Japán megadóztatná az MP3-lejátszókat
2008. május 8. 10:40, csütörtök
A szigetország kormánya az egyéb hordozható lejátszóknál már régóta meglévő díjakat terjesztené ki a digitális megoldásokra, mintegy kárpótolva az illegális másolatok miatt a szerzői jogokat birtokló cégeket.

Hirdetés

A hírről egyszerre több forrás is beszámolt, mégpedig a japán Asahi Shimbun napilapra hivatkozva. Ez utóbbi ugyanis arról értesült, hogy a kulturális ügyekért felelős hivatal az MP3-lejátszók gyártóit szeretné rákényszeríteni a licencdíjak megfizetésére, ezen díjakat pedig az esetleges siker esetén minden bizonnyal áthárítják majd a vásárlókra. A következmény a lejátszók árának megugrása lesz.

A japán kormányzat már 1993-ban sikeresen bevonta a körbe az akkor elterjedt készülékeket, a mini-disc lejátszókat, illetve a kazettás megoldásokat. A licencdíjak általában a készülékek teljes árának néhány százalékát jelentik, ez azonban eddig még nem terjedt ki a digitális változatokra, amelyek saját beépített háttértárolóval érkeznek. Igaz, ezen 2005-ben már megpróbáltak változtatni, az akkori kísérlet azonban sikertelen maradt, és a régi intézkedés továbbra is érvényben van. Ez alapján évente mintegy 3 milliárd jent szednek be a gyártóktól, amelyet azután egy központi szerven keresztül osztanak szét a jogtulajdonosok között.

A japán lap szerint pontos, hivatalos tarifát egyelőre nem neveztek meg, ám ez több száz jenre rúghat az egyes készülékeknél. Nem kétséges, hogy a gyártók ezúttal is a fogyasztókra hárítják majd a költségeket, vagyis a szigetországban az árak emelkedésével kell majd számolni. A magyarázat szerint a jogtulajdonosokat kompenzálni kell az illegális másolatok terjedése miatt, pláne hogy ezen hordozható készülékek nagyot lendítenek ezen.

Szakértők attól tartanak, hogy az esetleges japán siker hasonló lépés megtételére biztatja majd a brit Music Business Group elnevezésű csoportot, amely a példa követésére szeretné rábírni a brit kormányt. Ők még áprilisban javasolták a díj kiszabását, egyelőre sikertelenül.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. máj. 08. 22:12 | galéria | válasz | #14
ez nem nagy hír, nálunk már régóta ez van
2008. máj. 08. 18:55 | válasz | #13
Német anonym proxy, aztán ennyi.
Amcir  
2008. máj. 08. 17:17 | válasz | #12
vag yot van még pl a gpl licensz.
2008. máj. 08. 16:37 | galéria | válasz | #11
Sziasztok. Nem tudom, hogy figyeltétek-e a www.comedycentral.de -n pl. ezt:

http://www.comedycentral.de/index.php/Video/Detail/vid/549684/playerMode/fullscreen

csak egy példa, ... ezekszerint sikerrel jártak a kedves német politikusok?
Az okostojások nem gondoltak bele, hogy a külföldön élő német anyanyelvű emberkék ha megszeretnének nézni egy weblapot (amin már alkalmazták ezt) nem tudják megnézni, azért mert néhány okos emberkének a parlamentbe túl sok ideje volt.

cickany2   "Rest in Peace cickany2" 
2008. máj. 08. 15:01 | válasz | #10
Egyszer volt hol nem volt... volt egyszer egy bolygó ... Ezen a bolygón egyetlen értelmes lény élt .. nevezzük most ezt a lényt Internetnek. Élt éldegélt az Internet, a testét parányi, sok , magát okosnak hívő kis sejtecske építette fel.
Történt egyszer, hogy az Internet gondolt egyet és szeretett volna más bolygóra is elszaporodni osztódással és kiadta a parancsot a központi idegrendszeréből , néhány parányi sejtnek , hogy költözzön át másik bolygóra is. Eleinte a saját naprendszerében lévő bolygókon próbálkozott több kevesebb sikerrel...
Laslow  
2008. máj. 08. 14:30 | válasz | #9
Csinos-csinos, de az összes japán csaj így néz ki, nem? ;)
JL666  
2008. máj. 08. 13:57 | válasz | #8
röhejes 4 euró. kb. 1 hét alatt jött meg.(mivel ünnepek voltak múlt héten emiatt kicsit több). Azért röhejes 4 euró, mert németországból is sokan 16-17 euróért küldik.
2008. máj. 08. 13:52 | válasz | #7
Semmit nem szabad venni amiből ezek a jogvédők pénzt kapnak vagy warez, vagy creatice commons. Ha nem kapnak semmit 4-5 évig, akkor valsz elfogynak a milliárdok amit már összeloptak. Ha nem akkor mégegyszer ugyanez. Tuti nem veszek meg semmit boltban. Az adathordozókon már amúgy is keresnek. Akkor meg már kifizettem hogy azt töltök le rá amit akarok. Külön bemenni a boltba és megvenni bármilyen zenét, filmet nem fogok. Minek is tenném ha kifizettem az adathordozó árával hogy úgyis másolok. Ha alapból úgy kezelik a felhasználókat hogy azok úgyis bűnözők, akkor fogadják el hogy nem kapnak egy fillért sem mert szerintem meg ők rabolnak ki minket.
Narxis  
2008. máj. 08. 13:18 | válasz | #6
Mennyibe került a szállítás?
2008. máj. 08. 12:44 | válasz | #5
Én is inkább őt venném meg egy megadóztatott mp3 lejátszó helyett. :)
2008. máj. 08. 11:44 | válasz | #4
Nálunk meg már régóta van ezeken is adó, Artisjust matrica formájában. Legalább a japánokat is szivatják :D
JL666  
2008. máj. 08. 11:00 | válasz | #3
Majd megugrik a külföldi import. Ennyi. Pont most vettem mp3 lejáccót az ebay-en. Kanadából küldték. Franc fog 3x annyit fizetni a Médiamajomban. Mert hülye azért nem vagyok hogy ott vásároljak.
2008. máj. 08. 10:57 | válasz | #2
Teccik eza nő e!
2008. máj. 08. 10:55 | válasz | #1
Oh, naná, hogy a user fogja megfizetni ez 1 percig se kérdés a kérdés,csak az,hogy vajon mikor unja meg a talpas user a kizsákmányolást, és modja azt, hogy okés nem veszek mp3 lejátszot, viszont jogvédett tartalomért se fizetek 1 petákot se. Mert ugye Japánban azért kicsit többen vesznek jogtsiszta terméket mint a csoró országokban és már ott is keveslik a zsét a vérszívó jogvédők, nem tudom mit lesne az ilyen, ha azt modanák, hogy nesze tojás 20 forint, de mivel a saját tyukom ,,szellemi" terméke és a Paramunt Eggs képviseli fizessél darabonként pluszba 100 forintot, ha nem, rád küldjök a rántotta komandót és mehetsz Ms-nek a dutyiba feket villám mellé...