A Yahoo tovább tárgyalna a Microsofttal
2008. május 7. 06:26, szerda
Tovább folytatódhat a két vállalat kapcsolatáról szóló szappanopera, legalábbis a keresőcég részéről, amely a hétvégi fejlemények után is nyitott a további tárgyalásokra. Kérdés, hogy mit gondolnak erről Redmondban.

Hirdetés

Jerry Yang, a Yahoo vezére érdekes kijelentésre szánta el magát, miután világossá vált, hogy a Microsoft nem hajlandó tovább versenyezni a keresőcég kegyeiért. A nagy befektetőkkel folytatott egyeztetésen ugyanis a csalódás volt az uralkodó hangulat, ezt pedig nem hagyhatta válasz nélkül a cég vezetése. A makacs, konok kitartás tehát most változhat, igaz arról nem esett szó, hogy hajlandóak lennének csökkenteni elvárásaikat.

Yang többek között elárulta, hogy továbbra is hajlandók folytatni a tárgyalásokat. Arra hivatkozott, hogy a Microsoft döntése váratlanul érte őket és nem a Yahoo felelős az ajánlat visszavonásáért. Véleménye szerint a szoftvercég nem fejezte be ami elkezdett, így kíváncsian várják a további fejleményeket. "A közös álláspont kialakítása felé vezető úton haladtunk előre, amikor szombaton felálltak az asztaltól. Ők kezdték a dolgot és most ők távoztak" - magyarázta a vezérigazgató. Hozzátette, hogy nyitottak a további tárgyalásokra, amennyiben a Microsoft valami újat tud mondani számukra.

Jerry Yang minden bizonnyal a részvényeseket akarta megnyugtatni, akik szűntelenül ostorozzák őt, mióta visszautasította a Microsoft 47,5 milliárd dolláros ajánlatát. Tovább kell növelni a vállalat értékét, és bár a Yahoo nem eladó, meg fogjuk hallgatni a jó ajánlatokat - mondta az interjúban. A cégvezető szerint a Yahoo alulértékelt, a legfontosabb cél pedig a hosszú távú versenyképesség megőrzése. Azonban Yangnak nem érdemes a hosszú táv miatt aggódnia: ha év végig nem ér el jelentős eredményeket, leváltják a cég éléről.

Az más kérdés, hogy mit gondolnak minderről Redmondban, miután hónapokon keresztül hiába küzdöttek - igaz, konokságban náluk sincs hiány, hiszen egészen az utolsó pillanatig nem voltak hajlandók megemelni az eredeti ajánlat összegét. A részvényenkénti 31 dolláros árat végül 33 dollárra emelték, ez azonban még mindig elmaradt a Yahoo 37 dolláros reményeitől. Yang szerint még a módosított ajánlat sem képviselte megfelelően a cég valós értékét - a valós részvényárfolyam eközben egyre csökkent, a visszalépést követően pedig 24,3 dollárra esett.

Egyes elemzők úgy vélik, hogy a még nagyobb zuhanás azért nem következett be, mert a befektetők egy része arra számít, hogy a Microsoft mégis visszatér a tárgyalóasztalhoz - hamarosan meglátjuk, igazuk volt-e.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. máj. 08. 14:35 | válasz | #3
"Arra hivatkozott, hogy a Microsoft döntése váratlanul érte őket és nem a Yahoo felelős az ajánlat visszavonásáért."
hát biztos igy van ki milyen szemszógből nézi
2008. máj. 07. 15:15 | válasz | #2
Jobban járna az MS, ha megvenné a Yahoo döntő többségét a tőzsdén, aztán meg megegyezne magával az egyesülésről.;)
2008. máj. 07. 11:39 | galéria | válasz | #1
ekkora egy ribanc céget, mint a Yahoo, srófolja az árat, mikor lelép a vőlegény rögtön rinyálni kezd,..a 24,3 dollár meg mindent elmond :/