Kvantumszemekkel látnak a madarak?
2008. május 5. 18:09, hétfő
Egy kvantum trükk húzódhat meg a madarak azon képessége mögött, mellyel képesek a Föld mágneses mezővonalai segítségével navigálni.

Hirdetés

Számos kutató állítja, hogy a madarak retinájuk fényérzékeny fehérjéin keresztül "látják" a mágneses mezőt. Az elmélet szerint, amikor egy foton eltalálja a szóban forgó proteinek egyikét egy ellentétes töltésű ionpárt hoz létre, melyek egy röpke pillanatra szétválnak, mielőtt újra összekapcsolódnának. Ezek az ionok egy kvantum tulajdonsággal, az úgynevezett spinnel rendelkező elektront tartalmaznak. Eleinte a spinek ellentétes irányokba mutatnak - egy mágneses mezőben viszont hajlamosak azonos irányba állni. Amikor az ionok újra összekapcsolódnak ez a rendeződés egy biokémiai reakciót vált ki, ami jelzi a madaraknak a mágneses mezőt. Ennek az elméletnek azonban van egy nagy hibája: hiányzik az összhang. Az ionok összekapcsolódása ugyanis látszólag tízszer gyorsabban megy végbe, mint amennyi idő alatt a Föld mágneses mezeje az elektronok spinjére hathat.

Egy görög kutató, a Heraklionban működő Krétai Egyetem munkatársa, Iannis Kominis úgy véli, hogy egy ismert kvantum hatás felturbózza a mágneses mező spinre gyakorolt hatását, így az idő összhangba kerülhet. A "kvantum Zeno" hatás akkor alakul ki, amikor ismétlődő méréseket végzünk egy kvantum rendszeren. A mérések alatt a részecskék különös módon nem változtatják állapotukat, mintha tudnák, hogy figyelik őket. Kominis számításai azt mutatják, hogy a két iont összehúzó erő is indukálhat Zeno effektust az elektronokon, ami lehetővé teheti a mágneses mezőnek a spinek összerendezését, miközben az ionok szétválva időszakosan legyőzik a zavaró zaj behatásokat a biokémiai környezetben, felerősítve a mágneses mező hatását.

Kominis és munkatársai korábban már bebizonyították, hogy a Zeno effektus képes megnövelni egy kvantum rendszer érzékenységét egy mágneses mezőre. A bizonyítékot egy sűrű gázzal megtöltött kamrából nyerték, ami rendkívül érzékeny atomi magnetométerként funkcionált. A szerkezeten olyan gyenge mágneses mezőt alkalmaztak, amit a legtöbb magnetométer képtelen lenne kimutatni, viszont a gáz rendkívüli sűrűségének köszönhetően a kutatóknak sikerült bizonyítaniuk, hogy az atomok ténylegesen mérik egymást, amikor összeütköznek és összességében megtartják az ugyanazon állapotba zárt részecskék spinjét.

Más kutatók kétlik, hogy a madarak szemében ilyen kvantum folyamatok mennének végbe. "Én kedvelem a merész hipotéziseket, de nem vagyok biztos abban, amit ez az elmélet magyaráz" - mondta Sonke Johnsen, az amerikai Duke Egyetem biológusa, aki rámutat, hogy az ionreakciós elméletnek nagyobb gondjai is vannak az idő rövidségén túl. "Egyáltalán nem világos, hogyan kaphatunk egy irány érzékelőt olyan molekulákból, melyek szabadon mozoghatnak és forognak" - tette hozzá. Más szavakkal a madarak lehet, hogy érzékelik magát a mágneses mezőt, az orientációját azonban a fenti elv szerint biztosan nem.

Thorsten Ritz a Kalifornia Egyetem fizikusa szerint azonban a görögök elméletének megvannak a maga érdemei. "Nagyon érdekes és érdemes lenne mélyrehatóbban tanulmányozni, azonban ahhoz, hogy elhiggyem, először gyakorlati kísérleteket szeretnék látni" - mondta.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. máj. 10. 15:51 | válasz | #79
JUhú...azt anyámék is elhitték:D próbáltam nekik magyarázgatni aztán bemondták hogy nemis volt igaz:D:D:D.
aRoma  
2008. máj. 08. 23:42 | válasz | #78
wazze, titkosszolgálati módszereket kell bevetni!:)))))
aRoma  
2008. máj. 08. 23:41 | válasz | #77
Ennek az elméletnek azonban van egy nagy hibája: hiányzik az összhang. Az ionok összekapcsolódása ugyanis látszólag tízszer gyorsabban megy végbe, mint amennyi idő alatt a Föld mágneses mezeje az elektronok spinjére hathat.

Iannis Kominis úgy véli, hogy egy ismert kvantum hatás felturbózza a mágneses mező spinre gyakorolt hatását, így az idő összhangba kerülhet. A "kvantum Zeno" hatás akkor alakul ki, amikor ismétlődő méréseket végzünk egy kvantum rendszeren. A mérések alatt a részecskék különös módon nem változtatják állapotukat, mintha tudnák, hogy figyelik őket.

2008. máj. 08. 18:24 | galéria | válasz | #76
Hát elég durva feltételezés ez a cikk :D
Én is inkább azt tartom logikusabbnak, hogy jó a tájékozódási képességük, és a fényforrás alapján is tájékozódnak.
De nem csak a madaraknál figyelhető meg nagyon jó tájékozódási képesség, hanem nagyon sok állatnál.
2008. máj. 08. 13:01 | válasz | #75
Látom az a galambos wiki link elkerülte a figyelmedet :p
2008. máj. 08. 11:00 | galéria | válasz | #74
Jogos: Occam borotva
nyisz-nyisz!
Piel  
2008. máj. 08. 07:00 | válasz | #73
Látom a kutatások során nem a legegyszerűbb dolgokat keresik magyarázatként. Miért kellene látnia egy madárnak a mágneses mezőt? Sokkal egyszerűbb magyarázata lehet a dolognak, hogy a madár is (ahogyan a rovarok is) az UV fénysugárzást érzékelik. Ez más intenzitást ad a földön a sarkok közelében és mást az egyenlítő környékén. Miért ne lehetne ez a magyarázat? Ja persze kelet - nyugat! Forog a föld, van nappal és éjszaka, ezt a madarak is érzékelik ám. Ők miért nem tudhatják, hogy egyik irányban felkel a nap, a másik irányban lenyugszik? Csak úgy ösztönösen, minden belemagyarázás nélkül?
2008. máj. 07. 15:01 | galéria | válasz | #72
Lásd: Józan Paraszti Ész (továbbiakban: JPÉ)
Turdus  
2008. máj. 07. 15:01 | válasz | #71
Nem azt vonom kétségbe, hogy érzékelik a mágneses vonalakat, csak ez a kvantum cuccos sántít nekem rettentő erősen. Egyébként szerintem konszenzusra jutottunk :-)
2008. máj. 07. 14:43 | válasz | #70
Az állatok esetében a közeli utaknál szvsz. simán lehet, hogy a tereptárgy megjegyző képességük működik. Távoliaknál (mint pl. a költöző madarak) pedig akár úgy is gondokodhatnak, mint a régi hajósok, hogy a csillagok állását nézik és azt kombinálják a tereptárgy megjegyző készségükkel. Ráadásul általában csoportosan vándorolnak, ergo az idősebbek vezethetik/segíthetik a fiatalabbakat az útkeresésben, hogy aztán a következőket már majd azok segítsék.
TommyC  
2008. máj. 07. 14:34 | galéria | válasz | #69
ha most lenne olyan smiley ami fogja saját fejét fájdalmába akkor most azt raknám ide.

"Isten nem játszik kockajátékot" <- Ez Einsteintől van idézve, de van egy másik híres idézete a végtelenségtől, ami most ideillik,csak nem akarom leírni, így az előzővel utalok rá.

De lehet h már ez is túl bonyolult lesz...
2008. máj. 07. 12:41 | válasz | #68
Igen, egyetértek abban, hogy több forrásból is kell ellenőrizni, és való igaz, hogy nem mindig minden igaz, de spec. ezt a galambok - mágneses vonalak témát elég sokan kutatták ahhoz, hogy ne lehessen csak úgy lehülyézni, aki ezt állítja.

"Mellesleg újabb érv jutott eszembe: ez azt jelentené, hogy a magasfeszültségű transzformátorok mellett (ahol az elektrotekercsek miatt tudvalevőleg torzulnak a mágneses terek) el kellene hogy tévedjenek a madarak. A tapasztalat nem ezt mutatja. "

Mint arra már korábban rávilágítottam, a madarak nem egyetlen érzékszervüket használják navigálásra, hanem sokat. Itt ha kiesik az egyik, még ott van a többi (nap, tereptárgyak, szagok).
Doktor Kotász     A felhasználó átmenetileg ki van tiltva. 
2008. máj. 07. 12:04 | válasz | #67
TommyC ne magyarázd meg!
Keverted, hogy ki mit írt, és nekem okoskodtál, amikor mást akartál kijavítani.
Pontosabban úgy cáfoltad azt amit írtam, hogy más szavait adtad a számba, és az kezdted el aláásni.
Turdus  
2008. máj. 07. 10:48 | válasz | #66
"Egy ismeretterjesztő filmről elfogadja az ember, hogy igazat mond"

Lelked rá. Én azért több forrásból is ellenőrzöm, mielőtt elhinném egy állítás igazát.
2008. máj. 07. 09:36 | válasz | #65
Jaj bazmeg, de ha semmit nem szabad elhinnem, akkor miért pont azt kellene, amit te linkelsz be? Egy ismeretterjesztő filmről elfogadja az ember, hogy igazat mond. Tudom, te jobban tudod, de engedtessék meg, hogy ne neked higgyek :p
Turdus  
2008. máj. 07. 09:34 | válasz | #64
"Az érzékszerveid zavara miatt nem tudod viszonyítani, így nem fogod tudni, hogy melyik az egyenes..."
Így van. Teljesen igazad van, erre utaltam. Egy kvantumiránytűt nem lehetne így összezavarni.

Mellesleg újabb érv jutott eszembe: ez azt jelentené, hogy a magasfeszültségű transzformátorok mellett (ahol az elektrotekercsek miatt tudvalevőleg torzulnak a mágneses terek) el kellene hogy tévedjenek a madarak. A tapasztalat nem ezt mutatja.
Turdus  
2008. máj. 07. 09:30 | válasz | #63
Nem tudom, hogy mennyi idős vagy, és hogy mennyit láttál a világból, de ismeretterjesztő filmet információforrásnak tekinteni elég balga dolog. Még BBC Élő bolygó sorozata (ami egyébként elég nívós) is beismerte, hogy stúdiófelvételeket és trükköket használt a készítés során, ergo nem a valóságot mutatta be (volt is botrány).

Mellesleg még régen néha megnéztem egy-két Spektrum és NG sorozatot, hát, köszönő viszonyban se voltak a valósággal. 5 részből 3 témaköréből konkrét ismerteteim voltak (nem érdemelték ki a az ismeretterjesztő jelzőt, az egyik a titkosításról szólt, na az úgy ahogy volt hülyeség volt), a maradék kettőt csak viszonyítani tudtam, de a hasonló színvonalat látva gondolom azok sem voltak mások. Ötletkeltőnek jók, de mint információforrásra hivatkozni rájuk... hát, nem is tudom.

Egyébként csináltak kísérletet, hogy totális hülyeséget adtak be ismeretterjesztő film formájában. A kísérletet 1990-ben itt magyarhonban is elvégezték, és az eredmény elkeserítő volt: 90% százalék elhitte a film mondanivalóját, annélkül, hogy utánnanézett volna.
egy utalás az mtv oldalán a kísérletre
2008. máj. 06. 20:21 | válasz | #62
Ez a kísérlet olyan mint ha téged beraknának egy olyan görbe szobába, ahol görbe a padló, a fal, a plafon, a berendezési tárgyak, plusz van a szobának egy jelentős dőlése egy irányba...
Majd elédraknak 3 farudat, hogy válaszd ki az egyeneset (csak nézve, nem megérintve)... Az érzékszerveid zavara miatt nem tudod viszonyítani, így nem fogod tudni, hogy melyik az egyenes...

Azaz.. ha több mindent használnak tájékozódásra, akkor valamennyire egymásra épít a tájékozás... És ha az egyik érzet mást mond mint a másik, az zavarokat okozhat...
2008. máj. 06. 19:39 | válasz | #61
"Bocs, én meg arra ugrok, valaki nem fogad el kísérletileg igazolt tényeket."

Má' bocsáss meg, de az, hgy valaki említ egy ismeretterjesztő filmet mint információforrást, erre te kvázi lehülyézed, megjegyzed, hogy az ilyen filmek mind hülyeségek, majd nagyképűen belöksz egy linket, mint az egyedüli teljes igazságot, arra meg én ugrok.

Amellett, hogy a kígyók pl. a kibocsátott hőt (is) látják, a cápák meg az élőlények által generált elektromágneses mezőket (is), nem tartom a mágneses vonalak érzékelésének képességét sem elképzelhetetlennek. Nem mondom, hogy vakon hiszek, de nem is utasítom el zsigerből, "csak mert ez hülyeség", mint azt te teszed a 29-es hozzászólásodban.
TommyC  
2008. máj. 06. 19:20 | galéria | válasz | #60
Turdus  
2008. máj. 06. 19:19 | válasz | #59
Bocs, én meg arra ugrok, valaki nem fogad el kísérletileg igazolt tényeket. Egyébként teljesen igazad van, egyáltalán nem biztos, hogy egyféleképp tájékozódnak, pont ezért is említettem a kérdéses szervet, amit kifelejtettek.

A tükrös kísélet egyébként a következő volt (még gimiben tanultuk, ezért nem tudok sajnos pontos linket adni hozzá, jó rég volt):
képzeljetek el egy nagy, kör alakú röptetőt, aminek az oldalain tükrös felületű, középen forgatható paletták vannak. A madarak helyesen érzékelték az északi irányt egészen addig, míg a tükrökkel 90 fokkal el nem térítették a napfényt, ami után ugyanúgy mozogtak, csak épp nyugathoz és nem északhoz képest.

Egyébként simán el tudom képzelni, hogyha jó erős verőfényes napsütés van, akkor nem hagyatkoznak más érzékszervre, csak akkor, ha nincs más mód.

Mindesetre tekintettel az élőlények által érzékelt spektrum léptékére eléggé skeptikus vagyok. Tekintettel arra, hogy minden érzékszerv sejtekből épül fel, ami többszázezer atomot tartalmaz, és istentudja hány kvantumot, elég hihetetlennek tűnik, hogy képesek érzékelni ilyen apró változást, márcsak az érzékszerv által szükségszerűen keltett zaj miatt is.
2008. máj. 06. 19:09 | válasz | #58
TommyC: Erre is van magyarázat (még mindig a wiki):
"
Various experiments suggest that different breeds of homing pigeons rely on different cues to different extents. Charles Walcott at Cornell was able to demonstrate that one strain of pigeons was confused by a magnetic anomaly in the Earth that had no effect on another strain of birds. "
+
"Some research also indicates that homing pigeons navigate by following roads and other man-made features, making 90 degree turns and following habitual routes, much the same way that humans navigate"

Azaz más rajok másra érzékenyek. Olyan is van, amit lentebb említett valaki, hogy megjegyzik a tereptárgyakat - ez talán biztosabb és pontosabb nekik - de ha ezt nem tehetik meg, akkor (a jelek szerint) a mágneses vonalak alapján tájékozódnak.
2008. máj. 06. 19:02 | válasz | #57
Jó nagy kamu az is.
2008. máj. 06. 19:00 | válasz | #56
Az állatok "BIOS"-ába (ösztön) nagyon sok minden be van kódolva. A költöző madarakéba például az is, hogy vándorolni kell egy évben kétszer is. De nem csak a madarakba van az ilyen költözés bekódolva. A császár pingvinek, egyes teknősök, halak, stb. rettenetes nagy távolságokat tesznek meg, elsősorban a szaporodás miatt. Ugye a halaknak és a teknősöknek nincsen fésű szerve, de szerintem még a pingvineknek sem, dacára, hogy a pingvinek is a madarak közé tartoznak. Ennek ellenére nagyon jól tudnak tájékozódni földön, vízben, levegőben. Szerintem ezt a tájékozódási képességet valami egészen más segíti, nem a fény, és még csak nem is a Föld mágneses tere. Valami olyan, amit még nem ismerünk. Sok dolgot nem ismerünk még, nincs ebben semmi különös.
TommyC  
2008. máj. 06. 18:58 | galéria | válasz | #55
Nyugi van.

Azért idéztem az előtted hozzászólót, mert azt írta, hogy abba a kisérletbe a galamboknak nem volt esélyük megfigyelni a terepet.

Erre Te azt állítottad : "Egyébként a gelembok sem mágneses vonalak mentén tájékozódnak, hanem a tereptárgyakat követik."

Ez viszont ellentmondd annak, amit lennebb egy kisérlet bizonyított, úgyhogy valahol sántít a dolog.Nem vagdalkozni akarok, senem osztanom az észt,hanem fel akartam hívni a figyelmed az előtted írtakra és könnyebb volt idézniem őt, mint újrafogalmazni. Nem értem miért kell háborognod, és támadnod.
mindenki olyan agresszív, ez nem vérre megy.
2008. máj. 06. 18:44 | válasz | #54
http://en.wikipedia.org/wiki/Homing_pigeon

"Some researchers believe that the map mechanism relies on the ability of birds to detect the Earth's magnetic field. Much of this work has been conducted by Rosthina and Wolfgang Witschko and has shown that alteration of magnetic fields around the home loft result in disrupted homing ability."

Magyarán mágneses mező alapján _is_ tájékozódhatnak, meg kb. 100 másik dolog alapján.
2008. máj. 06. 18:42 | galéria | válasz | #53
é-ter
2008. máj. 06. 18:33 | válasz | #52
Előző Turdusnak ment.
2008. máj. 06. 18:33 | válasz | #51
Arra nem gondolsz, hogy több érzékszervét is használhatja. Attól, hogy egy embernek kivágod a szemét, még fog tudni tájékozódni és környezetet észlelni valamennyire, de haza persze nem fog találni egy ismeretlen területről. Ezek alapján azt a következtetést levonni, hogy az embernek egy érzékszerve van, amivel tájékozódni tud, kissé elhamarkodott, nem? A legfontosabb, lehet, de nem az egyetlen.

Aki pedig gúnyolódással és személyeskedéssel akar vitázni, annak javaslom, változzon meg, mert így aligha veszik komolyan.
2008. máj. 06. 18:24 | galéria | válasz | #50
Én nem hiszem, hogy ezek a kis madárkák valamiféle 6. érzékkel rendelkeznének. Egyszerűen arról van szó, SZVSZ, hogy amikor jégkorszak volt, akkor muszáj volt télen lerepülni délre, mert hanem potty, és nyáron meg azért jöttek vissza északra, mert ott lent nagy volt a zsúfoltság. Ez így ment évmilliókon keresztül, és egyik generáció adta tovább a másiknak az utazási tippeket. Mert, ha csak úgy elengedsz egy nem kellően szocializálódott madarat, akkor nem fog ő sehova sem vándorolni.
Az meg, hogy kvantumszem, jó vicc, maholnap kitalálja valaki, hogy nanotechnológia van benne.
Turdus  
2008. máj. 06. 18:14 | válasz | #49
Te pedig a vakbeleddel gondolkodsz?
Arra próbáltam csak utalni, h mind a cikk, mind az ismeretterjesztő csatorna "kifelejtette" a madar szemének egy nagyon fontos részét, a fésű szervet, mintha az ott se volna...
Az pedig kísérletekkel bizonyított tény, hogy fény alapján tájékozódnak, nem pedig "ez nem így van, mert csak, és aki szerint igen, az meg hülye" hozzáállás. A kísérlettel empírikusan igazolt dolog nem "csak", és ha így hiszed, veled van a baj.
Zocsi  
2008. máj. 06. 17:38 | válasz | #48
Áhá! Köszi az infót!
Doktor Kotász     A felhasználó átmenetileg ki van tiltva. 
2008. máj. 06. 17:32 | válasz | #47
TommyC!
Az másnak a hozzászólása volt, amit beidéztél!
Abban a kísérletben, amiről én beszélek, a galamboknak időnként megmutatták, hogy merre járnak. Jó lenne, ha nem vagdalkozva osztanád az észt úgy, hogy fogalmad sincs mire válaszolsz!
2008. máj. 06. 17:13 | válasz | #46
Igen, ezt meg tudom erősíteni,
furcsának is találtam.

Majd a vasalós kísérlettel eljátszom valamikor.
TommyC  
2008. máj. 06. 16:41 | galéria | válasz | #45
nem neked írtam, hanme téged idéztelek (:
2008. máj. 06. 16:38 | válasz | #44
"ekkor nem láthattak tereptárgyakat"
Jaj má', születése óta repkedett azért párszor, különben nem tudna repülni pár100 km-t, nem születése óta van letakarva nyilvánvalóan, hanem az út időtartama alatt.
2008. máj. 06. 16:27 | válasz | #43
olvasgatva hozzászólásaitokat "rögeszmefutatásaitokat" elmentem és megkérdeztem a dologról egy galambot is, hátha ő többet tud a dologról. És láss csodát, csak bölcsen hallgatott és egyetlen titkát sem árulta el.
TommyC  
2008. máj. 06. 15:39 | galéria | válasz | #42
"Postagalambokat lefedett kalitkaban viszik, olyan kiserlet is volt, hogy egy lemezjatszon vegig forgattak kozben. Nem memoria-alapu, max. mikor mar a kozelben van, es felismeri a kornyeket."

ekkor nem láthattak tereptárgyakat
2008. máj. 06. 15:39 | galéria | válasz | #41
akarom mondani NAGYOBB
2008. máj. 06. 15:38 | galéria | válasz | #40
Az Egely kerék buktatója az, hogy a súlyosan beteg, magas lázban fekvő beteg életereje kisebb, mint egy átfázott, amúgy egészséges emberé.
Doktor Kotász     A felhasználó átmenetileg ki van tiltva. 
2008. máj. 06. 15:05 | válasz | #39
Egyébként a gelembok sem mágneses vonalak mentén tájékozódnak, hanem a tereptárgyakat követik. Egy kísérletben elvitték a galambokat cikk-cakkban, és jellegzetes tereptárgyakat mutattak nekik. Víztorony, vasútiátjáró, hegy, tó, stb. A tereptárgyak mentén repültek haza, és nem légvonalban. Ha a kísérletet sokszor megismételték, a galambok rájöttek, hogy kerülő úton jutottak haza, és újraszervezték az útjukat. A végén már közel légvonalban repültek, mert tudták mi hol van.
Doktor Kotász     A felhasználó átmenetileg ki van tiltva. 
2008. máj. 06. 14:58 | válasz | #38
"Érdekes módon sok ember (pl. én is) érezzük ha mondjuk bekapcsolod a tévét (CRT). Nagyon magas sípoló hangot hallat. Ez lehet szerkezeti eredetű, de az is lehet, hogy az elektromágneses tér teszi. Csak könnyen hozzá szokik az ember füle. Lusta népség az emberiség...
Szóval túl sok itt a kérdés Mr. Kominis..."

A tévé bekapcsolását azért hallod, mert az eltérítő tekercsek a sorfrekvencián rezegtetik a tekercs vasmagját, de okozhatja ezt az is, hogy a kondenzátorok lemezei rezegnek pont ezen a frekvencián.
A tekercs vasmagját éppen ezért öntik le műanyaggal. Ezzel is a rezgését próbálják meg csökkenteni.
2008. máj. 06. 14:32 | galéria | válasz | #37
Akkor nem jó helyen jársz.
Jobb ha tudod itt mindenki elméleti fizikus, matek zseni, biokémikus, pihenésképpen pedig elektronikával foglalkozik.
Aki nem, az biztosan meg van győzödve arról, hogy ha a világ nem érthető meg józan paraszti ésszel akkor az nincs is.
És a föld igenis lapos, isten teremtette, és mi vagyunk a világ közepe.
2008. máj. 06. 14:18 | válasz | #36
"nem lehet, hogy egyszerűen csak jó memóriájuk "

Postagalambokat lefedett kalitkaban viszik, olyan kiserlet is volt, hogy egy lemezjatszon vegig forgattak kozben. Nem memoria-alapu, max. mikor mar a kozelben van, es felismeri a kornyeket.
2008. máj. 06. 14:03 | válasz | #35
Az is érdekes, hogy van olyan kutya, amelyik visszatalál, és van, aki nem.

Bár annyira háziasított és túltenyésztett faj, hogy nem épp a legjobb kutatási alanynak.
brueni  
2008. máj. 06. 14:00 | válasz | #34
nem lehet, hogy egyszerűen csak jó memóriájuk és ösztöneik vannak?

mellesleg honnan tudjuk, hogy nem lehet érzékelni a mágneses erővonalakat úgy, mint pl a hallás, vagy szaglás

azonkívül, mi van, ha változnak az erővonalak irányai, görbületei, vízerek, satöbbik, a geológiai, tektonikai mozgások, meg egyéb emeberi beavatkozás, építkezés, mágnesvasút, tökömtudja mik miatt?
toto66  
2008. máj. 06. 13:50 | válasz | #33
A madarak pedig nem...
toto66  
2008. máj. 06. 13:49 | válasz | #32
A kutyáknál vizsgálták, hogy talál haza, nos azt a taktikát követi, ha ismeretlen helyen van, hogy spirális vonalban halad, mig ismerős helyre nem érkezik...
toto66  
2008. máj. 06. 13:47 | válasz | #31
A galambok érdekesk, mert hazatalálnak, nem csak észak és dél irányból, hanem kelet és nyugat irányból is...
Éjszakai szállításkor, illetve borult időben is.
Ehhez az embernek kevés az iránytű...
És a fény beesési szöge is kilőve...
2008. máj. 06. 13:29 | válasz | #30
Jah, hát Galilei bírálói sem néztek bele a távcsövébe, hiszen az úgysem lehetséges, amit mond. Mint köztudott, levegőnél nehezebb anyaggal sem lehet repülni, fölösleges ezzel kísérletezni. A föld meg lapos, és a világ közepe.

Gyengébbek kedvéért: nem foglalok állást a parajelenségekben, mindössze az ilyen bigott hozzáállástól ("ez nem így van, mert csak, és aki szerint igen, az meg hülye") megyek a falnak.
Turdus  
2008. máj. 06. 13:08 | válasz | #29
Ezért ne nézz ismeretterjesztő csatornákat, mert hülyeségeket beszélnek.
látás szerve
god25  
2008. máj. 06. 12:30 | válasz | #28
...de az is lehet, hogy az UFO-k kisérletezték ki a madarakat az emberek evoluciójának figyelemmel kisérésére...
god25  
2008. máj. 06. 12:28 | válasz | #27
Nem olvastam végig a fórumot, de már 100x volt egy műsor vmelyik ismeretterjesztő csatornán a galambokról. Ott pontosan elmondták, hogy apró vas "darabkák" (mikro-ferrit-lapkák) vannak a galambok fejében, amivel képesek a mágneses mezőt lokalizálni.
2008. máj. 06. 12:27 | válasz | #26
Ennek az egésznek semmi köze a mágneses erővonalak látáshoz, mert szerintem nem is látják. Még az sem biztos, hogy a mágneses erővonalak alapján tájékozódnak. A gólyák például mindig ugyanoda térnek vissza, és nem tartom valószínűnek, hogy a korábbi fészküket a mágneses erővonalak alapján találják meg.
Turdus  
2008. máj. 06. 12:24 | válasz | #25
Na már megint bulvár. Elkeserítő, komolyan.
Ad 1) a madarak NEM tudják érzékelni a mágnesességet, csak a fény beesési szögét, amit bizonyítottak is többször olyan kísérletekkel, melyben eltérítették a fényt tükrökkel, és lám, a madarak rossz irányba célozták meg északot. Ha mágnesességre figyelnének, ez nem fordulhatna elő.
Ad 2) mégis minek van ott a szemük mellett az ún. fésűszerv, ami tükéletesen alkalmas a beeső fény szögének mérésére?!?

Ennyit erről.
2008. máj. 06. 12:17 | válasz | #24
Miért ne lehetne egy olyan egyszerű megoldás, hogy a madaraknak genetikailag benne van (ill. inkább kialakul) az agyukban egy komplett Föld-térkép?

Pl. a macskáknak is olyan fejlett tájékozódási képességük van,
hogy még most sem értjük pontosan, hogy csinálják; viszont azt már tudjuk, hogy elképesztő 3d-memóriával rendelkeznek.

Lehet ilyesmi a madaraknál is,
csak nem egy generációs, hanem már a génekkel öröklődik,
ezzel még azt is meg lehetne magyarázni, hogy olykor miért "tévednek".
Pl. vándormadarak olyan helyekre is visszatérnek,
ahol több 10 vagy 100 ezer éve nincs szárazföld.
Pedig több száz generáció van a korábbi és a mostaniak között.

A Föld mágneses terének valamilyen érzékelése meg lehet, hogy adalék,
ahogy mi emberek is főként látással tájékozódunk,
de ezt nagy mértékben segíti a hallásunk is.
brueni  
2008. máj. 06. 08:45 | válasz | #23
mi az extra a madár szemében? az ember, vagy a tyúk szeme miért nem tudja ugyanezt? mindenkinek van fényérzékeny fehérjéje.
toto66  
2008. máj. 06. 07:51 | válasz | #22
Egyébként hallotam olyan kisérletről, hogy egy ketrecben tartott vándormadár viselkedését tanulmányozták, megváltoztatott mágneses erőtérben...
Az eredményre nem emlékszem...
toto66  
2008. máj. 06. 07:49 | válasz | #21
Miért cinkét raktak a címhez, az nem vándormadár...
Chocho  
2008. máj. 06. 06:19 | válasz | #20
Hát nem tudom... Ha az emberi test működését veszem figyelembe, az minden, csak nem egyszerű. Véleményem szerint ez a "túl bonyolult" érv nem más, mint indok arra, hogy még véletlenül se kelljen gondolkodni.
Zocsi  
2008. máj. 06. 03:58 | válasz | #19
És oké, hogy a madárkák elbújnak az eső elől, de mégis jó előre jelzők! Túl jók!
Zocsi  
2008. máj. 06. 03:56 | válasz | #18
Nekem ez a cikk kicsit olyan, mintha kényszerű érvekkel próbálnának egy máig ismeretlen dolgot megmagyarázni. Oké, hogy qvantum fizika áll mögötte, de akkor is belemagyarázás jellegű. Túl bonyolult az egész... És nem azért mert nem értjük. Szvsz a természet és minden, ami az eddig ismert univerzumban létrejött az egyszerűségre törekszik. Persze erről is van egy elég bonyi elméletem, de azt most inkább nem osztanám meg. Alapjában véve a madár szeme hasonló felépítésű a miénkhez. Miből gondolják, hogy kvázi látják a hullámokat a madarak? Szerintem sokkal egyszerűbben működhet a dolog és több, mint valószínű, hogy nem a szemükkel látják. Egyszerűen az idegrendszerük lehet annyira érzékeny, hogy érzik a mágneses vonalakat, vagy csak az északot (ugyebár a Föld pólusának rotációja megkergíti a madarakat). Vihar idején alacsonyan szállnak a madarak, majd a vihar kitörése előtt kiszámítható időben el is bújnak. Vajon miért? Lehet, hogy a EM vihar túl "hangos" nekik?
Érdekes módon sok ember (pl. én is) érezzük ha mondjuk bekapcsolod a tévét (CRT). Nagyon magas sípoló hangot hallat. Ez lehet szerkezeti eredetű, de az is lehet, hogy az elektromágneses tér teszi. Csak könnyen hozzá szokik az ember füle. Lusta népség az emberiség...
Szóval túl sok itt a kérdés Mr. Kominis...

<OFF> Hajrá roliika, én veled vagyok! </OFF>

TommyC  
2008. máj. 06. 00:36 | galéria | válasz | #17
de ha rájön h mindez nem igaz, akkor egy világ omlik benne össze...nem csoda, hogy menekül...
2008. máj. 06. 00:29 | válasz | #16
kérlek mutass már egy olyan videót ahol 1-2 méterről mozgatod, másrészt nem értem a 6os pontodat nem értem. a búra miben akadályozza meg ezen hullámok hatását? a kiskocsis analógiád helytelen.

".márpedig ha ez van akkor egyes atomok vagy anyagrészek nem pont ott vannak ahol épp állsz hanem bárhol..akár egyes részei Hawaion nyaralnak. :DD Nagyon kis részei. A tudatod pedig irányíthatja ezeket a kószáló részeket, mert a tudat mint olyan nem ennek a hullámtérnek a része amit most látunk, csak kicsit bele van ragadva."
ezek szerint ha lefedem búrával és mondjuk a búra alatt van egy kis körömdarabom, vagy egy hajszál akkor már működnie kéne, sőt még ennyi sem kell belőlem hogy ott legyen.
2008. máj. 05. 23:49 | válasz | #15
:) Jó a vizsgálat majdnem de alapvető problémák vannak vele.

Úgy közelíted meg a dolgot mint egy eszközt ami előállít valamit, és megnézed mi a bemenet és mit kapsz...pedig ha ismeretlennel állsz szemben nem biztos, hogy ez jó módszer.

1. Nézd meg a linkelt videót rakd össze magad, az Egely effektus alapján csináltam, működik ez is.

2. Vedd észre, hogy kéz nélkül 1-2 méter távolságból is működik a dolog, és figyeld meg, hogy bizony csak akkor mozog ha figyelsz rá.

4. Mivel a levegőt könnyebb megforgatni mint a hmm..."sűrűbb hullámokból" álló tárgyakat ezért először az kezd mozogni, és utána a kerék, de ebből nem következik, hogy bármelyik is forgatná a másikat.

5. Próbálkozhatsz, műkézzel, vagy bármilyen művi dologgal, ha te nem vagy egy helységben a kísérlet tárgyával, az vagy egyáltalán nem fog forogni, vagy nem úgy ahogy szeretnéd vagy elvárnád.

6. És végezetül a búrás dolog. Ha egy kiskocsit egy búrával lefedsz, és a búrát meglököd, miért várod, hogy a kocsi mozogjon???
Mozoghat, ha a búra pórusos szerkezetű, esetleg lyukak vannak rajta.

Megjegyzés: Ez egy régi felfedezés, de rossz volt régen is meg most is a megközelítése a dolognak. Ezt egy erdész vette először észre, és ő úgy gondolta, hogy minden élő anyagot jellemez egyfajta térerő ami forgatónyomatékot hoz létre.

Egely György szerint szintén minden élő anyag körül forgatónyomaték jön létre...hibás elképzelés, és könnyen ellenőrizhető.
Ha a linkelt videóm látható eszközt egy nagy búrába zárod, és mellé teszel egy békát ami valami élő füvön ül, a kerék meg sem fog mozdulni.

De most ne ragaszkodjunk már annyira a kerékhez...ha egy szívószálat egy vékony pohár száján annyira kiegyensúlyozol, hogy épp majdnem leesik, és távolabbról koncentrálsz rá, az le fog esni. Nem a nyomatéktól, hanem mert a tested atomjainak egy részre meglökte...nem nem csodás energia hanem atomok. Ugyanis a tudatod tudja irányítani a tested atomjainak egy részét. Ez kicsit vadul hangzik tudom..de gondolj bele...ha minden test energia hullámok tömege akkor van egy hullámhossza, és feltételezi hogy akkor van erősítés és kioltás is...márpedig ha ez van akkor egyes atomok vagy anyagrészek nem pont ott vannak ahol épp állsz hanem bárhol..akár egyes részei Hawaion nyaralnak. :DD Nagyon kis részei. A tudatod pedig irányíthatja ezeket a kószáló részeket, mert a tudat mint olyan nem ennek a hullámtérnek a része amit most látunk, csak kicsit bele van ragadva. Ez most megint vad volt.

Ha fogsz egy nagyon vékony de hosszú, nagyon kis tömegű fóliát, észreveheted, hogy csak akkor mozog ha akarod...1-2mm-t fog csak kimozdulni.
TommyC  
2008. máj. 05. 22:57 | galéria | válasz | #14
OFF (sry) - h lezárjuk

"DcsabaS_


Hááááát fiúk, a fene sem hinné, hogy ez a téma még mindig aktuális (:-)...
Pár éve volt nálunk (KFKI) is az Egely kerék, így volt alkalmam kipróbálni. (Használati utasításra nem emlékszem.) Leírnék egy-két dolgot, aztán mindenki kezdjen vele, amit akar. De mielőtt megtenném, rögzítem, hogy nem különösebben érdekel Iván Gábor, Egely György, vagy a vitájuk. Az Egely kereket úgy tekintem, mint egy eszközt, ami önmagában csinál valamit, és az a kérdés, hogy hogyan, és mire jó.
Na szóval:
1.) Amikor először megpillantottam a kereket, akkor a szükségtelennek tűnő bonyolultsága miatt az első gondolatom az volt, hogy talán valami csalás lehet a dologban. Ugyanis egy kereket nagyon sokféle trükkel lehet mozgatni, ha van egy kis elektronika és elem. (Márpedig van.) Lehet parányi indukciós tekercsekkel, lehet változó fegyverzetű kondenzátorokkal, kicsike szelepekkel, mechanikus rezgetéssel, lokális melegítéssel és még nagyon sokféle huncutsággal machinálni. Ezért az időm jó részét az vette el, hogy ezeket zártam ki (a cuccot is szétszedtem). A vizsgálódásom eredménye az volt, hogy nem láttam kimondottan csalásra irányuló próbálkozás nyomát. Amit láttam, az az volt, hogy a kerék igen könnyű, jól csapágyazott, a levegőbe jól belekapaszkodó (fogak), az elektronika pedig tényleg a számlálásra van használva, ami egyébként szükségtelen, de tudományosabb külsőt kölcsönöz az eszköznek (:-).
2.) Ezután nekiálltam kimondottan a forgást vizsgálni. Az hamar világossá vált, hogy időnként tényleg forog a kerék, és hogy van korreláció az emberi kéz és a forgás között. A természetes feltevés az, hogy a kéz befolyásoló hatása a következőkön alapulhat:
2.1.) legyezi a levegőt
2.2.) tereli a levegőt
2.3.) párásítja a levegőt
2.4.) melegíti és áramoltatja a levegőt (hőátadás)
2.5.) melegíti és mozgatja a kereket (hősugárzás)
2.6.) megváltoztatja a környező elektromos teret
3.) A legyező hatás 2.1.) ellen kis odafigyeléssel lehet védekezni, nem az okozza a forgást.
4.) Miután az eszközt leborítottam egy üvegbúrával, a forgás gyakorlatilag megszűnt. Ezért a 2.6.)-os effektus ki is esik, hiszen az üveg nem árnyékolja le az elektromos teret. (Azért kipróbáltam plexivel is, a hatás ugyanaz volt.)
Kipróbáltuk azt is, hogy enyhe vákuumban (1 torr környékén) mi történik. Ha a kerék korábban forgott, akkor sokkal lassabban állt le (a várakozásnak megfelelően), de ha egyszer leállt, akkor már nem indult el. Ez a légáramlások szerepét valószínűsíti.
5.) Erős fényű lámpákkal és lézerrel is megcsiklandoztuk a kereket, hátha mozgásba tudjuk hozni. (Ez elvben lehetséges, hiszen a lokálisan magasabb hőmérsékletű felületről a levegő molekulái jobban visszapattannak, és ez nagyobb impulzust ad neki.) Optimális esetben ehhez a fogak helyett lapátoknak kellene lenniük a keréken. A tapasztalat az volt, hogy a fogaskerék érdemben nem jött mozgásba. Ezért kizárható 2.5.), vagyis hogy a kerék forgásának az lenne az oka, hogy közvetlenül melegíti a kereket.
6.) A kéz párolgásának hatását úgy vizsgáltam, hogy felvettem egy vékony gumikesztyűt (az UHV vákuumtechnikában általánosan használatosat). Ez átengedi a kéz hőjét, de a külső felülete rendkívül tiszta, és nem párologtat vizet. A kereket ettől még lehetett mozgatni, szóval a 2.3.) párásítás nem szükséges a forgatáshoz, még ha lehet is valami szerepe.
7.) Maradt tehát a következő két természetes feltevésünk a kerék mozgatására:
2.2.) tereli a levegőt
2.4.) melegíti és áramoltatja a levegőt (hőátadás)
Minthogy a légáramlások szerepe ilyen nagynak tűnt, szárazjéggel (fagyott szén-dioxiddal) láthatóvá tettük őket. Ekkor közvetlenül látható volt a keréknek a légáramlásokkal való kapcsolata. Sajnos videó felvételt nem csináltunk (éppen nem volt kéznél kamera), az Egely kereket meg hamarosan vissza kellett adjam a gazdájának. Mindenesetre, akinek van kereke, és hozzá tud jutni szárazjéghez, esetleg folyékony és párolgó nitrogénhez, vagy valamivel tud alkalmas füstöt generálni, az megnézheti a kapcsolatot maga is. A kerék mozgása a várható fáziskéséssel mintegy követni igyekszik a légáramlatokat.
Volt ez utóbbi vizsgálatnak számomra is egy tanulsága. A légáramlás olyan, hogy amikor olyan gyenge, hogy szinte már nem is érzékeljük a kezünkkel, vagy az arcunkkal, akkor is nagyon gyors. (A lélegzésünk is nagyon zavaró lehet.) De nem csak hogy gyors, gyakran TURBULENS is. És most jön a lényeg: úgy tapasztaltam, hogy az Egely kerék hatékony mozgatása lényegében azon múlik, hogy ki milyen ügyesen tudja a kezével terelgetni, erősítgetni a turbulenciákat. A nehézséget az okozza, hogy ha nincs a levegő megfestve valamilyen füstszerű anyaggal, akkor nehéz manővereznünk, ugyanis a kerék csak jelentős fáziskéséssel követi a levegő mozgását. A stratégia mindenesetre az, hogy a kerék forgáának változásait kell minél hamarabb észlelnünk.
Visszatérve a kérdésre, hogy mire jó az Egely kerék, azt mondanám, hogy lényegében egy ügyességi játék, ezért alkalmas a gyakorlottság és a pillanatnyi koncentráló képesség tesztelésére. Persze, erre a célra alkalmas lehet az is, ha megpróbálunk ujjunk hegyén egyensúlyozni egy hosszú pálcát, vagy megpróbálunk egy fonálon lengő kis testet belelógatni egy nem sokkal nagyobb lyukba, vagy úgy próbálunk meg szorosan körberajzolni valamit, hogy ne érjünk hozzá, stb."

/OFF
NEXUS6  
2008. máj. 05. 22:39 | galéria | válasz | #13
Van aki vasalóval forgatja, vagy simán felmelegített testekkel.
Az Egely-kerék valszeg egy nagyon jó kis biofeedback cuccos, leméri, hogy mennyire tudsz akaratlagosan olyan dolgot irányítani, amit általában nem tudsz: a kezed hőmérsékletét. Namost ha így nézzük végül is tényleg méri, hogy mennyire vagy életerős, mert fáradtan, betegen valszeg nem tudsz erre olyan jól koncentrálni.
;)
2008. máj. 05. 22:27 | válasz | #12
Én kíváncsiságból vettem egy egely-kereket,
a korábban leírt módszert szintén kipróbáltam még évekkel ezelőtt.

Na, és valóban csak akkor forog, amikor leveszem róla a műanyag védőfedelet.

Viszont nem valószínű , hogy a légáramlat csinálja, mert van, hogy erősebben meg tudom forgatni (érintés nélkül, még mielőtt vkinek eszébe jut :) ),
mint amit a légáramlat magyarázna.

Szóval vannak még feltáratlan jelenségek.

Elnézést az offért
NEXUS6  
2008. máj. 05. 22:24 | galéria | válasz | #11
Igen, a jó témaválasztás a sikeres doktori legfontosabb feltétele! Ha olyanról írsz, amihez csak te értesz (vagy még te sem), akkor a bizottság nem tud komoly kérdéseket feltenni!:D
2008. máj. 05. 22:13 | galéria | válasz | #10
Valaki úgy néz ki megint PhD-t akar szerezni. Idegen civilizációkról, meg ilyenekről lehet a legjobb disszertációkat írni, úgysem lehet ellenőrizni.
NEXUS6  
2008. máj. 05. 22:12 | galéria | válasz | #9
Mondjuk ez is olyan kérdése a kvantumfizikának, amit magyarázni lehet, csak megérteni nem. Illetve a jelenség elfogadása olyan dolgokkal van összefüggésben, mint tudat, gondolat, vagy szabad akarat. A kavantummechanikáról elég sokat tudunk, de hogy mi köze a felsoroltakhoz arról meg semmit.

Egy biztos, hogy több olyan kvantummechanikai jelenség is van, aminek során egy bizonyos kvantumállapot megnöveli az azonos kvantumállapotok valószínűségét. A lézer is valahogy így működik.
Szerintem nincs itt semmi hókuszpókusz, csak éppen a világ nem 3+1 dimenzióra épül, hanem valszeg van két idő dimenzió is. A hullámfüggvény gyak az ilyen képzetes idő szerint párhuzamos világok között cikázó részecskék létezési valószínűségét jellemzi az adott világban. Bizonyos események csökkentik a részecskék/kvantumállapotok szabadságát, korlátozzák azt, hogy hány világban szóródnak szét ezért a "megjelenési frekvenciájuk" itt növekszik. De ez is csak egy értelmezés, bár elég sok matematikai segédfogalmat bele lehet építeni.
Szal Sliders rulez!;)))
TommyC  
2008. máj. 05. 22:05 | galéria | válasz | #8
roliika!

fedd le egy pohárral, és már nem megy!
az a helyzet h a kezeddel csak a levegő áramlatokat irányítod.De ha lefeded egy pohárral nem lesznek áramlatok, és már nem is tudod forgatni.
Én is kipróbáltam, és működött pohár nélkül, de pohárral már nem!
még nem sikerült pohárral megcsinálni...de láttam már olyan videót..nem tudom mennyire hinni neki, amikor megcsinálom saját kezüleg azt mondom igen!
2008. máj. 05. 21:51 | válasz | #7
Nem nem..én roliika vagyok hivatalosan. :D
djw  
2008. máj. 05. 21:20 | válasz | #6
kiváncsi vagyok mit látnak a fecskék a drótból amin ülnek :-)
2008. máj. 05. 21:19 | válasz | #5
végülis...hallottam már ennél merészebb ötleteket is:)
legyen:D
Csi9aa  
2008. máj. 05. 19:35 | válasz | #4
Ajjajj... arrakistor te vagy az? :D
2008. máj. 05. 19:21 | válasz | #3
A fenét...patkómágnes van a fejükben.

Csináltam rég egy videót..én voltam az első ha megnézed a dátumot..aztán az amcsik elkezdtek utánozni, de a lényegét nem értik sem ő, sem Egely úr.

De valóban tényleg arról van szó, hogy hat a tudat az anyagra!

Égy kéttő három...görbülj!

Te is simán 5 perc alatt kipróbálhatod otthon.

Mondjuk amcsik psi wheel -nk nevezik. Egy lazán alátámasztott szívószállal vagy bármi mással megismételhető akár több méterről is...valószínű messzebbről is menne a dolog csak a tudatunk nem engedi mert megszoktuk hogy mindent kézzel mozgatunk.
2008. máj. 05. 18:58 | válasz | #2
"A mérések alatt a részecskék különös módon nem változtatják állapotukat, mintha tudnák, hogy figyelik őket." A helyzet inkább fordítva igaz. Azért állandó az állapotuk, mert a tudós szeretné, hogy állandó legyen. Ez tényleg a kvantumfizika területe. A gondolatok hatnak a részecskékre, mert minden az univerzumban rezgésben van, így a gondolatok is. Bár amikor először hallottam én is hülyeségnek tartottam, de végső soron bármit el lehet érni amit az ember akar. Itt volt hír hogy nem úgy van a műanyagok szerkezete, mint ahogy azt régen elképzelték, mégse esett szét 1db se.

1 valami igaz a kvantumfizikai kísérletekben. Mindenki azt bizonyít be, amit akar. Azt is bebizonyították, ha 2 részecske kapcsolatban volt egymással a múltban, akkor mindig kapcsolatban lesznek. Az egyik részecske spinjének megváltozásával a másik részecske spinje is megváltozott. Mivel szinte végtelen részecske van kapcsolatba végtelen részecskével, ez azt jelenti, hogy minden-mindennel összefügg.

Igazából Dez ebbe a szakértő. Érdekes lehet látni a Föld mágneses mezővonalait és összehasonlítani különböző elektromos tárgyakkal.
2008. máj. 05. 18:49 | válasz | #1
1. :)

nekem is kell egy kvantumszem apu!!!
megölöm a házi pintyőkét, vagy legalábbis kiszedem a szemét. :)
Asszem kicsit brutál lettem.