Nagytakarít a TV2 - Sorban szűnnek meg a műsorok
2008. május 7. 23:44, Szerda
A TV2 nem teketóriázott és kivágta a megújuló csatorna műsorrendjébe bele nem férő produkciókat. Bár fura, hogy épp azokat, melyek megverték az RTL Klubot.

Hirdetés

A TV2 úgy döntött, hogy a közönség kedvében akar járni és megszabadít pár, a közönség által kevésbé nézett műsort szenvedéseitől. Épp ezért a megújuló, őszre tervezett műsorrendnek hála a csatorna nem hosszabbította meg a szerződését három, szerda este 11-es műsor (Liptai Claudia Show, Mi kérünk elnézést, Médiacápa) gyártóival, mint ahogy az Igazság ára című játék, és az improvizációs Beugró is lekerül a képernyőről.


A lépés többek közt azért is érdekes, mert miközben olyan sajátgyártású bukások, mint a Kiválasztott vagy a Hal a tortán képernyőn maradnak, addig ezen műsorok többsége nem számít bukásnak, sőt! Ha a legutóbbi nézettségi adatokat tekintjük, akkor bizony a Liptai Claudia Show legutóbb magabiztosan páholta el az RTL Klub vele párhuzamosan futó Alias című akciósorozatát. Hasonlóképp cselekedett a Bagi-Nacsa pár műsora és a Sas József szellemében elkészült Mi kérünk elnézést is, sőt, a Beugró is megverte össznézettségben és a kereskedelmileg fontos 18-49-es korosztályban az RTL Klub sorozatát, az Asszonymaffiát. (A Beugró megmentéséért egyébként már netes petíciógyűjtés is indult.)

Mindezek fényében némileg furcsa, hogy éppen ezek a műsorok búcsúznak, hiszen a fent említett bukások (Kiválasztott, Hal a tortán) mellett például az Aktív, a Jóban rosszban, a Tények, a Popdaráló, sőt még az Irigy Hónaljmirigy Show is sorozatosan vereséget szenved a konkurenciától, azonban ezek helyzete egyelőre stabil, vagy legalábbis a csatorna nem húzta meg fölöttük a vészharangokat rögtönzött sajtóközleményekben.


Miközben az ember, az elsőre teljesen érthetetlen lépésen csodálkozik, azt azért halkan megjegyzi, hogy racionális lépést is vállalt mostanság a TV2, amikoris a még mindig látható "Miért néznéd mindig ugyanazt?"-szlogen szellemében a Barátok közt ellen hétköznaponként más és más sorozatokat rakott be. Ezek annak rendje és módja szerint megbuktak, így a csatorna, meglehetősen lassú reakcióidőt prezentálva, későbbi vetítési időpontot ígérve ezeket levette műsoráról, hogy a délutáni főzőcskés sávban megbukott Hal a tortán című gasztroreality-vel helyettesítse őket. (A lépés annyiban bevált, hogy a 20:00 és 21:00 közötti sáv átlagnézettségét 300 ezer nézővel növelte a csatorna.)

Jelen pillanatban egyébként a megszüntetett műsorok kiesésével már csak két biztos, RTL-verő pontja maradt a csatornának. Az egyik az immáron a Tengerészeti helyszínelők alcímet jogerősen is elvesztett NCIS, mely csodák-csodájára partiban van az RTL Klub Győzike című komédiájával és a 18-49-es, kereskedelmileg fontos korosztályban többször is megverte azt. (Persze nem árt megjegyezni, hogy a mért adatok szerint, hiszen sokan ezek hitelességét kétségbe vonják, de fogadjuk el, hogy az amerikai sorozat képes megverni a magyart.)


A másik "tuti" győztesnek pedig Doktor House számít, mely ősszel és télen szanaszét verte a Szökést (lehet, hogy a totális kudarc hatására az RTL nem is fogja forszírozni tovább a sorozat 21:00-s sugárzását). A fanyar humorú orvos mindössze a jelenleg idehaza (és egyébként világviszonylatban is) legnézettebb amerikai sorozatnak számító Miami helyszínelőkkel keveredett nagy nézettségi csatába, de általában legyőzte a napszemüveges floridai által vezetett laborosokat, mely így péntekre települt vissza, hogy a TV2 elitsorozatát, a Született feleségeket tiporja a földbe. A 3. évadjával nemsokára végző Ház doktor egyébként a szezonzáró után nem fog eltűnni, hanem ismétlésekkel tartja karban a szerda este kilences időpontot.

Egyelőre még nem tudni, hogy ősszel milyen lesz, hogy fog kinézni a nyertes műsorstruktúra a TV2-nél, de az biztos, hogy a programkészítőknek nagyon fel kell kötniük azt a bizonyos ruhadarabot, ha versenyben akarnak maradni az RTL Klubbal.
Kapcsolódó linkek
Megosztás |
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés





Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. szept. 04. 19:29 | válasz erre | #61
Hehe, a másik hírben pedig azt írják, hogy mindenben a TV2-t dicsérik.
baajos  
2008. szept. 04. 18:21 | galéria | válasz erre | #60
Régóta olvasom ezt a rovatot, Rtl-es elfogultsága egyértelmüen kiérezhető a sorokból. Gondolom ezt nem is titkolja, de így megkérdőjelezhető a szerző értékeléseinek objektivitása!
NeoMaN  
2008. máj. 16. 18:33 | válasz erre | #59
Úristen, Jakupcsek szerintem gusztustalan múmia tényleg. Remélem a feleséged nem olvassa a kommentedet... :))
Romel  
2008. máj. 16. 11:43 | válasz erre | #58
Nem szoktam tv-t nézni. Ha érdekelnek a hírek, neten elolvasom őket. Az ilyen unalmas adások meg maradjanak meg azoknak, akiknek ez a színvonala. Annyi, más értelmes, SZÓRAKOZTATÓ dologgal el lehet tölteni az időt (egy jó könyv - amit le sem tudsz tenni, egy hobbi amivel a fáradt gőzt kieresztheted, barátok, akiknek a társasága szellemileg feltölt) , hogy számomra gyász lenne ilyen jellegű műsorokat nézni. Személyes vélemény, gondoltam megosztom veletek.
Gascan  
2008. máj. 11. 22:02 | válasz erre | #57
Ez érdekes, eddig úgy gondoltam, hogy a kiválasztottat azért többen nézik, de ezek szerint még sem.

Ez a popdaráló viszont annyira ratyi, hogy arra már nehéz szavakat találni. Annyira erőltetett idiótaság, nem értem miért nem veszik ezt ott észre, egy-két rész után.

Engem az érdekelne, hogy a DR. House mit tudna kezdeni a Barátok köztel.
2008. máj. 11. 21:23 | válasz erre | #56
Jah, igen...Azért itthon megy a tv a család többi tagja miatt, és véletlen láttam a beugrót, de akkora egy fost...Tényleg vannak olyan emberek, akik ilyet néznek?AKiket ezek a balfaszok szorakoztatnak?(nagy mennyiségben?)
2008. máj. 11. 21:21 | válasz erre | #55
"Ha majd idősebb leszel és finomobbá, igényessebbé válik az ízlésed, ráébredsz, hogy a Jakupcsek erősen nem a múmia kategória"

Ebből csak az igaz :" ha majd idősebb leszel".Fiatalon is lehet vki, igényes.Ez nem kor kérdése nagyeszű. Jakupcsek meg egy lúzer múmia.Ahogy mondja a srác...Dehát, én meg azt mondom, h sokféle ember létezik, és minden szart el lehet adni.A kérdés, hogy mekkora "mennyiségben", mert ettől lesz az ötlet gazda, gazdag vagy méggazdagabb.Én egyébként egyik koszos reklámfertő csatornát sem nézem.Mozi, vagy dvd.
winnie  
2008. máj. 11. 07:16 | válasz erre | #54
"mindenki tudja", ó. mintha csak tévé létezne. ne csak tévében gondolkodj. míg antal imre például valóban rtl-hez köthető (miért lenne kivétel??), addig rengeteg sztár, aki megjelenik csatornafüggetlen. a prcikkek zöme egyébként sem címlapos - a címlap teljesen más állatfaj. jelenleg ugye van a 6 név, akik a címlapkedvencek és közülük csak a fele tévés név (ez ugye látszik a napi eladott példányszámok mozgásából)

de a mondandónmnak nem is ez volt a lényege, hanem hogy az újáásgelaádok rímelnek a tévés mérésekre.
Justil  
2008. máj. 11. 01:10 | válasz erre | #53
ne
nézzetek
tévét
...
2008. máj. 11. 00:25 | válasz erre | #52
"vagy a bulvárlapok (pl. blikk, story) több százezres példányszámait is "államilag hasmiítják"? (MUHAHA!) nem véletlenül van győző (vagy antal imre - nem egy kategória, csak példa) annyiszor címlapon, a blikk is tudja, hogy akkor megy jól a lap, ha ők virítanak ott."

Ezt te sem hiszed el, mindenki tudja, hogy a bulvárban megjelenő média sztárok (Lol) gyakorlatilag a csatornák által fizetett hírdetések, tök mindegy pozitív vagy negatív hangvételű. (Antal Imre pl. kivétel.)
2008. máj. 09. 22:23 | válasz erre | #51
Koncéntráljátok érősén!

Égy kéttő három buktá!

Hángosán kiábáld á féjédbén!

Ákárd!
hapi  
2008. máj. 09. 21:01 | válasz erre | #50
Itt jegyzem meg hogy az igéyesebb idősebb emberek nézzék meg a beugró című műsort. mind fent van a tv2.hu-n. Én sem nézek már tévét 1 percet sem mert hányingerem van ettől a hülyének nézős szartól amit manapság adnak. De a beugróban van értelem és inteligencia meg néha jó humor. szal azt megnézem neten mindig. Sajnos ebben az országban lehet Győzike a sztár meg Fekete Pákó énekes, és még sorolhatnám lásd Politikai élet...
Mardel  
2008. máj. 09. 17:27 | galéria | válasz erre | #49
Showder klubban nem kicsit kapott Jakupcsek: "Amit én nem értettem A nagy fogyásban, hogy Jakupcsek Gabriella mit csinált ott. Ő volt ez etalon? (példakép)."
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 
2008. máj. 09. 15:14 | galéria | válasz erre | #48
Ha majd idősebb leszel és finomobbá, igényessebbé válik az ízlésed, ráébredsz, hogy a Jakupcsek erősen nem a múmia kategória. Egy kellemes, elegáns, intelligens, szép NŐ. Amúgy 45 éves... szeretném, ha a feleségem 45 évesen ilyen megjelenéssel bírnia.
Persze a mai emotacskóknak, meg plázaribiknek múmia, de ezeket emberszámba se veszem
Su0my  
2008. máj. 09. 14:40 | válasz erre | #47
Ma már ha bemész az RTL-be/TV2-be, lehúzod a gatyád és odateszed a s*gged a homár orra alá, akkor Tv-s """"""""SZTÁR""""""""" lesz belőled.

RTL paff... Na meg ez a Palikosdi hogy élvezhetően közvetít, meg hogy ért hozzá.. Látszik a szellemi színvonal..

Szerintem amúgy pl Czollnerrel nincs igazán baj.

Jakupcseket meg verjék má agyon vagy aki d*gja a TV2 fejesei közül az tegye csak ettől még ne legyen már képernyőn, könyörgöm... Hülye múmia.
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 
2008. máj. 09. 12:51 | galéria | válasz erre | #46
Végre egy értelmes hsz :-D
24 órás kereskedelmi poreszcsatorna FTW!
Éppen spriccen lenne és hopp egy bébitápszer reklám, vagy annyit látsz, hogy a csaj megnyalja az ujjacskáját, elindul lefelé, majd egy inkontinencia felhívás következne.
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 
2008. máj. 09. 12:38 | galéria | válasz erre | #45
Xar neked, ha csak ezt a 2 csatornát ismered
ferceg  
2008. máj. 09. 10:07 | válasz erre | #44
A Beugrora van egy peticio, indexen, comment.com-on meg lehet talalni.
2008. máj. 09. 07:36 | válasz erre | #43
az jó hogy a tv2 ilyen hülye, leveszi a jó műsorokat(médiacápa, mi kérünk elnézést) viszont a szarokat fenn hagyja de az a baj hogy nincs mást nézni. marad az RTL meg a győzikécske
HöfEE  
2008. máj. 08. 23:26 | galéria | válasz erre | #42
Pedig szerintem Palik jól közvetít szeretem hallgatni. Sokkal élvezhetőbb vele végignézni egy unalmasabb versenyt mint ha más közvetíti, tudom, hogy egy rakás hülyeséget is szokott mondani de legalább izgalmasan közvetít.
Egyébként én meg már ettől kapok idegbajt, hogy ilyenkor mindig jön a sok "nemnézektévétmertszarcsakanetenélekmegadiscoverychannelen" emberke és elhordja az egész médiát a p*csába. Pedig a kereskedelmi csatornákon is vannak jó műsorok. Persze itt nem a Győzikére gondolok én sem elsősorban meg a Balázs showra.
2008. máj. 08. 23:07 | válasz erre | #41
A tv2 meg az rtl-club is egy kurva nagy szar!Hányok mind a két csatornától szün
jön meg teljesen,véglegesen
winnie  
2008. máj. 08. 21:46 | válasz erre | #40
nagy igazság. mázli, hogy ami nem sikeres és lekerül műsorról, az továbbra is letölthető a netről.
0nmo  
2008. máj. 08. 19:33 | válasz erre | #39
palik egy fasz. meg az egész magyar f1 közvetítés. újabban azt csinálom, hogy másnap letöltöm az angol műsort. enyhén szólva igényesebb. a collner meg szintén pöcs. nem értem miért ilyen gyökerek vannak ott. palik bevásárolta magát oké. gyuszi meg biztos "jó"barátja. igazi kimmentátorok kellenének nem ilyen debil marhák, akik nem is értenek az egészhez. komolyan mondom, rosszulvagyok, ha az a két nyámnyila veréb közvetít. a wéber valamivel jobb, meg nem mond akkora marhaságokat, de ő sem az igazi. egyépként az összes többi tv műsorra szarok nagyívben. egy nagy rakás szemét az összes. itt a net aztán csokkolom:D
2008. máj. 08. 19:25 | válasz erre | #38
kit izgat a szar Tv, ott az internet
2008. máj. 08. 18:31 | válasz erre | #37
"Bukás, vereséget szenved, szanaszét verte, földbe tiporja". Mintha nem is tévéműsorról lenne szó hanem élethalál harcról. Nem kell ennyire túllihegni a dolgot, elég gyerekes. Elég megelőzni az ellenfelet, nem kell eliminálni. Kb mintha a magyar politikáról szólna a cikk, lassan az egész életünket áthatja ez a mesterségesen gerjesztett düh, a másikat mindenáron legyűrni, kicsinálni minden téren. Oké verseny meg meg hasonló jelszavak, de valahol mégse normális a dolog. Most akkor utálom X csatornát és csakazértis Y-on nézem az akármilyen szar műsort mert ugye harc van a nézettségért...röhejes...
Amúgy a Vacsoracsata meg a Hal a tortán egyformán bárgyú műsor, kreativitás terén próbálnának villantani a kereskedelmi csatornák lehet nőne a nézettség.
2008. máj. 08. 17:57 | válasz erre | #36
Hát a TV2 már a nem rég végbevitt műsorváltásnál is kivette jó pár kedvenc sorozatomat(pl.Csillagkapu, JAG), de itt azért legalább néhány sz*rabb műsort is kivesznek. A Beugrót ugyan sose láttam, de abba legalább volt valami értelem. A Médiacápa nagyon jó műsor volt, nem tudom miért kell kivenni, főleg ha kenterbe verte RTL Klubos vetélytársát. Az Igazság ára egyébként is baromság volt, szóval nem is baj ha nem adják.
Egyébként a Győzike az nem sorozat, hanem egy SZ*R
robos  
2008. máj. 08. 16:17 | galéria | válasz erre | #35
"Én csak azt az egyet nem értem, ha csak kb 1-2 ezer emberke tv-jébe van beépítve ez a kütyü, ami azt rögzíti, h elyik csatornán mennyi időt és mikor lógtak , akkor ebből az 1-2 ezerből, h lesznek 100 ezrek???"

Hát ez egy jó kérdés, de erre is megvan a pontos számítás, h, h szorozzák fel, h kijöjjön a 1,5-2 milliós Gáspár nézettség...

Amúgy a tv nézettség mérésről egy pár szó:
A nézettség mérése országos szintű, reprezentatív minta alapján történik. A felmérésben résztvevő panel mérete 840 háztartás (amely kb. 2200 embert jelent). A paneltagok televíziókészülékenként kapnak egy olyan speciális távirányítót, amelyen minden családtagnak külön gombja van, amelyet tévénézése kezdetekor és végekor meg kell nyomnia, és amelynek jeleit a televíziókészüléken elhelyezett detektor fog. A detektor érzékeli az éppen nézett csatorna frekvenciáját is, amely jelet szintén rögzít. Az AGB Hungary definíciója szerint „tévénézőnek azok a személyek számítanak, akik bejelentkeznek a rendszerbe, azaz megnyomják a távirányítón az őket azonosító gombot, így jelezve, hogy elkezdték nézni a televíziót. Akkor tekintjük egy csatorna nézőjének a rendszerbe bejelentkezett személyt, ha legalább 15 másodpercet tölt az adott csatorna nézésével. Mindaddig nézőnek tekintjük, amíg ki nem jelentkezik a rendszerből. A nézőmérő rögzíti, hogy egy adott másodpercben kik televízióznak az adott háztartásban.
robos  
2008. máj. 08. 15:53 | galéria | válasz erre | #34
"mindig olyasmit olvasni, hogy "ez nem tetszik nekem, ergó igénytelen, sz*r, stb."

Vagyis ilyeneket többen írnak? Esetleg tömegek írják az ilyet? Akkor most milyen is a tömegek izlése?
2008. máj. 08. 15:41 | válasz erre | #33
én legtöbbször már csak azért kapcsolom be a tv-t, hogy ne a villanyt kapcsoljam fel, míg a számítógép elől az ágyig csoszogok.
hause, f1, smallville, inuyasha, tmnt, kb ennyi amit rendszeresen nézek + várom a csillagkapu új részeit. látható, hogy egyik csatornát sem részesítem előnyben, nekem a műsor számít.
palik meg ha egyszer ért hozzá, akkor nem korda gyurit fogják odatenni kommentátornak. azonkívül a forma 1 közvetítési jogába beletartozik, hogy nem szakíthatják meg, szóval még a PinP reklám is tilos volna, erről ennyit.
beletartozom a "kereskedelmileg fontos korosztályba", de a reklám helyett nálam az ár és a cimkére írottak számítanak.
"nyomokban mogyorót tartalmazhat" 4ever!!!
"cukormentes" üdítő cimkéjén: glükózt és fruktózt tartalmaz, persze a hülye nem érti, neki csak az számít, hogy ha a pacalpörkölt mellé ezt issza, akkor olyan lesz mint a dévid és a viktória beken.

csuszi  
2008. máj. 08. 15:09 | galéria | válasz erre | #32
soroljam?
forma-1 nincs kedvem leírni, de palik ahogy odakerült lehet utánanézni. enyhe korrupció. dakarral együtt. "megigérjük, hogy SOHA nem lesz reklám a forma-1 alatt" stb
foci a sikoltós idiótákkal. sporthíre knem adja, de foci vb az kell.
fókusz.
belterjes sztárcsinálás.
ahogy a volt dolgozóikkal bánnak.
ahogy szarrá vágják a filmeket.
van még vagy 20indok. de szerintem ezzel sokan tisztában vannak, csak leszarják...
winnie  
2008. máj. 08. 15:08 | válasz erre | #31
"És ezt mki tudja, h az eladott reklámidőből van a bevétel"

és a bevételből azok a műsorok, amelyek esetleg neked tetszenek (ha van ilyen), de mások szerint, ööö, hogy is volt, "nívótlan xar"-ok.

(tényleg, csak egy keresztkérdés. miért van mindenki meggyőződve, hogy az ő ízlése jó és a tömegeké sz*r? mindig olyasmit olvasni, hogy "ez nem tetszik nekem, ergó igénytelen, sz*r, stb.". én spec tisztában vagyok, hogy nem különösebben ász az ízlésem, sőt. de elvagyok vele:)
AZTA  
2008. máj. 08. 14:40 | válasz erre | #30
Azt azért hozzátenném hogy külön a győzike show is rengetek pénzt hoz a konyhára, mert minden egyes autót, bútort , de még kaját is a reklámozok adják nem kis pénzért nekik csak hogy a sok néző is lássa mit is kéne venniük.
robos  
2008. máj. 08. 14:11 | galéria | válasz erre | #29
Itt nem az időre akartam célozni, h mi megy többet, hanem, h mi a fő egy kertv-nek. És ezt mki tudja, h az eladott reklámidőből van a bevétel, nem abból, h pl. leadják a G.Győző roma lakosról készült nívótlan xart, hanem a közte lévő rekik hozzák a lóvét, ebből élnek...
winnie  
2008. máj. 08. 13:50 | válasz erre | #28
"Hát igen, mert mint tudjuk a kertv-k alapba reklámokat sugároznak, csak néha-néha megszakítják őket egyéb műsorokkal/filmekkel..."

ó, demagógia. politikus vagy?:) vagy csak elég régen néztél tévét. 60 percben csak 12 perc reklámot találsz nálunk.
robos  
2008. máj. 08. 13:36 | galéria | válasz erre | #27
"...nekik csak az számít hogy vmi olyat adjanak le amit sokan néznek és ebbol remélhetőleg egy része ottmaradjon reklámot is nézni..."

Hát igen, mert mint tudjuk a kertv-k alapba reklámokat sugároznak, csak néha-néha megszakítják őket egyéb műsorokkal/filmekkel...
2008. máj. 08. 13:28 | válasz erre | #26
"no danone, no francia árú, no rtl"

az első kettőt még értem is, de hogy mi alapján találtad ki ezt a 'no rtl' dolgot.. sokkal normálisabb filmek mennek rajta, már nem azért. de ha te vagy itt a faszagyerek, akkor hajrá :)
AZTA  
2008. máj. 08. 13:04 | válasz erre | #25
Sokan azt nem értik, hogy ha egy sorozatot kevesen néznek de azok kitartóan, az attol még nem fogja érdekelni a csatornát.. nekik csak az számít hogy vmi olyat adjanak le amit sokan néznek és ebbol remélhetőleg egy része ottmaradjon reklámot is nézni..

De azt meg én se értem hogy ilyen baginacsa meg liptai féle embereknek minek adnak minden bukás után másik műsort?
2008. máj. 08. 13:03 | galéria | válasz erre | #24
nemecsek ernő??? (N)(E)???
Zodd  
2008. máj. 08. 12:59 | válasz erre | #23
De a médiacápá-t mért kellet levenni????
winnie  
2008. máj. 08. 12:32 | válasz erre | #22
"És akkor még nem beszéltünk az államilag kért hamisításokról, pl lásd győzike, mindenki szídja, h cigány, meg utálják, mert egy iq bajnok, de valahogy egészen sokan nézik, na hogy is van ez?"

mindenki szidja? ne légy már szűklátókörű, ki a fejet a csőből. attól, hogy a környezetetben ezt hallod és a neten ezt olvasod, attól még a több párimllió emberből szerethetik sokan.

vagy a bulvárlapok (pl. blikk, story) több százezres példányszámait is "államilag hasmiítják"? (MUHAHA!) nem véletlenül van győző (vagy antal imre - nem egy kategória, csak példa) annyiszor címlapon, a blikk is tudja, hogy akkor megy jól a lap, ha ők virítanak ott. fura lenne, ha a közönség a tévében nem lenne rájuk kíváncsi, ha majd megvész, hogy olvasson róluk,
winnie  
2008. máj. 08. 12:29 | válasz erre | #21
"tőlünk nyugatabbra nem így gondolkodnak"

túlüml nyugatabbra úgy gondolkodnak, hogy ha egy műsor 1-2 adás alatt nem hoz nézettséget, elkaszálják.

ha már a sharknál tartunk. ha az usa-ban vagy máshol látják, hogy az 1. részt 900 ezren nézik, míg a konkurenciát 2 millióan, már második adás sem lett volna. nálunk 20-ig elmentek, még mielőtt azt mondták volna, hogy "hoppá, itt szopunk".

a helyzet benne érdekes párhuzam, hogy amerikában is épp most kezdik kinyírni a sharkot, mivel elrakták egy másik időpontra, mert nem nézték vasárnap, de mivel kedden sem nézik (illetve a másik keddi sorozatot, aminek a helyére került, többen nézik), ezért valszeg el fogják kaszálni. sajnos...
Adamul  
2008. máj. 08. 12:16 | válasz erre | #20
A kiválasztott tök jó, akkorákat lehet rajta röhögni... most felemelem az asztalt, 3..2..1... MŰKÖDJ!!! :D:D
kontar  
2008. máj. 08. 12:11 | válasz erre | #19
Ráadásul az 1-2 ezer emberkének valószínüleg nem csak az az egy Tv-je van, amibe a kütyü van, oda kapcsol valamire a másik TV-jén meg nézi a másik csatornát, és ebből vonjon le valaki következtetést milyen a nézettség.
2008. máj. 08. 11:57 | válasz erre | #18
É csak azt az egyet nem értem, ha csak kb 1-2 ezer emberke tv-jébe van beépítve ez a kütyü, ami azt rögzíti, h elyik csatornán mennyi időt és mikor lógtak , akkor ebből az 1-2 ezerből, h lesznek 100 ezrek???Jó félévente végeznek egy közvélemény kutatást is, de az még mindig nem az egész lakosság, hanem csak egy nagyon nagy átlag.És akkor még nem beszéltünk az államilag kért hamisításokról, pl lásd győzike, mindenki szídja, h cigány, meg utálják, mert egy iq bajnok, de valahogy egészen sokan nézik, na hogy is van ez?
eke  
2008. máj. 08. 11:53 | válasz erre | #17
Nem jelenik meg a kép..pediglen de megnéztem vóna
csuszi  
2008. máj. 08. 11:48 | galéria | válasz erre | #16
az ilyen hozzállás miatt nincs hatalma a vásárlónak. tőlünk nyugatabbra (nem vagyok nyugatfan nem azért mondom, de ott fejlettebb a társadalom, ez van:)) nem így gondolkodnak, így a tömegektől fosnak a szolgáltatók. na majd egyszer itt is;) tőlem a sok gyökér rég felfordult volna. bárki aki az elveim ellen vét egyszer is.
2008. máj. 08. 10:40 | válasz erre | #15
bakker
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. máj. 08. 10:28 | galéria | válasz erre | #14
:DDD
robos  
2008. máj. 08. 10:10 | galéria | válasz erre | #13
-p +k
robos  
2008. máj. 08. 10:10 | galéria | válasz erre | #12
Japupcsekről csak ennyit...
winnie  
2008. máj. 08. 10:08 | válasz erre | #11
tény, hogy sokkal hamarabb kellett volna, de mindegy, hogy 6 vagy 2 résszel az évad vége előtt teszik, meg, ha folytatják. ha bevárják azt a két részt (ki az a hülye, aki milliókat veszítene ezért?), akkor másik esti sorozat ér el oda, hogy "2 rész van hátra belőle". akkor azt is be kellene várni?

itthon a néző nem nagyon ismeri az évad fogalmét, csak azt, hogy van a sorozat vagy nincs. a shark volt, és megint lesz. a néző pedig megnézi a részt, amikor jön a folytatás. az, hogy egy rész az 1x21-es vagy a 2x04-es, nála nem fog sokat számítani.

"200ezret hozott. de vajon hányan utálják meg ilyen hozzáállással a csatornát?"

ez hol érdekli a csatornát, ha egyszer 200 ezren szerették meg újra, hogy nem sharkot, hanem olyat, amit ők is nézhetnek. (sőt, ha most 100e shark-néző bedurcizott, akkor az nem is 200e, hanem 300e új néző, ami még jobb a tv2-nek.)

attól, hogy te megutálod őket (bár én, ha tévét nézek, nem nézem meg előtte, hogy melyik csatornán van és mondom azt, hogy "affenébe, ez a tv2-n van, akkor nem szabad néznem, mert utálom őket, pedig úgy, de úgy megnézném.), nem mennek falnak. attól mennének falnak, ha az eddig 900 ezres esti nézettség 700 ezerre apadt volna, nem pedig 1,2M-ra nőtt volna.

bérmi műsor szűnik meg, kerül el, mindig százezrek háborognak, de attól még a többiek megnézik, ami a helyére kerül.

sok kicsi nagyon sokára fog sokra menni. sok kicsi ma még mindig csak sok kicsi.
csuszi  
2008. máj. 08. 09:44 | galéria | válasz erre | #10
ezt értem te drága. de két résszel az évad vége előtt???? és ráadásul az utolsó rész kell a 14. rész lezárásához.
200ezret hozott. de vajon hányan utálják meg ilyen hozzáállással a csatornát? lassacskán növekszik a tudatos vásárlók aránya a lakosságban. pl én évek óta mindent elvek alapján "veszek". no danone, no francia árú, no rtl,ha seggfej egy boltos többet oda nem megyek stbstb van még vagy ezer:). és egyre több ilyen ember van. sok kicsi sokra megy.
gabr   "Rest in Peace gabr" 
2008. máj. 08. 09:30 | galéria | válasz erre | #9
Tény: amiben Jakupcsek van, az megbukik!
emp  
2008. máj. 08. 09:28 | válasz erre | #8
Na hát én pont magasról lesza*om, hogy ki milyen nézettséget csinál, ki veri meg a másik a "kereskedelmileg fontos korosztályban". Ha jó egy műsor akkor megnézem, ha nem akkor nem. Ha Duna ad jó műsort akkor azt nézem, ha az Újkettes akkor azt...

Hab a tortán, hogy nincs TV-nk! :DDDDD Éljen az internet és a reklámmentes házimozizás!!!!
winnie  
2008. máj. 08. 09:15 | válasz erre | #7
mit nem értesz? azért, mert vesztett, a barátok köztöt kétszer annyian nézték. helyére jött egy másik műsor és máris 200 ezerrel többen nézik a csatornát.

de nem kell félni, mert még mindig a shark volt a legerősebb 8 órás sorozat, így a tv2 majd ad neki egy értelmesebb időpontot. remélhetőleg berakják a house után.
2008. máj. 08. 09:13 | válasz erre | #6
Gyuri12: A doktor house azért szerintem jó.
Csuszi: Úgy emlékszem hogy a shark 8 óra körül volt.
Most a "hal a tortán"-t (vagy mi a sz*rt) rakták oda,
mégpedig azért, mert azt senki sem nézte (rossz időpontban volt).
csuszi  
2008. máj. 08. 09:08 | galéria | válasz erre | #5
sharkot se értemmiért vették le....
JL666  
2008. máj. 08. 07:29 | válasz erre | #4
miért nem vetítenek poreszt?! Kicsit megugrana a nézettség! Jó ebídhez szól a nóta helyett poresz. Talán még a csökkenő lakosság tendenciája is megállna.
2008. máj. 08. 07:19 | válasz erre | #3
A TV2-őt temetni kell, voltak jó műsoraik,azokat leszedték. A szarokat meg hagyják. Így kell ezt elcseszni kérem szépen!
NSC  
2008. máj. 08. 06:29 | válasz erre | #2
bekaphatják ha leveszik a beugrót a műsorról.a kurva annyukat,végre volt egy jó kis műsor...szép volt tv2,nem csalódtam
2008. máj. 08. 01:14 | válasz erre | #1
a TV2 programigazgatója most pont az az ember aki az RTL Klubot tette naggyá kicsivel korábban..