Pirate Bay: 10 millió eurót követel a filmipar
2008. május 10. 13:04, szombat
Az Amerikai Mozgókép Szövetség (MPAA) szerzői jogsértések miatt összesen 92 millió svéd korona, vagyis mintegy 10 millió euró kártérítést követel a népszerű torrentkereső portáltól.

Hirdetés

A The Pirate Bay az MPAA szerint jelentős mértékben hozzájárult a Harry Potter-filmek, a Rózsaszín Párduc, a Syriana és a Walk the Line című filmek, valamint a hazánkban is vetített Prison Break - A szökés című filmsorozat első évadának illegális terjesztéséhez. Peter Sunde, az oldal szóvivője a Svéd Rádióban az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy a szervezet által kártérítésként kért összeg önkényes, ugyanis az MPAA ezzel az erővel kérhetne tőlük 92 milliárd koronát is. A filmipar 415 koronás kártérítést követel például A szökés minden egyes letöltött epizódjáért.

Sunde magabiztosan kijelentette, biztosak abban, hogy megnyerik a pert és a végén ők követelnek majd kártérítést a filmipartól. A The Pirate Bay ugyanis nem tehető felelőssé a felhasználók letöltéseiért. Ráadásul a filmes szervezet stratégiája is érthetetlen, ugyanis a perekkel csak azt érik el, hogy az emberek egyre jobban érdeklődnek a letöltések és a kultúra iránt. A szakember végül ironikusan megjegyezte, hogy bosszús, mert elveszített egy fogadást. Ő ugyanis arra tippelt, hogy 30 millió koronát fognak majd követelni tőlük.

A perben egyébként a filmipart Monique Wadsted ügyvéd képviseli, a felperesek között van a Warner Brothers, a 20th Century Fox, az MGM, a Columbia Pictures, a Patalex és a Mars Media. Érdekesség, hogy április elején a nemzetközi zeneipar is beperelte a The Pirate Bayt, ugyanis a Sony BMG, a Universal és az EMI hivatalosan is benyújtották 1,6 millió eurós kártérítési igényüket a stockholmi kerületi bíróságon.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. máj. 13. 19:22 | válasz | #24
Az a vicc, hogy a neten a legnagyobb biznisz nem a film es nem a zene, hanem a PORNO. Es azt is kalozkodjak ezerrel. Zavarja ez a pornoipart? NEM. Ennel jobb ingyenreklam nem is kell.
Rendkivul erdekes, hogy a legjovedelmezobb iparagat nem zavarjak a kalozok.
2008. máj. 13. 16:51 | válasz | #23
Kiváncsi vagyok itt EU-ban keresztül lehet-e verni azt a logikát, hogy "elősegítették" illegális töltögetést. Gondolom rájuk akarják verni, hogy ebből anyagi hasznuk volt.
Kb olyan mintha az autókölcsönzőt büntetnék, mert kápszert szállítottak a bérelt autóval.
god25  
2008. máj. 13. 13:20 | válasz | #22
Ááááá. Idén megint nem tudják megépíteni - a szövetség tagjai - az új 200m2-es medencéjüket. A francba. Le a torrenttel!
2008. máj. 12. 13:31 | galéria | válasz | #21
Tudtommal ezek a free torrent oldalak álltalában egy keresők, amelyek összeköttetésben vannak a többiekkel! Mi van akkor ha egy kiesik? Semmi! Nem fog bepánikoltan megszünni másik sem! Sőt! Valaki erre felbuzdúlva csinál egy újat! És álltalában az új (ha egy olyan team fog össze akik értenek is hozzá) biztosnágosabb és gyorsabb lesz!
Bezárták ugye a bithument is! És? Megszünt vmelyik oldal? Én nem hallottam róla, de hogy indúlt volna újabb arról igen, és még a meglévők is szépen elkezdték a jogszabályokat böngészni és arra hivatkozóan bevédeni az oldalt és ha esetleg lebuknának, akkor meg az adatokat ne érjék el az ellenőrző szervek!
Ez olyan mint a Vírus és Vírus írtó! Mindig a vírus lesz hamarébb és abból lesz több, mint a jól működő vírus írtóból! Minden csak a pénzről szól! Amiről mi abszolút, de nem is selytünk! Egyébként meg Ki az aki használ torrentet vagy DC vagy más P2P szoftvert? Akinek van pénze netre és aki inkább otthon nézi meg a filmet és a játékokat vagy hallgatja a zenéket! De ha ezek az árak másképp lennének (olcsóbb szoftverek, programok ...) akkor is lennének torrentezők, de nem biztos hogy ennyi, ugye ezt mindenki tudja!
Egy ötlet! Csináljanak ők egy frankó torrent oldalt ami legális és aminek lenne egy havi díja! Kb. 2-5 euro havi díj / reg. user mellett, bárki bármit tőlthetne, szabad lenne! Sztem sokkal több zsé folyna be mindenkinek és kevesebb lenne az illegális Torrent szerverek is!
Sokan vagyunk úgy, hogy a saját ízlésüknek megfelelő nagy filmet megnézzük a moziban (ki mennyit) és ha nagyon állat film akkor megvesszük! Sztem zene és játék részen is így megye ez!
Szóval ez így hülyeség és nevetséges!
2008. máj. 12. 08:31 | válasz | #20
nevetséges... én mondjuk csak azt nem értem hogy miért pont a piratebayt támadják , én régi torrentező vagyok és már sok száz filmet és még több játékot meg progit letorrenteztem , de jó ha egy kezemen meg tudom számolni hányszor mentem a piratebay oldalára torrentért, mert van kb. 564526721514635436214 torrent megosztó oldal széles-e interneten .... most ha ebből egyet becsuknak akkor mi lesz?? hova sza*...lad..junk?!
gebana  
2008. máj. 12. 00:57 | válasz | #19
nem hiszem hogy tudnak európáról :/
zord  
2008. máj. 11. 23:31 | válasz | #18
megint ezek a f*szkalap amerikaiak ugrálnak. szánalmas.
2008. máj. 11. 21:33 | válasz | #17
Amit viszont általuk töltesz, az nagyobbrészt illegális, sz'al ez nem jó hivatkozási alap. :)
2008. máj. 11. 21:25 | galéria | válasz | #16
DRevan  
2008. máj. 11. 20:20 | válasz | #15
Filmre és zenére igaz amit te mondasz, szoftverekre nem, azokat minden szempontból tilos.
Valamint megosztani és terjeszteni filmet és zenét se lehet, ami torrentnél sajnos lehetetlen, viszont DC-nél megoldható. (20GB demót megosztasz oszt csá)
2008. máj. 11. 14:36 | válasz | #14
Ugy tudom Mo.-n lehet letolteni barmit legalisan. Csak nem szabad terjeszteni semmilyen modon es csak te hasznalhatod. Ez mondjuk torrent eseten szinte lehetetlen, mert amikor toltesz le, akkor altalaban fel is toltesz. Szoval az mar terjesztes.
tom235  
2008. máj. 11. 11:58 | válasz | #13
De most ez kit érdekel, hogy mennyit követel? úgyse kap 1 eurót se.
2008. máj. 11. 08:44 | válasz | #12
Hát maga a torrent és a dc persze, hogy legális, csak attól függ mit töltesz le vele :P
xen  
2008. máj. 11. 01:10 | válasz | #11
Hányszor bezáratták már a Mátrixot meg a diablo hubot is, még a tv-ben is benn volt. Röhögtem is milyen szánalmasan hozzá nem értően adták elő a dolgot.
Persze midig újraindultak a szerverek.
2008. máj. 10. 23:24 | válasz | #10
A torrent nem szűnik meg, a Torrent állandó, és örök. Keletkeznek újjak, de sosem szűnnek meg :)
Mondjuk itthon volt kis botrány, de semmi nem lett belőle szerintem. Ha valakit megfognak akkor az extrém uploadereket fogják meg, akik szerverről töltenek fel.
Amúgy a Torrent, és az smswarez mellett van DC is, az is hasonlóan jó :)
És fontos dolog, a Torrent és a DC az legális.
zoli47   "Rest in Peace zoli47" 
2008. máj. 10. 22:37 | galéria | válasz | #9
Hát nemto, az smswarez szerverek is naponta szűnnek meg, hogy 2 perccel később más néven újra nyíljanak. Gondolom a torrent se más.
2008. máj. 10. 19:28 | válasz | #8
üdvözlöm az anyjukat
2008. máj. 10. 16:22 | válasz | #7
Igen, de legkozelebb azert 2x is meggondoljak, akik ilyenbe fognak. Szal elrettento peldat szeretnenek statualni. Remelem jol befurdenek, szanalmas jogvedo lobbi.
2008. máj. 10. 16:08 | válasz | #6
Es ha megnyerik a filmipar ugyvedei, akkor mi lesz?
Ha ertelmesen belegondolnak akkor ennyi penzt ugysem fog nekik soha senki kifizetni ;)
2008. máj. 10. 16:06 | galéria | válasz | #5
ez már nem új... de soha semmire nem mennek vele szemben :D
Shodan  
2008. máj. 10. 15:38 | galéria | válasz | #4
Persze, kenjünk mindent a pirate bayre.
tommyg   "Rest in Peace tommyg" 
2008. máj. 10. 15:27 | galéria | válasz | #3
-.-
2008. máj. 10. 14:29 | válasz | #2
Látom sikerült az sg-nek is magáévá tenni a hírt.

A torrentfreak már két napja megírta.
http://torrentfreak.com/mpaa-demands-15-million-from-the-pirate-bay-080508/
Elég kemény beszólások vannak benne a piratebay részéről :P
2008. máj. 10. 14:09 | válasz | #1
Szólni kellene a MPAA-nak, hogy az USA törvényei csak ott érvényesek. Ja, és azt is meg kellene nekik mondani, hogy az európai kontinensen nincs usa tagállam. Svédország pláne nem az.