFire közösségben elvégzett felmérésre hivatkozva állítja, hogy sikerült felállítaniuk egy nagyjából pontos sorrendet a Microsoft operációs rendszerei között. Ezer számítógépet véve alapul, a Vista csaknem 640 kártevőt engedett át, és bár ez 37 százalékkal jobb eredményt jelent a Windows XP-hez képest, még a 8 éve megjelent Windows 2000 is jobban teljesített ennél.

"Irónikus módon a Microsoft éppen a biztonság terén emelte ki a Vista állítólagos előnyeit. Ezzel azonban nem egyeztethető össze a ThreatFire közösség mintegy 1,4 millió számítógépén elvégzett felmérés" - magyarázta Simon Clausen, a PC Tools vezérigazgatója. Ezer személyi számítógépen átlagosan 639 kártevőt észleltek a Vista esetében, a Windows 2000 viszont már 586-ra, a Windows 2003 Server pedig 478-ra szorította le ezt a számot. Eszerint tehát - a felmérés adatai szerint - a Vistát használó gépek 64 százaléka fertőzött lenne valamilyen kártevővel, sokszor a felhasználók tudta nélkül. Ezekben az esetekben a kártevő már valamilyen kárt is okozott - felderítése pedig nyilván még a külső biztonsági szoftverek által sem volt sikeres.

A Microsoft szinte azonnal megkérdőjelezte a cég által felhasznált módszert, kiemelve, hogy saját, a malicious software removal tool (MSRT) elnevezésű apró alkalmazásra épített felmérésükben egészen más eredményre jutottak. A tavalyi év második felének megfigyeléseit összegző részletes jelentésükben ugyanis az áll, hogy a Vistát használó számítógépek 2,8 százaléka kompromittálódott, míg a Windows XP második javítócsomagja esetében ez az arány 7,2 százalék. A még használatban lévő Windows 2000 SP4 példányok 5 százaléka, a harmadik javítócsomagot használóknak pedig 12,2 százaléka fertőződött meg. Ebben a szerver és kliens változatok egyaránt megjelennek.

A szoftvercég tehát messze nem ért egyet a biztonsági cég felmérésével - igaz, azt sem felejthetjük el, hogy utóbbinak érdeke a minél rosszabb adatok felmutatása, hiszen ezzel is promotálhatják saját termékeiket.
Kapcsolódó linkek
Megosztás |
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés





Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
HabibX  
2008. szept. 07. 23:58 | válasz erre | #69
tűzfal:nemkell ugysem véd meg se szoftveres se hardveres mihelyst támadás ér
rendsert ujraindít a frisset ugye és hát modemet is lehet de nem muszály
ha továbrra is támadnak akkor megkeresni a forrást vírusnál spywarenél
csak restart
ez nem véd meg viszont a következő támadásoktól: BIOS, feszültség manipulálás
vincseszter hardveres támadása, processor fesz, ventillátor
távoli szabályozása, ezek ellen építenetek kell visszajelzőket
olyat ami nem a rendszer része, direktbe figyel pl:infrás fordulatszám
figyelő egy kis panelról vezérelve nem lehet netről hozzáférni

fizetős internet securityk, tűzfalak kereskedelmiekben van kötelezően
a mindenkori nemzetbiztonsági szerveknek kapu, a támadás ezekel
rdukálható a szervekre,az illetékesekre, és a pár zero támadásra, az open
source szoftverekben ezek nemigen vagy egyáltalán nincsenek benne mert ezek
fejlesztői nem kötelezhetők erre hisz ingyenes ésbárki készithet hozzá
javithatja
HabibX  
2008. szept. 07. 23:14 | válasz erre | #68
ha igazán jó rendszert akartok figyeljetek oda a
fizikai védelemre ami uyge nem játszható ki:
kédzitsetek fel egy nagyon átnézett, és tesztelt rendszert
2. ezután mentsétek le partíció mentővel, vagy csináljatok
belőle Live rendszert, bármilyen OS
majd írjátok ki lemezre és tegyétek be olvasóba
"nem tud ráírni,nem módosítja semmi"
majd memóriából müködtessétek ha valami gyanusat észleltek
ujraindít és ram ujra üres vírusmentes rendszer ismét
elindít a háttértár addig legyen áramtalan csak IDE
SATA a funkciókábel legyen csatlakozva, ha adatot akartok
menteni na akkor mehet a tápkábel is így minél kevesebb
károkozó lesz és utána szorgalmas átnézése az adatoknak
lényeg oylan teknikák használata ami fizikailag nem
játszható ki
2008. máj. 28. 07:22 | válasz erre | #67
Csaba42 és a többiek: látom, hogy ha bárki bármi olyat mond, ami nincs a szátok íze szerint, lehurrogjátok, pedig amennyire észlelem, ti sem vagytok nagyobb szakértõk. Állandóan folyik a vita, hogy Linux vagy Windows, de egyik se hajlandó elfoigadni a másik érveit, hanem könnyebb fikázni. Ami a fiamat illeti: nem informatikus, "csak" technikus. De annak kiváló. Ezért adok a véleményére.

Még valami: sem a Vista, amit kipróbált, sem pedig az én XP-m nem kalózmásolat. Kemény pénzbe került, tehát egyáltalán nem mindegy, hogyan szuperál. Emellett pedig csak annyit akartam kihangsúlyozni, hogy nem szaladok azonnal cserélni, ha valami új jelenik meg. Ti ellenben, amint megjelent a Vista, rögtön kezeteket-lábatokat törtétek felrakni, aztán szidtátok a Microsoftot, mert a terméke nem állta ki a próbát. A TI PRÓBÁTOKAT. Én személy szerint addig maradok meg a bevált rendszernél, ameddig az újat helyre nem pofozzák annyira, hogy biztonságos legyen. Csak akkor váltok, ha érdemes. Nincs kedvem kísérleti nyulat játszani, és közben elveszíteni az értékes anyagaimat, nem beszélve az idegeimrõl.

Ja, még valami: nincs se ismerõsöm, se részvényem Redmondban.
qwas  
2008. máj. 14. 14:07 | válasz erre | #66
Nem a cikkhez tartozik de ha már itt van pár linux guru megkérdezem hogy van e valami ötlet hogy mért akad a gépemen a videó lejátszás ubuntu alatt. ATI videó kártya HD2400XT. Emiatt nem tudom végleg törölni a windowst a gépemről.
2008. máj. 14. 12:54 | válasz erre | #65
Ki jött ide windowst fikázni te cigány? Az osx istenítéssel kezdődött az egész, meg a linuxfikázással. Legalább olvasnál vissza, akkor nem égetnéd magad ekkora baromságokkal. Mellesleg a nagyratartott osx-edbe meg épp a napokban találtak egy 25 éves bugot, Menj és verd ki rá.

"néha én is szeretek bütykölgetni"
Mondtam már, hogy ha hülye vagy hozzá, akkor inkább maradj csenbe. Elmondom neked, hogy ha normálisan összeválogatott hardverekre telepítesz linuxot, akkor még drivert se kell kézzel telepíteni, nemhogy bütykölni.

Amúgy a hozzászólásaidból látszik, hogy te sokkal elfogultabb vagy az apple irányába, mint akármelyik "linuxkocka" a linux irányába. Valószínüleg azért, mert nehezedre esik elfogadni, hogy nem ért annyi pénzt a szarod, amennyit kiadtál érte.
2008. máj. 14. 12:41 | válasz erre | #64
hmm.. kisapám .. így nem lehet hozzáállni a dolgokhoz.. mi linuxosok vastagon szÓrunk rád és a hozzád hasollókra , mert mi szeretjük a linuxot.. fejleszteni, nekünk ez a hobbink. az hogy te (és a hozzád hasollók) nem használsz linuxot kizárólag a TE bajod, elvagyunk mi te nélküled és a fröcsögésed nélkül is.

az hogy a linux az utolsó soráig nyílt forráskódú az tette számára lehetővé hogy az EGYETLEN valós operációs rendszerré váljon, a többi csak humbug blamázs , szemfényvesztés és parasztvakítás... mert több százezer fejlesztő készíti tizenXéve a nap 24 órájában és tökéletesíti , fejleszti, ugyanazt a nyílt forráskódú kernelt. ezenkívül a fejlesztői nem pénzért, időre vagy ostorral a hátuk mögött fejlesztik, hanem szeretetből , hobbiból, átgondoltan, kényelmesen, megfontoltan és nyugodtan...

én csak kívánom neked (és a hozzád hasollóknak) hogy egyszer megértsétek és megérezzétek a nyílt forráskódú közös sámántudat érzésését, és azt hogy jobb adni, mint kapni.
Sobal  
2008. máj. 13. 23:43 | válasz erre | #63
nemtom, csak ezt mert
Su0my  
2008. máj. 13. 21:31 | válasz erre | #62
hmm...

Egyrészt tököm ki van a linuxosokkal hogy minden kib*szott MS-el kapcsolatos/Apple-el kapcsolatos cikkhez odajönnek fikázni. Verjétek ki vagy én nem is tudom. SEnkit nem érdekeltek.

Többek közt ebből is adódik az, hogy utálom a linuxot. Meg abból, hogy ugyenezek a homárok azok, akiktől meg kéne tanulni 'A Tudást'. Hát inkább sorbaállítani, lelőni.

A harmadik. Lehet mások az igényeink. Én inkább azt szeretem, ha az oprendszer van értem és nem én az oprendszerért. Igaz, egyik hobbim a számtech (volt...), néha én is szeretek bütykölgetni. Na de az egy másik szint. Ezért optimális szerintem pl a Mac OS.

Ennyi.

Véleményetek meg nem érdekel (*linux kockákra értve)


Mardel  
2008. máj. 13. 19:06 | galéria | válasz erre | #61
Á fröcsög az egész az ms fanboyságtól. Aki ezt komolyan veszi annak külön gratulálni tudok.
MrImy  
2008. máj. 13. 18:35 | válasz erre | #60
Nem lehetne inkább abakuszt telepíteni mindenhova?

Annál tutira nincs biztonságosabb!
2008. máj. 13. 14:44 | válasz erre | #59
olyasmi, mint mikor Resource Hackerrel egy .dll-t vagy .exe-t vagy .ocx-et kibontasz és az azt tartalmazó icon-okat, text field-eket, és az engedélyezett menüket kicseréled... de mindezt egy automatizált script végzi el, ez maga a telepítés.

Némely esetben lehetőség van az .exe-n belül egy szabványosan alkalmazott rész újrafordítására is, ha a win32 api-t használja. Ilyenek pl.: a menük egyes panelek, gombok, radiobuttonok és comboboxok stb.. elhelyezkedése , feliratok, fülek stb.. ..ha az exe vagy dll nem volt utólagosan tömörítve vagy előre megfontolt szándékkal egészen más metódusban megírva.
2008. máj. 13. 13:41 | válasz erre | #58
A DOS 1.0 biztonsagosabb a legujabb linuxnal!!!
:)
god25  
2008. máj. 13. 13:10 | válasz erre | #57
Su0my! Ritka baromságot mondtál.
Igen régóta használok linuxot. 10.000x stabilabb, mint bármely MS OS.
Nincs vírusírtóm, nincs tűzfalam, nincs kékhalál, nincs spy, nincs fagyás és még sorolhatnám. Az MS termékekhez pedig kell a vírus, különben a vírusírtásra szakosodott cégek nem bírják eladni a termékeiket. (Ezért írnak maguknak vírust, majd elszórják és kidobják hozzá a frissítést és évente az új szoftvert. Hehe.
). Ez pesze hülyeség. :D
2008. máj. 13. 11:59 | válasz erre | #56
Az inkább újralinkelés lehet. Nem hiszem hogy hozzájutottak a forráshoz...
2008. máj. 13. 10:51 | válasz erre | #55
Ritka szánalmas hozzászólás a linux tekintetében.
2008. máj. 13. 09:51 | válasz erre | #54
Flyakite nem kicseréli a rendszer .dll -eket és .exe-ket, hanem telepítéskor újrafordítja a meglévőket és összemerge-ezi az új icon packokkal...
2008. máj. 13. 09:07 | válasz erre | #53
> Ez szerinted egy normális, sőt(!), szakértői vélemény, de most őszintén? :)

Gabe Dearborne-nek igen, speciálisan neki megfogalmazva ;)

Amúgy én is "teszteltem" Virtualboxban futtatva, és nem tudtam rávenni normális tartományi működésre. Arra rájöttem, hogy az indexelés kikapcsolásával 35ről 6ra csökkent a procihasználat(Feladatkezelő mindkét esetben 0-t mutatott). Arra viszont nem tudtam rávenni, hogy az átjáró is menjen és egy másik céges alhálót megbízhatónak tekintsen. Persze nem volt rá elég időm, csak egy teszttelepítés volt.
tmisi   2005. 09. 06. óta regisztrált VIP fórumozó 
2008. máj. 13. 08:24 | galéria | válasz erre | #52
Ja én is ezen gondolkoztam. Akkor a legbiztonságosabb a Windows 3.1
2008. máj. 13. 08:14 | válasz erre | #51
Egyet nagyon elfelejtenek. Ki támad ma Windows 2000-t (8 éves!!!) és 2003-at, amit a felhasználók kb. 5% futtat.
2008. máj. 13. 00:02 | válasz erre | #50
debian, mellette w2k+avast+comodo+adaware... már nem is tudom, hány éve, de legalább 5... se vírus, se spyware, se semmi...
2008. máj. 12. 23:54 | válasz erre | #49
A PiciPuhát kihagytad! Ők is használnak Linux-server-eket, persze ezt nyilvánvaló okokból nem reklámozzák.
2008. máj. 12. 21:38 | válasz erre | #48
"pedig a linux mivel kb senkit sem érdekel, azért IS biztonságos. félreértés ez nem azt jelenti, hogy jó, vagy használható. még csak azt sem, hogy stabil. csak azt, hogy nem külső programok miatt fox szívni (hanem maga a linux miatt xD)."
Jó innentől kezdve nem is vitatkozok veled, mert látszik, hogy fingod sincs a dolgokról. Tudom, most jön az, hogy "de hát én próbáltam az ubuntut és nem ment semmi..."

Hát több embert érdekel a linux mint az osx, de ezt inkább hagyjuk. Meg valószínüleg nem érdekli őket az a rengeteg linux server se amik bankoknál, állami szerveknél futnak
Su0my  
2008. máj. 12. 21:27 | válasz erre | #47
@BB7 #40

Szerintem meg téged kéne kitiltani a tér-idő kontinuumból.

@ homeless #44

pedig a linux mivel kb senkit sem érdekel, azért IS biztonságos. félreértés ez nem azt jelenti, hogy jó, vagy használható. még csak azt sem, hogy stabil. csak azt, hogy nem külső programok miatt fox szívni (hanem maga a linux miatt xD).
2008. máj. 12. 21:20 | válasz erre | #46
"ilyen szart még nem sóztak rá vásárlóra"
Ez szerinted egy normális, sőt(!), szakértői vélemény, de most őszintén? :) Aki szakértő, annak meg minimum meg kell indokolnia, hogy miért gondolja azt, amit. Az egy hét használat alatt meg nem hiszem, hogy megismerte volna az OpRendszert. Majd én is felteszek egy nagyrabecsült OSX-et, egy hét múlva leszólom, hogy milyen szar, aztán én is igazi informatikus leszek.
2008. máj. 12. 21:19 | válasz erre | #45
Mester!
2008. máj. 12. 21:08 | válasz erre | #44
Ez mekkora nyomorék ms fanboy cikk:)) Látszik, hogy meg kellett magyarázni a 2 nagy cégnek, hogy az ingyenes "szart" miért nem törte fel senki. Előre elkészített exploitokkal lehetett menni a versenyre. Gondolod, hogy az osx-re tényleg 2 perc alatt talált egy hibát és írt rá exploitot? Az, hogy az ubuntuval senki nem próbálkozott nem jelent semmit, max csak annyit, hogy nem sikerült a verseny előtt hibát találni benne, ezért nem volt mit felmutatni. Amúgy 1 ember több op.rendszerrel is próbálkozhatott volna így akár 2-ért is megkapta volna a pénzdíjat +2laptop-ot. Valószínüleg nem kellett senkinek az 5.000$ meg a laptop az ubuntuért.
2008. máj. 12. 21:00 | válasz erre | #43
Ha egy átlagnál jobban hozzáértő véleménye, akkor jobb?
A legtöbben mások véleményére adunk. Ha meggyőzöd, akkor OK. De ha a fiát sértegeted, azzal nem leszel előrébb. Ja és ő is fogalmazhatott volna diplomatikusabban ;)
2008. máj. 12. 20:30 | válasz erre | #42
"ilyen szart még nem sóztak rá vásárlóra"
Ez egy igazi technikus igazi szakvéleménye, engem totálisan meggyőzött, köszönjük!
2008. máj. 12. 19:36 | válasz erre | #41
> a legnépszerűbb OPrendszer, s ezáltal a leginkább támadásoknak kitett OPrendszer..

Nekem linuxon se vírusírtó se tűzfal(szolgáltatások ott futnak, ahol kell). Ha egyszer mégis célközönséggé válnék, akkor a rendszer "reagálna" rá a fejlesztőkön keresztül.

Cikkhez: M$ mellélőtt a teszttel mert a warezolók javarésze nem használja az update-et, valamint az eszközük adatbázisa töredéke egy akármilyen vírus/egyéb keresőének.
BB7  
2008. máj. 12. 18:48 | galéria | válasz erre | #40
ÁÁÁÁ! Kéne egy Scanner! Ami... nem engedi be a MaCes gépeket az SGre!
Su0my  
2008. máj. 12. 18:06 | válasz erre | #39
már megbocsáss, de az, hogy a fiad computer-technikus, az égegyadta világon nem jelent semmit. GYK a véleménye ettől még egy kicsit sem jelent többet. főleg, ha hülyeséget mond:)

vagy legalábbis SP1-et még nem használt
2008. máj. 12. 17:47 | válasz erre | #38
> Egyszer sem kaptam be vírust

Ezt mibol lehet ilyen egyertelmuen megallapitani?
2008. máj. 12. 17:04 | válasz erre | #37
Na most akkor, hogy okosodjatok: az itthoni gépemen XP Professional fut, a munkahelyi gépemen pedig WIN2000. Itthon McAffee antivírusom van, a munkahelyin Norton. Namármost: a melóhelyen megesett, hogy a Norton egyszerűen "nem vette észre" a vírust, és tropára ment a gépem. Itthon ez nem fordult elő, pedig az OS már több mint egy éve fut újratelepítés nélkül.

Annyit még hozzá: a fiam computer-technikus. Feltette a saját gépére a Vistát. Aztán egy hét múlva kivágta a szemétbe. A saját szavaival: "ilyen szart még nem sóztak rá vásárlóra".

Ennyi.
Icegod  
2008. máj. 12. 14:49 | válasz erre | #36
hackerverseny_hoppá
pár hónapja feltelepítettem a 2000-et, amíg a vírusírtóm (AVG) frissítette magát lejött egy vírus. XP-n ilyen sose volt még.
És mielőtt fikázni valaki az AVG-t: folyamatosan figyelem a tűzfalamat, a processzorter-, és memóriaterhelést is, és eddig semmi szokatlant nem érzékeltem, márpedig az a "vírus" ami se a processzort, se az internetet, se a memóriát nem használja, az nem is létezik...
2008. máj. 12. 13:57 | válasz erre | #35
Ha egy operációs rendszert vírusokkal bombáznak persze hogy előbb utóbb megadja magát, de kevés olyan ember van, aki nem használ más tűzfalat, és vírusírtót a gépén..
ez a teszt egy porhintés, sárdobálás, mely eléggé undorító, amugy ez a cikk nekem többet mondott, mint a többi más gagyi teszt : Hackerverseny
2008. máj. 12. 12:58 | galéria | válasz erre | #34
A Flyakite OS X-t azért necces felrakni magyar XP-re, mert egy angol nyelvű XP-hez készült dll fájlokkat cseréli ki a magyarokat és ebből gubanc adódhat.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. máj. 12. 12:47 | galéria | válasz erre | #33
Én pár napja tettem vistát, mert 64 bites rendszert akartam játékra (64bites xp meg fos), pár órát vírusirtó nélkül volt, szedtem le drivereket, tc-t, meg hasonlókat. Semmilyen vírust nem kaptam :( lehet hogy mert nat-os router mögött vagyok? :D
2008. máj. 12. 11:57 | válasz erre | #32
Elég veszélyes ez a cikk, mert rossz felhasználói magatartást sugall. Frissen települt korai Windowsok, pl Win 2000 SP4, amint a világhálóra csatlakozik, perceken belül tele lesz férgekkel, jómagam is megtapasztaltam. Mert egyesek folyamatosan pásztázzák az IP címtartományt, védtelen gépeket, ismert és javítatlan sérülékenységeket keresve, amikből támogatás nélküli elavult opreációs rendszerekben bőven van. Ezeknek még igen nagy az elterjedségük a harmadik világban, ezért éri meg foglalkozni velük.

Egyetlen biztos megoldást ismerek, olyan operációs rendszert kell használni, amin a kártevők el sem indulnak.
arty  
2008. máj. 12. 09:08 | galéria | válasz erre | #31
kinek is higyjek, kinek is higyjek...

szvsz az MS elfogulatlan, hiszen miért lenne érdeke azt állitani h biztonságos a vista, ha nem lenne az?

2008. máj. 12. 07:35 | válasz erre | #30
biztonság-ra pedig, amiről eredetileg a cikk szól, hát erre nem tudok mit írni... mert tulajdonképpen minden operációs rendszer és minden össztettebb rendszer - akárcsak a valóságban is - megtámadható... az hogy jelenleg a statisztikák szerint az XP a leggyengébb biztonsági szempontból (?) még nem feltétlenül jelenti azt hogy a védelme miatt az, viszont feltételezi - és mint tudjuk is - hogy a legnépszerűbb OPrendszer, s ezáltal a leginkább támadásoknak kitett OPrendszer.. gyakorlatilag a vírusok jelentős hányadát erre írják, optimalizálják és mint minden program a vírus is szenved a programhibáktól és az inkompatibilitási hibáktól, amelyek miatt nem fut a korábbi vagy későbbi Windows verziókon.
2008. máj. 12. 07:25 | válasz erre | #29
én a win2000-et csak ajánlani tudom bárkinek.. gyakorlatilag ugyanazok a programok futnak rajta amik xp-n és vistán, egy-két kivételtől eltekintve (pl: IE7.0 IE8.0, Safari böngésző stb..) csak minden sokkal gyorsabban... mert még nem terhelték agyon kernel szinten mindenféle felesleges és agyonerőltetett dologgal (amiket egyébként az XP-ben és a Visztában is le lehet kapcsolni , de alapban BE vannak kapcsolva, értem ezalatt azt a néhány folyamatot, mint pl: a Biztonsági központ, rendszervisszaállítás stb.. amik csak idegesítik a júzert, de gyakorlati hasznuk nincsen , mert pl: én még egy gépet sem láttam ez alapján tökéletesen visszaállni ellentétben a Symantec Norton Ghosttal, ami az egész rendszerpartícióról készít mentést bitről-bitre az első bitjétől az utolsóig)
Különösen igaz ez 1 gigaherc alatti és/vagy 256 mega ramnál kevesebbel rendelkező gépekre.

Vistának igazán sajnos nincsen pótolhatatlan , nélkülözhetetlen tulajdonsága, amelyet ne lehetne pl.: XP-re vagy esetleg Win2000-re átültetni, pl.: harmadik fél által megírt szoftverrel.

Léteznek pl: XP-re igazán kellemes átszkinező programok amelyekkel sokkal kultúráltabban, "menőbben" és nem utolsó sorban használhatóbban néz ki a kezelő felület, mint a Vistán és mindezt régebbi gépeken is lehet futtatni. pl:
Flyakite OSX 3 és Bricopack Vista Inspirat Ultimate 2
2008. máj. 12. 01:15 | válasz erre | #28
Én kétszer telepítettem eddig újra a vistát.

1. meghalt a régi gépem (elfüstölt egy kb 5 éves proci, a rossz hűtés miatt, és mivel szartam rá nagy ívben) és egy új sata-s vinyóra került a rendszer
2. átváltottam 64 bites változatra

Egyszer sem kaptam be vírust, vagy állt volna le a rendszer szoftverhibától (egyedül akkor amikor a régi gépen a rendszer vinyó leállt működés közben néha-néha)
beef  
2008. máj. 12. 00:53 | válasz erre | #27
Akkor olvasgass Mac-es fórumokat és rájössz, hogy ott is vannak szívások, csak mivel Mac jelentősen kevesebb van és jobb a marketingje ezért kevesebb hibával találkozik az ember.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a Microsoft vagy a Linux az isten, mert mind egyformán szenved a gyerekbetegségektől, a júzer és driver hibáktól.

Ja és az én XP-men sem volt trójai és újratelepítés sem évek óta, tehát kijelenthetném, hogy az XP a legjobb, de ez csak önámítás lenne és úgy is tudom, hogy nem igaz :)
2008. máj. 12. 00:25 | válasz erre | #26
ez pl az én xpmre is elmondható...
endrev  
2008. máj. 12. 00:10 | válasz erre | #25
Olyan szar ez a Mac, hogy nem is értem, miért nem kellett már három éve újratelepítenem, meg miért nem ugrik elő állandóan valami trójai üzenete...

beef  
2008. máj. 12. 00:03 | válasz erre | #24
Ha a vírusírtó nem önhatalmúlag írt, akkor a júzert a felbukkanó ablak megrémíti és biztos, hogy arra nyom rá amire nem kellene :)
Innentől kezdve lehet a gépén bármilyen szuper védelem.
haxy27  
2008. máj. 11. 21:33 | válasz erre | #23
na ez baromság. Bár 1bires usereknél a fenesem tudja. Pláne a nod32, AVS, Norton mellett még el is hiszem +XP. Minap is volt nálam XP+AVS, XP+Norton. mindakető televolt a vírusal.
2008. máj. 11. 21:27 | válasz erre | #22
"Ezer számítógépre vetítve a Vista csaknem 64 százalékban engedi át a különböző kártevőket"
Lol. Tényleg értelmetlen. Akkor az XP-re mit szóljunk? Elmúlt fél évben oly sok gépet láttam ami összes frissítéssel, tűzfallal és napi frissítésű vírus/spy írtóval is úgy engedte át az összes trükös trutyit, mint tésztaszűrő a vizet.
2008. máj. 11. 21:21 | válasz erre | #21
Pláne, hogy a W2K sose volt Desktop OS, még ha páran annak használták is, ellentétben a Vistával. Azért a W2K3 se éppen elterjedt ugyanezen okokból ...
2008. máj. 11. 21:01 | válasz erre | #20
en a helyedben le torolnem es gentoo-t tennekra. Aztan mondhatod hogy a rendszer fasza ha te raktad alitgattad be minden szir szart rajta...
2008. máj. 11. 20:56 | válasz erre | #19
Most nagyot csalódtam. Hol maradnak ilyenkor a (hivatalos) Vista-fikázók??? nehogy már csak Skareb legyen egyedül. :) Amúgy én sosem próbáltam ki a Win2000-ret, de még a ME is kimaradt az életemből, sz'al ehhez nem tudok érdemben hozzászólni. Max. annyit (ami nem a témába vág), hogy amióta Vista van a gépemen, sosem fagyott, sosem kékhalálozott. DE! Most telepítettem fel a Barátnőm laptopjára (nagyon szépen fut, és nagyon sokáig bírja aksin - legalábbis tovább, mint XP-n, kb. fél-háromnegyed órával), és volt egy kékhalál, miután feltettem egy Intel chipset drivert. Borzasztó, nem? Azóta persze a Windows Update talált nekem egy másikat, remélem, azzal kevesebb gondja lesz a rendszernek. :)
Aquli  
2008. máj. 11. 20:17 | galéria | válasz erre | #18
bulvár
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. máj. 11. 19:11 | galéria | válasz erre | #17
Na ez még rosszabb, 2 hülyeség 1 ben (divatmajomkodás, és szimpla hülyeség).
ge3lan  
2008. máj. 11. 18:54 | válasz erre | #16
Ebben a felmérésben azt számolták,hogy 1000 gépre hány kártevő jutott be, szóval ez lehet 1000nél is több. Ennek fényében ez a mondat értelmetlen: "Ezer számítógépre vetítve a Vista csaknem 64 százalékban engedi át a különböző kártevőket"
A Microsoft meg erre úgy válaszolt, hogy a gépek hány %-a fertőzött. Ez persze kisebb szám. Nagyszerű, csak kb semmit sem tudunk meg ezekből így.
DjDano  
2008. máj. 11. 18:40 | válasz erre | #15
Hozzáteszem a PCtools nagyon jó termékeket gyárt, főleg a Spyware Doctor, de ez még nem jelent semmit
2008. máj. 11. 18:37 | válasz erre | #14
már megint az apple? csekk disz akko: GAY-TESTGAY-TEST
DjDano  
2008. máj. 11. 18:36 | válasz erre | #13
Idióták... ez még bulvárhírnek is erős lenne :D
 
2008. máj. 11. 18:23 | válasz erre | #12
szeressed kis buzi, te is vírusos vagy (osx vírus)
2008. máj. 11. 17:29 | galéria | válasz erre | #11
A Vista-t használók nagyobb arányban néznek pornó meg warez oldalakat
Skareb  
2008. máj. 11. 17:28 | válasz erre | #10
gyerekek, mit majomkodtok már a windózzal ha olyan szar?
My love is OSX...
2008. máj. 11. 17:07 | válasz erre | #9
Igen, én is erre keresném a fenti statisztikára a választ:) 2003-nem desktop rendszer, ahogy 2000 is inkább munkaállomások merevlemezén volt megtalálható, mintsem otthoni gépekén.
NeoMaN  
2008. máj. 11. 16:54 | válasz erre | #8
Fertőzés általában user error-ra utal. Nyilván a Vista felhasználok nem a top userek.
:))
acdc  
2008. máj. 11. 16:33 | válasz erre | #7
"Ezer személyi számítógépre vetítve a számokat, 639 volt fertőzött"

A tobbi 361-en bekapcsolt virusirto pl nod32 futott.

"Legalábbis erre a megállapításra jutott egy biztonsági cég"

Csak nem a norton (vagy hasonlo)vagy ahhoz "kozel" allo ceg?
2008. máj. 11. 16:02 | válasz erre | #6
Én is erre gondoltam és lehetnek olyan vírusok/más kártékony programok amik kifejezetten Vista-ra vannak kitalálva és annak a hibáit/réseit használja ki, míg a régebben íródott vírusok amik pl win2000-re voltak "optimalizálva" azokból már nincs annyi aktív példány... szal ez béna teszt sztem, de azért a microsoftnak sem tudnék hinni...
2008. máj. 11. 15:35 | galéria | válasz erre | #2
Ezt egy rendes szakember nem hisz el.
Ti se tegyétek ezt.
Narxis  
2008. máj. 11. 15:23 | válasz erre | #1
Na ez viszont elég hülyén hangzik. Figyelembe kellene venni, hogy kevesebb használnak már Win 2000-et mint Vistat, így természetesen több lehet a fertőzött Vista rendszer. User errorra pedig nincs tökéletes védelem.