Dobták az első európai torrentpert
2008. május 5. 15:38, hétfő
A nagy amerikai filmstúdiókat képviselő MPAA immár több mint két éve nem haladt előre az első európai torrentoldal ellen indított perben, így a másik oldal szerint valószínűleg dobták az ügyet.

Hirdetés

A nagy nevek mellett valószínűleg nem sokan emlékeznek a DVDr-core ellen indított perre, amely az első ilyen jellegű ügy volt Európában. Az MPAA még 2005 márciusában indította meg támadását, amely közvetlenül az oldal tulajdonosa ellen irányult, igyekezvén ellehetetleníteni a szolgáltatást és annak üzemeltetőjét. Bár az oldalt még a per megindulása előtt bezárták, sikerült csapást mérniük a tulajdonosra, aki azonban azóta hiába várja az újabb fejleményeket.

Az ügy igazi érdekessége, hogy a szóban forgó oldal még 2004 decemberében bezárta kapuit, miután a perben megcélzott Alexander Hanff és admin társai - megijedve a Hollandiában lefolytatott razziák hírétől - a drasztikus lépés mellett döntöttek. Hanff ezt követően még a BBC egyik műsorában is megjelent, ám az interjúnak komoly következményei voltak. A férfit egy napra rá elbocsájtották új munkahelyéről, mégpedig arra hivatkozva, hogy nem közölte velük a per megindulását és annak részleteit, illetve olyan megjegyzéseket tett a műsorban a szerzői jogok védelmével kapcsolatban, amelyek nem egyeznek új munkáltatója nézeteivel.

Az ügyben utoljára 2005 novemberében történt említésre méltó fejlemény, ekkor kapta ugyanis kézhez Hanff az MPAA beadványának másolatát - a jogvédő szervezet az alapesetben kiszabható büntetést kérte a bíróságtól. Ennek esetleges elfogadásáról, illetve bármilyen egyéb előrelépésről értesült volna, így a jelek szerint azóta egy helyben topognak. Mindez arra utal, hogy az MPAA egyszerűen dobta az ügyet, miután az már nem hozhatott különösebb eredményt - a célszemély amúgy is elvesztette munkáját, az oldal pedig bezárt.

Az első európai per tehát lassan eltűnik a süllyesztőben - úgy látszik, a szórakoztatóipar nem ragaszkodik az USA-n kívüli ügyek lejátszásához.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Foga  
2008. máj. 07. 09:06 | válasz | #15
"amúgy is elvesztette a munkáját" - hát a qva annyukat...sajnos ezt én is éreztem magamon, amikor az én perem zajlott. Nem is az érdekelte őket hogy a nem létező kárukat behajtsák rajtam, hanem hogy olyan helyzetbe hozzanak hogy gondolkozzak az öngyilkosságon. Ez majdnem sikerült is nekik. Szal bekaphatják...
Egyébként meg egy új mozgalmat szeretnék elindítani...minden nap a BSA honlapján jelentsük fel névtelenül egy város rendőrségét és nézzük meg mi fog történni. (gondolom semmi)
2008. máj. 06. 18:28 | válasz | #14
Ja igen, a dolog lényege ez...

Amiről én írtam regényt az inkább a fájlcserére húzható amúgy globálissan.
dez  
2008. máj. 06. 16:45 | válasz | #13
Milyen alapon? A torrent nem eredendően illegális.
2008. máj. 06. 10:58 | válasz | #12
Valami olyasmi, de az is benne van a dologban, hogy az elején nyilvánosságot kapott az ügy és ezzel is figyelmeztették a többi oldal gazdáját, meg a varezelőket..
Persze kamu az egész, nem tudnak mit tenni, de legalább mutatják, hogy nem hagyják magukat.
2008. máj. 06. 09:20 | válasz | #11
Ha irtják a torrentoldalakat, akkor az emberek megoldják máshogy. Sokan nyomják a shared letöltéseket is 1x USdownloaderrel, meg karakterfelismerővel, IP váltóval, stb kitrükközik. Legfeljebb az is elfog jobban terjedni.
2008. máj. 06. 08:14 | válasz | #10
"...az MPAA egyszerűen dobta az ügyet, miután az már nem hozhatott különösebb eredményt - a célszemély amúgy is elvesztette munkáját, az oldal pedig bezárt..." - tehát a cél nem az volt, hogy a valódi kárukat (ami egyébként nem létezik, legfeljebb elmaradt haszon jöhet szóba) megtérítse valaki, hanem az, hogy az oldalak gazdáit ellehetetlenítsék, tönkretegyék... Gratulálok, igazság lovagjai!
2008. máj. 05. 21:48 | válasz | #9
"precedens teremtő lehet-e egy torrent oldal ellen nyert per"

Erre pont tudok választ, de nem feltétlenül mindenkinek tetszőt :)

Globálisan az USA-ban hozott ilyen ítélettel lehetne precedenst teremteni,
viszont annak ellenére, hogy ott részben precedensjog van,
a különböző államok bíróságai simán eltérnek még akár a legfelsőbb bíróság döntésétől is,
ami pedig több mint precedens,
ugyanis az USA-ban az ottani LB tölti be az alkotmánybíróság szerepét.

Úgyhogy a válasz az, hogy lehetne,
de gyakorlati esély nem sok van rá,
a fenti hír csak csökkenti az esélyét.

A másik nyomásgyakorló lehetne az EU, de ott meg felemásan foglalkoznak a dologgal,
lásd pl. Németo.-ban az ügyszség már ki is jelentette, hogy nem indít büntetőeljárást szerzői jogi esetekben (konkrétan fájlcseréléssel kapcsolatban).
A polgári jogi döntések meg nem mindenkire kötelezőek.
Erről ennyit :)
ziipp  
2008. máj. 05. 21:39 | válasz | #8
Szerintem ő arra gondolt, hogy precedens teremtő lehet-e egy torrent oldal ellen nyert per, amit aztán sablonként használva bezárnak 10-et naponta.

> "Egyébként én elképzelhetőnek tartom, hogy valamilyen p2p megoldással akarják majd terjeszteni a videókat. Nem youtube2 akarnak csinálni."
Tudomásom szerint ilyet már csináltak internetes TV-kkel, csak ott az a gond, hogy nincs igazán tartalom rajtuk.

> "MPAA egyszerűen dobta az ügyet, miután az már nem hozhatott különösebb eredményt - a célszemély amúgy is elvesztette munkáját, az oldal pedig bezárt."
Azért ez durva... amúgy is elvesztette munkáját...

Két RIAA-s beszélget:
- Jó volt a mai termés.
> Jah, jó napot zártunk.
- Ma is kirugadtunk egy faszit a melóhelyéről.
> Na erre igyunk!

;b
2008. máj. 05. 21:22 | válasz | #7
?
torrent oldal ellen már nyertek pert , a jogvédők.

nem arra gondolsz, hogy elég lenne egy torrent oldalnak
a jogvédők ellen nyerni...?
2008. máj. 05. 20:37 | válasz | #6
Elég lenne egyetlen torrent oldal ellen pert nyerniük, és akkor automatikusan az összeset be kéne zárni, nem?
2008. máj. 05. 20:30 | válasz | #5
Én sem annyira filmekre gondoltam.

pl a youtube-on (és már máshol is) kíméletlenül irtják a zenei klipeket. Ezek max kb 5 percesek szoktak lenni. Azokat akkor majd simán fel fogják tölteni a videobayre, ha elfogadható lesz a minősége.

Egyébként én elképzelhetőnek tartom, hogy valamilyen p2p megoldással akarják majd terjeszteni a videókat. Nem youtube2 akarnak csinálni. Úgy elég sokba kerülne, főleg az elején..
De lényegében én semmit sem tudok a terveikről, úgyhogy ez csak találgatás.
2008. máj. 05. 19:51 | válasz | #4
drukkolok :)

", akkor akkora varezolás fog ott menni"

háát, attól függ,
ha letöltheti dvd minőségben 30 perc alatt, minek szórakozzon online videónézegetéssel a felhasználó?
Én pl. a youtube-ot meg társait sem használom jogvédett tartalom nézésére,
annyira nem bírom.

Szal majd a minőség/gyorsaság na meg a felhasználók eldöntik.
2008. máj. 05. 18:44 | válasz | #3
Azért a piratebay-el még történnek majd érdekes dolgok, abban biztos vagyok.

http://torrentfreak.com/pirate-bay-to-hollywood-080312/
Itt pont arról beszélnek (2. vid), hogy az új videómegosztó oldalukon (videobay) nem lesz ellenőrzés..
Ha ez igaz és valamennyire elfogadható lesz az oldal minősége, akkor akkora varezolás fog ott menni, amekkorát még nem látott a világ.. o.o
És ezt azért már nem fogják tudni olyan könnyen elviccelődni. De majd meglátjuk. Az biztos, hogy eggyel több támadható oldaluk lesz.
Bátrak az arcok..
Drukkoljunk nekik. :D

(az ügyük még természetesen nincs lezárva. arról is beszélnek..)
2008. máj. 05. 18:26 | válasz | #2
Az már a fagyi visszanyal esete :)
Ők perlik az ún. 'jogvédőket'
2008. máj. 05. 18:14 | galéria | válasz | #1
piratebay ügye hogy áll?
nagyon készültek arra is..