12 maggal hódítana az AMD
2008. május 9. 16:50, Péntek
A korábbi bejelentéseket megerősítve, végre frissült az AMD hivatalos útiterve, amely három lépésben, a 45 nanométer, valamint a 6 és 12 magos processzorok érkezésével újítaná meg a kínálatot.

Hirdetés

Április végén, az első negyedéves teljesítmény kiértékelése alkalmával elhangzott beszédekből tudjuk, hogy a processzorgyártó igazi monstrumokkal készül 2009-ben és 2010-ben, részben válaszul az Intel hasonló terveire, részben pedig tovább hajszolva az első helyet a versenyben. Most a hivatalos útiterv is frissült, mégpedig a fenti részletekkel, amelyekből világosan kirajzolódik a vállalat vezetésének a következő két évre vonatkozó fő elképzelése.

A fontos tervekről Randy Allen, a szerverekért és munkaállomásokért felelős divízió első embere számolt be a nyilvánosságnak, kiemelve, hogy az OEM-gyártók visszajelzései alapján igyekeznek kialakítani az új fejlesztéseket. Itt első helyen szerepel a teljesítmény-ár mutatók javítása, valamint a virtualizáció további erős támogatása. Az útitervben három fő pontot vezetnek fel, ezek sorrendben a 45 nm-es gyártástechnológia (még az év vége előtt), az Istanbul kódnevű hatmagos chipek bemutatása, végül pedig a harmadik generációs Opteronok érkezése, 6 (Sao Paolo), és 12 magos (Magny Cours) kivitelben.

Az első pontot már sokan ismerik: mivel az Intel már most alkalmazza az új gyártástechnológiát, az AMD-nek kapkodnia kell magát, hogy elkerülje az újabb csúszásokat. A Shanghai kódnéven érkező saját 45 nanométeres fejlesztések sorozatgyártása a második félévben indul, ezek a chipek HyperTransport 3.0 támogatással, javított mutatókkal, illetve 2-6 MB közötti harmadszintű gyorsítótárral érkeznek. A második fontos állomást egy évre rá, 2009 második felében érik el: ekkor jönnek a jelenlegi Socket F1 foglalatban illeszkedő hatmagos chipek, Istanbul kódnéven, többprocesszoros felállásokban.

Az utolsó lépcsőfokot a harmadik generációs Opteronok, valamint a Socket G34 érkezése jelenti majd, 2010 első felében. Itt a DDR3-támogatás, az AMD RD890 chipkészlet, illetve a 12 magos chipek megjelenése lesz a nagy szenzáció.
Kapcsolódó linkek
Megosztás |
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés





Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. máj. 11. 19:00 | galéria | válasz erre | #31
Végülis mindegy, úgy veszem észre, és ezt is olvasom sok helyen, hogy imc mellett nem szokott szűk keresztmetszet lenni a memória (jó dolog ez a HT+imc :) ). Szóval nem lesz nagy hátrány ha valaki ddr2-t használ ddr3 helyett, amd rendszeren.
dez  
2008. máj. 11. 18:51 | válasz erre | #30
(Mármint ha AM2+-ból lenne DDR3 slotos is, mert hogy más a mechanikai kialakítása.)
dez  
2008. máj. 11. 18:50 | válasz erre | #29
Talán az AM3-nak lesz más újdonsága is. Vagy attól tartanak, az túlzottan megzavarná az egyszeri felhasználókat.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. máj. 11. 18:45 | galéria | válasz erre | #28
Ezt viszont nem értem, hogy ha a memóriavezérlő a prociban van, akkor az am2+-os lapokba miért nem egy ddr3 is?
dez  
2008. máj. 11. 18:43 | válasz erre | #27
Itt szerverprocikról van szó, szerver vonalon Intelnél is DDR2 van (és FB-DIMM). link

Az AMD asztali vonalon az AM3 foglalattal fogja bevezetni a DDR3 támogatást, ami év végefelé jelenik meg -- addigra talán értelmes áron beszerezhető is lesz megfelelően gyors DDR3 ram is. (Az AM3-as procik működnek majd AM2(+)-os és AM3-as alaplapokban is, azaz támogatják a DDR2-t és 3-at is.) Elvileg a 45nm-es Shanghai desktop változata már AM3-as lesz.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. máj. 11. 18:31 | galéria | válasz erre | #26
A legalább 6k-val olcsóbb phenomot? :D És quad e6600-hoz, 25k alatt nemnagyon lehet normális lapot szerezni, phenomhoz meg mennyi? 15k ha nemkell cf/sli, 24k ha kell. Na meg core2-nél az integrált memóriavezérlő hiánya miatt jó nagy órajelű ram is kell, nem elég a 800 mhz.
Van egy csöpp árkülönbség. És nem csak a proci árát kell összehasonlítani, mert önmagában az nem műxik :)

Nem kéne azt hinni, hogy mindenki a maximális 3dmark/stb pontszámra megy (bár mostanában sokan inkább azt mondják, hogy videot vágnak kódolnak, és azért kell, nem játékra, persze van aki tényleg erre használja, de ez az ezt mondók kb 10%-a ), van akinek az ár/teljesítmény/üzemihangerő számít, nem a teljesítmény mindenekelőtt :)
Akuma  
2008. máj. 10. 23:08 | galéria | válasz erre | #25
Ha kell 12 mag, ha nem, akkor is el fog terjedni, mert az élet nem áll meg... Az árak esnek le az újabbnál újabb jövevények miatt és hát miért venne az ember egy 4magos pocit amikor vehet 8 vagy 12 magosat??

Szóval én vennék, vennék ezer magosat is, csak jó áron adják...
Ja mielött lerohannátok, hogy úgyse használom ki... elárulom, hogy talán mégis. Véges elemes program futtatásra nagyon is hogy jól jön a minnél több mag, már ma is! Persze egyenlőre a célkitűzés a 8GB ram... Ha minden jól megy akkor hétfőn bővítek 4GB-ra és karácsony körül beszerzek még 4GB-ot :) Tudom tudom nagyon sajnáltok ;)

Nem mellesleg minnél több magos a proci, nagy valószínűséggel annál időtállóbb.

2008. máj. 10. 19:53 | válasz erre | #24
Nem elég 12 mag? Akkor vegyél egy dinnyét, abban van elég...

Amúgy nem lesz kicsit késő 2010-re a DDR3? Intel már most nyomja 2008 első felében. Hmmm...
2008. máj. 10. 18:51 | galéria | válasz erre | #23
12 meg?
nem kevés az egy kicsit?
dez  
2008. máj. 10. 13:32 | válasz erre | #22
Ezek itt szerver procik, ahol 10x ennyi mag sem jönne rosszul. De egyébként asztali környezetben is van jópár program, ami ugyancsak el tudna viselni jóval több magot. Játékra persze egyelőre kevésbé ajánlott.
dez  
2008. máj. 10. 13:30 | válasz erre | #21
Nem volt teljesen kerek a számomra, amit a cikkben olvastam, így megnéztem a linkelt PDF-et is. Basszus gyerekek, hát ez a cikk épp csak köszönő viszonyban van azzal, de aztán el is mennek egymás mellett...

"Itt első helyen szerepel a teljesítmény-ár mutatók javítása, valamint a virtualizáció további erős támogatása."

Valójában az első helyen a platform longevity áll (fura, hogy ezt még csak nem is említi a cikk). Ha el kell magyarázni, ez mit jelent, szívesen megteszem. A második helyen a performance-per-watt áll, ami magyarul ugyebár teljesítmény/fogyasztás, és nem pedig teljesítmény/ár. És csak a harmadik dolog a fejlett virtualizáció (és mellesleg funkcionalitás).

"Az útitervben három fő pontot vezetnek fel, ezek sorrendben a 45 nm-es gyártástechnológia (még az év vége előtt), az Istanbul kódnevű hatmagos chipek bemutatása, végül pedig a harmadik generációs Opteronok érkezése, 6 (Sao Paolo), és 12 magos (Magny Cours) kivitelben."

Huh, ez is egy iszonyú hiányosan zanzásított változata az eredeti szövegnek. Először is 4 pont van (és mind fontos).

1. Az első pont nem a 45nm-ről szól, hanem a 45nm-es Shanghairól, annak továbbfejlesztett tulajdonságaival együtt. (Bár ezek később, mintegy mellékesen meg vannak említve a cikkben, mondjuk az "increasing the shared Level-3 cache from 2 MB to 6 MB" nem azt jelenti, hogy "2-6 MB közötti harmadszintű gyorsítótárral", hanem hogy 2 MB-ról 6 MB-ra növelték, szóval 6 MB, és pont. A semmitmondó "javított mutatók" helyett talán nem ártott volna leírni, hogy javított IPC-vel - aki nem tudja, mint jelent, annak úgyis mindegy, aki viszont tudja, annak jóval többet mond.)

2. Az Istambul lényege - a kisebb fogyasztás mellett - a jelenlegi Socket F(1) használata. Itt is bejön tehát az a bizonyos platform longevity... (Plusz a performance/watt arány javítása.)

3. Harmadik generációs Opteronok = a K10 alapú Barcelona és Budapest. (link)
Itt a hardadik generációs Opteron platformról van szó, azaz a következő foglalat-típusról (Socket G34). Ennek lényege: DDR3 memóriaszabvány-támogatás, az RD890-es szerver-chipset, és eggyel több HT link (mégtöbb utas szerverek lehetősége).

4. Egy külön pont szólt az ide illeszkedő Sao Paolo és Magny Coursról, amiket nyilván mások is követnek majd az új platformon.

ps. talán nem másnaposan kellene cikket írni, vagy nem tudom. Magatokkal szemben nincs elvárásotok, vagy az olvasókkal szemben?

ension  
2008. máj. 10. 12:21 | válasz erre | #20
Ez mind tök szép és jó, de hiába a sok mag, ha még a szoftverek közel sem tudják kihasználni... most már a szoftverfejlesztőkön múlik minden... korbáccsal kell verni a seggüket
MaSzKa   2003. 05. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 05. 08. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 05. 08. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. máj. 10. 01:41 | galéria | válasz erre | #19
dez  
2008. máj. 09. 22:53 | válasz erre | #18
Azt már leírták, hogy a 3-magos honnan jött (mármint itt, mert hogy pl. az Xbox360 CPU-ja eleve 3-magos), a 6-magos meg onnan, hogy 45nm-en ez gyártható gazdaságosan egy chipen (natívan), a 8 mag már túl sok lenne. Valószínű a 8 magos Nehalem is csak 32nm-en jön majd ki.
dez  
2008. máj. 09. 22:47 | válasz erre | #17
Az Intelnek is lesz nemsokára egy natív 6-magos Xeonja, még a Nehalem előtt, szóval Core(2) alapon: a Dunnington.
dez  
2008. máj. 09. 22:41 | válasz erre | #16
Akarod mondani 9 lenne 8 helyett, mert a PPE-vel és a 8db SPE-vel együtt 9.
De egyébként nem eladja az IBM a Sonynak, hanem szerződéses gyártó. De amúgy asszem már a Sony is gyárt magának.
dez  
2008. máj. 09. 22:36 | válasz erre | #15
A K10 mikroarchitektúra inkább szerverekhez lett tervezve, és ott jól is teljesít. 4 és több procis szervereknél most is megvan az AMD előny. Ha még a HT3.0-át is tudnák a többprocis szerverekbe szánt típusok (A Barcelona nem tudja, a Shanghai majd igen), még magasabban vernék a Xeonokat, még 2 procis szervereknél is.

1 procisaknál már nem annyira, mert ott kevésbé a belső sávszél és a memóriakezelés, valamint a procik közötti kommunikáció a meghatározó (amik az AMD procik erősségei jelenleg is). Asztalon ugyancsak ez a helyzet.
2008. máj. 09. 21:36 | válasz erre | #14
Jah, hát a Q6600 is 40 körüli 4 magos proci és elveri a hasonló phenom-ot :)
shabba  
2008. máj. 09. 19:06 | válasz erre | #13
A 6 magos igen, a 12 magos már 2x6-os lesz.
2008. máj. 09. 18:56 | válasz erre | #12
Magszám a selejtaránytól is függ. Pl. a ps3 7 magja is 8 lenne, de a jól sikerült darabokat az egészségügynek adja el az IBM, a többit meg a sonynak.
2008. máj. 09. 18:35 | válasz erre | #11
Azt lenne jó tudni, hogy ezek "natív" n magosak lesznek-e.
acdc  
2008. máj. 09. 18:28 | válasz erre | #10
3 magos azért van mert a 4 magosok gyártása során 1 mag selejtes lett.Ezért van celeron és sempron is ott meg az l2 cash lett selejtes vagy valami más.
2008. máj. 09. 18:21 | válasz erre | #9
miért kellene a magok számának hatványozódni?? 3 mag nem ideális?
2008. máj. 09. 18:20 | válasz erre | #8
nem rossz a phenom, nativ 4 mag.... az ára is röhej, 40k körül.

csak, a teljesitménye, az intelhez képest marad el.
Abu85  
2008. máj. 09. 18:11 | válasz erre | #7
A hárommagos Phenom csak azért van, mert annak az ellenfele az E8000 széria. Az órajelhátrányt plusz maggal kompenzláják.
A 6 és 12 magos rendszerekt a szerverbe jönnek. Jelenleg a többutas szerverekben a B3-as Barcelona keményen elintézte az Intel Xeonokat. Ezért az Intel hozza év végén a Nehalem-et. Ennek lesz az ellenfele a 6 magos Opteron. Az AMD arra játszik, hogy mindig magfölényben legyen az Intelhez képpest, mert akkor az órajelhátrány nem üt vissza.
2008. máj. 09. 18:09 | válasz erre | #6
Phenom-nak csak a "világrengető" marketingje és a lélegzet visszafojtott várakozása volt óriási.
Ehhez képest, tényleg egy nagy csalódás lett belőle.
2008. máj. 09. 18:09 | válasz erre | #5
En is pont erre gondoltam, hogy a procik szama altalaban 2 hatvanya, hogy lett ez a 3,6,12.....jo kerdes.
Ronny  
2008. máj. 09. 17:55 | galéria | válasz erre | #4
azt hiszem ahamrosan már csak a VIA-val fognak versenyezni...
2008. máj. 09. 17:22 | válasz erre | #3
leragadtak a k8 vonalon. phenom se ütős, megeszi az intel. 12 mag 2 év múlva hurrá. de késő.
2008. máj. 09. 17:19 | válasz erre | #2
Éngem csak az érdekel, hogy miért 3, 6, 12... amikor megszokott a 4, 8, 16...
acdc  
2008. máj. 09. 17:12 | válasz erre | #1
Igy legalább már tudjuk,hogy 6 magosat nem szabad venni mert majd a következő mindjárt 12 magos lesz.