Óriási büntetést kapott a TorrentSpy
2008. május 9. 08:59, péntek
Bár a népszerű torrentkereső oldal már márciusban bezárta kapuit, a bíróság 111 millió dolláros kártérítés megfizetésére kötelezte annak anyacégét. Védőik szerint az összeget nem fogják kifizetni.

Hirdetés

A TorrentSpy végnapjaira sokan emlékezhetnek, hiszen március végén jelentették be, hogy az MPAA által indított per elvesztését követően a bezárásban, a tevékenység beszüntetésében látják az egyedüli kiutat. Az egykor népszerű oldal azóta is egy rövid magyarázattal köszönti a látogatókat, amelyben közlik, hogy bezárták kapuikat, és nem várható a szolgáltatás feltámadása. Mostanra kiderült, hogy ez sem volt elég, a bíróság ugyanis tetemes bírságot szabott ki az oldalt üzemeltetők anyacégére, a Valence Media-ra.

Florence-Marie Cooper szövetségi bíró egészen pontosan 111 millió dollár megfizetésére kötelezte őket, mégpedig az illegális fájlcserélés, a szerzői jogok megsértésének engedélyezéséért, megkönnyítéséért és támogatásáért. Az ítélet egyben állandó jelleggel megtiltja az oldal tevékenységének újbóli beindítását. Ezzel tehát végleg lezárult a 2006 februárjában indult per, az MPAA pedig újabb nagy győzelmet ünnepelhet - ezúttal egyáltalán nem tűnik pürroszinak a diadal.

Egy napra rá azonban kiderült, hogy nagy valószínűséggel mégsem ez volt az utolsó szó, miután Ira Rothken, a céget képviselő ügyvéd jelezte, hogy a Valence Media a múlt héten csődeljárást kért maga ellen, és jelenleg esélyük sincs ilyen nagyságrendű követelés kielégítésére. Hozzátette, hogy a per nem szolgálhat példaként a többi kereső számára, miután a szerzői jogok kérdésének vizsgálata több kívánnivalót is hagyott maga után. Ez természetesen nem hatotta meg a másik oldalt, és Elizabeth Kaltman, az MPAA szóvivője kiemelte, hogy minden erővel igyekeznek majd kikényszeríteni a döntés pontjainak betartását.

Gary Fung, a szintén igen népszerű Isohunt alapítója és üzemeltetője elmondta, hogy a döntés őt is aggasztja, ám teljes mértékben tisztában van a vállalt kockázatokkal. Az ellene indított hasonló per egyelőre várakozó státuszban van, és az esetleges ítélet precedenst teremthet az Egyesült Államokban a tracker oldalak ellen folytatott ügyekben.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
ffxi  
2008. máj. 12. 12:17 | galéria | válasz | #68
Átfognask vándorolni a felhasználók ide-oda és gyorsabb seed lesz. A végén meg 1 oldal lesz. Akkor talán lesz 100GBit/sec xD
2008. máj. 12. 08:36 | válasz | #67
"A 2001 study of Red Hat Linux 7.1 found that this distribution contained 30 million source lines of code. Using the Constructive Cost Model, the study estimated that this distribution required about eight thousand man-years of development time. According to the study, if all this software had been developed by conventional proprietary means, it would have cost about 1.08 billion dollars (year 2000 U.S. dollars) to develop in the United States.[53]

Most of the code (71%) was written in the C programming language, but many other languages were used, including C++, assembly language, Perl, Python, Fortran, and various shell scripting languages. Slightly over half of all lines of code were licensed under the GPL. The Linux kernel itself was 2.4 million lines of code, or 8% of the total.[53]

In a later study, the same analysis was performed for Debian GNU/Linux version 4.0.[54] This distribution contained over 283 million source lines of code, and the study estimated that it would have cost 5.4 billion euros ($6.85 billion USD) to develop by conventional means."

Gondolom nics CAD ami ennek a közelébe kerülhet még a CATIA sem.
pasi29uk     A felhasználó átmenetileg ki van tiltva. 
2008. máj. 12. 08:23 | válasz | #66
Igazabol itt nem csak roluk van szo: "színészek, zenészek nameg a kiadók"
- grafikusok, designerek
- fenykepeszek
- irok
- programozok
- stb...
nekik altalaban nincs luxusautojuk nameg sajat villajuk pedig ok is szellemi termeket allitanak elo...


BlackRose: En egy CAD szoftverre gondoltam a peldamban nem pont a UNIX/LINUX ra mivel nem valoszinu, hogy az tobb millioba kerulne...
gebana  
2008. máj. 12. 01:01 | válasz | #65
teljesen jogos a büntetés. a színészek, zenészek nameg a kiadók szinte éhbérért dolgoznak és 3-4 luxusautónál nem tudnak maguknak többet megengedni, nameg villából sincs sokkal több nekik :( nehéz 1 élet, főleg a "kalózok" miatt ˇˇ O_o
2008. máj. 11. 22:57 | válasz | #64
Különben ki alkotott nagyobbat, Balzak vagy a Lenon szemüveges varászló kölyök marhaság szerzője? Nem gondolod, hogy valami nincs rendben azzal a társadalommal ahol az ugató rap-"zenészek" többezerszeressét keresik a rákbetegség gyógyszerkutatóknál? Én színtiszta kapitalista vagyok, de ez nem kapitalizmus, szerintem amennyiért el tudod adni a munkád gyümölcsét annyit kell keresned, ha ez milliárd akkor legyen milliárd, de tiszteségesen, és nem monopólhelyzetet élvezve mert az állam segítségével megakadáylozod, hogy mások is legalább annyira építsenek a te munkádra és találmányodra mint amennyire pl. a zenészek építenek az előttük élők munkájára akik kitalálták a hangszereket, a kottát és mindent ami nélkül pl. zene nem létezne. Szeretném látni, hogyan ugatna a pofa, ha valaki nem engedné neki, hogy használja a G-dúrt vagy az E-mólt mért nem ő találta ki.
2008. máj. 11. 22:42 | válasz | #63
Igen. Mert ezzel nem veszítettem semmit, ugyanis a kép tovább is a birtokomban maradt. És, hogy a National Geographic ezzel pénzt keresett, hát miért ne, azzal én nem veszítettem semmit.

Az egyiken néhányezer programozó dolgozott 10+ évig... úgy hívják, hogy GNU/Linux... ha valamit nem értesz akkor inkább ne mondj semmit. Ami a jogászokat és ugyvédeket illeti... körberühöghetnek, nem akarok nagyot mondani, de tudod a történelem során sokszor akit körberöhögtek most nagyra becsülünk a körberöhögőkön meg mi röhögünk, hogy milyen buták voltak...
pasi29uk     A felhasználó átmenetileg ki van tiltva. 
2008. máj. 11. 22:13 | válasz | #62
Kerlek csinalj egy nagyon jo kepet a fenykepezogepeddel, es tedd ki a netre.
Kivancsi lennek, ha egy het mulva latnad a National Geographic cimlapjan a kepedet akkor is azt mondanad, hogy nincs szellemi tulajdon.... ehe ehe ehe
pasi29uk     A felhasználó átmenetileg ki van tiltva. 
2008. máj. 11. 22:06 | válasz | #61
Szerintem lentebb nehanyan nincsenek tisztaban a "szellemi" tulajdon mivoltaval.
A muvesz keszit egy produktumot. Tfh. digitalizalhato, felkerul a netre es akinek tetszik letolti (masolatot keszit rola), megnezi, kinyomtatja... a produktum haszonelvezojeve valik.
Be kell latni, hogy a muvesz "beveteltol" (anyagi - penz, erkolcsi - meleg barati kezszoritas vagy vallonveregetes, stb) esik el mivel a felhasznalo nem adott semmit a haszon elvezetert cserebe.


"BlackRose: Szellemi tulajdon a valóságban nem létezik, ezért teljesen alaptalan a védelméről vagy nem védelméről beszélni."

Filozofikus fejtegetesed mondd el egy jogasznak v. ugyvednek biztos korberohog!

2 db DVD lemez. Ranezesre egyformak.
Egyiken tobb millios szoftver a masikon haverom altal irt mouse driver.
Egyiken 150 programozo dolgozott napi 8 orat x even at, a masikon 1 programozo 3 hetet. Es nincs szellemi tulajdon, es nem kell vedeni?

2008. máj. 11. 20:29 | válasz | #60
ó, he..
Elmegyek remetének...

Ja amúgy eszembe jutott hogy
mi lehetne szellemi tulajdon: pl egy kísértetkastély
2008. máj. 11. 12:50 | válasz | #59
Mert legtöbben elfogadják, hogy 2+2=4 mert a tanító bácsi (a felhatalmazott) azt mondta és nem is próbálják a dolog bizonyítását keresni. Persze 2+2 az négy de sok minden amit a tanító bácsi mond nem igaz, és ha saját fejünket használjük és mindég a miért, hogyan stb. kérdésekre keresük a választ akkor látni fogjuk, hogy nagyon sok minden amiben az emberek hisznek és ami szerint élnek nem más mint egy nagy tévedés, hazugság vagy megtévesztés. Már egyszer mondtam az ember élete nem más mint, hogy képzeli a jövőt és kitalálja a múltat. Néhány ember keresi a válaszokat, függetlenül és bátran. Tudjuk, hogy a legnagyobb igazságok felfedezése mindég óriási ellenállásba ütközik és sokan életükkel is fizettek mert nem hitték el, hogy valami úgy van csak azért mert a felettük valók azt mondják. Gondolom egyszer ezzel a "szellemi tulajdon" baromságal is igy lesz, de azt hiszem addig még sok víz folyik le a Dunán.
2008. máj. 11. 12:27 | válasz | #58
Azt nem értem, hogy amikor ilyen témájú cikkeknél kialakul a vita,
és olyan javakról van szó, amik vagy digitálisak, vagy digitalizálhatók, és az eredeti alkotás sérelme nélkül sokszorozhatók,

akkor miért hoz fel mindig valaki egy(v. több) olyan témát,
ami 100%ig beleillik a klasszikus lopás fogalomba?


(amúgy költői kérdés volt....)
2008. máj. 11. 01:06 | válasz | #57
Egy érdekes kérdés. Festesz a házam falára egy remekművet. Kié a kép a tiéd vagy az enyém. Mi az ami valós a házam mint a tulajdonom, vagy a remekműved amit az én házam falára festettél? Tegyük fel, hogy a házam piaci értéke 100000 dollár, de a kép amit ráfestettél valami fantasztikus és ezért mondjuk a picai értéke 1 millió dollár. Ki az aki dönt eladjuk e a házat/képet? És ha igen, akkor mennyi az enyém és mennyi a tiéd. Na most látod nincs válasz a jelenlegi jogfilozófia alapján. Probáld ugyanezt két valódi tulajdon esetében... pl. hivtalak, hogy építs be egy ajtót a házamba. Beépítetted és én nem akarom kifizetni. A ház az enyém, az ajtó a tiéd még akkor is ha az én házamban van egészen addig apillanatig még ki nem fizetem neked az ajtó árát. Megtudod ezt csinálni a falomra festett remekműved esetében? Még akkor is ha mondjuk én kértem, hogy fesd a falamat, ha nem fizetem ki, te nem a kép értékét kérheted számon, hanem a szolgáltatásod értékét, azt, hogy festettél és én ezért neked adós vagyok (ha én bíztalak meg). Ha viszont nem bíztalak meg akkor megsértetted a tulajdonom. Na most ha már a festményed megegyezik a tulajdonnal, akkor hogy van az, hogy számtalan festmény van mások falán megbízás nélkül (még ha nem is remekmű, de festmény), és senkinek sem jut eszébe megbízás nélkül ablakot rakni más házára?

Ugye nem könnyű választ adni a kérdésre.

És lemezt lehet lopni, mert a lopást követően az eredeti birtokló meglesz fosztva a lemeztől, a tolvaj pedig egy lemezzel gazdagabb lett. Lényeg az, hogy lopást követően az eredeti tulajdonos megvan fosztva a tulajdonától. Ha nincs, ha az adott tárgy tovább a tulajdonában van akkor lopás nem történt. Másolás esetén ugye ez nem történik meg, az adott dolog megmarad az eredeti birtokában is, tehát nem szenvedett kárt. Na most itt jelenik meg a valódi válasz a kérdésre. Miért van az, hogy kárnak könyveljük el a jövőbeli lehetséges hasznot, hiszen az nem létezik a jelenben és nem garantált a jövőben sem. A legnagyobb találmány sem garanció, hogy anyagi nyereség is lesz belőlle, akkor miért kezeljük úgy, miért van az, hogy minden tulajdonformára a jelen ami számít (a jövőt nem ismerjük és nem garantált), az úgynevezett szellemi tulajdon esetében a jövőbeli lehetséges de nem garantált anyagi hasznot könyveljük veszteségnek... mert valaki más is olyan helyzetbe került hogy ugyanezen a dolgon esetleg (neki sem garantált) anyagi hasznot szerezzen. Hiszen mi nem veszítettük el ugyanezt a lehetőséget.

Molnibalage: Szellemi tulajdon a valóságban nem létezik, ezért teljesen alaptalan a védelméről vagy nem védelméről beszélni. Olyan mintha pl. a szerencse védéséről beszélnénk. Szerintem a szerencsét minden áron meg kell védeni, mert ha nem védjük meg és mindenki szerencsétlen lesz akkor minek dolgozni, nem érdemes dolgozni. Persze szerencse sem létezik a valóságban, az amit szerencsének nevezünk az nem más mint felkészültség az adott helyzetre plusz egy pici dolog ammi összejön... és ami nem töllünk függ.

Mégegy tévedés a tudást tőkének nevezni, a tudás nem tőke, a tudás csak álltalános állapot ami nélkül a tőke vagy nem alkalmazható az adott dolog megvalósítására vagy pedig gyengébb megterülés mellet alkalmazható. Tudás nélkül nem sokra boldogulunk, de tudás nélkül a tőke sem ér semmit, ez az ami elég garancia, hogy az emberek mindég tőkét fektesenek be a tudás megszerzése érdekében még akkor is ha ezt a tudás másokkal megosztják, mert az nélkül a tőke sem ér semmit, nincs előrehaladás. És az aki először jut el a tudáshoz az mindég lépéselőnyben van, semmi az ég világon nem járul hozzá a gyorsabb fejlődéshez mint a nyitott tudás és semmi sem fékezi annyira a fejlődést mint a tudás titkosítása vagy ami még roszabb monopolizálása.
2008. máj. 11. 00:04 | válasz | #56
És az is érdekes dolog,
hogy itt tkp több jog áll egymással szemben:

a kultúrához, tudáshoz
és művelődéshez való jog fordul szembe
a szellemi tulajdon jogával.

Vagy mégsem


Arra gondolok, hogy azt ok, hogy büntetik, ha egy boltból ellopsz egy lemezt,
de azt, hogy letöltesz filmet/zenét/könyvet miért is????

Ennyi erővel nem kéne azt is büntetni, hogy mástól kölcsönkért könyvet olvasol, videót nézel, zenét hallgatsz???

Elismerem kissé szélsőséges, amit leírtam,
de ahogy butaság azt feltételezni, hogy a letöltések horribilis veszteséget okoznak a művészeknek,
azt is ilyen szintű marhaságnak tartom, ha azt feltéttelezik, hogy ha mindenki letöltene,
senki nem venné meg az alkotásokat

Aha, és akkor miről másolnak/töltenek fel...
És a praktikus okokat félretéve,
a legtöbb ember szereti, ha nem csak virtuálisan van a birtokában valami,
tehát én nem feltételezném, hogy aki letölt, az 100%, hogy NEM veszi meg.
Mert ha van rá fölös pénze/Q***ra kell neki/máshol megtalálja, akkor megveszi.
2008. máj. 10. 23:55 | válasz | #55
Egyébként érdekes és komplex probléma,
pl. az is ,hogy hol a határ a jogtalan és a jogos között, pl itt volt szó arról, hogy más találmányát ellopni, stb.

Szerintem különbséget kell tenni aközött, hogy az új találmányt/felfedezést nem a felfedező/alkotó/készítő hasznosítja(?),
és aki dolgozott vele, előle lenyúlják azt, amit fizetnének neki érte.
És aközött hogy egy már ismert,
egy ideje létrehozott dolgot
hogy használnak/élveznek, miután már viszonylag elterjedt.

2008. máj. 10. 23:52 | válasz | #54
Igaz,
akkor inkább így lehetne megfogalmazni:
szellemi alkotáson elkövetett jogtalan haszonszerzés,
és a letöltés lehetne
mondjuk szellemi alkotás jogtalan élvezete,
vagy ehhez hasonló...

És mielőtt félreérted, nem az ún. jog"védők" pártján állok,
nyomom a torrentet rendesen, warezt csak ha ingyenes.

2008. máj. 10. 23:48 | galéria | válasz | #53
"És ha nem tulajdon akkor miért akarják a tulajdonjogi eljárásokat alkalmazni. "

Ez baromság. Akkor megtervezek egy repülőt és ellopják a tervet az nem bűn csak annyi amennyi a papír értéke amit elloptak? Mert eszerint csak az lehet a tuljdonom, az ami rajta van az nem! Mennyi bünti jár papírlopásrt? Az ilyen álszen dumáktól száll el az agyan. Én sem szeretem a jogvédőket, de azért a szellemi tulajdon védelme fontos. Enélkül nem dolgozna senki, mert úgyis ellopják büntetlenül..
2008. máj. 10. 20:11 | válasz | #52
Éppen fordítva, miből van több nagycégek találmányából vagy kiscégek találmány
ából? A nagycégek azok amelyek monopólhelyzetet élveznek a szabadalmak miatt és a kiscégek azok amelyek képtelenek gyártani sok mindent mert nem szabad nekik. Különben nagycégek nem képesek semmit sem olcsobban gyártani, az igazság az, hogy a nagycégek általában veszteségesek lennének ha a monetáris rendszer a politika valamint a szabadalmi rendszer nem adna nekik védelmet. Dolgoztál már nagycégnél... kb. hányszorosát kapod annak amit valójában megkeresel, én igen kiscég régen tönkremenne olyan produktivitásal mint amilyent a nagycégekben produkál az ember. Ez tény, és csak a jelenlegi politikai-korporatizmusban lehetséges, fennmaradni olyan szar produktivitásal mint amilyenel a nagycégek általában dolgoznak. Tisztelet a kivételnek de nem sok olyan van.
ge3lan  
2008. máj. 10. 18:28 | válasz | #51
A gyakorlatban vajon nem az valósulna meg, hogy a nagy cégek/gyártók eltipornák a kisebbeket, mert olcsóbban tudnák gyártani ugyanazt és esetleg még a kutatásba sem kellene pénzt fektetni?
Illetve kis vállalatoknak talán egyáltalán nem érné meg kutatni meg fejleszteni.
Legalábbis saját maguk számára nem, esetleg megrendelésre.
2008. máj. 10. 12:29 | válasz | #50
Usenext...
cickany2   "Rest in Peace cickany2" 
2008. máj. 09. 21:08 | válasz | #49
adnék én olyan büntetést a jogvédő fajvédőnek hogy arról koldulnának

zoli47   "Rest in Peace zoli47" 
2008. máj. 09. 19:35 | galéria | válasz | #48
Mondjuk a ruszkikhoz vagy kínába, ott lehet pampogni jogvédelemért a helyi maffiának. ^^
2008. máj. 09. 19:29 | válasz | #47
:DD Persze, de a jogvédők egyszerű lények és ők nem gondolkodnak ennyire összetetten. :P
2008. máj. 09. 18:22 | galéria | válasz | #46
rapidshare...
2008. máj. 09. 18:09 | válasz | #45
Nem lehet lenyúlni mert a lenyúlás az azt jelenti, hogy lopás. De mondjuk ha megsértette a tulajdonom, hogy megtudja a találmányom akkor ezért vihetném biróságra az ügyet. Maga a találmány nem ér semmit, az alkalmazésa az ami ér. A probléma, hogy a szabadalmi rendszer csak annak ad alkalmazási jogot aki feltalálta-szabadalmaztatta és azoknak akik megveszik az engedélyt. De végülis miért ne gazdagodnák én is meg ha meg lehet gazdagodni az alkalmazásától még akkor is ha a munkatársam is ugyanezt csinálja. Persze ez nagyon egyszerűsített dolog, mert álltalában a találmányok manapság nagy munkát vesznek igénybe, és nem olyen könnyű lemásolni sőt ha lemásolják is az eredeti feltaláló mindég lépéselőnyben van és ezért mindég a piacon is előnyben lehet még akkor is ha 77-en gyártják azt amit ő talált ki. És ugye nem szabad elfelejteni, hogy amit gyártanak az már elavult a mérnök szemében, mert mire valamit gyártani lehet addig már régen félig kész a jobb és csiszoltabb verzió az asztalon és már megkezdődhet annak termékké alakítása messze mielőtt a terv teljesen kész, mond hogy tud a konkurencia ezzel versenyezni még akkor is ha megszerzi a terveidet. Az Open Source egy szép bizonyíték, hogy igazam van. Mindenki hozzáférhet, kevesen képesek valamit kezdeni a kódal (end usereket ide nem számítjuk) és aki igen az kereshet rajta szép pénzt. Pedig nyitott, mindenki számára hozzáférhető.
ziipp  
2008. máj. 09. 17:58 | válasz | #44
meggazdaogna még mindig meggazdagodna :]*
ziipp  
2008. máj. 09. 17:57 | válasz | #43
Rendben, de akkor mégis hogy szabályoznád ezt a dolgot? Gondolom te sem örülnél, ha lenne egy nagy ötleted, aztán lenyúlná az egyik munkatársad, és meggazdaogna belőle.
2008. máj. 09. 17:57 | válasz | #42
Érdekes de a betörés az bűn még akkor is ha nem loptak el semmit. A valós (normális) jog semmi féle "szellemi tulajdon" baromságokkal is tökéletes védelmet nyújt azok számára aki védeni akarják a tudományukat, mert megszerezni csak akkor lehetséges ha megsérted a tulajdonukat (betörsz a házukba vagy ott olyan dolgot csinálsz amit a tulajdonos nem engedélyezett) - még akkor is ha pl. nem törtél be hanem a tulajdonos maga engedett be.
2008. máj. 09. 17:53 | válasz | #41
Nem miért lenne. Az eredeti feltalálónak is megmaradt, ő is tudja tovább használni. Persze mondom, nem muszáj, hogy szétszórja és ha akarja megvigyázhatja a saját költségein (magas biztonság stb.). De maga, hogy mások is megtudják még akkor is ha ő maga ezt nem akarja, nem minősülhet lopásnak. Lopás csak akkor lehetne (ez is vitatható, de mondjuk halvány elméletben), ha a "tolvaj" megsemmistené a feltaláló birtokában levő eredetit és másolatokat és ezáltal csak ő maga lenne a birtokos és a megszerzett tudást most ő maga vigyázná, hogy mások kezébe ne kerüljön. De itt sem beszélhetünk igazi lopásról viszont a feltaláló tulajdona meg lett sértve, me kellet hatolni hozzá, a fizikai épületbe vagy a hálózatába jogosulás nélkül és ez a bűn nem pedig az, hogy lemásolták a találmányát.
ziipp  
2008. máj. 09. 17:37 | válasz | #40
És mit mondasz a "nagy ötletekre"? Új találmányokra? Azok megszerzése (direkt nem eltulajdonítást írtam =)) nem lopás?
ziipp  
2008. máj. 09. 17:34 | válasz | #39
Igen, ez jó lenne. Szerintem a kultúrát nem szabad megtagadni senkitől, viszont nem is szabad nyerészkedni rajta. Például az SMS warez oldalakat mélységesen elítélem, de a release group-okat viszont nagyon tisztelem, mert lehetőve teszik az embereknek, hogy olyan művekhez is hozzáférjenek, amikhez amúgy nem lenne lehetőségük.

> "Különben mennyen a zenész minden este muzsikálni és a belépőjegyekből pontosan ojan jó megfol élni mint én a melóbajárástól vagy Józsi bácsi a szántásból, vetésből."
Igen, ez így van. Nem tudom hol, - valamelyik kommentben talán - azt olvastam, hogy kazetta feltalálásakor a zenészek attól féltek, hogy így értelmetlenné válik a koncertezés (nem megy majd el senki, hisz' otthon is meghallgathatja), és nem fognak tudni megélni. Ehhez képest mi történt? Ölükbe hullott egy olyan lehetőség, aminek köszönhetően még több pénzt kereshettek. Most meg sírnak, hogy vége van. Hát kérem, változik a világ.

Egyébként nagyon jó és előremutató alternatíva a Creative Commons, ("some rights reserved") amiben lehetőség van arra, hogy felhasznáják a zenéket (vagy bármi mást, ami szellemi termék), de az eredeti művészt is pontosan fel kell tüntetni. Ezzel mindenki jól jár, hiszen az eredeti darabnak is reklám, ha feldolgozzák, a feldolgozónak meg jó lehetőség, hogy megmutassa mit tud kihozni belőle, és hírnévre tegyen szert.
2008. máj. 09. 17:30 | válasz | #38
Ha én alkalmazva a számtant kitallok egy algoritmust amelyel megazdagszom és te pedig nem pedig neked is a rendelkezésedre áll ugyanaz a számtan akkor most az lopás vagy nem? Nem. És miért lenne az más ha a számtani módszert te találtad ki vagy a párszáz éve halott Kepler? Mégegyszer mondom Szellemi Tulajdon NEM LÉTEZIK a valóságban csak a törvényekben, ezért is van gond vele. Tulajdon esetén semmi ilyen probléma nem létezik (mint ami az úgynevezett szellemi tulajdon esetében szinte 100%). Miért? Azért mert tulajdon létezik a valóságban de szellemi tulajdon nem. A plagizálás sem lopás, még akkor sem ha valós (nem mondom, hogy szép vagy jó mert erkölcsileg értekteleniti az alkotást), különben könnyen megtörténik, hogy a később érkező szerző nem tud semmit az előtte már meglévő alkotásról és mondjuk annyira hasonló, hogy plagizálásnak néz ki viszont nem az, most ilyen esetben hogy magyarázod a lopást? Ha te valamit kitalálsz és elmész a US Pattent Office-ba és levéded, és pl. valaki más ugyanezt kitalálja annélkül, hogy soha nem halott a te találmányodról (és valós tulajdonát költötte a kutatásokra) akkor az lopás? Vagy csupán szerencsétlen fickó és eldobhatja sokéves munkájának az eredményét és a ráköltött valós tulajdont? Ha keresni akarsz a találmányoddal akkor gyártsd és értékesíds a piacon, a találmányod magától nem ér szart sem, ha gyártod és kell a népnek akkor meg megfizetik és semmi szabadalom nem szükséges. A szabadalmak csak azért vannak, hogy valaki monopóliumot kapjon csupán azért mert ő volt az első akinek eszébe jutott. Szarás az egéssz.
2008. máj. 09. 17:18 | válasz | #37
Van 1 pár hézag az okfejtésedben....teszem azt a verés és tanácsadás szolgáltatás és (valóban)nem tulajdon!(viszont ilyenformán összemosni a tulajdonnal....) Ha kitalálsz 1 új ruhadesignt,ami 1 füzetben skiccként létezik,de vki meglátja,lenyúlja és meggazdagodik belőle (most tekintsünk el attól,hogy levédte-nem védte le,stb.)akkor az szellemi tulajdon lopása vagy sem? (bár maga a vázlat nem került eltulajdonításra,de az 5let igen) Vagy ez inkább a szemfüles kategória? Ipari kémkedésnél prototípus tervrajzának lemásolása-lefotózása-szkennelése,etc. lopás vagy sem?
A plagizálás lopás-e vagy sem?
2008. máj. 09. 17:14 | válasz | #36
Ha kinyírnák, akkor még mindíg ott lenne az smsweb.
2008. máj. 09. 17:13 | válasz | #35
Még véletlenül sem, mondom hogy szellemi tulajdon nem létezik és ennek semmi köze ideológiához. Ha valami nem határozható meg az adott dolog keretei között akkor az már nem az. A tulajdon alapvető tulajdonsága, hogy lopható. A lopás definiciója pedig nem alkalmazható valamire ami nem tulajdon. Vagyis valamit csak akkor lehet lopni ha tulajdonost cserél. Ha az akció után (nevezzük ezt az egyszerűség kedvéért lopásnak) mindkét félnél megmarad az adott dolog akkor lopás nem történt, tehát az akció nem lopás. Ugyanakkor nem lehet pl. megosztásról sem beszélni mert a megosztás definiciója alapjában, hogy egy ideig te használod egy ideig én, de nem használhatjuk egy időben. Szóval itt nagyon beteges a helyzet, mert sem lopni sem megosztani nem lehet és mégis pofátlanul tulajdonnak nevezik. Pedig a már maga a törvény a nevégen mondja "Copyright" vagyis másolásról van szó nem lopásról, nem megosztásról hanem másolásról. És másolni tulajdont szintén nem lehet, mert ha valami másolható akkor az nem tulajdon. Ez nem ideológiai kérdés ez logikai, matematikai kérdés amely egyszerűen látható. Persze matematikai és logikai oldalról nem vizsgál ma senki semmit minden csupán érdekek harca, ki a fenét érdekel az erkölcs és a logika, fő a 110 millió dollár a kézben.

Én színtiszta kapitalista beállítottságú vagyok és tudom, hogy a nyereség talán a legfontosabb dolog az életben mert az nélkül semmi sem működhet... de kérem legyünk nyereségesek úgy, hogy valami értékeset csinálunk amivel mások életét szebbé, jobbá tesszük (és ezért ők a saját nyereségük egy részét nekünk adják cserébe) és nem pedig úgy, hogy valakinek a fejére állunk mert érdekeinket jobban tudjuk ráerőszakolni mint ő az saját érdekeit miránk. Erről szól ma a világ a kérdés ki győzütt és nem pedig kinek van igaza és mi erkölcsi és mi logikus... sajnos.
2008. máj. 09. 16:30 | válasz | #34
Ez csak ideológiai probléma.
Át kell írni a törvényt és a szellemi tulajdonra nem vonatkozna a lopás fogalma,
viszont kitalálhatnak egy új fogalmat,
pl.: szellemi tulajdonon elkövetett jogtalan haszonszerzés...
ebbe mondjuk nem férne bele a letöltés, de a pénzért terjesztés igen,
és végül is az okozza a tényleges kárt.
2008. máj. 09. 16:17 | galéria | válasz | #33
legalábbis én pár $-t nagyon szívesen hozzájárulnék, sok örömet okozott nekem az oldal
2008. máj. 09. 16:16 | galéria | válasz | #32
ha mégis kikell fizetniük, felraknak a honlapra egy paypales támogató linket, pár hét alatt összedobnák sztem a pénzt:)
2008. máj. 09. 15:56 | válasz | #31
Szerintem meg olvassanak egy kis John Locke-t, Thomas Paine-t, Thomas Jefferson-t, Frederic Bastiat-ot stb. és tanulják már meg azt amit okos emberek 200 évvel ezelőtt is tudtak, hogy nem létezik IP. Létezik alkotás de nem alkalmazható rá a "tulajdon" mert nem lehet lopni. A lopás annyit jelent, hogy A-nak van és B-nek nincs de miután B lopást követett el, B-nek van és A-nak többé nincs. Itt nem azt mondom, hogy most egy alkotást ingyen kell adni, csak azt mondom, hogy nem tulajdon. Lehet-e érte pénzt kérni? Persze, hogy lehet, verésért is lehet pénzt kérni meg tanácsért is de egyik sem tulajdon. És ha nem tulajdon akkor miért akarják a tulajdonjogi eljárásokat alkalmazni.

Különben mennyen a zenész minden este muzsikálni és a belépőjegyekből pontosan ojan jó megfol élni mint én a melóbajárástól vagy Józsi bácsi a szántásból, vetésből.
2008. máj. 09. 15:49 | válasz | #30
értem... ezt nem tudtam... már tudom :) annyira nem vagyok szakértő a témában, de nagy hülyeséget azért nem írtam :)
2008. máj. 09. 14:55 | válasz | #29
Szerintem a jogvédők menjenek vissza az időbe és nyírják ki Bram Cohent.
Ez a megoldás!
Mardel  
2008. máj. 09. 14:48 | galéria | válasz | #28
p2p: terheléseloszlásra épülő adatküldés, amikor nem egy helyről megy a másiknak a teljes adat, hanem felbontják a nagy teljes adatot kis csomagokra, és ezeket lehet csereberélni. Akinek megvan a csomag, feltöltheti másoknak, akinek meg kell, az bárkitől beszerezheti ugyanezt a csomagot, mert illeszkedni fog. Így érhető el, hogy amíg egy ember mondjuk szed valamit, akkor azok a csomagok, amiket kap, azzal beszáll és tölti fel azoknak, akiknek pont az nincs még meg, és közben kapja meg azokat, amik meg neki nincsennek.

Nem egészen így van. DC++ is p2p kategória és az alap kliens mégis csak egy embertől enged letölteni.Amit írtál az kb. csak a bittorrent működése és, hogy miért alkotta meg Bram Cohen. De nem mindegyik technológia működik ennyire hatékonyan...
2008. máj. 09. 14:43 | válasz | #27
Az igaz, hogy egy-egy torrentoldal bezárása nem jó megoldás, de pl kínában tizenévesek jelentik fel jutalomért cserébe a társaikat, sok országban letiltják az internetről az illegális fájlcserélőket, azok a megoldások tényleg hatásosak.
2008. máj. 09. 13:33 | válasz | #26
Az USA-ban nagyon szar élni ezt nem tudtad ? Jahhm kérem aki a filmeken nevelkedik :D ... Talán nézd meg a nyomornegyedeket , ott már élesben megy az egészségbiztosítós biznisz .. ha nem fizetsz eleget , nem vagy jogosult különböző műtétekre vagy kezelésekre illetve gyógyszerekre :D mondhatnék még nagyon sokmindent , de lényegtelen ..
2008. máj. 09. 13:31 | válasz | #25
Aki csak a bűnöst itéli el és csak az ártatlant menti fel annak igazából nincsen hatalma -'(az alkoholizmus titkos története c. könyvből)

Amerikának még van.
2008. máj. 09. 13:18 | válasz | #24
Te csak ne adj nekik ötleteket!
Narxis  
2008. máj. 09. 13:11 | válasz | #23
Nagyon kevered a kettőt. Kína ideológia alapján SZŰRI az internetet, míg Amerikában akkor korlátoznak ha megfelelő pénzt adsz megfelelő helyre, és nem tartalmat hanem technológiát korlátoznak. Ha nem érdekelt egy befolyásos ember a korlátozásban akkor Amerikában le se szarják, azt csinálsz amit akarsz.
2008. máj. 09. 13:03 | válasz | #22
Minden warez amiből a kiadók nem látnak pénzt:D Ha van a neten olyan rész amiből nem szereztek eddig pénzt az illegális, vagy fizessenek nekik.

Szerintem a sok barom jogvédő nemsokárra a monitorokat is adóztatni fogja, mert azon meg lehet nézni a másolt illegális cuccokat.

Azt észrevettétek hogy egyre jobban korlátozza az USA a saját polgárainak a nethozzáférését? Mint kína csak itt mindenféle baromságok mögé bújtatják az ügyet, és így érik el hogy ne juthass olyan tartalmakhoz ami szerintük nem megfelelő. Kínában legalább felvállalják hogy korlátozzák a nép neten való információszerzését. Amerika= képmutató pénzéhes barmok országa lett(Bush a legjobb példa).
2008. máj. 09. 12:52 | válasz | #21
ez ellen sokan úgy próbálnak védekezni, hogy nem is tárolják a felhasználói adatokat, amik relevánsak lennének (pl IP)
2008. máj. 09. 12:51 | válasz | #20
persze hogy van...

warez: illegális másolata programoknak, amiket az ember letölthet, és használhat anélkül, hogy megvenné a programot/zenét/filmet...stb. Hogy ezért valaki pénz kér, vagy sem, rajta múlik

p2p: terheléseloszlásra épülő adatküldés, amikor nem egy helyről megy a másiknak a teljes adat, hanem felbontják a nagy teljes adatot kis csomagokra, és ezeket lehet csereberélni. Akinek megvan a csomag, feltöltheti másoknak, akinek meg kell, az bárkitől beszerezheti ugyanezt a csomagot, mert illeszkedni fog. Így érhető el, hogy amíg egy ember mondjuk szed valamit, akkor azok a csomagok, amiket kap, azzal beszáll és tölti fel azoknak, akiknek pont az nincs még meg, és közben kapja meg azokat, amik meg neki nincsennek.
2008. máj. 09. 12:49 | válasz | #19
...hogy ne lehessen...
2008. máj. 09. 12:49 | válasz | #18
Állítólag azért tudták megsexuálni őket, mert:
- trükköltek a filenevekkel, hogy lehessen automata szűrést csinálni
- törölték a felhasználói adatokat, amivel akadályozták a nyomozást
ziipp  
2008. máj. 09. 12:41 | válasz | #17
Végülis igen... A bittorrent egy kliens, amit többek között warezra is használhatnak, de rengeteg más helyen is használják... Ott ahol várhatóan túl nagy lesz a terhelés a szerveren és összeomolna, inkább kirakják torrentre azt hadd menjen. Pl. NIN albumai, WoW patch, ezek jutnak most így eszembe.

Viszont ilyen alapon a http is ~ warez, mert onnan is lehet leszedni illegális cuccokat.
2008. máj. 09. 12:39 | válasz | #16
a torrentspy-t nem ismertem, akkor arra lehet nem vonatkozik amit írtam :)

én arra gondoltam hogy az én szememben a warez az smsweb meg a hasonlók, ahol pénzt csinálnak a letöltésekből. míg a p2p egy ingyenes dolog, hogy pistikének meglegyen a napi betevő sorozata, filmje, játéka. ezért szerintem nem szerencsés keverni a kettőt. az megint más kérdés hogy néhány torrentoldalon elterjedt a "vegyél feltöltést emelt díjas sms-ért", ez szerintem rossz hatással van az egész p2p-re, és közelít a warezhoz.
ziipp  
2008. máj. 09. 12:38 | válasz | #15
Ja, csak nem bizonyítható egyértelműen hogy a fájlmegszotás károsítaná őket.

Egyre szarabb lehet USA-ban élni. Ilyenkor felértékelődik bennem Magyarország, ahol mindent lehet. :] Az üzemeltetők helyében én kalap-kabát elhagynám a Amerikát. :b Persze csak akkor, ha a csődeljárással nem elégszenek meg, és ténylegesen börtönbe akarnának küldeni.
2008. máj. 09. 12:27 | válasz | #14
Végül is vehetjük úgy is, hogy egybemosódik a kettő, mivel az utóbbit felhasználva valósítják meg az elsőt. :)
2008. máj. 09. 12:27 | válasz | #13
az okés, de a szíved mélyén érzed, hogy a torrentspy nem a legális adatairól volt híres :)... És őket nem érdekli, hogy volt egy pár jogtiszta dolog is rajta, nekik a céljuk a saját káruk okozóinak eltűntetése...
mindamellett, hogy a p2p elosztás nagyon jó dolog, és sokan használják legális célokra is...
2008. máj. 09. 12:22 | válasz | #12
a warez meg a p2p az ég és föld
2008. máj. 09. 12:21 | válasz | #11
Ez dúrva, mert iyen alapon több 100 (1000?) oldalt kéne agyonbüntetni. Viszont ha a server (esetleg annak üzemeltetője) külföldi, akkor nem perelhető szvsz... ezek után mi az értelme az egész pereskedésnek ??!
2008. máj. 09. 12:17 | válasz | #10
ne cseszegesség a warez társadalmat... ahogy a harcosok klubjában is mondták:
"azokat az embereket üldözöd akik kiszolgálnak?
mi főzzük a kajádat, mi visszük el a szemetedet, mi szereljük a telefont, mi viszünk kórházba. És éjjel... mi őrizzük az álmodat."
:D :D
2008. máj. 09. 12:11 | válasz | #9
Az MPAA harca a torrentoldalakkal szemben olyan mint Héraklész és a hidra küzdelme. Azzal a különbséggel hogy az MPAA nem nyerhet :)
tmisi  
2008. máj. 09. 11:44 | galéria | válasz | #8
és még nem is beszéltünk az újonnan alakuló szájtokról
2008. máj. 09. 11:28 | válasz | #7
20 milliárd forintnak megfelelő összeg a követelés. Az MPAA húzzon el a bús #***ba.
A szóvivőnek pedig kívánok sok-sok kiéhezett börtönlakót...

2008. máj. 09. 11:20 | válasz | #6
A torrentspy nem volt nagy durranás, rengeteg kamu dolog volt ott. Vannak és voltak is sokkal jobbak.
JL666  
2008. máj. 09. 10:05 | válasz | #5
megszünt a torrentspy, a felhasználók átmentek az isohunthoz, ha az is megszűnik, majd mennek a sumotorrentre, utána a torrentscan-re und so weiter...
lally  
2008. máj. 09. 09:56 | válasz | #4
... bezzeg, a;
Jenki-MULTIs "Jupiter"-cégei, már legálisan is fenyegethetnek
(Bacikkal ->) *VÍRUS*sal, torrenteket ?!! -s ezt persze, hogy még;
Be is tartották ?!
( 2007.dec -óta, privátként, többször is tapasztalhattuk pl: ISO -fájloknál.)

-ha a: *... beszari egy alak vagy !*-ért, már 3 év SITT is jár;
Hol vagy ilyenkor, ThE: BSA ?!


2008. máj. 09. 09:51 | válasz | #3
Hát a piratebay-esek nincsenek beszarva. Legalábbis nagyon nagy az arcuk xD
http://torrentfreak.com/mpaa-demands-15-million-from-the-pirate-bay-080508/

They know they are losing, and try to make us look like big criminals by adding some zeros to a claim for a made-up crime

The worst thing is that I lost 100 kronor on a bet on the number they would come up with,” Sunde added. “And, it sucks that they didn’t claim more than for Napster and the other sites. It’s cooler to break the record.

kb: ....Szar, hogy tőlünk nem követeltek többet, mint a többi oldaltól.. Fasza dolog lenne új rekordot beállítani. :P

xD Hát ezek hülyék :DD

ja, meg, hogy ez a Monique Wadsted számít rá, hogy majd a piratebay-es fanbójok és görlök majd jól meghekkelik a gépét, meg ilyesmik..
..szegény
Narxis  
2008. máj. 09. 09:07 | válasz | #2
Hát ez eléggé precedens szagú, simán el tudom képzelni, hogy a folyamatban lévő jogvédők vs. torrentoldalak perekben hasonlóan fognak ítélkezni a bíróságok.
nenad  
2008. máj. 09. 09:02 | galéria | válasz | #1
áthelyezik őket más országokba, ez lesz a vége.